|
(Kivonat)
ZÖLD Péter az 1762-64-es székelyföldi események egyik főszereplője. Közismert a végkifejlet, hogy 1764 januárjában a Madéfalvára összegyűlt, a fegyvert felvenni nem akaró, tehát a katonai határőrség megszervezése ellen tiltakozó csíki és háromszéki székelyeket lemészárolják (SICULICIDIUM). ZÖLD Péter a börtön elől Moldvába szökik, és az oda menekült székelyek plébánosa lesz, de sokat tesz a moldvai és a gyímesi csángókért is. Megírja a moldvai magyarok történetét 1420-ig visszamenően, missziót vezet a Dnyeszteren túli Csöbörcsökbe. Gróf HADIK András hívására sok menekült visszatér Erdélybe, köztük ZÖLD is. Ezután húsz éven át csíkdelnei plébános.
1. Ősei, származása.
Az időben visszalapozva, ősei után kutatva, 1614-ig, ZÖLD Mártonig jutunk, aki különös módon, hiányzik a madéfalvi lófők közül. Neve közvetve tűnik fel a híres BETHLEN Gábor féle összeírásban, éspedig így: „Szász Lukács, Zöld Márton zsellére”. A többi csíki Zöld család ekkor zsellérsorban Bánkfalván, Csomortánban és Rákoson lakik1.
A későbbi, az 1643-as katonai összeírás talán éppen ugyanezt a ZÖLD Mártont találja a régi lófők között Madéfalván, akinek felnőtt fia Mihály, unokája András. Ez az utóbbi még gyermek2.
Az 1681-es lustrában ( katonai összeírásban) ZÖLD Mihály és ZÖLD András nevével találkozunk. ZÖLD András falusbíró3.
Egy 1702-beli kimutatásban ZÖLD András, István, János és Tamás egy sorban szerepelnek4. Ezek a férfiak „osztozó atyafiak”, tehát testvérek és utódai („Condescendensei”) ZÖLD Mihálynak. ZÖLD Andrásné, a delnei CSATÓ Furus dédanyja a plébános ZÖLD Péternek és testvéreinek. Nagyanyjuk ZÖLD Péterné JÁRTÓ Erzsébet 1730-ban özvegyasszony. Fia, idősebb ZÖLD János, a plébános atyja5.
A már említett ZÖLD András az ifjú ZÖLD János és ZÖLD Péter „szülőattya” (dédapja) 1710-ben, 60 (?) éves korában, „szülőannya” (dédanyja) CSATÓ Furus pedig 1711-ben, 67 éves korában hunyt el. A rákosi anyakönyv korukra vonatkozó adatai, pontosságukat tekintve, kétségbe vonhatók6.
Páter ZÖLD Péter édesapja, idősebb ZÖLD János 1765-ben 67 évesnek mondotta magát, de nem bukkantunk nevére, adataira a csíkrákosi anyakönyv 1696-1698-as bejegyzettjei között. Viszont 1770-ben, elhunytakor 75 évesnek írták be. Egy ZÖLD János 1722-ben és az azt követő években csíki perceptor, vagyis adószedő. Nem lehet tudni, hogy a mi ZÖLD Jánosunk, vagy egy másik ilyen nevű ember töltötte be ezt a tisztséget. Ketten is viselték Madéfalván ezt a nevet7.
A madéfalvi ZÖLD család lófő família volt. ENDES Miklós szerint 1742-ben „hadi érdemeik” elismeréseképpen kaptak Mária Teréziától nemeslevelet. A csíkmadéfalvi ZÖLD Jánosnak, feleségének, OLTI Katalinnak és fiainak, valamint ZÖLD Mátyásnak és hozzátartozóinak a nevére kiállított ármális némiképp zavarba hoz, mert ENDES nem említi ZÖLD János fiai közt a Péter nevét, hanem csak az Andrásét és a Jánosét8.
ZÖLD Péter édesanyja OLTI Katalin a madéfalvi OLTI Péter leányaként 1703-ban született. ZÖLD János és OLTI Katalin 1721. Július 6-án keltek egybe9.
