A Sepsiszentgyörgy város területi és funkcionális fejlõdését tárgyaló dolgozat elsõsorban az emberi tényezõkre összpontosít: a városfejlõdés történeti tényezõi, a városiasodás szakaszai, a város funkcionális övezeteinek kérdése, a település szerkezete és textúrája, a város területi fejlõdése, a város népességének alakulása funkcionalitása változásának következtében. A dolgozat kitér a kutatás módszertanára, felvázolja a város lehetséges 21. századi arculatát, a fejlõdés irányait a természeti és emberi tényezõk függvényében. Felhívja a figyelmet a városiasodás egyes negatív jelenségeire és folyamataira, mint az etnikai és társadalmi szegregáció, perem-, vagy központi negyedek lepusztulása, gettósodás. A dolgozat megkísérel javaslatokat keresni az említett negatív jelenségek és folyamatok megelõzésére, kiküszöbölésére, vagy enyhítésére.
Mint minden erdélyi településre, a régi Sepsiszentgyörgyre is a templomközpontúság volt jellemzõ. Az õsi központ tehát a mai vártemplom környékén volt, pontosabban az ettõl délkeletre fekvõ KÁLVIN-téren alakult ki, ahol 1749-ig a kirakóvásárokat tartották. A Baromvásárt ugyancsak e térrõl már korábban (1690 körül) kitelepítik a mai Szabadság-tér területére. A KÁLVIN-tér keleti részén volt az akkori városháza is. A vártemplomtól délre esõ területeken, a Debren patak két oldalán és az Õrkõ délkeleti lábánál terült el a lakóövezet, amelyet földszintes, fából készült szalmafödeles házak alkottak.

Mária Terézia parancsára 1763-64-ben a katonai parancsnoksági épület és az ehhez tartozó melléképületek az akkori barompiac délkeleti oldalán épültek fel. Így az adminisztratív intézmények is átköltöznek a mai Szabadság-tér környékére, székhelyekkel építve körbe a teret. A Vármegyeháza, a Ferenc József Kórház, a Városháza, a Bazár, a Székely Mikó Kollégium, a Bérpalota épületeit egy sor lakóház egészíti ki. Tehát viszonylag rövid idõ alatt, a központ helyet változtat, és gyakorlatilag a városi periférián alakul ki, az õsi városmag déli szélén. A városközpont eltolódása lendületet ad a város déli, délkeleti és délnyugati terjeszkedésének, a korábbi városközpont elveszti a jelentõségét és külsõ lakófunkciót kap. A belsõ lakóövezet (a mai VÁRADI József-utca és környéke, Daczó-utca és környéke) fizikai távolsága az új központtól egyes utcák gazdasági potenciáljának felértékelõdéséhez vezet. A központ felé zajló forgalmat lebonyolító utcákban alakulnak ki a város kereskedelmi és szolgáltató egységei. A két legfontosabb utca az Iskola utca (ma KOSSUTH Lajos) és a Csíki utca. Az utóbbin vezetett át a Brassó felõl Csíkszereda felé tartó tranzitforgalom is, ezért itt alakult ki a legjelentõsebb kereskedelmi központ.

A 19. század végén kezdõdik meg a város iparosítása. Az 1857-ben megalakult elsõ szentgyörgyi gyár a WELLENREITER János sörgyára (a mai Mihai Viteazul Líceum helyén), majd 1879-ben az elsõ székely szövõgyár, és 1899-re a Magyar Állami Dohánygyár elsõ épületcsoportja is felépül, amelyek együttesen kirajzolják a város legõsibb és ma is létezõ ipari övezetét.  

Szentgyörgy bekötése az országos vasúti hálózatba (1891-ben Brassó-Szentgyörgy-Kézdivásárhely és 1897-ben Szentgyörgy-Csíkszereda vonalak) újabb impulzust ad a város fejlõdésének és területi terjeszkedésének, elõször lépi át a városhatár az Olt-folyót, kialakítva az Állomási külsõ lakóövezet csíráját.

1880-ban Szemerja falu adminisztratíven is egyesül a várossal, létrehozva egy újabb külsõ lakóövezetet. A második világháborúig különösebb változás nem áll be a város funkcionális övezeteinek elhelyezkedésében, csupán a központi része kezd “city”-jelleget nyerni különbözõ intézmények felépítésével: KOSSUTH-kávézó (1905), Általános Fiú és Leányiskola, Tanító- és Óvónõképzõ, Székely Nemzeti Múzeum (1912-13), stb.

Már 1935-ben elkezdik kiépíteni Szentgyörgy elsõ sakktábla hálózatú kertnegyedét, a Tisztviselõtelepet, de a jelentõsebb építkezések 1944 után kezdõdnek. A fent említett negyed 1944 és 1956 között épül ki teljesen.  

A városhoz csatolnak két falusi települést 1968-ban, Szotyort és Kilyént, így a város újabb két külvárosi lakóövezettel gyarapodik.

A 60-as évek végén, 70-es évek elején kiépülnek a sivár betonnegyedek: Újszemerja (1969-75), Csíki-negyed (1969-76). Mindkettõ a belsõ lakóövezetbe sorolódik be. Ezeket követi az 1969-ben kiépült Állomás-negyedi külvárosi lakóövezet. Az 1980-as évi bontáshullám, amely a város déli és délkeleti részét érintette, egy szellõs kertvárosi külsõ lakóövezet megsemmisítését eredményezte, kiépítve egy zsúfolt, jellegtelen betonerdõ belvárosi tömbháznegyedét: Lenin-negyed és Munkás-negyed.  

