(Kivonat)

Az igézés Szentmihályon (Kolozs megye) a falu hiedelemvilágában közönséges jelenség. Az igézés megnézés, rábámulás által történik, az igézett lehet ember vagy állat, leggyakoribb tünete embernél a fejfájás. Szenesvízzel védekeznek ellene, ez hétköznapi használatú, egyszerû, házilag elkészíthetõ gyógyszernek számít, elkészítése kötött szerkezetû rituális mûvelet. Az ilyenkor régebben elhangzott ráolvasásokat Szentmihályon ma már teljesen felváltotta az ima. Az igézés hiedelme és a szenesvízkészítés a faluban általánosan elterjedt, de nem mindenki hiszi igazán. A dolgozat elemzi a kapcsolódó általános képzeteket, elvégzi az igézés megnevezéseinek és a vonatkozó kifejezéseknek a szemantikai vizsgálatát, magát az igézést és az ellene való védekezést, mellékletében közölve a gyûjtési adatokat.

1. Az igézésrõl

Az igézés1 megnézés, rábámulás által történik, az adatközlõk többsége szerint akaratlanul; a tudattalanság egy érdekes megfogalmazása, miszerint “magától” történik (SZ.R.) Az igézõ személyrõl vallott legáltalánosabb nézet az, hogy összenõtt szemöldökû. Lehet nõ is, férfi is.

Az igézett lehet ember vagy állat, leggyakrabban kisgyerek vagy szép lány, az állatok közül pedig a disznó, mint értékes háziállat.

Az igézés ellen a gyermek karjára kötött piros szalaggal, a rá adott piros ruhával vagy fordítva feladott ruhadarabbal lehet védekezni (SZ.G.). Az igézni képes személy is védekezhet a "Pü-pü-pü, meg ne igézzelek!" mondással háromszor kiköpve (inkább szimbolikusan) a gyermek/személy/állat irányába.

Tünetei: fejfájás, szédülés, hányinger, gyomorfájás, rosszullét, “hábaradik a mellye” (K.I.), “e’vész a szemed világa” (SZ.G.). Leggyakoribb tünet a fejfájás, amely gyengébb fájás pl. a hûléskor jelentkezõnél. Az igézésre való gyanakvásnak általános feltétele valamely említett tünetnek vagy e tünetek kombinációiból álló tünetegyüttesnek ismeretlen okú fellépte.

Az igézés megtörténtérõl a “gyógyszer” - a szenesvíz elkészítésekor lehet bizonyosságot szerezni. A pohárba ejtett szén csak igézés esetén "fut le" a víz fenekére.

A gyógyító erejû szenesvíz elkészítése kötött szerkezetû rituális mûvelet. A szertartás lépéseinek pontos betartásával azonban szinte bárki elvégezheti, maga az igézett is. Leggyakrabban a család valamelyik nõtagja (nagyanya vagy édesanya), ritkábban egy közelben lakó gyógyítóasszony készíti el.

Régen a szenesvizet a kályhából fogóval vagy lapáttal kivett parázsdarabkákkal, manapság - a gáz bevezetése óta - gyufával készítik. Kellékek: egy pohár (decis) hideg víz, 3, 7 vagy 9 szén a kemencébõl (kályhából) vagy 3-4 gyufa szükséges (leggyakoribb számok 9/3). Az elkészítés archaikusabb módja szerint az asztal közepére keresztet vetnek, ráhelyezik a pohár vizet. A szén vagy a gyufák elõkészítése elõtt elmondanak egy Miatyánkot vagy egy Üdvözlégyet. Ezután egyenként beledobják a parázsdarabokat a vízbe, vagy rendre meggyújtják a gyufákat: a már ujjbegyig égett gyufa végével a következõt, és sorba beleverik az új gyufa végével az elõzõ elégett felét a pohárba (vö. K.J.). Ha a parazsak lemennek, igézés történt. Minél több szén megy le, annál erõsebb az igézés; ugyancsak fokjelzõ a hanghatás, amit a vízbeesõ parázs vált ki. A szenesvíz elkészítése után még egy imát el kell mondani, és még egy keresztet kell vetni a pohárra. Ekkor már bizonyosságot nyert az igézés ténye, amit az igézettel nyomban közölnek (szenesvízkészítés közben). Ugyanakkor felhívják figyelmét arra, hogy a vele történt igézésrõl mi mindent árul el a szén viselkedése.2 A szenesvízbõl az igézettnek háromszor három kicsi kortyot kell innia. A víz megivása után azonnal érzi, hogy fejfájása szûnni kezd. Maga a gyógyító folyamat általában rituális mosdatással egészül ki: a szenesvízbe mártott ujjal homlokra, szívtájékra, tenyérbe és talpra keresztet rajzolnak. K.I. szerint az igézettet nem kell “megmosdatni”, hanem az elkészített szenesvízbõl egy kés hegyével kilencszer vizet kell kidobni a levegõbe.

A megmaradt szenesvizet az ajtó sarkára, az eresz alá vagy egy kutyával szembe kell kiönteni. A szenesvíz mindig használ, amikor az ember meg van igézve. Újabb nézetek szerint a hatóanyag a vízben feloldódott szén.

Nemrég halt meg egy szentmihályi gyógyítóasszony (a gyûjtésszövegekben sokat emlegetett Rózsika néni, N.P. volt felesége), aki még különbséget tett a leszálló szenek száma, sorrendje szerint nõ, férfi, lány és fiú igézõ között. Az igézõ ilyenfajta meghatározását ráolvasásszövegek3 is õrzik, amelyeket már nem ismernek Szentmihályon (ma kizárólag imákat mondanak).

Fontos, hogy a szenesvízkészítés közben mindig jelen van az igézett személy is, tudja, hogy mi és mi célból történik. Ismeri a szenesvíz hatását, és bízik benne, egyrészt, mert a családtagja javallja és készíti, másrészt, mert máskor is használt (számára empirikusan bizonyított). A gyógyulás folyamatában olyan fontos szerepet játszó biztonságtudat és bizonyosságérzet a szenesvízkészítés során kielégíttetik: nem csupán családi környezetben van a beteg,vagy egy biztonságos gyógyító kezei között, de a betegség mibenlétérõl is meggyõzõdhetik a szenesvízkészítés által. Annak garanciája, hogy a szenesvíz nem hamis szer, az, hogy a szenek nem mindig szállnak le a pohár aljára.

Bár az igézés hiedelme és a szenesvízkészítés általánosan elterjedt, mégsem állítható az, hogy mindenki igazán hisz benne; sok felnõtt ember a szenesvizet szkepticizmussal fogadja, ha fel is ajánlják neki, csupán azért “fogyasztja el", mert véleménye szerint "ha nem használ, nem is árt".

Az igézés a falu hiedelemvilágában közönséges, nem kétségbeejtõ jelenség, a szenesvíz pedig hétköznapi használatú, egyszerû, házilag elkészíthetõ gyógyszer, amely pillanatnyi, kis mértékû kellemetlenséget old meg.

2. A jelenség elemzése

2.1. Általános képzetek

Az igézés vagy szemmelverés a szem emanációs hatásának tulajdonított jelenség, melyet már az ókorban is ismertek, és szemmel való bûvölésként, varázsolásként tartottak számon (vö. BIEDERMANN 1989, 305-307).

