(A dolgozatról)

A Iaºi-Kisinyovi csatát követõen, Románia átállásával Németország nemcsak a Balkán Drinától keletre esõ részének ellenõrzését veszíti el, de a Vaskapu-Déli-Kárpátok vonalán kialakított védelem lehetõségét is. A Moldvából visszavonuló német és a magyar csapatok a Keleti Kárpátokban megállítják ugyan a szovjet elõnyomulást, de a Vörös hadsereg már Belgrád térségében tör ki az Alföldre, így nemhogy a székelyföldi zsák, de rövid idõ múltán egész Észak-Erdély védelme is illuzórikussá válik. Az 1944. szeptember 5-12. közötti, tordai csataként emlegetett magyar-német ellentámadás a Déli-Kárpátok szorosainak birtokbavételével már rég elkésett (a szovjetek már bent voltak Dél-Erdélyben), és valójában a viszonylag védhetõbb és talán még elérhetõ Maros-vonal elérését és biztosítását célozta. Az elsõ három nap sikerei után a támadást a román és szovjet csapatok megállítják, egyetlen eredménye Kolozsvár védelmének idõleges biztosítása. A magyar hadvezetés különben, erõit kevesellve, eleve ellene volt, a politikusok döntöttek. A tordai csatát megelõzõ és vele párhuzamos székelyföldi harci események itt közölt tárgyalása a szerzõ kandidátusi értekezésének (“A tordai csata”, 1995) vonatkozó része. A Székelyföld kiürítésével foglalkozó fejezetet az ACTA-1997 évkönyvben kívánjuk közölni. (A szerkesztõ)

(A dolgozatról)

A Iaºi-Kisinyovi csatát követõen, Románia átállásával Németország nemcsak a Balkán Drinától keletre esõ részének ellenõrzését veszíti el, de a Vaskapu-Déli-Kárpátok vonalán kialakított védelem lehetõségét is. A Moldvából visszavonuló német és a magyar csapatok a Keleti Kárpátokban megállítják ugyan a szovjet elõnyomulást, de a Vörös hadsereg már Belgrád térségében tör ki az Alföldre, így nemhogy a székelyföldi zsák, de rövid idõ múltán egész Észak-Erdély védelme is illuzórikussá válik. Az 1944. szeptember 5-12. közötti, tordai csataként emlegetett magyar-német ellentámadás a Déli-Kárpátok szorosainak birtokbavételével már rég elkésett (a szovjetek már bent voltak Dél-Erdélyben), és valójában a viszonylag védhetõbb és talán még elérhetõ Maros-vonal elérését és biztosítását célozta. Az elsõ három nap sikerei után a támadást a román és szovjet csapatok megállítják, egyetlen eredménye Kolozsvár védelmének idõleges biztosítása. A magyar hadvezetés különben, erõit kevesellve, eleve ellene volt, a politikusok döntöttek. A tordai csatát megelõzõ és vele párhuzamos székelyföldi harci események itt közölt tárgyalása a szerzõ kandidátusi értekezésének (“A tordai csata”, 1995) vonatkozó része. A Székelyföld kiürítésével foglalkozó fejezetet az ACTA-1997 évkönyvben kívánjuk közölni. (A szerkesztõ)

Augusztus 24-én a 2. Ukrán Front jobbszárnya kijutott a magyar határ közelébe a Keleti-Kárpátokban. A 40. szovjet hadsereg ékei megközelítették Karácsonkõt (Piatra Neamþ), a 7. gárdahadsereg ékei elérték a hegyekbe felvezetõ Tatros (Totruº) völgyét. Elõbbinél a Kirchner-csoport, utóbbinál az Abraham-csoport késleltette a szovjet elõnyomulást.
