|
I. 1. A magyar népi gyógyászattal foglalkozó könyvek egyáltalán nem vagy alig térnek ki a gombára (Hoppál, Oláh, Vasas, Makay-Kis, Danter,...). Pedig figyelemre méltó hagyománya lehetett a gombával gyógyításnak a magyarságnál is. Általánosságban ír a gomba szerepéről a népi gyógyászatban dr. Vetter János, anélkül, hogy kitérne a magyar vonatkozásokra (Vetter, 1993). 2. Jelen tanulmányomban előbb röviden arról szólok, hogy régen mire használták a gombát a népi orvoslásban. Aztán a jelenlegi helyzetet mutatom be, összegezek, utalok hiedelmek és tudás összefonódottságára (kölcsönhatására ez esetben), valamint néhány adatra a szomszédos meg távolabbi népek köréből. Függelékben közlöm a korpuszt (adattárat), az adatközlők jegyzékét és a könyvészetet. 3. Terepmunkát Erdélyben ('a Magyarországtól Romániához csatolt részeken'), Kárpátalján (Ukrajna), az Őrségben, Zemplénben, az Ormánságban és Moldvában végeztem, a többi adatot kizárólag a szakirodalomból vettem.
I. 1. A magyar népi gyógyászattal foglalkozó könyvek egyáltalán nem vagy alig térnek ki a gombára (Hoppál, Oláh, Vasas, Makay-Kis, Danter,...). Pedig figyelemre méltó hagyománya lehetett a gombával gyógyításnak a magyarságnál is. Általánosságban ír a gomba szerepéről a népi gyógyászatban dr. Vetter János, anélkül, hogy kitérne a magyar vonatkozásokra (Vetter, 1993).
2. Jelen tanulmányomban előbb röviden arról szólok, hogy régen mire használták a gombát a népi orvoslásban. Aztán a jelenlegi helyzetet mutatom be, összegezek, utalok hiedelmek és tudás összefonódottságára (kölcsönhatására ez esetben), valamint néhány adatra a szomszédos meg távolabbi népek köréből.
Függelékben közlöm a korpuszt (adattárat), az adatközlők jegyzékét és a könyvészetet.
3. Terepmunkát Erdélyben ('a Magyarországtól Romániához csatolt részeken'), Kárpátalján (Ukrajna), az Őrségben, Zemplénben, az Ormánságban és Moldvában végeztem, a többi adatot kizárólag a szakirodalomból vettem.
II. 1. A magyarral rokon, a sámánizmusban jelenleg is hívő népekhez hasonlóan sámán hitű őseink valószínűleg ugyancsak éltek a gombával a gyógyítás érdekében. Az orvosláshoz igényelt révült állapot előidézése végett bizonyára használták a bolondgombának, légygombának nevezett Amanita muscariát (Czigány, 1998: 213, 215, lásd még Diószegi, 1967, Eliade, 1988, Voigt, 1975, Vértes, 1990).
Első keresztény remetéink, szerzeteseink, az élő elpusztításától, a húsevéstől óvakodó különféle hitű magyarjaink egyik fontos eledele és talán gyógyszere is volt a gomba, melyet nem termesztettek, mégis termett; hitték, a gondviselés nyilvánvaló jeleként. Az Isten adta a gombákat, mondják ezt ma is, nem tudni miből lettek. Jó, hogy vannak, bár nem kis munka begyűjteni, értékesíteni őket.
2.1. A gombák régóta használatosak a gyógyszerészetben (Lásd még Jaccottet, 1973). Noha egészen ma sem merült feledésbe a nagygombák gyógyhatása, ennek napjainkban nem tulajdonítanak akkora fontosságot, mint az ókorban és a középkorban. A századforduló gyógyszerészei még árusítottak orvosságként különféle gombákat, ez ma tájainkon aligha fordulhat elő (Veress, 1982: 16.).
2.2. Például szembajokra júdásfülegombát, vérzéscsillapítóként bükkfa- és parázstaplót. Az ún. Agaricumot (Laricifomes officinalis) a századfordulón mifelénk már csak állatok kezelésére használták, viszont az ókorban Plinius és Diszkoridész hajtóként s a tüdőbetegek verejtékezése ellenszereként írta elő; 1578-ban Melius Juhász Péter (még tud magyarországi árusításáról ("patikáriusok" által), és felhasználásáról így ír:
"Ha egy drachmát, azaz hat pénz nyomónit borban megiszol, vagy mézes vízben, az gyermek minden belöl betegségét meggyógyítja. Örögembernek méhserben adj két drachmát, azaz tizenkét pénz nyomónit. Ismét végy Agaricomat két drachmát, fél drachma gyömbért, azaz három pénz nyomónit, Colochintist, azaz a vadtöknek az belső bélit fél drachmát, törd öszve ezeket, vess azután fél drachma Mastixot, saffránt két pénz nyomónit, ez porokat csináld borral tésztává. Ebből csinálj pilulákat egy borsószemnét. Végy egyszer tizenegyet, avagy tizenhármat hozzád. Ez igen jó fualkodás ellen, lépnek, szűnek fájássa ellen. Vízkórságot meggyógyít. Hideglelést is hasban valót, férget kiűz ez Agaricum ő maga is."
A részegesség ellen használt gombáról még a XVII. század elejétől maradt fenn receptünk: a "szőlőtőkén termő gombát" kellett megszárítva, megtörve borban beadni (Hoffmann, 1989: 103, C 429,-198, D 257;318, I 335). Ugyanerre az eljárásra 1654-beli boszorkányperből is van adatunk (Schram 1970: 454).
2.3. Egy XVII-XVIII. századi receptgyűjtemény is tanúsítja, hogy egykor a különböző (részben ma már alig vagy egyáltalán nem azonosítható gombákat) igen változatos betegségek ellen javallották: fogfájás (Hoffmann, 1989: 319, I 345.), "szívfogás" (I.m. 482, O 119.), vérhas ellen (I.m. 391, K 742; 437, L 14); 1677-ben a pecérkegomba hurut ellen való orvosságként szerepel (I.m. 308, I 159).
III. Napjainkban valószínűleg ritkábban használják a gombát a népi orvoslásban, de a múltra vonatkozó adataink kis száma illetve feltáratlanságuk oka lehet annak, hogy mégis többet írhatok a gombák a népi gyógyászatban való mai felhasználásáról, mint a régebbiről.
1. Agaricus spp.
A dunántúli Cserszegtomajon a fulladásos fehérgombát áztat pálinkájába (Szendrey, 1922-63: 664.).
Válinál a hurutos vízbe felfőzött pecerkegomba (Agaricus vagy Psalliota campestris) levét issza (Szendrey, i.h.).
Ismert még a sárguló csiperke (Agaricus xanthoderma) fej gombásodása elleni felhasználása Mátészalkán (Farkas 1988: 189.).
2. Amanita spp.
A muszkarin nevű hallucinogén elemet tartalmazó légyölő galócából (Amanita muscaria), mely talán a szomának is alapanyaga hallucinációt előidéző italt készítenek a sámán típusú kultúrákban (amilyen valószínű a magyar is volt egykor) (Wasson 1986). Bódító szerként Szibériában és Észak-Amerikában éltek, élnek vele (Kutalek 1995). Napjainkban az obi-ugor és a szamojéd sámánok az istenségekkel való kapcsolattartás megteremtéséhez nyersen és szárítva is használják a légyölő galócát (Balázs, 1954 : 418-420, Vértes, 1978: 382-383). A kereszténység felvétele előtt őseink szintén élhettek vele mint a természetfelettivel való kapcsolatteremtés elősegítőjével (Voigt, 1975, Diószegi, 1967, Vértes, 1990). Eddigi adataink alapján magyar nyelvterületen egyetlen gombát, a "bolondgomba" légyölő galócát sem használják hagyományosan hallucinogénként, révület, bódultság előidézésére. Nagyon régen és egészen újabban találkozhatunk bódítószerként való felhasználásával a magyarságnál. Régi, ősi ilyetén felhasználása a magyar sámánok, a táltosok által történt legutóbb valószínűleg majdnem ezer éve, a mai pedig az utóbbi évtizedekben csupán, sok évszázados kihagyást követően. Bizonyára nem kizárólag a Székelyföldön, ahonnan adatunk származik, és bizonyos, hogy nem a hagyományos értelemben számít ez népi felhasználásnak. Valószínűleg német hatásra folyamodtak a légyölő galócához főleg fiatal meg középkorú emberek Erdélyben is, éppenséggel nem hagyományos, nem népi, hanem kivételes, művészeti és tömegjellegű megnyilvánulás alkalmával, az ún. performance gyakorlása idején a Szent Anna-tó mellett (legalábbis elsősorban). Hasonlóképp élnek ezek a tudtunkkal nem nagy számot képviselő légyölő galócát fogyasztók a gombával, mintha kábítószerrel tennék. Élvezetet, önkívületi állapotot kerestek, s talán találtak is valami ilyesmit, mégpedig anélkül – a légyölő galóca esetében -, hogy függőekké váltak volna (A 14 ).