2. Élete.
Csíkmadéfalván született. Keresztvíz alá tartásának tényét 1727. szeptember 21-én rögzítették a csíkrákosi anyakönyvben. Szülei, amint már mondottuk, ZÖLD János és OLTI Katalin. Keresztszülei a rákosi SZABÓ János és felesége, SÁROSI Borbála. A kis Pétert BARABÁS Márton, a későbbi főesperes és kanonok keresztelte meg. Ha nem szeptember 21-én, akkor csupán 1-2 nappal születhetett korábban10.
Gyermekkoráról, azon kívül, hogy minden valószínűség szerint Madéfalván nevelkedett, nem tudunk semmi bizonyosat. Századok óta Göröcsfalva, Madéfalva, Rákos és Vacsárcsi együtt alkotta a rákosi egyházközséget, amelyet Kisasszony megyéjének is neveztek. Itt 1733-tól SIMON Imre András a plébános, 1733-ig KOVÁCS Miklós, majd SÁNTA Kelemen az iskolamester. A tanítók, akik egyben harangozók is: BÖJTE Lőrinc és ÉLTES Péter11. Arról, hogy járt-e a kisboldogasszonyi iskolába a kis ZÖLD Péter, semmi adatunk nincsen. Ha erre sor került, úgy ott is azt tanulhatta, amit régóta a többi római katolikus kisiskolában tanultak: a keresztény tanítás alapjait, a nyomtatott és írott szövegek olvasását, az írást, az egyszerű számvetést, a ministrálást és (esetleg) az egyházi éneklést.
A középiskola két utolsó osztályát, a poétikát és a retorikát a székelyudvarhelyi jezsuita gimnáziumban 1743-45-ben végezte12.
Amíg másmilyen adatok nem látnak napvilágot, addig azt a feltevést kell a legvalószínűbbnek tartanunk, hogy ZÖLD Péter a középiskola alsóbb osztályait Csíksomlyón a ferencesek gimnáziumában járta ki. (A syntaxista, principista, grammatista, párvista, declinista éveket, tanulmányokat végezhette itt). A két település közötti, viszonylag kis, 10-12 km-nyi távolság is emellett szól.
BITAY Árpád több közleményben, tanulmányban foglalkozott ZÖLD Péter életével. Ő derítette ki, hogy teológiai és filozófiai tanulmányait 1748-ban, 21 éves korában fejezte be a jezsuiták kolozsvári főiskoláján, éspedig a SZEBELÉBI Bertalan-féle alapítvány költségén. A bölcsészdoktori címet adományozó ünnepi összejövetelen a vitatéma így hanzott: „Emelni vagy csökkenteni előnyösebb-e az idegen áruk vámját?”. A tíz jelöltnek („új-doktornak”) erre, erre az akkor is időszerű kérdésre kellett a választ megadnia13.
Az 1748-at követő 5 esztendőre majdnem semmiféle hírem, adatom nincsen arról, hogy vajon káplánként, plébánosként hol működött, mit tett ? Ha csak az egyik könyve címoldalán szereplő bejegyzését nem számítom ide. Az „Ex libris P(atri) Petri Zöld, 1752” bejegyzés lelkészi státusáról szól14. 1753. június 23-án, vagy valamivel utána sajátkezüleg írta be a rákosi anyakönyvbe latinul, hogy „rákosi káplán”. A Kisasszony egyházmegyében egy évig tölt be ilyen szerepkört15. Ezután 1754-től 1764-ig Csíkszentlélek plébánosaként szolgált. Első jelentkezése a szentléleki anyakönyvben 1754. július huszonnyolcadikáról datálódik. Néhány hónap híján 10 évet töltött itt. A szentléleki anyakönyvből hiányoznak az 1761-1764 közötti időre vonatkozó beírásokat tartalmazó lapok. Már 1764-ben kitéphették azokat. Ki tehette ? Maga a plébános is, amikor üldözni kezdték. De cselekedhették olyanok is, akik féltették, aggódtak sorsáért. Vagy éppen azok, akik ZÖLD Péter ellen bizonyítékokat kerestek. Nem tévedhetünk afelől, hogy a hiányzó lapok azért tűntek el, mert az akkori katonai és egyházi hatóságok szemében ZÖLD Péterre nézve terhelő bizonyítékokat, tényeket tartalmaztak16.
