|
(Kivonat) A tordai Sókamaraház, amelyet gyakran a szakirodalomban is tévesen „fejedelmi ház”, „fejedelmi kastély”, „fejedelmi pa-lota” néven említenek, Torda egyik leg-régebbi épülete, 1581-ben kezdték építe-ni. Ma a Tordai Történelmi Múzeum található benne. A dolgozat vázolja történetét, majd leírja magát az épületet, mellékeli a két fennmaradt 17. századi leltári listát és LUX Kálmán leírását 1911–13-ból.
Bevezető Erdély sorsát meghatározó számtalan há-ború, vita oka a területén lévő sokfajta gazdasági forrás: felszíni- és altalajkincsek, közöttük a só. Az Érchegység kapujában, az Aranyos folyó bal partján lévő város szerepköre a törté-nelem folyamán gyakran változott, ám bánya-városi szerepe csak a 19. században csökken és a 20. században szűnik meg. Az őskor óta ismert, kitermelt, hasznosított altalajkincs, a só Torda város lakottságát mondhatni megszakítatatlanul biztosította. Ezt nem csak az ismert dák és római kori leletek bizonyítják, a város a népvándorlás idején is csak időlegesen néptelenedik el (KŐ-VÁRI 1866; ORBÁN 1889; BĂRBULESCU 1994). Sóbányászata számottevő, a város hatá-rában a „Dörgő”-ben és a „Bányá”-ban található sós tavak a római felszíni sókitermelés eredmé-nyei. A sóbányászat a középkorban áttér a mély-kitermelésre, külön jogállású sóvágórend jelenik meg a város polgársága mellett (ORBÁN 1889; vö. WOLF, kézirat). A Tordán kitermelt sósüve-geket a Marosig szekereken szállították, Maros-újvártól pedig vízi úton jutott tovább Magyar-országig. Jogilag a sóaknák és a sókereskedelem állami tulajdont képeztek, a só kitermelését és hasznosítását sókamarák igazgatták. Ezek a sókamarák kamaraházakban vagy uradalmi vá-rakban működtek. Erdély sókamarája Tordán is székelt. Sókamaraházról, mint speciális funkci-ójú épületről a Désen és Tordán épült kamara-házakról tudunk, a dési kamaraházat 1932-ben lebontották. Így a tordai kamaraház épülete az egyetlen ilyen jellegű épület Erdély (egyben Ro-mánia) területén, formai analógiái a kolozsvári Basta házban és a szintén kolozsvári „Mátyás” házban találhatók, míg udvarképzése a 17. századi udvarházakkal rokonítja (SEBESTYÉN 1966; BALOGH 1983). A tordai sókamarásokról a 15. század óta vannak adatok, sókamaraházról, mint speciális funkciójú épületről írott forrásokban 1524-ben esik szó (Kolozsmonost. Konv. L.T.: Urbaria F. 786–890, in: JAKÓ 1990), 1528-ban pedig DERNSCHWAM mint rossz karban lévő házat említi. 1581-ben BÁTHORI Zsigmond elkezdi a következőkben bemutatott kamaraház építését. A tordai kamaraház építésével csaknem egyidőben kezdik el a dési kamaraház építését is (BALOGH 1983). A tordai kamaraházban működik az Er-délyi Sókamara egészen az abszolutizmus ko-ráig. Ekkor az Erdélyi Sókamara intézményét áthelyezik Nagyszebenbe. 1850-ben Kolozsvárt állítanak fel egy bányaigazgatóságot, végül az erdélyi sóhivatalok felügyelőségét áthelyezik Marosújvárra (ORBÁN 1889). A sóhivatalnak otthont adó épületegyüt-tes, mely egyben a kamaraispán lakása is, más, időnként állami funkciókat is ellát, úgymint: fejedelmek és azok küldötteinek szállása, posta-állomás, mészárszék, borkimérés, pálinkafőzés stb. A sóhivatal szerepének csökkenése a 19. században az épületek állapotának erőteljes romlását vonta maga után, mígnem 1902-ben a telket a rajta lévő épületekkel együtt „Torda város kö-zönsége” vette át (Tordai Telekkönyv). A telek piactér felé eső részére az eklektikus stílusú „Posta és Pénzügyi Palota” épült. 1911–13 kö-zött a kamaraházat felújították, és a „Magyar Közművelődés Házá”-vá alakították (HARMATH 1913; PETRARU 1922). Az I. világhá-borút követően is megőrizte közművelődési ház szerepét, így egy múzeumi részleg is működött benne, nagyterme pedig a Román Kaszinó-nak adott helyet (PETRARU 1922). 1943-tól (vö. POP 1945) napjainkig az egész épületben történelmi múzeum működik.
1. A tordai sókamaraház beilleszkedése a városszövetbe A Tordai Kamaraház és a köré tartozó belső ingatlan (a város határában is sok szántó, kaszáló stb. tartozott a fiskális birtokhoz) a tör-ténelmi városmaghoz viszonyítva délnyugatra fekszik, az enyedi út nyugati oldalán. Az udvar-házszerű kamaraház főépülete az utcafronthoz képest 60–65 m-rel hátrább van, az utcafrontra más melléképületek nyíltak (borkimérés, mé-szárszék stb.). Az ingatlan, melyen áll, nagyobb kiterjedésű egyházi birtok volt (ORBÁN 1889), ko-lostor állott a helyén, amely a reformációt követő szekularizáció nyomán fiskális birtokba került. A templomot erődítés (kastély) vette körül (KŐVÁRI 1866; ORBÁN 1889; WOLF 1993), innen a téves „kastély” név, az erődítés körül az ellátó kertek (veteményes és csűrös kertek) húzódtak. A kastély körvonalát régészeti feltárások nem azonosították. A kastély építésé-nek idejét egyesek a 15. század közepére teszik, a mai múzeum délkeleti sarokszobáját, az emele-tes torony épületét ennek egyik bástyájának tart-ják. A kastélyt említő szövegek homályosak, többféleképpen értelmezhetőek: „Tordán is az kamaraépület mellett, amely egy öreg egyház, a kastélyba levő BASTA György idejebeli romlásban az ott való szegény lakosok beszorulván, az észak felőli oldal lövéssel reájuk ontatván, attól fogva pusztában állott vala annak is I. RÁKOCZI György fejedelem romlását felépítvén, mind tornyostul szépen héjazat alá vette, s tornyába is harangot öntetett” – írja SZALÁRDI János. A szövegből nem tűnik ki a templomkastély és a kamaraház udvarának elkülönülése. A 17. században a templomtól délre eső területet megerősítik (ORBÁN 1889; B. NAGY 1973; WOLF 1993), az erődítés maradványai napjainkban is látszanak. Ennek az erődítésnek az északi oldalát a templom képezi, ám a temp-lom falainak vastagsága nem elegendő védőfal. A templomtól északra fekvő kamaraház udvarának megerősítéséről nincsenek ebből az időből adataink. Talán az állam és a város közötti ellentét az oka, hogy a város lakosainak tulajdonát képező templomkastélyt erősítik, az állami tulajdont elhanyagolva. Az ezt követő telekfeldarabolódást már pontosan nyomon követhetjük: - 17. század elején a kolostortemplom a tőle délre fekvő erődített területtel az Ótordai Református Eklézsia tulajdonába kerül, – ugyancsak a Református Egyházhoz kerül a templomtól északra fekvő „gyümölcsös”, - Kamaraháztól délre fekvő területet fiúiskola építésére adományozza APAFI Mihály a Református Egyháznak, 1671-ben (Az Ótordai Református Egyház Levéltára: 1833. évi leltári adatok, 1753; A Tordai Református Eklézsia va-gyonösszeírása, 1697), - Kamaraháztól északra levő parcella a WESSELÉNYI-család birtokába került, tudjuk meg a „Sanyarú világ” c. WESSELÉNYI István-önéletrajzból. A megmaradt parcella 1902-ben a „Torda város közönsége” javára átjegyeztetik (l. Tordai Telekkönyv). Ugyanebben az évben a parcella piacfrontra eső részére felépül a Posta- és Pénz-ügyi palota. A Kamaraház épületét 1907-ben közművelődési házzá nevezik ki, majd 1911–13 között LUX Kálmán tervei alapján felújítják és restaurálják.