Viszont több helyen és hagyományos légyölőként használatos az Amanita muscaria. Magyar viszonylatban nem tudunk egyetlen galóca emberi betegségek gyógyítására való használatáról, sem őstinktúra formájában, sem másként (Rosenbohm 1995: 21).
A légyölés is tekinthető gyógyeljárásnak: a különböző kórokat terjesztő legyek irtása számottevő megelőző módszer. Már Clusius említi az 1601-ben megjelent Fungorum in Pannoniis obs. brevis Historiában, hogy a légygombát Frankfurtban árulják légyvesztő gyanánt a parasztasszonyok (Istvánffi, 1900: 40).
1684-ben is tudnak Magyarországon a légyölő galócáról, mint légyölésre használt gombáról (Hoffmann, 1989: 431,K 1404).
Napjainkban a magyar nyelvterület majdnem egészén ismeretes, ha nem is használatos már a gyakran épp légygombának nevezett Amanita muscaria tányérba téve (egészben vagy felvagdalva), cukrozva vagy sem, tejjel, vízzel vagy mézzel (Például A 1-12). Moldván és a Székelyföldön kívül inkább csak nevében él csak légyölésre való használatának emléke. Kivételesen, az Őrségben az is előfordul, hogy másféle rovar irtására tartották, tartják jónak e gombát (A 16). Csíkban és Háromszéken megkülönböztetnek barna (Amanita pantherina vagy -és- Amanita regalis) és piros (Amanita muscaria) légygombát (A 5-8,16). Ennek alapján feltételezhető, hogy a párducgalócának is van légyölő hatása. Az sem zárható ki, hogy adatközlőim tulajdonképpen csak királygalócát (Amanita regalis) használtak fel légyölésre a légyölőn kívül, ez esetben pontatlan, felületes azonosítás történt.
3. Auricularia sp.
Tudunk az Auricularia auriculae-judae, a júdásfüle gomba szemfájás elleni használatáról. A bodzafagombát bokráról leszedik, meleg vízben áztatják és a beteg szemre kötik (Vajkai 1941: 240). Sőt Szombathely vidékén hallottak róla, hogy porát a pecsétviszgomba porával együtt jónak tartják daganatos megbetegedések, tumorok kezelésére (Kalauz József közlése).
4. Boletus edulis
Zala megyéből van arra adatunk, hogy az ott hajdina- vagy vetővargányának nevezett ízletes vargányát az öregek hazaviszik orvosságnak is, ha a disznó beteg, ha gyomorrontása van vagy nem eszik, s akkor megfőzik savanyú fokhagymás levesnek az egész (főleg vén) vargányát és azt öntik neki. Állítják, hogy az jó gyomrot csinál. Az embernek is javallják, ha berúg s aztán másnaos, de az embereknek nem a vén vargányát készítik meg (Hulesch 1955: 21).
5. Cantharellus sp.
A Cantharellus cibariust, sárga rókagombát májbetegségek gyógyítására ajánlották Aranyosszéken. A várfalvi Jobbágy Miklós szerint májnak kell, hogy használjon, élesebb (Keszeg, 2000).
6. Corydalis spp.
A (?) Corydalis cava, odvas keltike - szívgomba, szűgomba olyan virágos növény, amelyet egyértelműen gombának tartanak, noha tudják, hogy a szűgomba burjánbó lesz (A 17).
Moldvában: Kék virágocskájú a férfijé, az asszonyé fejér. Kiássák a fődbő, kiásnak tizet, megkapnak egyet (A 17).
Héját levéve megtörik, egy pohár vízbe tartják úgy fél órát, aztán kiskanállal kavargatják, pálinkáspohárba teszik, feltöltik vízzel, és naponta háromszor isszák. Reggel étel előtt, délben meg este étel után. Nem véletlenül kell háromszor bevenni ezt a csodaszert, érvényesül a bűvös számok (ezúttal a hármas) szimbolikája (Laplantine, 1978: 121). Fontosnak ítélik, hogy aztán reá kell feküdni a szívre, így hat igazán ez a szívnek jó orvosság (A 15, L.még szívfájásra: Bosnyák, 1973).
Háromszéken is híre van a szűgombának:
A szűgombának nagy gyógyereje volt. Orbán Ferenc háza véginél nőtt, mondják, mintha élő lett volna, olyan volt. Például a Kósa Ferenc nevű vásárhelyi mézeskalácsos attól gyógyult meg. (Bé 1)
Nem kell tehát csodálkoznunk azon, ha régebbi újságban, a Székely Nemzetben, tárca főhőseként találkozunk a szűgombával (Borivó, 1902). Már a múlt század elején kihalófélben lévő szónak tartja az újságíró (valószínűleg Barátosi Bibó József rejtőzik az álnév mögött), főképp zágoni, papolci és barátosi öregasszonyoktól hallotta emlegetni. Pontos megfigyelésre vall, hogy papolci ember nyomán jelzi: „Kétféle, az egyik likas belü, a fejérnépnek való, a másik tömött belü, e férfiunak való orvosság. A kinek a szive fáj, egy szűgombát porrátörve vizbe vagy pálinkába igyék bé s megkönnyebbül tőle. Jó orvosság, próbálták sokan.”
Borivó hivatkozik Borbás Vincére, ki azt írja a keltikékről, hogy „Több faja officinalis. Többnyire gumójuk van, Oláh- és Moldvaország népe burgonyamódjára elkészítve eszi.”
Csíkban még többet hallani jelenleg a szűgombáról, mint Háromszéken: A szívgombát tejbe kell tenni, s jó a szívre, májra, epére (Bo3). Ezúttal nem a bal (női) és a jobb (férfi) jelképes jelentése szerint járnak el, amint azt Moldvában tették (Bosnyák 1973). Csíkszentdomokoson a szívgomba három napig vízben áztatott levét szíverősítő hatásáért asztma ellen isszák. Savanyútejjel összefőzve szívrehoma ellen használják (Pálfalvi, 1999: 32-33).
Udvarhelyszéken gyermek ijedtsége ellen javallják (ónvízbe téve itatják) a tévesen szarvasgombának vélt gumót (Mészáros 1998: 419, 461, 462). Gyergyóból és Gyimesből is adatolt a szívgomba ismerete (Lásd még Rab, 2001: 130, 140).
7. Elaphomyces
Elaphomyces reticulatus Vitt.
Sztancsek József kéziratos gyűjtése (1909) tartalmaz utalást arra, hogy a Felvidéken, Nyitra vármegyében „bélgiliszták ellen földepét zsírtalan káposztában főznek” és ezt itatják meg a beteggel (Sztancsek, 1909: 103). Valószínűleg a Hollós László által a Bakonyban földepének emlegetett Elaphomyces reticulatusról van szó ez esetben is (Hollós, 1911: 178).
Elaphomyces variegatus Vitt.
Hollós László Máramarosban jegyezte le, hogy ezt a nem ehető szarvasgombát szívbaj ellen használják, mégpedig úgy, hogy megszárítják, porrá őrlik és porát vízzel veszik be (Hollós 1911: 178).
8. Fomes spp.
Tudomásunk van róla, hogy a Bakonyban, Nyitrában és Sóvidéken élnek, éltek a taplókkal mint vérzéscsillapítókkal (Kalmár 1982: 146-7., Sztancsek 1909: 107., A 18,19, 23). A Fomes fomentarius, a bükkfatapló sebtapaszként szolgál olykor ma is a Székelyföldön (A 20, 21). Fejfájás, izzadság, sőt aranyér elleni felhasználásáról a mai magyar népi gyógyászatban korondi adatok tanúskodnak (A 25-28).