A 70-es évekbeli iparosítás két új nagy ipari övezetet hozott létre:  

- a város délkeleti perifériáján az Olt bal oldalán lévõ állomási ipari övezet (Célgépeket és Gépkocsialkatrészeket Gyártó Vállalat - ISAMA, Autóvillamossági és Villanymotrokat Gyártó Vállalat - IAME, Bútorgyár, Mûanyaggyár, stb.)

- a város északkeleti részén, az Oltmezõ utca város felõli oldalán (Tejgyár és egyéb intézmények)

- a régi ipari övezetet is tovább bõvítették a város délkeleti perifériáján, a kenyérgyár és a húsfeldolgozó vállalat létrehozásával (a KÓS Károly- és JÓKAI-utcák mentén).

A város területén újabb szolgáltatási intézményeket építenek fel, ezzel is növelve CBD jellegét és ennek a térbeli kiterjedését: Bodok-szálló (1975), a Posta épülete, Park-szálló és -vendéglõ, Tervezõintézet (1973), Sugás-áruház stb. Az Iskola utca déli oldalának lebontásakor tömbházsorokat építettek a belváros területére, és ugyancsak ez a folyamat játszódik le a VÁRADI József-utca alsó felének szabályozásakor, a GÁBOR Áron-tér kiképzésével, amikor ismét jelentõs tömbházlakás-komplexum épül be a városközpontba. Ezek a beépítések halványították a központ CBD jellegét.  

A totalitarista rendszerben fölépült negyedek a város különbözõ részein újabb, a központ fele tartó utcákat hoztak létre, vagy régieket vettek intenzívebben igénybe, amelynek során az utcák rangsorolása átértékelõdött. A régebbiek vesztenek jelentõségükbõl (Csíki-, Váradi József-, KOSSUTH-utcák), mások fölértékelõdnek (Iskola-, BÁNKI Donáth-, KÓS Károly-). Az újonnan megjelent utcák közül a ranglista élére kerülnek: Stadion-, Vasile GOLDIª- (Újszemerját köti össze a városközponttal), 1 Dec. 1918- (Állomás-negyedet a központal), Grigore BÃLAN-, PÃIUª David-utcák. Egyes utcáknak fölértékelõdéséhez a helyi tömegközlekedési vállalat is hozzájárult, a fontosabb buszjáratok bizonyos utcákon való közlekedésével (a Szemerja-Központ-Állomás vonalú 1-es számú autóbusz vonala a Vasile GOLDIª- és a Stadion-utcák felértékelõdéséhez vezetett). A Sugás-áruház és a vasúti menetjegyiroda létesítése az Iskola- és az 1 Dec. 1918-utca találkozásánál, valamint egy sor üzletláncolat kialakítása az Iskola utcában a városközpont egy délkelet felé való elmozdulását eredményezte, amelyet az a tény is fokozott, hogy korábbi vezetõ-adminisztratív intézmények a Központ északkeleti részében funkciót váltottak, mint például a vármegyeház, amely könyvtárrá “degradálódott”, vagy a huszárezred parancsnoksági épülete, a Lábasház, amely levéltárrá alakult.

Az 1989-es rendszerváltást követõen a város is a szabadpiaci gazdaság útjára lépett, amely igen rövid idõ alatt lényegesen befolyásolta a funkcionális övezetek határvonalait, ezen belül is legnagyobb hatást a belvárosi központi funkciójú övezetre gyakorolt, amelynek keretén belül kialakult a város CBD övezete. A gazdasági fejlõdés hatására az eddig nagyjából egységes társadalmi osztályon belül jelentõs anyagi különbségek kezdtek kialakulni, a jelen gazdasági fejlõdés csak tovább mélyíti a társadalmi rétegek közötti szakadékot. Ennek hatásaként megfigyelhetõ Szentgyörgy területén egy kezdõdõ szegregációs folyamat, amely a közeljövõben komoly problémákat okozhat a városi vezetõségnek, és jelentõs kihatással lesz a jövõbeni városképre.

Mindezeknek a hatásoknak a figyelembevételével készült el a város jelenlegi funkcionális övezeteinek a behatárolása e dolgozat keretén belül, figyelembe véve nemcsak társadalmi-gazdasági, hanem építészeti tényezõket is, mint: lakástípus és -méret, kivitelezés minõsége és fölszereltség, a terület beépítettségi foka, stb.

a) Belsõ munkahely övezete (CBD)

A múlt századi városmag területén alakult ki, CBD-jellegét az 1990-es évek elsõ felében nyerte el, jelenleg is fejlõdésben van dél-délkelet felé terjeszkedõ tendenciával. Munkaidõben zsúfolttá válik (a tercier szektorban 1200 dolgozó van foglalkoztatva ebben az övezetben). Területén 9 bank és pénzintézet, egy üzletcentrum, 2 szálloda, 2 turisztikai utazási iroda, 2 postahivatal mûködik. Ugyancsak itt található a megyei és a városi rendõrség épülete, a polgárõrség, városi tanács, prefektura épülete, 5 templom, ugyanennyi iskola, 1 könyvtár, 2 mozi, képtár, kultúrház, még számos adminisztratív intézmény és kereskedelmi egység. Területén alakultak ki a város és a megye legfontosabb vezetõ intézményei: megyei prefektúra, városi tanács, megyei és városi rendõrség, törvényszék, statisztikai hivatal stb.  

