 |
Elektronikus Könyvtár Acta 1997 Természettudomány A gyergyótekerőpataki Súgó-barlang 
|
| A gyergyótekerőpataki Súgó-barlang |
|
|
|
| Írta: DÉNES István | |
|
(DUDNIC Mihai barlangkutató emlékére) BevezetőA Keleti-Kárpátok középső részének egyik jelentős barlangja, a Súgó-barlang, a Gyergyói-havasok Siposkő (1566 m) nevű hegytömbjének a déli lábánál található. A barlangot a Tekerőpatak és Vasláb községek között a megyei műútról leágazó erdőkitermelő autóúton lehet megközelíteni (6 km). Az út érinti Vasláb felső végét, majd a Heveder-patak völgyén halad felfelé. A Barlangos-patak beömlésénél az út kettéágazik. Innen a jobbról beágazó Barlangos-pataki úton kell tovább menni, és 350 m után látható balról, a meredek hegyoldalról hangos csobogással lezúdúló Súgó pataka, amely a barlangból ered. A barlang és környéke (17 ha) természetvédelmi terület (1. ábra). A barlang bejáratai vasrácsos ajtóval vannak lezárva, és csak vezetővel látogatható. Kutatásához a gyergyószentmiklósi Városi Múzeum és a Természetvédő Társaság engedélye szükséges. A Súgó-barlang kataszteri száma 1126/1, járatainak összhossza 1021 m, a szintkülönbség 67 m (-60 +7), a két legtávolabbi járatvég közötti távolság 142 m. A barlang kutatástörténeteA Súgó forrásánál nyíló barlangot a helybeliek régóta ismerték. Kutatása 1931 őszén kezdődik, amikor három gyergyószentmiklósi turista, BOGDÁN István, ROMFELD Ákos és ZÁRUG István behatolva a patakos járatba, onnan egy barlangi medve koponyát hoztak ki. A következő év nyarán népes kutatócsoport keresi fel a barlangot OROSZ Endre vezetésével. Csak néhányan vállalkoznak a nagyon szűk, vizes járat felkutatására. A bejárattól kb. 45 m-re két falétrát találnak, amelyeken egy kürtőbe lehet felmászni. Fent egy cseppköves terembe érnek. Amíg a turisták a barlangot kutatják, OROSZ Endre a bejárat boltíves sziklája alatt ősemberi nyomok után kutat, azonban eredménytelenül. A csuromvizes, felszínre érkező kutatók újabb barlangi medve csontokat és letördelt cseppkődarabokat hoznak ki. A szűk, vizes barlangnak, amelyből hideg levegő áramlik ki, turisztikai szempontból nem jósolnak nagy jövőt. Dárius kincseit keresve az egész hegyoldalt össze-vissza áskálják, hogy megtalálják a barlangba rejtett kincseskamra bejáratát (OROSZ, 1932). Később CSIBY Andor ismerteti a vizes barlangot Gyergyóról írt monográfiájában. CSIBY szerint a fenyőfa létrákat és a sziklába vágott lépcsőket a kincskeresők készítették. Megemlíti, hogy a barlang belsejében bent járt emberek elbeszélései szerint a járatok elágaznak, és kisebb-nagyobb termekké szélesednek, ahol hatalmas cseppkövek vannak. A szűk, vizes járatot a tulajdonos gyergyótekerőpataki közbirtokosság nyittatta meg, hogy feltárja a turisták előtt a barlang szépségeit (a Vizes-járat falain ma is jól látszanak a robbantólyukak nyomai). A szerző megemlíti a “Vizes lyuk” mellett az I és II száraz lyukakat, és megjegyzi, hogy az I-es lyuk felett egy negyedik barlang is van, melynek termében 30 ember elfér (CSIBY, 1938). 1961-ben ifj. ROMFELD Ákos és BUSLIG Lajos a Vizes-járatban vízszintsüllyesztést végez, miközben újabb csontokat találnak. A Szifonos-járatban fényképeket is készítenek. A barlang rendszeres kutatását elhatározva BUSLIG Lajos1 vezetésével gyergyószentmiklósi turistákból barlangkutató csoport alakul (1961. ápr. 9.). A kutatók feltérképezik a Vizes-járatot és a kürtő feletti járatok ismert részeit. Megállapítják, hogy a barlangi medve csontok a Vizesben másodlagos fekvésűek, és az emeleti részből a kürtőn át hullottak le. Ez volt az első bizonyíték, hogy az aktív járat fölött emeleti járatok húzódnak, és egy nagyobb barlangrendszer rejtőzik a hegy belsejében. 1965. nov. 7-én a bontási munkálatok eredményeként a felszínről sikerül bejutni a barlang tágas felső járatába2. 1966. januárjában felfedezik a Buzogányok-terméből kiágazó Túlfolyóágat (BUSLIG, 1975).3 A gyergyószentmiklósi Városi Múzeum mellett működő “Bányai János” Barlangkutató Csoport feltáró munkája nyomán ismertté válik a négyszintes, közel 1 km hosszúságú barlangrendszer. A Vizes-járat szádától nem messze egy erdei faház épül a barlangkutatók részére. A meredek hegyoldalba szerpentinező ösvényt készítenek, fel a Főág vasrácsos ajtóval lezárt bejáratáig. A barlangot és környékét természetvédelmi területnek nyilvánítják, hogy megóvják a csodálatos és nagy tudományos értékű cseppkőképződményeket, valamint a felszínen levő ősfenyves erdőt. A Főágat részben kiépítik a turistaforgalom számára. Terv készült a barlang villamos kivilágítására, ez azonban sohasem valósul meg. A bukaresti “Emil Racoviţă” Barlangkutató Intézet kutatói, Traian ORGHIDAN és Margareta DUMITRESCU 1966-ban a barlang élővilágát tanulmányozzák, és elkészítik a Főág vázlatos térképét. Ezt később a gyergyóiak fokozatosan kiegészítik. A barlangban gyűjtött aragonitkristályokat a Bukaresti Egyetem Földtan-Földrajz Tanszékén Lidia MÂNZĂRARU tanulmányozza. 1974-ben az Örvény-terem mennyezetén nyíló kürtőből felfedezik a Miklós-termet, ahonnan le lehet ereszkedni a második szintre. A baróti “Ursus Spelaeus” Barlangkutató Kör4 tagjai 1974-től a gyergyóiakkal együttműködve folytatják a Főág kiépítését. A szűk helyeken bevágásokat készítenek a járatokat kitöltő üledékbe, az ösvényeket betonlapokkal rakják ki, és kőből támfalakat építenek. Végleg felszámolják a fából készült, de időközben teljesen elkorhadt fahidakat és korlátokat. A barlangrendszer új, részletes térképezését és fotódokumentálását a baróti barlangászok végzik el 1977 és 1985 között5. 