Nyolc évszázad telt el azóta, hogy 1209-ben tizenkét koldus jelent meg Rómában III. Ince pápa elõtt, bemutatva az általuk választott életutat és az ezt szabályzó regulájukat. Vezetõjük Assisi Szent Ferenc, jómódú kereskedõ fia, aki pár évvel azelõtt szétosztotta vagyonát a szegények közt és kötéllel övezett homokszürke ruhát vett magára. Jézus Krisztus életének és szegénységének köve-tésére szánta el magát és most a pápa megerõsítését kérte. III. Ince szóban megerõsítette regulájukat és prédikálási engedélyt adott a �kisebb testvéreknek� (Ordo Fraterum Minorum), hogy aztán 1223-ban III. Honorius pápa írásban is megerõsítse az új koldulórend szabályzatát.

Szent Ferenc tanításai rohamosan tért hódítottak, és pár évtized alatt már behálózták az egész nyugati keresztény világot. Magyarorszá-gon 1229-ben telepedtek le.

Erdélyben a ferences szerzetesek a tatárjárás után jelentek meg, a domonkosokkal együtt a kunok (kumánok) térítését vállalva magukra. 1260-ban már külön kerülete van Erdélyben a Szûz Máriáról nevezett magyarországi konventuális rendtartománynak. Elsõ kolostoraik Besz-tercén, Marosvásárhelyt, Szászvároson és Nagy-szebenben létesültek.1

A rend szigorúbb, obszerváns ága Nagy Lajos király alatt települ meg Erdélyben, ugyan-csak térítési missziót vállalva. Itt, Dél-Erdélyben a görögkeleti román és rutén lakosság térítésére törekedtek. A rendnek ez az ága, a cseri barátok a 15. század elsõ felében, a nagy rendi reformátorok: az inkvizítor MARCHIAI Jakab, KA-PISZTRÁN János, SZIENAI Szent Benardin tevékenysége révén erõsödött meg, több konventuális kolostort átvéve, így a marosvásárhelyit (1444), az újlakit (1451) stb. Nagy pártfogójuk volt HUNYADI János, akinek buzdítására és segítségével telepedtek le Csíksomlyón is 1441-ben.2 A kolostor, mely egy kapocs volt a szé-kelyföldi és moldvai rendházak között, a hitújí-tást követõ idõszakban a környék katolikus köz-pontjává vált. Ehhez kötõdnek a mikházai, nyújtódi stb. kolostorok csírái. Ugyanakkor Csíksomlyón 1448-ban felépült a ferencesek temploma.

HUNYADI Jánosnak kiváló volt a kap-csolata KAPISZTRÁN Jánossal. Utóbbi nevéhez fûzõdik a ferencesek háromszéki megtelepedé-sére tett elsõ kísérlet. Bár Háromszéken soha nem járt, sõt V. László király ismételt meghívásainak (1452, 1453 nyarán, 1453 októberében kétszer is) csak 1455 szeptemberében tett eleget, 1453. március 6-án levélben kéri a királyt, hogy adjon engedélyt az obszerváns ferenceseknek a háromszéki Kilyénben való megtelepítésére és e célbõl küldje oda TARI Lászlót és SZÉKELY Mihályt.3 Az új kolostort az 1444-ben elhunyt és 1450. május 24-én szentté avatott rendtársa, SZIENAI Bernardin tiszteletére szánta. A meg-telepítés nem sikerült, de a csíksomlyói kolostor révén Háromszék továbbra is kapcsolatban állott a szerzetesekkel. Ugyanakkor Bákóban és Bras-sóban is voltak ferencesek. Utóbbi városban 1507-ben jelennek meg, de rövid idõ múlva tá-vozni kénytelenek4. A németajkú lakosság u-gyanis melegen fogadta HONTERUS tanításait és a németül prédikáló papokat. Innen terjedt át a hitújítás Háromszékre is.

A hitújítás elõtt Sepsiszékben 37, Kézdi-székben 33, Orbaiszékben 17 és Miklósvárszék-ben tíz, összesen 97 plébánia mûködött5. A vándorprédikátorok munkája nyomán a tiszta katolikus falvak száma tucatra csappant. Barót plébá-niáján kívül még Kézdiszékben maradt fenn tizenegy. A déli határa ennek a katolikus vidék-nek Haraly, ahol HARSÁNYI a 16. század elsõ felébõl egy domonkosrendi locust jelez6.