Augusztus 25-én Friedrich Kirchner páncélos tábornok, az LVII. német páncélos hadtest parancsnoka Karácsonkõ keleti szegélyére vette vissza harccsoportja arcvonalát. Ettõl kezdve hosszabb idõn át szerepel a német napijelentésekben a karácsonkõi hídfõ (Brückenkopf Piatranemat)1
A város tartásával a németek egy szeletét is tartották a moldvai Romániának. Egy út vezet csak onnan fel a hegyekbe, amely feljebb, de még román területen elõbb ketté, majd háromfelé ágazik. A legészakibbon fel lehet jutni Vatra Dornei román városhoz, amely már a Borgói- és a Radnai-havasok lábainál fekszik. A középsõ a Békási-tó és a Keleti-Beszterce völgyében a Tölgyesi-szoroson át vezetett Magyarországra, a déli egyenesen felvezetett a Gyilkos-tóhoz (Békási-szoroshoz).
Az elsõ harcok magyar területen azonban nemcsak ott következtek be, ahol a szovjet csapatok megközelítették a határt. A román politikai és katonai vezetés is intézkedéseket tett a második bécsi döntéssel Magyarországhoz visszacsatolt területek elfoglalására. Ezek egyenesen vezettek a magyar határvédõ alakulatok és a román hadsereg közötti ellenségeskedések kirobbanásához. (A román határõr csapatok a hadsereg kötelékébe tartoztak.) Magyar részrõl ezeket a viszonylag kisebb volumenû összecsapásokat a Honvéd Vezérkar 1. osztály napi tájékoztatói alapján lehet figyelemmel kísérni, legalábbis augusztus utolsó negyedében. A szeptemberi tájékoztatók sajnálatosan nem maradtak fenn.
Sõt! Ha szigorúan vesszük a kronológiai elveket, akkor azt kell megállapítanunk, hogy az elsõ harcok magyar területen nem ott törtek ki, ahol a szovjet csapatok megközelítették a határt. Román részrõl ugyanis egy nappal korábban megtörtént a magyar határ átlépése, mint szovjetrõl. Augusztus 25-én Marosvásárhely körzetében a román határõrség kisebb erõkkel harcfelderítõ vállalkozásokat indított, amiket a magyar határvédelem még aznap vissza is szorított a határon túlra.2
Másnap több helyen történtek román betörések magyar területre. Brassótól északkeletre az aldobolyi román granicsár (határõr) õrs a határt átlépve behatolt Illyefalvára (Ilieni). A magyar csendõrök a behatolókat visszavetették a határon túlra.3 Makónál, illetve Mezõhegyesnél egy-egy századerejû román harccsoport lépte át a határt, ezeket magyar határvadászok verték vissza.4 Az utóbbi területen ismétlõdõ betörésekkel a továbbiakban nem foglalkozunk, azok kiesnek vizsgálódási körünkbõl.
Augusztus 26-án az összefüggõ (már amennyire összefüggõnek tekinthetõ a visszavonuló, illetve menekülõ német és az õket üldözõ szovjet csapatok és csapattöredékek térben sakktábla-szerûen széthúzódott halmaza) front elérte, és átlépte Magyarország (akkori) határát. Ez az a nap, amit a magunk részérõl a magyarországi harcok kezdeteként értékelünk.
Ezen a napon egy harckocsikkal megerõsített szovjet gyalogos kötelék Dormánfalva (Dãrmãneºti) irányából feljött az Úz-völgyében, és átlépte a magyar határt. („Von Onesti drückte er in Richtung auf der auf den Ojtoz-Pass bis Gozesti vor und nördl. davon stiess er von Darmaesti im Uzul-Tal mit Infanterie ind einigen Panzern nach Westen über die ung. Grenze bis 12 km nord-ostw. Feltiz.”5
A Dél-Ukrajna Hadseregcsoport 8. német hadseregre vonatkozó idézett napijelentésébõl az is kiderül, hogy a szovjet ékek elérték az Ojtozi-szoros keleti bejáratánál fekvõ Gorzafalvát (Grozeºti), de a magyar határt még nem.