1982-ben a Nagyterem fala alatt szerző egy érintetlen, aragonitkristályokkal teli fülkét fedez fel. Jelenleg a Túlfolyóágban, a Csillár alatt folynak a bontási munkálatok egy lefelé tartó, homokkal feltöltődött járatban. A barlang leírásaAz emeletes barlangrendszer három egymás felett elhelyezkedő száraz járatból és az aktív, patakos járatból áll (2. ábra). A járatokat fentről lefelé mutatom be, a Főág bejáratát véve 0 alapszintnek.A Főág (1 szint)A legfelső szintet a főbejárattól (1060 m) a Főág és az ebből kiinduló oldaljáratok, valamint a Túlfolyóág alkotja, 331 m összhosszúságban. A 4,3 m széles és 1,8 m magas bejárat Ny-ra néz, és részben kőfalazással, részben vasrácsos ajtóval van lezárva. Az Öltözőnek nevezett bejárati termet a szinte a menyezetig feltöltődött Tanács-terem követi. A két terem közötti törmelékdugó kibontása után sikerült a barlangkutatóknak behatolni a Főágba. A Tanács-terem kitöltését mély árok vágja át, ebben halad az ösvény. Egy átbújó után beérünk a Felfedezők-csarnokába, ahol már felegyenesedve lehet menni. Balfelől a színlőpárkány szélén a Medúzának nevezett cseppkőképződmény látható. A falakon színlővonalak húzódnak, a mennyezetet pedig kisméretű sztalaktitok sokasága borítja. Mindkét oldalon a falak tövében mára már becseppkövesedett ősvíznyelők mélyülnek le. Pár méter után az Oszlopsor mellé érünk. Vastag cseppkőoszlopok sorakoznak egymás mellett. Szemben velük az 1,5 m mély akna falát borsókő bevonat borítja (Borsóköves-lik). A járat alját a balfelől beereszkedő, ferde lejtő alkotja. A vastag cseppkőkéreg és a sztalagmitok az alattuk levő agyagos lejtőn lassan lecsúsznak, és egymásra torlódnak. A járda építésekor végzett bevágás még jobban fokozza a támasz nélkül maradt képződmények pusztulását. Egy nagyobb, vastag sztalagmitot Bástyának neveznek (9. ábra). Mellette hajdan 1 m magas karcsú sztalagmit, a Minaret állt. Ez a képződmény már nincs meg. Bennebb a lejtős cseppkőkéreg felületén kisebb sztalagmitok sokasága áll. Jobbfelől néhány lezuhant szikladarab mögött cseppköves oldalfülke, a Mesevilág látható. A fülke végéből át lehet világítani a Buzogányok-termébe. Bennebb menve elérjük jobbról a Túlfolyóág leágazását. A szembeni oldalon egy párkányon van a cseppkőképződményekkel gazdagon díszített Elvarázsolt világ. A párkány felett két egyforma korróziós üst bagolyszemekre emlékeztet (Óriás bagoly szemek). Az Örvény-terembe érve a mennyezeten húzódó repedés mentén képződött korróziós üstök sorát láthatjuk. A repedés egy csőszerű járatban folytatódik, amely a Miklós-terembe vezet, ahonnan leereszkedhetünk az Itatóhoz, a 2. szintre. A Nagyterem felé egy sziklakapun kell átmenni. A bevágásban meg lehet figyelni a hófehér mészkövet szabályos hálózatban átszövő repedésrendszert. Az Örvény-terem falán is láthatók színlővonalak. Tovább a Díszkapun kell átbújni. Az átjárás megkönnyítésére itt is bevágás készült a járatot kitöltő üledékrétegekbe. Az Elefántfülnek nevezett cseppkőzászlókat teljesen összetörték. Az Ödön-teremben heliktites sztalaktitok sokaságát láthatjuk magasan a mennyezeten. A terem falát a bal oldalon a járat végéig dőlt vetősík alkotja. Egy, a mennyezetről lezuhant cseppköves sziklatömb mellett elhaladva a Zene-terembe érkezünk. Tágas oldalfülkéjét Hálónak nevezik. A terem végét vastag cseppkőkéreggel borított törmelékdugó zárja el. A bontási munkálatok nem vezettek eredményre. Az egykori cseppköveken régen a túravezető rövid koncertet rögtönzött. Ma már csak cseppkőcsonkokat láthatunk. Az eddig ismertetett járatszakasz a Buzogányok-termének lejárójával együtt ki van építve a turistaforgalom számára, 120 m hosszúságban. A Buzogányok-termével (10. ábra) kezdődik a Túlfolyóág. A termecske alján állandó vízmedence van. Körben a falakon és a cseppköveken a hajdani visszaduzzasztott vízszintet jelző cseppkőszegély látható. A szintvonal alatt a falakat borsókő borítja. A vízben álló oszlopokra, sztalagmitokra és sztalaktitokra a vízfelszín vonalán cseppkőgallér rakódott le. Így keletkeztek a teremnek nevet adó buzogányok. Ahhoz, hogy tovább juthassunk, a Szülőlyuk és a Lélekszorító sűrűn nőtt oszlopai és cseppkövei között kell átpréselődnünk. A Kúszoda alacsony járata után lábra állva az eredeti helyéről lecsúszott Nyerges pagodának nevezett állócseppkövet pillantjuk meg. Innen a járat éles szögben megtörik Ny felé, és nemsokára a Csillár alá érünk (5. ábra). A mennyezeten sűrűn egymás mellé nőtt sztalaktitcsoport látható. A cseppkövek tövénél hófehér montmilch rakódott le. A termecske alján bontás alatt álló, homokkal feltöltődött ősvíznyelő vezet lefelé. Egy 2 m-es letörés után a 10 m magas Kápolna-terembe érünk. A terem mennyezetén korróziós üst látható a diaklázis mentén. Az oldalfal mellett nagyméretű, alsó részén eltört cseppkőoszlop áll (Töröttoszlop, 6. ábra). Emelkedő járat vezet tovább az Omlás-terembe, ahol a cseppkőképződmények teljesen lepusztultak, így a terem alja teli van sziklatörmelékkel és cseppkőroncsokkal. A leomlott képződmények helyén kisebb, fiatal cseppkövek nőttek. Valószínűleg a járat nyitva volt egykor a felszín felé, és a fagy hatására pusztultak el a cseppkőképződmények. Ma már nincs közvetlen kapcsolat a felszínnel, de közel lehet a külvilág, mert a fák gyökerei belógnak a barlangba. Az Omlás-teremben két magasra felnyúló kürtő is van. Szűk lyuk vezet át az utolsó, Róka-terembe. Mindkét terem falain színlővonalak látszanak. A Túlfolyóág összhossza 140 m. A Kettes száraz (2. szint)A Kettes száraz felszíni bejárata (1050 m) 10 m-rel alább nyílik, kissé északabbra a főbejárattól. Ez a barlangszint kifelé haladva a Nagyteremből kezdődik, lemegy a Huzatos-likig és onnan tovább a medencés járaton ki a felszínre. A főág szintjét elhagyó vizek a Nagyterem felé találtak utat az alsóbb járatokba. Az Örvényterem oldalában nyíló kapun átlépve egy teraszra érünk, ahol sok korróziós üst látható a mennyezeten. Alattunk a Nagyterem üvege sötétlik, szemben a terem mennyezetén szép sztalaktitcsoport figyelhető meg. A sziklába vágott lépcsőkön leereszkedve a 14 m hosszú, a Kristály-folyosó felé lejtő terembe, annak K-i falán aragonit kristályok sokaságát csodálhatjuk meg. Sajnos a legszebb kristálycsoportokat a gyűjtögetők levésték. A Kristály-folyosótól balra egy szűk lyukon bebújva az Aragonitos-fülkében még sok ép kristályt találunk. A lyuk felett a Csúszda emelkedő járata nyílik. Pár méter után aknaszáj vezet a 7 m-rel alább levő üregbe. A járat tovább emelkedik, és a vége 2 m-rel magasabban van a főbejárat szintjénél. A Nagyteremből szűk, csőszerű átbújó vezet a korróziós formákat mutató termecskébe, amelynek mennyezete a Csúszdával van összekötetésben. Innen ÉNy