A Vajdaságban ismert igénybevétele a rovarok (például szúnyogok) elleni füstöléskor (Kovács, 1982: 75). Nyitrában marhavészkor az istállókat diófán termett taplógombával füstölték (Sztancsek, 1909: 96). A Székelyföldön a méhek füstöléséhez napjainkban is gyakran használják (A 22-24). A Felvidéken, Nyitrában tuduk róla, hogy taplófőzetet ittak gyomorgörcs ellen és azt tartották, hogy a szélütött ember orra alá (tehát agyvérzés esetén) jó égő taplót tartani (Sztancsek, 1909: 102, 110).
9. Ganoderma sp.
Széken a szépasszonykalánnal kellett egyék-igyék egypár napig az, akinek félre volt menve a szája a szépasszonyok miatt (Kocsis 1988: 138-9). Ez a megkeményedett, kanálhoz hasonló fagomba, valószínűleg a pecsétviaszgomba, Ganoderma lucidum. Kocsis Rózsi állítja, hogy nagyon hatásos volt e gomba gutaütés esetében is, főleg az asszonyok lettek jól tőle, amennyiben vele kanalazták az ételt (A 29). Apahidai románoknál tudunk a Ganoderma lucidum (lingura milostivirii) gombáról való vízivás fehérfolyás (fluor albis vagy leukorrhea) elleni ajánlásáról (Kós, 2000: 366).
Nem kizárt a szépasszony kalánya meg a szépasszonygomba azonossága. Ez utóbbit a disznó szívfogása ellen javallottnak tünteti fel Vajkai Aurél (Vajkai, 1943: 66).
Ismert porának a felhasználása (a júdásfüle gombáéval együtt) kóros daganat esetében (Kalauz József közlése).
10. Lactarius spp.
Lactarius piperatus, fehértejű keserűgomba, ? Lactarius pergamenus, zöldülőtejű keserűgomba
Csak a máramarosi Técsőn (Kárpátalja) jegyeztem le gilisztahajtóként (bélférgesség ellen) való felhasználását embereknél. Fogyasztását sütve ajánlják (A 30).
Székelyföldi, csomakőrösi (Orbaiszék) adatunk van arra, hogy ott a keserű gomba szárát kankó (tripper) ellen használták (A 31).
Tudunk róla, hogy Háromszéken ellenjavallják a juhoknak és a teheneknek, mert úgy tartják, hogy csökkenti a tejhozamot (Márk Miklós sepsiszentgyörgyi erdőmérnök közlése. Bükszád, 2000. május 20.). A gyergyói Heveder nevű tanyatelepülésen állatok hasmenésének a gyógyítására használják (Köllő, 2000: 79).
11. Laetiporus
Laetiporus sulphureus, sárga gévagomba
Bánvölgyén a ló egerére pirított fűzfagombát kötnek (Szendrey, 1922-63: 664). Felcsíkban azt állítják, hogy a gévagomba vagy fűzfagomba jó gyomorbetegeknek (A 32). Ez utóbbi esetben ételként ajánlják. Az említett adaton kívül csak egy gyergyóiról tudok még: Borzonton a ló kehessége ellen javallják, hogy megszárított fűzfagombát kell az orra alá füstölni (Köllő, 2000: 52).
12. Lycoperdon spp., pöfeteg
Langermannia gigantea, Calvatia utriformis, Bovista plumbea, ...
Régen a pöfeteggombákat fungus chirurgorum néven vérzés csillapítására használták, főleg állatoknál (Beke 1935: 19).
Hogy igénybe vették őket a közelmúltban s napjainkban (l. még Gregor, 1973), tanúsítja ezt például bihari, háromszéki adat: Sarkadkeresztúron, ha a tarló megszúrta a lábat, pöfeteggel kössük be (Bondár, 1982: 50). Háromszéken aki vérbe esik, lóposzogót (gonika faj) pálinkába tesznek s azt megitassák (Balázs, 1942: 114).
Vasas Samu írja, hogy Kalotaszegen használják a lúfingot égés, forrázás illetve kelés okozta (nyílt, nem vérző) seb gyógyítására (Vasas, 1985: 107,154,161,187). A gomba belső, húsos részét borítják a sérülésre. Péntek János és Szabó Attila pedig azt tudatják, hogy ugyanazon vidéken külső vérzésre tettek pöfeteget (Péntek-Szabó, 1985: 154). A Mezőségen porát tették a vágásra (A 33).
A pöfeteggomba - lúdposz - pora szerte Erdélyben (A 33-36, 38-42), Moldvában (A 36), Kárpátalján és az Őrségben vérzéselállító (A 45, 48., ill. Szendrey, 1922-63: 664).
Udvarhelyszéken a peheteget, lófingot hasmenés ellen is használták. Vízbe áztatott porát itatták (Gub, 1993: 102).
Gyimesben úgy tartják, jó torokfájásra, s miko a mandulája összedagad az embernek akkor is (A 38).
Kárpátalján gyomor- meg epebántalmak esetében tartják hatásosnak (A 46).
Állatnak is adják Gyergyóban gyomormenés ellen (A 42).
Hasonlóképp a Globarisa bovista, banyaposz pora marhának orvosság a dunántúli Cserszegtomajon úgyszintén (Vajkai, 1941: 236).
13. Phallus sp.
Phallus impudicus, szömörcsög
A háromszéki Alsócsernátonban is használták a szömörcsögöt gyógyításra, reuma ellen (Vö. László, 1976: 216). A természetbúvár Kakas Zoltán segítségével sikerült 1995 novemberében egy erre valló ottani adatra rábukkanni (A 49). Hogy nem egyedi esetről van szó, ezt alátámasztja egy bányavidéki közlés, melyet főképp azért idézek, mert pontos használati utasítást is ad:
Van egy bolondgomba, nagyon büdös, azt meg szoktam szárítani, összetöröm, s szeszbe teszem. Bedörzsölni használom reuma ellen (A 50).
Sepsibükszádi adatunk van arra, hogy nemrég kelés (furunkulus) gyógyításához ugyancsak igénybe vették, mégpedig szárának a szárítmányát tejbe áztatva (A 52).
A Sóvidékről ugyancsak ismeretes az ott poroncsolatgombának nevezett szömörcsög gyógyításra használata. A tehéntőgyet füstölik vele, sebének gyógyítása végett (Gub, 1994b: 197, Gub, 1996: 83, Gub, 1999: 49, A 51).
Kalotaszegen fájós fülre teszik (Péntek-Szabó, 1985: 308).
Az ókorban és a középkorban használták afrodiziákumként (Veress, 1982: 141, Krébecz, 1988: 183). Erre mai adatunk nincs.
14. Phellinus
Phellinus igniarius, parázstapló
A népi állatgyógyászatban való felhasználása a Sóvidékről adatolt (Gub, 1996: 84). Szakadáton a fűszfatoplót megreszelve és almaecetbe téve a hasmenéses szarvasmarhába töltötték vagy füstölték vele a begyulladt tehéntőgyet. Nem kizárt, hogy Korondon összetévesztik a szilvataplóval (Vö. Phellinus tuberculosus). A kérődzés elakadásakor itt a gombát összetörték, abrakba tették, s pirított kenyérrel együtt megetették az állattal.
Phellinus tuberculosus v. pomaceus, szilvatapló
Korondról jelezték ennek a gombának az állatgyógyászatban való igénybevételét. Kehesség ellen használják, füstölik vele a beteg lovat (A 53).
15. Psylocibe
? Psilocybe merdaria (trágya-harmatgomba),
? P. semilanceata (hegyes trágyagomba)
Kevesen ismerik a Sóvidéken. Fenyőkúton azt tartották, hogy ha bekenik vele a szemölcsöt, az hamar leszárad (Gub, 1996. 85).
16. Ramaria
Ramaria (flava, botrytis), korallgomba (sárga, rózsás) Néhány népi neve egymagában is jelzi, hogy tudatában vannak hashajtó hatásának, és szükség esetén élnek is vele. Ez a helyzet például Komandón, hol hívják gyomorgombának (Berecken szintén) meg fosatógombának is (A 54).