A bécsi udvar 1761-ben erdélyi román és székely határőrezredek szervezését határozta el. A császáriakat a belpolitika terén társadalmi, politikai, a külpolitikában leginkább katonai jellegű megfontolások késztették erre. A székelyek az újbóli fegyverfelvételt a régi szabadságjogaik helyreállításától (mint az adómentesség, a tisztjeik, vezetőik választásának a joga, stb.) tették függővé. Az udvar ezt nem fogadta el. Kezdetben, legalább elvben, önkéntes alapon indult meg a határőrezredek szervezése. 1763 őszén azonban királyi rendelet kötelezi a csíkiakat és a háromszékieket a fegyveres szolgálatra.
BAJTAY Antal püspök már 1763-ban Szebenbe rendeli a szentléleki plébánost, mivel a határőrség, a fegyverfelvétel ellen lázított, agitált. Emiatt itt 10 napi kenyéren és vízen letöltött fogságot kellett elviselnie. A püspök elhatározta a plébános áthelyezését is, de a csíkszentlélekiek, ha ez nem legenda csupán, kérték, hogy ZÖLD Péter visszatérhessen a faluba17. 1763 karácsonyán az események felgyorsulnak. A határőrséget szervező Főbizottság, mivel ott már küldetését befejezte, Gyergyóból átjött Csíkba. A madéfalvi férfiak ekkor, hogy a besorozást, a fegyverfelvételt elkerüljék, kivonultak a szépvízi Pálos erdejébe. Példájukat sok más csíki falu férfilakossága is követi. Rövidesen Háromszékről is megérkezik a mintegy 700 főből álló csapat. Az „erdeiek” és a háromszékiek egyesültek, és Szépvízről január 5-én Madéfalvára vonultak. Küldötteik bejelentették a sietősen Taplocára költözött, menekült (?) Főbizottságnak, hogy január 7-én kérvényt (instantiát) fognak átadni. Erre azonban már nem kerülhetett sor, mert a SISKOVICS-LÁZÁR-BETHLEN alkotta bizottság úgy döntött, hogy szétvereti, megfélemlíti az ellenállókat. 1764. január 7-én hajnalban CARATO alezredes vezetésével 1350 császári katona körbezárja és két ágyúval lövetni kezdi a falut, majd a katonák a menekülőkre támadnak. Körülbelül 200 embert megölnek, több százat a csíkszeredai Mikó-várba kísérnek. Az áldozatok közül 44-et Madéfalva határában temettek el, ott, ahol most az emlékmű áll. (Akik ott nyugosznak, azok leginkább Háromszékiek !) Megkezdődtek a kihallgatások.
A püspök BEKE István delnei, ZÖLD Péter szentléleki, NÉMETHI József szentmihályi plébánost az ellenük felmerült vádak miatt 1764 elején magához rendelte. BEKE István és ZÖLD Péter, amikor hírét vették Gyulafehérváron, hogy delnei, illetve szentléleki lakásukat az itthoniak felverték és kirabolták, hazaszöktek. BEKE István hamarosan visszatért a fogságba, de ZÖLD Péter nem ! 1764 tavaszán bujkálni kényszerült. Nehezen tudta, ha egyáltalán fel tudta dolgozni a híveinek ezt a pálfordulást. Kegyelemben, gráciában nem reménykedhetett. Lázadásra, felkelésre számított? Indulatainak engedve, bosszúra gondolt ?
1764. április 22-én, húsvét napján 7 szentléleki katona bukkant rá, de ő felöltőjét (bundáját ?), amelyben 74 arany is volt, az elfogóinak a fejére borította, és elmenekült. Április 27-én azonban vadászaton (?!) lévő katonatisztek a fitódi erdőben elfogták. Csíksomlyóra SZÁSZ Jánoshoz, az espereshez kísérték. ZÖLD Péter hátrahagyva papi ruháit, könyveit, amiknek az árát ő maga 150 forintra becsülte, onnan is elszökött. Valamivel ezután Páter ZÖLDET a madéfalvi ZÖLD József Moldvába, Kománfalváig kalauzolta19.
