(Az emlékiratról) 

ZATHURECZKY István (1821-1858) a Székely Nemzeti Múzeumot megalapító CSEREYNÉ ZATHURECZKY Emília édestestvére. Fõhadnagyi, majd századosi rangban szolgálja végig a szabadságharcot. Várfogságra ítélik, és csak 1856-ban, amnesztiával szabadul Kufsteinból. Imecsfalván lesz a valószínûleg a börtönben szerzett betegsége áldozata, sírja a baróti ZATHURECZKY-temetõben található (l. a kötet vonatkozó dolgozatát). Emlékirata elsõsorban három szempontból érdekes: betekintést nyújt az összeomlás idejének fegyelmi gondjaiba, kiegészíti a Beszterce-vidéki mellékhadszíntérre vonatkozó hiányos ismereteinket, és bepillantást enged a nagyszebeni hadbíróság 1849-es mûködésébe (ennek iratai elvesztek), valamint a kufsteini börtönviszonyokba, amelyekre vonatkozóan ezidõbõl egyetlen másik kellõképpen tárgyilagos magyar forrást ismerünk. 

Elõszó 

Az 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc résztvevõi tucatjával írták meg naplójukat, s százával hagytak hátra többé-kevésbé részletes emlékiratokat. Az emlékiratírók között vannak tábornokok és közlegények, ezredesek és hadnagyok, õrnagyok és századosok, miniszterek és katonák, képviselõk és kormánybiztosok. A tucatnyi kiadott napló és többszáz kiadott emlékirat mellett azonban mindmáig fontos diáriumok és memoárok pihennek kéziratban, a kutatók által ismerten vagy ismeretlenül. A szabadságharc végig szolgáló 31 tábornokának fele hagyott hátra emlékiratokat vagy naplót, ám mostanáig mindössze ötnek van megbízható kiadása, s például a hat altábornagy memoárjai közül VETTER Antalé, MÉSZÁROS Lázáré és Henryk DEMBINSKI-é csak töredékesen vagy megbízhatatlan kiadásban hozzáférhetõ. Nem jobb a helyzet az alacsonyabb rangban szolgálók memoárjával sem. A múlt században két folyóirat is, az ABAFI Lajos által szerkesztett Hazánk és a KUSZKÓ István által szerkesztett 1848-49. Történelmi Lapok hasábjain programszerûen jelentek meg a különbözõ visszaemlékezések, de a Magyar Országos Levéltár, az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára vagy a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattára még mindig több mint száz kiadatlan visszaemlékezést õriz. A vidéki levéltárakban, s fõleg a határon túli közgyûjtemények hungarica-anyagában pedig megbecsülhetetlen számú memoár várja a kutatókat. 
ZATHURECZKY István itt közölt emlékirata a Székely Nemzeti Múzeum kézirattárából került elõ. E mû története szintén nincs tanulságok nélkül. A kézirat tartalma ugyanis eddig sem teljesen ismeretlen a kutatás elõtt. 
A szerzõ családjára vonatkozó adatokat a múlt század nagy magyar családtörténésze, NAGY Iván állította össze. A zaturcsai ZATHURECZKY család egyike Turóc vármegye legrégibb nemes családjainak. Eredetét 1255-ig vezeti vissza. Az idõk folyamán a család több ágra szakadt; Békés, Bihar és Nógrád megyébe egyaránt kerültek ZATHURECZKYek. Az emlékirat szerzõje, ZATHURECZKY István huszár százados egy ilyen ág leszármazottaként született az udvarhelyszéki Olaszteleken. Apja, ZATHURECZKY István, ZATHURECZKY János és JESZENSZKY Zsuzsanna második gyermeke, 1817-ben telepedett le Olaszteleken, s szerzett itt és Baróton “szép terjedelmû javakat”. Feleségétõl, NAGY Juliannától tizenkét gyermeke született. Legidõsebb fia, Gedeon (szül. 1817) Bihar megyében, Céckén telepedett le. Második fia, Lajos, 1848-ban halt meg. A harmadik fiú volt István, az emlékirat szerzõje. A három fiú után negyedikként egy lány, Emília született. Õ CSEREY Jánoshoz ment feleségül. Julianna BOÉR Albert, Mária SZENT-IVÁNYI Ignác felesége lett. A hetedik gyermek, László neje BOÉR-leány volt. Utána még öt testvérük született, Károly, József, Lujza (BARTHA Sándorné), Gábor és Gyula.1 
A múlt század második felében, az 1867-es kiegyezést követõen egyre többször fogalmazódott meg az az igény, hogy fontos lenne összeállítani az 1848-49-es szabadságharc honvédtiszti karának valamifajta életrajzi gyûjteményét. Ezt a célt szolgálták a honvédegyletek megjelent listái csakúgy, mint a Közlöny és a Komáromi Lapok alapján készült, meglehetõsen bonyolult névsor a honvédtiszti kinevezésekrõl. Az elsõ ilyen vállalkozás EGERVÁRI POTEMKIN Ödön, a szabadságharcban a 14. (Lehel) huszárezred hadnagya nevéhez fûzõdik, aki a kiegyezés után létrehozott magyar királyi honvédség törzstisztjeinek, köztük volt negyvennyolcasoknak az életrajzi gyûjteményét jelentette meg. EGERVÁRI gyûjtése azonban a megjelentnél jóval szélesebb kört ölelt fel, ám az összegyûjtött anyag jelentõs része kéziratban maradt. Szintén egy ilyen életrajz-gyûjtemény összeállítását kísérelte meg Bács-Bodrog vármegye fiatal jegyzõje, DUDÁS Ödön az 1870-1880-as években. 1878-ban a Vasárnapi Újság hasábjain szólította fel a szabadságharc résztvevõit és rokonaikat a honvédtisztek életrajzi adatainak megküldésére. A válaszadók között volt özv. CSEREYNÉ ZATHURECZKY Emília is, aki Imecsfalváról 1878. március 27-én küldte meg DUDÁS-nak testvére, ZATHURECZKY István huszárszázados életrajzi adatait, “amint összeállíthattam különféle irataiból”. Kérte, hogy DUDÁS az elkészült munkából két példányt küldjön neki utánvéttel. Az életrajzi adatok a következõk voltak: 
“Alsó-Zathurcsay ifj. ZATHURECZKY István született Bardócszékben, Olasztelken 1821-ben. Atyja idõsb ZATHURECZKY István kitûnõ gazda és nemzetgazdász; anyja TASNÁDI NAGY Júlia, kitûnõ honleány és jó anya. 
Tanulmányait Brassóban kezdte s bevégezte Sz[ékely]udvarhelyt, mint kitûnõ matematikus és rajzoló. 
1842-ben belépett a DOBRA ezredes vezénylete alatt álló székely huszár ezredhez mint hadapród. Elõlépett 1844-ben mint hadnagy; az 1848. függetlenségi harcban SOMBORI ezredes által kineveztetett fõhadnagyi rangba. Itt jelét adta a hazaszeretetnek, mert jelen volt az agyagfalvi gyûlésen, és URBAN ellen gyõzedelmeskedett Sz[ász]régennél. M[aros]vásárhelyen a székelyeknek GEDEON ellen folytatott rövid szerencsétlen kimenetelû ütközete után Uzonban nyert állomást. Az osztráknak Háromszékre betörhetése elleni elõõrségnél részt vett a magy[ar]ellenes szász és oláh felkelõkkel vívott csatákban Sz[ász]hermánynál. Midõn BEM tábornok az erdélyi hadjáratot megkezdte, több gyõzelmei után Szebent megtámadta; ZATHURECZKY már mint százados volt a BEM táborában. Részt vett a csatákban az elsõ orosz invázió és Brassóban állomásozó osztrák hadsereg tömösi szorosnál kiûzéséig. Ez alkalommal adta BEM a III. osztályú magyar katonai érdemjelvényt”. 
A továbbiakban ZATHURECZKY István emlékirata alapján ismertette a nyári hadjárat és a börtönévek történetét. Ha DUDÁS részletesebb adatokat szeretne, “utalom a tudvágyat azon híven feljegyzett naplóra, melyet nevezett fogsága alatt írt, és a Székely Nemzeti Múzeum irománytárában õrizés végett letétetett”. Ebbõl az utalásból tudjuk, hogy ZATHURECZKY emlékirata már ekkor a Székely Nemzeti Múzeum kézirattárában volt. A továbbiakban így folytatta: 
“1856-ban, midõn az amnesztia útján megszabadult, Barótra indult szülõihez, de nem élvezhette szabadságát, mert hazája sorsának bánata felett elgyengülés következvén, az 1858-ik évnek június 24-én szívvízkórságban Háromszéken, Imecsfalván nõvére, CSEREYJánosné karjai közt kiadta lelkét, az élõk közül elköltözött.” 
DUDÁS ezeket az adatokat használta fel ahhoz a rövid életrajzhoz, amelyet ZATHURECZKYrõl írt. (A testvér adatait BONA Gábor kutatása alapján csupán ott kell kiegészítenünk, hogy ZATHURECZKY 1841-ben állt be a cs. kir. hadseregbe, s 1845-ben, nem pedig 1844-ben lett hadnagy. 1848-ban ezrede ezredesi osztályában, ai 1. században volt hadnagy, s alakulatával Gidófalván állomásozott).2 
DUDÁS 1884-ben az “Egyetértés” címû lap hasábjain megjelent újabb felhívásában felszólította a résztvevõket és rokonaikat, küldjék be az 1848-49-es magyar honvédség tisztikarának életrajzaira vonatkozó adataikat. A felhívásra ezúttal is tucatjával érkeztek válaszok. DUDÁS gyûjteményében a két felhívás eredményeként közel hatvan honvédtiszttõl vagy honvédtisztrõl maradtak fenn többé-kevésbé részletes visszaemlékezések és levelek. 
DUDÁS ezen felhívására válaszolt július 11-én Nagyszebenbõl ZATHURECZKY Károly, a 82. cs. kir. gyalogezred alezredese. Mint írta, az 1870-es években egy hasonló felhívásra már megküldte a testvérére, ZATHURECZKY Istvánra vonatkozó adatokat, s ezt most is szívesen megtenné. “Azon szívességre kérem a nagyon tisztelt tekintetes urat, vélem közölnie, hogy ha a boldogult testvérem nem volna-é azok közé felvéve, hogy még annyit, amennyire emlékezünk, feljegyezhessünk és a közlést megtehessük” - írta. DUDÁS a levelet július 13-án kapta meg, s 19-én válaszolt reá. ZATHURECZKY István életrajza nem ismeretlen elõtte, fel is vette munkája I. kötetébe. Az életrajzi adatokat még ZATHURECZKY Emíliától kapta meg. “Bár netán még fennmaradt arcképét is megkaphatnám ! - folytatta - kinek elérésére és naplójának közölhetése szempontjából e levelemmel együtt egy idõben bátor voltam Imecsfalvára [ZATHURECZKY Emíliának] is írni”. Kérte tehát ZATHURECZKY Károlyt, küldje meg neki a napló eredetijét használatra, s netaláni önálló kiadásra. 
Az alezredes augusztus 8-án válaszolt. Mint írja, özvegy CSEREY Jánosné ZATHURECZKY Emília meg fogja neki küldeni ZATHURECZKY István minden iratát és naplótöredékét, s õ azok használható részét a hónap végéig továbbítani fogja DUDÁS-nak. Leveléhez mellékelte ZATHURECZKY István 1856-ban készült arcképét. “Hajzata szõke gesztenye színnel vegyült volt” - írta testvérérõl. 
