|
*A délkelet-erdélyi Vargyas-patak szorosának 1200/9. számú barlangjában talált kora bronzkori depólelet
(Kivonat)
A Kárpát-medence kora bronzkori fémművességének egyik legjellemzőbb terméke az egyélű, nyéllyukas balta. Több száz ilyen balta ismert, mégis elenyészően kevés a nem szórványként talált, ha-nem leletegyüttesek részeként előkerült, pontosan közölt darab.
A szerzők ismertetik a Vargyas-szoros 1200/9. számú barlangjának bejárati termében 1985 nyarán felfedezett, két darab nyéllyukas rézbaltából és két darab kilenc, illetve tíz menetes spirálkarperecből álló depóleletet.
A barlangterem falának egy kis beugrásában, szikladarabokkal betakarva feküdt a két egymásra fektetett balta és az ezek mellé helyezett két karperec. A leletekről felszedés előtt fekete-fehér és színes fotódokumentáció készült. A terem alján, a kitöltés felszínén őskori (Körös-, Wietenberg-műveltség) cserépedény-töredékeket és kovapengéket találtak.
E baltatípus sokat vitatott és még jelenleg se eléggé világos tárgyköréhez lehet szerény adalék a vargyasi balták ismertetése és részletes tárgyalása.
*
A Kárpát-medence kora bronzkori1 fémművességének egyik legjellemzőbb terméke az egyélű, nyéllyukas balta (Schaftlochaxt), amelynek nagyszámú változata ismert e terület kisebb földrajzi régióin belül is. Annak ellenére azonban, hogy már csaknem háromszáz ilyen baltát ismerünk, lényegében máig bizonytalannak tekinthetjük származásuk, pontos kulturális hovatartozásuk és kronológiai helyzetük kérdését, mivel az ismert balták nagy számához képest elenyészően csekély a nem szórványként talált, hanem leletegyüttesek részeként előkerült, precízen közölt darab.
E baltatípus problémáinak megoldásához lehet adalék az alábbiakban ismertetendő, két darab nyéllyukas rézbaltából és két darab kilenc, illetve tíz menetes rézspirál karperecből álló depólelet, amely 1985 nyarán került elő a délkelet-erdélyi Vargyas-patak szurdokvölgyében (Cheile Vârghişului) található 1200/9. számú barlangból.
A Vargyas-patak a Központi Hargita nyugati oldalának vizeit gyűjti össze, és az almási karszton áttörve Erdővidék (Baróti-medence) DNy-i sarkában ömlik az Oltba. Ott, ahol a patak észak–déli irányban átvágja a Persány–Rika-hegység északi végződésénél lévő almási mészkőtömböt (olisztolitot), egy 3 km hosszúságú rendkívül szűk szorost alakított ki, látványos karsztjelenségeket létrehozva. Erről a kis területről mintegy 122 barlang ismert, köztük a leghíresebb a homoródalmási (Mereşti), vagy ORBÁN Balázs-barlang2. A barlangok közül 44 az, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal a paleolitikumtól a középkor végéig emberi használatban volt3. Annak ellenére, hogy a századelő óta a szoros igen sok barlangjában gyűjtöttek szisztematikusan, néhány esetben tervszerű ásatással is régészeti leleteket4, teljes közlésre egyelőre csak az egykori barcasági Szász Múzeum kutatóinak ásatásaiból megmaradt leletek kerültek5.
Az 1200/9. számot viselő ún. Lublinit-barlang (2. ábra) a Vargyas-patak szorosának jobb oldalán, 72 m magasan a patak szintje fölött található (657 m tszf.), egy viszonylag nehezen megközelíthető meredek hegyoldalon6. A barlang egy kisebb sziklafal tövében nyíló, erősen feltöltődött, 1,3 m magas és 3 m széles bejárata után közvetlenül tágas terem következik, amely fokozatosan szűkül egészen a negyvenes években ásott 1. számú kutatógödörig. Ettől a résztől kezdve már csak négykézláb lehet közlekedni a barlang szájától 70 m-re lévő vasajtóig, amit a helyi barlangászok készíttettek az ajtó után következő KRISTÓ András-terem cseppkőképződményeinek megóvására7.
A tárgyalt leletek 1985. július 21-én kerültek elő, mikor a barlangot ellenőrző geológus kifelé jövet átvizsgálta a bejárati terem falainak mentét, annak reményében, hogy a szélek kevésbé széttaposott és bolygatott, néhány cm-es kultúrrétegében hátha régészeti leletanyagra bukkan. Kifelé haladva, a barlang falának egy mélyedésében (3. ábra) a járat kőomladékos felületétől eltérő, mesterségesnek tűnő kőrakást vett észre, amelynek szétbontása közben a nagyobb kövek alatti humuszos, törmelékes felszínen bukkant rá a kincsleletre (4. ábra). A balták párhuzamosan egymásra voltak fektetve, s közvetlenül mögéjük helyezték a két spirál karperecet (5. ábra). A leleteket megtaláló DÉNES István, mielőtt hozzányúlt volna a tárgyakhoz, színes és fekete-fehér fotókkal dokumentálta őket eredeti helyükön, és csak ezután szedte föl a leletegyüttes darabjait (6. ábra), s vizsgálta át lelőhelyük 3 x 3
m-es körzetét. Kis szondájában azonban csak né-hány durva körömbecsipkedéses és finomabb soványítású, koraneolitikus, illetve bekarcolt díszű, Wietenberg-kultúrához tartozó cseréptöredék került elő, igazolva eddigi gyűjtései alapján tett azon feltételezését, miszerint a barlangot csak e két időszakban használták intenzívebben.
A leletek leírása
1. Nyéllyukas rézbalta
Az ívelt élben végződő, egyenes hátú, alul lendületesen ívelő, lekerekített ötszögű keresztmetszetű pengerésztől enyhe ívvel kialakított nyélcsővel különül el nyélrésze. A balta eredetileg a barlang mennyezete felé néző oldalát vékony cseppkőréteg borítja, másik felén azonban jól kivehető, facettálásra emlékeztető nyomok figyelhetők meg. A facettálás négy síkja a nyélrész aljától indul függőleges irányba, a nyélcső közepe táján pedig vízszintes irányú sorokat alkotva kanyarodik a pengerészre. A pengerész él felé kiszélesedő részén a facettálás eltűnik, és az él két vége felé kifutó félköríves része (a balta más felületeihez képest) simább, valószínűleg apró kalapácsütésekkel kialakított felületet képez. A pengerész felső harmadán egy nagyobb foltban 2–6 mm hosszú, párhuzamos és egymást metsző irányú, sekély bekarcolások láthatóak, amelyek durva reszelésre utalhatnak.