Azt tudjuk, hogy kik voltak a védõk. Az Ojtozi-szorosba és az Úz-völgyébe egyaránt a német Abraham-csoport részei vonultak vissza. Azt is tudjuk, hogy magyar részrõl kik helyezkedtek el ezekben a völgyekben. A 70. határvadász csoport kötelékébe tartozó 32. határvadász zászlóalj 1. százada az Úz-völgyébe települt, közvetlen a határra (az ún. Zollamthoz), 2. százada a Csobányos völgyébe, Csobányos-telepre. A 67. határvadász csoport kötelékébe tartozó 26. határvadász-zászlóalj 2. százada az Ojtozi-szorosban a közvetlenül a határon levõ Sósmezõn települt. Az erõdszázadok közül a 32/1. Úzvölgy-Zollamt, a 24/1. Ojtoz-telep térségében biztosította a völgyzárakat.
Hogy ki volt a támadó, azt alegység szintre lemenõen, ilyen részletesen nem lehet tudni, ahhoz a 2. Ukrán Front anyagában kellene kutatni, Moszkvában vagy Podolszkban, ami jelen pillanatban magyar kutató számára igen körülményes, majdhogynem elérhetetlen. A rendelkezésre álló szovjet (még az, s nem már orosz), illetve a román könyvészeti anyag alapján magasabb egység-szintig azonban meghatározható. A 8. német hadsereg balszárnyával szemben, a Beszterce-hegység északi lejtõin és attól északra a 40. szovjet hadsereg, attól délre, a 8. német hadsereg balszárnyával, illetve a IX. magyar hadtesttel és az annak alárendelt Székely Határvédelmi Erõkkel szemben a 7. szovjet gárdahadsereg harcolt. A 7. gárdahadsereg arcvonalán vetették be a 2. lovas-gépesített csoportot (Gorskov-csoport).6
Az Úz-völgyébe betört szovjet csoportot a német forrás harckocsikkal megerõsített gyalogos kötelékként határozza meg. A gyalogos kötelék a 7. gárdahadsereg valamely hadosztályához tartozhatott. A harckocsikötelék meghatározható: a 23. harckocsihadtest egyik alegysége volt.7
A 23. szovjet harckocsihadtest és a 7. szovjet gárdahadsereg tehát 1944. augusztus 26-án az Úz-völgyében átlépte a magyar határt, ezzel az összefüggõ front belépett az ország területére. Velük szemben a 32/1. magyar határvadászszázad, a 32/1. magyar erõdszázad, a 4. székely határõrzászlóalj õrsei, valamint a német Abraham-csoport védekezett. Megkezdõdtek az 1945. április 12-éig tartó magyarországi harcok.8
A Csobányos-völgyébe augusztus 26-án visszahátrált a 46. német gyaloghadosztályt és egy német mûszaki zászlóalj részeit összefogó Festner-csoport (Gruppe Festner). Itt számottevõ magyar alakulat nem volt állásban, csupán a 32/2. magyar határvadászszázad és a 4. székely határõrzászlóalj õrsei. A szovjet csapatok 26-án a Csobányos völgyében is elérték a határt, átlépték azt, de nem hatoltak be mélyen az ország területére. Mivel itt nem ütköztek számottevõ ellenállásba, mégis megálltak, ez arra enged következtetni, hogy egy kisebb létszámú csoportról, oldalbiztosító õrsrõl vagy harcfelderítõ járõrrõl lehetet szó.9
Ezen a napon a dél-erdélyi határon is incidensek voltak. Augusztus 26. volt az a nap, amikor a Barcaságban kirobbantak az ellenségeskedések a német és a román hadsereg között. Szintén ezen a napon vették birtokba a román csapatok a Tömösi- (Predeal-) szorost, a 8. német hadsereg csapattöredékei ellenében.10
A Brassótól délre fekvõ szoros elvesztése, pontosabban meg nem szerzése többszörösen súlyos veszteség volt a németek számára, mivel ez volt a legrövidebb és a legnagyobb áteresztõképességgel rendelkezõ átjáró a Déli-Kárpátokon, s a Bukarest - Ploieºti körzetében harcban álló erõs német kötelékek ezen át vonulhattak (volna) vissza Magyarországra. A problémát az jelentette, hogy a szoros mindkét oldala eredendõen román kézen volt, lévén a Barcaság (Brassó környéke) Romániában maradt a második bécsi döntést követõen is. Így nem álltak rendelkezésére magyar csapatok, amelyek fedezték volna a német visszavonulást, illetve a román kiugrást követõen azonnal lezárták volna a hágót, mint tették azt a Keleti-Kárpátokban.