A szemmel, tekintettel kapcsolatban párhuzamos képzetek alakultak ki a különbözõ kultúrákban, amelyek a látás érzékelésbeli kiemelt fontosságát jelölik. A jelenséggel kapcsolatos elképzelések általános emberi képzeteken alapulnak (vö. BIBÓ 1917), ezért gyümölcsözõbb lehet egy kultúrán, világképen belüli elemzésük, mint a motívumok migrációját kutató történeti megközelítések. Az ilyen elméletek hátterében egymástól független elemekbõl szabadon építkezõ kultúrafelfogás áll. Pedig a világkép egy organikus egység, amely csak akkor enged meg elemösszetételében változtatásokat, ha azok nem összeférhetetlenek archetipikus mélyszerkezetével. Az idegen elemek értelme átvételkor az új kultúra jelentéshálójával kompatibilisen módosul.

A különbözõ történeti korokban különbözõ népeknél más-más felfogások uralkodtak a szemmelverésrõl, másként ítélték meg jelentõségét.

A szem mágikus erejére, a halált okozó pillantásra mitológiai példaként a Medúza-fej említhetõ. Medúza a görög mitológiabeli Gorgók közül a halandó. “Egyetlen pillantása elegendõ ahhoz, hogy bárki halandót kõvé változtasson.”(RÓHEIM 1984, 465)4 RÓHEIM Medúza történetét elemzi a szemmelverés kapcsán. A történetet és jelentõségét a következõképpen foglalja össze: “Perszeusz megöli Medúszát, mert védi a pajzs, amit Pallasz Athéné - maga is szublimált Gorgó - adott neki. Álmában lepi meg a szörnyet, az arcát látja ugyan, de csak pajzsában visszatükrözve. Levágja a fejét. Ez a fej népszerû apotropaion szemmel verés ellen. Említésre méltó tény, hogy a leggyakrabban csészék belsejében alkalmazták: aki ilyen csészébõl iszik, védve van a szemmel veréstõl. Ivás közben a képre néz, és ez elhárítja a rontást.” RÓHEIM a csészében készített szenesvíz párhuzamaként hangsúlyozza a fenti példát. A Medúzával történteknek freudista (pszichoanalitikus) magyarázatát adja.

A görög mitológia szerint Narkisszosz amikor tizenhat esztendõs korában elõször pillantja meg tükörképét a Helikón egyik forrása fölé hajolva, szerelemre gyullad önmaga iránt, majd boldogtalan, beteljesületlen szerelmébe belehal. Emlékét a Nárcisz virágnév és a görög narké szó õrzi, amely kábítást jelent (vö. KERÉNYI 1977, 116). Narkisszosz mítoszának párhuzama lelhetõ fel abban a magyar hiedelemben, miszerint az öntudatlan csecsemõt óvni kell önnön tükörképének szemlélésétõl, mert megigézheti magát. Ez az igézés különösen veszélyes, a gyermek halálát is okozhatja.5 Az igézés ilyen formája Moldvában is ismert (vö. ERDÉLYI 1976, 107).

Az említett mítosz felveti az igézés és szerelem kapcsolatának gondolatát (szem, tekintet hatalma a szerelem felkeltésében). A narké/kábítás fogalma egy - az igézés jelenségével kapcsolatos - fogalmi háló kialakításához is hozzásegít. A kábítás fogalmához könnyedén asszociálhatóak azok a kifejezések, amelyekkel általában az igézés, szemmelverés jelenségét szokás magyarázni: bûvölés, bájolás, varázslás.

Az igézés értelmezésében igen jó fogódzót jelentene, ha igaz volna, a Gorgók és Graiak egyenértékûségének ténye. Erre azonban - RÓHEIM szövegén kívül - sehol sem találtam megerõsítést. A Graiak fõ jellemzõje - öregségük mellett -, hogy hármuknak csupán egy szemük és foguk van; RÓHEIMnél mindez a Gorgókra vonatkozik, a Graia pedig csupán a Gorgó név másik változata.6

2.2. Az igézés, szemmelverés kifejezések szemantikai vizsgálata

Az a tény, hogy két fogalom használatos a vizsgált jelenség megnevezésére, problematikus. A fogalmak nem tûnnek egyenértékûnek. A köztük lévõ különbség meghatározására a fogalmak “nyelvi környezetének” megvizsgálását, valamint a kérdéses kifejezések etimológiájának áttekintését találom a legcélravezetõbbnek. A fogalmak nyelvi környezete alatt mindazokat a kifejezéseket értem, amelyek rájuk, köréjük épülnek, és szemantikai kapcsolatban állnak velük. A vizsgálat tulajdonképpen a fogalmak nyelvi világmodellbeli helyét deríti ki (vö. SZILÁGYI 1996), abból a feltevésbõl kiindulva, hogy egy közösség világképe nyelvében (is) tükrözõdik.

A szem szó igézéssel kapcsolatba hozható szemantikai mezõjét a következõképpen lehetne felvázolni:

megigéz

1. 2. 3. 4. lenyûgözõ rajtafelejti issza a felfalja látvány szemét a tekintetével a szemével

A fenti vázlatban azokat a kifejezéseket állítom fokozati vagy folyamatszerû sorrendbe, amelyeknek mintegy végkimenetelét képezi a megigéz kifejezés (eredményük az igézés, igézettség). A számbevett történések nem agressziót és nem szándékoltságot hangsúlyoznak, inkább egy tudattalan folyamat mozzanatait jelzik. Úgy tûnik, az igézés kifejezés ma a jelenség tudattalan változatát fedi, a látvány általi elragadtatottságot és következményét, az igézést. Az ótörök eredetû igéz ‘megbûvöl’ szónak, valamint a vele kapcsolatba hozható szintén ótörök eredetû báj és bûv szavak jelentései arra utalnak, hogy az igéz szó a népi nyelvben mást is fedett: a szándékos, varázsló erejû bûvölést, bájolást, méghozzá varázsigék kíséretében. Az igéz szó történetileg a varázsige jelentéssel hozható kapcsolatba. A báj egyrészt ‘kötelék’, ‘kötél’, ‘zsinór’ jelentésû, másrészt ‘varázslás’-t, ‘kötés’-t jelent az ótörökben. A bájolás ma kuruzslást jelent A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint. Az igéz szó bájolással (megkötés), illetve a bûvöléssel, kuruzslással való kapcsolata egy másik jelentésszférát fed fel.

A magyar nyelv világképében a szem mint a világ birtokbavételére alkalmas eszköz jelenik meg. A vak ember világtalan, az Ómagyar Mária-Siralomban Jézus a "világnak világa" (világ világossága: az igaz élet, a lét teljességében való megélésének ideá(l)ja).

A világot a szemével birtokba vevõ ember a társadalom normáit sértõ, de számára elfogadható tettek fölött szemet huny. Azonkívül, hogy látvány és létezõ igen erõsen összefügg ebben a világképben (vö. Hiszem, ha látom!), a fentiek alapján is elmondható, hogy a szem-birtokbavétel konnotáció bizonyos szinten az emberi interakciókra is kiterjed. A megragadja a tekintetével7, szemmel tart olyan jelenségeket ír le, melyek lényege az embertárs szabadságának, integritásának tekintet általi korlátozása, megsértése.8 Az emberi reakció elsõdleges fokozata ilyen esetben, hogy elkapja a tekintetét (ez a rajtafelejti a szemét esetében is áll). Az erõteljesebb fokozatok már jóval erõteljesebb reakciókat váltanak ki, így szóbeli védekezést, kitartott tenyérrel való védekezést vagy elfordulást. Szintén az emberi interakciók sorába tartozik, hogy az ember a szúrós tekintetet ösztönösen megérzi, és odafordul, mondván: “Érzem, hogy valaki erõsen néz.”