Egész Erdélyben a katolikus egyházme-gye 620�630 plébániájából mindössze 37 maradt fenn. A régi egyházból csak itt-ott maradtak szi-getek, a Székelyföldön fõleg a csíki falvakban. A ferencesek, akárcsak a domonkosok, kénytelenek voltak kolostoraikat elhagyni, egyedül Csík-somlyó tartotta magát és pap hiányában innen gondozták a katolikus településeket. Azonban itt is néhány a hitben és a szerzetesi regulák megtar-tásában romlott barát élt.

1556. április 28-án a kolozsvári országgyûlés felszámolja az egyházi vezetést. Másfél évszázadon keresztül Erdélyben nincsen püspök, azaz a kinevezett erdélyi katolikus püspök nem tartózkodhat egyházmegyéjében, és nem foglalhatja el székhelyét. Ugyanakkor elkezdõdik az egyház szekularizációja, a katolikus püspök és a szerzetesrendek vagyonának lefoglalása7. A tordai országgyûlés kimondta ugyan, hogy mindenki szabadon követheti hitét, csak a misét ne bánt-sa, de a katolikus vallás egyre jobban háttérbe szorult. 1566-ban a szerzetesek kiûzését, egyedül a ferencesek maradtak meg Csíksomlyón. Rövid ideig Gyulafehérváron és Kolozsváron jezsuiták is mûködnek Erdélyben, de BÁTHORI István halála után õket is kiûzték. Az 1588-as országgyûlés a jezsuiták kiûzését kérte a 16 éves utód BÁTHORI Zsigmond trónörökös nagykorúvá nyilvánításának ellenében, és a medgyesi országgyûlés is csak bizonyos korlátokkal engedi meg a fejedelemnek, hogy udvarában papot vagy szer-zetest tartson, de nem jezsuitát, és ugyanakkor nem járhatott ki városra szolgálni.

A püspök kitiltásának komoly következ-ményei voltak, hiszen nem volt aki felszentelje a papnövendékeket, és egyre csökkent a katolikus papok száma. A püspök helyettesítésére BÁ-
THORI Zsigmond, majd BÁTHORI Endre bíbornok fejedelem tett kísérletet. Egy püspöki címmel felruházott szerzetest kért az apostoli széktõl, Gyulafehérvár helyett Csíksomlyót ajánlva székhelyül, rámutatva, hogy ez a legkatolikusabb vidék. Bár a pápa lengyelországi ferencest ajánl erre a célra, a terv nem valósul meg. A kinevezett püspökök így továbbra is Erdélyen kívül voltak, a trentói zsinat határozataival ellentétben, mely elrendelte, hogy a püspökök kötelesek egyházmegyéjükben tartózkodni. Erdély tehát joggal keltette fel a katolikus missziókat igazgató tanács, a Hitterjesztõ Szent Kongregáció figyelmét, mely megalakulása után (1622) rögtön felszólította a kinevezett püspököket, hogy foglalják el egyházmegyéjüket. Az erdélyi fejedelmek azonban nem engedték be, így a püspök Szombathelyen vagy Nagyszombatban tartózkodott.8

Ilyen körülmények közt VIII. Orbán pá-pa kivette az erdélyi ügyek intézését a bécsi udvar fennhatósága alól, és 1626-ban a Hitter-jesztõ Szent Kongregáció alá helyezte Erdélyt, mint missziós területet. Ekkor már a Bizottság rendszeres tájékoztatást kapott az erdélyi katolikusok helyzetérõl. 1629-ben NAGYAJTAI DARKÓ János két jelentésében megírta az erdélyi katolikusok 16. századi történetét, illetve a csíksomlyói kolostorét. Az ugyancsak háromszéki származású OSDOLAI KÚN Szerafin, aki a dél-partiumi karánsebesi misszióhoz csatlakozott, több jelentést is írt a Hitterjesztõ Szent Kongregáció részére. Ezek a jelentések nagymé-retû paphiányról számoltak be.9 A missziókat irá-nyító bizottság a Felsõ-Magyarországon térítõ minoritákat kérte fel, hogy végezzenek egyházi szolgálatot a székelyföldi katolikusok számára is. 1634-ben négy minoritát küldtek Erdélybe, de ezek nem maradtak itt, hanem feltehetõleg továbbmentek Moldvába. Ugyanakkor a kapucinus ág is felajánlotta szolgálatait erre a célra 1626-ban, PÁZMÁNY Péter esztergomi érsek viszont a magyarországi szalvatoriánus rendtartományból (Provincia S. Salvatoris) szeretett volna ferences papot juttatni Erdélybe. II. Ferdi-nánd császár, magyar király a bosnyák ferenceseket kérte fel a dél-magyarországi és erdélyi misszióra, és ezek 1626-ban meg is jelentek a Karánsebes melletti Kraszován.10 Kihasználva a BETHLEN Gábor fejedelem halálát követõ idõ-szakot, az erdélyi katolikus fõurak ugyancsak a bosnyák ferencesektõl kértek papokat. 1630-ban négy bosnyák ferences érkezett Erdélybe, akiket, hogy mûködésük elismert legyen, az apostoli szék �missio appostolica� jogkörrel ruházott fel P. SZALINAI István vezetése alatt, ezt újabb két évre hosszabbította meg VIII. Orbán pápa.11