2. A sókamaraház leírása 2.1. A kamaraház épületének története A több szakaszban épült kamaraház első változatának építési idejére vonatkozó pontos adataink nincsenek. A most folyó helyreállítási munkálatok során sem végeztek még kormegha-tározó laboratóriumi vizsgálatokat. Ha az ingatlan birtokviszonyait vesszük kiinduló pontnak, és a mai református templom (egykori kolostortemplom) köré emelt épü-letkomplexum tagjaként vizsgáljuk, építésének kezdete a 14. század végére, a 15. század köze-pére tehető (KŐVÁRI 1866; ORBÁN 1889; ENTZ 1996). A kolostorhoz tartozó terület nagyságáról „Torda város és környéke” című munkájában ORBÁN Balázs hű képet ad, idézve 12–15. századi határjárások jegyzőkönyveiből. A reneszánsz építést megelőző korból nagyon ellentmondásos adatok maradtak fenn. ENTZ Géza az 1526-ban említett Szent Erzsébet ispotályt helyezi ebbe az épületbe, ám forrásként csak az Adattárat említi, a mellette lévő templomot Szent István johannita kolostorként tartja számon. KŐVÁRI László a johanniták (ispotályo-sok) rendjének Szent Imre kolostorát a mai vá-rosháza terére teszi, amely akkor a város szélét képezte. Bár, mint tudjuk, a johannita szerzetes rendnek ispotályalapító és betegápoló szerepköre is van, mégsem valószínű, hogy a Szent Erzsébet ispotály ebben az épületben működött volna. Egy tény: a több szakaszban épített és bővített épület első alakja középkori, 15. századi torony, amely talán a templomot körülvevő kas-tély része volt, és melyet az 1580-as évek előtt észak felé bővítettek egyosztatú pincés helyi-ségekkel. A torony első emeletén LUX Kálmán munkálatai által feltárt gótikus ablakkeretmaradvány igényes kivitelezése az épületnek a kastélyegyüttesében elfoglalt magasabb rangjára enged következtetni (HARMATH 1913). Az épület funkciója ezekben az időkben ismeretlen. Legnagyszerűbb alakját a BÁTHORI Zsigmond fejedelem idején, 1581–1594 között történt, sókamaraházzá való átépítése során nyer-te (BALOGH 1983). Ekkor kolozsvári kőfaragó műhelyek mesterei dolgoztak a kamaraházon: BRASSAY Ambrus (1590), KEOMIES DABO Lőrinc (1590), KUTHY János (1592), talán KÉPÍRÓ Péter – piktor, fundáló mester, az olasz GINGA Simon (H. TAKÁCS 1968; B. NAGY 1970; B. NAGY 1973). Ezt követően a kamaraházon csak javítások, karbantartások történtek, a 20. század eleji restaurálásig. A történelem viharai során mind-egyre veszített pompájából, talán volumetriája is változik. A sóhivatal funkciójának hanyatlása az épület állagának leromlását vonta maga után, megszűnte pedig funkcióváltást. Az egykor fontos hivatal épületében kez-detben a hivatal tevékenységéhez kötődő funk-ciók (a sókitermelés szervezése-ellenőrzése, szállításának számontartása), a kamaraispán la-kása, fejedelmek és azok követeinek elszállásolása, udvarán pedig posta- és átrakodóállomás, borkimérés, mészárszék működött. A tordai sókamaraház sorsa szerencsé-sen alakult a dési (vele egy időben épült) kamaraházéhoz viszonyítva, melyet századunk 30-as éveiben lebontottak, mert a sóhivatal megszűn-te után a „Tordai Magyar Közművelődési Ház” kapott benne otthont 1913-tól, az I. világháború után a tordai Kultúrotthon működött benne 1943-ig, amikor is a város történelmi múzeu-mává alakult át. A szájhagyományban elterjedt különböző elnevezések, mint a „BOCSKAI ház”, „BETHLEN fejedelmilak”, „Fejedelmi-ház” (PETRARU 1922; VĂTĂŞIANU 1959; OPRIŞ 1988), melyekből a román szairodalom is átvette a „Fejedelmi ház” vagy „Fejedelmi palota” elnevezést, az 1907-ben elkezdett, a ház megmentésére irányuló akció részét képezik, mellyel a polgárok és az állam támogatását igyekeztek megnyerni. Az akció eléggé sikeresnek mondható, LUX Kálmán vezetésével valóban si-került a Kamaraházat megmenteni a pusztulás-tól. A II. világháborút követően az épületen különböző javításokat végeztek, a legszámottevőbb most van folyamatban.