Következõ levelét egy hónap múlva, szeptember 8-án küldte az udvariasan érdeklõdõ DUDÁS-nak. Közölte, hogy írt a Székely Nemzeti Múzeum õrének, NAGY Géza tanár úrnak és testvérének, CSEREYNÉnek. NAGY Gézát kérte, hogy szíveskedjen  “az boldogult testvéremet, Istvánt, azaz tõle s reá vonatkozó ottan letéteményezett irományokat haladéktalanul nékem megküldenie”, de eddig még nem kapott választ. CSEREYNÉ-tõl csak 1849-1855 között Nagyszebenbõl és Kufsteinból, a fogságból írott leveleket kapott. Végül közölte, hogy ZATHURECZKY Istvánt BEM kinevezte törzstisztnek (õrnagynak), de a Közlönynek ez a száma nem található. Megemlítette, hogy ZATHURECZKY Károly volt 12. (Nádor) huszárezredi fõszázados szintén rokonuk volt, s Zaturcsán, Turóc megyében halt meg. Õ maga a NAGY Iván munkájában felemlített 8. testvér. 1849-ben közhonvéd, majd õrmester BEM alatt, 5 csatában vett részt, “de igen fiatal és gyenge testalkatú lévén, a menetek meghurcoltak, annak következtében sokat betegeskedtem - de egyszersmind a katonai pályára való lépésemet ezen elõbbi körülmény, hogy szolgáltam a honvédségnél, elõkészítette, így szolgálok azolta a közös hadseregben”.3 
A levelezés folytatása hiányzik. Nem tudjuk, hogy DUDÁS végül is megkapta-e a kért emlékiratot; valószínûleg nem. Az õ vállalkozása is félbemaradt, s kéziratos anyaggyûjtését  csak a 20. század második felében használta fel a kutatás. BONA Gábor a szabadságharc hadseregének századosairól szóló munkájában a DUDÁS hagyatékában található adatokat is felhasználta ZATHURECZKY István életrajzának írásánál.4 
Az emlékirat - ahogy a korszakról szóló visszaemlékezések általában - nem mentes a dátumbeli tévedésektõl. Mégis értékes forrás, több szempontból is. A szöveg elején leírt epizód a székely huszárszázad lázadásáról a honvédsereg fegyelmi problémáiba enged bepillantást. A katonák ugyanis - ellentétben a közvéleményben élõ képpel - csak ritkán kerültek ütközetbe vagy csatába, s szolgálati idejük nagyobb részét olyan unalmas és megerõltetõ szolgálatban töltötték, mint amilyenrõl ZATHURECZKY is ír. 
Érdekes az emlékirat azért is, mert egy olyan mellékhadszíntér, a Beszterce-vidék eseményeirõl jegyez fel adatokat, amelynek magyar forrásanyaga meglehetõsen hiányos és pontatlan. A kiváló magyar hadtörténész, GYALÓKAY Jenõ is kénytelen volt megállapítani e harcokról írott tanulmányában, hogy egyetlen olyan magyar kútfõ van, THOROCZKAY Sándornak a 73. honvédzászlóalj történetérõl szóló emlékirata, amely a hivatalos osztrák összefoglalótól, Wilhelm RAMMING ezredesnek a nyári hadjáratról szóló munkájától függetlenül szól a hadieseményekrõl. “Sajnos, ez se mentes azoktól a hibáktól, amelyeket minden olyan író elkövet, aki már csak évtizedek elmúltával, emlékezetbõl veti papírra mondanivalóját”.5 Bár THOROCZKAY munkáján kívül további két visszaemlékezést is ismerünk a besztercei harcokról6, ZATHURECZKY munkájának értékét az adja, hogy valamennyinél korábban, s a börtönbeli elzártság következtében - úgy tûnik - a megjelent irodalomtól függetlenül vetette papírra munkáját. A kézirat megírásának ideje pontosan megállapítható: a dévai fegyverletételrõl szólva a szerzõ megjegyzi, hogy immáron öt éve raboskodik. Tehát 1854-ben írta munkáját. 1854-ig csupán RAMMING már említett hivatalos osztrák, Heinrich von NEIDHARDT orosz hivatalos öszszefoglalója, illetve CZETZ János és PATAKY Mihály meglehetõsen pontatlan munkái láttak napvilágot az erdélyi nyári hadjárat történetérõl.7 
Szintén fontos az emlékirat azért, mert emlékezet után ugyan, de közli ZATHURECZKY nagyszebeni hadbírósági vallomásának anyagát. A nagyszebeni hadbíróság iratai ugyanis vagy elkallódtak, vagy valamelyik romániai levéltár mélyén pihennek, s ily módon az itt elítélt honvédtisztek peranyaga számunkra egyelõre ismeretlen. 
Fontosak és jellemzõek a börtönévekrõl feljegyzett epizódok is. ZATHURECZKY Kufsteinben raboskodott, s tucatnyi honvédtiszten és politikuson kívül fogolytársa volt a költõ CZUCZOR Gergely. A kufsteini börtön kényszerû lakója volt TELEKI Blanka és LÕVEI Klára is. ZATHURECZKY emlékirata mentes mind a romantikus túlzásoktól, mind a késõbbi börtönemlékiratokat jellemzõ kedélyességtõl. Hasonló írásmûvet csupán egyetlen egyet ismerünk a kufsteini viszonyokról, CSIKY Sándor képviselõ és kormánybiztos szintén kéziratos naplóját. CSIKY 1853. április 12-én jegyezte fel, hogy ZATHURECZKY-t a kufsteini vártorony 8. számú zárkájába helyezték, június 5-én pedig SZIGETI Miklóssal, a 11. honvédzászlóalj volt õrnagyával tették egy szobába, a 27 1/2. számúba, amely a kazamatákban volt.8 ZATHURECZKY - mint ezt testvérének levele és saját naplója is mutatja - valószínûleg a börtönben szerzett betegségébe halt bele nem sokkal szabadulása után. Kufstein ugyanis a legegészségtelenebb várbörtön volt valamennyi közül - ha egyáltalán lehet egy börtönt egészségesnek nevezni. A fiatalon elhunyt huszárszázados tehát ugyanúgy a magyar szabadságért áldozta egészségét és életét, mint azok a vértanúk, akikre minden október 6-án emlékezünk. Megérdemli tehát, hogy a baróti temetõben megtalálható sírjára minden március 15-én és október 6-án kerüljön friss virág. 
 
 ZATHURECZKY István emlékirata 

Jegyzet. 1849-ben május 1-ére az 11. székely lovas ezred 1-õ õrnagy 2-ik századával9 Besztercérõl Borgóprundra rendeltettem, hol Tiha nevû falu [és] Marosény közt egy 4 emberbõl álló post10 szünteleni tartása vala egyik ága a szolgálatnak, más részrõl a napontai hivatalos közlekedés fönntartása Borgóprund és Beszterce közt; és még egy más, 1 tizedes és 6 emberbõl álló kis csapat hason célra el vala küldve…….Az egész század álla mintegy 56 lovasból, mely közt 30 lónak kisebb-nagyobb sebei lévén, a szolgálatra teljesen alkalmatlanok valának, ezek napontai szorgos gyógyíttatása, emellett újoncok, amennyibe terhes szolgálatok engedheté, kiképzése vala egyik fõbb teendõim ága, nem említve a sok küzdelmeket, a szükséges lótáp beszerzéseivel (4-5 napig nem lételét), melyek csak lovaink kézen legeltetése át[al] pótolhaták valamennyibe sat[ö]b[bi]; ily körülmények közt tele el május hava, amikor az 1-õ õrnagy 1-õ századát Besztercérõl föl kelletik vala váltanom, de fõparancsnok TÓTH Ágoston11 Besztercérõl BEM által eltétetvén és helyibe DOBAY József12 vállalván el azon parancsnokságot, felszólíttatám ez utóbbitól, mivel a közelgõ orosz bejövetelrõl is tudomása már meglevén, maradjak a századdal elõbbi állomásomba, június végével múlhatatlanul megtörténend a század felváltása; mit vala most tenni, mint csendesen tûrni és várni a megszabadítás óráját, mely hogy így történék, vagyis kellene történnie, okait a következõkben tudom. WEÉR György 1-sõ kapitány13 Besztercén idejét talán igen jól és kényelmek közt tölthetvén, az elõtte igenis tudva levé szigorú életet Borgóprundon látva, õtet arra bírták, hogy befolyását DOBAY és BOTÁR õrnagynál14 is foganatba vegye stb., eredménye lõn az, hogy WEÉR, mint lovas fõkapitány a kórház felügyeletével bízatik meg, mint különben azon hadnagy, MÁRIAFY Albert úr, kit mint számfelettit a századhoz véve (több, különösen idõtöltési jó tulajdonaiért, mert szolgálattevõre szükség nem lett volna, de ezt talán nem is tudta legyen) elvégezhet vala, annyival is inkább, mivel midõn a század elrendelése Borgóra katonai szigorral hagyaték meg, azaz: Mindenki és minden, mi hozzá tartozik, semmit és senkit Besztercén hátra nem hagyni, foglalja el B[orgó]pr[und] állomását, MÁRIAFY hadnagy hasonlóul minden szolgálattételi cím nélkül Besztercén maradása kivívatott. De a beteg lovat és katonapoggyászát ottan, hol jobb gondosság és ápolásra számíthatni és eszközölni lehetségesebb lesz vala, kénytelen valék a silány helyre, közelebb kitéve az ellennek martalékául, azaz a havasra felvinni és vitetni. 1849-be június 10-én B[orgó]p[rundon] következõ dolgok történének e századnál, midõn tapasztaltatott az, hogy a lovak gyógyítására fordítandó minden mûködések hiába történnek - tapasztaltatván az is, hogy lovat sok fáradozások után mégis kigyógyítanak, 2000 s egynehány lépés lépésbe lovaglásai után, újra két-3 nap múlva a használhatatlanok sorába visszajönnek; minekutána minden nyereg- és más szerszámok is használható jó állapotba tetetõdtek és csakis a szolgálattétel nem teljesítési rosszakarat az, mi minden fáradozásnak ellenszegül, és a lovak sebei szán[t]szándékos felszaggatása, a meggyógyítottaknak szán[t]szándékkal nem kímélete, de sõt újbóli öszvetörése szán[t]szándékos törekvésök többeknek, annálfogva a század kormány át[al] 3 versen15 közhírré tétetett azon szigorú rendelet, miszerint ha még azon nevezett eset fordul elõ, hogy a kigyógyított sebes hátú ló a lépést igénylõ szolgálat mellett is újból fellovagoltatnék, azon hiba teljességgel továbbá tûretni nem, de sõt, a hibát cselekvõ huszonöt pálcával büntettetni fog. Mindezen gyakori közhírré tétel ellenére G[ÁL] közhuszárnak lova, mint tökéletesen egészséges átadódván, 9-én reggel míglen B[orgó]prundtól a tihai posztig és onnan vissza lovagolt lépésbe, már azon estve lova ismét teljesen használhatatlannak jelenteték bé; megvizsgáltatódván a tény, szembetûnõleg kitetszik a szán[t]szándékos tett. - A gyakori ily esetek példaadást szükségképp már igénylék, és a kiadott rendelet életbe lépését megkívánák - mivégre a századk[ormány] napostiszt f[õ]hadnagy CSEH Demeter úrnak rendelést ada a reggeli jelentési (rapport) alkalommal GÁL közhuszárra 15 pálca ütéseket kiszolgáltatni, mit midõn a nevezett tiszt úr teljesíttetni kívánna, két legény elébe lépe azon elhatározott kifejezéssel, miszerént õk teljességgel nem engedik és nem fogják engedni semmi pálcabüntetést, mit teve a f[õ]hadnagy, azt, hogy ily erõszakos ellenszegülés elébe erõszakkal föllépni nem tudván, annyival is inkább, hogy ezen esetért egészen meglepetõdvén, jelentését a század[parancsnokna]k tevé, mire a két szószóló egyén tüstént elõrendeltetvén, minden kérdésekre csak azon feleletet adá, miszerint õk az egész század akaratának jelentõi, és azáltal bízattak meg légyen, miszerint senkit is megjelelni nem akarnak. A századba levõ altisztek és egyenként e tárgy felõl kikérdeztetvén, nem tudással védék magokat. - Ezen erõszakos ellenszegülést úgy tekinvén, mint fellázadást, még újból is mind a két fellépett egyének, N. N. komolyan megintetének a katonai törvény szigoráról, minden öszszeesküvés stb. [irányában], de még ezen felvilágosítások után is elébbi tettek mellett maradva és elbízva abban, miszerént mindnyájokat büntetni nem lehetend, fellépésük mellett szilárdul kívánnak maradni. 