17. Sarcodon imbricatum, cserepes gereben
Egyetlen vidéken a Gyimesben jegyezték le eddig a tehén tőgyének megbetegedése, gyulladása elleni felhasználását. A betegséget reszfugnak mondják, így e gomba neve ott nem csupán ökörnyelv, de reszfuggomba is (Pálfalvi Pál székelyudvarhelyi biológus közlése 2000. szept. 23-án).
18. Tuber
Tuber aestivum, nyári szarvasgomba
Hollós László ír róla, hogy a Bakonyban „pálinkában orvosszerül használják vérhas ellen, meg a tehénnek is adják véres húgy esetében.” (Hollós, 1911: 37).
19. Fungus. A gomba gyakran okozója betegségeknek. Sok történetet meséltek el adatközlőim bolondgomba előidézte különféle bajokról. Ezekből csak néhányat vettem be az adattárba (A 49-51).
A gombamérgezés többnyire helyes kezelésével találkoztam. Általában forró tejet itatnak a mérgezettel, meghánytatják (A 58-59, Vajkai, 1941. 241, Zsigmond, 1994. 33).
A magyarságnál bolondulás, bódulás gomba általi szándékos kiváltása századunkban nem adatolt.
Perifériális eset, alig érintkezik a népi gyógyászat kérdésével az, amit egy havasi településről való adatközlőim (Ko) mondtak, hogy náluk nincs szilvapálinka, ők, ha valamit intézni kell, főleg az orvosok esetében, gombával (Fungi) fizetnek, s a meg- s lefizetettek annak jobban örülnek, mintha (a szokásos fizetőeszközt) pénzt kapnának.
IV.
1. Egyféle összegezésként következzék egy táblázat, amely századunkbeli adatok alapján tartalmazza, hogy a magyarság milyen gombát vagy gombának tekintett növényt, miképpen és minek orvoslására használt. Zárójelben a betegségek latin nevét közlöm.
2. Tehát összesen húsznál több gombát használnak, használtak úgy 30-35 féle kór gyógyítására illetve megelőzésre a magyar népi gyógyításban (mintegy 26 emberi és 9 állati betegség esetében).
Egy-egy adatközlő viszont csak egy-két gomba orvoslásban való felhasználásáról tud.
Majdhogy általánosan ismertnek tekinthető az Amanita muscaria (a kórok légyöléssel való megelőzésére) valamint a pöfetegek, Lycoperdon spp. használata (vérzéscsillapításra).
A Székelyföldön és Moldvában viszonylag elterjedt a gombának tekintett, szűgombának nevezett virágos növény csodaszernek tekintése. Már-már alig tudnak a többi említett gomba gyógyhatásáról, noha 40-50 éve még elég gyakran élhettek legalábbis Erdély-szerte például a Phallus impudicusszal.
3. Állatok és emberek gyógyításában még mindig használatosak azért nagygombák. Talán megérné a fáradságot a pontosabb, alaposabb tudományos, farmakológiai szemügyre vételük. Annál is inkább, mert minden esetben megerősítették adatközlőim, akik többnyire jó gyógynövényismerők és asszonyok voltak. Főleg a hagyományőrzőbb vidékekről származók. A leggazdagabb, legszínesebb anyag a Sóvidéken lejegyzett. Itt külön foglalkozás is kialakult, amelynek nyersanyaga a gomba (a toplászás).
4. Nemegyszer kötődik a gombás gyógymód a vele élők hitéhez, hiedelmeihez (A 17,29), életviteléhez (A 20,22,25,40,49). Érdekes, hogy a szépasszonyok okozta baj orvoslása végett a mezőségi Széken épp az említett hiedelemlényről elnevezett gomba - evőeszközként, kanálként való - használatát ajánlják (A 17).
5. A moldvai magyarok meg a székelyföldiek körében a társadalmi, nemi elkülönülés mondhatni mágikus analógiájára külön nőnek meg férfinak való szűgombát tartanak számon, melyet naponta háromszor - a három a leggyakoribb bűvös szám - kell bevenni (A 17).
6. Természetes, hogy a nagygombák szerepéről a népi gyógyításban más népek is tudnak. Hogy mennyit, mit; általában adós még a válasszal a tudomány.
Például a magyarsággal nyelvi rokon osztjákok meg a más nyelvcsaládbeli, de szomszédos románok (Drăgulescu, 1981: 44), egyaránt használják a pöfeteget vérzéscsillapítóként; a távolabbi franciák (Seignolle, 1980: 359, Thoen, 1982: 294-5), észak-amerikai indiánok (Erdoes-Ushte, 1993: 187, Thoen, i.h.) pedig a magyarokhoz meg osztjákokhoz (Saar, 1991b: 177) hasonlóan élnek ugyancsak vérzéscsillapítóként a bükkfataplóval.
A légyölő galóca légyirtásra használatáról nem tudnak a távoli osztjákok (I.h.) viszont igen a franciák (Rolland, 1967: 139) és a Kárpát-medencében egymás mellett élő románok (Drăgulescu, i.m.), szászok (Zsigmond, 1994: 44), magyarok.
Az osztjákok és románok úgy nyolcféle gombát használnak orvoslásra az eddigi felmérések alapján (Saar, i.m., Drăgulescu, i.m.). Nem sokkal, de nagyobb fokú a nagygombáknak a gyógyításban való igénybevétele a mikofób (finnugor, török, germán) meg mikofil (szláv, latin) népek hatásának egyaránt kitett magyarságnál. Az eddigi hiányos kutatások alapján állíthatom ezt.
IRODALOM
BALÁZS J. (1954): A magyar sámán révülete. Ethnographia LXV. évf. 3-4. sz. 416-440.
BALÁZS M. (1941): Adatok Háromszék vármegye néprajzához. Sepsiszentgyörgy
BEKE Ö (1935): Népies növényneveink történetéhez. (Különlenyomat a Vasi Szemle II. évfolyamából) 18-20.
BONDÁR F. (1982): Sarkadkeresztúr néphite. FA 14.
BORZA, Al. (1968): Dicţionar etnobotanic. Bucureşti
BOSNYÁK S. (1973): Adalékok a moldvai csángók népi orvoslásához. Orvostudományi Közlemények 69-70.k. 296.
BUTURÁ, V. (1979): Enciclopedie de etnobotanică románească. Buc.
CZIGÁNY, L.G. (1980): The Use of Hallucinogens and the Shamanistic Tradition of the Finno-Ugrian people. The Slavonic and East European Review, Vol. 58, Nr. 2.: 212-217.
DANTER I. (1994): Népi gyógyítás a Kisalföld északi részén. Komárom-Dunaszerdahely
DIÓSZEGI V. (1967): A pogány magyarok hitvilága. Bp.
DRĂGULESCU,C. (1981): Date etnomicologice din sudul Transilvaniei. Studii şi Comunicări, Sibiu, 41-48.
DRĂGULESCU,C. (1992): Botanică populară în mărginimile Sibiului. Sibiu
DRĂGULESCU,C. (1995): Botanica populară în Ţara Făgăraşului. Ed. Constant, Sibiu
ELIADE, M. /1988/ Le chamanisme et les techniques archaïques de l' extase. Payot, IIe éd., Paris 183-4, 315.
ERDOES, R.-USHTE, T. (1993): De mémoire indienne. La vie d'un Sioux, voyant et guérisseur. Plon, Paris (Ie éd. 1972)
FARKAS J. (1988): Néprajzi írások Szatmárból. Folklór és Etnográfia 39. Debrecen
GARTZ, J. (1995): Psychotrope Pilze in Ozeanien. Curare 18/1: 95-101.
GREGOR F. (1973): Magyar népi gombanevek. Bp. Nyelvtud.Értekezések 80.
GUB J. (1993): Adatok a Nagy-Homoród és a Nagy-Küküllő közötti terület népi növényismeretéhez. Néprajzi Látóhatár 1993.1-2.102.
GUB J. (1994a): Sóvidéki népi növényismeret. ( kézirat )
GUB J. (1994b): Növényekkel kapcsolatos hiedelmek és babonák a Sóvidéken. Néprajzi Látóhatár, II.évf.,3-4., 193-198.
GUB J. (1996): Erdő-mező növényei a Sóvidéken. Korond
GUB J. (1999): Háziállataink dicsérete. Sóvidéki etnozoológia. Korond
GUNDA B. (1966): Ethnographia Carpathica. Bp.