Az eléggé szűkszavú források még megőriztek számunkra néhány adatot, amelyek a szentléleki tevékenységére utaltak. Így 1755-ben a főmegyebíróval, BOCSKOR Jánossal és helyettesével, BASA Mihállyal, akivel majd 1762-ben pereskedik, a papilak templom felöli kijáratához feliratos „galambbúgos kaput” állíttattak, amelyet, sajnos, 1897-ben a tízesbeliek lebontanak. A feliratos gerenda is eltűnt. Ugyancsak 1755-ben ADORJÁN János mindszenti plébános neki adja, vagy eladja a Martini BONACINAE: Compendium (Köln, 1671) című könyvet, amelyet ZÖLD Péter halála évében ZÖLD Antalnak és Jánosnak, unokaöccseinek ajándékoz20.
Mielőtt Erdélybe titkon visszatért, azt tervezte, hogy a csíkszentlélekiek esztenajuhát a „negyedfélmegye” havasáról (a Csíki-havasokból) behajtja Moldvába. A moldvaiak támogatásukról biztosították őt. Utólag az elfogásakor esett kárának ily módon történő kiegyenlítéséről lemondott.
Bár ő is menekülni kényszerült, mégis ellenezte a kivándorlást. Az újabb menekültekre így rivallott: „Miért jöttetek pogány földre ? Miért nem maradtatok odahaza? Még nekem is viszszamenésre szándékom vagyon !” Moldvában plébánosunk condrában járt. Majd amikor titokban unokatestvérével, ZÖLD Mátyással visszatért Madéfalvára, akkor zekét és bocskort viselt, tette ezt minden bizonnyal a figyelem elterelésének szándékával is.
CARATO június 14-én őt és unokatestvérét az édesapja házában elfogatta. De maga a hír, hogy ZÖLD Péter visszatért, nagy ijedtséget, riadalmat keltett Csíkban a bűnfenyítő bizottság, a császári hatóságok körében. Bizonyára arra számítottak, hogy megjelenését egyéb nem várt esemény is követi21.
Hősünket vasra verve a Mikó-várba hozták. Csíkszeredában a katonatisztek előtt tett vallomása a korabeliek szerint nagy feltűnést keltett, és zavart váltott ki. Vallomása őszinteségét nincs miért kétségbe vonnunk. Azt állította több erdélyi arisztokratáról, nemesemberről, köztük a székely határőrséget szervező Főbizottság két arisztokrata tagjáról, LÁZÁR Jánosról és BETHLEN Miklósról, de másokról is, hogy 1762-ben és 1763 elején egyértelműen ellenezték a határőrállítást. Helyeselték ZÖLD Péter cselekedeteit, magatartását. Az önkéntesség elvét hangoztatták. Az erőszakos szervezés BUCCOWnak a műve, állították. Mára, vagyis 1764-re ezek az arisztokraták a határőrség felállításának az ellenzőiből a fegyverfelvétel nagy híveivé váltak, míg őt, ZÖLD Pétert, mint egy utolsó gonosztevőt üldözik. Joggal gondolta azt, hogy életveszélyben van, hiszen a katonai hatóságok bűnbakot kerestek. A bitófa árnyékában érezhette magát, a bécsi haditanácsban a bujtogatókra halálos ítéletet kértek, a vezetők kiirtását követelték.
A felvilágosult bécsi udvar az erdélyi határőrség szervezésével lazítani akart az erdélyi feudális társadalom merevségén, kötöttségein, konzervatizmusán, melynek haszonélvezője éppen a nemesség volt. Azon pedig csak vitázni lehet, hogy amit a felvilágosult abszolutizmus e téren tett: a kár volt-e nagyobb vagy a haszon22, lévén ekkor már megkésett ez az intézkedés.