felé indul a diaklázison kialakult, 33 m hosszú csőjárat, a Csatorna. Lapos átbújó után lefelé tartó, helyenként kiöblösödő, alacsony járat vezet le a Huzatos-likhoz, ahonnan a 3. szint kezdődik. A lejáratot elhagyva és átmászva a Miklós-teremből lefolyt törmelékkupacon, egy eléggé szűk, néhol cseppköves járatba érünk. Az alját cseppkőkéreggel fedett vizes medence tölti ki, amelyen egy kis méretű nyílás van, ahol látható a kristálytiszta víztükör (Itató). Pár méter után, jobbról kürtő nyílik, majd vizes medencék nehezítik az előrehaladást a következő cseppköves kürtőig. Tovább haladva kb. 15 m-re annyira szűk a járat, hogy csak kivételesen vékony testalkatúak férnek át. A szűkület után alacsony kúszójárat vezet a felszínre. A bejárat 1,7 m széles és 1,5 m magas. A 2. szint összhossza 323 m. Az Összekötő-járat (3. szint)Az Összekötő-járat, amelynek felszíni kijárata a Huzatos-liktól a Vizes-járatig tart, 213 m hosszú és 48 m-t ereszkedik. A keskeny, huzatos repedésbe bekúszva 6 m-t kell ereszkedni az “S” kürtőben, amíg elérjük a járat alját. Innen visszafelé DK-i irányban 30 m-t lehet kúszni a cseppkővel elzárt végpontig. Az “S” kürtő alatt több járhatatlan szűk akna vezet lefelé egy eddig ismeretlen szintre. A 3. szint járata lefelé elég jól járható, azonban néhány szűkület próbára teszi a barlangkutatót. A helyenként cseppköves járat alja agyagos, vizes. Egy kiszélesedő járatszakaszban sziklaomlás van. A balra tartó, majd irányba visszatérő barlangjárat emelkedik, aztán -7 m-es letörés után tovább ereszkedik. Szemben +2 m-es lépcső után, majd egy -3 m mély akna felett elhaladva folytatódik a járat a vizes medencékig, ahol járhatatlanná szűkül (Lublinit medencés járat). Visszatérve, a -3 m-es akna alatt a járat tovább ereszkedik. A rendkívül szűk Háromszögű-lik után +1 m-es lépcsővel kezdődve, vizes kúszójárat vezet egy 2 m-rel lennebb levő kis terembe. Ebből ugyancsak szűk átjáró, majd -2 m-es lépcső után tágasabb, cseppköves terem következik. A terem oldalában összecementeződött, agyagos törmelék látható, amelyben sok csonttöredék van. Innen származhatnak a Vizesben talált csontok. KÉMENES József gyergyószentmiklósi barlangász a 70-es években, amikor a barlang hivatásos vezetője volt, elmondta, hogy ezen a helyen a háború előtt bejutottak egy nagyméretű, csodás barlangjáratba, amely messze bevezetett a hegy belsejébe. Ennek a bejáratát azután berobbantották. Évekig próbálkoztak a bontással, de csak másfél méterre sikerült beásni. Ez a kitöltés keményen össze van cementeződve és semmi esetre se lehet pár évtizedes a kristálytiszta patakocska. A Vizes-járat (4. szint)A Súgó-patak forrása 60 m-el van a főbejárat szintje alatt (1000 m). A barlangból kifolyó patakocska vize a kiugró sziklaeresz alatt nyíló 0,7-0,8 m széles és 2 m magas bejáraton át 1 m-es vízeséssel zúdul a felszínre. Az itt kibukkanó mészkő rétegfejek által képzett, több méterre kihajló sziklaeresz 1979 márciusában részben leomlott. Az alátámasztás nélküli kihajlás a gravitáció és valószínűleg tektonikai mozgás hatására szakadt le, megtöltve sziklatörmelékkel a vízfolyás medrét. A Vizes-száj mellett több vető, valamint a mészkő és a kristályospala érintkezési vonala figyelhető meg. A 154 m összhosszúságú aktív, patakos járat egy vető ferde vonalát követi. A bejárattól 10 m-re vasrácsos ajtó zárja el a barlangot. A rács után a mészkőbe benyomult sötét színű lamprofir telér van. A falakon látszanak a robbantólyukak nyomai és a robbantás okozta sugaras repedések. A járat szelvényét pár méteren keresztül mesterségesen tágították járhatóvá. Addig csak a vízbe hasalva lehetett a barlangba bekúszni. A vasajtó után 40 m-re a Létrás-kürtő alá érünk. A törmelék által visszaduzzasztott mederben a vízszintemelkedés miatt nehéz tovább menni. A létra aljától a ferde repedés egy nagyon szűk, felső járatában lehet bennebb hatolni. A szűkület utáni kissé tágasabb részben újból le lehet ereszkedni a vízhez, és az 1-1,5 m mély vízben gázolva 15 m után a végszifonhoz érkezünk. A felső járatból ÉNy felé is indul egy kanyargó, szűk járat. Előre tovább menve a szifon felett, azt meghaladva elérjük azt a vizes medencét, ahol egy régi pumpa van. Innen visszább kürtő nyílik, amelyből erős huzat, vagy távoli vízzúgás hangja hallatszik. A rendkívül keskeny, vizes járatok nagyon körülményessé teszik a Vizes-járat további kutatását. A barlang kialakulásaA Súgó-barlang emeletes járatrendszere a Rebra-sorozat mezometamorfikus kristályos pala összletébe foglalt dolomitos kristálymészkőben alakult ki, a vetők és repedések mentén. A diaklázisokon meginduló vízfolyások először nyomás alatt közlekedtek, erről árulkodnak a járatok felső felében látható korróziós formák, jelenségek. A freatikus körülmények között fejlődő barlangjáratokban a szabad felületű vízfolyás kialakulása csak a mészkő felszínre kerülése után kezdődhetett meg. Most már nagyobb szerepet kap a korrózió mellet az erózió. A barlangi vízfolyás a magával szállított kristályospala (sok kvarcitot tartalmazó) kaviccsal és homokkal tovább mélyítette és szélesítette a járatokat. Később az erózióbázis fokozatos süllyedésével kialakultak a hátráló barlangi víznyelők, így a vízfolyások alsóbb szintek felé irányultak. A Főágból több víznyelő nyílik, majd a vízfolyás a Túlfolyóág felé terelődik el, de ebben a járatban is találunk ősvíznyelőket (Csillár alatt, Kápolna-teremben). Közben lassan kialakul a Nagyteremi víznyelő, amely a barlang vizeit levezeti a második, majd később a harmadik szint felé. A bevágódás ekkor már gyorsabb volt, így a járatok szelvénye szűkebb maradt. Az Összekötő-járat, ahonnan járhatatlan, egy alsóbb, ismeretlen szint felé ereszkedő aknák nyílnak, nagyobb letörésekkel, lépcsőkkel ereszkedik a jelenlegi aktív járat felé. Ennek iránya azonban eltér a barlangrendszer foszilis járatainak általános irányától. A Súgó-barlang bejárataitól É-ra, légvonalban kb. 600 m-re a Barlangos-patak völgyének bal oldalán egy feltöltődött barlang bejárat nyílik (Barlangos-pataki barlang, 1126/2). A barlangrendszert magába foglaló mészkő-antiklinális ebbe az irányba húzódik, és