A tekintetek emberi (állati) interakciója párbajszerûvé fajulhat. Ez a farkasszemet néz9 jelensége. A farkasszemet-nézés véleményem szerint erõpróba: a lélekerõk párbaja/összemérése egy tekintetek közti párbajban. Ugyanezen párbajon belül a szem bûvölõ, mérgezõ ereje is szerephez jut, s talán ilyen értelemben hozható kapcsolatba a farkasszemet-nézés valamint maga a farkas név azzal, hogy mérgezõ növények nevében elõtagként szerepel, például farkasalma, farkasboroszlán, farkashárs stb. A farkas szó jelentés-hátterében nem utolsó rangú összetevõ az agresszió, ami a farkasszemet-nézésnek, a szemmel való elnyelésnek stb. fontos tényezõje. Ezen agresszió oralitását hangsúlyozza a farkasétvágy kifejezés is, aminek azonban nem a szem, hanem maga a farkas (orális agressziója) szolgálhatott alapul.

A szemmelverés kifejezés szintén a nézés agresszív tartalmát hangsúlyozza. A kifejezés jelentése: a szemen keresztül kibocsájtott energiával való ártás (a verés átvitt értelemben van használva, ártást jelent). A nyelvi forma rokonítható az isten verése kifejezéssel, mely Isten ártó/büntetõ cselekedetét verésként nevezi meg (vö. boszszú, a haragos Isten képzetével összefüggõ kifejezés). A hasonlóság annál inkább érdekes, mivel istenverésként leginkább betegséget szoktak számontartani(egyéni vagy járvány). Míg az igézés inkább a csodálattal, elbûvöltséggel (esztétikai élmény) rokon, a szemmelverés kifejezés az irigységgel hozható kapcsolatba (rossz-, ártó érzések, indulatok). Az itt sejtett ellentét azzal is bizonyítható, hogy a szemmelverés az, amit általában boszorkánynak tulajdonítanak, és bûnnek tartják; tehát rosszindulatú, szándékos cselekedetnek, míg az igézést akaratlan ártásnak.

Az elõbbi eset kapcsolatba hozható a hipnotizálás jelenségével; egy gyõrzámolyi (F.M.) történet szerint az igézõ képes embertársát tekintete erejével helyhezkötni (elmozdulásra képtelenné tenni) vágtató lovakkal szemben állva az országúton.

Érdekes módon Szentmihályon, ahol mindenki azt tartja, hogy az igézõ szem lehet ártó hatású, a jelenségre csupán az igézés terminust használják. Ugyanitt már igen kevesen hisznek boszorkányok létezésében, s ha rontásra gyanakodnak, mindig közönséges embernek tulajdonítják.

A nyelvi világmodell szerint nem csupán az ember veheti birtokba szemével a világot, a világ is uralmat gyakorolhat fölötte a szemén keresztül (vö. lenyûgözõ látvány). Az igézés jelenségkörébõl a megkívánás, megcsodálás jelensége tartozik ide. A nép szemlélete szerint a terhes asszony fokozott mértékben ki van szolgáltatva a látványainak. A megkívánás jelenségében az orális agresszió önmaga és a magzat ellen fordul, a megkívánás esetén pedig a látvány/jelenség szuggesztív ereje keríti hatalmába a terhes nõt, s ez a szuggesztió szomatikus elváltozásokat eredményezhet a magzaton. Azok a figyelmeztetések, amelyek a terhes asszonyt óva intik csúnya látvány hosszadalmas (szuggesztiónak idõt adó) nézésétõl, erre a jelenségre alapoznak. A terhes asszonyt ért hatásokról (valami megnézése vagy valamivel való megdobása) az emberek rengeteg történetet mesélnek (P.G.; SZ.R.). HEIM Vilmos patológus foglalkozott ezzel a jelenséggel. Elismeri, hogy "hasonló esetek valóban történtek, s lehetségesnek tartja pszichoszomatikus patomechanizmusok szerinti értelmezésüket" (OLÁH 1986, 139). A megkívánás és megcsodálás tulajdonképpen az igézés fordítottjaként is felfogható, olyan értelemben, hogy a szem általi szuggesztió a nézõ ellen irányul. Nem emanáció történik, hanem a látvány szuggeráló ereje és az önkéntelenül beinduló önszuggesztió együttesen hat az áldozatra.

Ha a megnevezések nem is magyarázzák meg maradéktalanul számunkra a jelenség mibenlétét, arról mindenképpen információt nyújtanak,hogy a nép számára mit jelentenek, világképükben a jelenség milyen képzeteken keresztül raktározódott.

A népi képzetek szerint a szemmelverés képességével "megáldott” egyén külsõségekben is különbözik másoktól: összenõtt szemöldöke, erõs vagy szúrós tekintetû barna vagy fekete szeme van. Az igézésrõl való népi gondolkodásban fellelhetõ a szignatúratan , tágabb értelemben, mint azt PARACELSUS kifejtette, körülbelül a BÖHME-i (idézi BIEDERMANN 1989, 308) elképzelésbe illõen, miszerint minden dolog, teremtmény magán hordozza rendeltetése, valamirevalósága ismertetõ jegyeit.

A népi szimbolika szerint a szem a lélek tükre. Nem egészen biztos, hogy pusztán a szem általi emanációnak tulajdonítható az igézés, ám a szem a külsõ megfigyelõ számára könnyen hozzáférhetõ. A tekintet minõségébõl és intenzitásából könnyen lehet arra következtetni, hogy ártó-e vagy sem. Az igézés tényének megállapítása néha ilyen megfigyelések alapján történik, másrészt a megnézés mozzanata látatlanban is feltételezett: azt gondolják a tünetek (fejfájás, rosszullét, stb.) jelentkezése folytán, hogy a beteget valaki erõsen megnézte (megigézte). A tekintet a társadalom normái szerint (melyek a maguk rendjén ösztönös mélységek által megszabottak) nem szabadon legeltethetõ. Ma is illem, jóérzés szab korlátokat egy bizonyos ember megnézésének; ugyanez a jóérzés régen az önfegyelem megnyilvánulása lehetett annak tudatában, hogy a tekintet árthat.

Az emberben ösztönös félelem él az idegen szem tekintetének erejével szemben. E. T. HALL (HALL 1995) megfigyelése szerint a sûrûn egymás mellé zsúfolt idegen személyek (végsõ elzárkózási kísérletként) mindig kínosan kerülik a szemkontaktust. De bárkinek élettapasztalatát képezhetik olyan kellemetlen érzések, melyeket az õt erõsen nézõ idegen emberek okoztak. Ha arra gondolunk, hogy az állatvilágban is ismert jelenség a szemkontaktus kínos volta, mely némely esetekben a végletesen agresszív farkasszemet-nézésig fokozódhat, valamint az olyan jelenségekre, amikor az ember például egy kutyát képes elsomfordálásra kényszeríteni tekintetével, arra következtethetünk, hogy etológiai gátlásról lehet szó, amelyet állat és ember egyaránt örökletesen hoz magával.

A hiedelmek szerint az igézés elsõsorban kisgyermekeket, valamint a szépet érinti, és halálos kimenetelû lehet az állatokra nézve. Ez a szelekció megengedetté teszi a következõ feltételezést: a közösség felnõtt- és valamelyest szocializálódott gyermektagjait védettebbé teszi az igézésrõl való tudás, mert általa valamelyest elkerülhetik az igézés lehetõségeit; a még nem szocializálódott gyermek védtelenebb, mert nem kerüli a szemsugarakat, az állatra nézve pedig azért lehet halálos az igézés, mert kulturálisan védtelen. Eme elképzeléshez viszonyítva a probléma másfajta szféráját indukálja a szép kérdésköre (asszociációi itt: a különös, az idegen).