Újból gyulafehérvári fogság következik. BAJTAY püspök, ha meg is büntette a néphez hű papjait, de nem adta őket a bosszúra készülő katonatisztek kezére. Az egyházi bíróság 1765. március 8-án mondott elmarasztaló ítéletet. BEKE Istvánt lázításért, ZÖLD Pétert pedig azért ítélték el, mert lázított, és összeesküvést szőtt. Ez utóbbi Mindszenten, Szentléleken, Delnén, Szentmiklóson, Szépvízen és Vacsárcsiban s talán máshol is összegyűjtötte a nemeseket és a népet, a népen itt lófők, gyalogrendűek és jobbágyok egyaránt értendők, és megeskette őket, hogy összetartanak, egymáshoz hűségesek maradnak. Nem fognak engedni a császári katonatisztek és az új határőrök erőszakosságának. A csíkszentgyörgyi Domus históriában a szájhagyomány későbbi lejegyzője azt mondja, hogy a csíkszentléleki pap nem nézhette „miképpen árad a zabolátlanság pusztító lángja, fájt neki, hogy akik eddig mint testvérek egymást védve éltek, most egymás ellen viaskodnak, s mint ellenségek egymást öldöklik”. Véget akart vetni annak, a határőrség szervezése nyomán kialakult áldatlan állapotnak, amelyben, ahogyan mondották, „mindenki mindenkinek az ellensége lett”. Az összeesküvésnek nevezett eskütételre, melyre általában éjszaka került sor, a nép és ZÖLD Péter késztette, sőt kényszeríttette a nemeseket. Közel 200 év múlva felrótták neki, hogy az osztályharc helyett az osztálybékét, a nemzeti alapon történő összefogást szorgalmazta.
A két pap büntetése: 4 évi várfogság. Ebből 1 év nehéz, 3 pedig könnyebb rabság. Büntetésük letöltése után szülőföldjükön többé nem lehettek volna papok.
Az őrök éberségét kijátszva 1765. június 24-én másodszor is elszökött Gyulafehérvárról. Íme ZÖLD Péternek a körözőlevélbeli személyleírása: „mintegy 40 esztendős korú, kevéssé középszerűnél magasabb, erős és egészséges testű, nagyfejű, kicsiny és egybeszedett homlokú, kicsiny, fekete és fényes szemű, hosszú és fekete hajú s bajuszú, beretvált szakállú, feketeszeg, és kemény, elhagyott ábrázatú, rövid nyakú, szélyes vállú, durva járású, ugyan durva, de hangos szavú ember”. HADIK András aláírásával ellátott körözőlevél szerint a menekülő plébános viselete: köpönyeg, fekete lájbi, magyar nadrág és csizma. „Papi köntösit elhagyta magától”23. Megvolt az oka rá, hogy így tegyen !
Nagy lelkierővel, ügyességgel, erős fizikummal és jeles szellemi adottságokkal megáldott férfiú volt, bátor ember. Hozzá foghatót a 18. századi Csíkból nemigen ismerünk.
Megintcsak Moldvába vitte a sorsa. A Lengyelországban székelő „bákói püspök” engedélyével, amelyet számára, ahogyan írja, a moldvai fejedelem, III. Grigore GHICA könyörgött ki, a menekült székelyek plébánosa lett.
Moldvában a csíki és háromszéki menekültek száma egyre nőtt. Létszámukat később talán igen magasra, 7-8 ezerre becsülik. Az erdélyi kormányszék drasztikus intézkedésekkel akar végetvetni a kivándorlásnak. Ha a szökött ember nem kerül elő, írja egy 1765-ös rendelet, két szomszédját pálcáztassák meg, és adóját, „eleven díját” fizettessék meg velük24.
Csíkban, öregségére való tekintettel, a plébános apját felmentették ugyan, de öccsét, ZÖLD Jánost egy évi fogsággal és hivatalvesztéssel sújtották, amiért bátyja személyében házánál szökevényt rejtegetett. „A vér vízzé nem válik”, válaszolta testvérhez méltóan az öccse a bűnfenyítő bizottság „miért” kérdésére25 !