A brassói román összekötõ törzs egyébként csak ezen a napon, 26-án vált ki a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport kötelékébõl. („Das rum. Verb. Kdo., das bei der H.Gr. geblieben war, verlässt die H.gr.”) Valószínûleg ez volt az utolsó, német parancsnoklási szervezetbõl kivált román parancsnokság.11
A karácsonkõi hídfõ védelmét a Kirchner-csoporttól egyre inkább a 46. német gyaloghadosztály vette át, ahogyan érkeztek csapattöredékei keletrõl és délkeletrõl. Augusztus 26-án a hídfõ védelmébe bekapcsolódott a Kessel-csoport (Gruppe Kessel), kötelékében a 286. rohamlövegdandárral és két lövészszázaddal.12
Augusztus 26.-27.-éhez érve foglalkoznunk kell a magyarországi harcok kezdetével.13
Ehhez szükséges - legalább nagy vonalakban - a színhely vizsgálata. A Székelyföld keleti szegélyén az országhatár akkor, a második bécsi döntés nyomán, megegyezett az ún. történelmi magyar-román határral. A Székelyföld délkeleti csücskén három hágó az, amit meg kell ismernünk egy kicsit részletesebben. A három közül a legjobban járható a Csíki-havasok és a Háromszéki-havasok között található Ojtozi-szoros. A moldva felé folyó Ojtoz (Oituz) mentén épített út vezetett fel a 866 méter magasan fekvõ hágóhoz. A határ a vízválasztó regáti oldalán, Sósmezõ (Poiana Sãratã) keleti szegélyén volt. Maga a hágó mintegy 4 km-re bent magyar területen kezdõdött, s maga is 4 km hosszú volt. Attól Berecken (Breþcu) át Kézdiszék irányába vezetett lefelé a mûút. Bereck 6 km-re volt a hágó nyugati kijáratától. Bereck és az attól 2,5 km-re északnyugatra fekvõ Lemhény (Lemnia) között félúton érkezett ki a mûút az elsõ magyar oldali vízfolyáshoz, az Oltba igyekvõ Feketeügyhöz. A határon levõ Sósmezõ akkor nagyközség volt, amely Háromszék vármegye Kézdi járásához tartozott. Félúton Sósmezõ és Bereck között, a hágó nyugati kijáratánál feküdt Ojtoz-telep, közigazgatásilag Bereck része. Román oldalon sokkal közelebb volt a legközelebbi falu, 2 km-re az Ojtoz-menti Herzsa (Hirja). Sósmezõrõl magyar oldalra csak az Ojtoz-völgyében, a hágó irányába lehetett (legalábbis nagyobb csoportoknak) bejönni, de román oldalról nem csupán az Ojtoz völgyében lehetett feljönni idáig, hanem a Szalánc-patak (Slãnic) mentén is. Szaláncról (Slãnic Moldova) talajút vezetett a Pap-hegy nyugati lejtõin Sósmezõre.14
Az Ojtozzal párhuzamosan, attól 20-25 km-re északra, ugyancsak a Tatrosba (Trotruº) folyik az Úz (Uzul). Kevésbé ugyan, mint az Ojtoz völgye, de az Úz-völgye is járható. Akkor karbantartott talajút vezetett át benne Romániából Magyarországra. Az országhatár itt is a vízválasztótól keletre, attól mintegy 7 km-re volt. A határtól 2 km-re beljebb feküdt Úzvölgy-telep (Valea Uzului), a tõle több mint 20 km-re fekvõ Csíkszentmárton (Sânmartin) közigazgatási része (Csík vármegye, Csíkszentmártoni járás). A határon külön állt az Úzi vám (a Székely Határvédelmi Erõk hadrendjében is szereplõ Zollamt Úz). A határtól 4 km-re román oldalon is volt egy telep, Úzmezõ (Poiana Uzului). A szó szoros értelmében az Úz-völgyében nem volt hágó, a folyócska mentén lehetett bejönni az Úzvölgy-teleptõl 10 km-re