Az idegen ember az új környezetben kulturálisan védtelen, viselkedése feltûnõ (az adott rendszerben abnormális), így többszörösen kiszolgáltatott szociális környezetének. Feltûnõ volta miatt a figyelem középpontjába kerül, igézhetõségének lehetõsége nagyon megnõ.10 Az idegenség különös esetét képezi a hosszabb idõn át izoláltan élõ, frissen nyilvánosságra lépõ ember, aki elszokott az (idegen) emberi erõterekkel való ütközéstõl, azok pozitív vagy negatív erõtartalmának feldolgozásától, esetleges ösztönös vagy tudatos (máskor rutinszerû) megválaszolásától, s így sokkal nagyobb energiájába kerül megküzdenie mindezekkel.

Az igézésnek kitett jelenségek másik (említett) szféráját a szép, a különös képezi. Az igézés eme eseteivel kapcsolatban kifejtendõ elképzelésem alapjául az az igen gyakori vélemény szolgál, hogy az igézés ösztönös, nem tudatos (nem akaratlagos) tett.

Az erõs nézés alkalomadtán realizálódik (az egyén tudatától függetlenül), bizonyos látványnyal való szembesülés esetén. A szép vagy tetszetõs lény vagy tárgy magára vonja az ember figyelmét, és lelki tartalmait aktivizálja. Az emberben ilyenkor felkeltett érzéseket a birtoklási vágy, valamint a RÓHEIM (1984, 472) által is kiemelt irigység fogalmai által lehetne megnevezni, újra aláhúzva, hogy mindez általában tudattalanul játszódik le, valamint léteznek árnyalatbeli fokozatok. Ha azt mondom, hogy az igézõ vágyával az igézett libidójára (jungi értelemben, tehát általánosabban vett életerõre), valamint tárgy esetében a benne rejlõ rejtett személytelen varázserõre tör (vö. mana), azt hiszem, nem rugaszkodom el az általános népi képzetektõl, pusztán lehetõségeim szerint a néprajz valamint a lélektan fogalmaival próbálom leírni a lejátszódó jelenséget.

RÓHEIM (1984, 465) a szemmelverésrõl írott tanulmányában megpróbálja a jelenség lélektani magyarázatát adni. Szerinte a hiedelem kulcsa abban a megállapításban ragadható meg, miszerint a megnézett szoptatós asszonynak elapad a teje. Eszerint a szemmelverés kulcsa orális féltékenység, és orális agresszió jellegû. Azt hiszem, buktatója az értelmezésnek, hogy miután egy (alapvetõ) táplálék megkívánásának tényébõl indul ki, és a táplálék jelenlétébõl az ösztön oralitását konnotálja, nem lép tovább megvizsgálni másfajta eseteket, így az emberi egyedekre vagy bármely megtetszõ dologra vonatkozóakat. RÓHEIM freudiánus magyarázatából a féltékenység és agresszió tényezõje figyelemre méltó, ám negatív töltetük némely esetekben túlzottnak bizonyulhat. A jelenséghez társítható agreszszió inkább érzelmi, tudatosodása nem feltétlenül megvalósuló dolog. Ilyenformán az elképzelés nem összeférhetetlen a népi nézettel, ami a tudattalan szintjén lejátszódó igézést még tolerálja, az ártatlanság szférájába utalja. ("Nem tud róla."; "Nem tehet róla."; "Ilyen a nézése.")11 Ezzel szemben a tudatosodás fázisában az illetõ már észleli, hogy mily mértékben nézett meg valakit és hogy árthatott.A tudatot ellenõrzõ kontrollnak (felettes én vagy társadalmi tudat, közösségi tudat) tulajdonítható, ha háromszor kiköp és védõ módon ezt mondja: Pü-pü-pü, meg ne igézzelek. Az egyén védekezésében a közösségi normarendszernek a kontrollja mûködik, hiszen azt teszi, amit elvárnak tõle; ez esetenként egybeeshet azzal, ami lelkiismeretét is kielégíti. A probléma ezen a ponton erkölcsi természetet ölt; jóérzés és önkontroll függvénye elsõsorban, hogy megigéz-e vagy sem valakit az ember. Adott igézésrõl való tudás tulajdonában az igézés negatív töltetû interperszonális cselekedet, embertárs elleni bûn.

2.3. A szemmelverés elleni védekezés

A szemmelverés elleni védekezés az életnek igen tág jelenségkörével áll összefüggésben. Legtágabb értelemben a nyilvánosságtól való félelemrõl, bizonyos életszférák nyilvánosság elõli elrejtésérõl van szó. A magánélet (bár térségünkben, falusi környezetben általában nem annyira, mint polgárosult társadalmakban) valamelyest mindig zárt világban zajlik. Emögött nem csupán az intimitás utáni vágy, hanem a rosszindulattól, irigységtõl való félelem is áll. De maga az intimitás is bizonyos értelemben nem jelent mást, mint védettséget, ha csupán egy külön világ védettségét is. Az ember ilyen természetû félelmét említi DÖMÖTÖR Tekla. Szerinte az ember nyilvánosságtól való félelme nem csupán a kisgyerekre, de a gyümölcsfára, virágszál életére, sõt még az új fonott kerítésre is kiterjedhet. A jószerencse védelme hasonló okokkal magyarázható: "nem szabad elkiábálni", mert valaki megfigyelheti, és mágikus úton megfoszthat tõle. Éppen ezért a magyar ember nagyon ritkán mond jót a termésrõl, állatokról, idõjárásról. A “lekopogás” városi hiedelme - teszi hozzá -szintén a jó szerencse (irracionális) védõgesztusa” (DÖMÖTÖR 1981, 151).

Az említett ösztönös óvatosság, félelem szüli egyrészt az elfedés, eltitkolás, másrészt a védekezés jelenségét. SUMNER (1978, 768-769) szerint a szemmelveréstõl való félelem szülte az illemszabályokat, az öltözködés jelenségeit, sõt a nõk zárdábavetését is. Bár mindez igaz lehet, ezeket a jelenségeket már régen a civilizáció természetes velejáróinak tekintjük. Eme szubtilis, nem tudatos védekezési formák mellett azonban léteznek olyan módszerek, amelyeket ma is kizárólag a szemmelverés elleni védekezés céljából alkalmaznak. Ilyenek például a gyermek csuklójára kötött piros pántlika, obszcén gesztusok, pl. fenék vagy fallosz mutogatása vagy fallikus amulettek viselése (vö. BIEDERMAN 1989, 307); trágár kifejezések, szövegek Szentmihályon pl. "Kigyófasz a szemed közé!". Mindezeknek a trágár, obszcén tényeknek túlkompenzáló, ezáltal elijesztõ, kiábrándító, a megcsodálás, megkívánás, bûvölés folyamatát megszakító, kizökkentõ hatásuk van. Miután kultúránkkal együtt jár az öltözet viselése, az ilyen “elijesztõ” gesztusok elég meglepõek ahhoz, hogy az embert kizökkentsék a szemlélõdésbõl. Az említett védekezõ gesztusokhoz még sokféle hasonló célzatú grimasz társítható, melyeket az ember spontánul produkál zavaró hatásra.

A szemmelverés elleni védekezésben használatos piros színrõl szólnék még, amelynek szerepe a kisgyermeken, állaton az, hogy a figyelmet "elterelve"12 megóvja õt a rontástól. A piros szó a pirkad, pörköl, pirítás szócsaládból ered, tehát a tûzzel áll kapcsolatban, ilyen értelemben szervesen kapcsolódik a szemmelverés elleni piros színnel való védekezéshez a rontó anyagok égetéssel való megsemmisítése, purifikálása (lásd a rontásról szóló fejezetben).