Lelkészi munkásságát Páter ZÖLD, úgy tűnik, a kalugerpataki (kalagorpataki) plébánia körzetében folytatta. A menekült székelyeken kívül még lelki gondozásban részesítette a Câmpeniben („Kömpen”), Tázlón, Frumoszán, Szaloncon, Jánosvölgyében, Ungureniben és Púlbokon szétszórtan lakó magyarokat is. Ehhez a plébániához tartozott még (1780-ban) Barát, Bákó, Alsó-Margineni, Fundu-Fântânel, Blegyest. Ő említi, hogy „ezen faluknak népei részint a régen oda költözöttekből állnak, részint pedig azokból, akik a Székelyföldről oda nemrég futamodtak”.
A jászvásári (Iaşi) misszió főnöke 1767-ben arra kéri ZÖLD Pétert, hogy látogassa meg a legkeletibb magyar települést, a tatárföldi Csöbörcsököt, ahol 17 év óta nem járt katolikus pap, és lakóit részesítse lelki vigasztalásban, keresztény oktatásban.
Jelentésében részletesen beszámol a CARISI Ferenc nevű olasz szerzetessel május hónapban 13-14 napon át végzett missziós munkáról. Egyebek között újrakereszteltek 2512 embert, meggyóntattak és megáldoztattak 7139 személyt. Erről a missiós útjáról jegyzeteket is kellett készítenie, amelyeket, biztosra vehetően, visszatértekor Erdélybe magával hozott26.
LÁZÁR István taplocai nemest, volt kormányszéki hivatalnokot, mert ő is így akarta, a bűnvizsgáló bizottság tagjai már 1765-ben ajánlották kegyelemre. Vállalkozott is rá, hogy viszszahozza a menekülteket, ám a nagy hó miatt (vagy egyébért ?) a hazatérés akkor elmaradt.
HADIK András erdélyi kormányzó és főparancsnok is támogatta a visszatelepítés gondolatát. LÁZÁR István valószínű, hogy 1766 őszén hazajött, mert 1767-ben már Csíkban találják. Az alkudozás ZÖLD Péterrel és társaival tovább folytatódik. Most már ők szabnak feltételeket:
- ZÖLD Pétert helyezzék vissza az eklézsiájába,
- a visszatérő gyalogkatonákat írják a huszárok közé,
- javaikat harmincad nélkül engedjék át a gyímesi vámon.
ZÖLD János is, amint SZÁDECZKY Lajos írja, Péter bátyja „visszaédesgetésén buzgólkodott”. Végre kegyelmet kaptak. 1768 szeptemberében a plébános számos menekülttársával visszavándorolt Erdélybe. Beszámolójában viszszatérőkként, úgy gondolom, azokat a székelyeket említheti, akik a plébános egyházközségében voltak letelepedve. Nem tudni pontosan, hogy a feltételekből, amelyeket szabtak, mi valósult meg. Úgy néz ki, hogy a hatalom most engedékenyebb volt. Ezután 20 éven át, 1768. szeptember 20-tól 1788. október 5-ig, csíkdelnei plébános.
1780-ban esetleg az ő kezdeményezésére, de mindenképpen a beleegyezésével állítottak fogadalmi vagy emlékkeresztet Delnén és Csicsóban a templom, illetve a kápolna mellé.
Ezeket a népi vallásosság és hitélet megnyilatkozásaiként tartják számon. Egyben a XVIII. századi csíki naiv művészet jól sikerült, jellegzetes alkotásai. Felmerült ekkor a delnei templom restaurálásának vagy teljes újjáépítésének a kérdése is. 1780-ban ZÖLD Péter vezetésével a csíksomlyói klastrom kriptájába temették el BOROS Ferencet, a volt felcsíki királybírót, akihez az 1762-64-es ellenállási mozgalom emlékei köthették.
Ekkoriban, 1783-ban önállósult egyházilag, vált külön Csíkcsicsó Delnétől. A delnei plébániához tartozott Pálfalva is.