A forgalom intenzitása a délelõtti munkaidõben a legnagyobb (8-13h között), a délutáni forgalom mérsékeltebb, csak a kereskedelmi és kulturális igényeket kielégítõ intézmények mûködésére korlátozódik. Este 22 órakor leáll szinte minden gazdasági aktivitás, és kiürül az övezet. Kivételt képeznek a GÁBOR Áron-téri és az Iskola utca déli felében lévõ lakófunkcióval rendelkezõ tömbházak.  

A lakóövezet és az ipari övezet közti kapcsolatot biztosító tömegközlekedési eszközök kivétel nélkül a központon keresztül haladnak át, ezért csúcsidõben fönnakadásokat okoznak a közlekedésben és túlterheltté válik a city. Az övezet keleti részén magas a zaj- és légszennyezettség mértéke, nyugati része kedvezõbb helyzetben van, mivel magába foglalja a központi parkot, amely mérsékeli e káros hatásokat.  

b) A külsõ és belsõ lakóövezetek

- Régiszemerja, külvárosi, rurális jellegû lakóövezet: 1880-ig önálló településként (községként) mûködött. Szemerja rurális jellegét azóta is változatlan formában õrizte meg. Uralkodóak a földszintes, kertes és gazdasági melléképületekkel rendelkezõ családi háztartások. Gyenge infrastrukturális felszereltség jellemzi (aszfaltozatlan utak, közterületek rossz kivilágítása, közmûvesítés alacsony foka). Fejlõdését gátolja a központtól és a nagyobb ipari övezetektõl való távolsága. A Pacé környéki turisztikai potenciál jobb kihasználásával (a sípálya és a -felvonó felújításával), tömegközlekedési eszközök gyakoribb forgalmával e viszonylag elmaradott övezetet is aktívabban lehetne integrálni a városi gazdaságba. Az infrastrukturális beruházások (közmûvesítés, útburkolatok rendbetétele) lényegesen hozzájárulnának e terület fölértékelõdéséhez. Építészetileg a védett belsõ területek közé tartozik, bontási tilalom alatt van.

- Õsvárosmag (Felszeg): külvárosi, rurális jellegû lakóövezet. A Debren folyó mindkét oldalán kialakult legkorábbi lakóövezet. A múlt századi jellegzetes Szentgyörgy-képet képviseli. Uralkodó a földszintes, kertes és gazdasági melléképületekkel rendelkezõ családi háztartás, amelyek alkalmazkodtak a helyi meredek terepviszonyokhoz. Ez az övezet az Õrkõ keleti oldalánál terül el, a házak a hegyoldal közepéig is fölhatolnak, kissé kaotikusan helyezkednek el. Jellemzõ a terület sûrû beépítettsége és az utcahálózat nyugat-keleti irányítottsága, amelyek meredeken lejtenek kelet fele, gyakori kanyarokkal, (a terepviszonyok következtében). Infrastrukturális fölszereltsége igen gyenge, az utcák kevés kivétellel aszfaltozatlanok, sõt egyeseket még zúzottkõ sem fed. Az utcai közvilágítás szinte teljes mértékben hiányzik, a közmûvesítés igen gyenge mértékû. Egyes házakban még villamos energia sincs bevezetve. A második világháború után, az új tömbháznegyedek megjelenésével sokan kiköltöztek ebbõl az övezetbõl, és csak a társadalmi ranglétra alsóbb fokán lévõ lakosság maradt itt, amely az övezet slamosodásához vezetett. Jelenleg is a város legelmaradottabb övezete, ennek hatására a társadalom perifériájára szorult roma etnikum költözött a megürült házakba, beindítva egy etnikai-társadalmi szegregációs folyamatot (klipp-effektus).

Az övezet nyugati határánál (közvetlenül az õrkõi kõbánya mellett) a Kender- és az IRINYI János utcák folytatásaként a roma lakosság illegális építkezésbe kezdett (1936-tól), kialakítva egy igazi nyomornegyedet (Sqatter settlement), amely építészetileg a legalapvetõbb szabályoknak sem felel meg. Hiányzik a közmûvesítés legalapvetõbb formája is, nincsenek ellátva villamos energiával sem. Az infrastrukturális fölszereltsége ennek az övezetnek a szó legszorosabb értelmében a nullával egyenlõ. Az etnikai összetétel 100%-ban roma etnikum. A W. L. HENDERSON és L. C. LEDEBUR gettósodási modelljének találó példája ez az övezet. Sajnos, a gettósodás mértéke az elõbb említett alövezetben elérte a kiteljesedési fázist, és ez komoly társadalmi és etnikai konfliktusok táptalaja lehet a közeljövõben, a környezõ lakónegyedek és nem utolsó sorban a város rovására. A rendszerváltás után különbözõ humanitárius és nonprofit szervezetek felvállalták a roma etnikum érdekképviseletét, és gyakran lépéseket is tettek a társadalomba való integrálódásuk érdekében. A Teréz anya-nõvérek szeretetszolgálatot mûködtetnek ebben az övezetben, külön “cigánytemplomot” építettek, és ugyancsak itt a városi tanács és a megyei tanfelügyelõség támogatásával különleges programú oktatás folyik, a roma etnikum hátrányos helyzetben lévõ gyerekei számára. Ebben az övezetben kb. 1400 roma etnikumú lakos él (CSEREY Zoltán, JÓZSEF Álmos, Sepsiszentgyörgy képes krónikája, Székely Nemzeti Múzeum Füzetek, II. sorozat 1. szám (Ige Nyomda, Kovászna), Sepsiszentgyörgy, 1991, 2. o.). Az aktív lakosság 80%-a munkanélküli.