2.2. A tordai sókamaraház építészet- és művészettörténete A több korszakot átfogó építkezés első szakaszában a Szent István (vagy Szent Imre) johannita kolostor templomát körülvevő épület-komplexum tagja volt, de az is valószínű, hogy az üresen maradt kolostor udvarának falait építik ki a 15. században kastéllyá. A középkori átépí-tésekről, tulajdonos- és funkciócseréről írott dokumentumok nem maradtak ránk. A johannita vagy „keresztes” szerzetesrend Szent István templomát ENTZ Géza a 13. század végére da-tálja, és a kerci műhely munkásságának nyomát viseli magán (ENTZ 1981). Ugyanő a kolostor egyéb épületeit a templom déli oldalára feltéte-lezi. A kolostor udvarát határoló fal körvonaláról pontos adataink nincsenek, régészeti kutatásokat a terület beépítettsége nem tesz lehetővé. A templom a 14. században díszes előre-ugró gótikus északi és nyugati kaput kapott. Az északi kapu és a tőle északnyugatra fekvő „kamaraház” (akkor még torony) díszes kikép-zése az ott lakók rangjára enged következtetni. Mindezt alátámasztja az itt számos alkalommal megtartott, akár több hétig is elhúzódó országgyűlések sorozata. A torony, a mai épület legré-gibb eleme emeletének keleti homlokzatán fennmaradt, LUX Kálmán által előtárt kőablak keret-töredék magas művészi szinten faragott pálcái a Torda központjában álló plébániatemplom (épült 1468–1504 között) kőkereteivel mutat analógiát. Ezt a torony (bástya, a mai délkeleti sarokszo-bák) jellegű épületet, melynek magasságára nin-csenek utalások, később kibővítik északi és talán nyugati irányba. Az északi bővítések nyoma kö-vethető a földszint keleti homlokzatán (a vakolat leverése után előtűntek az építkezés szakaszai), a nyugati termek padlószintje alól egy régebbi ala-pozás maradványait tárták fel. E bővítésekből mára csak két földszinti terem (a mai előcsarnok és az irodák helyisége) és a két dongaboltozatú pince terme maradt fenn. A most folyó régészeti kutatások feltárták a harmadik, többnyire merő-legesen boltozott, beszakadt, a többivel egybe-nyíló pincehelyiséget is, az épület északi folytatásában. A torony ma délkeleti sarokszoba, pince nélküli földszintje boltozott volt, ugyancsak boltozatot indító kőkonzolok maradtak meg az északi bővítések földszintjén. A középkori épületből bejárati ajtó és a déli sarokszobába nyíló ajtó csúcsíves kő keretei maradtak ránk. 1581–1594 között BÁTHORI Zsigmond uralkodása alatt átépítik sókamaraházzá, ekkor nyeri el az épület legteljesebb formáját. A meg-levő épületet nyugatra épített két új szobával tette „L” alakúvá, és valószínűleg az egész épületre emeletet húzott. Megtartva a földszint és a pince középkori, gótikus elemeit, csak az újonnan épí-tett részek kaptak reneszánsz jelleget. A piac frontja felé elkészült az udvar galambbúgos kapuja, melyen a BÁTHORIak címere és a következő felirat állt (BALOGH 1983): REGNANTE ILLVSTRISSIMO PRINCIPE DOMINO DOMINO SIGISMUNDO BATHORI DE SOMLIO VAIVODA REGNI TRANSYLVANIAE MAGNIFICO DOMINO IOANNE GICZY CAMERARIO... GASPARE BARTHAKOVIT PORTA LAPIDEA ERECTA EST ...FACIENTES NEMINEM TIMEMVS A kamaraházon a következő kétszáz év során végzett munkálatok csak szegényítették az épületet. A sok háborút ez az épület sem vészelte át nyom nélkül. 1658-ban leégett, ám az északi szárny emeletét később veszítette el (WOLF 1993; ORBÁN 1889). Az újjáépítések mind szegényesebbek, a 18. század folyamán elveszítette külső lépcsőit. A közeli Rákos-patak gyakori áradásai miatt fellazult talaj komoly repedésekkel gyengítette az épületet. 1818-ban egy általános tatarozás során, amikor a falakat támpillérekkel próbálták megerősíteni, a keleti homlokzat oszlopokon nyugvó erkélyét elpusztították, az egész épület külsőjét megszegényítették, belső tereit átrendezték. A földszint két nyugati szobáját fél-köríves nagy nyílású falakkal felosztották, az emeleti „ebédlő palotát” szintén kettéosztották. 1883-ban lebontották a piacra nyíló BÁTHORI-címeres kaput, melynek kőfeliratát 1913-ban a restaurált kamaraház főhomlokzatára helyezték (ORBÁN 1889). 1911-1913 között a kamaraház épületét restaurálták és új funkcióval látták el (HARMATH 1913). Ekkor az épület belső tereit is átrendezik, az előcsarnokból kőlépcső vezet az emelet faoszlopokon álló előterére, melyről a nagyterembe, a délkeleti sarokszobába berende-zett könyvtárba és az erkélyre vezet ajtó. A lép-cső első pihenőjéről fedett tornácra lehet kimenni, amelyet mára a teremőrök szobájává alakítottak, a második pihenőről a padlástérre. A pince lejárata módosul, az eredetit helyszűke miatt le-zárták, és az új emeleti lépcső alatt helyezték el a pincelejáratot. Erről a lépcsőfordulóról a Kultúr-ház udvarára lehet érni. Ugyanekkor új fűtésrendszert alkalmaztak, melynek központját a pincébe helyezték. Az 1913-as helyreállítás, az akkori igé-nyes kivitelezés ma már műemlékszámba megy, teljesen indokolt és optimális megoldása a bo-nyolult helyzetnek. Az első világháborút köve-tően számottevő javításokra nem került sor. A ké-sőbbi múzeummá válás sem tett szükségessé szerkezeti változtatásokat. A II. világháború tatarozásokat tesz szükségessé, ezeknek a szakszerűtlensége a mai problémák forrása (a pinceboltozat tégláinak fúgáit cementhabarccsal töltik ki, nem javították ki a csatornákat stb.). Nem minden munkálatot elő-zött meg tervezés. 1955-ben az 1160/55-ös minisztertanácsi határozat alapján felkerül a romániai műemlékek listájára, 699-es sorszám alatt a tordai Curia „Casa fiscului” – Muzeu („Fiskusház”-Kúria – Múzeum) elnevezéssel, máig megtartotta műemlék státusát. 1964-ben az akkori Néptanács terve-zőirodája készített egy feljavítási tervet (Proiect Nr. 27/1964), melyben tetőszerkezetjavításokat, pincefelújítást, cserépcserét, kéményépítést irá-nyoztak elő és valósítottak meg. 1971–72-ben a Constructorul (Kolozs-vár) cég készített javítási tervet 14/S szám alatt, ugyanezen cég kivitelezésében a délkeleti sarok-szoba földszinti és emeleti födémjét vasbeton födémmel cserélik ki, a villanyhálózatot kibőví-tik, belső és külső falak vakolatának kijavítását, a termek parkettázását, gázfűtésű csempekályhák építését, falak, ajtó- és ablakkeretek, fa szerkezeti elemek (faoszlopok, födémek, korlátok) lefestését, cserépcserét, csatornaelemek kicserélését valósították meg. Az épület meghibásodását fokozta az 1970-es évben bekövetkezett árvizek által fellazított talaj, valamint az épület keleti oldalán történt utcaszintfeltöltés és aszfaltozás. A LUX Kálmán vezette helyreállítást követően az utcaszintet 3 lépcsőfok magasságig lecsökkentették, de mára visszatöltődött, az utca-szint és a belső szint között csupán 10 cm-es különbség maradt. A Múzeum vezetősége már a ’80-as évek eleje óta kérvényezi a javítások el-végzését, ám csak a ’90-es évek elején kezdték el a helyreállítási tervdokumentáció összeállítását. A kolozsvári S.C. PROIECT S.A. tervezőintézet által az 1991–1996 időszakban el-készített konszolidálási tervet nem alkalmazzák, szerény elképzelése miatt. Jelenleg a besztercei S.C. CREATIV GROUP S.A. restauráló és konszolidáló tevé-kenységgel foglalkozó cég végzi a munkálatokat, építőtelepen kiadott rendelkezések alapján. A terveket még nem véglegesítették a tervezők: Virgil POLIZU építészmérnök a bukaresti Ion MINCU Építészeti Egyetem Műemlékres-taurátor Tanszékének professzora és Dr. Dan IONESCU építőmérnök szintén az említett intéz-mény Statika Tanszékének professzora. Az archeológiai kutatásokat Horaţiu GROZA muzeográfus végzi. A most feltárt pincékben, az épület belsejében és külső kerü-letén az eddigi leletek között edény- és kemence-cserépmaradványok találhatók, állati csontok, pénzérme. A nyugati szobák járószintje alatt fel-tárult egy kisebb épületszárny maradványa, mely még akkoriban megrepedt a talaj lazasága miatt, az északi pincét is most tárták fel. A megfogyat-kozott területű udvaron már aligha lehet régészeti feltárásokat kezdeményezni, mivel a ’90-es évek helyreállításának első fázisa a patak felé eső területek megszilárdítása, a Rákos-patak felé biztosító támfal építése volt. Jelenleg is folynak helyreállítási munká-latok, melyeket a komoly szerkezeti meghibásodások tettek szükségessé.