ENDES Miklós úgy tudta, hogy a delnei plébános támogatta a különválás gondolatát, azonban a delnei Domus história megőrizte, igaz későbbi átírásban, ZÖLD Péter gondolatait: TÖRÖK Ferenc székelyudvarhelyi esperes addig hízelgett BATTHYÁNY Ignác erdélyi püspöknek (1780-1798), amíg az bele nem egyezett abba, hogy Csicsóba is papot küldjön. „Egy koldustarisnyából kettő lett”” vélekedett erről a delnei pap27.
Nem tudni arról, hogy esperesi, sőt kanonoki címet kapott volna, amint HEIDENDORFI CONRAD Mihály önéletírásában pontatlanul említi. Ismeretes viszont az, hogy 1781-ben a felcsíki egyházi emberek, a klérus jegyzője, nótáriusa volt. Tanúság erről az a somlyói parókia és a csíkszeredai adósai között, magyar nyelven rögzített megegyezés, amelyet a delnei plébános jegyzett le. Betölthette ezt az inkább tiszteletbeli funkciót már korábban is. Talán ez okon lehetett tagja annak az egyházi bíróságnak, amely előtt 1778-tól Csíkszentmiklós, mint felperes község és SÁNDOR Lajos helybeli pap, mint alperes közötti pör lezajlott.
ZÖLD Péter 1784-ben felcsíki alesperes. BATTHYÁNY Ignác püspök által újonnan létesített tisztség lehet. Esetleg öngúny van abban, ahogyan ő maga írja: „al-kődi v(ice)esperes” vagyis a kődaljai, a Kődön alóli terület alesperese !?! A későbbiekben nem találkozni a tisztségnek ilyen megnevezésével.
A csíksomlyói plébánia adóskönyvében 1777-től 230 forintnyi tartozással szerepel. „Ezen adósságot méltóságos gróf BATTHYÁNY Ignác püspök Úr, amint mondják, elengedte volt T-dő ZÖLD Úrnak, amikor Delnétől Csicsót elválasztatá”28.
1788 őszétől áthelyezték Csíkszentimrére. (Október 14-i az első anyakönyvi bejegyzése, 1795. március 3-i az utolsó !). Rákosi plébános lesz 1795 tavaszán. Itt 1795. március 12-én keresztelt utoljára. Több hónapon át betegeskedett. 1795. június 25-én, 68 éves korában hunyt el. Június 27-én temették.
SZÉKEL Ciprián ferences páter „Coadjutor” kísérte el utolsó útján. Más csíki pap, tudtommal, nem volt jelen a temetésén29.
Körülbelül 45 évet állt a papi hivatás, a katolikus egyház, a hívek lelki gondozása szolgálatában. Nehéz néhány mondatban összefoglalni tevékenységét. Olyan szavakat, fogalmakat sorakoztatunk fel itt, mint a gyóntatás, áldoztatás, és misézés. Egy pap mindennapi teendői. De emellett a pap keresztelt, esketett és temetett. Mindig ott állt az emberi élet nagy keresztútjainál. A búcsúk, a búcsújárások, elsőáldozások előkészítése, megszervezése is feladatai között szerepeltek. És mindenkor keresztény etikára tanított.
ZÖLD Péter plébános Szentléleken (1754-64), Delnén (1768-88), Szentimrén (1788-95) és Rákoson (1753-54, 1795), amennyire ezt megközelítő pontossággal meg tudtuk állapítani, 1349-szer keresztelt, 297-szer esketett és 477 esetben temetett. Hiányoznak a szentléleki esketések és temetések, az 1748-52-es évek számadatai, valamint, részben, a Moldvában eltöltött évek adatai is30.
A lelki dolgok, a szellemiek terén akkor a pap volt az első ember a faluban. Tőle függött az iskola működése, részben a tanítás minősége a kisiskolában.
Munkálkodása abban a korban igen jelentős befolyással volt a falu erkölcsi arculatára. A plébános nagy tekintélynek örvendett. Nem volt elhanyagolható szerepe az egyházközség gazdasági életében, a létfenntartásért vívott küzdelem mindennapjaiban. A gyakran felmerülő gazdasági, társadalmi ellentétek, feszültségek eligazítása sem követelhetett kevés energiát. De tette mindezt más is, minden pap, képességei és lelkiismerete szerint.