A különleges terepviszonyok és az illegális építkezések eredményeként megjelent nyomornegyed miatt az elkövetkezõ idõszakokban sem képzelhetõ el ennek az övezetnek a fejlesztése. Kivételt képeznek a keleti és a délkeleti részek (a városközponthoz közelebb esõk), amelyek viszonylag jobb útviszonyokkal rendelkeznek. Az épületek állaga nem annyira leromlott, aminek következtében egyre többen költöznek ide a belvárosi nyomasztó tömbháznegyedekbõl (fõleg a felsõ tízezer köreibõl), fölújítva egész házsorokat. Szentgyörgy történelmi részét alkotja, bontási korlátozások alá esik.  

- A régi városmag belvárosi lakóövezete (Bolgárszeg, Eregetíz). A vártemplom délkeleti részében fekszik, a KÁLVIN-tér és a Csíki utca közti területet foglalja magába. A tipikus zárt utcafrontos, polgári földszintes házak jellemzik, de a kúriaszerû formák is megtalálhatóak. Infrastrukturális fölszereltsége kielégítõ. Urbanisztikai szempontból a bontási korlátozások alá esik.

- Tisztviselõtelep: 1936-ban parcellázták föl a Barompiac területét és alakították ki a város elsõ sakktábla utcahálózatú kertvárosát. A város legjobb fekvésû lakónegyede, kiskertes, földszintes, illetve egyemeletes családi házak és villák alkotják. Az erdõ és a központ közelsége, az átmenõ forgalom hiánya a társadalmi elit lakónegyedévé tette. Az infrastrukturális fölszereltsége kiváló. Városterjeszkedés a közeljövõben ezen övezet nyugati, illetve déli peremterületére van elõirányozva. 1990 után újabb építkezési hullám érte különösen a Vadász utca déli oldalán, ahol kizárólagosan egy-kétemeletes villákat építettek. Megfigyelhetõ egyfajta társadalmi szegregációs folyamat, aminek következtében a terület nagymértékben felértékelõdött.  

- ÚJVÁROSI-kert belsõ lakóövezete: a mai történelmi központ kialakulásával egyidõben jelent meg (1760-1850). Megjelenésekor külvárosi lakójelleggel bírt, azonban az idõk folyamán egyre sûrûbben beépült, és a Tisztviselõtelep megjelenésével e területtõl nyugatra belsõ lakónegyedi funkciót kapott. Jellemzõek a kiskertes földszintes, vagy egyemeletes családi házak, amelyek alkalmazkodtak a keletre meredeken lejtõ felszínformákhoz. Fekvésénél fogva az utcahálózata kanyargós, kelet-nyugati irányítottságú, az utcák meredeken lejtenek kelet felé. Hiányoznak az észak-dél irányú bekötõutcák, ez kissé nehézkessé teszi az övezeten belüli közlekedési lehetõségeket. Csendes fekvése, a központhoz való közelsége, jó infrastrukturális fölszereltsége a társadalmi elit kedvelt lakóhelyévé tette. A társadalmi szegregálódás folyamata itt is érezhetõ, a telekárak az utóbbi évtizedben nagymértékben megugrottak. A terület északi és keleti peremterülete bontáskorlátozás alá esik.  

- Újszemerja belsõ lakóövezet (1969-75). A Régiszemerja és az ÚJVÁROSI-kert közötti mezõgazdasági területen épült fel. Jellemzõ a területekre a viszonylag magasfokú beépítettség, tíz- és négyemeletes tömbházlakások az uralkodók. Piac, templom, játszóterek, beékelõdések szellõsebbé teszik a negyedet, ezt fokozza az utak magasfokú fásítása is. Infrastrukturális fölszereltsége kitûnõ, viszonylag csendes fekvésû, és központközeli fekvése a középosztály ideális lakónegyedévé tette.

-Csíki-negyed külvárosi lakóövezet. 1972-1975 között épül fel a város északi részében, távol a városközponttól és a fontosabb ipari övezetektõl. Uralkodóak az elõregyártott elemekbõl felépült négyemeletes tömbházlakások, de a tízemeletes tömbházak is megtalálhatók az övezet nyugati részében. Magasfokú a beépítettség mértéke, az épületek esztétikuma is hagy maga után kívánnivalót. Mindez már a kezdetektõl egy szegregációs folyamat megindulásához vezetett, és csak a társadalom alsóbb rétegei költöztek be az új lakónegyedbe (fõleg a roma lakosság körébõl). Az etnikai szegregáció oly mértékû volt, hogy mára a lakosság 43%-a a roma nemzetiséghez tartozik. Az épületek állaga is nagymértékben leromlott, slamosodást idézve elõ, amely tovább fokozta a szegregációs folyamatok dinamizmusát. Infrastrukturális ellátottsága kielégítõ.

- Munkás belsõ lakónegyed: a város keleti, délkeleti felében épült fel több ciklusban (1965-95). Az övezet központi, illetve északi része eredetileg külvárosi kertvárosi funkcióval rendelkezett. Századunk második felében hatalmas bontási hullám kezdõdött , letarolva a kertes családi házak nagy részét, és négyemeletes háztömbök építésével belvárosi övezetté alakítják át. Három alövezetre oszthatjuk:  

- Strand-zóna (1 Dec. 1918-sugárúttól északra): a 80-as évek bontási hulláma után épült ki, négy- és hétemeletes tömbházak jellemzik, le nem bontott kertvárosi házakkal tarkítva, amelyek szellõsebb jelleget adnak a másik két alövezethez képest. Csendesebb fekvésû, lakósûrûsége mérsékelten magas.