lehetséges, hogy a Barlangos-patak vize alakította ki a Súgó-barlang felsőbb szintjét. A folyamat addig tartott, amíg a hátravágódó völgyi erózió le nem fejezte a barlangba eltűnő vízfolyást. Érdemes lenne ezt az ősvíznyelő barlangot kibontani és feltárni. Hazánk vízrajzi rendszere nagyjából a pliocén végére kialakult. A Maros azonban valamivel később vágta hátra magát a Déda-Maroshévíz átjárón. Ezzel megkezdődött az addigra már a környező hegyek lepusztulásából feltöltődött Gyergyói-medence vizeinek a lecsapolása (Újvári, 1959). A megindult és egyre erőteljesebbé váló erózió a medencealjzat gyors süllyedését idézte elő. A barlangrendszer kialakulása a pliocén végén kezdődhetett el. A Főág kialakulása idején az erózió még lassú volt, ezért a járat méretek nagyobbak. A víz lassan hagyta el ezt a szintet, úgyhogy a vízfolyás által lerakott aprókavics és homokrétegek a víz eltűnése után részben a járatban maradtak. A barlang korára némi fényt derít, hogy a főági Díszkapu alatti üledékszelvényből gyűjtött fosszilis denevérmaradványok alsó pleisztocén korúaknak bizonyultak (TOPÁL, 1988). A Főág tehát jóval az alsópleisztocén előtt már ki volt alakulva, és időközben fel is töltődött üledékkel. A barlang tektonikájaA Súgó-barlang járatai egy ÉNy-DK és ÉK-DNy irányú repedés és vetőrendszer mentén alakultak ki. A tektonikai preformációnak meghatározó szerepe volt a vízmozgás megindulásában és a későbbi járatok irányának rögzítésében. Az elmozdulás nélküli repedések (diaklázisok) a barlang több pontján (Öltöző, Medúza, Örvény-terem, Túlfolyóág, Csatorna-járat) megfigyelhetők. Ezeken a diaklázisokon a nyomás alatt áramló víz helyenként korróziós üstök sorozatát alakította ki. Az Ödön-, Zene- és Nagyterem keleti falát vetősík alkotja, amely 75-80g-os szögben ÉK felé dől. A Zene-teremben a két vetősík között kb. 30-40 cm vastag vetőbreccsa látható. A Vizes-járat is egy 72g-al É-ÉNy felé dőlő vető síkján alakult ki. Úgy a diaklázisok, mint a vetők általában a függőlegest megközelítő dőlésűek (50-80g).5 A hófehér mészkövet sűrű repedéshálózat szabdalja fel sarkos, szinte romboéderhez hasonló darabokra. Ez a repedésrendszer helyenként szépen kipreparálódott. A repedések a Nagyterembe átvezető kapubevágásban közelről tanulmányozhatók. A barlang több pontján a dolomitos mészkő apró törmelékké, majd kőzetlisztté történő porlódása észlelhető. A vetők és a diaklázisok kölcsönhatására a barlangban helyenként kisebb-nagyobb omlásokat, vagy lezuhant sziklatömböket találunk (Mesevilág, Örvény-terem, Ödön-terem, Omlás-terem). A Vizes-száj boltozatának leszakadása is a vetők és a gravitáció hatására történt. A földtani kutatások megállapították, hogy a kristálypalába foglalt mészkő-antiklinális tengelyének iránya É-ÉNy - D-DK. A rétegek a Vizes-száj mellett 50g-al Ny-DNy felé dőlnek. Az antiklinálist ÉNy felé a Barlangos-patak völgyén túl egy vető elvágja, míg DK-i vége a bejárattól kb. 500 m-re kivékonyodik (4. ábra). A barlangjáratokat kitöltő üledékek lassan a mélyebb szintek felé mosódnak be és lesüllyednek. Ez a folyamat a lejtős helyeken a cseppkőkéreg felszakadását és egymásra csúszását (Felfedezők-csarnoka), valamint a cseppkőoszlopok aljának elszakadását idézi elő (Oszlopsor, Törött-oszlop). A barlang karsztmorfológiájaA vízzel teljesen elöntött (freatikus) időszakban a nyomás alatt áramló víz jellegzetes formakincset hozott létre a repedések mentén. Kisebb-nagyobb korróziós üstök, kupolák, vagy vonalban egymás után sorakozó üstök, csőszerű, kerek vagy ellipszis keresztmetszetű járatok figyelhetők meg. A cseppkőkéreggel nem borított falfelületeken a korróziós hieroglifákat, vagyis a kipreparálódott repedésvonalak hálózatát láthatjuk (Öltöző, Örvény-terem). A korróziós formák általában a járatszelvények felső felében találhatók, és mindegyik szinten találkozunk velük. A már szabadon áramló folyóvíz eróziós munkájáról a színlők, vagy eróziós szintek árulkodnak. A színlők végigkísérik a Főágat, de az alsóbb szintekről se hiányoznak. A Felfedezők-csarnokában enyhe meanderezés is megfigyelhető. Az Omlás-teremben három színlővonal van a terem aljától 0,5 m, 1 m és 1,3 m magasságban. A barlang cseppkőképződményeiAz emeletes barlangrendszer rendkívül gazdag cseppkőképződményekben. A Főágban és az alsóbb szinteken is változatos alakzatokkal találkozunk. A függőcseppkövek méretei a pár centiméterestől a méteres hosszúságúakig váltakoznak. A teljesen sima felületűek mellett (Csillár, Felfedezők-csarnoka) heliktitekkel borítottak is vannak (Ödön-terem). A zászlószerű, több bordájú függőcseppkövek is jellemzőek (Oszlopsor, Buzogányok-terme, Nagyterem). Az állócseppkövek a vaskos, pálmatörzshoz hasonlótól (Bástya, Elvarázsolt világ) a kisméretű egyszerűekig minden alakzatban jelen vannak (Mesevilág, Díszkapu, Ödön-terem). A vékony (Ř 10 cm), sima felületű cseppkőoszlopok mellett vastag (Ř 60-80 cm), bordázott testűeket is láthatunk (Oszlopsor, Törött oszlop). A barlang falait, ahol erős a cseppkőképződés, lefolyások borítják, ugyanúgy a járatok alját is 10-15 cm vastagságot elérő cseppkőkéreg fedi. A szépen rétegezett kéreg a mennyezetről letörött kisebb-nagyobb sztalaktitokat is magába foglalta. Sötétben, közelről erős fényforrással (villanólámpa) a cseppkőbevonatra villantva a lumineszcencia jelenségét figyelhetjük meg. Az Ödön- és a Zene-terem falain pár centiméter hosszúságú, 1-5 mm átmérőjű, rendszerint görbe heliktitek nőttek a cseppkőbevonat felületére. A Túlfolyóág kúszodája feletti kürtőben is találunk heliktiteket. Azokon a helyeken, ahol valamikor nagyobb vízmedence létezett huzamosabb ideig, a víz színe alatt a falakra és a víz alá került képződményekre cseppkő csapódott ki. Így alakultak a Buzogányok-termének nevet adó “cseppkőbuzogányok”. Az egykori vízszintet jelző cseppkőpárkány alatt a falakat borsókő borítja. A borsókövek gömbös, vagy elnyúlt gömb alakú, gömbhéjas szerkezetű, 0,5-1 cm átmérőjű képződmények. A Borsóköves likban fehér színű, függőleges irányban pár centiméterre megnyúlt, korallhoz hasonló borsóköveket figyelhetünk meg. A 2. szinten, a Medencés-járatban a