Hossza: 14,2 cm; Súlya: 1060 gr.
2. Nyéllyukas rézbalta
Az ívelt oldalú, lekerekített metszetű pengerésztől az előbbi baltánál határozottabban különül el ennek cilindrikus nyélcsöve. A nyéllyuk alsó és felső részén egyaránt keskeny borda húzódik. A pengerész háta egyenes és alig ívelő legyező alakú, kissé visszafelé hajló élben végződik. A balta éle feltűnően csorba (apró bevagdosásokkal tagolt), és megfigyelhető, hogy az éle kissé túlnyúlik az eredeti síkon, ami ebben az esetben kalapálással történő folyamatos utánélezésre utalhat.8 Ennek a baltának is az egyik oldalát vékony cseppkőréteg fedi, de még ennek ellenére is fölismerhető a másik oldalon már határozottan mutatkozó, párhuzamos facettálással tagolt felület. A balta nyélcsövének aljától induló függőleges facettálás a pengerész felületén vízszintes irányban folytatódik, egészen a pengerész él felőli kiszélesedéséig, ahol az él vége felé kifutó részen az előbbi baltához hasonló módon finom kalapálással kialakított simább felületben végződik.
Hossza: 14,4 cm; Súlya: 905 gr.
3. Spirál karperec
0,6–0,9 cm átmérőjű, kerek átmetszetű, végein elvékonyodó bronzhuzalból készített, kilenc menetes.
Átmérő: 6,8 cm; Magasság: 4,8 cm; Súly: 280 gr.
4. Spirál karperec
Az előbbihez hasonló, tíz menetes.
Átmérő: 6,7 cm; Magasság: 5,8 cm; Súly: 350 gr.9
A Lublinit-barlangban talált baltákat keleti típusú harcibaltának vagy – és ma ez az általánosabb elnevezése – egynyelű nyéllyukas baltának nevezik.10 Az alapformán belül is számos kronológiai és tipológiai alaptípust különítettek el11, bár az egyes formák merev horizontba és típusokba sorolása ma egyre inkább megalapozatlan próbálkozásnak tűnik12. Számos régi és újabb lelet utal arra, hogy ezeket a baltákat nem lehet zárt időhorizontokhoz, területi egységekhez kapcsolni, illetve fejlődési sorokba rendezni, mivel teljesen egyedi készítmények, és sok esetben az egyes típusok még regionális műhelyekhez sem kötődnek. Ezeket a baltákat ugyanis kvarchomokkal soványított agyag öntőmintákkal készítették és feltételezhetően fából faragott formákat használtak az öntőminta kialakításához.13 Az agyag öntőminták törékeny, sérülékeny tárgyak lehettek, és nyilván minden egyes balta öntéséhez újat kellett készíteniük.14 Tovább egyéníti a formákat az is, hogy az öntés után a balták néhány esetben kalapálással nyerték el végső alakjukat,15 ekkor tüntették el az öntési varratokat, az öntési hibákat, és valószínűleg ekkor gömbölyödik le a balta felülete is. Feltűnő az is, hogy az ismert nyéllyukas balták öntőmintáinak éle soha sem olyan ívelt, mint a kész baltáké, ami szintén az utólagos felületkezelő kalapálással magyarázható.
Mindezek ellenére, annak azért mégsem zárhatjuk ki a lehetőségét, hogy egyes típusokat esetleg gyártási centrumokhoz kössünk.16 Az ilyen irányú próbálkozásoknak azonban csak nagyobb számú, zárt leletegyüttesből előkerült, precízen közölt balták ismeretében lehet esélyük.
A megoldatlan problémák között szerepel a balták időbeli és kulturális hovatartozása mellett származásuk kérdése is. A hagyományos felfogás szerint a primer baltaforma előázsiai–mezopotámiai eredetű, amely azután kaukázusi–majkopi centrumból Kelet–Európa sztyeppei kultúráin,17 vagy Anatólián keresztül az Égeikum közvetítésével18 jut a Kárpát-medencébe. A forma égeikumi származása mára már biztosan kizárható, a kora helledikus fémművesség néhány szórványosan előforduló darabon kívül nem gyártja, illetve használja az egyélű nyéllyukas baltának ilyen típusait.19
Ma a legvalószínűbb az, hogy ez az új fémművességi technológia, melynek legkarakterisztikusabb terméke az egyélű nyéllyukas balta – helyi kárpát-medencei, észak-balkáni, kelet-alpi fémművességi alapokon alakul ki,20 oly módon, hogy az Égeikum felől technológiai újításokat, keletről pedig többszörös áttétellel bizonyos tárgyformákat – így a szóbanforgó egyszerű baltaformát is21 – adaptál. Az új, kora bronzkori metallurgiát megelőző helyi kelet-alpi és bádeni–coţofeni-i fémművesség nagyon izolált, ezért nem jöhet igazán szóba egyedüli alapként, inkább egy jelenleg még pontosan nem körvonalazható dél–északi irányú kulturális diffúzió terméke lehet a helyi fémművességi technológiák átalakulása és termékenységük megugrása. A technológiai átvétellel párhuzamosan megfigyelhető kulturális átrendeződés hátterében nem áll komolyabb etnikai változás és nagyobb népmozgás, inkább csak a korábbi nagyobb kulturális egységek karakterisztikus csoportokra való szétválásával, új ideológia elterjedésével, egyes területeken pedig esetleg mobilabb életmódú, keleti elemek által való átszervezésükkel kell számolni.
A baltaforma főbb problémáinak az áttekintése után térjünk vissza a vargyasi baltákhoz. Mindkét balta vízszintes hátrészén varrathoz hasonló egyenes, alig eldolgozott vonal figyelhető meg, ami azt valószínűsíti, hogy zárt öntőmintában készültek. Erre a zárt öntőmintára utalhat az 1. balta nem teljesen vízszintes hátrésze (ld. pengerész metszetét), mely minta azonban mindkét balta esetében különböző lehetett, amire az alakjukban megnyilvánuló számos kisebb különbség utal: így pl. pengerészeik keresztmetszete, nyéllyukaik és nyélcsöveik kialakítása stb. Főbb tulajdonságaikban – egyenes hát, kissé ívelő has, alul kissé ívelt oldalú, rövid nyélcső – mindkettőjük Al. VULPE Dumbrăvioara típusával mutat rokonságot.22
Eltekintve attól az eltéréstől, hogy a bányabükki baltáknak nincsen meghosszabbodó, a testtől elváló nyéllyukuk, és pengerészük keresztmetszete kivétel nélkül lekerekített négy-szög alakú23, az 1. balta erősebben ívelt, a nyéllyuk vonala alá futó éle és egyenes háti része a bányabükki lelet baltáival mutat hasonlóságot. Rokonítható ez a darab a Dumbrăvioara típusú nagyszederjesi (Mura Mare) baltával is,24 nemcsak formailag, hanem keresztmetszetében és a mindkét darabon megfigyelhető facettált felület-kialakításában is.