- LENIN-lakónegyedi alövezet: magasfokú beépítettség jellemzõ, elõregyártott elemekbõl felépített házsorok dominálnak. Kivételt képeznek a fõutakat szegélyezõ 6-8 emeletes, esztétikailag elfogadhatóbb tetõcserepes tömbházlakások (1 Dec. 1918, Grigore BÃLAN-sugárutak mentén). A város legzsúfoltabb lakónegyede. Hiányzik a tömbházak közötti zöldövezet (fák hiánya). Megfigyelhetõ egy kisméretû slamosodás és szegregációs folyamat is (etnikai-társadalmi).

- Munkás-negyedi alövezet. Az övezet déli peremén fekszik, a város legújabb lakónegyedét képezi (1985-96 között épült). Uralkodóak a négyemeletes tetõcserepes tömbházsorok. A beépítettség viszonylag magas, széles sugárúttal (Nicolae IORGA) és térkiképzésekkel tették szellõsebbé. Ugyancsak csökkenti a beépítettség mértékét a két újonnan épített iskola, tág iskolaudvarral és sportpályákkal. Ennek az alövezetnek a délkeleti részében egy rekreációs övezetet terveztek (futballpályát) egészen az Olt folyóig. A rendszerváltást követõ gazdasági krízis következtében félbemaradtak a megkezdett munkálatok. A jövõben viszont szükségszerû e térségben szabadidõközpontok, parkok létesítése, hogy ellensúlyozzák az övezet túlzott beépítettségét.

- Az Állomási külsõ lakóövezet 1891-ben létesült a Brassó-Kézdivásárhely vasútvonal megépítésével. 1976-ig kertes családi házak voltak jellemzõek erre az övezetre, ekkor egy tízemeletes tömbházkomplexum-csoportot létesítenek. Jellemzõk tehát a tízemeletes tömbházsorok, a Barátság- és a Közép utcában négyemeletes tömbházak, míg a Román Hadsereg utcától északra kertes családi házak övezete az uralkodó. Ugyancsak ebben az övezetben található a vasúti pályaudvar és a távolsági autóbuszállomás épülete, ezenkívül egy piac, raktárak, lerakatok, hegyivadász-laktanya, amelyek kihangsúlyozzák a külvárosi lakótelep funkcióját.  

- Kilyén és Szotyor alvófalvak. Kilyén elsõ okleveles említése 1334-bõl , Szotyor elsõ okleveles említése 1448-bõl való.1968-ban csatolják a két falut a városi adminisztráció hatáskörébe. Az aktív lakosság a városba jár be dolgozni. Kertes, családi (rurális) házak jellemzõek gazdasági melléképületekkel. Infrastruktúrájuk szegényes.

c) Ipari övezetek

- Állomás negyedi külsõ ipari övezet: Az 1970-es és 80-as évek között épül ki. Itt találhatók a város és egyben a megye legnagyobb mamutvállalatai: ISAMA, IAME, a mûanyaggyár, stb. Megjelenésük nagymértékben befolyásolta a város fejlõdését. Az iparban dolgozók több mint 75 %-a dolgozik ebben az ipari övezetben.

- Északkeleti (Oltártéri) ipari övezet: Ugyancsak a hetvenes évek közepén létesítették, kisebb gyárakat tömörít (Tejgyár, stb.) és intézményeket (Hidrológiai-, Meteorológiai-intézet, stb.). Az iparban dolgozók 7%-a dolgozik ebben az övezetben.  

- Déli külsõ ipari övezet: 1879-ben a Szövõgyár és 1898-ban az Állami Magyar Dohánygyár létesítésével kezd körvonalazódni. A második világháború után ismét egy sor vállalatot létesítenek (Kenyérgyár, Húsfeldolgozógyár stb.), amelyek tovább erõsítik az övezet ipari jellegét. Az iparban dolgozók 15%-a dolgozik Szentgyörgy legrégebbi ipari övezetében.

A 17. század közepéig a városnak tipikus agrár funkciója volt, a lakosság döntõ többsége mezõgazdálkodással foglalkozott, ezen belül is növénytermesztéssel. Gabonaféléket, burgonyát és ipari növényeket (dohányt) termesztettek. Csak egy töredéke volt a lakosságnak a kereskedelemben foglalkoztatva.  

Az 1764-ig fölépült laktanya föllendíti a város gazdasági életét, bõvül a felvevõpiac, így a kínálatnak lépést kell tartania a változással. A 19. század elsõ felében kezdenek megjelenni a céhek, melyek differenciáltabbá teszik a lakosság munkamegosztását. 60%-ban a város még ekkor is megõrzi agrárjellegét, de már a szolgáltatási szektorban dolgozók aránya is megnövekszik (kereskedõk, hivatalnokok, tanítók stb.).  

1857-ben WELLENREITER sörgyárának megalapításával megkezdõdik a város iparosítása, 1879-ben a textil- és 1897-ben a dohánygyár megjelenése tovább növeli az iparban dolgozók számát. A mezõgazdaságban foglalkoztatottak aránya 50% alá csökken, és jelentõsen megnövekszik a szolgáltatásban dolgozók aránya. Így a város a századfordulóra a vegyes funkciójú városok kategóriájába kerül, tehát az aktív lakosság egyik szektorban sem haladja meg az 50%-os arányt.  

Az 1960-as években egy funkcióváltás kezd kibontakozni, mivel az iparban dolgozók aránya rendkívül megnövekszik az iparosításnak köszönhetõen. A nagyvállalatok megjelenésével (ISAMA, IAME, stb.) a város az ipari funkciójú városok sorába kerül, az 1990-es évek közepéig ott is marad.