járat fenekét kitöltő víz felületét részben 2-3 cm vastag cseppkőkéreg fedi be teljesen, csak egy kisméretű vízmerítő lék van rajta (Itató). A szabad vízfelületű részeken a vízszintet cseppkőpárkány jelzi. A Nagyterem falán, valamint az oldalfülkékben aragonitból képződött ágas-bogas, görbe, kisebb méretű sztalaktitokat és sztalagmitokat tanulmányozhatunk. Bőséges cseppkőképződés az alsóbb szinteken is előfordul helyenként (Medencés-járat kürtőiben, Összekotő-járat). A barlangban két helyen (Felfedezők-csarnoka, Túlfolyóág) korrodált cseppköveket láthatunk, amelyeknek a fejlődése leállt és jelenleg pusztulnak, szétroncsolódnak. Érdekes, hogy a pusztuló képződmények körül ép cseppköveket találunk. A roncsolódás a helyenként beszivárgó, még ismeretlen okokból agresszívvé váló vizeknek tulajdonítható. A barlang ásványaiA barlang cseppkődíszeinek ásványa a kalcit és az aragonit. Mindkét ásvány változatos formákban jelenik meg. A fentiekben leírt képződmények anyaga a kalcit, amelyet jellemző hasadása alapján könnyen felismerhetünk. A Nagyterem és az Ödön-Zene-terem oldalán levő képződmények aragonitból vannak. Az aragonit megjelenési formája a tűszerű, vagy vékony pálcika alakú kristályoktól a sugarasan laza kristálypamacsokig váltakozik (7. ábra). Az egymást keresztezve összenőtt pálcikák a 10 cm hosszúságot is elérik, és egy sajátos rácsot alkotnak. A kristályrácsozat egy-egy falrészt teljesen beborít, vagy rátelepszik a vaskosabb sztalaktitok felületére is (11. ábra). A kristályok pálca alakból átmennek kéve, vagy pamacs alakba, de még a sugaras pamacsok oldalán is találunk kisebb kristálypamacs kinövéseket (8. ábra). A kristálypálcák néha gömbszerűen megvastagodnak, majd a legváltozatosabb alakban fejlődnek tovább, bármilyen irányban. A gömböket alkotó apró kristályok bársonyosan csillogó felületet mutatnak. A nagyon apró, 1-2 mm-es, rendkívül vékony kristálytűk halmazokba tömörülve képeznek bevonatot. Egy másik érdekes megjelenési formája a barlang alján található üledék (iszap, agyag, kőzettörmelék) repedéseiben levő aragonit. Az 1-2 cm hosszú, 1-2 mm vastag, hengeres alakú, felületükön apró, tűszerű kristálybevonattal borított, sugaras szerkezetű rudacskák térbeli szabálytalan hálózatot alkotnak. Az aragonitból képződött sztalaktitok fehér színűek. A hengeres, belül lyukas cseppkőrudak mellett leginkább a vaskos, bogos, minden irányban kinövésekkel, görbe heliktitekkel borított alakzatok jellemzőek (12. ábra). A tiszta felületeken bársonyos, vagy gyöngyház fényűek. Törési felületükön sugaras szerkezet figyelhető meg. A C tengely irányába megnyúlt aragonitkristályok 1-5 cm hosszúak és 0,5-2 mm vastagok, párhuzamosan, vagy sugarasan tömörülnek színtelen, vagy fehér színű, felületükön agyagszemcsékkel, vagy limonittal szennyezett képződményekbe. Az aragonitkristályok poliszintetikus, vagy ciklikus ikerkristályokat képeznek. Ezek az ikerkristálytípusok együtt is előfordulnak. (MÂNZĂRARU, 1967). A Súgó-barlanghoz hasonlóan a Keleti-Kárpátokban Radnaborbereken van egy kristályosmészkőben képződött, bányamunkálatokkal feltárt barlang. A Felemás-barlangot, amelyben a Súgóihoz tökéletesen hasonló aragonitkristályok találhatók, dr. BALOGH Ernő tárta fel és tanulmányozta. A szerző szerint a barlang a pliocén elején alakult ki, és a külvilágtól elzárt üreg volt. A barlang aragonitja a beszivárgó kalciumkarbonátos oldatokból vált ki magasabb hőmérsékleten, amelyet a vulkáni utóműködések eredményeztek, és a barlang elzárt volta biztosított. Később e folyamatok megszűnésével a hőmérséklet a kalcitképződési fokra szállt le, így a továbbiakban csak kalcitkiválás történt. Megemlíti, hogy hideg vízből aragonit csak akkor képződik, ha az oldat bizonyos indikátor szerepet játszó szennyeződést tartalmaz (Mg, Sr, Ba). Azt feltételezi, hogy a beszivárgó vizek vegyi összetétele nem változhatott meg, így ma is aragonit kellene, hogy kiváljon, de nem így van, jelenleg kalcit képződik. Azt is felfedezte, hogy az aragonit néhol régebb kivált kalciton ül. Tehát kalcit-aragonit-kalcit kiválási sorrend állapítható meg. A barlangban végzett bányászkodás célja egy ún. “brauma” volt, amely elsődleges ércek bomlási terméke. Az aragonitképződéshez szükséges nagyobb hőmérséklet keletkezésénél figyelembe lehet venni az érctelérek oxidációjából származó hőt is. (BALOGH, 1969). Aragonit képződik a hidrotermális folyamatok utolsó fázisában, a szerpentinesedett ultrabázikus közetek repedéseiben, függetlenül a felszíni folyamatoktól, vagy a bazaltok gázüregeiben kristályos bevonatként. Egyes ásványvízforrások vizéből is aragonit rakódik le (Korond, Kovászna). Felszíni körülmények között magnéziumos oldatok hozzájárulásával képződik aragonit a magnéziumtartalmú vulkanikus kőzetek mállási rétegeiben, sugaras szerkezetű konkréciók formájában. A torockói szideritek limonitosodott üregeiből is leírták (MASTACAN, 1976). Carol A. HILL és Paolo FORTI 1986-ban, összegezve a kalcit-aragonit kérdés teljes irodalmát, a következőket állapították meg: – a Mg-ion jelenléte az oldatban a legfontosabb tényező az aragonit kiválásában. A Mg-ion nem engedi a kalcitkristály növekedését, ezért az oldat túltelítetté válik, és eléri a pontot, amikor már az aragonit könnyen kiválik. – a Sr-ion szerepéről az aragonit kiválásban megoszlanak a vélemények, de megállapítható, hogy a Sr-ionnak sokkal kisebb a szerepe mint a Mg-ionnak – a SO2- 4 ion nincs befolyással az aragonitképződésre – a pH-nak sincs semmiféle szerepe, de DIACONU megjegyzi, hogy egy kénsavas közegben nagyobb az aragonitkiválás esélye – az oldat nagymértékű túltelítettsége és a CO2 gyors elvesztése, vagyis a gyors kicsapódás a másik fontos tényező, amelynek jelentős szerepe van az aragonitképződésben. A száraz körülmények elősegítik a CO2 kiválását, egyúttal növekszik a párolgás, amely az oldat túltelítettségét idézi elő, erősen befolyásolva a kristályosodás megindulását és a kristály növekedését. – a hőmérsékletnek nincs semmiféle ellenőrző szerepe. Nagy tengerszint feletti magasságban levő, alpin barlangokban is találtak aragonitot, ellenben a meleg, trópusi