A ferencesek újabb kolostorokat építettek, így Mikházán, újra megtelepedtek Fehéregy-házán stb. Háromszékre, Nyújtódra P. ZÁGRÁ-BI Andrást küldték rendházalapítás céljával, ugyanis azt hitték, hogy régen itt is volt kolostora a rendnek, és talán gyakran meg is fordult itt az a NYÚJTÓDY András, aki Judith nevû húga számára írta a ma Székelyudvarhelyi-kódex né-ven ismeretes imádságos könyvét. NYÚJTÓDI Judith a tövisi kolostorban volt begina. Tény, hogy az önálló stefanita õrség felállításakor (1640) laktak itt barátok. Mikházán, Nyújtódon és Fehéregyházán összesen 14 barát lakott 1640�1643 között.12 A kolostort, mely 1638-ban már készen volt, a �helybéli IMECS család örökségébe beszállott APOR család alapította a saját birtokán, Nagynyújtódon, a Képláb közelében... A nagynevû P. DOMOKOS Kázmér a tovább-építõje és fõnöke.�13 Az alapítás azonban itt is siker-telen, ugyanis a fejedelem rendelete alapján 1643-ban a nyújtódi kolostort is kénytelenek elhagyni a barátok, akárcsak öt évvel késõbb a fehéregyházait. A barátok mûködésére azonban szükség volt, a paphiány miatt is. Az esztelneki minorita kolostor alapításáig sok esetben nagy-részt Csíksomlyóról, illetve a magyarországi
rendtartományokból érkezett missziós papok vezettek háromszéki plébániákat. Több Rómába küldött jelentés számol be a háromszéki paphiányról és arról, hogy a világi papok nagy része nõs emberekbõl állott. A nõs papok miatt képtelen felkeresni a háromszéki falvakat, de 1638-as jelentésében Francesco LEONE da MODICA tizenhárom plébániát említ. Tizenkét nõs papot és kilenc licenciátust számol össze itt és Gyergyószékben.14 �...nincs itt sem pap sem Isten igéjének hirdetõje, sem szerzetes nem tartózkodik e vidéken, aki a híveknek a szentségeket kiszolgálná és a katolikus hitet terjesztené" írja 1642. március 20-án Háromszékbõl küldött jelentésében P. DOMOKOS Kázmér.15 Még nõs papból is kevés volt, ezért vált gyakorlattá Háromszéken is a világiak egyházi szolgálata (az evangélium felolvasása, szentbeszéd tartása stb.), melyet PÁZMÁNY Péter bíbornok hercegprímás vezetett be 1620-ban. Ebben az idõben a csíksomlyói iskola valóságos licenciátus-képzõvé alakult át, és ugyanakkor gyakorlattá vált az, hogy a misszionáló szerzetesek világiakat vesznek maguk mellé az igehirdetésre. Háromszéken a pap mellett egy deák és egy mester tevékenykedett, feladatuk az volt, hogy a pap távollétében kereszteljenek, eskessenek, temessenek. Ezeket a licenciátusokat a megye fogadta, de az esperes hagyta jóvá, kinevezésükhöz egy pap ajánlása szükségeltetett, bérüket pedig, akárcsak a pap fizetését, a néptõl szedték be. Több világi vállalt licenciátusi tevé-kenységet és idõvel felszentelt papokká váltak.16 Ez azonban azt is jelentette, hogy nõtt azoknak a világi papoknak a száma, akik feleséget tartottak. Az egyházi törvények nem tûrték ezt az állapotot, de Háromszéken, ahol szinte csak ilyen papok mûködtek, a nép ragaszkodott hozzájuk, hiszen hiányukban a kis katolikus közösséget gyors el-néptelenedés fenyegette.