található Aklos-csárdáig, ahol az északról érkezõ Bence-patak az Úzba folyik, onnan délnek fordulva azonnal átvágva a vízválasztón, le lehetett ereszkedni délnek a Kászon völgyében. Csíkszentmárton felé az Aklos-csárda melletti elágazótól tovább kellett haladni nyugatnak, ezen az úton a vízválasztót még vagy 8 km megtétele után lehetett elérni. A vízválasztó elõtt, közel az Úz forrásához fekszik Egerszék (Eghersec). Nagyobb csoportok az Úz-völgyében feljõve Moldvából az aklosi elágazón át ezen a két úton juthattak be Magyarországra.15
Az Úztól 5-8 km-re északra, azzal párhuzamosan folyt a Csobányos (Ciobãnuº). Hasonlóan a két eddig bemutatott átjáróhoz, ez a folyócska is a moldvai Tatrosba igyekezett. A Csobányos mentén jó idõben járható talajút futott, de a három átjáró közül ez volt a legkevéssé járható. A határ 2,5 km hosszan a Csobányos mentén haladt. Onnan, ahol északnak fordulva elhagyja azt, 5 km-re bent magyar területen volt megtalálható Csobányos-telep (Ciobãniº). Az állandó lakóházakkal is rendelkezõ fûrésztelep közigazgatásilag az attól 17 km-re délnyugatra fekvõ Csíkszentgyörgy (Ciucsângeorgiu) része volt. Román oldalon a Tatrosig, ami 7 km-re volt a határtól, nem volt lakott hely, a torkolatnál Csobányostorok (Gura Ciobãnoºul) feküdt. Feljönni onnan a határhoz nem lehetett más úton, mint a folyócska mentén. Befelé Magyarországra csak a Csobányos völgyében lehetett haladni, nyugatnak a mintegy 10 km-re levõ forrásig, onnan át a vízválasztón és le az 5 km-rel alatta délnyugatra található Csíkménaságra (Armãºeni). A Csobányos-völgyében sem volt szó szerinti értelemben vett hágó. Az Úz és a Csobányos völgye között terült el a Magyarós-hegy (másutt Mogyorós-hegy), több 900-1100 m közötti magasságú csúccsal, a csúcsok között nagyobb csoportok számára járhatatlan völgyekkel.16
Augusztus 27-én a szovjet 2. lovas-gépesített csoport részei a 7. gárdahadsereghez tartozó gyalogsággal két, akkor Magyarországon található települést foglaltak el. A 23. harckocsihadtest az Ojtozi-völgyben átlépve a magyar határt a német Abraham-csoport és a magyar 26/2. határvadászszázad védelmét áttörte, és elfoglalta Sósmezõt. A német-magyar csapatok rövid, de heves harc után nem erõltették tovább az Ojtoz völgyének kiszélesedésében fekvõ nagyközség védelmét, inkább visszavonultak az Ojtozi-szoros keleti bejáratához, ahol a 24/1. magyar erõdszázad megszállta völgyzár volt található.17
Sósmezõ volt megítélésünk szerint az elsõ, közjogilag önálló község, amelyet Magyarország akkori területén a szovjet csapatok 1944-ben elfoglaltak. Nem Sósmezõ volt azonban az elsõ, szovjet csapatok birtokába került település, hanem Úzvölgy-telep. Lényeges, hogy Sósmezõ elfoglalása csak délután történt meg. Reggel az Ojtozi-szorosban álló német és magyar erõk még ellenlökést készítettek elõ, azonban délután 17,15-kor már Sósmezõ elvesztésérõl futott be jelentés a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport törzséhez.18
Úzvölgy-telep elfoglalása ugyanaznap, tehát augusztus 27-én, de néhány órával korábban történt meg. Igaz, Úzvölgy-telep nem volt közjogilag önálló település.