barlangok nem bővelkednek aragonitban, inkább nagy mennyiségű kalcittravertin képződik bennük. – több kutató megfigyelte, hogy az aragonit korróziós felületeken, vagy törmelékes (klasszikus) rétegekben található. MURRAY szerint a kiválási felület összetétele fontos ellenőrző tényező a kalcit, vagy aragonit kiválásában. Az aragonit több százezer, vagy millió év alatt átalakul kalcittá, megőrizve tűszerű kristályformáját (HILL, FORTI, 1986). A Súgó-barlangban aragonitkristályokat a Nagyterem és az Ödön-Zene-terem vetősíkon kialakult oldalfalán találunk. Figyelembe véve HILL és FORTI megállapításait, nyilvánvaló, hogy mivel a barlang dolomitos mészkőben van, a Mg-ionok jelenléte a beszivárgó oldatokban bizonyos. A barlangból kifolyó vízben a Mg-ionok aránya 45,8%. Az egész barlang légmozgása a Nagytermen keresztül történik, így ez a rész általában száraz. Az erős légmozgás elősegíti a gyors párolgást, ami a vetősíkon beszivárgó oldatok túltelítettségét okozza. Az egész falfelületet sárgás-barna porlékony csillámos, limonitos bevonat borítja, amelyben talkdarabkákat találunk. Ezeken a felületeken jelenik meg az aragonit különböző képződmények és kristályos bevonatok alakjában. A falak alatti kőzetaprólék réseiben és az iszapos, agyagos üledékek repedéseiben mindenhol találunk aragonitkristályokat. A lublinit, vagy montmilch a barlang néhány pontján hófehér bársonyos bevonatokat képez, tömeges megjelenése nem észlelhető. A Tanács-, Omlás- és Róka-teremben a mészkőtörmeléket vonja be és ragasztja össze. A Csillár függőcseppkövei között, ezek tövénél bevonatot képez. Egy másik megjelenési formája az Összekötő-ágban van, ahol a vizes medencék belsejét béleli ki. A montmilch azokon a helyeken fordul elő, ahol a hőmérséklet viszonylag alacsonyabb a barlang többi részéhez viszonyítva (Tanács-, Omlás-terem, Összekötő-ág). Ez a jelenség más barlangoknál is megfigyelhető. DIACONU Gabriel a bukaresti “Emil RACOVIŢĂ” Barlangkutató Intézet mineralógusa a Vizes-járatból gyűjtött “lublinitról” megállapította, hogy az gipsz. Gipszet határozott meg a Nagyterem üledékéből is. Nem biztos, hogy az aragonit-gipsz egyszerre képződött-e, csak azt szögezi le, hogy a két ásvány egy helyen fordul elé. Szerinte a piritek vegyi bomlása során keletkező SO2- 4 és H3O+ ionoknak lehet szerepük az aragonit képződésben. A gipsz a CaCO3 (mészkő) és a piritek bomlásakor keletkező kénsav (H2SO4) és vasszulfát (FeSO4) reakciójából keletkezik (DIACONU, 1983). A barlang üledékeiA Főágban végzett turisztikai kiépítés során néhány helyen feltárult a járatokat kitöltő üledéksor. A legteljesebb szelvény a Tanács-teremben látható. A sziklafenékre 1 m vastag kristályos palából származó, apró kavics és homok rétegeket rakott le a hajdani patak vize. A kőzetszemcsék nagy része kvarcit, és csak kis mértékben vannak lekoptatva a sarkaikon, ami a rövid szállítási távolsággal magyarázható. A rétegből érdekes alakzatú, meszes kötőanyagú konkréciók kerültek elő. A homokréteget 10 cm vastag iszap fedi. A pataküledékek a víznek alsóbb szintekre való lehúzódása után a járatok egyes részein helyben maradtak, és a bőséges cseppkőképződés 10-15 cm vastag kéreggel fedte be. Ez a cseppkőkéreg szépen rétegezett, világosabb és sötétebb sávok váltakoznak. Erre a felületre, a felszínről ide behatoló fagy hatására, a falakról és a mennyezetről lehullt sarkos darabok halmozódtak fel 0,30-0,50 m vastagságban. A kőzettörmeléket barna agyag, vagy helyenként hófehér lublinit ragasztja össze. A homokréteget a Túlfolyóágban is megtaláljuk ahol a felületét kőzettörmelékes agyag borítja. A Csillár alatti ősvíznyelő teljesen homokkal van kitöltve. Az Omlás és Róka termekben az üledéket széttört cseppkődarabokkal kevert sziklatörmelék és nagyobb sziklatömbök borítják. A Díszkapu alatti szelvény a következő rétegsorból áll: 0-20 cm vörösesbarna kőzettörmelékes agyag; 20-40 cm világos, szürkéssárga, homokos tapintású, csillámtartalmú kőzetliszt; 40-65 cm vörösesbarna, kevés kőzetaprólékot tartalmazó agyag; 65-75 cm világos sárgásbarna agyag mészkő törmelékkel és kisemlős csontmaradványokkal; 75-100 cm sárgásbarna agyag mészkő törmelékkel és kisemlős csontmaradványokkal (SZABLYÁR, 1988). A Zene-teremben az üledékek több méter vastagságot is elérnek, és a rétegeken a terem közepe felé történő behajlás figyelhető meg. Az alsóbb szinteken kőzettörmelékes szürkésbarna agyag lerakódásokat találunk. A Vizes-járatban tiszta mészkőtörmelék van a mederben. A Létrás-kürtő alatt a felső szintről lefolyt agyagos kőzettörmelék halmozódott fel. Még egy érdekes agyaglerakódást említhetek, amelyet leopárdbőrnek hívnak, és a falakon, vagy a cseppköveken lehet megfigyelni. Változatos alakzatai, sötétebb színe élesen kitűnik a fehér háttérből. Mintázata a leopárd bőrének mintájára hasonlít. Kialakulására még nincs végleges magyarázat. Valószínűleg a felületeken áramló vékony (filmszerű) vízrétegben fellépő felületi feszültség hatására a mészkő oldódása után visszamaradt agyag, vagy a levegőből lerakódó por rendeződik ilyen alakzatokba. Egy olaszországi kultikus barlangban a gyertyák mennyezetre rakódott kormából alakultak ki leopárdbőrök (BLEAHU, 1982). Magam a baróti szénbányák betonfalán láttam tökéletes leopárdbőröket. Karszthidrológiai megfigyelésekA Vizes-járatban az ismert vízfolyás hossza 80 m. A bejárati kis vízeséstől a Létrás-kürtő aljáig a víz mészkőtörmelék között folyik. A kürtőtől befelé, ahol a törmelék feldugja a vizet, a vízmélység eléri az 1-1,5 m-t. A végszifon előtt a víz mélysége 1,5 m. A szifon még nem volt kutatva. A víz tiszta, benne lebegtetett hordalék nem figyelhető meg. A kalcium-magnéziumos, bikarbonátos víz alacsony ásványtartalmú (230,64 mg/l). A víz tisztasága csapadékos időben is megmarad, ilyenkor bizonyos késéssel csak a hozama növekedik. A víz nem víznyelőkben elnyelt felszíni vízfolyásból származik, hanem a kristályos palákból és mészkővekből öszszegyűlt forrásvíz. Vízhozama 1995 nyarán 5 l/s volt, pH-ja 7,0, keménysége 6,78 német keménységi fok.6 Hőmérséklete 5,2°C (1996. febr. 18.) és 7°C (1975. aug. 9.) között váltakozik. A barlangban több helyen találunk vizes medencét. A Buzogányok-termének alján mindig van víz, amelynek szintje a csapadék függvényében változik. A víz hőmérséklete 6°C. A 2. szinten, a Medencés-járatban van egy kb. 20 m hoszszú, vízzel telt medence. 