A 17. század elsõ felében meghatározó jellegûek a licenciátusok az egész erdélyi katoli-kus egyházban. A katolikus fõpapok ezt nem nézték jó szemmel és SIMÁNDI István kinevezett erdélyi püspököt is csak azért erõsítik meg Rómában, mert a nõs papok problémájának meg-oldását ígérte. Õ személyesen nem jöhetett Er-délybe, ezért P. SZALINAI István ferences barátot nevezte ki püspöki helynökévé (vicarius generalis). Rá várt az a feladat, hogy átvegye a háromszéki papok fölötti hatalmat a fõesperestõl és ferences szerzetesekkel helyettesítse a világi papokat a plébániák vezetésében. Azonban, ami-kor szót emelt a fõesperes és a papok nõsülése ellen, ezek a fejedelemhez fordultak. Továbbra sem ismerték el a vikárius fennhatóságát, és kér-ték I. RÁKÓCZI György fejedelmet, hogy ne engedje a ferenceseket kolostorukon kívül mû-ködni. SÁVAI ebben látja a nyújtódi kolostorala-pítás kudarcát is (1643).17

Nyújtódon nem sikerült a megtelepedés, de az erre a célra jelölt barát, P. ZÁGRÁBI And-rás az ellenséges megnyilvánulások ellenére sem tért vissza kolostorába, hanem a kézdiszentléleki plébániát vezette. 1646-ban, mint állandó mû-ködési helyén, itt halt meg Kézdiszentlélek falu-ban. Egy évvel korábban, 1645 karácsonyán fel-kereste a sepsikõröspataki gróf KÁLNOKI csa-lád kápolnájában összegyûlt katolikusokat, hogy kiszolgáltassa számukra a szentségeket. Kettõs szerepet tölt be P. REMETEHÁZI András is 1640�1646 között Zabolán. Innen adminisztrálja a környék plébániáit, ugyanakkor a MIKES csa-lád udvarában szolgál káplánként, gróf MIKES Kelemennél. Itt hal meg 1646 elején, testét hálá-ból ebbe a kápolnába temették.18 A katolikusok számára a nemesi családok kápolnái nyújtottak lehetõséget vallásuk gyakorlására azokon a he-lyeken, ahol a plébánia megszûnt, illetve a temp-lomot a többségben lévõ protestánsok vették át. Modesto a Roma, az erdélyi ferences misszió prefektusa arról számol be 1649-ben a Hitter-jesztõ Szent Kongregációnak, hogy a nemes urak azt szeretnék, ha a ferences rendfõnök engedélyt adna nekik arra, hogy a két magyarországi rendtartományból barátokat hozzon ide, pótolva így a paphiányt. A nõs papok ellen szót emel az 1647-ben másodszor is kinevezett püspöki helytartó P. SZALINAI István is, aki arról panaszkodik, hogy ezek nem ismerik el ebben a minõségében, sõt még azt sem akarták megengedni, hogy itt nõtlen pap állomást kapjon. Errõl tanúskodik az 1649. január 23-án Gyulafehérváron tartott or-szággyûlés több határozata. A 33 cikkely, a há-romszéki hívek kérésére elhatározta, hogy nõtlen pap is lehessen esperes, ha a nõs papok is megválasztják. A fejedelem ugyanakkor védelmébe vette ezeket, kivonva a vikárius fennhatósága alól.19 A katolikus fõurak továbbra is kérték az esztergomi érseket, hogy küldjön katolikus papot Erdélybe, így LIPPAI prímás két papot küldött: FENESI Mihályt és KÁSZONI Mártont. Utóbbi 1648 körül Esztelnekre érkezik, és az itteni plébániát vezeti, majd 1651-ben lemhényi plébánosként találjuk az oklevelekben.20 Ugyanakkor az 1649-es jelentés értelmében három ferences papot helyeznek át Magyarországról Háromszékre. KORATÓZI Antal és ENZÉDI Elek mariánusok Barótra, illetve Nyújtódra, Francesco de Bagnaluca szalvatoriánus pedig a Szentháromságról elnevezett plébániára került. A feje-delmi rendelet védelmében a nõs papok az elsõ kettõt elüldözték, a harmadik pedig kénytelen volt alkalmazkodni a �helyi szokásokhoz�.21 Másfél évtized múlva Giulio SPINOLA laodiceai érsek már cáfolja jelentésében azt, hogy Három-széken megengedett lenne a plébánosoknak á-gyast tartani. Már az esperes is nõtlen, aki 11 plébániáért felelt 1665-ben, mint ahogy azt a gyulafehérvári országgyûlés szabályozta. A je-lentés írója talál ugyanakkor katolikusokat Bo-dolán is, de pap nélkül, mert BÉLDI János föl-desúr kálvinistát hozott OLÁHFALVI Péter plé-bános helyett.22 A püspöki helytartónak mégis sikerült a század közepén kiterjeszteni befolyását Háromszékre is, és megkezdõdtek a fellépések a nõs papok ellen. 1652-ben BENKES János szent-léleki plébánost perbe idézik, mert a nõtlenség visszaállítása után megnõsült, akárcsak három más pap, akik ellen az 1659. április 7-én tartott congregatio lépett fel.23 A háromszéki egyik fõ-esperes, SZÉKELY Miklós, Moldvába menekült, és arra esküdt meg a bákói püspöknek, hogy el-hagyja a feleségét. A püspök plébániát adott ne-ki, de ez rögtön megszegte fogadalmát.24