Ily körülmények hatályos felléptet kívánván, a nevezett két egyén letartóztatottnak nyílváníttaték a századk[ormány] át[al] mindaddig, míglen megnevezendnek egy egyént, ki által küldettek, és e fellépésre bírattak, ellen esetben a törvény súlya rájok mérendi a legkeményebb büntetõ részét - egyszersmind a történendõkrõl a helybeli fõparancsnoksághoz, alezr[edes] DAMASZKINDnak16 [sic!] jelentés intéztetvén, amidõn ez történne, WEÉR Gy[örgy] százados épp a hely színére érkezik, és a történtekrõl értesülvén, az egész századot a térparancsnokság udvarába bérendelteté, a büntetendõ egyénre a kimért 15 p[álca] ütéseket pedig a század kemény megdorgálása közt végrehajtotta. Rendelést tévén egyszersmind a két fellépõ egyének végett is, miszerént írásbeli jelentés mellett egyenest a besztercei fõparancsnoksághoz illõ fedezet mellett haladék nélkül bekísértessenek, hol õ, mint Besztercén lakó, személyesen elintézendi a kemény vizsgálatot (ha mégis megnevezni nem akarnak senkit). - Ezeknek története után a század legénysége szállásukra bocsátatott, a két nevezett egyénen kívül, kikrõl írásbeli jelentés készítteték az osztály- és fõparancsnokságnak Besztercére, továbbá a helybéli elõõrségi fõparancsnokságtól kikéreték a két egyén bekísérésére megkívántató fedezet. Mindez történt délelõtti 11 óráig. - délutáni 4 órakor álla a szükséges kísérõ fedezet elõ, amikor még ottan lévõ WEÉR kapitányt két egyén kérni pajtásukért megjelent, a nevezett kapitány úr válaszát úgy intézé, mintha már neki a századdal mi dolga se lenne õ különben örömest engedne meg, ha én is megengednék, ezzel a kérõket hozzám utasítá. (itt jegyzem meg azt, hogy a nevezett kapitány úr már egyszer felhagyott rendelkezési jogairól lelépvén - újból gyakorlatba vevé a végrehajtó hatalmat - ellenben az engedményezõt magától távolítá, tehát egy óráig parancsnok tetszésileg! holnapig teljességgel még a dolgokba avatkozástól is félve, mérföldek távolságát keresé!) 
Én szem elõtt tartva azon kényes állást, mely következõleg és talán épp a vész pillanatba újból elõállhatna, ha mint a jeleni történtek is minden hatás nélkül enyésztetnének rögtön el, egy ily eljárást úgy tekinték, mint az engedelmesség bármikori felmondására a mérges fegyvert önmagam átnyújtani oda, - minekutána elõleges megintés, a dolog kimenete elõleges megmutatása se bírta a kedélyeket lecsillapításra, nyakason történék hát az ellenszegülés; másrészt pedig a fõhadnagy és egyszersmind a századkormány kompromisszát17 is szem elõtt tartva - anynyival inkább, minthogy a komoly eljárásra minden megtétettek - oda utasítám a két kérõt, várják el csendben mit már a törvény határozand. - Ezen végválaszt nekem kelle adni akkor, amidõn a délelõtt parancsnokságot szereplõ W[EÉR] úr délután már úgy szerepelt, mint ki örömest engedne, de az engedményezési hatalom más (ti. az én) kezei közt létez (mily szép példája a hatalom mutogatásának és a közszeretet megnyerésének! tanu[l]ságul szolgálhat). 
A kiadott válasz után estvefelé a két, a többiek nevében fellépett egyén elkísértetik B[orgó]prundról le Besztercére. Ez nap és éppen ezen bekísérés alkalommal levélhordozáson és más szolgálattételre 15 nap N. helységben volt 1 tizedes és 6 közember jövének haza a századhoz esvére. 
A század kormányzása újból kezeim közé jövén vissza, estve rendelést tevék, másnap reggel 1/2 [?] órakor a század lóháton kirukkolás, és a beteg lovak szintén elõvezetése aránt [!] stb. 
Június 11-én a nevezett idõben a szállásom elõtti utcán készen felállíttaték a század. SÁNDI Sz. fõhadnagy belépe jelenteni, és egyszersmind további rendeleteim kikérni, mire tüstént két egyén is, ERÕS Lajos és N. a szobába lépe, kinyilatkoztatván azt, miszerént õk jelentik, hogy õk és a század legénysége többet velem nem szolgálnak, én okát kérdezém, miért? (Amikor SZÁNTÓ Lajos kapitány18 és egyszersmind térparancsnok ezen fellépésen nagyon felindulva, így szóla közbe, mindkettõt tüstént áridáltatni19 kell). Kérdésemre válaszolni nem tudva, SZ[ÁNTÓ] k[apitány] nyilatkozatára megijedvén, a két egyén a szobából gyorsan ki, és a századhoz tére vissza, ottan fennszóval kiálták, “ugye, pajtások, mindnyájunk akarata? - Mind béjövetelekor a két egyénnek, mind kimenetelekor, a században nagy zúgás és morgás történt, hanem egy egyén által is fennszóvali kitörés. Ezen én belátva a dolog mibenlétét, egyszersmind minden kitörési alkalmat csak azon okból is mellõzni kívánván, hogy egy ily szomorú fellépés a más gyalog székely csapatok közé is nehogy béharapózzon, és az egész ügynek ártalmára légyen, mi annál könnyebben megtörténhet vala, midõn a hosszas silány helyeni állomás, a rendetlen élelmezés meguntatták a prundi állomást, meghagyám SÁNDI tiszt úrnak a század legénységinek szállásokra való rögtöni távoztatását, a lovak lenyergelését és istállóba béköttetését, hol mindenki tartózkodjon lova mellett mindaddig, míglen a trombita nem szólítandja. 
A legénység szétoszlék szállásaikra. - Az altisztek egybehívatván, személy szerint kikérdeztetének: 
1-ör Micsoda ok indította a legénységet nyílt ellenszegülésre újból is? 
2-or Miképpen eszközöltetett ezen kitörés? 
3-or Az altisztek a legénységgel együtt lévén mind szállásban mind p[e]d[ig] szolgálatok pontos teljesítése mellett, mindezekrõl, mik a szállásokon és istállókban történnek, tudomással bírni kelletvén, mennyit és mit tudnak az érintett dologból? 
4-er Ki légyen a dolog kezdõje? s több kérdések, mikre minekutána mind csak nemtudással válaszolának, azon gondolat támada tehát bennem, hogy a játékba bizonyos altisztek lévén avatkozva, õk szintén oly hibásak, mint akikrõl kérdeztetvén, nem kívánnak mit se tudni. 
A dolgok ily állásánál a férfias fellépés mellõzhetetlennek tetzedvén [!], magam mennék egyenesen le DAMASZKIN alezredes és helybeli fõparancsnokhoz a történteket jelentendõ, s egyszersmind erélyes fellépésre felszólítandó, mi meg is történvén, 2 századnak a 31-ik honvédzászlóaljból20 rendelet téteték rögtön DAM[ASZKIN] ezredes szállása melletti téren, mely gyakorló helyül is szolgála, fegyverbe felállani. Trombita fúvatván, a zavargó csapat kiállíttatik gyalog, csak oldalfegyverrel, és levezetteték a gyakorló helyre, ahol midõn sorba felállott, a gyalogosztály négyszeget képeze, a gyalog lovascsapatot körülfogá, a fõparancsnok komoly felszólítást intéze hozzájuk - hanem senki sem felelt, továbbá a két egyént, kik fölléptek, kikérdezvén küldetésökre vonatkozólag, hasonnan nem felelének, csak nagy zúgást és mormogást akarának kezdeni. - Mire a gyalogcsapat parancsnoka “szuronyt szegezz”-t vezényelvén, mit a honvédek legnagyobb engedelmesség jelei közt tevének. D[AMASZKIN] parancsnok látván a lázadás mivoltát, parancsolá a fegyverletételt a huszároknak, kik midõn vonakodás jeleit mutatnák, a gyalogság célba vevé fegyvereit, mire rögtön kardjaikat leoldák, és egy rakásra dobák, kivévén a két õrmestert, kik elõre lépének és jelenték a dologróli mit se tudások és azokba részvétlenségöket, mint derék altisztekhez illõ, kardjaik meghagyása mellett a sorbóli kiléptök parancsoltaték. - A gyalogság a fegyvereik elvétetve, aztat a parancsnok õt kirendelt õrizet alá helyezék, valamint az egész század legénységét egy üres épületbe, kivéve a két indítottat, kik külön zárattak. - Ezek történtek reggeli 9 óráig. 
Minekutána a mondottak történte után lovas alkalom rendelve készen lévén, azon egy segédtiszt írásbéli jelentéstétel mellett azon meghagyással küldeték D[AMASZKIN] alezredes át[al] bé Besztercére a fõparancsnoksághoz, hogy ottan a kirendelendõ hadbírót oly sürgõsen küldje Prundra ki, hogy az naplemente elõtt rögtönítélõ törvényszékét megtarthassa, amelyhez az megkívántató ülnökök is egyszersmind kineveztettek, mindezek pontosan mentek és vitettek véghez, kivéve a hadbíró VERÉBI Somát21, ki szokásához híven ragaszkodva, annyira késék megjelenésével, hogy csaknem délután 1/2 5 óra megvala, (midõn egy úgynevezett rokoni hõs oldala mellett ülve) megérkezék Borgóprundra. 
A kijelelt törvényszék tagjai egybegyûlve lévén, a nevezett hadbíró munkálatát megkezdé, mégpedig oly értelmesség, gyakorlottság jelei bebizonyítása mellett, miszerént õ a dolgot ott kezdé meg, hol más, azon fokot értõ bíró azt végezni szokta - természetes, ezt is, szokott együgyûség és mi több, tudatlansága következtébe, még legnagyobb lassúsággal, elannyira, hogy 5 óra elteltével még nem tudott három sort protokollba22 venni - ekkor, minekutána elõször is bévádlott két egyént, kik mint az egésznek lázítói jelölvék, kihallgatta vagy kérdezgette volna - felkéret engemet a törvényszék elébe lépni kikérdezésre, hol nékem a következõ protokolli irat intézteték, olvastaték fel: 
“3-or Elõállíttatik és felhívatik N. N. kapitány úr, mint tanú stb. stb.”, mire magam nem tudom, szégyen, vagy harag következtében elmosolyogván - óvást intézék a hadbíró azon kitétele ellen, hol én mint tanú állíttattam elõ, holott az egész tárgy alatti dolog a vezényletem alatt álló csapattól éppen ellenem intézteték, tehát én itt teljességgel nem mint tanú, de sõt inkább mint vádló léphetek fel, és az ellenem intézett tényrõl így adhatok felvilágosítást, de tanúsítást senki ellen vagy mellett teljességgel nem. 
Erre még inkább zavarba jõvén a neveztem hadbíró, tétovázásába csak nem jõvén semmi új gondolat eszébe, - cáfolása ily hangzatú vala: mindenképpen tanú, mely szót gyakran midõn újítgatna, pangásából kiragadák az ülnökök, kik egyenkint fel kezdvén szólalni, s maga az elnök is, KÁLNOKY Sándor õrnagy23 nékem adván állításomra igazat, továbbhaladánk, vizsgálati irányt is változtatva. 
Én mindeneket, mik nekem mint sz[ázad]kormányzónak jelentetének és történének, magam diktálom le az írónak stb., melyeket személyem végeztivel további folytatásul a hadbíró úr mûködésire hagyván, távozám. 
Ezek után a századnál levõ tisztek is minnyájan [!] a dolog történetét személyesen felsorolák sat., satb. - a hosszas tudatlanság koronáját feltéve hadbíró VEREBI Soma azzal, hogy a nap eltelvén, mit sem intéze el. - Másnap a legénységgel megam elbocsátattatám, kivévén ERÕS Lajost és N., mint szónokokat, kik a besztercei úgynevezett börtönbe bekísértettek, hol pereik elintézendõk lésznek - sat. Ezen eljárás után a zavargási kedv a század legénysége részérõl örökre eltávoza. - Másnap két egyén hozzám jöve, és sírva kére, engedjek meg a legénységnek elkövetett igazságtalanságáért, mert õk mindnyájan átlátják nagyon is, mennyire megsértettek engemet, és mily õszintén bánják hibás lépésöket, és hogy õket esküvel kötelezték le, hogy ki ne mondjanak senkit és semmit, õk készek utolsó pillanatokig csak hogy engedelmem megnyerjék, mit kívánok s parancsolok, tenni, stb. 