1983. jan. 16-án alig volt víz a medence alján. Vizes medencék vannak még az Összekötő-ágban (Lublinitos medencék), a Medencés-járat feletti kürtőben és a Létrás-kürtő kiágazásában. A barlang klimatikus viszonyaiA több bejáratú dinamikus barlangrendszer jól szellőzött, állandó légáramlás van a Vizes-száj és a Főbejárat között. Nyáron a főbejáraton beáramló levegő a Felfedezők csarnokán a Nagyterem felé, a Huzatos-likon, majd az Összekötő-ágon leszáll a Vizesbe, és hideg huzatként távozik a szabadba. A nyári melegben szinte fagyasztónak tűnik a kiáramló hideg levegő. Télen a levegő fordítva, felfelé áramlik. Szinte süvít a Huzatos-likon fel, majd ki a Nagyterembe, és a Főágban tovább melegedve (7,5°C, 1996. febr. 18.) a bejáraton a felszínre ér. A meleg levegőtől a bejárat felett állandóan olvad a hó, és a lecsepegő vízből az ajtónál jégsztalagmitok fagynak. A Túlfolyóágban is van gyenge légmozgás. Az Omlás-terem egyik kürtőjéből élénk, hűvös huzat ereszkedett le 1996. febr. 18-án, amely a terem hőmérsékletét 6,8°C-ra hűtötte le. Ezen a napon a felszínen -3°C volt. Az Omlás-terem melletti Róka-teremben a hőmérséklet 7°C volt. A levegőmozgás útjából félreeső Ödön-teremben a kinti -3°C mellett 1996. febr. 18-án 7,8°C-ot mértem. A Zene-teremben 1982. jan. 10-én a felszíni -9°C mellett 7°C volt. Itt nyáron a hőmérséklet eléri a 8°C-ot (1975. aug. 9.). Légáramlás érezhető a Miklós-termen keresztül a 2. szint felé, valamint a Csatorna-járat végében. A Vizesben az oldaljáratban és a Pompánál érezhető erős léghuzat. Őslénytani leletekMár a felfedezés pillanatában a barlangra az itt talált barlangi medve csontok hívták fel a figyelmet. 1931-ben találták az egyetlen, ép barlangi medve (Ursus spelaeus) koponyát. Később a Létrás-kürtő alatti törmelékkupacból kerültek ki barlangi medve csontok. A kürtő feletti termecske végében a repedést kitöltő köves, barna agyagban is láthatók csonttöredékek. A Díszkapu alatti bevágás szelvényéből SZABLYÁR Péter gyűjtött mintákat üledéktani vizsgálatokra (SZABLYÁR, 1988). A két alsó, sárgásbarna agyag rétegből iszapolás után kisemlős csontmaradványokat találtak, amelyeket dr. TOPÁL György, a budapesti Természettudományi Múzeum paleontológusa határozott meg. Az üledékrétegből begyűjtött fauna alsópleisztocén korúnak bizonyult, és ezen belül annak felső, vagyis betfiai szakaszába sorolható. A leletegyüttes 7 denevér és 1 pele faj maradványaiból áll. A denevérek közül a kihalt Myotis schaubi, a Myotis steiningeri, a Plecotus abeli és a szintén kihalt nagypele, a Glis sackdilligensis jelzik a leletek alsópleisztocén korát (TOPÁL, 1988). A barlang élővilágaA Traian ORGHIDAN és Margareta DUMITRESCU által gyűjtött élőlények közül csak a Brigestus granulatus kaszáspók említését találtam meg az általam elért szakirodalomban (AVRAM, 1969). A Vizes-járat mennyezetén, a bejárathoz közel 1996 februárjában több vörös csipkésbagoly lepkét (Scoliopteryx libatrix) találtam. A barlangban 32 darab közönséges denevért (Myotis myotis) találtam, a hűvösebb részeken hibernálva. A Túlfolyóágban, a Nyerges Pagoda és Omlás-terem közötti járatszakaszon 11, az Örvény-teremben 4, a Nagyteremben 9, az Itatónál 1 és a Létrás-kürtőben 7 denevért számoltam össze. A barlangrendszer minden bizonnyal gazdagabb élővilágának felkutatása és tanulmányozása érdekes téma lehetne egy, a bioszpeológia iránt érdeklődő biológus számára. Karszt és barlangvédelmi szempontokA barlangrendszer barlangtani rezervátum, és a környéke 17 ha-on védett terület. A barlang felső szintje (Főág) ki van építve a turistaforgalom részére. A főbejáratot már röviddel a felfedezés után vasrácsos ajtóval lezárták. Később a Vizes-járatra is vasrács került. A 70-es évek közepéig a barlangnak fizetett őre volt (KÉMENES József). Időközben a barlang többször gazdát cserélt, vagyis az amatőr barlangkutatók csoportjai váltották egymást. Sajnos, a 80-as évek óta voltak időszakok, amikor a barlang őrizet nélkül maradt, így többször feltörték az ajtót, és ilyenkor a cseppkőképződményeket összetörték. Egy időben a barlang Nagytermében katonai táborozás is volt. De már a felfedezés után rövid időre a legszebb aragonit kristálycsoportokat létrára állva levésték a Nagyterem faláról. A járatok falai tele voltak firkálva. A neveket, feliratokat a barlangkutatók lemosták. Mivel a barlangtúrák népes csoportokban zajlanak és a képződmények a járdáról elérhetők, ami kézzel letörhető, azt mind letörték. A vezető nem tudja ellenőrizni az egész csoportot. A barlang állapota még így is kielégítőnek mondható. A karsztterület védelme a törvények és határozatok ellenére csak papíron maradt. Az illetékes erdészeti hivatal és a Gyergyószentmiklósi Múzeum sohase próbáltak érvényt szerezni e törvényeknek. 1995-ben újabb határozatot (13/1995) hozott a Hargita Megyei Tanács, amely megerősíti a 17 hektáros terület védelmét. A 70-es években, közvetlen a barlang környékéről hatalmas, öreg fenyőfákat vágtak ki. A közelmúltban a védett területen erdőgyérítést végeztek. Ezek a beavatkozások a terület vízháztartásának a felborulásához vezethetnek. Az évszázados ősfenyves és a dús aljnövényzet biztosíthatja csak azt a mikroklimát és hidrológiai egyensúlyt, amely a cseppkőképződéshez szükséges, széndioxidban és humuszsavakban gazdag vizet szolgáltatja folyamatosan. A természetvédelmi terület határa a mai napig sincs kijelölve. A menedékház környékének szemétgondjait is meg kell oldani minél hamarabb, mert az egyre növekvő turizmus következtében mind több hulladék marad itt, amit a temészet nem tud megemészteni. ÖsszefoglalásA gyergyótekerőpataki Súgó-barlang az 1 km-t meghaladó járatrendszerével, gazdag és változatos cseppkőképződményeivel, ritka aragonitkristályaival, karsztos formakincsével olyan tudományos, természeti és turisztikai értéket képvisel, amelyhez hasonlót a Keleti-Kárpátok központi részén