HALÁSZNÉ ZELNIK K. (szerkesztő) (1992): Gelencei orvosló könyvecske. Kézirat a XVIII. századból., Lakitelek
HENNIG, B.-KREISEL, H. (1987): Taschenbuch für Pilzfreunde, Jena
HERMAN O. (1914 ): Pásztorfüvészet. In: A magyar pásztorok nyelvkincse. 671-687.
HOFFMANNN G. (szerk.) (1989): Medicusi és borbélyi mesterség. Régi magyar ember- és állatorvosló könyvek
Radvánszky Béla gyűjtéséből (XVII-XVIII. sz.-i gyűjtemény). MTA Irodalomtudományi Intézete
HOLLÓS L. (1911): Magyarország földalatti gombái, szarvasgombaféléi. Kiadja a K. M. Természet-tudományi Társulat, Budapest
HOPPÁL M. (1990): Népi gyógyítás. Magyar Néprajz VII.k. Budapest, 693-724.
HULESCH B.-né KERECSÉNYI E. (1955): Népi erdőgazdálkodás. Bucsuta, Zala megye. Néprajzi Múzeum EA 6075.
ISTVÁNFFI Gy. (1900): A Clusius-Codex mykologiai méltatása, adatokkal Clusius életrajzához. Budapest
ISTVÁNFFI Gy. (1909): Az ehető gombákról. Természettudományi Közlöny XLI.k.484 f. 433-449.
JACCOTTET, J. (1973): Les champignons dans la nature, Neuchatel
KÁLMÁNY L. (1882): Szeged népe.II.k. Arad, 142,160.
KALMÁR Z. (1982): A gombák világa. Bp.
KALMÁR-MAKARA (1976): Ehető és mérges gombák. Bp.
KARDOS L. (1943): Az Őrség népi táplálkozása. Bp.
KESZEG V. (2000): Aranyoszéki gyűjtés. Kézirat
KICSI S.A. (1997): Néhány adat gyógyító gombákról. Kézirat (manuscrit).
KISS L. (1968): Vargánya. Magyar Nyelv 64/4: 456.
KOCSIS R. (1988): Megszépült szegénység. Kriterion, Bukarest, 103,138-139.
KÓS K. /2000/: A Mezőség néprajza. 1-2. Mentor, Marosvásárhely
KOVÁCS E. (1982): Doroszló hiedelemvilága. Újvidék 75, 279.
KÖLLŐ T. (2000): Gyógynövényismeret és népi gyógyítás a Gyergyói-medence peremvidékén. Szakdolgozat, Bukaresti Tudományegyetem, Hungarológia Tanszék
KRÉBECZ J. (1988): Gombaatlasz. Pallas & Magyar Média, Bp.
KUTALEK, R. (1995): Ethnomykologie des Fliegenpilzes am Beispiel Nordamerikas und Sibiriens. Curare 18/1: 25-30.
LACKNER M. (1990): Adatok Böde gyűjtögető gazdálkodásához. In: Néprajzi Dolgozatok Bödéről. Szentendre. 54-66.
LAPLANTINE, F. (1978): La médecine populaire des campagnes françaises aujourd’hui. Éd. Univ., Paris
LÁSZLÓ K. (1976-77): A brassói és sepsiszentgyörgyi piacon árusított gombák. Aluta, Sepsiszentgyörgy 210-218.
LERAUT, P. (1993): Les champignons dans leur milieu. Édition: Yves Verbeek, Maxéville
LÉVI-STRAUSS, C. (1973): Les champignons dans la culture. In: Anthropologie structurale deux. Paris 263-279
MAKAY B.-KISS J. (1988): Népi gyógyítások Szatmárban. Népszava, Budapest
MÁTYUS I. (1787): O és Uj Diaetetica. Pozsony III.könyv IX.rész 471-488.
MELIUS P. (1978): Herbárium. Buk. 159-160.
MÉSZÁROS Á. (1998): Népi gyógyítás Székelyvarságon. In: Havasalja havasa. Szerk. Bárth János, Kecskemét: 391-468.
Mitológiai enciklopédia (Szerk. Tokarev, Sz.A.) 1988 I-II. Bp. 82-83.
NAGY MOLNÁR M. (1991): Adatok Imola gyűjtögető gazdálkodásához. In: Gömör néprajza XXXIII.Debrecen 45-47.
OLÁH A. (1986): "Újhold, új király!" A magyar népi orvoslás életrajza. Gondolat, Budapest
PÁLFALVI P. (1999): Élővilág, természeti környezet. In: Csíkszentdomokos. Szerk. Balázs Lajos, Csíkszereda
PÉNTEK J.-SZABÓ A. (1985): Ember és növényvilág. Buk.
ROLLAND, E. (1967): Flore populaire de la France ou Histoire naturelle des plantes dans leurs rapports avec la linguistique et le folklore. Tome X., Paris (Éd. Maisonneuve et Larose, I.éd.: 1914)
ROSENBOHM, A. (1995): Zwischen Mythologie und Mykologie: Der Fliegenpilz als Heilmittel. Curare18/1:15-23.
Saar, Maret 1991a Ethnomycological Data From Siberia and North-East Asia on the Effect of Amanita Muscaria. Journal of Ethnopharmacology, 31., 157-173.
ROSENBOHM, A. (1991b): Fungi in Khanty Folk Medicine. Journal of Ethnopharmacology, 31., 175-179.
SCHRAM F. (1970): Magyarországi boszorkányperek 1529-1768. I. Bp.
SCHURR, Th.G. (1995): Aboriginal Siberian Use of Amnaita muscaria in Shamanistic Practices. Curare18/1: 31-65.
SEIGNOLLE, C. (1980): (I.kiadás 1973-ból) Le Folklore de la Provence. G.-P.Maisonneuve et Larose, Paris, 262,277,332,359,382.
SZABÓ A.-PÉNTEK J. (1976): Ezerjófű. Buk. 193-195.
SZABÓ L. (1990): Népi természetismeret. In: Magyar Néprajz VII.Bp.736.
SZENDREY ZS.-SZENDREY Á. (1922-1963 -a gyűjtés ideje) Magyar néphit és népszokás lexikon. In: EA 6186. 664. (kézirat)
SZŐCS L. (1997): Taplómunkák az árcsói fazekasvásárokon. In: A korondi fazekasvásárok. Árcsó, 1978-1997. Firtos Művelődési Egyesület, Korond 40-52.
SZTANCSEK J. (1909): Privigyei gyűjtés. Kézirat, Néprajzi Múzeum EA 284
TARISZNYÁS M. (1978): A gyűjtögető gazdálkodás hagyományai Gyergyóban. In: Népismereti Dolgozatok 25,26,30.
THOEN, D. (1982): Usages et légendes liés aux polypores. Bull. Trim. de la Société Mycologique de France tome 98, fascicule 3: 289-318.
UJVÁRY Z. (1991): Népi táplálkozás három gömöri völgyben. Debrecen 35-46.
VAJKAI A. (1941): A gyűjtögető gazdálkodás Cserszegtomajon. Néprajzi Értesítő
VAJKAI A. (1943): Népi orvoslás a Borsavölgyében. Kolozsvár, 65,66,68.
VAJKAI A. (1948): A magyar népi orvoslás kutatása. Különnyomat a Magyar Népkutatás Kézikönyvéből. Bp., 14-15.
VARGA B. (1991): Gombák. In: Utánpótlás 3. Bódva menti dolgozatok. A Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság kiadványa 57-60.
VARGÁNÉ TÓTH L. (1994): Népi táplálkozás a Kisalföld északi részén. In: Paraszti élet a Duna két partján II. (szerk. Körmendi Géza) 43-58.
VASAS S. (1985): Népi gyógyászat. Bukarest
VASVÁRI Z. (1993): Szokolya erdőgazdálkodása. In: Börzsönyvidék, Szob. 166-178.
VERESS M. (1982): Gombáskönyv. Bukarest
VÉRTES E. (1978): Néhány azonosság és különbség az obi-ugorok és a szamojádok hitvilágában. Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához 3.sz. 378-385.
VÉRTES E. (1990): Szibériai nyelvrokonaink hitvilága. Bp.
VETTER J. (1993): Gyógyító gombák. Gyógyszerészet. 37. 945-949.