Kilyénben nem sikerült a megtelepedés, akárcsak Nyújtódon. Egy újabb próbálkozás azonban sikerrel járt.25 1678-ban létezett már Esztel-neken egy kis ferences lakhely, mert a háromszéki protestánsok május 23-án fel is zúdultak ez ellen, hivatkozva az 1653-as törvényre, mely kimondja, hogy a barátok nem építhetnek újabb kolostort. Gróf MIKES Kelemen, aki maga is tartott ferences szerzetest udvari káplánként, védelmébe vette õ-ket. Megnyugtatta a protestánsokat azzal, hogy a ferencesek a plébánia vezetésére jöttek ide és nem rendházépítés céljából. Az 1678-as évi közgyûlés ennek ellenére már kijelölte KARCZFALVI Bona-venturát esztelneki elöljárónak. A barátok meg-telepedése NAGY Mózes plébános hozzájárulásával történt. A stefaniták a Szent György-kápolna mellett, faházakban laktak, késõbb a kápolna át-épült, sekrestyét és tornyot emeltek hozzá. A legnagyobb gondot azonban továbbra is a paphiány jelentette. Az ismételt háborúk, éhínség, járványok után már deák sem jutott a falvakba. A papképzés pedig intézményes keretek közt lehetetlen volt. NAGY Mózes, aki Magyarországon szolgált hosszú ideig, a század vége felé hazatért Három-székre. Felismerte a papnevelés szükséges voltát, és 1690-ben készen állott az iskola a plébánia-
templom mellett. Tanítani minorita ferenceseket hívott a Hitterjesztõ Szent Kongregációtól kapott évi nyolcvan forinton. A háromszéki katolikus ifjúság gimnáziuma 1696-ig mûködött Esztelneken, amikor NAGY Mózes kérésére a közeli Kantára helyezték át.26 A paphiány miatt maga NAGY Mózes is kénytelen volt kilenc eklézsiát admi-nisztrálni, Gelencétõl Zágonig. A korábban Kanizsán szolgáló lelkész arról számolt be 1694-ben a Szent Kongregációnak, hogy egymaga 12 helyen kénytelen lelkipásztorkodni. Megfordult Baróton is, ahol az õ nevéhez fûzõdik a kereszteltek anya-könyvbe való jegyzésének a megkezdése.

A 18. század elejétõl egyre gyakrabban talá-lunk esztelneki minorita papokat plébániák élén vagy nemesi udvarokban. Ugyanakkor Illyefalván a pálos szerzetesek telepednek meg.27 Már 1697-ben egy P. Bernárdus a plébános, majd 1717-, 1720- és 1734-ben a zárdából vezetik az esztelneki plébániát. 1731-ben P. Sebastianus KIS adminisztrál itt, mint ahogy kitûnik egy összeírásból, mely Polyán és Esztelnek 17. század végi és 18. század eleji plébánosait írja össze. Polyánban P. Stephanus SÁN-DOR a plébános 1673-ban.28 Minorita vezette 1700�1706 és 1721�1727 között a kézdiszentléleki plébániát is. P. SZEBELÉDI Bertalan, akinek vég-rendelete is fennmaradt, 1707-ben itt halt meg mint plébános.29 1707�1721 közötti idõszakban ANTALFY István világi pap a plébános, aki azonban 1720-ban Mikházán bevonul stefanita ferencesnek, hogy egy év múlva már Kolozsváron találjuk. 1724 elõtt a sepsiszentiváni báró HENTER család udvari kápolnájában is minoriták szolgáltak, majd a plébánia visszaállítása után (1724) ezt vezették 1726-ig. SÁVAI szerint 1726 elõtt licenciátus tevékenykedett itt. Egész Kézdi- és Orbaiszéknek ferences fõespe-rese van a 18. század elején.30