máshol nem találunk. E munka csak nagy vonalakban igyekezett bemutatni ezt a barlangrendszert, amelyben részlettanulmányok sokaságát kell még elvégezni a különböző tudományok szakembereinek. További kutatást igényel az aragonitok képződési folyamata, a szinte alpesi magasságban (1000 m) levő barlang élővilága, a járatokat kitöltő üledékek és az ezekben található őslénytani leletek. Hosszabb és állandó megfigyeléssorozat fényt deríthetne a barlangban tartózkodó denevérek életére, vagy a karszt-hidrológiai viszonyokra. De mindezekre a kutatásokra csak úgy kerülhet sor a jövőben, ha hatékony védelmet biztosítunk a barlangnak és környékének, különben nem marad mit tanulmányozni. A Súgó-barlang feltárása még nincs befejezve. Az eddigi megfigyelésekből, kutatásokból megállapítható, hogy a rendszernek csak egy részét ismerjük. A számtalan továbbjutási lehetőség újabb munkára kell ösztönözzön egy technikailag jobban felszerelt fiatal kutatócsapatot, akik majd tovább folytatják a megkezdett munkát. Köszönöm KÁLLAI Mihály, ILYÉS Lajos, BERSZÁN József, GIURGIU Marius, DUDNIC Mihai, BARTHA Zsolt barlangkutató társaimnak a segítségét, velük együtt végeztük a Súgó-barlang kutatását és térképezését. Köszönettel tartozom mindazoknak, akik segítették munkámat, valamint NAGY Andrásnak, a barlang mostani gondnokának önzetlen, baráti segítségéért. Jegyzet1. Köszönöm BUSLIG Lajos (Nagysziklabontó) barátomnak, barlangkutató társamnak, hogy megismertette velem ezt a rendkívül érdekes barlangot és azokat a felejthetetlen éveket (1975-1980), amikor együtt kutattunk és “melóztunk” a barlang turisztikai kiépítésén. 2. 1965. nov. 7-én a Főágat feltárók névsora: BUSLIG Lajos, GÖNCZI Ferenc, ifj. ROMFELD Ákos, TOMOR Zoltán, KÉMENES József, GARAI Ödön. 3. 1966 januárjában a Túlfolyóág feltárásán részt vett: BUSLIG Lajos, TOMOR Zoltán, GERŐFI Ferenc 4. A baróti Ursus Spelaeus (Barlangi Medvék) Amatőr Barlangkutató Csoport 1971 és 1981 között működött DÉNES István vezetésével. Kutatási területük a Vargyas-szoros, a vargyasi Gódra karsztterület, az alsórákosi Olt-szoros és a Keleti-Kárpátok középső részének mészköves területei Borszéktől Csíkszentdomokosig. A csoport közel 100 új barlangot fedezett fel, kutatott át és térképezett. A bukaresti “Emil RACOVIŢĂ” Barlangkutató Intézet részére elkészítették a székelyföldi barlangok tudományos dokumentációját. 5. A Súgó-barlang felmérését és egyéb méréseket centezimális beosztású geológus-iránytűvel, dőlésszögmérővel és mérőszalaggal vagy topofillel végeztük. 6. A Súgó vizének vegyi elemzését a csíkszeredai “Geolex” Geológiai Kutató és Feltáró Vállalat laboratóriumában végezték el. Irodalom1.AVRAM, Ştefania; DUMITRESCU, D. (1969): Contribuţii la cunoaşterea Opilionidelor din România, Lucr. Inst. de Speol. “Emil Racoviţă”, Tom. VIII, Bucureşti, p. 99-145 2.BALOGH Ernő (1969): Cseppkővilág, Ifjúsági Könyvkiadó, Bukarest 3. BALOGH Ernő (1963): Hozzászólás (a GÁNTI Tibor, Borsókőszerű képződményekről c. cikkhez), Karszt és Barlang 1963 évf., I füz., p. 16, Budapest 4. BÁNYAI János (1938): A Székelyföld természeti kincsei és csodás ritkaságai – Barlangjaink, I. köt., Odorhei – Székelyudvarhely, p. 155 5. BLEAHU, Marcian (1974): Morfologia carstică, Ed. Ştiinţifică, Bucureşti 6. BLEAHU, Marcian (1982): Relieful carstic, Ed. Albastros, Bucureşti 7. BLEAHU, M.; DECU, V.; NEGREA Şt.; PLEŞA, C.; POVARA I.; VIEHMANN, I. (1976): Peşteri din România, Ed. Ştiinţifică şi Enciclopedică, Bucureşti, p. 389-390 8. BUSLIG Lajos (1975): Jelentés a gyergyótekerőpataki Súgó cseppkőbarlang helyzetéről (kézirat) 9. HILL, Carol A.; FORTI, Paolo (1986): Cave minerals of the world, Huntsville, Alabama, USA, p. 18-68, 163-165 10.CSIBY Andor, Dr. (1938?): Valea Strâmbă-i Gyergyótekerőpataki “Súgó” cseppkőbarlang, p. 99-104, Gheorgheni 11. DÉNES István (1995): Székelyföldi barlangok, Erdélyi Gyopár 1995/3, Kolozsvár, p. 21-23 12. DIACONU, Gabriel (1983): Sur le paragenčse minéralogique gypse-aragonite recontrée dans quelques de Romanie, Trav. de L’Inst. Speol. “Émile RACOVITZA”, Tom. XXII, p. 81-90, Bucureşti 13.FERENCZI Béla (1935): Csíkvármegye monográfiája, p. 71 14.FODOR István (1981): A barlangok éghajlati és bioklimatologiai sajátosságai, Akadémiai Kiadó, Budapest 15.MASTACAN, Gheorghe; MASTACAN I. (1976): Mineralogie, vol. II, Ed. Tehnică, Bucureşti 16.MÂNZĂRARU, Lidia (1967): Contribuţii la cunoaşterea unor tipuri de cristale din peşteri, Lucr. Inst. Speol. “Emil Racoviţă”, Tom. VI, p. 165-179, Bucureşti 17.ORGHIDAN, Traian; NEGREA, Şt.; RACOVIŢĂ, Gh.; LASCU, C. (1984): Peşteri din România, Ed. Sport-Turism, p. 425-429, Bucureşti 18.OROSZ Endre (1932): Egy új csontbarlang a Székelyföldön, Erdély, XXIX évf., 4. szám, p. 85-87, Kolozsvár 19.POMPEI, Cocean (1995): Peşterile României, potenţial turistic, Ed. Dacia, p. 238-239, Cluj-Napoca 20.SZABLYÁR Péter (1988): Barlangtani megfigyelések a Súgó-barlangban, Karszt és Barlang, 1988 évf., II. füz., p. 81-84, Budapest 21.TAMÁS Tihamér (1943): Arany helyett rózsaszínű márványra bukkantak a tekerő-pataki Súgó-barlangban, Pesti Hírlap, 1943. okt. 23., Budapest 22.TAMÁS Tihamér (1943): Évszázados legendák, nemzeti kincseink nyomában. Feltárják a tekerőpataki “Aranylyuk”-at (Súgó-barlang), Összetartás, 1943. okt. 15., Budapest 23.TAMÁS Tihamér (1943): Rózsaszín márványt találtak a gyergyói Súgó-barlangban, Országjárás, 4. évf., 26. szám, p. 6, Budapest 24.TAMÁS Tihamér (1944): Évszázados kincslegendák nyomában. Arany helyett márványra bukkantak a gyergyótekerőpatakiak a Súgó-barlangban, Új magyarság, 1944. jún. 4., p. 19, Budapest 25.TOMOR Zoltán (1968): A tekerőpataki Súgó cseppkőbarlang, Előre, 1968. ápr. 27. 26.TOPÁL György (1988): Alsó-pleisztocén korú denevérlelet a Súgó-barlangból, Karszt és Barlang, 1988 évf., II. füz., p. 85-90, Budapest 27.ÚJVÁRI, József (1959): Hidrografia R.P.R., Ed. Ştiinţifică, Bucureşti 28.VASBÁNYAI Antal (1944): A tekerőpataki Súgó-barlang titka, Csíki Néplap, 1944. márc. 14., Csíkszereda |
| < Előző | Következő > |
|---|
| www.szekelyfoldert.info | Minden jog fenntartva © 2005-2006 | Digital Studio |