A 2. balta élkiképzésében és a Dumbrăvioara típusra kevésbé – a bányabükkire sokkal inkább – jellemző lekerekített négyszögű keresztmetszetében az ozsdolai (Ojdula)25, formájában és arányaiban pedig a Creţeni-i26 baltával rokon. A párhuzamként említett két balta szintén a Dumbrăvioara típushoz tartozik. A 2. balta kevésbé ívelt egyenes idomai, karcsúbb teste és a kissé hosszabbra kialakított, két végén enyhén ívelő nyélcsöve alapján az Izvoarele típusba sorolt baltákkal is mutat némi hasonlóságot, ám azok pengerészének keresztmetszete általában kevésbé lekerekített, és hatszögű27.
A fent leírtakból is kitűnik, hogy milyen bizonytalanok a baltákat tipológiai és ez alapján fejlődési sémákba soroló próbálkozások, hisz mindkét leírt darabunk egyszerre több típus jegyeit is hordozza.
Szót kell még ejteni a tárgyak testén megfigyelhető síkozott felületkezelésről. A felületkezelésnek ez a fajtája eddig Erdély Dumbrăvioara típushoz sorolt baltáin fordul elő: a nagyszederjesi (Mura Mare) egész testén, a székelyzsomborinak (Jimbor) és a sepsiszentgyörgyinek (Sfântu Gheorghe) pedig a nyélrészén28, de egy Monospetri (Petreu) területén előkerült mezőkeresztesi típusú rézkori csákánybaltán (Hammeraxt) is találkozhatunk ilyen felülettel29. E térségeken kívül a magyarországi Zókról előkerült egyik baltaöntőminta belsejében ismerhető fel facettált felület,30 illetve a montenegrói Mala Grudából és Topol-jéről ismerünk egy-egy nyéllyukas baltát, melynek nyélrészei facettáltak31. Erről a területről is ismerünk hasonló felületkezelést egy rézkori ellentett élű csákányon.32 A fémtárgyakon megjelenő facettálás talán a balták fa mintadarabjainak faragására, felületkezelésére utal.
Meglepően jó párhuzamait – nemcsak formában, hanem talán időben és térben is – ismerjük fel baltáinknak Csíkszentlélek (Leliceni) kora bronzkori telepén előkerült, agyagból készült, felül nyitott, kétrészes öntőminta negatívjaiban.33 Ezek a formák (méreteikben is) majdnem pontos megfelelői a vargyasi baltáknak, különbséget csak a 2. balta hosszabb nyélcsövében, illetve az 1. balta nyélcső alá ívelő élében és rövidebb nyélcsövében láthatunk. Ezek az eltérések egyúttal kizárják a lehetőségét annak, hogy ezekben a mintákban készültek volna baltáink, mivel az említett különbségek nem írhatók az öntés utáni, végleges formát kialakító kalapálás számlájára.34
A csíkszentléleki (Leliceni) öntőmintákat publikálójuk a telepen előkerült kerámiaanyag alapján a Jigodin-csoport termékének tartja.35 Ennek a karakterisztikus edényművességgel bíró csoportnak az elterjedése főként a Csíki-medencére korlátozódik, bár ilyen jellegű kerámiaanyag zártan előfordul a Kárpátok külső oldalán a moldvai Oneşti-medencében36, és két lelőhelyet számon tartanak még a Baróti-medencében és környékén is: az egyik lelőhely Bardoc (Brăduţ), ahol kőláda sírokból37, a másik pedig éppen egy Vargyas-szorosbéli barlang (1200/1., Albert-barlang), amelyből szórványként került elő hasonló kerámiaanyag38 (1. ábra).
A Baróti-medence és környéke azonban a Schneckenberg B kultúra északi peremterületéhez tartozik39. A Jigodin és a Schneckenberg B kultúrák viszonya sem területileg, sem kronológiailag nem teljesen tisztázott: jelenleg két különálló, ám nagyjából egyidejű, rendkívül sok közös elemet hordozó kultúraként értelmezhetjük őket.40
A Jigodin-kultúra és a Schneckenberg-kultúra klasszikus fázisa (Schneckenberg B) nehezen különböztethető meg: nagyjából egykorúak, településtörténeteik szinte kiegészítik egy-mást, anyagi kultúrájuk is sok szempontból hasonló. Kőiparuk, bronzeszköz típusaik és öntési technológiájuk azonos, s ezen felül igen sok közös edényformájuk is van. Eltérést csak bizonyos edényformáikban és főként a Schneckenberg kultúrára alig jellemző, a Jigodinban viszont általános zsinegdíszítés használatában tapasztalni.41
A fentiek alapján baltáinkat nagy valószínűséggel tarthatjuk a Jigodin vagy Glina III–Schneckenberg B kultúra termékének, vagyis mindenképpen a helyi régió kultúrái által létrehozott produktumnak.
Korábban felmerült a lehetősége annak is, hogy bizonyos erdélyi egyélű nyéllyukas baltaleletek elrejtői olyan késői Coţofeni populációk lehettek, akik tovább éltek a Glina III–Schneckenberg B, Jigodin, Gyula–Roşia kultúrák mellett Erdély általuk meg nem szállt övezeteiben.42 Mára a Coţofeni kultúra kora bronzkori szerepe jóval árnyaltabban értelmezett. Míg Erdély más területein a legkorábbi kora bronzkori kultúrák anyagát jelentős mértékben átszínezik Coţofeni elemek43, addig a Schneckenberg és Jigodin kultúrák esetében ez a hatás az eddigi adatok alapján elhanyagolható.44
A vizsgált baltatípus különböző forma-változatai a késő Vučedoli időszaktól kezdve terjedtek el nagy számban, és minden bizonnyal a Vučedol kultúra népessége közvetítette az ezzel a formával együtt jelentkező új tárgytípusok és technológiák elterjedését a Kárpát-medence és az Észak-Balkán szomszédos kultúrái felé.45 A későbbiekben a Glina III–Schneckenberg B–Jigodin–Şoimus–Somogyvár–Vinkovci–Makó–Nyírség–Gyula–Roşia-kultúrák időszakában sok más közös sajátosság mellett ezek a balták is általánosan elterjedt eszközökké válnak, már nemcsak az Észak-Balkánon és peremterületein, hanem az egész Kárpát–medencében.
