A Sepsiszentgyörgy város területi és funkcionális fejlõdését tárgyaló dolgozat elsõsorban az emberi tényezõkre összpontosít: a városfejlõdés történeti tényezõi, a városiasodás szakaszai, a város funkcionális övezeteinek kérdése, a település szerkezete és textúrája, a város területi fejlõdése, a város népességének alakulása funkcionalitása változásának következtében. A dolgozat kitér a kutatás módszertanára, felvázolja a város lehetséges 21. századi arculatát, a fejlõdés irányait a természeti és emberi tényezõk függvényében. Felhívja a figyelmet a városiasodás egyes negatív jelenségeire és folyamataira, mint az etnikai és társadalmi szegregáció, perem-, vagy központi negyedek lepusztulása, gettósodás. A dolgozat megkísérel javaslatokat keresni az említett negatív jelenségek és folyamatok megelõzésére, kiküszöbölésére, vagy enyhítésére.
Mint minden erdélyi településre, a régi Sepsiszentgyörgyre is a templomközpontúság volt jellemzõ. Az õsi központ tehát a mai vártemplom környékén volt, pontosabban az ettõl délkeletre fekvõ KÁLVIN-téren alakult ki, ahol 1749-ig a kirakóvásárokat tartották. A Baromvásárt ugyancsak e térrõl már korábban (1690 körül) kitelepítik a mai Szabadság-tér területére. A KÁLVIN-tér keleti részén volt az akkori városháza is. A vártemplomtól délre esõ területeken, a Debren patak két oldalán és az Õrkõ délkeleti lábánál terült el a lakóövezet, amelyet földszintes, fából készült szalmafödeles házak alkottak.