Bár nem soroltam fel az összes védekezési módot, rátérek a védekezés másik aspektusának megvizsgálására, amely magát az igézõ embert érinti. Igézés veszélye esetén háromszor ki kell köpni a gyermek/állat/növény stb. felé a megfelelõ védõige elmondása közben. A kiköpés jelensége az igézés orális jellegével13 kapcsolható össze, és úgy értelmezhetõ, mint a már elnyelt szubsztancia kiköpése, visszaszolgáltatása.

2.4. Az igézettség tünetei

Ha ennek ellenére megtörténik az igézés, leggyakoribb és mindig elsõsorban említett tünete a fejfájás. Ezt követi a szédülés, hányinger, szélsõségesen súlyos esetben jelenkezhet az ájulás és végsõ stádiumként a halál. Manapság ez utóbbi két fejlemény nagyon ritka, ez a változás az uralkodó orvostudományi nézetek átszivárgásának és elfogadásának tulajdonítható. Az orvostudomány ugyanis az olyan súlyos eseteket, mint a hirtelen halállal végzõdõk, általában “kézzelfogható” testi vagy környezeti okokkal magyarázza, de mindenképpen fiziológiai és nem misztikus okokkal. A lelki eredetû halálokok közül az embert lassan felemésztõek a lélektan által is elfogadottak, például szorongás, félelem. A néprajztudomány felmérései szerint viszonylag sûrûbb az olyan adatok száma, melyek szerint állat halálát okozta igézés. Gyûjtéseim is ezt igazolják: pl. ló (T.B.) és disznó (SZ.R.).

2.5. Gyógyítás

A tünetek általában az egész emberre kiterjednek, s a gyógyítás - mintegy feleletként - szintén az egész embert célozza meg. A szenesvízzel homlokra, szívtájékra, tenyérbe, talpra rajzolt keresztek rituális mosdatás jellegûek, esetleg ki is egészülnek a gyermek megmosdatásával. A gyógyítási folyamatból a belsõ sem maradhat ki: a betegnek innia kell a szenesvízbõl. A beteg mágikus körülkerítésében nemcsak a szenesvíznek, hanem a keresztvetésnek is funkciója van: a szentség erejével telíti a gyógyító rítust. Maga a víz is többszörösen szent: készítése közben Miatyánkot mondanak, és föléje keresztet vetnek, másrészt, amint azt egyes ráolvasószövegek és archaikus imádságok is jelzik, mint pl. a vízvetés, gyeszkentálás Moldvában (vö. ERDÉLYI 1976, 106), a szenesvíz analógiás gyógyító eszköz; egyrészt mint a Jordán vizének párhuzama, másrészt ama “elsõdleges recept” analógiájára készül, amelyet valaha Szûz Máriának ajánlottak a megigézett Jézus gyógyítására. Ilyen “biblikus hátterû analógiás elvû gyógyító imádságot” BORNEMISZA Péter is közöl az Ördögi kísértetekben, bár a bájolást hazugságnak, ördögi találmánynak minõsíti (ERDÉLYI 1976, 106). A “bájoló gyógyító imádságok keresztény elemei kétségkívül egyházi eredetûek; arra az idõre utalnak, amikor a papság gyógyított, és Isten nevében ûzte ki a betegséget okozó démont/sátánt az emberbõl” (ERDÉLYI 1976, 108).

Az igézés szenesvízzel való gyógyításának folyamatában fontos szerepe van a rituálé pontos elvégzésének, hiszen a gyógyító eljárás csak úgy hatásos. A hármas szám a rítuson belül fontos szerephez jut, úgy is mint 3x3=9: három gyufa vagy kilenc szén, három Miatyánk, háromszor három kicsi korty víz, három kereszt a homlokra stb. Általános emberi képzetekben a hármas az erõ, a hatalmasság, a teljesség száma, a kereszténységben ezt testesíti meg a Szentháromság képzete.

A gyógyító folyamatban megjelenõ tûz (parázs) és víz szimbolikusan is értelmezhetõ. A két elem archetipikus ellentétpár, l. pl. a taoizmusban (HOPPÁL-SZEMADÁM-JANKOVICS 1995, 227), vagy az alkímia világképében, ahol az élet vize nem más, mint az ouroborosz, az ellentétegyesítés szimbóluma (JUNG 1995, 84). A szenesvíz ugyancsak a tüzet magába fogadó víz, ilyen értelemben az élet analógiája.

Magyar nyelvterületen több helyen is a szenes vizet csupán az igézõ személyének felfedéséhez használják fel jövendölõ segédeszközként (vö. RÓHEIM 1984, 468.). A tulajdonképpeni gyógyítás az igézõ személy hajának, szõrének beszerzése után ezek égetése általi füstöléssel történik, a gyermeket a füst fölé tartják. Ilyen gyógymódot említ többek között DÖMÖTÖR Tekla is.

A szenesvíz hatása valószínûleg placebo-hatás (vö. MELZACK 1977, 42), a gyógyulás pedig a család és a gyógyító szuggesztiójának, valamint a hatásos önszuggesztiónak tulajdonítható, még az olyan racionalizált jelentések esetén is, amikor a vízben "oldódó" szénnek tulajdonítják a gyógyulást (P.E.; SZ.R.). A maga korában PÁPAI PÁRIZ Ferenc is ezt tartotta a szenesvíz hatóanyagának, elítélvén a babonás, mesterkedõ vénasszonyokat: “A szenes vizet vehetnõk kérdésbe. Legalább abban a’ szénben vagyon belsõ felforrást elnyomó erõ, izzaszt is: azért nem haszontalan, ha jól adnak innya benne. A’ kivûl a véle mosás nem tészen többet mint ha kofa-vizzel mosdatnád, hivesíti és könnyebben elaluszik utánna.”14

Mint minden ismeretlen hátterû betegség esetében, itt is irracionális gyógymódról van szó. A szenesvízzel való gyógyítás rítusának a bele vetett hit következtében pszichoszomatikus hatása van. Más irracionális gyógymódokhoz hasonlóan a hitre alapoz, és a megnyugvást, a lélek egyensúlyát célozza meg, elõsegítve a szervezet gyógyulását. A gyógymód mai használatának irracionalitása nem zárja ki egy olyan világkép létezését, amelybe koherensen illeszkedik, tehát "racionális".

Vizsgálni lehetne azt is, hogy milyen mértékben függ az igézés jelenségének ismertségi fokától az igézés gyakorisága, valamint hogy az igézhetõség milyen mértékben függvénye a jelenség ismeretének. Ugyanazt a tünetet teljesen más hatásnak is tulajdoníthatják, és akkor sikeresen kezelhetõ más módszerrel. Ennek legfontosabb feltétele, hogy a beteg legyen meggyõzõdve a diagnózis igaz voltáról, és a gyógymódnak legyen hitele.

A kultúrában bekövetkezõ változások miatt sok falusi környezetben élõ ember sem hisz már a szemmelverés lehetõségében (T.B.). De a fejfájásra bevett Algocalmin, Fasconal stb. tabletták csupán egy új hiedelem-állapotot tükröznek, ugyanúgy kommendálás (szülõ, barát, ismerõs ajánlata) hatására szedik az emberek, s a kommendálóval fennálló enberi kapcsolat révén hisznek a hatásosságában. Csupán egy váltás történt: szenesvízrõl tablettára, és állandó "hatóanyagként" maradt a szuggesztió.