E baltatípusok egyszerű, díszítetlen nyélcsövű változatainak46 használata a Kárpát-medencében a kora bronzkor végéig követhető (kora bronzkor 3). A legkésőbbi darabok közé számíthatjuk a Hatvan-kultúra környezetéből származó emődi darabot47, és a stublói lelet egyszerűbb baltáját48. A Vučedoli kultúrától északi irányba terjedő új metallurgia „tömegtermelésével” – amire többek között Magyarország és Erdély jelentős mennyiségű baltája utal – egy több szempontból is új korszak kialakulását jelzi. Az új korszak – a kora bronzkor – elején a gyorsan terjedő technológiai alapokon regionális, de a nagy és autonóm kárpát-medencei – észak-balkáni központon ezernyi szállal kapcsolódó helyi metallurgiák alakulnak ki. Ez az új fémművesség viszonylag egységes arculatú – ám ennek ellenére, ha kultúrákra nem is, de kisebb földrajzi egységekre biztosan felbontható. Ezeknek a kis egységeknek a határait, illetve centrumait a balták számának a koncentrálódása is körvonalazhatja. Egy ilyen kisebb földrajzi metallurgiai egység a Schneckenberg–Glina III–Jigodin kultúrák Erdély délkeleti és Havasalföld északi, a Kárpátokhoz közvetlenül kapcsolódó területe. Ezzel kapcsolatban figyelemre méltó, hogy a Jigodin–Schneckenberg kör elterjedése mennyire szorosan a Csíki-medencéhez és Erdővidékhez kötődik. Valószínűleg megtelepedési stratégiájukban az elterjedésük északi perifériáján található – többek között felszíni termésrézkibúvásairól ismert – balánbányai rézlelőhely birtoklása és kihasználása is fontos szerepet játszott.49
Röviden szólni kell a vargyasi lelet két másik tárgyáról, a többmenetes spirális karperecekről. A spirálkarperec a neolitikum végétől válik kedvelt ékszerré Kelet- és Közép-Európában50, tömeges gyártása, illetve használata azonban csak a kora bronzkor végétől, a középső bronzkor elejétől figyelhető meg, főként a Közép-Duna-medencében (Gáta–Wieselburg, Unterwölblinger és Aunietitz kultúrák).
A Kárpát-medencében ez a tárgytípus a késő neolitikumtól kezdve ismert,51 ám sem ebben az időszakban, sem a rézkor idején, néhány kivé-teltől eltekintve nem volt jellemző többmenetes változatuk használata.52 Egyáltalán nem ismertek ilyen tárgyakat a Vučedol, a Makó, a Somogy-vár–Vinkovci, a Nyírség, a Şoimus, a Glina III és a Schneckenberg kultúrák anyagában sem.
Igazán elterjedtté – úgy tűnik – a bronzkor 3 időszakában váltak.
Erdélyből a Gyula–Roşia csoport anyagából a Királyerdő-hegységbeli Igric (Peştera Igriţa) barlangból került elő egy hasonló – de nem szorosan összetapadó menetű – karperec.53 Az Alföld területén a pitvarosi temetőben már mind zárt több menetes, mind pedig nyitott több menetes változatai előfordulnak.54 Függetlenül attól, hogy az Óbéba–Pitvaros leletkört a Perjámos-kultúra részének, vagy önálló kultúrának tartjuk, ezeket a darabokat biztosan datálhatjuk a korabronzkor 2-re, esetleg a 3 elejére. A karperecek a továbbiakban a Perjámosi kultúra korai (Szőreg 1–2) fázisában,55 a Gáta csoport oroszvári és gátai te-metőinek56 női sírjában, illetve a Kisapostag kultúra temetkezéseiben fordulnak elő nagyobb számban57.
Az Ottomány, Gyulavarsánd, Wietenberg kultúrák köréből nem ismerünk többmenetes spirálkarpereceket, és a velük egyidős Hatvan, illetve Füzesabony kultúrák anyagában is csak szórványosan fordulnak elő ezek az ékszerek58.
A Dunától nyugatra eső közép-európai területeken a Rei. Bz. A1–A2 időszakban rendkívül elterjedt a divatja ezeknek az ékszereknek; bemutatott darabunknak számos analógiáját ismerjük különböző csoportok körében.59 A Kárpát–medencében úgy tűnik, hogy főként a kora bronzkor vége és a középső bronzkor eleje (kora bronzkor 2–3, középső bronzkor 1) az az időszak, amikor ezek a többmenetes, egyszerű spirális karperecek használatban voltak.
Az eddig leírtak alapján megállapíthatjuk, hogy a Vargyas-szoros 1200/9. barlangjában felfedezett kis raktárlelet a kora bronzkor 2 periódusában került elterjedésre a Schneckenberg, vagy Jigodin kultúrák népének a területén. Előkerülése új típussal – a spirálkarperec – bővíti a kora bronzkori Délkelet-Erdély eddig megismert fémtárgyainak körét.60
További érdekessége a leletegyüttesnek a jellegzetes női ékszernek számító spirálkarperecek és balták együttes elterjedése, mivel a korszakban kivételesnek számít az ékszerek és fegyverek együttes deponálása61. Az egyélű nyéllyukasbaltákkal legtöbbször különböző laposbaltatípusok,62 esetleg vésők vagy nyersanyagrudak kerültek elrejtésre.
A barlang fala mellett talált leletegyüttes azon ritka bronzkori depók közé tartozik, amelyek nem feldúltan vagy szórványleletként, hanem jól megfigyelt állapotban kerültek elő. A fémeszközökből álló kincsek már a bronzkor e legkorábbi szakaszában is azzal a problémával szembesítenek, hogy egykor vajon szakrális vagy profán okok miatt kerültek elterjedésre. A nagyszámú baltát tartalmazó kincsek feltűnése a kora bronzkori Kárpát-medencében és peremterületein63, a hasonló deponálási szokás mögött közös szellemi háttérre utalhat, ám az eddig megismert depók leletkörülményeiről rendelkezésünkre álló szűkös adatok alapján eldönthetetlen, hogy az egyes kincsek valamiféle áldozatként vagy egyszerűen csak a presztízstárgyak időleges megóvásának céljából kerültek elrejtésre.