Én a kérõknek szívesen megengedék, mivel már korábban belátván, hogy valaki át[al] valának felbujtogatva, - a Besztercére elsõ nap bévitt két egyént is visszafogadám - a késõbbi kettõ már törvényes kereset alatt állván - a végelintézést el kelletik várni, mi meg is jöve vagy 3 hét múlva a minisztériumtól, éppen midõn Szeretfalvánál másodszor táborozánk24 - az ítélet mindkettõre (kik a muszkák bejövetekor a századhoz visszajövettek) szóla “halált” - minek végrehajtását én elengedém mindkettõnek, mint aki megkegyelmezési joggal fel valék hatalmazva. - Megjegyzendõ még ezen tárgy felõl az, hogy a történtek után oly tisztelet- és engedelmességgel vala minden egyes ember, minõt a legmíveltebb egyének se volnának képesek minden körülmények közt oly pontossággal végbevinni. 
1849. június 21-én délelõtti 9 órakor Tihánál az orosz seregek Bukovina felõl bérontanak, kemény csatározás és ágyúzás után visszanyomatánk estvére Borgóprundig, holott sáncolásaink védelme alatt az éjet fegyverbe állva, mi pedig lovainkon ülve töltõk el, estvére segítségünkre megjött a másik lovasszázad és BOTÁR õrnagy és KOZMA Alajos százados25, valamint DOBAY alezredes a SÁROSI zászlóaljával26 és a határvéd zászlóaljjal.27 - de már elsõ nap a kis töltény hiány oly nagy vala, hogy az ellen csatárait ágyúgolyókkal kelle hátunktól távoltartani. 
22-én Juni délelõtti 8 1/2 órakor az ellen át[al] megtámadtatánk sáncolatunk ellenibe ágyúit a körülvevõ hegyekre felvontatván, onnan iszonyúan tüzele keresztbe mireánk - a középen gyakran rohammal nyomult elõre, de mindig visszavereték, s csakis két órai heves mindkét részrõli tüzelés után kéntelenítetteténk mi állásunkat odaengedni, midõn az ellen sokasága át[al] mind jobb-, mind balszárnyain megkerültetének. - Sûrû golyózápor közepette húzódánk lassan vissza Felsõ-Zsoszényig, ahol négy ágyúval (a lovasság fedezete alatt) mindaddig schachba tartók, míglen saját gyalogságunk rendezett menete létesülhetett. - Borgórusztnál [!] átkelénk a hídon és az egész kis seregünk zárakozva [!] folytathatá hátravonuló útját. - az orosz erejét a hegyek közül már kiterjeszthetvén, kozák lovasai által mindenütt nyomban üldöze. - Jád falun seregünk átmenve, annak napnyugoti végén kissé pihenni akarván, megállapoda, ekkor az már utánunk nyomult orosz lovascsapat minket beérvén, tüstént mintegy 20-30 lépésnyi távulra elõre jöve, keményen kezde mireánk tüzelni, kiket egy sebes rárohanással nyakra-fõre visszaszalasztánk (annyira meg valának a kozákok által lepetve huszáraink, hogy háromszor vezénylék, és mégis, mintha leszögezték volna mindnyájukat, úgy nem mozdult[ak], ekkor pisztolyom kiragadva, elordítám magam: “rajta”, és mintha álmaikból költöttem volna fel, úgy rohanának az ellenre) vagy 200 száz [sic!] lépést üldözõk, mialatt seregünk is a sátorfát felszedvén, csak továbblábalt, ezáltal ágyúink is tért nyerének, és Aldorf elõtt, Jád felé arányozva [!], két ágyú az országúton felállíttaték - mi az ellen megszalasztását végezve, visszafordulánk, és sebesen ágyúink felé lovaglánk, az ellen ezt látva, ismét megfordult, és utánunk igyekvék, de midõn kiütnék magokat, egypár ágyúgolyó köszöntvén, további üldözésökkel felhagyának. - Seregünk hátrálását folytatá Besztercén, Szépnyír- f[elsõ?]. a[lsó?]. Balázsfalván és éji 12 órakor Somkeréken keresztül - itt a mezõn megtelepedénk és meghálánk. 
23 Juni - Visszavonulásunkat folytatva érénk Bethlenbe, itt táborunkhoz csatlakozék a Naszód vidékérõl hátravonult sereg28 - Sándor Laci29 alatt. 
24 Juni utunkat folytatók Kudu, Csicsókeresztúr, F[elsõ]õrön át Rettegre, hol egy kissé pihenvén a sereg, és így Désre érkezék. Rettegrõl egy század lovasság visszaküldetett Bethlenbe, hová még estvére meg is érkeztünk, az elõõrsök kiállítása után egy portyázó csapatot elindíttatánk Somkerékig, szintén egész éjen át folytatók portyázatainkat Naszód felé is. 
25-én délelõtt, minekutána Lekence és Naszód felõlrõl [!] az ellenrõl tudomást szerzénk, visszatérénk a Sajó jobbpartján, utunk Omlásalja, Árpástó, Sz[ent]margita, Sz[ent]benedekig, hol délután 2 órakor a Sajó jobbpartján egy malom alatt átúsztatánk, és bemenénk Désre, onnan le a Dés elõtt fekvõ táborba, honnan 
26-án az egész tábor BEM vezérlete alatt visszaindult és aznap Somkerékre ére. - itt töltõk e napot, míg minden rendelések megtétetének.30 
27-én Egy kis csapat elindíttaték Sz[ent]András, Magyaros, Királynémeti és Besenyõn keresztül Besztercére - a fõtábor szintén ide indult más úton, úgymint31 
28. Juni 849. Balázsfalván, Szépnyíren át Besztercére, innen ki Aldorfra, hol elõõrseinket a Jádot elfoglalt ellennel szemközt kiállítók. 
29-én Juni 849.32 reggeli 6 óra körül33 megkezdõk mi részünkrõl a csatát, s az ellen elõõrségét csak gyorsan visszanyomók, - Jádból is kiûzvén, gyors elõnyomulásunk át[al] az ellen jobb- és balszárnyát, melyek több csapat gyalogokból állának, a mieink szuronnyal nyomák vissza. - Seregünk középpontját kormányozá BEM maga, négy ágyúval az országútján az ellen felé keményen tüzeltete, balfelõl alig 150 lépés távulra egy ágyúval mi 42 lovasok egyarányt haladánk BEMMEL elõre, tõlünk még balra az erdõt elfoglalá egy osztály vadász34 és Sárosi õrnagy zászlóalja35 - ily állásba az ellen háromfelõli szörnyû kemény ágyútüze közt elõre nyomulánk a Borgóruszt [!] és a Jád határai közt az országútján átfolyó kis, mélyárkú patakon levõ kõhídig, melyre B[EM] ágyúit felállíttatván, ezen állásból igen keményen ágyúztata, mi, hogy vele a lineát megtarthassuk36, kénteténk az mély árkon egyenkint átkelni, ágyúnkat hátunk megett hagyva, hogy így a B[EM] ágyúit fedezhessük, melynek fedezete csak 1/2 század gyalogság37 vala, kik az árkot foglalták el. - Az árkon átkelve a legkeményebb ránktüzelés ellenére is, mintegy 50 lépést elõhaladánk, és egy vonalba felállánk, úgyhogy a B[EM] ágyúit is egyszersmind a mi hátrahagyott ágyúinkat fedõk, ekkor Ruszt[!] felõl le felénk a téren az ellenfél összes lovassága miránk és ágyúinkra célozva, elõre felénk nyomula, segíttetve a leghathatósb kereszttûz által is - hátok mögött jövének az osztrák dragonyosok, a részünkrõl rájok irányzott tüzelés nem vala képes õket feltartani, hanem egyenes nekünk rohanának, mi csakhamar visszavereténk, a legnagyobb zavarba tudánk a hátunk megetti árkon átvergõdni, mely alkalommal 7 huszár sebesítteték meg - én ellenben, midõn a legénység megfordult, vissza az ellen közé bélõve és utánvágva, körül valék véve mindenfelõl, de minekutána egyet közülük lelõttem és oly közel valék, hogy a minden felõli megtámadásba nem valának képesek dzsidájokkal átszúrni, már viszszafordulni akarék, midõn kardmarkolatszíjam kiszakadván, kardom nem használhatám, mely pillanatba oly kemény ütések jövének váll- és nyakam körül, hogy eszmélet nélkül rogytam bé az ellenség lovassága lábai alá, szerencsémre egy kis szúrást is kapván és vérezvén nyakam, továbbá arcra is borulván a földre, halottnak gondolva, rajtam átlovagola több ezer lovasnál, mikor magamhoz térék, én is csak a közel árok védelmébe ajánlám magam, lovam egyenest visszanyargalt Besztercéig, stb. - itt seregünk középpontját az ellen áttörvén, visszavereténk és a szüntelen kemény ágyúzás közt az ellentõl mindenütt nyomban követve, visszavonulánk egész Szeredfalváig [!] - hová estve érénk és az ellen is megállapodék, ez nap igen sokat veszte az ellen lovassága, a mi gyalogságunk tüze át[al], valamint a gyalogsága is.38 
30-án Juni Szeredfalváról [!] reggel elindulánk és Harinán (Müntzdorf), Galácon, Dipse, N[agy]idán keresztül Tekére érénk, hol a tegnap szétszórt seregrészek összeszedetének, - és aznap itten pihenénk. 
1-sõ Juli 849. délután 2 órakor ismét, éspedig Szászpéntek, N[agy]sajó, Solymoson keresztül Oláhbudakra, hová csakis egész éjen áti szüntelen menet után másnap reggel érénk, mintegy 4 órakor, itt 6 kozák lovat fogva el az elõcsapat - egy órai pihenés után menetünk folytatók Péterújfalun és Szászújfalun át, onnan le Vindára, az ellen felõl tudomást szerezheténk.39 
3-án Beszterce elõtt táborba szállánk.40 
4-én reggel 3 órakor az ellen Vinda és Aldorf felõl megtámada, és csakhamar visszanyomván, üldözte egész nap ismét Szeretfalváig, hol állást vevénk.41 B[EM] elment 3 székre[!]42 - egy zászlóalj43 Bilakra rendeltetett, ily állásban maradánk 8 nap a szabad ég alatt szüntelen esõzés- és koplalásnak kitéve. 
13. Juli.44 Az ellen megtámadá Billakot (Szeretfalva felõl csak demonstrálván), mire kisded összeolvadt seregünk visszavonulását rendesen megkezdé, szándékozván Tekére juthatni, egy rész a seregbõl az elõbbi állásban marada Szeretfalván, és képezé az utolsó csapatot, az ellen utunkat állá Dipse és Galac közt, az utócsapatunknak pedig a mi hátunk megett Harinán 3 felõli megtámadás és utunk elállása veszély közt Galacról kitérénk jobbra a hegyekre, és szüntelen ágyúzás közt érénk délután 4 órakorra [!] Szászszentgyörgyre, egy hirtelen támadó iszonyú égiháború és jégesõzés megszünteté a további veszekedést, - mi utunkat folytatók Bongárd, Füzkút, Sz[en]tmihály, Lelke, Kecsed, N[agy]ceg, K[is]ceg, Mezõszilvás, Mezõörményesig, hová csakis reggelre érénk el. 
14. és 15. Júliust Örményesen pihenõk ki. 
16. Juli Királyfalván és Faragon keresztül vissza Tekébe. 
17-én és 18-án Teke elõtt táborozánk. 
19-én délután az ellen megtámada, éji sötétség és iszonyú záporesõzés közt visszavonulánk Oláhújfalun át, és a mezõn vagy réten meghálánk.45 
20-ik Juli Szászrégen körül táborozánk. 
21-én az orosz három felõl teve támadást és visszavere ez nap Petek, Körtvélyfalva, Gernyeszegen át Sáromberkig, itt a mezõn meghálánk.46 
22-én Gernyeszegnél betérénk és Szegényszeredánál átmenve, Erdõsz[en]tgyörgyre húzódánk, honnan 
23-án Havadtõ, Kelementelke és Balavásárán keresztül Marosvásárhelyre - hová Kolozsvárról B[áró] KEMÉNY Farkas mintegy 2-2500 emberével48 megjött, valamint néhányan azok közül is, kik a segesvári szerencsétlen csata49 után elszéledve valának, úgy maga BEM is, itten töltõk idõnket, míglen 
Augusztus 2-án korán reggel megindulánk, és aznap estve nagy sár- és esõbe Gálfalváig haladánk. 
3-k Aug. Bogács, Pócstelkén keresztül Medgyesig, mi50 pedig még aznap estve Paratéj felé elõõrségre menénk, és az éjet ott is töltõk, honnan 
4-ik Aug. reggel megindulánk és Kiskapus, Asszonyfalva és Egerbegyen át vivén utunk, hol megpihenénk. 