A rendszerváltást követõ idõszakban ismét egy funkcióváltási tendencia kezd kibontakozni. A piacgazdaságra való áttérés eredményeképpen a mamutvállalatok nem tudják versenyképességüket megõrizni sem az országos, sem a nemzetközi piacokon. Nagy leépítések történtek (és történnek a jelenben is), így sokan kénytelenek munkahelyet és egyben profilt is változtatni. 1992-re a primer szektorban csupán 3,9%-a dolgozott az aktív keresõknek, míg az iparban dolgozók aránya is 55,9%-ra csökkent, ellenben megnõtt a szolgáltatási szektorban dolgozók száma: 37,2 %-os ez az arány, és növekvõ tendenciát mutat a jelenben is a szekunder szektor rovására. A primer szektorban dolgozók aránya is enyhén emelkedett, aminek a magyarázata a földek tulajdonjogának megváltozásában keresendõ. Visszaadták a kollektivizáláskor elvett földjeiket, és sokan (fõként a munkanélküliek) a primer szektorban kerestek megélhetést.

1994-re a nagyvállalatok egyre jobban leépítik a termelõszemélyzetet, ennek hatására a korábbi vonzó effektus taszító erõként kezd mûködni. A rurális övezetbõl bevándoroltak közül sokan visszamennek eredeti lakhelyükre. ågy a város lakossága is lecsökken, 33784-rõl (1992-ben) 27017-re (1994-ben) csökken az aktív lakosság, tehát alig két év alatt 6767 aktív munkást veszít a város, és ez a folyamat koránt,sem állt le teljesen. A város már 1992-ben a komplex ipari és szolgáltatási funkciójú városok közé került, mivel a szolgáltatási szektorban dolgozók aránya meghaladta a 25%-ot. 1990 óta egyre többen indítanak el önálló gazdasági vállalkozást. A többség a szolgáltatási szektor területén fejti ki gazdasági tevékenységét (kereskedelem, egészségügy, stb.). Ha ez a tendencia megmarad a jövõben is, a város rövidesen ismét funkciót vált, és a vegyes funkciójú városok csoportjába kerül ismét (tehát egyik szektorban sem haladja meg az 50%-ot a foglalkoztatottak aránya).

A 18. század közepéig jelentõs növekedésrõl nem beszélhetünk, aminek okát a város zavaros történelmi múltjában kell keresni (tatár-török betörések). Kiterjedése a Debren-patak mentén alig érte el a 3 km-es hosszúságot, míg szélessége sehol nem haladta meg az 1 km-t. A kiterjedést földrajzi tényezõk is gátolták, hiszen a város déli részén (mai Munkás-negyed területe) nagy kiterjedésû mocsarak, lápok gátolták meg a dél felé való terjeszkedést, míg kelet fele az Olt gyakori áradásai akadályozták a kelet felé történõ növekedést.

A Mária Terézia parancsára megalapított Székely Huszárezred fölállítása (1756-ban) jelentett fordulópontot a városnövekedés szempontjából. A város déli perifériáján felépített laktanya körül alakul ki alig egy évszázad alatt az új városközpont. Úgy az adminisztratív, mint a gazdasági funkciók a régi városközpontból (KÁLVIN-tér) áttevõdnek az új központba (mai Szabadság tér). Az 1850-es évekig a terjeszkedés az új városközpont környékére korlátozódik. A század második felében megkezdõdik a város iparosodása, és a gyárak többsége a déli peremterületeken épül fel (WELLENREITER sörgyára, textilgyár, dohánygyár), 1880-ban Szemerja falu csatlakozásával a város területe ismét jelentõsen megnövekszik. Ugyancsak ennek az évszázadnak a végén Szentgyörgy bekapcsolódik az országos vasúti hálózatba, ami a város kelet felé való terjeszkedését eredményezi és a városhatár elõször lépi át az Olt folyót, az állomás is a folyó bal partján található.

A második világháború kezdetéig nem történnek nagyobb változások a város területét illetõen. Az építkezések inkább a belterületekre korlátozódnak, és a városközpont és Szemerja közti üres belterületekre, aminek következtében a két helység teljesen összeépül. Még a második világháború elõtt (1936-ban) megkezdik a Tisztviselõ-negyed kialakítását, de ez az 1944 utáni idõszakban kezd intenzíven kiépülni. A totalitarizmus korszakában jelentõs építkezésekbe kezdenek, amelyek hatására új lakónegyedek jelennek meg: 1964-ig befejezõdik a Tisztviselõ-negyed kiépítése, 1969-75 között az Újszemerja-negyed, 1972-73-között a Csíki-negyed, 1969-75 között az Állomás-negyed, míg 1972-90 között a mai Munkás-negyed.

Napjainkban a város belterülete elérte a 838 ha-t, ehhez a számhoz hozzáadódik Kilyén (51ha) és Szotyor (51ha) falvak belterülete. Utóbbiakat az 1968-as évben csatolták a városhoz, és rendelték a város közigazgatása alá.

A város szerkezete és textúrája

A mai Sepsiszentgyörgy szerkezetét a település idõbeni fejlõdése határozta meg. A két településbõl összeolvadt város (Szemerja falu-Szentgyörgy) és az utólagos lakónegyedek fölépítése egy komplex szerkezetû várost eredményeztek. Ezért csak különálló részekként lehet kategorizálni a településszerkezetet:

- Szemerja falu: létra típusú utcaszerkezet, két fõutca alakult ki a Szemerja-patak mentén, ezeket mellékutcák kötik össze

- Tisztviselõ-negyed, sakktábla típusú utcahálózat

- Állomás-lakónegyed, sakktábla-utcahálózat  

- Munkás-negyed, sakktábla-utcahálózat  

Ez utóbbi három lakónegyed az utolsó 5 évtizedben épült fel.