Az 1200/9. barlangban előkerült depó esetében pusztán az, hogy ezeket a tárgyakat barlangban rejtik el, nem utal kizárólagosan szakrális hátterű cselekedetre, hiszen termeik menedékül is szolgálhattak a különböző korokban64. A magasan fekvő, csak meredek útvonalon megközelíthető barlangok kellőképpen rejtettek és optimálisan védhetőek voltak, s akár kisebb állatállomány időleges elhelyezése is megoldható volt bennük.65
Egyelőre nem rendelkezünk semmilyen adattal arra, ami a Vargyas-völgyi barlangok kultikus használatára utalna. Nem kerültek elő bennük eddig sem temetkezésre, sem áldozatra utaló emberi csontmaradványok vagy tárgyak, sem olyan kultikus építmények nyomai, amelyek66 szakrális használatra utalnának. A barlangokban található nagy mennyiségű kerámiatöredék, kő illetve csonteszközök pedig inkább profán célokra való használatbavételükre utal.67
Ezzel szemben maga a lelet összetétele viszont a szakrális célú deponálás mellett szól, hiszen nem lehet véletlen, hogy a korszakban a különböző régiókban elrejtett fémkincsek szinte csak baltákat tartalmaznak.
A kora bronzkortól kezdődően megjelenő baltákat tartalmazó kincsleletek68 nemcsak az ekkoriban kibontakozó új fémművességi technológia termelékenységére utalnak, hanem ezzel párhuzamosan jelentkező társadalmi és szellemi átalakulásról is tudósítanak, aminek a hátterében az egyes régiók egyre összetettebbé váló, fokozatosan megerősödő törzsi arisztokráciája állhatott, amelynek ideológiájában és szimbolikájában a fegyverek jelentős szerepet játszottak69. Ennek a kornak és ezeknek a csoportoknak volt az egyik fontos presztízstárgya az egyélű nyéllyukas balta.
Jegyzet
1. Dolgozatunkban a magyarországi kutatás által elfogadott bronzkori relatív kronológiai rendszert használjuk. Legutóbb erről: BÓNA 1992, 40–41.; KALICZ, SCHREIBER, KALICZ 1997; KULCSÁR, SZABÓ V., 1997, 154, Abb. 12.
2. DÉNES, KISGYÖRGY 1980; DÉNES 1990.
3. ORGHIDAN, DUMITRESCU 1962–1963; DÉNES István terepbejárásai. A barlangokat az őskorban a Wietenberg- és a Coţofeni-kultúrák népe, illetve a dákok látogatták legintenzívebben. Kora bronzkori kerá-miatöredékek a szoros barlangjaiban csak szórványosan találhatók.
4. ROSKA 1942, 108; SZÉKELY 1953, 24; ORGHIDAN, DUMITRESCU 1962–1963; MARCU 1976; EMŐDI 1981.
5. MARCU 1976.
6. ORGHIDAN, DUMITRESCU 1962–1963, 102–106.
7. Ezzel a barlanggal közvetlen kapcsolatban van a 105. számú barlang, amelynek 1979-ben felfedezett bajáratát kövek torlaszolták el, s belsejének omladékos felszínén két ép, kora neolitikus tálat fedeztünk föl. A két barlang közötti átjáró eltömődött, kapcsolatuk csak akusztikailag bizonyított.
8. SZABÓ 1993, 197.
9. A tárgyak DÉNES István magángyűjteményében találhatóak.
10. KALICZ 1968; KŐSZEGI 1957, illetve MOZSOLICS 1968; VULPE 1970; KUNA 1981; RIHOVSKY 1993; ZERAVICA 1993; KOVÁCS 1996; stb.
11. A balták kutatástörténetéről: KŐSZEGI 1957 és VULPE 1970, 6–13. A két legfontosabb tipológiai és kronológiai alapvetés: MOZSOLICS 1968, 13–17; VULPE 1970, 26–62.
12. Az ilyen merev időbeli és térbeli beosztások ellen szól pl. a dunakömlődi depólelet összetétele is, amelyben a nyéllyukas baltáknak együtt fordul elő három típusa (MOZSOLICS 1968, Taf. 1. 1–8.); vagy a zóki öntőminta lelet (ECSEDY 1983, Taf. XIV), amelyben együtt fordultak elő Dumbrăvioara és fajszi típusok (KOVÁCS 1996, 115–116).
13. ECSEDY 1983, 83; BÓNA 1992a, 49; SZABÓ 1993, 204. o. 17. jegyzet.
14. DURMAN 1983, 78.
15. HUNDT 1982, 207; Id. 8. j.; BUCHHOLZ, DRESCHER 1987, 43, 51.
16. A kozaraci baltatípus az egyik, amelyet elterjedése alapján szinte biztosan köthetünk egy bizonyos gyártási centrumhoz, ebben az esetben Boszniához.
17. KŐSZEGI 1957, 57; KALICZ 1968, 47; KUNA 1981; ČERNYCH 1991a.
18. VULPE 1970, 11.
19. MARAN 1989, 130.
20. DURMAN 1983, 77–78, 85; ECSEDY 1990; BÓNA 1992 a, 49; KALICZ, SCHREIBER, KALICZ 1997, 330.
21. DURMAN 1983, 85; MÜLLER, KARPE 1989, Abb. 6. 1.
22. A formát VULPE a Glina III és a Schneckenberg B kultúra jellegzetes típusának tartja, mivel az ilyen balták elterjedése szinte tökéletesen fedi az említett kultúrák településterületét. (VULPE 1970, 32; VULPE 1988, 210–212).
23. VULPE 1970, Taf. 1., 2., 3. 25–32.
24. VULPE 1970, Taf. 4., 54.
25. VULPE 1970, Taf. 4. 51.
26. VULPE 1970, Taf. 4. 34.
27. VULPE 1970, Taf. 4. 60, 5. 64. 69; VULPE 1988, 208–210. abb. 1. Az Izvoarele típust a Glina III kultúra által használt balták közé sorolják, és a zárt öntőmintában való öntés miatt a nyéllyukas balták fiatalabb, fejlettebb típusának határozzák meg (VULPE 1988, 209). Ám többek közt a zóki és a csíkszentléleki (Leliceni) lelet is azt bizonyítja, hogy a nyitott és zárt öntőmintás technológia egyidőben is létezhetett, illetve, hogy a nyitott min-tákban készült balták nem feltétlenül tartoznak egy korábbi horizontba.