VOIGT V. (1975): A szibériai sámánizmus. Nyelvtudományi Közlemények 77.k.1.sz. Bp.
WASSON, GORDON et al. (1986): Persephone's Quest : Entheogens and the Origins of Religion New Haven and London 17-81.,83-94.
ZSIGMOND Gy. (1993): Kérdőív a népi gombaismeret felméréséhez. In: A Kriza János Nép-rajzi Társaság Értesítője 1.sz. 22-24.
ZSIGMOND Gy. (1994-95 ): A gomba helye népi kultúránkban. Egy falu (Sepsikőröspatak) etnomikológiai vizsgálata. In: Kriza János Néprajzi Társaság évkönyve 2.sz. Kolozsvár, 22-58.
ZSIGMOND Gy. (1999): Les champignons dans la médecine populaire hongroise. Bull. Soc. mycol. Fr., Paris, 79-90.
Adattár Amanita muscaria 1. A légygombát kicsi tányérba tettük bele, tejet öntöttünk rá, kicsi cukorra beszórtuk, és a legyek mentek rá, s megdögöltek tőle. (Kor 8)
2. A légygombára ecetet, cukrot tettek régebb. A legyek rászálltak, megdögöltek. (Ze 1)
3. Van aki használta a légygombát légyölésre. (Szá 1)
4. A legygombát tányérba tették, amelyikbe tejet es töltöttek. S akko a legyek rámentek, s megdögöltek. (Szmá 3)
5. Van barna (? Amanita pantherina, ? Amanita regalis) és piros (Amanita muscaria) légygomba. Használtuk legyek ellen. Tányérba tőtöttünk tejet, legyek reászálltak, s megdögöltek.(Bor 5)
6. A légygombát (Amanita muscaria és Amanita pantherina vagy regalis) felvagdalva tányérba tették, vizet rá, s jó volt légyölésre. Lehet most is használják. (Szmi 4)
7. A cukros vízbe tett légygomba (Amanita muscaria és Amanita pantherina vagy regalis) jó legyek ellen. (Szmi 2)
8. A legyek ellen tányérba teszik a légygombát, s rá tejet, cukrot. (Bor 3)
9. A tányérba a légygombára cukrot tesznek, s jó légyirtónak. (Új 1)
10. A légygombára egy tányérba tejet és cukrot vagy mézet tesznek. Attó megdögölnek a legyek. (Bo 1)
11. A légygombát cukrozták a legyek ellen. (Köz 3)
12. Van egy piros, fehér pettyes bolondgomba, azt légyölő gombának mondják. (Szp 3)
13. Egy házaspárral történt. Táncoltak bolondul a táncgombától, bolondgombától. Úgy (19)32-33-ban történt itt a faluban. A légygombától volt ez. (Bo 1)
14. P.E. ette például és más szentgyörgyiek az Annart alkalmával a Szent Anna-tónál. Megszárították, porrá törték, s pipába tették, szívták. Úgy négy éve történt (1999-ben) huszonévesekkel. (Szgy 4)
15. Édesapám a kertbe hányta bé a kígyógombát, trágyának. (Kl 3)
16. Úgy gondolom, azé nevezték így, me avval irtották ezt a csótányféle bogarat. (Szf4)
17. Tejet öntöttek, cukrot szórtak rá. Elpusztította a legyeket. (Vel1)
18. Emlékszem, egy öreg néninek volt egy üvege, karimás, vízzel odatette a légyölőt. Cukrot is rakott rá. Bolondgombaként ismerik a legtöbben. Szép nagyon, de a szép tinórugombának nincs párja. (Mogy3)
? Amanita pantherina vagy regalis
5. Van barna (Amanita pantherina vagy regalis) és piros (Amanita muscaria) légygomba. Használtuk legyek ellen. Tányérba tőtöttünk tejet, legyek reászálltak, s megdögöltek. (Bor 5)
6. A légygombát felvagdalva tányérba tették, vizet rá, s jó volt légyölésre. Lehet most is használják. (Szmi 4)
7. A cukros vízbe tett légygomba (Amanita muscaria és ? Amanita pantherina vagy regalis) jó legyek ellen. (Szmi 2)
8. A legyek ellen tányérba teszik a légygombát, s rá tejet, cukrot. (Bor 3)
14. A fehér pettyes borsgomba vagy légygomba megcukrozva jó a legyektő. (Kö 6)
(?)Corydalis cava/solida, odvas/ujjas keltike - szívgomba, szűgomba
17. A szűgomba burjánbó lesz. Májba ('májusba') terem, erdőbe, fenyősbe s bikkesbe. Miko a szengyörgyi saláta virágzik, akkor ez is. Síkos a lapija. Kék virágocskájú a férfijé, az asszonyé fejér. Kiássák a fődbő, kiásnak tizet, megkapnak egyet.
Megtörik, egy pohár vízbe tarcsák. Fél órába, aztán kalánkáva összekeverik, héját leveszik, pálinkáspohárba teszik, feltöltik vízze, s megisszák étel előtt regge, délbe s este étel után. S reáfeküsznek a szívhez. A szüvitől jó uruság a szűgomba. Lapija, mind a harangvirágé. (Go 1)
18. A szívgombát tejbe kell tenni, s jó a szívre, májra, epére. (Bo 3)
19. A szűgombának nagy gyógyereje volt. Orbán Ferenc háza véginél nőtt, mondják, mintha élő lett volna, olyan volt. Például a Kósa Ferenc nevű vásárhelyi mézeskalácsos attól gyógyult meg. (Bé 1)
Fomes fomentarius, bükkfatapló
20. A bükkfatopló puha részit régebb kötszernek is használták, jó sebre. (Kor 8)
21. Fájin a vágásra a topló. (Kor4)
22. A méhek füstölésire az a topló is jó, ami nem jó a toplásznak. (Kor5)
23. A bükkfatopló sokáig ég a füstölőben. Füstölnek vele mikor kiveszik a mézet, tavasszal, mikor megnézik, van-e elég ennivalójuk a méheknek, mikor megpucolják a kaptár fenekit.
A füstölés a méheket csillapítsa, ne szúrjanak annyira. Az atkákat - olyan tetűszerűek - is pusztítsa, ami a fiasítást öli meg. Nyolc napra kel ki az atka, a méh csak huszonegy napra. (Kö11)
24. A méhészek füstölésre használják a taplót. A méhkaptár kezelésével, amikor a méheket elklenőrzik, mézet vesznek el, a fiasítást, az anyaméheket vizsgálják. Akkor ez a legfinomabb, legkönnyebb, mert ebből kevés kell, s kellemes. (Kor9)
25. Jó a tapló (bükkfatapló) aranyér, izzadság, vérzés és fejfájás ellen. Árulásakor azt szokták mondani, hogy: nyáron hűt, télen fűt; tűztől, víztől őrizni kell. (Kor9)
26. Volt olyan, aki azt mondta:
- Tanító úr, szégyellem elmondani. Saját pisimmel mostam három hétig a végbélnyílásomat. Borsónyi sebek voltak rajta. Tökéletesen meggyógyultam. A sapkából visszamaradt finomabb taplót egy rossz fazékba kell betenni, és egyet belőle meggyújtani. S erre az enyhe taplófüstre kell ráülni. Legalább két hétig csináljuk esténként. A füst is gyógyít. Ezt először Tót Misinek az édesapja mondta nekem. Én is kipróbáltam. (Kor9)
27. A taplósapkát fejben viselni is egészség. Én nagyon fejfájós voltam régebb. Ha nyárba felteszem a taplósapkát, a fejem nem fáj. (Kor9)
28. A taplósapka a fejizzadságot felszívja. (Kor4,6,9)
(?)Ganoderma lucidum, pecsétviaszgomba
29. Használták a szépasszonykalánt, avval kellett egyék-igyék egypár napig az, akinek félre volt menve a szája a szépasszonyok miatt. Megkeményedett, kanálhoz hasonló fagomba ez. Jó gutaütésre is, főleg az asszonyok lettek jól tőle, amennyiben vele kanalazták az ételt. (Szé 2)
Lactarius piperatus, fehértejű keserűgomba (borsos tejelőgomba) és (vagy)
Lactarius pergamenus, zöldólőtejű keserűgomba
30. Szokták a platon sütni a keserűgombát. A gilisztát hajtja ki az emberekbő. (Té1)
31. Kőrösön a keserű szárát használták kankó és tripper ellen. (Csk1)
Laetiporus sulphureus, sárga gévagomba
32. A gévagomba vagy fűzfagomba jó, ehető. Jó gyomorbetegeknek. Megkészítés előtt megpucolom, forrázom 15-20 percig. (Bo 3)
Lycoperdon, pöfetegek Langermannia gigantea, Calvatia utriformis, Bovista plumbea, ...