2.3. Fő formai jegyek és a LUX-féle restaurálás A sókamaraház típusát a középkori köz-épületek és reneszánsz udvarházak között kereshetjük. Tömegalakítása a középkori városi köz-épületeké, míg külsején reneszánsz jegyeket hordoz. Masszív volumetriáját nem törik meg függőleges vagy vízszintes elemek. A kőlába-zattól az eresz párkányzatáig vakolt kőfalat csak a kőkeretes nyílások törik meg, keleti homlokzatát pedig a bejárati ajtó fölötti kőerkély emeli ki. Földszintjén szemöldökpárkányok nél-küli gótizáló kőablakkeretek, a bejárati ajtó csúcsíves kőkerete és a keleti homlokzat föld-szintes szárnyának csúcsára állított négyzetes ablak utalnak a középkori épületrészekre. Emeleti ablakai és nyugati szobáinak földszinti ablakai is reneszánsz kőkeretesek. Re-neszánsz stílust viselt magán az a mai kőerkélyt megelőző, oszlopokon álló erkély, melyre a nyitott lépcső vezetett az emeletre. Mai külsejét az 1913-ban befejezett helyreállítás után kapta. A 20. század eleji helyreállításról LUX Kálmán, a helyreállítással megbízott építész jelentése (l. HARMATH 1913) hűséges képet adhat: „Eredetileg nagyon egyszerü, csak egyetlen sor helyiséget magába foglaló földszintes épület lehetett, melynek egy része, a mai előcsarnok és gondnoki lakás, nemkülönben a csatlakozó, most lebontott kapualáhajtó alatti rész dongaboltozatos pincével volt ellátva. A pincében még most is látható két félköríves záródásu gót ízlésű ajtókőkeret alakítása valósággal kormeghatározó. De a XV. század elejének ízlését mutatja az előcsarnok földszínti sarokszobaajtó kőkerete is. Az előcsarnok földszínti részében még a múlt század kilencvenes éveiben látható volt eredeti elhelyezésében egy aránylag kis méretű ablakkőkeret, melynek köveit a postaépület építése alkalmával kibontották, hogy helyére egy ideiglenes ajtót létesítsenek. A kövek azonban fennmaradtak, igy módomban állott a földszínti rész gót ízlésű ablakait az eredeti alakításnak és tagozatoknak megfelelően elkészíteni. Ugyancsak ezen első építési kor maradványainak tekinthetők a gondnoki lakás szobájában látható csúcsra állított kicsiny négyszögletes ablaknyílás kőkerete és a földszinti sarokszobában és a gondnoki lakásban látható mennyezettartó kőkonzolok. A helyreállító és alakító munkálatok megkezdése alkalmával foganatositott vakolatleverési és feltárási munkák igen érdekes nyomot derítettek fel, melyből következtetni lehet a következő építési idény korára. A főhomlokzat első emeletén a jelenlegi könyvtárhelyiség falában ugyanis egy igen szépen faragott pálca-műves háromosztásu késő gót ablak kőkeretére bukkantunk, mely nyomokat láthatóvá tettem. Az ablak stílusa Mátyás király korának jellemző sajátságait mutatja, nagy mérete pedig arra enged következtetést, hogy az akkori fogalmak szerint igen előkelő terem világítására szolgált. Nem valószínütlen a hagyomány azon feltevése, hogy Mátyás király tordai tartozkodása alkalmával ezen, ugynevezett fejedelmi palotában szállt meg. Sajnos, nem áll módomban az említett könyvtárhelyiséget ezen eredeti ablakkiképzéssel eredeti alakjába visszaállitani. A késő gót kiképzésnek egyéb nyomára nem akadtam. Annál több műrészlete maradt fenn a XVI. század közepén dívó renaissance építkezésnek, midőn az épületet átalakították és kibővítették. Itt különösen megemlítendők az emeleti helyiségek ajtó- és ablakkőkeretei. Az említett renaissance ajtó- és ablakkeretek tagozása némileg még a gót stílus rendszerére emlékeztet, mert a függőleges kőszálakon a profilt nem vezették le a talp-, illetve a küszöbkőig, hanem bizonyos magasságban a tagozatot vizszintes irányba térítették. Érdekes a fogsorral ellátott szemöldökpárkány alkal-mazása, melyet az emeleti ablakoknál láttunk, a földszíntieknél a változatosság kedvéért szemöldökpárkányt egyáltalán nem is alkalmaztak. Figyelemreméltó XVI. századbeli maradvány a két teremből egyesített előadóterem famennyezete. A két terem famennyezet gerendái azonos rajz szerint készültek, de a megmunkálási módjukban alig észrevehető különbséget lehet megállapítani. A XIX. század elején az épület gyökeres átalakításon ment át. A renaissance ablakok osztóköveit eltávolitották, magukat a keretköveket pedig egyszerűbbre átfaragták, illetve az akkori ízlésnek megfelelően átalakították. Ezen átfaragás emlékei gyanánt említhetők a könyvtárszoba ablakai, de még figyelemreméltóbbak e tekintetben az előadóterem ablakai, melyeken az eredeti szemöldökpárkányok épen meghagyattak. Már valószínűleg az előbb említett átalakítás alkalmával pusztították el a faragott kőoszlopokon nyugvó szabadlépcsőt, mely minden valószinűség szerint fából készülhetett és az esővíz behatásai ellen messze kiugró eresszel volt megvédve. Az összes helyi-ségeket választófalakkal megosztották és az egész épületet eredeti jellegétől megfosztották. A XIX. század végén a roskadozó falakat támpillérekkel igyekeztek támogatni. De a támpilléreket sok helyen az épület szerkezetének nem megfelelő részen alkalmazták és olyan felületesen alapozták, hogy azok az épület falaitól csakhamar nyolc-tíz centiméternyire elváltak. Az egész épület a munkák megindításakor egy roskadozó alkotmány szánalmas benyomását keltette, melynek zsindelyfedte tetején mindenütt becsurgott az eső- és hóvíz, a falak össze-vissza repedezve, helyen-kint a behatoló nedvesség által teljesen szétroncsolva, a füsttől átitatva, a padlók legnagyobbrészt elrothadva. A helyreállítás művének meglehetős nagy nehézségekkel kellett megküzdenie, melyeket még csak fokozott a postaépület közelsége, mely a szabadlépcső megoldásának lehetőségét