28. VULPE 1970, Taf. 4/54, 53, 52.
29. VULPE 1975, Taf. 8/59a.
30. ECSEDY 1983, 11. öntőforma, Taf. XIII. 3.
31. PRIMAS 1996, Abb. 7.10–11; 7.12.1.
32. ZEVARICA 1993, 29.
33. ROMAN, DODD, OPRIŢESCU, JÁNOS 1992, V.t., és 10–11 kép.
34. Ld. 15. jegyzet.
35. ROMAN, DODD, OPRIŢESCU, JÁNOS 1992, 157–159.
36. ROMAN, DODD, OPRIŢESCU, JÁNOS 1992, 182.
37. ROMAN, DODD, OPRIŢESCU, JÁNOS 1992, 75–76.
38. EMŐDI 1981, 431 Fig. 2. 4, 5, 7; ROMAN, DODD, OPRIŢESCU, JÁNOS 1992, 176.
39. BICHIR 1962, Ab. 1.
40. CIUGUDEAN 1991, 109; ROMAN, DODD, OPRIŢESCU, JÁNOS 1992, 178–201.
41. ROMAN, DODD, OPRIŢESCU, JÁNOS 1992, 181.
42. VÉKONY 1986, 23.
43. CIUGUDEAN 1991, 104–106; ROTEA 1993; CIUGUDEAN 1996, 93–96, 139–145.
44. ROMAN, DODD, OPRIŢESCU, JÁNOS 1992, 183–187. A Vargyas szoros mintegy 11 barlangjából ismerjük eddig a Coţofeni kultúra bőséges kerámiaanyagát. Az eddig felszínre került cseréptöredékek inkább a kultúra korai (I) fázisának sajátosságait hordozzák.
45. ECSEDY 1983, 84–85.
46. VULPE 1 és 2 horizontjának baltái tartoznak ide (VULPE 1970, 13).
47. KOÓS 1993, 5–6, Taf. 1. 2.
48. VULPE 1970, Taf. 70. A1.
49. CIUGUDEAN 1991, 109; BARABÁSI 1996, 16–19.
50. KUNA 1981, 15, 56–57; ČERNYCH 1991, 582–585, Abb. 2–3.
51. ZALAI, GAÁL 1996, Abb. 7. 1–3.
52. DUMITRESCU 1957, Fig. 1. 2–3. Az erősdi (Ariuşd) telep felső rétegéből származó spirálkarperecek pontos datálása kérdéses, nem zár-hatjuk ki azonban a lehetőségét annak, hogy a leletegyüttes inkább a kora bronzkorból származik (ROSKA 1929, 13–14, 16. kép).
53. EMŐDI 1985, Fig. 15/69.
54. BÓNA 1965, VI. t. 7–8; VIII. t. 6,7.
55. GIRIĆ 1970. 13. sír; BÓNA 1975, 128.t. 9., 117.t. 1, 2, 12; CHICIDEANU, CHICIDEANU 1989, Abb. 5–7.; V. SZABÓ 1997, 65, 9. kép.
56. BÓNA 1975. 281.t.1, 286.t.2.
57. TORMA 1978, 16; SZATHMÁRI 1983, 21, Abb. 56.4.
58. TOMPA 1939, Taf. 27–29; KALICZ 1968, 177; BÓNA 1975, 158.
59. TOČIK 1979, LXXVI. 11, 12; KRAUSE 1988, 82–84, Abb. 38, 40.
60. A Schneckenberg B és Jigodin kultúrák által gyártott, illetve használt, eddig ismert fémtárgyak a következőek: egyélű nyéllyukas balta (pl. Vargyas, Csíkszentlélek, Ozsdola stb.) háromszögletű középbordás tőr (Csíkszentlélek), Randleistenbeile (Sepsiszentgyörgy–Őrkő), tű, ár (Csíkszentlélek) és spirálkarperec (Vargyas).
61. DURMAN 1983, 86.
62. A Vargyas-szorosban két laposbalta került elő, az egyik egy barlangból (VULPE 1975, 310), a másik pedig a szoros bejárata előtti dombhátról (VULPE 1975, 352). Mindkét balta környezetében a Wietenberg kultúra kerámiaanyaga került elő.
63. Kora bronzkori baltákat tartalmazó zárt leletek (depók, temetkezések) a Kárpát-medencében és peremterületein:
Magyarország (KOVÁCS 1996, 4. jegyzet): Depó: Dunakömlőd: 5 nyéllyukas balta, 3 laposbalta; Fajsz: 3 nyéllyukas balta, 2 rézvéső; Kisbér: 2 nyéllyukas balta; Balkány: 1 nyéllyukas balta, 1 tőr; Tápé–Lebő–Malaj-dok: 2 nyéllyukas balta, 1 laposbalta; Kiskundorozsma: 2 nyéllyukas balta. Sírmelléklet: Bácsalmás
Románia: Depó: Bányabükk (Vâlcele): 40 balta (VULPE 1970, 27). Ostrovul Corbului I.: 4 nyéllyukas balta, 1 laposbalta és 15 trapéz formájú rézrúd (VULPE 1970, 30). Ostrovul Corbului II.: 20 nyéllyukas balta (VULPE 1970, 36). Bolboşi: 2 nyéllyukas balta (VULPE 1970, 31). Rincaciov: 1 nyéllyukas balta és 2 laposbalta. (VULPE 1988). Vădastra: Felte-hetőleg depó, amely 26 baltát tartalmazott (VULPE 1970, 33). Tufa: 1 nyéllyukas balta, 1 kis csákánybalta és két kis arany fülkarika (VULPE 1970, 33). Jud. Tulcea: 3 nyéllyukas balta (VULPE 1970, 36). Schi-tu–Pingăleşti: 1 nyéllyukas balta, 2 peremes balta (VULPE 1970, 36). Corbasca: 1 nyéllyukas balta, 1 véső, 3 kőeszköz. (VULPE 1970, 30). A sepsiszentgyörgyi (Sfântu Gheorghe) Schneckenberg B- és a crivati Glina III-kultúrához tartozó telepeken szórványként előkerült kora bronzkori fémeszközök nem tekinthetőek zárt leletnek (VULPE 1970, 31, 35). Sírmelléklet: Izbucul Topliţei-barlang (EMŐDI, HALASI 1984, Fig. 5.a.)
Jugoszlávia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina (KUNA 1981, 67.): Depó: Topolje: 4 nyéllyukas balta és 1 tőr. Borinci: 40 laposbalta. Baran-da: 1 nyéllyukas balta, 2 laposbalta és 1 tőr. Sarengrad: 2 nyéllyukas bal-ta. Brekinskaja: kb. 50 nyéllyukas balta és 2 darab öntőrög. Lohinje: 1 nyéllyukas balta és 1 laposbalta. Vranovci: 4 nyéllyukas balta és 12 laposbalta. Leget: 1 nyéllyukas balta és 2 laposbalta. Sírmelléklet (ZERAVICA 1993, 26): Mala-Gruda, Velika Gromile, Rareva Gromile.