Az esztelneki minoriták mellett a stefani-ták is végeztek szolgálatot Háromszéken. Zá-gonba gróf HALLER László pártfogásával került 1730-ban P. LUKÁCS Modest. Két év múlva itt is helyreállt a katolikus plébánia, melyet 1784-ig vezettek szerzetesek, ekkor a pap átment Bodzá-ra, mely korábban Zágon filiája volt, és innen adminisztrálták. Utóbbi helyen 1749-ben állították fel a plébániát, melyet Mária Terézia fel-
kérésére 1779-tõl egészen 1854-ig ference-
sek vezettek. Közel egy századon keresztül (1765�1853) Bereckben is barátok szolgáltak. Ide tartozott filiaként Ojtoz is, egészen 1760-ig, amikor önálló plébánia létesült itt. Ojtozba a 18. század végén jöttek barátok, Esztelnekrõl. 1777-ben ferences coadjutor volt Torján, 1784�1792 között káplán, majd ezután plébános Kézdiszentléleken is.

A 18. század második felében más kolos-torokból is felkeresték barátok Háromszéket, fõ-leg Sepsi- és Orbaiszéket. Így alsócsernátoni lel-készként halt meg 1792-ben P. BLÁZSI Deme-ter, õt követte P. BÁLINTFFI Romédiusz 1792�93-ban, ugyancsak a brassói zárdából. Brassóból jött barát a századfordulón Mikóújfaluba és Málnásra. Uzonban 1795�1802 közt mûködik Brassóból érkezett ferences, 1796-ban a plébániát fogarasi ferences vezette itt. A segesvári kolostorból Sepsiszentivánt keresték fel papok és szolgáltak itt 1793�1795 között.

Sepsiszentgyörgyön a katolikus plébáni-át a NAGY Mózes által Illyefalván megtelepített pálos szerzetesek állították vissza 1762-ben, és vezették egészen 1786-ig. Õket a stefanita feren-cesek követték, akik az itteni gyalogezrednél szolgálva (1792�1849) a plébániát három évtizeden keresztül gondozták, 1818-tól. P. BLÜMEL Henrik, aki 1818-tól vezette a plébániát, itt halt meg 1823-ban.

Azokban a falvakban, ahol a templomot más felekezet vette át, a katolikusok a nemes családok kápolnáiban miséztek. Egy 1657-es jelentésbõl kitûnik, hogy a plébánosok nem mennek ki a mágnások és nemesek udvaraiba, kivéve 6�7 plébánost, akik tulajdonképpen világi ruhá-ban járó szerzetesek a Jézus Társaság rendjébõl. Ilyen körülmények közt a ferences misszió papjaira hárul, hogy ezeket a helyeket is felkeressék a szentségeket kiszolgáltassák.31 Ez történt 1645 karácsonyában Sepsikõröspatakon. Több barát azonban végleg megvált korostorától, hogy ne-mesek udvaraiban mûködjék udvari papként, így pl. P. REMETEHÁZI András, aki Zabolán a gróf Mikes család udvarában szolgált. A következõ században a báró HENTER, gróf NEMES, gróf MIKES családok udvaraiban találunk barátokat, akik meghívásra elhagyják kolostoraikat, pótolva a paphiányt a protestáns többségû Sepsi- és Or-baiszéken. A gróf KÁLNOKI család miklósvári ágához tartozó KÁLNOKI Ádám katolikus föl-desúr erõszakkal elfoglalta a református templomot és MÁRK István lelkészt elûzte, a híveket pedig áttérítette.32 Szentivánlaborfalván a katolikusok 1724-ben kapták vissza templomukat. Az ezt megelõzõ idõben a báró HENTER család ká-polnájában minorita misézett. Esztelnekrõl kért magának papot gróf MIKES Ferenc, és tartott udvarában ferences barátot 1725�1728 kö-
zött. Késõbb gróf MIKES István özvegyénél 1761�1771 között szolgálnak ferencesek, így 1761-tõl P. DUDAR Domokos, 1765�1767 közt P. BO-ROS Móric, aki 1787-ben a brassói zárda fõnöke lett, majd 1771-ig P. BOCSKOR Pau-
lin. A kõröspataki gróf KÁLNOKI család 1752�1783 között tartott ferences papot Esztelnekrõl, akik 1781-ben helyre is állították a plébániát. Két évig szolgált özvegy MIKÓ Ferencné GERÉB Zsuzsanna udvarában Hidvégen P. BLÁSI Bertalan stefanita. Az ugyancsak hidvégi gróf NEMES család a közeli Brassóból kért fe-rences papot, akik 1764-1848 között szolgáltak itt, így gróf NEMES Ferencnél 1764-1769 közt P. BARICZ Márton, aki késõbb Ojtozon volt adminisztrátor. 1766�1774-ben P. LÁSZLÓ Tóbiás volt gróf NEMES János háromszéki fõkirálybíró udvari papja, aki egész életén át rendházán kívül, nemesek udvaraiban élt és szolgált. P. PATAKI Tádé követi õt 1779�80 között, hogy aztán két év múlva már gróf NEMES Ádámnál szolgáljon, akárcsak késõbb 1788 és 1792 között. Több mint három évtizeden keresztül volt Hidvégen P. MADARAS Szerafin, aki itt is halt meg 1830-ban. Brassói ferences papok végezték a szolgálatot gróf MIKES János uzoni udvari kápolnájában is a századfordulón, 1795�1803 között.