egyáltalában kizárta. Költséget okozott a nagyarányú tereprendezés, illetve földeltávolitás, melyet a földbe süllyedt épület kiemelése tett szükségessé. Nehézséget okozott a lépcsőház méltó megoldása, a mellékhelyiségek célszerű elhelyezése, a pincelejáró és padlásfeljáró helyes elrendezése, a régi megroppant fedélszék megerősítése. Korlá-tot szabott a rendelkezésre álló összeg meghatározott volta, melyet tullépni nem volt szabad. Viszont a stílszerűség követelménye megkövetelte, hogy minden ajtó, minden ablak változatos alakításban rajz szerint készíttessék. Az előcsarnok mennyezetei, főlépcső feljáró tölgyfakorlátja, mindenféle építészeti részlet mindmegannyi külön-külön rajz szerint készültek. Iparosaink igyekeztek feladatukat tőlük telhetőleg jól megoldani. Külön kell kiemelnem KIRÁLY József tordai építőmestert, B. BAK Lajos fiai kolozsvári asztalos, MÁTRAI Zoltán budapesti, MISKOLCZI tordai lakatosmestereket, MAJOROS budapesti üvegfestőt, HEUFFEL Sándor budapesti központi fütőberendezőt, kiknek közreműködése mellett sikerült a munkálatokat végrehajtanom és a félig-meddig romba heverő épületet új, nemes hivatásának megfelelő módon karbahoznom.” A két csúcsíves ajtókereten kívül minden más ajtón az 1913-ban készített keret áll, me-lyeket egy ajtótöredék rekonstruálásából nyertek. Az ablakkeretek is újak, a kőerkély is. A bejárati ajtó fölé helyezték el az 1883-ban lebontott kapu feliratát: REGN NILLVSTRIMO PRIN DNO DNO ..VS..VN BATHORI DESOMLIO VAIVODAO REGNI TRANSYL MAG..CO DNO IOANNE GICY CAME-RAR..SPARE BAREI..POVYT PORTA LAPIDEA ERECTAEST A FACIEN NEM IL..M TIMEMVS Az emeleten az erkélyajtó és ablak között belülről ez a szövegtöredék áll: MANEA F..IOES SPES F..ARITAS TRIA..ET
2.4. A kamaraház épületének jelenlegi állapota A közölt alaprajzok sajátkezű felmérések eredményei, melyeket 1996–1997-ben végeztem. 1997 decembere óta a munkálatokat vezető épí-tész, Virgil POLIZU, a bukaresti „Ion MINCU” Építészeti Egyetem tanára bizonyos változtatásokat látott szükségesnek, melyeket teljes egé-szükben nem ismerek, csupán a látható eredményeket közlöm. Leírásom az 1996-ban még működő Történelmi Múzeumra vonatkozik, mely ma a helyreállítási munkák miatt zárva van. Földszint: A bejárás a keleti homlokzat közepén ál-ló gótikus keretű ajtón keresztül történik. Az elő-csarnokból a kiállítótermekbe, irodákba, a pin-cébe, illetve a belső lépcsőkön keresztül az eme-letre lehet eljutni. Az előcsarnok a toronytesttől északra épült szárny első terme, melyet a ma irodákra tagolt második terem követ. A harmadik helyisége, az északi szárny lebontott, beomlott és betömődött pincéje most van feltárás alatt. A kiállítótermekhez az előcsarnokból délre a „torony” földszintjére vezet egy eredeti csúcsíves kőkeretű ajtó, melyből nyugatra két egymásba nyíló szobába érünk – ide az előcsarnokon át nyugatra (a bejárati ajtóval szemben lévő ajtón keresztül) haladva is elérhetünk. A két nyugati terem a 18–19. század során két nagy fél-köríves nyílással ellátott fallal tagolódott, melyeket a jelenlegi munkálatokat vezető építész eltávolított. Az előcsarnokból díszes kőlépcső vezet az emeletre, melynek első fordulójából kis tor-nácra, ma már befalazott mellékhelyiségre nyílik egy ajtó. A díszes kőlépcső alatt vezet a pincébe egy LUX Kálmán által megoldott lejárat. A tor-nác alatt található egy az udvarra (a Rákos-patak felé) vezető kapu. A pincék két egymásba nyíló helyisége félkörív kőajtókeretének megismétlő-dése észak felé a pincék folytatására utal. Az északabbra fekvő terem (az irodák alatt) keletre nyíló fülkéje az eredeti pincelejáratot jelöli. A pince raktárnak használt helyiségei közül az első-ben oldották meg az épület központi fűtését. Az emelet: A második lépcsőfordulóból nyílik egy lépcső az északi szárny padlására, melyről elérhető az egész épület padlástere. A lépcsőről egy oszlopokon álló nyitott galériába érünk, melyből keletre a kőerkélyre, nyugatra a nagyterembe (ez a két nyugati szoba összenyitása folytán jött létre), délre pedig egy másik kiállítóterembe (utóbbi az egykori toronyban található) juthatunk. A kiállítótermek egy-másba nyílnak. * Az épülettől nyugatra egy földszintes, vasbeton szerkezetű raktárépület áll. Az épület jelenlegi javítását megelőző állapotra legjobban Dr. Cornel BIA építőmérnök 1995-ben (*** Proiect Nr. 31/1995) készített szakvéleménye világít rá: Bár a faanyagot nem érte biológiai káro-sodás, az épületen komoly meghibásodások ész-lelhetők: – általános talajnedvesség, felszivárgás, falnedvesség, – a pince téglaelemei meghibásodtak az átszellőzést gátló cementhabarccsal kitöltött fugák miatt, – a nyugati fal kidőlése, – 4 cm-nél nagyobb repedések a falon, – ablak- és ajtókeretek szemöldökeinek eltörése, – repedések a falak találkozásánál, – a födémek és falak talákozása mentén 40 cm-es elmozdulások is vannak, – esővízelvezető csatornák hiánya és meghibásodása. 