Csehország: Brno—Lisen: 1 nyéllyukas balta, 1 laposbalta, 1 véső és 1 ár (RIHOVSZKY 1993).
Lengyelország: Stublo: 2 különböző típusú nyéllyukas baltát és 17 különböző típusú karikaékszert tartalmazott. (VULPE 1970, Taf. 70.a).
64. ORBÁN 1868, XV. fejezet, 89.
65. Az erdélyi barlangok állattartás céljára való használatbavételéről: GUNDA 1962, HÁLA 1992, 1995.
66. EMŐDI, HALASI 1984; EMŐDI 1985, 142–143; SCHAUER 1981, 409–410; WYSS 1996, 425–426.
67. A barlangok egykori funkciójának rekonstruálásánál figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy az utóbbi fél évszázadban a barlangok látogatottsága megnövekedett. Az ezzel együttjáró pusztítások fontos információkat semmisíthettek meg.
68. DURMAN 1983, 79–80.
69. PRIMAS 1996, 157–162.
Irodalom
1. BARABÁSI L. (1996): Balánbánya története. Csíkszereda.
2. BICHIR, Gh. (1962): Beitrag zur Kenntnis der frühen Bronzezeit im Südöstlichen Transilvanien und in der Mol-dau. Dacia 6. 87–114.
3. BÓNA I. (1965): The Peoples of Southern Origin of the Early Bronze Age in Hungary, I. The Pitvaros Group; II. The Somogyvár Group. Alba Regia 4–5. (1963–64).
4. BÓNA I. (1975): Die mittlere Bronzezeit Ungarns und ihre südöstlichen Beziehungen. ArchHung 49.
5. BÓNA I. (1992): Bronzezeitliche Tell-kulturen in Ungarn. Bronzezeit in Ungarn. Forschungen in Tell-Siedlungen an Donau und Theiss. Frankfurt am Main, 9–39.
6. BÓNA I. (1992a): Bronzeguss und Metallbearbeitung bis zum Ende der mittleren Bronzezeit. Bronzezeit in Ungarn. Forschungen in Tell-Siedlungen an Donau und Theiss. Frankfurt am Main, 48–65.
7. BUCHHOLZ, H.; DRESCHER, H. (1987): Einigen frühe Metallgeräte aus Anatolien. APA 19. 37–70.
8. ČERNYCH, E. N. (1991): Frühestes Kupfer in den Step-pen- und Waldsteppenkulturen Osteuropas. In: Der Kup-ferzeit als historische Epoche. Saarbrücken Beiträge zur Altertumskunde, Band 55. Ed. J. LICHARDUS Bonn. 581–592.
9. ČERNYCH, E. N.; AVILOVA, L. I.; BORČEVA, T. B.; ORLOVSKAJA, L. B.; TENEJ©VILI, O. (ČERNYCH 1991a): The Circumpontic Metallurgical Province as a System. In: Der Kupferzeit als historische Epoche. Saarbrücken Beiträge zur Altertumskunde, Band 55. Ed.: J. LICHARDUS Bonn. 593–622.
10. CHICIDEANU, M.; CHICIDEANU, I. (1989): Zu den Grabsitten der Periam–Pecica-Kultur. Dacia XXXIII, 1–2, 5–38.
11. CIUGUDEAN, H. (1991): Zur frühen Bronzezeit Siebenbürgen im Lichte der Ausgrabungen von Ampoiţa. Alba. PZ 1991. 79–114.
12. CIUGUDEAN, H. (1996): Epoca timpurie a bronzului în centrul şi sud-vestul Transilvaniei. – The Early Bronze Age in Central and South-Western Transylvania. Bibliotheca Thracologica XIII. Bucureşti.
13. DÉNES I., KISGYÖRGY Z. (1980): A homoródalmási „Orbán Balázs” barlang. – Peştera „Orbán Balázs” din Mereşti. Acta Hargitensia I. 347–354.
14. DÉNES, I. (1990): Short History of Speleology in Tran-sylvania till 1914. KéB 1992. 17–20.
15. DUMITRESCU, V. (1957): Le dépot d’objets de paruse de Hăbăşeşti et le probléme des rapports entre les tribus de la civilisation de Cucuteni et les tribus des steppes Ponti-ques. Dacia 1. 73–96.
16. DURMAN A. (1983): Metalurgija vučedolskog kulturnog kompleksa. – Metallurgy of the Vučedol culture complex. OA 8.
17. ECSEDY I. (1982): Ásatások Zók–Várhegyen (1977–1982) (Előzetes jelentés). – Excavations at Zók–Vár-hegy (1977–1982) Preliminarly Report. JPMÉ 27. 59–105.
18. ECSEDY I. (1990): On the early development of prehistoric metallurgy in Southern Transdanubia. GCBI 26. 209–231.
19. EMŐDI I. (1981): Descoperiri arheologice din peşterile din Cheile Vârghişului. Aluta 1980–81. 429–431.
20. EMŐDI I. (1985): Asupra începutului epocii bronzului în Bihor. – Zur den Anfang der Bronzezeit in Bihor Gebiet. Thraco-Dacica VI. 123–144.
21. EMŐDI I., HALASI G. (1985): Descoperiri archeologice in Peştera Izbucului Topliţei. – Découverte archéologique dans la Grotte Izbucului Topliţei. SCIV 36. 232–234.
22. GIRIĆ, M. (1971): Mokrin I. The Early Bronze Age Nec-ropolis. Beograd.
23. GUNDA B. (1962): A barlangi állattartás kérdéséhez. Ethnographia LXXIII. 448–451.
24. HÁLA J. (1992): Caves and shepherding. 18th–20th century data from the Carpatian Basin. Proceedings of the ALCADI ’92 International Conference on Speleo History. KéB Special Issue. 37–40.
25. HÁLA J. (1995): Barlangok mint „gazdasági épületek". Barlangi állattartásra vonatkozó XVII–XX. századi adatok a Kárpát-medencéből. In: HÁLA József: Ásványok, kőzetek, hagyományok. Történeti és néprajzi dolgozatok. Életmód és tradíció 7. Budapest. 291–307.
26. HUNDT, H. J. (1982): Einige technologische chronologische Bemerkungen zu den Schaftlochäxten. In: Il Passagio dal neolitico all’etatá del bronzo nell’ Europa Centrale e nella Regione Alpina. Verona. 207–223.
27. KALICZ, N. (1968): Die Frühbronzezeit in Nordstun-garn. ArchHung 45.
28. KALICZ-SCHREIBER, R.; KALICZ, N. (1997): Die Somogyvár–Vinkovci-Kultur und die Glockenbecher in Ungarn. Tradition und Innovation. Festschrift für C. STRAHM. Hrg: FRITSCH, B.; MAUTE, M.; MATUSCHIK, I.; MÜLLER, J.; WOLF, C. Internationale Archäologie, Studia honoraria-Band 3. Espelkamp.