- Újszemerja, domborzathoz igazodó kaotikus utcahálózat

- Régi Szentgyörgy õsvárosmag, domborzathoz igazodó kelet-nyugat irányítottságot tükrözõ utcahálózat.  

A lakosság növekedése a város funkcionális fejlõdésének függvényében:

A múlt század második feléig a város lakossága soha nem haladta meg a 2500 lakost, ez ugyancsak viszontagságos történelmének volt köszönhetõ.  

János Zsigmond idejében 63 kapuval van megemlítve (1567), ez kb. 524 lakost jelentett (8 tagú család esetén), tehát jelentéktelen településnek számított. A városi jogok végleges elnyerésével virágzó korszak következik: BÁTHORI Zsigmond, BETHLEN Gábor, I. RÁKÓCZI György uralkodók alatt tapasztalható az elsõ gazdasági föllendülés korszaka. A török és tatár betörések elõtt a lakosság létszáma eléri a 2000 fõt, azonban 1662-re, a török betörés után 700-900 lakosra csökken, mivel az inváziók idején a város több mint felét leölték, vagy rabságba hurcolták. A város gazdasága összeroppan, és csupán 1750-es évek után lendül föl, a kaszárnya létesítésekor. A 19. század második felében kezd a lakosság ismét növekedni, egyidõben a város iparosodásának kezdetével. A sörgyár, textilgyár, dohánygyár megépülése jelentõs munkaerõt vonz a városba, így 1890-ben lakossága eléri az 5665 fõt, és folyamatosan növekszik. 1900-ban 6885 lakos, míg 1930. december 29-én 11898 lakos (Szentgyörgy, Kilyén, Szotyor), 1956-ban 18896 lakos. A szocialista iparosítás hatására a város lakosságszáma megduplázodik 1930-hoz képest, elérve a 22058 lakost. A mamutvállalatok létesítésével a 70-es évek végére ismét duplázódik a lakosságszám, 1977-ben elérve a 40804 lakost, és ez az erõteljes növekedés egészen a rendszerváltásig tart (1989). Így 1980-ban 55162, míg 1991-ben 72157 lakosra duzzadt a város lakossága.

A rendszerváltás utáni idõszakban egy fogyási periódus áll be, mivel a rurális környékre ható szívóerõ taszítóerõvé alakul a nagy leépítések következtében, így munkások százai hagyják el a várost, és térnek vissza falura a jobb megélhetés reményében. Az 1992-es népszámláláskor a városi lakosság 68359-re csökken és ez a csökkenés tovább tart napjainkig is, 1994-ben a város lakossága 68073. Valószínûleg a közeljövõben stabilizálódik a lakosságszám, a piacgazdaság normalizálódásával új munkahelyek jelennek meg, és ez leállítja a további elvándorlást.

A város történelmérõl, számos munka íródott, azonban ezek inkább az eseménytörténet rögzítésére törekedtek, vagy más célú és témakörû munkák bevezetõjeként jelentek meg, gyakran figyelmen kívül hagyva a különbözõ tényezõk városformáló hatását.

Munkámban remélem sikerült e hiányt megszüntetnem, és olyan jelenségekre is felhívni a figyelmet, amelyek a közeljövõben nagymértékben kihathatnak majd a városi társadalomra és ezáltal közvetve a város arculatára is. E negatív hatások szükségszerûen megjelennek minden városnak egy adott fejlõdési szintjén, de számos példából tanulva, amelyeket a világvárosok fejlõdése nyújtott, kiküszöbölhetõk, vagy mérsékelhetõk a negatív városiasodási hatások. Ugyanakkor a pozitív folyamatok serkenthetõek, és meg kell találni azokat a módszereket és eszközöket amelyekkel a kellõ mederbe terelhetjük a városiasodás folyamatát.  

Konkrét adatokkal bizonyítható, hogy Sepsiszentgyörgy egyes negyedeiben etnikai, vagy társadalmi szegregácios folyamatok mennek végbe, amelyek komoly konfliktusokhoz vezetnek a közeljövõben. Ha nem teszik meg a megfelelõ ellenlépéseket városi vezetés szintjén, akkor rövid idõ alatt az urbanizációs folyamatok ellenõrizhetetlenné válnak, és a harmadik világ nagyvárosaira jellemzõ jelenségek lesznek észlelhetõek, úgymint a Bidonwille-negyedek megjelenése, városrészek slamosodása, etnikai gettók létrejötte, stb.

Az 1989-es változások serkentõen hatottak a város gazdasági fejlõdésére, ezen belül is a magán gazdasági szektorra. A piacgazdaságra való áttérés az erõltetett iparosítás hatására létrejött mamutvállalatokat a csõd szélére sodorta, csupán az állami támogatás mentette meg õket a széthullástól. Egyre többen kerestek állást a magánszektoron belül, amely fõleg a tercier szektoron belüli ágazatokra szakosodott. A gyárakban végbement nagy leépítések hatására több száz iparban dolgozó személy a szolgáltatási szektorban helyezkedett el. Így a város funkciója is változást szenvedett. A jövõben ez a folyamat tovább fog erõsödni, mígnem Szentgyörgy a szolgáltatási funkciójú városok kategóriájába kerül.