5-ik Aug. Szelindek és Nagycsûrön keresztül Szeben alá nyomulánk, hol kemény csatázás után HASFORD51 orosz tábornok seregét52 megverõk, Szebent elfoglalók, és az elõttünk futó oroszokat Schellenbergen53 át Vesztényig, hol már egészen be is esteledve lévén, a mezõn meghálánk, ezalatt 
6-ik Aug. LÜDERS54 is Segesvár felõl Szeben alá megérkeze összes erejével, és BEMet kisded erejével csaknem egészen megsemmisíté. - A Vesztény alatt álló magyar sereget55 is HASFORD megtámadá, melynek azonban sikerült õtet kissé megcsalni, és azalatt minden veszteség nélkül a hegyeken keresztül Orlátra át, onnan pedig Szászsebesre vonulni. - Szászsebesen a Fehérvár56 alatt volt seregek is csatlakozának a Szeben alól menekülõ sereghez, és így mindöszsze 6 ezeren leheténk, mi beteg lovainkkal Lámkerékre rendelteténk, Hol maradánk 
13-ik aug., amikor seregünk az oroszok át[al] megtámadtaték, és visszaveretteténk Szászvárosig.57 Mi Lámkerékrõl a marosváradjai[a]kkal együtt Alvinc felé ki [!] a sereghez, mely akkor már a legnagyobb zavarba vala. 
14-én reggel menénk a piski hídig, hol seregünk rendbe szedõdék, mely rövid idõ alatt a dévai vár légbe repüle58, mi még aznap estvére Déva alá táborba szállánk, itt hallók azon hírt, hogy GÖRGEI fegyverét lerakta sat. 
15-én estve Dévától elmenénk Lesnekre, hol mindaddig valánk, míg 
17-én estvére ismét Dévára visszajövénk. 
18-ik Augusztus 1849. délután mintegy 6 órakor fegyvereinket elõleges alkudozás után az oroszoknak adók! - Aranyhegyekrõl álmodánk - s hogy a való, mely keservesen ébreszte fel, mutatják már a vasbilincsek, melyek testünket sérték, és nemsoká a lelkünket is a testtel együtt örökre meggyilkolandják. - A gyõzõ nagy lelkületében bízánk. De mennyire felele meg bizodalmunknak, mutatja ez is, hogy 5-ik éve már szigorú rabságomnak s éltem is véghanyatlásához igen közeleg, midõn e kis rövid jegyzetem írom. 
Szászsebesig orosz katonaság véd- és õrködése alatt jövénk; itten cs[ászári]-k[irályi] osztrák katonaság kísére bé Szebenbe a külváros egyik utcájába, honnan 
Augusztus 22-én 1849. Nagyszebenbe a katonai laktanyába hivatánk, neveink felírása végett, mondván, útlevelünk átvétele után azonnal szülõföldünk tûzhelyéhez távozhatunk, az névjegyzék sötét estig folytattaték, mikor az író tiszt úr eltávozván, minket a laktanya udvarán kéntete meghálni, s természetesen a legnagyobb szemétbe, éhes gyomor és nyári gyenge öltönybe, senkinek is eltávozni nem engedteték meg. - míg e’ velünk történe, azalatt lovaink, portékáink, nyeregszereinkre kezet tevének és elrablák. 
1-sõ fogságunk idejét töltõk itt a kaszárnyába - 2-õ késõbb a “Nap” nevû korcsmába, 3-or innén vivének az apácák kolostora egyrészébe - 4-er késõbb az APOR- vagy SEKULÁRI-házba és 5. végtére a Cistercirenzi59 barátok zárdájába, hová már csak a volt osztrák cs[ászári] k[irályi katonatiszteket vivék, kiket a “Napnál” elkülönítve, a kaszárnyába vittek; ellenben a volt honvédtisztek nagyobb részint az ezredekhez béosztattak közvitézeknek. Mikor az apácák épületében valánk, természetesen még mind bizonytalanságba jövendõ sorsunk felett, meglátogata jó anyám Milivel, a barátok zárdájába létemkor testvérem, Lajos nálam járt, úgy Jóska és Károly.60 
1850-ik év februárius 16-án haditörvényszék elibe kísértetém, és HORSZKY katonai hadbíró által mene végbe az általános kihallgatásom (azaz Summarischer Verhör) az hozzám intézett kérdésekre szóról szóra a következendõket mondám toll alá: 
1. ? Ursache meiner Verhaftung etc.? 
Mir ist dies durchaus nicht bekannt, weil ich ein Verbrechen nach meiner Uiberzeugung im Angesichte des ehrenhaften Standes den ich zu bekleiden die Ehre hatte, nie mir zur Schuld habe kommen lassen; sondern eingedenk meines Eides den in jüngster Zeit vor dem Herrn Generale DÖRSNER61 geleistet habe, im Interesse meines Königs und Vaterlandes stets bereit war bei jeder Gelegenheit mein Leben zu opfern?? Ich bin nach der Dévaer ehrenhaften Capitulation mit hunderten meiner Kameraden hieher gewissen worden, und befinde mich seit jener Zeit in Haft (in den die Ungarn in allgemeinen schmählich und gesetzwidrig, und aus national Haß parteilich behandelt werden) ohne zu Wissen, warum? 
2. ? Sie haben in der ung[arischen] insurg[enten] Armee gedient etc.??? 
Allerdings mußte ich, wie Alle übrigen Kameraden des Regiments, die Befehle meiner hohen Vorgesetzten befolgen, weil ich hinzu seit Beginn meines ehrenhaften Standes beruffen [!] war, - ohne je in Politischer Rücksicht zu untersuchen ob ähnliche befohle annehmbar vorwerflich sind, - anderseits aber war mein Vorsatz auch nicht jenen Eid - den ich für König und Vaterland geleistet habe, auf eine Weise zu brechen, wo meine Ehre gebe und markt worden mußte, - weil in den Kriegs-Artikeln, die ich mir als Soldat besondere Richtschnur genommen hatte, nirgends aufgewiesen werden kann, - daß sonach auf Grundlage dessen von meiner Station über vorläufig erhaltenen Befehl im Monath Februar 1849 gegen die siebenbürgischen Rebellen ziehen - wo ich an verschidenen Örtern den zeitweise ergangenen Weisungen gemäß ohne jedoch meine Standarte je verlaßen zu haben, treu meiner Pflicht erfüllte. 
3. ? Sie haben gegen Gen.62 agirt etc.? Proclamation?63 
Ich habe gegen k.64 nie gefochten, wohl gegen die aufständische Bauern. - Von einer Proclamation habe ich nie eine Sylbe gehört, auch durchaus nicht gelesen, weil solche, wenn einige erlassen warenm durch Höhere wahrscheinlich rückbehalten worden sind. 
4. ? Sie mußten die Unabhängigkeits-Erklärung etc.?65 
Ich weiss diess nicht einmal zu beurteilen, was es zu bedeuten hat - übrigens wird kein sterblicher zu behaupten im Stande seyn, daß ein solcher Beschluß jeden Truppen publicirt wäre. 
5. ? Haben Sie etwas annoch anzugeben? 
Ich habe sonst gar Nichts mehr anzugaben, nur muß ich endlich zu bemerken, daß ich nie ein Rebell gegen meinen König war, auch nie einem Eid gebrochen habe - wofür ich nach den Gesetzen bestraft werden könnte.66 
1850. ápril 5-én elítéltettem ugyan Loderer auditor által, velem együtt BENEDEK Lajos67 fogolytársam is (7 hó és 18 nap tarta perem). 
1850. ápril 14-én publikáltatott elítéltetésem KLEIBERT auditor át[al]. “Az ítélet kötél általi halál, javaim konfiskálása68, mind fekvõ, mind pedig felkelhetõben [!] a had által okozott károk pótlásául” - mely ítélet WOHLGEMUTH gubernátor69 át[al] tizenkét évi vasban töltendõ várfogságba változtatott átal - nem számíttatván a kereseti idõ alatt szintén fogságban töltött 9 hó és 26 nap; e’ pótlékul még ráadás is. 
1850. június 14-én délután 1 órakor a szebeni barátok zárdájából, hol eddig fogva tartatám, 13-kat fegyverek közt bekísérének a Stokházba.70 
1850. június 17-én71 vasat tevének bal kéz- és jobb lábamra. 
1850. június 16-án adának napontai fizetést, 6 kr[ajcár]t. 
1850. július 14-én K[ároly] testvérem Galíciába masírozva.[!]72 
1850. augusztus 22-én a Stokházból húszan elviteténk K[ároly]fehérvárra, hova 24-én érkeztünk meg. 
22-ik auguszti [!] kísérteténk ki Szebenbõl. 
1850. szeptember 1-én Fehérvárról tizenheten elindítának a kufsteini várba, kik közül 13-an szeptember 27-ére meg is érkeztek, én még [meg] három pajtásaim, mint betegek, Pesten maradánk, és csak október 22-én érkeztünk meg kínzási helyünkre, lakásba tétetém a toronyba, 8 számba, b[á]r[ó] Schlechtahoz.73 
Nevezetesebb események, melyek az 1852-ik és a többi következõ évek folytán fogságomba engemet nemüleg is érdeklõleg adván elõ magokat, és azokat ide bárminõ csekélységgel, de feljegyezgetém; természetesen sokakat elhallgatni kéntetém, mivel a körülmények tiltják az igazságok mindenkorai feljegyzését. 
Január 1-én 1852. délután együtt valánk a mi szobánkba LESCZINSKY74, Br. SCHLECHTA, REVICZKY László75, ANGYAL Antal76, OLCSEVSZKY Adolf77, SZABÓ Farkas78, BENEDEK Lajos, gr[ó]f NITZKY Kristóf79, SZONTAGH Frigyes80, AMSBERG81, WEBER János82, LILL Adolf83, VEGELE János84, KÁROVI Antal85, BENÕ István86, PAP Lajos87, SZIGETI Miklós88, KÁLNOKY Sándor és én, kik négyen együtt lakánk a 29. számú szobába, a délutáni szabad 2 órát egy barátságos osonyozás89 közt beszélgetve, jól töltõk el. - a fent elõfordultak 9-en folyósonkon lakók, a többi hozzánk kérezzék [sic!] a várparancsnok úrtól. 
Január 7-én arcképem megküldém Pelsucre.90 
22-én retour recepisze91 megjött Barótról - nálunk92 LESCZINSKY és br. SCHLECHTA -Sz…fachtaba [?]. 
24-én G[ró]f LÜTTI93 megszabadult és Olaszhonba visszatért - Lill és Vegele a toronyba felvitetett, helyükbe lehozták HUSZAK94 és KRASSNI95 cseh papokat - a délutánt, ámbár sétálni készülénk és a sor talála, mégis szobánkba bezárva töltõk, mivel költöztetés történt. 
25-én Várparancsnoksági parancs olvastatott fel az írási visszaélés következéseirõl. 
“A hallgatás csak a szégyen bévallása volna” (MARAT) 

Jegyzet. 
1850-n október 22-én délután mintegy 5 órakor érkezém Kufsteinba, mikoron is kemény kikutatásom után, estve bézárattam az. ún. Császár-toronyba a VII. számú szobába, br. SCHLECHTA Camillohoz. 
23. Okt. Nagyon elgyengült, beteges állapotba téve, elannyira, hogy a sok csigagrádicsokoni följárás lélekzetem merõbe megfojtván - kérém a fõfoglár át[al] a t. c. várparancsnokságot, a vár alsóbb részébe való kiköltöztetésemért, kérésemnek következése a’ lõn, hogy az orvos feljött rögtön egy jó adag labdacsot küldve, és én régi helyemen maradtam. 
25. APPERT lovag úr a börtönöket vizsgálva, nálam is járt, kinek szenvedõtársam mindazon lényeges hiányokat, melyek szenvedéseink napjait nehezbítik, soronkét elõszámlálá - a legjobb vigaszok után távoza el tõlünk, véle vala várparancsnok LONCAROVÉC96 úr is. 
2-ik november leköltözém a Császár-toronyból a Kaszárnya udvarba a 19-ik számú szobába - SZÉLL József97 Vas megyei, dömölki és HOPELS Miklós98 gráci szenvedõ társaimhoz - ezen lehozatalom köszönhettem csaknem VÉGELÉ orvosnak, kinek le kell vala a toronyból jönnie, õ mindazonát[al] azt megköszöné azon jegyzetével, miszerint egy beteg társát (engem) vigyék helyébe. 