2.5. A tordai sókamaraház történeti belső tereinek leírása A kamaraház 17. századi enteriőrjének pontos leírását adják az 1660-as (Erd. Kápt. Orsz. L.T.: Lymb XVI/1.) és 1677-es leltári listák (Urbaria F. 786–890, in: JAKÓ 1990), melyeket alább idézek. Az 1660-as leltári lista: „Mi DIÓSI Gáspár és PÁVAI János az mi kegyelmes Urunk ő Nagysága nagyobbik cancellariáján lévő hütös íródeákok recognoscimus per praesentes, hogy ő Nagysága mi nekünk parancsolván, hogy eljövénk ő Nagyságának tordai kamaraházához az ott levő minden bonomokat, kamaraházzal együtt s ahhoz való pertinentiakkal és akármi res mobilisról, hasonlóképpen a tordai aknáit proventussával együtt, inventálnok. Mi annak okáért engedelmesek lévén az ő Nagysága parancsolattyának, die 2 Mensis Aprilis anni praesentis 1660, ő Nagyságának meghnevezett kamaraházához érkezvén sub sequentibus denotatis diebus azon udvarházban levő partinentiákat és res mobiliseket, külsőket is, annak felette aknákat és proventusit regestraltuk ez inventariumban, mely rendszerent igy következik beirtuk. Belső bolt. Az leghbelsőbb boltba vagyon egy asztal, két csiki deszka. Egy gyertyásláda, melyben vagyon 1386 gyertya. Egy tömlőre való vas. Egy ajtó. Számtartóház. Az számtartóházban az kemence jó. Ajtó. Az bolthajtás rossz, két nyillal támasztott, két üres ecetes általagh. Egy pohárszék. Egy asztal. Egy ágy, egy almárium. Egy karszék, két pad. Fogas, egy más kicsin, egy üvegablak, két tángyér héja, egy rosta. Pitvar. Az pitvarban egy gyertyásláda, egy pad, kéményre való ajtóvas, egy-egy fa[...?]. Padlása az pitvarnak igen romladozott állapottal, rajta való ajtók kettő, egyik a kertre a másik az udvarra nyilik. Az kert felől való puszta ház. Rajta két, jó, béllett, ajtó, ablakráma, egy felső házra való ajtó. Egy rossz féllábú szék. Padlásnak egy darabja beégett. A kert felől való második puszta ház. Vagyon benne egy hosszú asztal, két rövid. Egy pohárszék, fogas. Egy ajtó, rajta üvegablak, rossz rajta. Az egyiken, másikon nincsen deszkával padimentozat, kemence nincsen az házban, padlásnak egy darabja beégett. Gabonásház. Vagyon benne egy öregh szuszék, grádiccsal együtt. Egy ecetes tartószék, két rossz hordó, feneketlen. Egy rossz ajtó, más ajtó is vagyon az ház ajtóján. Egy kéményen való ajtó, egy kéményre való pléh. Egy fürészdeszka. Egy felső házban való rossz ajtó. Sütőház. Az sütőházban egy kaloda, rajta való nyakban való lánc. Egy pohárszék. Egy pad, egy ablakráma. Tűzhely benne, kemence letört. Egy ajtó rajta. Pince felől való tornác. Új zsendelezet, fellyül nincs deszkázása, két, rossz ágy benne, két deszka. Az grádics alatt egy rossz asztalláb, két rossz szék, három istállóra való ablakfa. Udvara. Az udvaron két rakás fa, egy kút zsendelyezésével. Konyha. Jó, jól megh van csinálva. Azon két tábla ajtó, jó rajta, kapu jó rajta, azon retesz. Egy mészárszék. Az mellett egy darabrész jó fütőkemence. Egy cipószaggató asztal. Egy istálló üszögében felszarvazva, negyedrésze fellécezve. Tizennyolc hajódeszka. Négy sasnak való darab fa. Egy bokor rossz szekéroldal. Két, istállóra való, ajtófél. Egy béres szekérbeli tengely, ágassával együtt. Tiz szarufa. Felső ház. Az kert felől való ház, hátulsó ház. Az első házban egy romlott kemence. Az ablakon négy darab romladozott üvegablak. Az második házban egy kemence, egy rossz pad, négy darab romladozott üveghablak. Udvar felől való első ház. Vagyon benne hat szál deszka, egy vas kéményajtó, egy musikásoknak való rostélyos rossz szék, egynéhány rossz kályha, egy kéményre való ajtó. Az második házban tűzhely alá való kövek. Az harmadik házban egynéhány kályha, jó tűzhellyel együtt. Az felső házoknak padlások egy csepp sincs, gerendái rosszak és kevesek. Kert. Rajta egy ajtó, az kertben egy jégh-verem, tele jéggel. Benne romladozott lugas, kevés léc rajta. Élő fák is vannak benne, jó kerttel van bekeritve, az kertben jó szőlővessző. Pincék. Az első pincében négy ászok, ajtó rajta. Az második pincében két ászok, egy szuszék, ajtó rajta. Az gyertyás pincében egy gyertyatartó szuszék, egy kád, kevés káposzta is benne. Az gyertyás pince által van deszkával rekeszve, egy hústartó ráma, két szál deszka a külső pincében. Pince torok. Benne két jó szuszék, két vaskerék, két vas heával. Egy eke gerendely szarvastól, egy darab fenyőfa. Egy felől szekéroldal, egy ajtó, rajta pántokkal."
Az 1677-es leltári lista: „Vagyon Tordán Kamaraház. Só aknák és azokhoz tartózó dolgok. Az Kamaraház udvarára nyilik egy kétfele nyiló hitván deszkás kapu melyek sarkain van csap 2, vaskáva 2, retesz 1, reteszfő is 1, kis ajtaján is vas sark 2, pánt 2, retesz 1, reteszfő is 1, lakat kol-csostól 1. Az kamara ház udvarának keritése dél felől leszás fövény, az mészarszéknál is, az istálló véginél egy darab is, az többi kőfal. Ebben az udvarban vagyon kamaraház, konyha, mészárszék, istálló, szekérszin is. Az kamaraház kőből épitettett jó sendelyes fedél alatt alsó és felső renden. Pitvar: Ennek ajtaja bellett párkányos, vagyon rajta sark 2, pánt 2, bevonó 1, vaskilincs 1, kilincstartó 1. Az pitvar felső gerendái padolatlan vadnak. 1. Bolt: Az pitvarból mennek az Boltba melyben az Kamara ispán szokott lakni ennek ajtó melly éke tölgyfából való, nyiló ajtaja jó bellet párkányos, rajta vas sark 2, pánt 2, jó felszer zár 1, kolcs 1, forditó 1, ütköző 1, bevonó 1, ablaka 1. Ebben vas rúd felnyulólag 2, keresztül is 1. Üveg ablaka fába foglalva ujonnan csináltatott két öreg kristályüveg benne. Vagyon az boltban új zöldmázas kályhából csinált csipkés pártázatú belül fűtő kemence melynek szájában egy pántvas. Ugyanitt régi hosszú asztal 1, padszék 1, parasztfogas 1, nyoszolya 1, fejér almáriumocska 1. 2. Bolt: Ebből az boltból más boltba nyilik egy bellet ajtó melyéke deszkával bellet, vassal foglaltatott az kőfalhoz. Ezen vagyon vas sark 2, pánt 2, retesz 1, reteszfő 1. Vagyon itt ó cseber 1, cipótartó pad 1, abrak cipó 250, legumina láda 1, szarvas teknő 1, újkapa 3, ó kapa 2. Új felszerhám 3, vászonsark 3, magyarországi apró singvas 3. Apró darab (...) 11. Lencse egy fazékban 20 ejtel, borsó 1/2 véka. Árpakása egy véka 3 ejtel. Innen az árnyékszékre szolgál egy ajtó ezen is vas sark 2, pánt 2. 