Az Úz-völgyében, tekintettel annak az Ojtoz-völgyhöz képest nehezebben járhatóságára, a Gorskov lovas-gépesített csoport másik hadteste, az 5. lovashadtest is mûködött.19 A szovjet csoport, amelynek állományában 20-30 harckocsi is volt, délelõtt meglepetésszerûen elfoglalta a határon lévõ vámot, majd Úzvölgy-telepet, s körülzárták a völgyzárat. Az Abraham-csoporthoz, illetve a 32/1. határvadászszázadhoz, a 32/1. erõdszázadhoz és a 4. székely határzászlóaljhoz tartozó német és magyar katonák az Úz-völgyét szegélyezõ hegyekre húzódtak fel. A szovjet ékek befutottak az Aklos-csárdáig.20
A német források ugyan Poiana Uzului elvesztésérõl beszélnek, de azt egyértelmûen meghatározzák, hogy ez a határ magyar oldalán következett be („...drangen feindl. Kav.-Verbände über die Grenze bis in Gegend SW Pojana Uzul for.”)21 A határ magyar oldalán viszont Valea Uzului található. Megítélésünk szerint a németek összekeverték a két telepet, Úzmezõ (Poiana Uzului) illetve Úzvölgy (Valea Uzului) nevét. A jelen bekezdésben hivatkozott visszaemlékezés a Magyarós-hegyen levõ magyar állások bekerítését is megemlíti, ami csak akkor volt lehetséges, ha a szovjet csapatok túlhaladták Úzvölgy-telepet.22
Augusztus 26-án a Csobányos völgyében érték el a szovjet csapatok a Magyarós-hegy északi lábait, illetve az oda az Úz-völgyébõl visszavonult magyar alegységek 28-ára virradóra visszavonultak a Csobányos-völgy irányába. Akik északnak mentek le a hegyrõl, mert nem tudtak még a szovjet csapatok jelenlétérõl a Csobányos völgyében, azok fogságba estek, akik északkelet felé húzódtak vissza, 28-án estére megérkeztek Csíkménaságra.23
Aznap, amikor az elsõ szovjet kötelékek átlépték a magyar határt, a Honvéd Vezérkar 6. osztálya semmitmondó, a lakosság megnyugtatására szolgáló közleményt juttatott el a sajtónak. A 11 soros kommünikébõl a keleti front eseményeivel foglalkozó 3. sor így hangzott: „A magyar hadsereg Kárpáti arcvonalán az elmúlt héten kölcsönös felderítõ tevékenységen kívül jelentõsebb harccselekményekre nem került sor. Az ellenség helyi támadó vállalkozásait mindenütt visszavertük.” A közlemény nagyobbik része az angol-szász légibombázásokról szólt.24
Megjegyzendõ, hogy a „támadó vállalkozás” kategória az akkori szóhasználatban kis erõkkel végrehajtott harcfelderítést és nem területfoglalásra irányuló elõrenyomulást jelentett.
A következõ hadijelentés, amelyet szeptember 2-án kelteztek, már bõvebben foglalkozott az erdélyi harcokkal. A Mezõhegyes, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy térségében végrehajtott román betörésekkel indít, kihangsúlyozva, hogy azokat saját csapataink minden esetben visszaverték (ami ekkor még egy-két község elvesztését leszámítva megfelelt a valóságnak).