November végén várparancsnok úr személyesen hirdeté nekünk azt, miszerént a fgy. [?] kormánynál következõ jótéteményeket eszközlé ki számunkra. 
1-ör fizetésünk 10 kr[ajcár] léve, ez javíttaték naponkint 15 kr[ajcár]a. 
2-or íróeszközök használhatása megengedtetését. 
3. Egy kellemetlen tárgy mellõzését, ki a szobából (maradt). 
4. több foglok [!] együtt sétálhatását. 
5. az ablakról a drótrostélynak levétetését stb. (maradt) 
December havába adá várparancsnokunk azon lesújtó rendeletet ki, hogy egy fogoly is ne merészeljen jó reményt táplálni szabadulása felõl, mert fõ- s várparancsnok úr még egy jottát sem engedend. 
17. December is csaknem 1 1/2 évi kínlódás után egy odvas fogam a helybeli orvos át[al] kihúzattam. 
25. decembris fõfoglár FRAUENGRUEBER eltéteték a várba át a 4. hadsereghez, helyébe jöve Bregenzbõl fõfoglár MATSNIK (bár ne jön vala). 
28-ik Februarii 851. érkezett hozzánk 16 szenvedõ társnak szabadon bocsátása, kiknek börtönajtójuk általános örömünkre végleg megnyílának - ezek között egyik100 velem lakott. 
1. Martii 851. átköltözém eddigi laktanyámból az elsõ emelet 16 számába, PAP Lajos és SZÉLL Józseffel. 
18. Martii jött meg az engedmény írószerek kézhez kaphatása és 9 együtti sétálhatásainkról ti. kik egy folyósón lakánk, kivéve a 14. sz[ám]ú szobabélieket. 
19. Ünneplõk SZÉLL József társunk névnapját, hozzánk engedé várparancsnok úr jönni ez nap délután CZUCZOR Gergely101, MOTESICZKY István102 és LESCZINSZKY Sándort, ez nap jövénk elõször öszve több fogolyársainkkal, mivel ez nap vevé kezdetét a többek együttsétálása. 
20. Martii 1851. Visszakaptuk béléptünkrõl [!] elszedett evõeszközeink - tehát öt hó múlva újból kés- és villáinkkal eheténk - amit eddig csontból készült kés- és villa át[al] kénteleníteténk pótolni. - Ezen engedmények leírhatatlan örömet szülének, annyival is inkább, mivel rokoninknak gyakran írni többé nem gátoltathaték, mit addig egy hóba csak egyszer szabada teljesíteni, továbbá nem kelleték többé kenyerünk leszelésire mindig a fõfoglártól a kést elkérni, vagyis inkább a kenyeret átala leszeletni sat. 
25-én Martiusnak történék az, hogy felmenve minden második vasárnap a toronyba isteni tiszteletre, s minden egyes fogoly szuronyos katona közötti állása megszüntetett, csakis a béfoglaló sor két végére álla egy-egy õr. Ez nap megengedtetett a 14. számnak is a velünki sétálás (Reviczky László és HERMANN103, késõbb SZONTÁGH Frigyes), már mostan az egész folyósón lakók együtt sétálánk. 
26. Értesültünk várparancsnok LONCAREVICH ezredes úrnak nyugalomba visszatételérõl - 16. április eljött nyugalmazása. 
18. április megjött ezredes NEHIBA József úr104, mint új várparancsnokunk azon kiírhatal[an] ös [öröm?]: Anyanyelv[en] sz[abad] írni. 
20-án április itten járt generális B[ár]ó HANDEL úr Bécsbõl, mint a t[isztelt] minisztériumtól kiküldött biztos, az itteni soknemû panaszok megvizsgálását kieszközlendõ. - Új ezredes urunk a legõszintébben nyílvánítá nékünk jó akaratját irányunkba és legelõször is engedményezé azt, miszerént délelõtt is, délután is szobáink ajtaji 1 1/2 óráig nyitva maradhasson. 
6-ik május 851. megengedé ezredes várparancsnok urunk az magyar hírlapok megrendelhetését, és következõleg a várkaszárnya udvarán levõ templomba menetelt, akkor ti., midõn a sor talál a templomba menetre. 
12. Juli 851. olvastatott fel a politikai foglokkal [!] mikénti bánásról szóló 849-ik módosítási rendelete a justicis hadügyminisztériumnak105, melynémû módosítást az 1806. évi rendelet kívánna. 
 
Rövidítések jegyzéke 

1848-49. TL   1848-49. Történelmi Lapok. Szerk. KUSZKÓ István. 
BONA, 1987   BONA Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848-49. 2. kiadás. Bp., 1987. 
BONA, 1988.  BONA Gábor: Kossuth Lajos kapitányai. Bp., 1988. 
GYALÓKAI, 1937   GYALÓKAY Jenõ: A besztercei hadosztály harcai 1849 nyarán. HK 1937. 
Kufsteini ekv.  A kufsteini várban rabságot szenvedett magyar hõsök emlékkönyve. Összeállította a Budapesti Evangélikus Leánygimnázium “Szép Magyarsággal Beszélõk Egyesülete” (“Szembe”). Bp., 1937. 
MOL   Magyar Országos Levéltár 
NÁDAY, OSZK   OSZK Kézirattár. Oct. Hung 1902. NÁDAY Károly anyaggyûjtése a kufsteini foglyokról 
NÁDAY-SÁFRÁN  NÁDAY Károly - SÁFRÁN Györgyi: Történeti kutatások Kufsteinban - Czuczor Gergely rabsága. Bp., 1984. 
OHB   MOL H 2. Miniszterelnökség, Országos Honvédelmi Bizottmány, Kormányzóelnökség iratai 1848-1849. 
THOROCZKAY   THOROCZKAY Sándor: A 73. honvédzászlóalj története 1849-ben. Hazánk. Szerk ABAFI Lajos. VIII. k. 

Az életrajzi jegyzetek írásánál felhasználtuk még CSIKY Sándor jegyzékét: “Kufsteini politikai foglyok 1848-tól”. MOL R 33. Az 1848/49-es forradalomban résztvettek elítélésére vonatkozó iratok. 1849. 476-477. f. 
A szöveget a jelenlegi helyesírási és központozási szabályoknak megfelelõen, de az eredeti hangzásalak megtartásával közöljük. A szövegben elõforduló neveket úgy írtuk, ahogy a név tulajdonosa maga használta azt. A szerzõ névtévesztéseit természetesen tiszteletben tartottuk, de jegyzetben jeleztük a helyes alakot. A rövidítéseket [ ]-ben feloldottuk. Ahol a feloldás nem egyértelmû, ott [?]-et használtunk. 
(Az emlékiratban elõforduló családnevek majuszkulás kiemelését a kötet szerkesztési szempontjai indokolják. A szerkesztõ) 
Jegyzet 

1. NAGY Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzedékrendi táblákkal. Pest, 1865. XII. k. 319-326. o. Pótlék-kötet uo., 1868. 367-368. o. 
2. BONA, 1988. 667. o. és Gustav RITTER AMON von TREUENFEST: Geschichte des k. k. 11. Huszaren-Regimentes  Herzog Alexander v. Württemberg 1762 bis 1850 Székler Grenz-Huszaren. Wien, 1878. 327. o. 
3. OSZK Kézirattár. Fol. Hung. 1368. DUDÁS Ödön: A magyar hadsereg tisztikara 1848-49-ben. ZATHURECZKY 
4. BONA, 1988. 667. o. 
5. GYALÓKAY, 1937. 2. o. 
6. B. REVICZKY József: A borgó-brundi csata. (In:) VAHOT Imre-GÁNÓCZY Flóris szerk.: Honvédek könyve. Történelmi adat-tár az 1848-diki és 1849-diki magyar hadjáratból. Pest, 1861. I. k. 28-39. o.; SZÖLLÕSY István: A XII. önkéntes honvédzászlóalj mûködése az erdélyi hadjáratban. 1848-49. TL 1897. 
7. [RAMMING, Wilhelm]: Der Feldzug in Ungarn und Siebenbürgen im Sommer des Jahres 1849. Pesth, 1850.;N[EIDHARDT], H[einrich] v[on]: Bericht über die Kriegsoperationen der russischen Truppen gegen die ungarischen Rebellen im Jahre 1849. I-III. Berlin, 1851.; CZETCZ, Johann: BEM’s Feldzug in Siebenbürgen in den Jahren 1848 und 1849. Hamburg, 1850.; PATAKY Mihály: BEM in Siebenbürgen. Leipzig, 1850. 
8. MOL R 33. Az 1848/49-es forradalomban résztvettek elítélésére vonatkozó iratok. CSIKY Sándor naplója. 
9. A huszárezredek nyolc századból álltak. Ezeket kétszázadonként osztályokba egyesítették. Az osztályokat a vezénylõ törzstisztrõl ezredesi, alezredesi, 1. és 2. õrnagyi századoknak nevezték. ZATHURECZKY tehát ekkor az ezred 6. századában szolgált. 
10. õrs 
11. TÓTH Ágoston (1812-1889), cs. kir. alszázados, 1848-ban honvéd vezérkari õrnagy, majd alezredes, a kolozsvári, 1849. febr. végétõl ezredes, a besztercei katonai kerület parancsnoka. 1849. jún. 15-tõl a IV. hadtest parancsnoka, majd a déli hadsereg vezérkari fõnöke. Várfogságot szenved. A modern magyar térképészet egyik megteremtõje. Életrajzát ld. BONA, 1987. 321. o. és IMÉRDI-MOLNÁR László: FELSÕSZOPORI TÓTH Ágoston honvédezredes, a XIX. századbeli magyar térképezés úttörõjének élete és mûködése. A “Térképészeti Közlöny” 8. számú különfüzete. Bp. 1938. 
12. DOBAY József (1820-1898), cs. kir. hadnagy, 1848-ban honvéd õrnagy, a 31. zászlóalj parancsnoka, 1849. máj. végétõl alezredesi rangban a besztercei hadosztály parancsnoka, júl. végétõl ezredes. Várfogságot szenved. 1869-ben reaktiválják, 1885-ben altábornagyi rangban nyugalmazzák. Életrajzát ld. BONA, 1987. 136. o. 
13. WEÉR György (1811 v. 1813 - ?), cs. kir. alszázados a 11. (székely) huszárezredben, 1849. januárjától fõszázados ugyanott, májustól térparancsnok Tekén, majd Bethlenben. Aradon elõbb rangfosztásra ítélik, majd felmentik és nyugalmazzák. Életrajzát ld. BONA, 1988. 657-658. o. 
14. BOTÁR Károly (1806-?), cs. kir. alszázados a 11. (székely) huszárezredben, 1848. októberétõl fõszázados ugyanitt, dec. 2-án fogságba esik, s csak 1849. márc. 11-én szabadul ki. Máj. 29-tõl õrnagy, osztályparancsnok elõzõ ezredében. Várfogságot szenved. Életrajzát ld. BONA, 1987. 116. o. 
15. alkalommal 
16. DAMASZKIN György (1815-1867), kilépett cs. kir. fõhadnagy, 1848-ban honvéd fõhadnagy, százados majd õrnagy, a 3. honvédzászlóalj, 1849. februárjától a 73. honvédzászlóalj parancsnoka, jún. 21-tõl alezredes, a besztercei hadosztály parancsnoka. Várfogságot szenved. Életrajzát ld. BONA, 1987. 130. o. és BONA Gábor: Szerb katonák az 1848/49-es honvédseregben. (In.:) uõ. szerk.: Szerbek és magyarok a Duna mentén 1848-1849-ben. [I.] Bp., 1983. 158/159. o. 
17. kompromittálását 
18. SZÁNTÓ Lajos (1815-1883), cs. kir. hadnagy a 11. (székely) huszárezredben, 1848-ban fõhadnagy, 1849-ben al-, majd fõszázados ezredénél. Várfogságot szenved. Életrajzát ld. BONA, 1988. 569. o. 
19. elfogatni 
20. A 31. honvédzászlóalj ekkor PUHL Ferenc Ignác (1819-1886) õrnagy vezetésével Besztercén és Borgóprundon állomásozott, összesen 739 fõnyi létszámmal. Ld. erre a besztercei hadosztály 1849. jún. 11-I harcrendjét. Közli 1848-49. TL 80-81. o. 