A rend pártfogóinak sorában ugyanakkor ott találjuk az altorjai APOR családot is, akik számos adománnyal járultak hozzá a csíksomlyói, nyújtódi, esztelneki stb. kolostorok fenn-tartásához. BÉLDI Mihály bodolai házánál 1775�1796 között szolgáltak barátok. Egészen haláláig stefanita káptalant tartott Bodolán BÉLDI János kanonok is, majd BÉLDI László a 19. század elsõ évtizedének végén. A háromszéki nemes családok közül ugyanakkor a nagyajtai CSEREY család, a zágoni SZENTKERESZTY család egy-egy ága tartott ferences papot. Ismerünk olyan barátokat, akik több helyen is megfordultak, így P. FAZAKAS Samu, aki 1761-ben még Bodzán, 1769-ben és késõbb 1778-ban Kõröspatakon szolgált. Ugyancsak Bodzáról megy át Bereckbe P. CSÍKI Placid, hogy ott több mint egy évtizeden keresztül vezesse a plébániát. Hídvégrõl került át Mikóújfalura, és ennek fili-ájára, Málnásra 1800-ban P. PATAKI Tádé. Utóbbi helyen szolgál két éven keresztül (1798�1799) P. GYÖRFFI Grácián, akit 1813-ban már Be-reckben találunk. Érkeznek Háromszékre misszi-onárius ferencesek Magyarországról, de távolabbi vidékekrõl is. A bosnyák ferenceseken kívül a 18. század második felében cseh barátok is szolgálnak itt, így Bodzán P. SVÁB Rogér és P. SEIKEL Benicius 1783- illetve 1784-ben. Az ugyancsak Csehországban született P. BELLOWETZ Árzén szolgál Hidvégen gróf NEMES Ádámnál 1783-ban. Közel száz háromszéki szü-letésû ferences szerzetest számol össze P. GYÖRGY József, akik az 1640-ben létrehozott erdélyi õrségben, illetve az önálló erdélyi rendtartományban (1729) tették le esküjüket és szolgáltak. Közéjük tartozik az esztelneki születésû P. VERESS Lajos, aki 1753-ban megírta rendjének erdélyi történetét, mely munkára a ferencesek ismert erdélyi történetírója P. LOSTEINER Lenard is gyakran hivatkozik munkáiban.

Bár a hitújítás elõtti megtelepítésük si-kertelenül végzõdött, a reformáció után a 17�18. században a missziók során a ferencesek Három-széken is kivették részüket a katolikus hit meg-õrzésében, illetve újraélesztésében. A missziós ferencesek megérkezése elõtt a megmaradt katolikus plébániákat Csíksomlyóról gondozták. A 17. század közepén már Magyarországról ér-keznek ide barátok, és míg ekkor a fõ célt a katolikus közösségek megõrzése jelentette, a követ-kezõ században már a protestáns vidékeken is térítenek. Plébániákat állítanak vissza, új plébá-niákat létesítenek.33 Ekkor már a ferencesek mellett egy másik szerzet, a magyarországi pálosok is végeznek missziót. A protestánsok legerõsebb helyén, Illyefalván építenek fatemplomot és elemi iskolát. Nagy sikerrel mûködtek, tömeges protestáns áttérítéseket végeztek. Az a tény, hogy egy protestáns többségû vidéken megtelepedhetett egy szerzetesrend, azt mutatja, hogy a 18. század elején már érzõdött Lipót császár 1699-es rendeletének hatása. 1716-ban, másfél évszázad után újra volt katolikus püspöke Erdélynek, aki elfoglalhatta székhelyét és egyházmegyéjében tartózkodhatott. Ekkor már 69 katolikus plébánia volt az erdélyi egyházmegyében, 37 õsi mellett 20 visszaállított és egy tucat újonnan létesített plébánia.