A Keleti-Kárpátokban a hadijelentés súlyos harcokról tesz említést a Gyímesi-szorostól délre végig a Székelyföldön. Megírja, hogy erõs szovjet és román kötelékek több ponton behatoltak az ország területére. A kommüniké szerint magyar, székely (sic!) és német csapatok ezeket minden esetben a határra vetették vissza. Látni fogjuk a késõbbiekben, hogy ez már nem fedte a valóságot. A közlemény említést tesz a magyar csapatok román és szovjet területen végrehajtott harctevékenységérõl is.25
Augusztus 27-én a Honvéd Vezérkar hadmûveleti osztálya már nagyobb erõk kiérkezését jegyezte fel a Keleti-Kárpátokban a magyar határ elõterébe. Egy szovjet hadtestet jelentettek a Tatros völgyében; láttuk, hogy ez valójában két hadtest volt: a Gorskov lovas-gépesített csoportot alkotó 5. lovas és 23. harckocsihadtest, valamint a 7. gárdahadsereg egy lövészhadosztálya. E három kötelék harcoló állományának létszáma nem volt magas, innen eredhet az, hogy a magyar harcfelderítés egy hadtestnek vélte az Ojtozi-szorosba, illetve az Úz és a Csobányos völgyébe beérkezõ szovjet erõket.26
Három szovjet hadosztályt jelentettek a Békási-szoros elõterébõl, a karácsonkõi hídfõnél. Ezek a 7. gárdahadsereg 25. gárdalövész hadtestének csapattestei voltak. A Tölgyesi-szoros elõterében két szovjet hadosztályt, valamint egy román hadtestet jelentettek. A szovjet hadosztályok a 24. gárda lövészhadtesthez tartoztak, a hadtest innen hiányzó harmadik hadosztálya volt az, amelyik a Gorskov lovas-gépesített csoport gyalogságát alkothatta. A román seregtest a 7. hadtest volt, kötelékében a 103. és 104. hegyi parancsnoksággal (késõbb hadosztállyal), a 8. határõrezreddel és a 17. gyalogezreddel. A késõbb ezen térségben lezajlott harcokban a román erõk így, hadtest-kötelékben nem vettek részt. A kosnai nyakkal szemben, illetve attól északra a Máramarosi- havasokig két szovjet hadtestet jelentettek. Ezek a 40. hadsereg kötelékébe tartoztak. Németvásártól északra az 51., attól északabbra a Moldova folyó két oldalán az 50. hadtest helyezkedett el.27
A hadmûveleteknek ezen fázisában a szovjet hadosztályok pontos elhelyezkedése nem állapítható meg a rendelkezésre álló források alapján, de az megadható, hogy mely hadtestekbe mely hadosztályok és dandárok tartoztak.
Augusztus 27-én a déli magyar-román határszakaszon nem voltak harccselekmények.28
Augusztus 28-án a Keleti-Kárpátokban, a székelyföldi magyar-román határ déli szakaszának teljes szélességében fellángoltak a harcok. A szovjet csapatok szinte minden járható völgyben átlépték a határt, és felvették a harcérintkezést a Székely Határvédelmi Erõkkel. Rendhagyó módon a Honvéd Vezérkar 1. osztálya napi tájékoztatója vonatkozó részét teljes egészében idézzük:
„2. hds.
A./ K. Kárpát arcvonal: a Szé. hvéd. pk. védõkörletének D. részén az elg. több helyen átlépte az országhatárt. Éspedig:
az Ojtozi szorosban az elg. kb. 6-8 km. teret nyert.
A Lóbérc-n lévõ saját szd. az õt É-ról megkerülni akaró elg-el harcban áll.
A Baska havasa 1367 hárp. területén saját szd. harcban áll az õt bekerítõ elg-el.
Az Uz völgyében elg. pc-osok az Aklóscsárdá-ig jutottak elõre. Itt lgv. gá-ink 4 elg. hk-t kilõttek./: ebbõl 3 drb. T-34-es volt.:/ A harcok folyamatban vannak. Az Uz völgybõl Kászonfeltíz felé orosz elõreszivárgás volt megállapítható.
Elg. részek a Csobányos patak völgyében a hv. po. örsöt visszavetették. Piricsketõ-nél az elg. a határszöget birtokbavette.