A város területi fejlõdésére a nyugat felé való terjeszkedés lesz jellemzõ, a Tisztviselõ-negyed déli részén vannak területek kijelölve a város terjeszkedésére. Az állami támogatással épült tömbházak korszaka véglegesen lejárt, de ezek sem esztétikailag, sem a komfort szempontjából nem voltak megfelelõek. Kertnegyedek kiépítése javasolt ezen a területen, fokoznák az övezet szellõsségét. A kelet felé történõ városfejlesztés ellenjavallt, mivel értékes mezõgazdasági területek mennek veszendõbe (a Szépmezõ vidéke). Szintén a város szellõsségének hiányát kellene ellensúlyozni park- és rekreációs övezetek létesítésével a még be nem épített városi belterületeken, mint amilyen a Munkás-negyed keleti része és az Olt közötti terület.

A város tömegközlekedési hálózatának újraszervezése is szükségszerû. Egyes lakónegyedek teljesen kiesnek a tömegközlekedési útvonalakból (Tisztviselõ-negyed, Munkás-negyed déli része, Felszeg, míg másoknak igen rosszak a kapcsolatai: Régiszemerja, Kilyén, Szotyor. Ugyancsak megérett a helyzet egy másik Olt-híd megépítésére, amely tehermentesítené az elõzõt. Javasolt megépítési helye a Munkás-negyed és a keleti ipari övezet között lenne optimális, így a város legnagyobb létszámú negyedével közvetetten Régiszemerját kötné öszsze. Szintén a városi közlekedést könnyítené egy külsõ forgalmi gyûrû megépítése, amely tehermentesítené a központi forgalmat. A fontosabb útszakaszok, útkeresztezõdések mentén (Pl.: 1 Dec. 1918-Grigore BÃLAN, 1 Dec. 1918-PÃIUª David stb.) aluljárók építése volna kívánatos a gyalogos forgalom számára. A megnövekedett személygépkocsik száma zavaróan hat a városi forgalomra. A legtöbb problémát parkolásuk okozza, amellyel nem számoltak a lakónegyed megtervezõi. A megoldás a földalatti parkolók létesítése volna (igen költséges, de jobb térkihasználó), vagy földfelszíni parkolóházak megépítése (olcsóbb megoldás).

A jövõ városvezetõségének mindezekkel a problémákkal számolnia kell.

1. *** (1969): Judeþul Covasna, Editatã de secþia de propagandã a Comitetului Judeþean al PCR Covasna, Sfântu Gheorghe
2. *** (1994): Monitorul Oficial cu recensãmântul populaþiei ºi locuinþelor din 7 Ianuarie 1992 în Judeþul Covasna. Editatã de Direcþia Judeþeanã de Statisticã Covasna
3. BEAUJEU GARNIER, Jacqueline; CHABOT, Georges (1971): Geografia urbanã, Editura ªtiinþificã Bucureºti
4. BOGÁTS Dénes (1941): Háromszék vármegye, Pallas Nyomda, Budapest
5. BOLD, Ion (1973): Organizarea teritorului, Editura Ceres, Bucureºti
6. SUCIU, Coriolan (1968): Dicþionar istoric al localitãþilor din Transilvania, Editura Academicã RSR, Bucureºti
7. CUCU, Vasile (1970): Oraºele României, Editura ªtiinþificã Bucureºti
8. CUCU, Vasile (1976): Geografie ºi urbanizare, Editura Junimea Iaºi
9. CUCU, Vasile; POPESCU, Cezar (1975): Urbanism, Universitatea Bucureºti, Facultatea de Geologie-Geografie
10. CSEREY Zoltán, JÓZSEF Álmos (1991): Sepsiszentgyörgy képes krónikája, Ige Nyomda, Kovászna
11. CSÉFALVI Zoltán (1994): A modern társadalomföldrajz kézikönyve, IKVA Kiadó, Budapest
12. GÖDRI Ferencz (1896-1913): Polgármesteri jelentések, Jókai Nyomda RT, Sepsiszentgyörgy
13. GYÖRBÍRÓ Pál, IMREH Barna, KISGYÖRGY Zoltán (1980): Sepsiszentgyörgy helynevei, Aluta X-XI, Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy
14. JÁNOS, Ioan (1963): Oraºele ºi organizarea spaþiului geografic, Editura Academicã RSR, Bucureºti
15. JÁNOS, Ioan; TALANGA, Cristian (1994): Oraºul ºi sistemul urban românesc ºi codiþiile economiei de piaþã, Academia Românã, Bucureºti
16. MENDÕL Tibor (1963): Általános településföldrajz, Akadémiai Kiadó, Budapest
17. MIFTODE, Vasile (1978): Migraþiile ºi dezvoltarea urbanã, Junimea, Iaºi
18. MOLNÁR, Jenõ (1970): Consideraþii asupra reþelei de aºezãri din Câmpia Transilvaniei cu privire deosebitã asupra sistematizãrii, Studia Univ. Babeº-Bolyai, GGG, Cluj-Napoca
19. MOLNÁR, Jenõ (1967): Importanþa potenþialului economic al aºezãrilor rurale ºi metoda stabilirii lui, Studia Univ. Babeº-Bolyai, GGG, Cluj-Napoca
20. PIªOTA, I.; MIHAI, Elena; IOVÃNESCU (1975): Judeþul Covasna, Editura Academicã RSR, Bucureºti
21. POTSA József (1901): Háromszék vármegye, Budapest
22. SURDU, Vasile (1993): Introducere în geografia ruralã, Editura Interferenþe, Cluj-Napoca