1. Szoba: Az boltból visszatérve az pitvarba és onnan napnyugat felé tartván, az nagy szobára, ennek ajtó mellyéke fából vagyon, nyiló ajtaja párkányosan bellet, azon vas sark 2, pánt 2, bevonó 1, kilincs 1, kilincstartó 1, faszegezőjének iszkábája 2, ütköző 1. Rossz lantornás ablaka 2. Vagyon benne belölfűtő fényes kályhás kemence melynek szájában egy pánt vas. Mellette ismét ugyanafféle kályhákból kivülfűtő formára csinált kemencécske, melyet az másikból szoktak fűteni. Az falon 3 darab fogas egy parasztasztal, két padszék. Vagyon ezen házban egy fenyődeszkából csinált rekesz, azon vagyon egy párkányos fejér ajtó melyen vas sark 2, pánt 2, retesz 1, reteszfő 1, ütköző 1, fa tolózárjának két iszkábája, paraszt nyoszolya 1, az falon egy toljo deszka, azon reteszfő 1. 2. Szoba: Ezen házból nyik más házra egy ajtó, melynek fa mellyéke nyiló ajtaja jó bellet párkányos. Azon vassark 2, pánt 2, bevonó 1, retesz 1, reteszfő 1, lakat kolcsostól 1, faszege-zőjét tartya 2 iszkába. Ablaka 1, fákkal berakva. Felső padlása megh vagyon gerendázva, de padlás nélkül vagyon azon 2 szál hajó deszka, apró fűrészdeszka 1. (...) bőr 1. Ezen házban vadnak nagy deszkarekeszek melyekben búzát, árpát és holmi leguminát szoktak tartani. Innen is az árnyékszékre nyilik egy fél ajtó, melyen vas sark 2, pánt 2, retesz 1, reteszfő is 1. Az felső rendben (...) vagyon 3 palota, kettő puszta, előtte vagyon 2 lábon álló folyosócska, az ablak a pince toka felett való nyilt tornácz deszkás párkánya. Ezekre szolgáló fa grádics is melyik alsó reszén egy felszer ajtó ezen vas sark 2, pánt 2, fa kilincse, kilincstartója. Egy Ebédlő Palota felmenve az garádicson fából való ajtó nyilik melyik nyiló ajtó nélkül vagyon fenyőfából vagyon. Ablaka 6 tokok és szemek nélkül az 5 fenyőfa az hatodik egészen kő. Az falban három darab pohár szék helyt. Ennek a palatnak első része, mint az második, az harmadik palatnak is fenyő gerendákra fenyő deszkákkal parkanyosan megvagyon padolva, csak tapasztás hija, ahol pedig az pitvar felett padolatlan. Vagyon itt hosszú hajó deszka 1, aprófűrészdeszka is 1. 2. Palota: Ennek ajtajának melléke, küszöbe, szemöldöke egészen faragott kőből vagyon, azon egy felszer deszka ajtó melyen vas sark 2, pánt 2, retez 1, retezfő 1, ablaka 2. Árnyékszékre nyiló ajtó melléke fenyőfa, nyiló ajtó nélkül szék nélkül. 3. Palotának is gyalulatlan fenyő deszkából való nyiló ajtaja felszer azon vas sark 2, pánt 2, retez 1, retezfő 1, lakat kulcsostól 1. Kőablaka 2, egyiken régi tok meg vagyon abban ablak szemecske üveg nélkül 2, vassarkocskák rajta az forditó is. Az ebédlő palotából észak fele menőleg vadnak 2 puszta palatak, az amelyik felső gerendáit felrakták de padolatlanok az alján penig sem gerenda sem deszka. Pince: Az kamara ház előtt vagyon egy kőből rakott pince, külső és belső ajtaja felszer ajtó mellyékei tölgyfából vadnak. Az két ajtón vas sark 4, pánt 4, retez 2, retezfő 2, lakat kolcsostól hozzá. Vagyon üres búzás kas 2. Ebben az pincében egy öreg szsuszék az előbbi inventar szerint kellett volna lenni (...). Vagyon cseber 11, bornak 60, búzának 20, de nem találtattam. Vagyon átmérő véka 1. Egy hordó káposzta, egy régi tölgyfa kád, egy jó cseber, szapuló cseber is 1. Gyertyás láda 3, ezekben gyertya 3600, jó vászon zsák 9. Targoncának való bikfa deszka 8, fűrészdeszka 2. Az mészárszék boronából volt, szalmával fedett, ennek leeresztő táblája 1, azon vas sark 2, pánt 2, retez 1, retezfő 1, ajtaján is hasonló képpen vas sark 2, pánt 2, retez, retezfő rajta. Az istálló kőből rakott, mellette elől mindvégig tornác szarufákra (...) jó sendelyes fedél alatt huzó gerendáinak fövény padlása, az tornácnak hasonló képpen. Ezen istállóban 2 rendben jó fövény jászol affelet saroglyák vadnak felkötözve, honnan az lovak az szénát eszik. Felszer paraszt ajtaja 3, azokon vas sark 6, pánt 6. Vagyon itt hosszú hajódeszka 12. Ennek az végiben va-gyon egy istálló melynek oldala tapaszos fövény, ezen vagyon egy félszer deszka ajtó, vas sarkos, hevederes hosszú fenyődeszka jaszoly benne. Ennek is az végiben vagyon egy szekér szin, ahol egy faborona, ugyanitt vagyon egy jó szán is rudastól. Konyha: Az konyha kőből rakott, jó sendelyes fedél alatt. Ennek felszer ajtaján, vas sark 2, pánt 2, ütköző 1, leeresztő tábla kettő azokban vas sark 4, pánt 4, vagyon itt egy hitván rossz asztal amellett padszék 2, más holmi is padszék 2. Egy embernek való padszék 2, fias asztal 1, dagasztó teknő 1, teknőláb 1, szita 2, rossz hitván üst 1, fa (...) 4, kisteknő 2, nagy vas nyárs 1, kissebbis 1, vas serpenyő 1, cseber 1. Kút: kőből rakott jó gárgyás sendelyes fedél alatt, az kereke végin vas karika 2, egy ostorkötél, az végén vagyon vasabroncs foglalójával együtt. E mellett vagyon egy kő vályú. (...) Veteményes kert: az udvaron kivül vagyon 2 csüres kert is 1. Az első veteményes kertre az kamara ház pitvarából nyilik egy felszer ajtó melyen vas sark 2, pánt 2, retesz 1, fa zárjához reteszfő 1, vaskilincse, kilincs tartója. Ezen kert vagyon az kamara ház mellett napnyugat felől egy részén kő fallal nagyobb részén leszás fövénnyel vagyon bekeritve, néhol nyitott leszázást kiván. Ezen kertbe egy karfás grádicson le menve vagyon rajta egy felszer ajtó vas sarkos pántos. Egy retesz és reteszfő. Vagyon ebben holmi vetemény úgymint fokhagyma, mogyoróhagyma, saláta. Egy darabja ezen kertnek szőlővel vagyon beültetve, nem lévén vetemény-nek való. Az középső mezején is szőlővel ültetve be, lugas formával, vadnak itt holmi gyümölcs fák is ugymint almafák, megyfák és szilvafák. Vagyon itt egy jégverem is, egy szalmával fedett, most teli jéggel. A