A szenesvízzel való gyógyítás (és a fenti példában, a nem orvosi tanácsra szedett gyógyszereké is) olyan problémamegoldó stratégia, ami lehetõvé teszi az orvos elkerülését kisebb egészségi panaszok esetén. Az embereknek ilyen jellegû tudásra szükségük van biztonságérzetük megerõsítéséhez (a világban való biztonságérzetükhöz). Kényelmetlen, kínzó állapot, ha a betegséggel kapcsolatos tudás az orvos monopóliuma.

Igézés Szentmihályon

(Adattár)

Adatközlõk:

Gyõrzámoly, 1993

T.B., 8O éves

Szentmihály, 1995.

P.E., 57 éves (1995) E.

SZ.L., 12 éves (1995) L.

P.G., 78 éves

SZ.R., 8O éves R.

SZ.G., 65 éves G.

SZ.S., 72 éves S

K.I., 83 éves

K.J., 82 éves

Adattár

(Gyõrzámoly, 1993)

T.B., 8O éves

1. Meg olyan is vót, hogy a gazdával ment a - szolgálójuk volt - a leány. Igen szép lova volt a parasztnak, aztán mentek ki a határba. Egyszer csak a ló elkezdett izzadni, fõdhö vágta magát, aztán megdöglött ott a kocsi elõtt. A paraszt azonnal elzavarta a leánt. Nem alkalmazta tovább, mer ráfogta, hogy a verte meg a szemével a lovat, azért döglött meg a ló. Há csak ennyi eszük vót a régieknek. Mindenbe szellemet láttak, meg boszorkánt láttak.

2. (...) má semmi baja se vót a gyereknek. Hogy aztán a szenesvíztül-e, vagy a maga szerén is, de ez furcsa, hogy a mai világba má ilyent nem hallok, hogy szenesvíz, a mai asszonyok má nem is tudnának szenesvizet csinányi! Aztán azér mégse pusztul el egy gyerek se szemverésbe!

Szentmihály, 1995.

Sz.R., 8O éves R.

Sz.G., 65 éves G.

Sz.S., 72 éves S.

1. Az igézés ellen? Az igézés ellen csak a szenes vizet csinálták. (Szenes vizet? S azt hogy csinálták?) Azt úgy csináljuk, hogy teszek egy pohárba, egy decis pohárba vizet, és négy gyufát meggyújtanak, úgy rendre, s mikó derékig elégett, akkó beleütöm a fejit a pohárba. És a pohárba, hogyha meg van igézve, akkó leszáll mind a háram, vagy a négy, És abbó aztán megkeni a homlokát az izét... Ez tiszta igaz, de ennek mi a ézéje, ennek azt nondják, hogy csinálja a gyufa feje azt a szén - valamilyen szénsavat -, és az azé jó. Aztán kiöntjük oda né, a csatorna alá. (S imádságot nem mondtak, mikor kik csinálják a szenes vizet?) Egy Miatyánkat. (S keresztet nem vetettek rá a pohárra?) Nem. Há van aki vet.

2. (Ki tud igézni?)

Hogy ki tud igézni? Akinek itt össze van nõve a szemöldöke egészen. (S az akar igézni, vagy csak...) Nem, az úgy magától igéz.

S. Megnéz jól tégedet, s aztán...

R. Valaki állapotosan marad, és õ megnéz valami csúnyát, valamit. Az má csinál egy olyan gyermeket. Ez úgy van. Ez nem akaratból van. Ez csak véletelenül. Rápillant, vagy valami, s meglátja, s mit ahagy hasonlítanak a gyermekek egymásra, hát ez csak úgy, ez csk azé van. (S a terhes asszony nem védekezhet az ellene sehogy?) Hát... ez nem , ez csak akkó van, amikó má meg van születve a gyermek. Ezt állapotosan... (Én azt hallottam, hogy ha megdobják valamivel...) Há ha megdobják valamivel mind ahogy vót Székely Gizi, õ azt mondta mindég, hogy megdobták egy szekfûve, s akkó, itt maradt a szekfû nyoma.

3. (Kicsigyermeket az igézéstõl?)

G. Azt mondják, hogy a kicsi ruhát adják fordítva rája, igen, alól a kicsi majóját, vagy inget, valamit mindig, vagy bugyikáját fordítva.

R. Akit nagyon fog az igézet. De például, ha nem fogja az igézet, elég hogyha én elmegyek, s te fogod az öledbe a gyermeket, s látom, hogy milyen, nem éppen, hogy szép, tetszik nekem az a gyermek, megnézem, s elég.

G. Engem olyan hama fogott mindig az igézet. Úgy fájt a fejem, egy olyan rosszullét onnan jött. Mondam: Vessed a szenes vizet, me nekem most má gátá.

R. Gyütt haza, mondom, vetettem a szenes vizet.

G. S lement a szenesvíz, s ittam belõle, s helyrejöttem. (S mi lehet a jele annak, hogy megigézték, a fejfájáson kívül?) Hát onnan jön aztán a rosszullét. Ha meg vagy igézve, persze, onnan érzed, hogy evész a szemed világa akkó! De nem tudom, hogy abba az izébe, az a szén aztán, az csinálja - úgy mondják annak, na.

R. Nem tudom, milyen szénsav.

G. Az, az van benne, és az asztán segít a te izédben.

R. Abba a vízbe az segít. (Most már így magyarázzák, hogy az segít?)

G. Igen, igen. Má ezen má láttam én, hogy meg vótam igézve. Vagy szénbõl, ha van fa, égett a tüzen fa; a szén az még jobb, mind a gyufa. Csak gyufáva elmondad a Miatyánkat, s ott mind mondad a tiédet, s aztán dobad közbe belé a gyufát a vízbe.

G. A szén jobb mint a gyufa.

R. Má több anyag van benne.

K.I., 83 éves (1995)

1. Hát aztán csak a szenesvíz annak az orvossága. Az igízésnek. (S azt hogy csinálták régen?) Hát aztán régen szénbõ, de most má gyufábó, me gáz van. Most háram szál gyufa, elég, s annak a tüzit, szóval a szenit. Elég az a háram szál gyufa, egész ameddig tudad fogni, s akkó beléereszted a vízbe. A háram szálat. Régen kilenc szenet tettek a vízbe. (S honnan? Egyenesen a tûzbõl?) A tûzbõl, igen. Fogóval. (S a pohárba tették azt is?) Olyan vasfogóval vettük ki, s aztán kilenc szemet belé a pohárba, a vízbe. (S imádkoztak közbe valamit?) Há, ha lement a szén, akkó igaz vót. Ha nem ment le a szén - má sokszó fennmaradt -, akkó nem vót igézés. (De mondom, hogy közbe imádkoztak valamit, mondtak valami imádságot?) Há hogyne, imádságat. (S milyent?) Mielõtt nem kezdte meg a szenet, hogy vegye, akkó mondatt egy imádságat. S akkó vetett keresztet, s a poharat rátette. S akkó vett aztán kilenc szenet, s belétette a vízbe. S mikó mind a kilenc szemet belétette, akkó megint mondatt egy imát. S akkó aztán úgy a késsel kilencszer, a kés hegyivel, vizet kilencszer kidobatt, úgy a levegõbe. (Nem kenték be azt, akit megigéztek?) Ó, nem, nem soha. (S hova öntötték el a vizet?) Úgy szembe vaegy kutyával, vagy az ajtósarkára. (Egy kutyával szembe - miért?) Hát aztán akkó mondta: Na, akkó legyen még igézés, mikó ez a víz visszagyû. S ráöntöd a kutyára, a kutyával szembe, vagy az ajtó sarkára. De oda is csak azt mondad. Ez igaz. Mert aztán má itt sokszor kellett vessek én Melindának, amég itthan vót. És nekünk is né, egyszer-egyszer. (Ki tudott igézni?) Hásztán azt nem lehet tudni! Azt nem, Tünde drága. Van egy-egy, hogy e’tátja a száját, és (kacag) megvan az igézés. (Mirõl vették észre, hogy megigéztek valakit?) Hát annak fáj a feje, s hábaradik a mellye, s erõst rosszul van. Igen, nagyon rossz érzés! (S ez más rossz érzés, mint máskor?) Hát más, más, más. (Nem tudják az okát, hogy mitõl van?) Nem. S akkor aztán csináltunk egy kis szenes vizet, s helyregyütt. (Mindig használt?) Igen! Amikó meg van igézve; ha nincs megigézve, aztán azt mind vetheti. De nem jön le, má látszik, mikó veti, má akkó má vagy nem megy le a szén, vagy lemegy. De ha meg van igézve, akkó má a szén még egybõ lefut. Sokszó még sírva fut le. Igazán. Szóva, ez igaz vót, má amég otthan vótam, édesanyám is csinálta, s aztán én is megtanultam, s csináltam.