29. KŐSZEGI F. (1957): Keleti típusú bronzkori balták a Magyar Nemzeti Múzeumban. – Bronze Age Axes of Orien-tal Type in the Hungarian National Museum. FolArch IX. 47–62.
30. KOVÁCS T. (1996): Anknüpfungspunkte in der bronzezeitlichen Metallkunst zwischen den südlichen und nördichlen Regionen des Karpatenbeckens. In: The Yugoslav Danube Basin and the Neihbouring Regions in the 2nd Millennium B. C. Beograd–Vrsac. 115–125.
31. KRAUSE, R. (1988): Die endneolitischen und frühbronzezeitlichen Grabfunde auf der Nordstadtterasse von Singen am Hohentwiel. Forschungen und Berichte zur Vor- und Frühgeschichte in Baden-Würtenberg, Bd. 32.
32. KOÓS J. (1993): Újabb őskori emlékek a miskolci múze-umban – Neuere prähistorische Gegenstände im Museum zu Miskolc. HOMÉ 30–31. 5–14.
33. KUNA, M. (1981): Zur neolitischen und aneolitischen Kupferverarbeitung im Gebiet Jugoslawiens. GCBI 19. 13–81.
34. KULCSÁR, SZABÓ V. (1997): Kronológia. In: Látták Trója kapuit, Gyulai katalógusok 3. Szerk.: HAVASSY P. 153–155.
35. MARAN, J. (1990): Die Schaftlochaxt aus dem Depot-fund von Theben (Mittelgriechenland) und ihre Stellung im Rahmen der bronzezeitlichen Äxte Südosteuropas. AKorr 17.
36. MARCU, M. (1976): Vechi cercetări în Peşterile de la Mereşti, jud. Harghita – Anciennes Recheches dans les Grottes de Mereşti, dept. Harghita. MuzNat. 73–95.
37. MOZSOLICS A. (1967): Bronzefunde des Karpaten-beckens. Depotfundhorizonte von Hajdúsámson und Koszi-derpadlás. Budapest.
38. MÜLLER-KARPE, M. (1989): Neue Forschungen zur frühen Metallverarbeitung in Mesopotamien. JRGZM 36 1989/1. 179–192.
39. ORBÁN B. (1868): Székelyföld leirása... I. kötet. Pest.
40. PRIMAS, M. (1996): Velika gruda I. Hügelgräber des frühen 3. Jahrtausends v. Chr. im Adriagebiet – Velika Gruda, Mala Gruda und ihr Kontext. Universitätfor-schungen zur prähistorischen Archäologie.
41. RIHOVSKY, A. (1992): Die Äxte, Beile, Meissel und Hammer in Mahren. PBF IX. 17.
42. ROMAN, P.; DODD-OPRIŢESCU, A.; JÁNOS P. (1992): Beiträge zur Problematik der Schnurverziertenkeramik Südosteuropas. Mainz.
43. ROSKA M. (1929): A Székelyföld őskora – Die Vorgeschichte des Seklerlandes. In: A Székely Nemzeti Múzeum 50 éves jubiláris emlékkönyve. Kolozsvár. 3–74.
44. ROSKA M. (1942): Erdély Régészeti repertóriuma I. Őskor. Kolozsvár.
45. ROTEA, M. (1993): Bronzul timpuriu în Centrul Transilvaniei – Contributions á l’étude du bronze ancient dans la Transylvanie Centrale. Thraco-Dacica XIV. 65–86.
46. SCHAUER, P. (1981): Urnenfelderzeitliche Opferplätze in Höhlen und Felsspalten. Studien zur Bronzezeit. Fest-schrift für W. A. v. BRUNN. Mainz/Rhein. 403–418.
47. SZABÓ G. (1993): Fémmegmunkálási nyomok a Re-göly–Veravár későbronzkori leletegyüttes tárgyain. WMMÉ XVIII. 169–224.
48. SZABÓ V. G. (1997): A Perjámos kultúra leletei Hódmezővásárhely környékén. (Adalékok a kora és középső bronzkori női viselethez). In: Látták Trója kapuit. Gyulai katalógusok. 57–84.
49. SZATHMÁRI I. (1983): Kisapostag-Gräber im bronze-zeitlichen Gräberfeld von Dunaújváros. Alba Regia 20. 7–36.
50. SZÉKELY Z. (1953): Cercetări arheologice în Regiunea Stalin şi Regiunea Autonomă Maghiară. Din activitatea ştiinţifică a Muzeului Raional Mediaş 2.
51. TOČIK, A. (1979): Výcapy–Opatovce und weitere altbronzezeitliche Gräberfelder in der Südwestslowakei. Nitra.
52. TOMPA D. (1936): 25 Jahre Urgeschichtsforschung in Ungarn 1912–1936. BRGK 24–25 (1934–35). 27–127.
53. TORMA I. (1978): A balatonalaki bronzkori sír – Das bronzezeitliche Grab in Balatonalaki. VMMK 13. 15–27.
54. VÉKONY G. (1986): Erdély őskora. In: Erdély története. Szerk.: KÖPECZI B.
55. VULPE, Al. (1970): Die Äxte und Beilen in Rumänien I. PBF IX. 2.
56. VULPE, Al. (1975): Die Äxte und Beilen in Rumänien II. PBF IX. 5.
57. VULPE, Al. (1988): Depozitul de topoare de la Rîncă-ciov-Argeş / Cu privire la topoarele de aramă de tip Dum-brăvioara. Thraco-Dacica IX. 207–212.
58. WYSS, R. (1996): Funde von Pässen, Höhen, aus Quellen und Gewässern der Zentral- und Westalpen. Archäologische Forschungen zum Kultgeschehen in der jüngeren Bronzezeit und frühen Eisenzeit Alteuropas. Hrsg.: Schauer, P. Regensburger Beiträge zur Prähistoriche Archeologie 2. 1996.
59. ZALAI-GAÁL I. (1996): Die Kupferfunde der Lengyel-Kultur um Südlichen Transdanubien. AAH 48. 1–34.
60. ZERAVICA, Z. (1993): Äxte und Beile aus Dalmatien und andere Teilen Kroatiens, Montenegro, Bosnien und Herzegovina. PBF. IX. 18. ACTA - 1998 (A Székely Nemzeti Múzeum, a Csíki Székely Múzeum
és az Erdővidéki Múzeum Évkönyve) |
Elektronikus Könyvtár 