Az Uz völgyi helyzet tisztázására Csíkszentmárton körzetébõl 3 zlj-as csop-al ellentád. van folyamatban. Ennek eredménye még nem ismeretes.”29
Augusztus 28-án a Csobányos völgyében óvatosabban haladó szovjet csapatok elérték és birtokba vették Csobányos-telepet.30 Másnap egy harckocsikkal is rendelkezõ szovjet harcfelderítõ járõr, átlépve a vízválasztót elérte Csíkszépvíz (Frumoasa) - Csíkcsomortán (ªoimeni) - Csíkszentlélek (Leliceni) elõterét, de nem foglalt el lakott helyet. A német napijelentésben szereplõ Sóstelek csak egy tanya a Csobányostól néhány km-re folyó Szulta (Sulta) patak mentén, fenn a hegyekben. A 32. határvadász zászlóalj német páncélgépkocsik támogatásával a fenti községektõl 9-10 km-re keletre, még mielõtt a szovjet alegységek kiléptek volna a hegyek közül, megállította azokat.31
30-án a Csobányos völgyébõl 28-án kijutott szovjet ékek betörtek Csíkszépvízre.32 Másnap az állásaikbõl kivetett magyar alegységek a 10. magyar rohamtüzérosztály támogatásával visszafoglalták a községet.33
Az Úz-völgyében 28-án az arcvonal 3 napra stabilizálódott. Hamarjában összeállított magyar alakulatokból és határõr-, illetve határvadász alegységekbõl felállított 3 zászlóaljnyi erõ, az Abraham-csoport támogatásával 28-án ellenlökést indított, és elérte az Aklos-csárdát.34 Az aklosi elágazóról csak 31-én vonultak vissza, a Csíkszentmárton (Sânmartin) - Pottyond (Potiond) terepszakaszra, de még úgy, hogy 2-5 km-rel a falvak elõtt beásva magukat, azokat is védték. A visszavonulással viszont feladták Egerszéket (Eghersec).35
A Déli Hadseregcsoport napijelentése arról ír, hogy a magyar ellenlökés nem tört át, s hogy egy szovjet támadás viszont áttört, és teret nyert Csíkszentmárton irányába. Ez a Honvéd Vezérkar napi tájékoztatóinak ismeretében pontosításra szorul. A magyar ellenlökés valóban nem tört át, de nem is ebbõl a célból indult, hanem a helyzet tisztázására az Úz-völgyében. Eljutott az aklosi elágazóig, ahol a magyar csapatok három napon át lezárták a csíkszentmártoni irányt. Feladatát tehát teljesítette. A szovjet harcfelderítõ járõr a másik irányban jutott túl az aklosi elágazón, nem a csíkszentmártoniban. A magyar forrásanyag egyértelmûvé teszi, hogy az oroszok a Kászon völgyében jutottak le az elsõ falu, Kászonfeltíz határába. Arról a napi tájékoztató nem tesz említést, hogy bevonultak volna a faluba. Sõt, kifejezetten orosz felderítõ csoportról ír, azt pedig ismerjük, hogy a szovjet harcfelderítõ csoportoknak nem volt feladata lakott települések elfoglalása.36
Két nappal késõbb a Kászon felsõ folyásánál fekvõ négy falu, Kászonfeltíz, Kászonimpér és Kászonjakabfalva (Plãieºii de Sus, Plãieºii de Jos, Imper, Iacobeni) szovjet kézre került. A 30-i napi tájékoztató szerint ugyanis a szovjet csapatok elérték a Kászonjakabfalvától délre telepített völgyzárat. Ott azonban elakadtak, illetve nem erõltették tovább a támadást Kézdiszék irányába. Az Úz-völgyében harcoló szovjet csapatok erejüket a nyugati irányban koncentrálták, ez váltotta ki a 31-i magyar-német visszavonulást az aklosi elágazótól.37
Az augusztus 31-én a Csíkszentmárton - Pottyond terepszakaszra visszavonult német-magyar csapatok meg tudták szilárdítani állásaikat. Ezt elõsegítette a német Breith-csoport bekapcsolódása az ebben a térségben folyó harcokba. Szeptember 3-án egy erõsebb szovjet támadás majdnem áttörte arcvonalukat, de csak majdnem. Ezt a védõszakaszt csak szeptember 11-én éjfélkor kezdték feladni, akkor, amikor már megindult a Székelyföld kiürítése.38
Megjegyzendõ, hogy nem a késõbbiekben többször említésre kerülõ Hermann Breith páncélos tábornokról, a II. páncéloshadtest, hanem Friedich Breith altábornagyról, a 4. hegyihadosztály parancsnokáról van szó.

ACTA - 1996 (A Székely Nemzeti Múzeum, a Csíki Székely Múzeum és az Erdõvidéki Múzeum Évkönyve)