21. VEREBY Soma (1823?-1885), honvéd hadbíró, publicista. 
22. jegyzõkönyvbe 
23. KÁLNOKI (KÁLNOKY) Sándor (1810-1875), cs. kir. fõhadnagy a 15. (2. székely) határõr gyalogezredben, 1848-ban al-, majd fõszázados, 1849. februárjától õrnagy, ezrede 1. zászlóaljának, majd az abból alakuló 83. honvédzászlóaljnak a parancsnoka. Júl. elejétõl alezredes, dandárparancsnok. Várfogságot szenved. Életrajzát ld. BONA, 1987. 192. o. 
24. júl. 13-14-én 
25. KOZMA Alajos (1813-?), cs. kir. fõhadnagy a 11. (székely) huszárezredben, 1848 szept.-étõl alszázados a 15. (Mátyás) huszárezred székelyföldi osztályánál, 1849. máj. végétõl fõszázados, ismét a 11. huszárezredben. Várfogságot szenved. Életrajzát ld. BONA, 1988. 340. o. 
26. SÁROSI Ferenc (1807-1871), cs. kir. hadnagy a 15. (2. székely) határõr gyalogezredben, 1849. márc. végétõl õrnagy, ezrede 2. zászlóaljának, majd az ebbõl alakuló 84. honvédzászlóaljnak a parancsnoka. Várfogságot szenved. Életrajzát ld. BONA, 1987. 289. o.  -  Az említett alakulat tehát a 84. honvédzászlóalj volt, amely jún. 20-án 704 fõt számlált. Ld. erre az erdélyi hadsereg létszámkimutatását, közli 1848-49. TL 1894. 206-207. o. 
27. A besztercei hadosztálynál ekkor két határvéd- vagy tartalék zászlóalj, az 1. és a 2. szolgált, INCZE Gergely (1806-?), illetve LEZSÁK Lajos (1805-1866) õrnagyok vezetésével. THOROCZKAY 32. o. szerint a beérkezõ zászlóalj LEZSÁK-é volt (õ tévedésbõl LESTYÁN-t ír.) 
28. Ez a 12. és a 76. honvédzászlóaljból és négy lövegbõl állott. GYALÓKAY, 1937. 21. o. THOROCZKAY 30. o. tévesen egy század huszárt is ide sorol. 
29. SÁNDOR László (1815-1875), cs. kir. hadnagy a 14. (1. székely) határõr gyalogezredben. 1848. nov. végétõl százados, 1849. márciusától õrnagy, ezrede 1. zászlóaljának, majd az ebbõl alakuló 76. honvédzászlóaljnak a parancsnoka. Várfogságot szenved.1869-ben reaktiválják. Életrajzát ld. BONA, 1987. 287-288. o. 
30. Ez jún. 25-én történt. GYALÓKAY, 1937. 44. o. 
31. BEM már jún. 26-án megszállta Besztercét. GYALÓKAY, 1937. 44. o., MOL OHB 1849:8856. Bem jelentése. Honvéd, 1849. jún. 27. és júl. 7. BEM jelentései. 
32. Ez jún. 27-én történt. GYALÓKAY, 1937. 46-53. o. 
33. THOROCZKAY 37. o. és OREUSZ szerint az ütközet délelõtt 11 órakor kezdõdött. CSÉFFALVAY István: A besztercevidéki harcok (1849. jún. 20-29.) orosz forrás nyomán. HK 1934. 86. o. Ezt az idõpontot fogadja el GYALÓKAY, 1937. 46. o. is. 
34. Ezek a 3. vadászezredhez tartoztak. 
35. THOROCZKAY 36. o. is a balszárnyon említi a 84. honvédzászlóaljat, de tévesen KÁLNOKY Sándort jelöli meg parancsnokként. 
36. azaz hogy egy vonalban maradhassanak vele 
37. Ez THOROCZKAY 37. o. szerint a 73. honvédzászlóaljhoz tartozott. 
38. ZATHURECZKY nem említi a jún. 28-i, Jád és Szeretfalva közötti ütközetet, amely magyar vereséggel ért véget. GYALÓKAY, 1937. 55-62. o. 
39. GYALÓKAY, 1937. 63. o. szerint ez jún. 30-án történt. De BEM még júl. 1-én is Tekébõl küldött jelentést KOSSUTH-nak. MOL OHB 1849: 9134 
40. BEM júl. 2-án szállta meg Besztercét. GYALÓKAY, 1937. 63. o. MOL OHB 1849: 9108. 
41. Erre az ütközetre júl. 10-én került sor. GYALÓKAY, 1937. 67-76. o. 
42. júl. 11-én. GYALÓKAY, 1937. 79. o. 
43. Ennek az alakulatnak az elnevezése nem állapítható meg. 
44. Erre az ütközetre júl. 16-án került sor. GYALÓKAY, 1937. 81-86. o. 
45. Ez júl. 21-én történt. GYALÓKAY, 1937. 89. o. 
46. Ez júl. 23-án történt. GYALÓKAY, 1937. 91-96. o. 
47. KEMÉNY Farkas (1797-1852) kilépett cs. kir. huszár fõhadnagy, 1848. szept.-étõl nemzetõr õrnagy, 1849. februárjától honvéd alezredes, ápr. elejétõl ezredes, a gyulafehérvári ostromsereg majd a kolozsvári hadosztály parancsnoka. Emigrál. Életrajzát ld. BONA, 1987. 194. o. 
48. KEMÉNY seregét a 123. honvédzászlóalj, a II. vadászezred egy osztálya, némi lovasság és tüzérség alkotta. A II. vadászezredi osztályt azonban visszavitte magával Kolozsvárra. LEHÓCZKY József: Adalékok a szabadságharczi honvéd vadászezredek történelméhez. 1848-49. TL 1895. 340-341. o. 
49. 1849. júl. 31-én LÜDERS gyalogsági tábornok orosz csapatai Segesvár és Fehéregyháza között mértek súlyos veszteséget BEM kb. 2400 fõnyi seregére. Az ütközet történetének legjobb feldolgozását ld. GYALÓKAY Jenõ: A segesvári ütközet (1849. július 31.) HK 1932. 
50. ti. a lovasság. BEM lovasságát a 10. (Vilmos) huszárezred egy, a 11. (Székely) huszárezred két és a 15. (Mátyás) huszárezred egy százada, ezenkívül egy szakasz lengyel dzsidás alkotta. GYALÓKAY Jenõ: Az erdélyi hadjárat 1849 nyarán. Bp., é.n. 136. o. 
51. HASFORD (Gaszford), Gusztav Hrisztianovics (1790-1874), orosz altábornagy, a 15. gyaloghadosztály parancsnoka, késõbb Nyugat-Szibéria fõkormányzója, az államtanács tagja. 
52. A nagyszebeni orosz helyõrséget 5 gyalogzászlóalj, két század kozák és 16 löveg alkotta; összlétszáma kb. 5000 fõ volt. H[einrich] v[on] N[EIDHARDT]: Bericht über die Kriegsoperationen der russischen Truppen gegen die ungarischen Rebellen im Jahre 1849. Berlin, 1851. III. k. 107-108. o. 
53. magyarul: Selembér, Selimbér vagy Sellenberk 
54. LÜDERS, (LIGYERS) Alexandr Nyikolajevics (1790-1874; 1862-tõl gróf), orosz gyalogsági tábornok, az V. hadtest parancsnoka, késõbb Lengyelország helytartója. 
55. Ennek összetételét nem ismerjük. THOROCZKAY 45. o. szerint a különítmény parancsnoka KÁLNOKY Sándor volt, de - szokása szerint - a 84., és nem a 83. zászlóalj parancsnokának teszi meg. PÜNKÖSTI Gergely emlékirata szerint KÁLNOKY két zászlóaljjal maradt hátra Veszténynél. LEHOCZKY Tivadar: Szabadságharcunk történetéhez. PÜNKÖSTI Gergely volt honvédõrnagy emlékiratából. Hazánk. Szerk. ABAFI Lajos. X. k. 165. o. A magyar források alapján a 12., 31., 50., 72., 73., 83., 84. és 123. honvédzászlóaljak, illetve 2 (vagy 4) század vadász vett részt az ütközetben. Az adatok összevetésébõl és PÉCH József kéziratos visszaemlékezésébõl kitûnik, hogy a KÁLNOKY alá rendelt másik zászlóalj az 50. volt. 
56. Gyulafehérvár. 
57. Ez aug. 12-én történt. 
58. Ez aug. 13-án történt. 
59. azaz cisztercita 
60. ZATHURECZKY Lajos, István második legidõsebb bátyja NAGY Iván szerint 1848-ban meghalt. József a 9., Károly a 8. testvér volt. NAGY Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzedékrendi táblákkal. Pest, 1865. XII. k. 324. o. Pótlék-kötet. Pest, 1868. 365-366. o. 
61. Helyesen: DORSNER, Franz (1795-1853), cs. kir. ezredes, a 14. (1. székely) határõr gyalogezred parancsnoka, 1848. okt. közepétõl a csík-gyergyói székely dandár parancsnoka. Nov. elején ezrede tisztikarával meghódol PUCHNER elõtt. 1849. jan. elején Nagyszebenbe menekül. A nyári hadjáratban összekötõ tiszt LÜDERS mellett. Életrajzát ld. BONA, 1987. 357. o. 
62. valószínûleg az erdélyi fõparancsnokságról, azaz Gen[eralkommando]ról van szó. 
63. A hadbíró kérdése nyilván PUCHNER 1848. okt. 18-i és 22-i kiáltványaira gondol. Az elsõben az uralkodó okt. 3-i és 4-i manifesztumaira hivatkozva felmondta az engedelmességet a magyar országgyûlésnek és az Országos Honvédelmi Bizottmánynak, illetve ostromállapotba helyezte Erdélyt. A másodikban 1849. jan. 21-ét tûzte ki a volt cs. kir. katonáknak a cs. kir. zászló alá való visszatérésre. Mindkét kiáltványt közli KÕVÁRI László: Okmánytár az 1848-49-ki erdélyi eseményekhez. Pest-Kolozsvár, 1861. 103-106. és 108-109. o. 
64. azaz cs. kir. csapatok ellen 
65. A hadbíró kérdése arra vonatkozott, hogy ZATHURECZKY miért szolgált tovább azután is, hogy a magyar országgyûlés 1849. ápr. 14-én kimondta a Habsburg-Lotharingiai-ház trónfosztását és Magyarország függetlenségét. 
66. A vallomás fordítása a következõ: 
1. Elfogatásom oka sat.? 
Egyáltalán nem ismert számomra, mivel meggyõzõdésem szerint azzal a becsületes állással szemben, melyet viselni szerencsém volt, bûn nem vethetõ a szememre; hanem belegondolván a legutóbbi idõkben DORSNER tábornok elõtt tett eskümbe, királyom és hazám érdekében állandóan kész voltam éltemet áldozni?? A dévai becsületes megadás után bajtársaim százaival együtt ide utasíttattam, s azóta fogságban vagyok (amelyben a magyarokat általában gyalázatosan, törvényellenesen és nemzeti gyûlöletbõl fakadó részrehajlással kezelik), anélkül hogy tudnám, miért? 
2. Ön a magyar fölkelõ hadseregben szolgált sat.? 
Csakugyan követnem kellett, ahogy minden más, az ezredben szolgáló bajtársamnak is, magas elõljáróim parancsait, mivel becsületes állásom kezdete óta erre voltam hivatva, - anélkül, hogy azokat politikai szempontból vizsgálnám, vajon a hasonló módon parancsoltak elfogadható módon adattak-e ki, - másrészt nem volt szándékom egy olyan esküt - melyet a királyra és a hazára tettem, oly módon megszegni, hogy az becsületembe kerüljön, - mivel a hadicikkekben, amelyek nekem, mint katonának, zsinórmértékül szolgáltak, sosem mutattatott ki, hogy egy katona fel lenne hatalmazva a tõle megkívánt esküt saját ítélete szerint megszegni vagy egészen elvetni, - ennek alapján kellett állásomról elõzetesen kapott parancs alapján 1849 februárjában az erdélyi lázadók ellen vonulnom - ahol a legkülönbözõbb helyeken az idõnként érkezõ utasítások szerint anélkül, hogy zászlómat bármikor elhagytam volna, híven teljesítettem kötelességemet. 