33. A lófing a legelőken terem. Kerek. Kipukkasztotta az ember, vót benne valami fekete por. Ezt tették a vágásra. Ezt s a (meszes) falat. (Szo 1)
34. A puhatag a vérzést elállítja. (Bo 3)
35. Hallottam, a finggomba pora jó sebre. (Bor 3)
36. A lópocnak vagy pocnak vagy ahogy Almáson mondják a tinótortynak jó megérve a pora sebre. (Szp 3)
37. A lóposzogó jó akármilyen sebnek. Adják a marhának is, sebre hintve a porát. (Go 1)
38. A puhatagot sebre teszik mikor megbarnul. Kerek a puhatag, megnő egész nagyra. (Köz 3)
39. Házi mészbe kell kavarni a porát, jó torokfájásra, s miko a mandulája összedagad az embernek, és ha valaki elvágja a kezét, a vágásra tegye rea, három-négy napig hagyja ott s meggyógyul. (Köz 3)
40. A lófinggombát nem eszik, apám eltette, hogy ha evágja a kezét, ráteszi a port, s a seb azonnal gyógyul. (Va 3)
41. Sarlóval arattunk, s olyankor vittünk magunkkal sebre való szeleteket szárított puhatagból. Vagy ha a kasza elvágta, az elvágott kézre rátettük a szivacsos szeletet. (Szmá 4)
42. A lófing porát teszik vágásra. (Vá 2)
43. A pöfeteg porát állatnak adják gyomormenés ellen. (Szá 1).
44. A kicsi lóposzogó sárga porát szokták sebre tenni.(Kö 6)
45. Mondták az öregek, kellett a vakítógomba, hogy a vérzés álljon el, ahol kiharapta a pianc (főleg ha az ínba talált harapni). Elhasították úgy fehéren, s rákötötték a sebre. Szegény Bakó Joli három éves volt, s meg kellett neki halni, me nem lelt senki vakítógombát, pedig mindenhol összekeresték. (Búj 12)
46. Eszem a fiatalabb lúfingot, a gyomortul s epétül jó. (Vi 6)
47. A lúfingnak ha fecsap a porja, kimarja a szemed, monták az öregek. (Té 2)
48. A pöffeteggombát szedik egyesek mikor fiatal. A körte formájút s a gömbölyűt. A pora jó sebre. (Isz 4)
Phallus impudicus, szömörcsög
49. Kisebb gyermekek voltunk, mikor nagyanyámmal mentünk az erdőre gombáért. Az Avasba. Nagyanyám gombát árult, különben szegény asszony volt. Kaptunk az erdőn egy gombát, annak azt mondta, hogy faszgomba. Olyan büdös volt, hogy messziről érezte a szagját; addig kerestük, amíg megkaptuk.
A zsebkendőbe belécsombolygatta. Ekkorka volt, így. Mintha egy tök es lett volna, egy tojásbó jött ki. És vitte, azt mondta odaadja valakinek, mert egy öregnek fájt a lába. (Cse 1)
50. Van egy bolondgomba, nagyon büdös, azt meg szoktam szárítani, összetöröm, s szeszbe teszem. Bedörzsölni használom reuma ellen. (Kol 1)
51. Ha a tehén tőgye megdagad, jó a poroncsolatgomba.
Vaslapátra parazsat tesznek, arra hintnek gombát, s szentelt cikót ('barkát'), és ezzel füstölik a tehén tőgyit. Július-augusztusban terem. Büdös erősen. (Kor3)
52. A büdösgomba jó kelésre. Mikó megnő, megszárad egy kicsit a helyin, leszedték, szárították a tornác fáján. Utána tejbe áztatták s a furunkóra reáborították, használt. (Sb1)
Phellinus tuberculosus v. pomaceus, szilvatapló
53. A szilvafataplót, szilvafagombát használták a lovaknál kehesség-füstölésre. A fán terem, olyan taplóféle, mint a bükkfatapló, de nem nő nagyra. (Kor3)
Ramaria (flava, botrytis), korallgomba (sárga, rózsás)
54. gyomorgomba (Ber, Ko), fosatógomba (Ko)
(Fungi, gomba)
55. Egy házaspárral történt. Táncoltak bolondul a táncgombától, bolondgombától. Úgy (19)32-33-ban történt itt a faluban. A légygombától volt ez. (Bo 1)
56. Csíkrákoson egyszer, nem es olyan régen, valami gombától megbolondult valaki s mind azt mondta: "A buglyák mennek, a buglyák mennek". (Bo 1)
57. Kimentek valami atyafiak szénát csinálni. Gombát szedtek, megkészítették. Aztán kiállt az egyik a Bolondmezőre s irányította a vasúti forgalmat, mint született forgalmista. (Ozs 1)
58. A gombamérget általában tejje lehet közömbösíteni. (Szmá 4)
59. Ha mérgezés van, orvoshoz kell menni, hamar tejet kell adni. (Szp 3)
Adatközlők:
Ab
Kézdialbis, Háromszék
(1) ME 1920
(2) MI 1916 (málnási származású)
Al
Alsóvalkó, Szilágyság
(1) ? szakácsnő
Ár
Árapatak, Felső-Fehér megye (ma Háromszék)
(1) LE, 1927
Ba
Bahána, Bákó megye
(1) KA, 1933, kat., gazda
(2) KJA, 1933, kat.
Bé
Bélafalva, Háromszék
(1) BE, 1919, kat.
(2) OL, 1905, kat., pásztor, erdölő munkás, híres bicskakészítő
Ber
Bereck, Kézdiszék
(1) FF, 1926, gazda
(2) KE, 1933 (szül. Bükszádon)
Bi
Bikafalva, Udvarhelyszék
(1) BL, 1914, ref., gazda
Bo
Csíkborzsova, Felcsík
(1) EA, 1921, kat., gazda
(2) EE, 1958, kat. (csíkrákosi születésű)
(3) GM,1919, kat. (20 éves koráig a szomszédos Csíkszentmiklóson lakott)
Bor
Borszék
(1) KI, 1954 (a "gombakirály")
(2) KB, 1929
(3) SM, 1917 (a néhai "gombakirály" özvegye)
(4) TM, 1929 (ditrói, ide jött férjhez)
(5) TSZJ, 1912
Bot
Botháza, Mezőség
(1) NS 1934
(2) NSKI 1936
Bu
Bunyaszekszárd (1870-től 1980-ig létező falu a Bánságban)
(1) IJ, 1923, ref., gazda (jelenleg Igazfalván él)
(2) IT, 1923, ref., gazdasszony (- // -)
Bú
Barcaújfalu, Barcaság
(1) SA, 1932, evangélikus
Búj
Beregújfalu (Novoje Szelo), Beregi járás
(1) BCST 1974
(2) CST 1935, nyugdíjas erdész, gazda
(3) CSMI 1941
(4) FCS 1949, harangozó
(5) KOI 1946, ort., tanárnő
(6) LJAM 1923, ukrán, gör.kat.
(7) MA 1920, nyugdíjas vasutas, gazda
(8) MME 1926
(9) MPK 1963 (gáti születésű)
(10) TS 1955
(11) TMI 1958
(12) TBEI 1923, ref.
Buk
Bukarest
(1) MSZ, 1943, egyet. docens (mezőtelegdi)
Bü
Gyimesbükk
(1) AM, 1939, kat., tanítónő
Cé
Krasznacégény, Szatmár
(1) SZI, 1903, ref.