2. Az obszerváns ágról lásd MÁLYUSZ Elemér: Egyházi társadalom a középkori Magyarországon, Budapest 1971; A csíksomlyói kolostor történetét lásd P. GYÖRGY József: i.m., 146�191. old.; KARÁCSONYI János: i.m., II. kötet, 26�34., 262�268. old.

3. P. BOROS Fortunát: i.m., 39. old., hivatkozva BÖLCSKEY Ödön: Kapisztranoi Szent János élete, Budapest 1926.

4. A bákói kolostorról lásd KARÁCSONYI János: i.m. II. kötet, 12�16., 261�262. old.; P. GYÖRGY József: i.m. 136�138. old.; A brassói kolostorról lásd KARÁCSONYI János, i.m., II. kötet, 19. old.; P. GYÖRGY József: i.m., 138�146. old.; P. BOROS Fortunát: i.m., 40. old.

5. VESELY Károly: Erdélyi egyháztörténeti adatok, Kolozsvár 1860, 309. old.

6. HARSÁNYI András: A domonkosrend Magyarországon a reformáció elõtt, Debrecen 1938, 83. old.; ENTZ Géza: Erdély építészete a 14�16. században, Kolozsvár 1996, 161. old. szerinte a �claustrum beate Marie virginis in Haraly fundatum...� 1523-as adat egy ferences kolostorról ad hírt.

7. VESELY Károly: i.m., 158. old.

8. TÓTH István György: Relationes missionarium de Hungaria et Transilvania, Budapest�Róma 1994, Fontes I, lásd �Ferences misz-szionáriusok Erdélyben� fejezet és �A Hitterjesztõ Szent Kongregáció és Magyarország� fejezet.

9. idem

10. KARÁCSONYI János: i.m., II. kötet, 217�219. old.

11. A misszionáriusi felhatalmazás általában három vagy öt évre szólt. Ez azonban meghosszabbítható volt. A felhatalmazás alapján joguk volt magánházaknál, erdõkben, mezõkön is misézni templom hiányában, járhattak világi ruhában stb.

12. A nyújtódi kolostorról lásd KARÁCSONYI János: i.m., II. kötet, 223., 227. old.

13. SÁVAI János: Missziók, mesterek, licenciátusok (Documenta missionaria II/I.), Szeged 1997, 128. old.

14. TÓTH István György: i.m., 247�257. old.

15. SÁVAI János: i.m., 115�116. old.

16. idem, 128�132. old.

17. idem, 122. old.

18. P. GYÖRGY József: i.m., lásd �Azon plébániák és filiák, hol Szent Ferenc fiai mûködtek� címû fejezet.

19. VESELY Károly: i.m., 307. old.

20. SÁVAI János: i.m., 128. old.

21. TÓTH István György: i.m., 278�284. old.

22. idem, 358�368. old.

23. VESELY Károly: i.m., 310. old.

24. TÓTH István György: i.m., 358�368. old.

25. Az esztelneki kolostorról lásd KARÁCSONYI János: i.m., 268�269., 422�423. old. P. GYÖRGY József: i.m.

26. SÁVAI József: A csíksomlyói és a kantai iskola története (Doc. miss. II/II.), Szeged 1997.

27. KISBÁN Emil: A magyar pálosrend története, Budapest 1938�40, I�II köt.

28. SÁVAI János, A székelyföldi katolikus plébániák levéltára (Doc. miss. I/II), Szeged 1997, 187. old.

29. A további adatok nagy részét lásd P. GYÖRGY József: i.m., kivéve azokat, melyek továbbra is szerepelnek a jegyzetekben.

30. SÁVAI József: i.m., 216., 244. old.

31. TÓTH István György: i.m., 291�311. old.

32. JUHÁSZ István: A székelyföldi református egyházmegyék, Ko-lozsvár 1947, 53. old.

33. Egy 1692-ben kelt irat szerint Erdélyben 42 egyházmegyés, 8 jezsuita és 24 ferences pap szolgált.

ACTA - 1998 (A Székely Nemzeti Múzeum, a Csíki Székely Múzeum
és az Erdõvidéki Múzeum Évkönyve)