3. Ön a fõhadparancsnokság ellen cselekedett sat.? A kiáltvány? 
Sosem harcoltam a cs. kir. csapatok ellen, csupán fölkelõ parasztok ellen. - A proklamációról egy szót sem hallottam, és egyáltalán nem olvastam, mivel az ilyenek, ha néhány ki is bocsáttatott, az elõljárók által valószínûleg visszatartattak. 
4. Önnek [ismernie] kellett a Függetlenségi Nyilatkozatot sat.? 
Sosem volt módom megítélni, mit is akar jelenteni - egyébként egyetlen halandó sincs abban a helyzetben, hogy azt állíthatná, miszerint ezt a határozatot minden csapatnak kihirdették. 
5. Van még valami hozzáadnivalója? 
Egyáltalán semmi hozzáadnivalóm nincs, csupán azt kívánom megjegyezni, hogy sohasem voltam királyom elleni lázadó, s soha nem szegtem meg eskümet - amiért a törvények szerint büntethetõ lennék. 
67. BENEDEK Lajos (1821-?), cs. kir. alhadnagy a 15. (2. székely) határõr gyalogezredben, 1848. októberétõl ezrede 2. zászlóaljával a Székelyföld, majd novembertõl Háromszék védelmében harcol. 1849. márciusától fõhadnagy, májustól százados az alakulatából szervezett 84. honvédzászlóaljban. Várfogságot szenved. Életrajzát ld. BONA, 1988. 108. o. és Kufsteini ekv. 16. o. 
68. elkobzása 
69. WOHLGEMUTH, Ludwig von, báró, (1788-1851), cs. kir. altábornagy, hadtestparancsnok, 1849 júliusától Erdély katonai és politikai kormányzója. 
70. Stockhaus, azaz fogház 
71. helyesen: 15-én 
72. Károly honvéd õrmesterként szolgált BEM alatt. A fegyverletétel után beállt a cs. kir. hadseregbe. Az 1860-as években már fõhadnagy, 1882-ben a cs. és kir. 82. gyalogezred alezredese volt. 
73. SCHLECHTA, Camillo, báró, író, a bécsi légió tagja, elõbb halálra, majd 12 év várfogságra ítélik. 1850. aug. 1-én büntetését 6 évre szállítják le. 1852. szept. 11-én Theresienstadtba szállították. 
74. STARBEK von LESCZINSKY, Alexander (1802-?), a bécsi I. kerületi nemzetõrség parancsnoka, 1848. decemberében 12 évi várfogságra ítélik. 
75. REVICZKY László (1805-1868), táblabíró, 1849 januárjától a “Bihar megyei Szabad Magyar Vadászcsapat” szervezõje és parancsnoka. 1849 márciusától Zaránd megyében szolgál, júliustól a zarándi dandárnál õrnagy. Halálra, majd várfogságra ítélik, 1854-ben szabadul. Életrajzát ld. BONA, 1987. 404-405. o. és Kufsteini ekv. 36. o. 
76. ANGYAL Antal (1813-?), Bécsben a Hirsch gyógyszertár tulajdonosa. Fegyverrejtegetésért 1849. jún. 3-án halálra, majd 8 év sáncmunkára ítélik, könnyû vasban, 1850. febr. 27-én várfogságra változtatják, júl. 29-én büntetése felét elengedik. Kiszabadul 1852. máj. 7-én. Életrajzát ld. Kufsteini ekv. és NÁDAY, OSZK. 
77. OLSZEWSKI, Hieronym Adolf (1827-?), cs. kir. alhadnagy a 37. (Máriássy) gyalogezredben, 1848. nov. végétõl fõhadnagy, 1849. februárjától százados zászlóaljánál, a késõbbi 74. honvédzászlóaljnál, a nyári hadjárat idején ideiglenes zászlóaljparancsnok. Halálra, majd hat év várfogságra ítélik. 1852. jún. 28-án szabadul. Életrajzát ld. BONA, 1988. 447. o. és NÁDAY-SÁFRÁN 92. o. 
78. SZABÓ Farkas (1815-1869), cs. kir. fõhadnagy az 52. (Ferenc Károly) gyalogezredben, 1848. jún. közepétõl a 12. honvédzászlóalj századosa, 1849. júl közepétõl õrnagy, a zászlóalj parancsnoka. Várfogságot szenved. 1852. jún. 28-án szabadul. Életrajzát ld. BONA, 1987. 298. o. és Kufsteini ekv. 38. o. és NÁDAY, OSZK. 
79. NICZKY Kristóf, gróf (1814-1868), 1849 szeptemberében 12-én esküszegésre bujtogatásért 5 év sáncmunkára ítélik. 1850. okt. 15-én büntetését várfogságra változtatják. 1852. máj. 19-én kegyelem útján szabadul. Életrajzát ld.Kuftsteini ekv. 34. o. és NÁDAY, OSZK. 
80. SZONTÁGH Frigyes (1825-1854), cs. kir. hadnagy a 10. (Vilmos) huszárezredben, 1848. okt. 24-én alakulata 185 katonájával hazaszökik Bukovinából, csatlakozik a honvédsereghez. Novembertõl al-, 1849. februárjától fõszázados, aug. 1-tõl õrnagy és osztályparancsnok ezredében. Várfogságban hal meg. Életrajzát ld. BONA, 1987. 314. o. és Kufsteini ekv. 41. o. 
81. AMSBERG, Georg von (1821-?), cs. kir. hadnagy a 18. (Koburg) huszárezredben, 1848. okt. 28-án ezrede 8. századával Galíciából Magyarországra szökik. Nov. végétõl fõszázados a 16. (Károlyi), majd a 7. (Reuss-Köstritz) huszárezredben. Halálra, majd várfogságra ítélik, 1858 júliusában szabadul. Kivándorol az Egyesült Államokba, a polgárháborúban ezredes, majd tábornok az északi hadseregben. Életrajzát ld. BONA, 1988. 74. o., NÁDAY-SÁFRÁN 25-26. o. és ÁCS Tivadar: Magyarok az észak-amerikai polgárháborúban 1861-1865. Bp., 1964. 51-52. o. 
82. WEBER János (1805-1869), cs. kir. fõszázados a 37. (Máriássy) gyalogezredben. 1848. dec elejétõl a zászlóalj parancsnoka, 1849. jan. közepétõl õrnagy, a zarándi dandár parancsnoka, márc. végétõl a 77. honvédzászlóalj parancsnoka, máj. végétõl beteg, júl. közepétõl a szegedi, majd az aradi térparancsnokságon szolgál. Várfogságot szenved, 1852. jún. 28-án szabadul. Életrajzát ld. BONA, 1987. 334-335. o., HABERMANN Gusztáv: Személyi adattár a szegedi polgár-családok történetéhez. Tanulmányok Csongrád megye történetébõl XIX. Szeged, 1992. 297-298. o. ésKuftsteini ekv. 44-45. o. 
83. LILL, Adolf, von LILIENBACH (1811-?), cs. kir. fõhadnagy a 37. (Máriássy) gyalogezredben. 1848. okt. elejétõl százados a hadügyminisztérium táborkari osztályán, a továbbiakban is vezérkari szolgálatot lát el. Várfogságot szenved, 1856-ban szabadul. Életrajzát ld. BONA, 1988. 374. o. 
84. VEGELE János (Johann VEGELE?), író, a bécsi légió tagja, 20 év várfogságra ítélik, majd a büntetést 5 évre mérsékelik. Kiszabadul 1854. jan. 3-án. 
85. Helyesen: KAROVE Antal (1814-?), cs. kir. fõhadnagy a 37. (Máriássy) gyalogezredben. 1848. szept. végétõl százados a 28. honvédzászlóaljban, jún. végétõl a 43. honvédzászlóalj õrnagya, júl. közepétõl dandárparancsnok a IX. hadtestben. Várfogságot szenved, 1855-ben szabadul. Életrajzát ld. BONA, 1987. 189. o. és Kufsteini ekv. 20. o. 
86. BENÕ István (1799-1867), nyugalmazott cs. kir. fõhadnagy, 1848 okt. végétõl Aranyosszék nemzetõr õrnagya, 1849. júl. közepétõl a 134. honvédzászlóalj õrnagya. Várfogságot szenved, 1852. jún. 28-án szabadul. Életrajzát ld. BONA, 1987. 107. o. és Kufsteini ekv. 17. o. 
87. PAP Lajos (1826-1882), cs. kir. hadnagy a 16. (1. román) határõr gyalogezredben. 1848. jún. közepétõl fõhadnagy a 10. honvédzászlóaljban, okt. elejétõl százados, 1849. febr. elejétõl õrnagy a hadügyminisztérium táborkari osztályán, majd a feldunai hadsereg vezérkaránál, máj. közepétõl az erdélyi hadseregben. Aug. 12-tõl alezredes. Várfogságot szenved, 1857-ben szabadul. Életrajzát ld. BONA, 1987. 257. o. és Kufsteini ekv. 35. o. 
88. SZIGETI Miklós (1824-1904), cs. kir. hadnagy a 16. (1. román) határõr gyalogezredben. 1848. nov. elejétõl fõhadnagy a 11. honvédzászlóaljban, 1849. febr. elejétõl százados, ápr. végétõl õrnagy ugyanitt. Várfogságot szenved, 1857-ben szabadul. 1869-ben reaktiválják, 1872-tõl alezredes, 1877-ben nyugalmazzák. Roppant érdekes emlékiratokat írt 1848-49-es tevékenységérõl: Adatok a XI. zászlóalj történetéhez, tekintettel az erdélyi 1848-49-ki eseményekre. Egy honvéd magánjegyzetei. Kolozsvár, 1868. Életrajzát ld. BONA, 1987. 310. o. és Kufsteini ekv. 40. o. 
89. uzsonnázás 
90. Pelsõcre 
91. tértivevénye 
92. ti. ZATHURECZKY cellájában 
93. Az illetõ neve CSIKY Sándor listáján gróf LUDI-ként szerepel. Csak annyit jegyzett fel róla, hogy 1 évre ítélték. 
94. Anton HUSZÁK (CSIKY szerint HUSZÁG), prágai pap. 
95. Anton KRASSNI prágai pap. 
96. helyesen: LONÈAROVIÆ 
97. SZÉLL József (1813-1886), cs. kir. alszázados a 34. (Porosz herceg) gyalogezredben, honvéd õrnagy, egy ideig a 34. gyalogezred 1-2. zászlóaljának parancsnoka, 1848. dec. 28-án Bábolnánál a 2. zászlóalj élén sebesülten fogságba esik. Várfogságot szenved. Életrajzát ld. BONA 1987. 310. o. és uõ. Vas megyei 48-as honvéd törzstisztek nyomában. Vasi Szemle, 1984/3. 405-406. o. 
98. HOPPELS, Nikolas, cs. kir. hadnagy, a grazi nemzetõrség zászlótartója, elõbb halálra, majd kegyelembõl 6 év várfogságra ítélik, 1851. febr. 28-án szabadul. 
99. ti. az éjjeliedényét. 
100. Nikolas HOPPELS 
101. CZUCZOR Gergely (1800-1866), bencés tanár, költõ, nyelvész. A “Kossuth Hírlapja” hasábjain közzétett “Riadó” címû verséért várfogságra ítélik. 1851. máj. 22-én szabadul Kuftsteini fogságára ld. NÁDAY-SÁFRÁN 
102. MOTESICZKY István (1802-?), Trencsén megyei birtokos, cs. kir. kamarás, 1848-49 fordulóján külföldrõl történõ fegyverszállítással megbízott kormánybiztos. 5 év várfogságra ítélik, 1850. jún. 18-án büntetését felére szállítják le, 1852. máj. 30-án szabadul. 
103. HERMANN (1849-ben URAI) Benjamin (1799-1874), cs. kir. alszázados az 5. (Radetzky) huszárezredben, 1848. dec. közepétõl fõszázados, ezrede tartalék (kiképzõ) századának parancsnoka. Halálra, majd 8 év várfogságra ítélik, 1854-ben szabadul. Életrajzát ld. BONA, 1988. 259. o. és Kuftsteini ekv. 25. o. 
104. NEHIBA József (1796-1853), cs. kir. ezredes, a kuftsteini vár parancsnoka. 
105. azaz a hadügyminisztérium igazságügyi osztályának