K.J., 82 éves (1995)

1. Megtõtünk egy vizes poharat vízzel, és elõveszek három gyufát. Akkó megkeresztelem aztat, s a közepibe teszem a poharat. S akkó aztán meggyújtom az elsõ gyufát, de a másikat már veszem a kezembe, hogy amikó félig elégett, megütöm a fejit, és az beleesik a vízbe, s rögtön lemegy a fenekibe, de a másik már meggyúlt ettõ, s akkó ledobom a másikat is, s akkó vigyázok arra, felveszem a harmadik gyufát, és akkó közbe mondom a Miatyánkat. S akkó megint azt is, mikor má félig leégett, akkó megütöm a fejit, és az is leesik, úgy mind a háromnak, a feje mikó leesik és lemegy be egészen a gyufa, akkó igézés. Na s akkó elvégzem az imát, s keresztet csinálak a pohárra, és akkó mártam a kezemet a vízbe, s homlokomat, s ajakamat, itt, itt, mindenütt keresztet csinálok a szívre, kezem tenyeribe, innen így túl, és a lábam talpjára, ha cipõbe, ha csizmába mindegy, csak keresztet kell csinálni s mártani az ujjat a vízbe. És akkó inni háromszó, három kicsi kortyot. S akkó letenni, s még áll egy kicsit, s megint egy kicsit, s úgy érzi mitha tünne el az igézet. Na és akkó megint iszok három kicsi kortyot, s megyek az ajtó sarkához, oda tõtök egy kis vizet, harmadszor kinyitom az ajtót, és kívülrõl, az udvarról is tõtük ki vizet. (Nem mond semmit ilyenkor?) Nem mondok, csak egy imát mondok. Kettõt: amikó megkeresztelem, s má kezdem, s egyet aztán má mikó végzem. (Mindegy hogy milyen imát mond el?) A Miatyánkot. Ez a rövidebb. Vagy az Üdvözlégy Máriát. Bár egy annyit. Ki amennyit. (Az igézés mitõl van?) Én nem tudam. Babona. (Kik szoktak igézni inkább?) Te, úgy valaki, aki má régen nem látott, és úgy megkérdez valamit, én nem is tudom, csak érzem, hogy úgy fáj a fejem, és feketekávét fõzök, nem múlik el - na ez csak igézés kell legyen! (Más mind a rendes fejfájás?) Igen. (Mi a különbség?) Hát olyan gyengén fáj egy kicsit, de mikó nagyan fáj a fejem - hûlés -, akkó olyan nagyan fáj, hogy má... hogy mindig fasconalt (fájdalomcsillapító) veszek, s akkó rögtön karjaimbó, minden, kiáll a fájás, addig úgy fáj, hogy nem tudok mit csinálni. S aztán még lepihenek egy kicsit, elmúlik. Ha nem igézés, nem mennek le a gyufák, fenn maradnak. Mind. (Nem lehet tudni abból, ahogy mennek le a gyufák, hogy nõ vagy férfi igézte meg?) Én nem tudam aztat. (És azt hallotta, hogy az igéz, akinek össze van nõve a szemöldöke?) Nem.

P.E., 57 éves (1995) E.

Sz.L., 12 éves (1995) L.

1. E. Azt szokták mondani, az igéz, akinek úgy a szemöldöke, úgy össze van nõve itt. Nõ is , férfi is, hogy úgy össze van nõve a szemöldöke, az tud igézni. Õ nem tudja saját magáról, hogy õ tud igézni. (És nem is akar igézni...) És nem is akar. Ezt nem akarattal csinálja, valahogy olyan a nézése, vagy... (Mivel lehet megakadályozni, hogy megigézzen?) Hát megakadályozni nem lehetett. Azt szokták mondani, ha valaki észrevette, hogy valaki úgy megnézi és kezd szédülni, vagy kezd fájni a feje, akkor csináltak szenes vizet. Régebben csinálták a szénnel a kemencébõ, amikor tüzeltek, akkó vettek ki... És most má nincs afféle itt nálunk, most má gyufával. (És szénnel hogy csinálták?) Égett a kemencébe a tûz, és akkó úgy húztak ki szenet a kemencébõl, a széndarabokat, olyan kicsi széndarabokat, és azt húzták belé a pohárba, hideg vízbe. (Hányat? S mekkorát?) Ötöt, hetet, kilencet. Há nem nagyot, olyan, úgy né, akkorákat csak. S akkó utána aztán csináltak háromszó keresztet a pohárra, háromszó ivott belõle egy-egy picit, egy kortyot, s keresztet csináltak a homlokára. (Közben mondtak imádságot is?) Hát igen. A Miatyánkot. És Rózsika nénire emlékszek, hogy olyan babonás asszony vót, hogy õ jött ónat vetni, ónat önteni, ilyen szenes vizet csinálni is, aztán õ úgy imádkozott ottan, a Miatyánkot szokta elmondani.

2. E. Fejfájás ellen? szenesvízen kívül egyebet nem tudok. (De mindenfajta fejfájásra szokták csinálni?) Ha nem tudja, nem érzi, hogy meg legyen hûlve, vagy valami, csak úgy hirtelen megfájdul a feje, itt a szem körül szokott fájni a homlok, azt mondják, olyankor van megigézve.

L. Igen, s van egy maszírozás...

E. Ezt a szenesvízet, mit tudam én, a mulkó még Lali is csinálta Etinek. Neki is úgy fájt a feje, s nem tudta, hogy mitõ fáj a feje. Az a babonaság mostmá az a szenesvíz, attó múlik e’, hanem van az a széndioxid, ami a vízbe attól a széntõl kerül, és az...(Sasító hatással...) Sasító, vagy igen, mind mikó valakinek a gyomra fáj, vagy hasmenése van, veszi azt a szénpirulát, az is, abba is egyéb gyógyszer nincsen semmi, me csak a tiszta fekete szén, de mégis jó, használ.

P.G., 78 éves (1995)

1. (Terhesség alatt mi baj érheti az asszonyt?) Hát aztán nincsen mi baj érje, esetleg megkíván valamit, vagy esetleg megemel valamit, ebbõl tud baja lenni.

2. (Ha megcsodál valamit?) Hát az nem, hanem ha csak megdobják, fiam. Ha megdobják vele, vagy megütõdik, vagy hozzáüti valamihez magát, akkor látszik egy fót. Vagy arcán, vagy kezén, például akármilyen testrészén.

Irodalom

1. BENKÕ Loránd (fõszerk.) (1967-1970-1976) A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (I-III.). Akadémiai Kiadó, Budapest.