halastócska is vagyon egy melyet mivel most tisztitották volt a vizet kibocsátották belőle, most nincs viz benne, vagyon itt egy kőasztal is kőlábastól. Ezen túl vagyon más veteményes kert is kőrős kőrnyül jó támaszos fővénnyel bekeritve. Ez is mostan holmi tavaszi veteménnyel teli, most jó vetemény benne. Erről nyjlik az csűres kertre egy felszer ajtó melyen vas sark 2, pánt 2. Csűr: az csűres kertnek nagyobb része jó leszás támaszos fövénnyel vagyon bekeritve két darab helyen pedig tövissel és holmi ággal vagyon becsinálva és elis vagyon árkolva. Ezen kertnek deszkás kapuja, melyen vas csap 1, vas káva 1, retesz 1, reteszfő 1. Emellett egy felszer kis ajtó, melyen is vas sark 2, pánt 2. Vagyon itt egy ágasokra fenyő fákra épitett, szalmával jól megfedett csűr, melyik két fövény oldalai tapaszosok. Ugyanitt vagyon egy ágasokra csinált ökör istálló tizenkét bokor szarufákra lécezett és sassal fedett huzó gerendak tartják melynek az viz felől való oldala egésszen meg van fonva, az kert felől való oldalának több fonás kivántatik, három fa sarkon forgó ajtó rajta, 2 fövény jászoly benne. Ezen istállóban vagyon mintegy két szekér széna, melyet az kolosi széna helyébe kell adni. Ugyan az Kamara ház udvara felől vagyon, egy marha rekesz, körös-körül jó leszás támaszos kerttel bekeritve melyre nyilik egy felszer ajtó kin vagyon vas sark 2, pánt 2, retesz 1, reteszfő 1. Vagyon itt még béres szolga 4. Ezen keze alatt vagyon most béres ökör 6. (Az előbbi inventárhoz 4 deficitis.) Azok amelyek most jelen vadnak mind jó szolgálatra való marhák, nem alább-valók az előbbieknél. Az 4 ökör is dög, min holtanak el kőzőnségesen lévén dögi az marháknak az országban. Béres szekér vagyon most 2, mik minden fa és vas eszközökkel mostan jók mások vasaival, foga karikáival, és egyéb eszközökkel, ezek vasas lőcs kávái 8, Tanier karika 11, csatlóhám 2, Derékszög 4, öreg kötél 2, járom 10 (...) csikolt 8, kerék agyain (...) karika (...) karika 26, Jó kész eke 2, azokhoz laposvas 2. Hosszú vas is 2, faragó fejsze 1. Fejős tehén vagyon mostan 2. Ezek borjai 2, harmadfű üsző 1, tavalyi ökörborjú 1. (...) Disznó esztendős 6, tavalyi süldő 12, ezek most mind Kolozson vadnak. Tyúk vagyon itt 12, kakas 1, lúd 6.” Irodalom 1. BAJUSZ István (1998-ban még kézirat): Az ótordai református templom története. 2. BALOGH Jolán (1983): Kolozsvári kőfaragó műhelyek, Ma-gyar Tudományos Akadémia Művelődéstörténeti Kutatócsoportja. 3. BĂRBULESCU, Mihai (1994): Potaissa – studiu monografic, Turda. 4. B. NAGY Margit (1970): Reneszánsz és barokk Erdély-ben, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest. 5. B. NAGY Margit (1973): Várak, kastélyok, udvarházak, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest. 6. CURINSCHI VORONA, Gheorghe (1981): Istoria arhitecturii în România, Editura Tehnică. 7. ENTZ Géza (1996): Erdély építészete a 14–16. században, Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár. 8. HARMATH Domokos (1913): Emlékkönyv, „Magyar Köz-művelődési Ház”, Torda. 9. H. TAKÁCS Marianna (1968): Magyarországi udvarhá-zak és kastélyok, Budapest. 10. JAKÓ Zsigmond (1990): A Kolozsmonostori Konvent jegyzőkönyvei, Akadémiai Kiadó, Budapest. 11. KACS Gyula (1995): Ismerjük meg a bútorstílusokat, Háttér Kiadó, Budapest. 12. KŐVÁRI László (1866): Erdély építészeti emlékei, Stein Nyomda, Kolozsvár. 13. MUREŞAN, Camil (1963): Monumente istorice din Tur-da, Editura Meridiane, Bucureşti. 14. OPRIŞ, Ioan (1988): Protejarea mărturiilor cultural artistice din Transilvania şi Banat după Marea Unire, Edi-tura Ştiinţifică şi Enciclopedică, Bucureşti. 15. ORBÁN Balázs (1889): Torda város és környéke, Budapest. A hivatkozások az 1986-as kiadásra vonatkoznak (Európa Kiadó). 16. PETRARU, Coriolan, Dr. (1922): Muzeele din Transil-vania, Banat, Crişana şi Maramureş – trecutul, prezentul şi administrarea lor, Ed. Cartea Românească, 17. POP, Dariu (1945): Spaţiul arheologic al Potaissei şi Mu-zeul Turdean, in: Apullum II 1943–1945. 18. POP, Viorica (1994): Colecţia de mobilier din Muzeul Naţional de Istorie a Transilvaniei – catalog selectiv, Cluj-Napoca. 19. SEBESTYÉN Gheorghe (1966): Arhitectura renaşterii în Transilvania, Editura Academiei R.P.R., Bucureşti 20. VĂTĂŞIANU, Virgil (1959): Istoria artei feudale în Ţă-rile Române, vol. I., Editura Academiai R.P.R., Bucureşti. 21. VOIT Pál (1993): Régi magyar otthonok, Balassi Kiadó, Budapest. 22. WOLF Rudolf (1993): Torda város tanácsi jegyzőkönyve 1603-1678. Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár. 23. WOLF Rudolf (kézirat): Erdélyi sóbányászat a XX. századig, megvédésre előkészített doktori disszertáció. 24. *** Proiect nr. 27/1964 pentru restaurarea monumentului istoric Nr. 699/HCM nr. 1160/55 – Curia „Casa Fiscului” Muzeu Turda, Ministerul Culturii, Arhiva Inspect. de prot. Monum., Bucureşti. 25. *** Proiect Nr. 14/S/1971 pentru renovarea şi modernizarea Muzeului din Turda, Ministerul Culturii, Arhiva Inspect. de prot. Monum., Bucureşti. 26. *** Proiect Nr. 30/1995., „Consolidarea palatului Turda”, PROIECT S.A. – Cluj. 27. *** Proiect Nr. 31/1995, „Expertiză tehnică palat voievodal Turda”, Proverex S.R.L. 28. *** Proiect nr. 61/1994 – Stabilirea zonelor protejate cu valoarea deosebit? în municipiul Turda, Prim?ria Turda. Universitatea Tehnic? Cluj-Napoca, Catedra de Arhitectur?. (A családnevek majuszkulás kiemelését, az idézett szövegeket beleértve, kötetszerkesztési szempontok indokolják. Szerk. megj.) ACTA - 1998 (A Székely Nemzeti Múzeum, a Csíki Székely Múzeum és az Erdővidéki Múzeum Évkönyve) |