3. Jelleme, szellemisége.
A határőrség szervezése idején a csíki ellenállás egyik leghatározottabb vezetője, aki felvilágosít, és tanácsot osztogat, de akire oly jellemző a tettvágy is. Amikor Vacsárcsiban az összegyűjtött és húzódozó nemesek afelől érdeklődtek, hogy ki parancsára esketi meg őket, a válasz az, hogy saját elhatározásából. A fenyegető közhangulat engedékenyebbé tette itt is a nemesurakat. Parasztvezérekre emlékeztető ZÖLD Péter gesztusa, kijelentése: „ennek csak meg kell lenni!”. Ehhez hasonló jelenetek játszódtak le Szépvizen, Delnén, esetleg máshol is. Utólag a nemesek nagyon bánták esküjüket, átkozták a papot, és a történteket jelentették BARABÁS Márton rákosi esperesnek, az pedig RÖMER kapitánynak.
A korabeli tanúvallomások ismeretében és más források alapján az sem dönthető el egyértelműen, hogy BEKE István vagy ZÖLD Péter ajánlotta-e az ellenállás résztvevőinek, hogy vonuljanak ki az erdőbe. A csíkszentmiklósi FERENCZ Antal, a szépvízi MIKLÓS György és LESTYÁN Miklós Szentkirályról úgy tudják, hogy Páter ZÖLD indítványozta a kivonulást Pálos és Szalonka erdejébe. Így kerülhették volna el, szerinte, a határőrségbe történő besorozást.
A besorozás elől végül úgy sem bújhattak el. A határőrség felállítása miatt számosan Moldvába menekültek. ZÖLD Péter népe iránti felelősségének tudatában már első kényszerű moldvai tartózkodása idején ellenezte a kivándorlást. Már akkor (1764) kijelentette, hogy ő vissza szándékozik térni Erdélybe. Világos lehetett az ellenállás letörése után is, hogy azok ártanak leginkább a közösségnek, akik elhagyják azt, és elmennek, és azok használhatnak inkább, akik itthon maradnak, vagy visszatérnek31.
Ez okon mondott le a szentlélekiek tervezett megbüntetéséről. És emiatt tért vissza titkon Moldvából azzal a naiv, megalapozatlan reménynyel, hogy öccse majd csak kikilincseli (?) neki az itthonmaradás lehetőségét, a kegyelmet. (És ha mégis vissza kellett volna térnie önkéntes száműzetésének a helyére, apja és öccse, ezt biztosra vehetjük, nem engedték volna el teljesen üres kézzel !)
Az már bebizonyosodott róla, hogy szervezete erős és kitartó, a fáradtságot, nélkülözést könnyen elviselő ember. Nemcsak testi ügyessége, hanem szellemi adottságai is kiválóak, másként, amint BITAY Árpád is megállapította, nem lehetett volna annyira népszerű a csíkiak körében. A körözőlevél segítségével alakját magunk elé képzelhetjük. Csupán az adott vitára némi okot, hogy a „kicsiny és egybeszedett homlokú” kitételt hogyan értelmezzük ?
Édesapjának a bűnfenyítő bizottság előtt tett vallomását, miszerint Péter fia mindig is szófogadatlan volt, úgy értelmezzük, hogy ZÖLD Péter sok esetben, már korábban is, másképp ítélt és másképp cselekedett, mint a környezete. Másságáért, erélyességéért talán az édesanyját, OLTI Katalint is „okolhatjuk”, mert az édesapját, igaz, már idős korában, halk szavú, csendes emberként említik.
Kézírása, anyakönyvi bejegyzései nem egyszer indulatos, impulzív természetet, temperamentumot sejtetnek. Ő maga mondja, hogy 1764-ben, a kivándorlásakor nemcsak a menekülők kérése volt rá hatással, hanem akkor őt is elragadta az ifjúkori hév32. ACTA - 1996 (A Székely Nemzeti Múzeum, a Csíki Székely Múzeum és az Erdővidéki Múzeum Évkönyve) |
Elektronikus Könyvtár 