2. BIBÓ István, dr. (1917) A számok jelentése és a gondolkodás alapformáinak története. DICK Manó, Budapest (2. kiadás: Metrum, Bp., 1989)

3. BIEDERMANN, Hans (1989) A mágikus mûvészetek zseblexikona. Budapest.

4. DÖMÖTÖR Tekla (1981) A magyar nép hiedelemvilága. Corvina.

5. ERDÉLYI Zsuzsanna (1976) Hegyet hágék, lõtõt lépék. Archaikus népi imádságok. Magvetõ, Budapest.

6. FREUD, Sigmund (1977) Pszichoanalízis. Kriterion, Bukarest.

7. HALL, Edward T. (1995) Rejtett dimenziók. Katalizátor Iroda, Budapest.

8. HOPPÁL Mihály (1970) Az "igézés"-hiedelemkör alkotóelemei. In: Népi Kultúra - Népi Társadalom, Akad. K., 259-287.

9. HOPPÁL-SZEMADÁM-JANKOVICS (1995) Jelképtár. Gondolat, Budapest.

10. JUNG, Carl Gustav (1994) Az alkímiai konjunkció. Kötet K., Budapest.

11. KERÉNYI Károly (1977) Görög mitológia. Gondolat, Budapest.

12. MELZACK, Roland (1977) A fájdalom rejtélye. Gondolat, Budapest.

13. OLÁH Andor (1986) "Újhold, új király!" A magyar népi orvoslás életrajza. Gondolat, Budapest.

14. RÓHEIM Géza (1984) A szemmel verés. In: A bûvös tükör. Magvetõ, Budapest. 465-485.

15. SZENDREY Ákos (1986) A magyar néphit boszorkánya. Magvetõ, Budapest.

16. SZILÁGYI N. Sándor (1996) Hogyan teremtsünk világot? Rávezetés a nyelvi világ vizsgálatára. Erdélyi Tankönyvtanács, Kolozsvár.

17. SUMNER, Graham (1978) Népszokások. Gondolat, Budapest, Társadalomtudományi Könyvtár.

Jegyzet

1. Bár rengeteg gyûjtés van a szemmelverésrõl és különbözõ módszerekkel való gyógyításáról, összefoglaló vagy elméleti jellegû munka igen kevés született. A legalaposabb elemzést HOPPÁL Mihály írta az igézés hiedelemkörérõl (HOPPÁL 1970, 259-287). Számomra, e dolgozat szempontjából azonban irreleváns, hiszen megmarad a hiedelem felépítésének strukturalista elemzésénél. Ezenfelül a jelenséget visszaemlékezés- vagy élményelbeszélõ szövegeken vizsgálja, elemzése alapját tehát maga a szöveg képezi, és nem az általam vizsgált jelenségháttér. Hoppál módszer-választása érthetõ, hiszen saját bevallása szerint életében elõször szenesvízkészítést Moldvában látott egy gyûjtõútja alkalmával, s ezt hatalmas élményként könyveli el. Hoppál a szenesvízzel való gyógyítás elemeit releváns és irreleváns elemekre különíti el. A releváns elemek tárgyi és nem tárgyi elemekre oszlanak. Az elõzõket tekintve emeli ki HOPPÁL: “A hiedelmekben szereplõ hagyományos tárgyak minden hiedelem fontos elemei. Különösen akkor, ha az igézéshez hasonlóan gyógyítási történetrõl van szó, mert a gyógyítás sikerét sok esetben ezek jelenléte vagy hiánya befolyásolhatja.”(272)

Fontos tanulmányként említhetõ még RÓHEIM Géza munkája (RÓHEIM 1984, 465-487), amelyre elemzésemben többször is hivatkoztam. Bár sok következtetésével nehéz egyetérteni, talán az õ módszere a legihletõbb, annyiban, hogy a jelenséget a lehetõ legtágabb kulturális környezetbe ágyazva igyekszik elemezni. Számbaveszi a görög mitológiai és különbözõ népeknél ismeretes változatait a szemmelverés hiedelmének, és lélektani magyarázatát nyújtja a felmerülõ jelenségeknek, természetesen az általa gyakorolt freudista pszichoanalízisnek megfelelõen.

A hiedelemkörrõl összefoglaló jellegû áttekintést ad DÖMÖTÖR Tekla A magyar nép hiedelemvilágában (1981). Az igézést irracionális rontóeljárásként tartja számon és kiemeli, hogy nem mindig szándékos.

SZENDREY Ákos A magyar néphit boszorkánya (1986) címû könyvében a megigézést, szemmelverést a rontó varázslatok közé sorolja (maleficium), melyek elsõsorban embertársra, másodsorban az élet fenntartásához szükséges dolgokra irányulnak. Õ említi, hogy az igézés, mint szómágiával való rontás jelenik meg PÁPAI PÁRIZ Ferencnél: "fascinantium more laudare", ‘igézésképpen dícsérni’, valamint a CUCZOR-FOGARASI szótárban: "eredetileg bizonyos fajta igékkel, pl. dicsérõ szavakkal vagy babonás kifejezésekkel megbûvöl, megront valakit.” (SZENDREY 1986, 199).

2. Úgy megy le a szén (sebesség stb.), ahogyan (olyan mértékben) õt megigézték. A sistergés erõssége szintén fokmérõ.

3. “Kalap alól jöttél, kalap alá menjél./Párta alól jöttél, párta alá menjél/Fõkötõ alól jöttél, fõkötõ alá menjél.” - GÖNCZI Ferenctõl idézi RÓHEIM (1984, 469) A fent említett gyógyítóasszony egy ilyen típusú ráolvasásszöveget ismert.

4. A Gorgók hárman vannak, mibenlétük leginkább ijesztõ maszkként fogható fel (KERÉNYI 1977, 39).

5. A hiedelmet édesanyámtól ismerem. Minden valószínûség szerint inkább bencédi (Nyikó-mente, Udvarhelyszék), mint szentmihályi eredetû.

6. KERÉNYI szerint a Graiak a Gorgók testvérei, akik vigyáznak az utóbbiakra. Egy szemük és foguk van, és ezt egymás között cserélik. Egy ilyen csere folyamán lopja el szemüket Perszeusz, rákényszerítve õket a Gorgókhoz vezetõ út megmutatására (i.m. 38-4O).

7. Ez hasonló jegyeket hordoz a névmágiával; ha kimondom a nevét, birtoklom.

8. Bár mértékében személyiségfüggõ, de ismert jelenség, hogy az embert valaki “fixírozó” tekintetével munkájában, létezésében erõsen feszélyeztetheti.

9. A történeti-etimológiai szótár a ragadozóállatok egymásra-vagy az áldozatra támadás elôtti merev nézését tartja a szókapcsolat gyökerének.

10. Feltehetõleg ez a fajta kiszolgáltatottság-érzés szolgált alapul azon hiedelmek képzõdésében, melyek szerint idegen földön az embert nem védi a hely szelleme.

11. Vö: gyûjtött szövegek az igézésrõl az Adattárban.

12. Ez a falubeliek magyarázata. Tulajdonképpen felhívja a potenciális igézõ figyelmét, kizökkenti a szemlélõdésbõl, fokozott önkontrollra szólítja fel. Talán az sem véletlen, hogy a tûz és a vér színe lett a nyugati civilizációban a figyelmeztetés, a tiltás színe (közlekedés stb.).

13. “A megbabonázó szem orális minõsége nyilvánvaló.” (RÓHEIM 1984, 474); vö. felfal, elnyel a szemével stb.

14. L. PÁPAI PÁRIZ Ferenc, Pax Corporis, 1747, 393.

ACTA - 1997 (A Csíki Székely Múzeum és a Székely Nemzeti Múzeum Évkönyve)