Cse
Csernáton
(1) GJ, 1955
Dá
Dálnok, Háromszék
(1) BI, 1942
(2) BS, 1944 (maksai származású)
(3) BS, 1969
(4) KS, 1919, tanár (régóta Bp.-en él)
(4) MÉ, 1913, ref., volt cseléd
(5) ML 1947
(6) ML 1973
(7) MM 1950
(8) MI 1919
(9) MM 1924 (márkosfalvi származású)
(10) SzI, 1912, ref., gazda
(11) SzM, 1900, ref., erdész
De
Székelyderzs, Udvarhelyszék
(1) BB, 1926, unit., egyházi hivatalnok
Do
Dofteana, Bákó megye
(1) CV 1958, görögkeleti, gazda
El
Előpatak, Valcele
(1) SD 1955
(2) SE 1909
Esz
Esztelnek
(1)CsP 1965, kat., egyet. hallgató
(2)CsP gyűjtéséből
Fe
Gyimesfelsőlok, Gyimes
(1) PK 1935, gazda
Fr
Felsőróna, Máramaros
(1) FP, 1952, gazda (ukrán)
(2) PJ, 1959, (ukrán)
(3) PNy, 1928, ort., gazda (ukrán)
(4) SzJ, 1938, gazda
Ge
Gernyeszeg(1) SzJ (jelenleg Kézdivásárhelyen él)
Go
Gorzafalva, Bákó megye
(1) DI, 1910, kat.
Ho
Hodgya, Udvarhelyszék
(1) BB, 1907
Hö
Heldsdorf, Halchiu, Höltövény
(1) UD, 1942
Ig
Igazfalva, Bánság
(1) Pné SI, 1940, ref., tanárnő
Isz
Isznyéte, Zsnyatino - Munkácsi járás
(1) BBE 1956
(2) LVGy 1940
(3) BGy 1955, raktáros a munkácsi "műszergyárban"
(4) BJ (Füles Kacsó) 1928, ő "a nagy gombás", "azért Füles a neve, mert fülesgombát talált"
(5) BKR 1932
(6) GG 1953, ref., kőműves
(7) GI 1954, ref., tanárnő
(8) VI 1913
Ká
Kálnok
Ká1. BG 1912 földműves
Kap
Magyarkapud
(1) KJFM, 1925, ref., tanítónő
Kol
Koltó, Bányavidék
(1) BB, 1915 (erzsébetbányai születésű)
(2) TI, 1938
Ko
Kom(m)andó, Felsőháromszék
(1) FGy, tanító
(2) KJ, erdölő munkás
(3) SzG, nyugdíjas
(4) ZsZ, 1959, gazda (asztalos)
Kor
Korond, Sóvidék
(1) BL, 1914, gazda, vadász
(2 ) DM, 1917, toplász, háziasszony
(3) IL, 1920, keramikus
(4) L(U)S, 1955, fafaragó, asztalos és toplász
(5) MÁ, 1942, toplász
(6) MV, 1910, toplász
(7) MA, 1933, Jehova tanúja, gazda, toplász
(8) MJ, 1945
(9) SzL, 1938, tanító
(10)T(B)F, unit., toplász
Kö
Sepsikőröspatak, Háromszék
(1) DJ 1901 juhász volt
(2) DM 1964 marhapásztor
(3) FJ 1903 (fotosi származású)
(4) id. MJ 1927-1986
(5) MK 1930 (fotosi származású)
(6) PB 1939 (Jukiné) ő a "gombás"
(7) PG 1932
(8) SzJ 1905 uradalmi kertész volt
(9) TM 1937 (l960 óta jött el Kálnokról)
(10) DS 1951 asztalos
(11) PL 1933 méhész, gazda
(12) PI 1971 alkalmi munkákat végez
(13) PI, 1944 (lakott Mezőbikácson s Borszéken is)
(14) ifj. MJ 1956 Sepsiszentgyörgyön lakó tanító, költő
(15) PE 1971 alkalmi munkákat végez
(16) ÜA 1947 zágoni származású
Köz
Gyimesközéplok, Gyimes
(1) A (F)E, 1917, kat.
(2) MB, 1925, kat.
(3) MB, 1928, kat.
(4) MA (B), 1970 (cigány szárm.)
(5) MBM, 1974 (madéfalváról nősült ide)
Kv
Kolozsvár
(1) HG, 1941, tanárnő
(2) KZ, népzenekutató
(3) ZGy,
La
Magyarlapád, Alsó-Fehér
(1) GI, 1951, ref., tanár
(2) SÁ, 1935, ref., gazda
(3) SM, 1943, ref.
Le
Lemhény, Kézdiszék
(1) KM,
Lu
Lujzikalagor, Moldva
(1) KJGM 1947, kat.
Mad
Csíkmadaras
(1) BJ 1934 (Lakhelyei: Csíkmadaras, Galócás, Sepsiszentgyörgy)
Mak
Maksa
(1) AMKE, 1923
Mogy
Mogyoróska, Zemplén vm.
(1) HM (1935) nyugdíjas borkombináti munkás, volt vadőr, gombabegyűjtő
(2) H M (1939)
(3) KGyE (1927) 72 éves
(4) NB
Mv
Magyarvista, Kalotaszeg
(1) SzI, 1936
(2) SzIMI
Na
Szilágynagyfalu, Szilágyság
(1) BGy, 1950 (cigány)
(2) CsL ("Sanyi"), 1926 (cigány)
(3) CsT ("Sanyiné, Ilka"), 1927 (cigány)
(4) ME, 1936, ref., tanítónő
(5) VJ ("Boldizsárné"), 1932, cigány származású
Né
Négyfalu, Barcaság
(1) HFGS, 1922
(2) KI, 1931
Ót
Ótelek, Bánság
(1) KI, 1922, katol., gazda
(2) KSM, 1924, kat., volt szobalány
(3) TM, 1949, kat., titkárnő
(4) TT, 1919, katolikus
(5) SzR, 1917, katolikus
Ozs
Ozsdola, Háromszék
(1) GH, 1955 (férjnél, több éve Magyarlapádon él)
Pa
Parajd, Sóvidék
(1) FM, 1951
(2) FM, 1948, ref., állategészségügyi (vadász)
Po
Aranyospolyán, Aranyosszék
(1) ZsI 1939 ref.
Pu
Pusztina, Moldva
(1) BI 1923, kat.
(2) BE 1946, kat. ("Magyarul Bece Ilona a nevem")
Sb
Sepsibükszád, Felső-Fehér, ill. Háromszék
(1) FL, 1925 (2002.07.21.)
Szá
Gyergyószárhegy, Gyergyó
(1) GFKM, 1922
Szé
Szék, Mezőség
(1) BMUS
(2) JKR
Szf
Szalafő (Őrség)
(1) HK, 1924 (1998), nyugdíjas erdőmunkás; pásztorgyereknek jött ide a Csörgőszerre -
1935-ben nevelőszülőkhöz Dávidházáról, Bajánsenye mellől
(2) HSTK, 1938 (1998), templomszer, a fűrészteleppel szemben
(3) JHA, 1928 (1998)
(4) TS, 1941 (1998), gombaárus és –felvásárló
Szh
Szombathely
(1) KJ, piaci gombaátvizsgáló
Szi
Nyárádszentimre, Nyárád mente
(1) BR, 1931, ref., földm.
(2) PK ,1919, ref., földm.(grófi család utóda)
Szk
Sepsiszentkirály
(1) BI, 1912, gazda
Szmá
Csíkszentmárton (itteni adatközlőim az egykor különálló részen, Csekefalván laknak; Alcsík)
(1) BI, 1946
(2) BK, 1955
(3) BJ, 1922, kat., gazda
(4) NM, 1914, kat., gazda és ezermester
(5) SzD, 1912, kat., gazda (55 éve jött ide Kászonújfaluból)
(6) SzA, 1928, kat., tanár
Szmi
Csíkszentmihály
(1) AG, 1950, adventista, kéményseprő
(2) ASzV, 1952, adv.
(3) UA, 1930, tanár (kovásznai születésű)
(4) UII, 1935, kat.
Szo
Magyarszovát, Mezőség
(1) AMKE, 1917, ref.
(2) BE, sz.1941-ben, unit.,földm.;
(3) MS, sz.1931-ben,ref., földm.
(4) MA, sz.1931-ben, földm.
(5) CM, sz.1920-ban, ortodox, földm.
(6) BÁ, 1969
(7) MÁ, 1965
(8) NK, 1948
Szol
Szolokma, Marosszék
(1) JK, 1950, (úgy 30 éve nem lakik falujában), munkás
Szp
Homoródszentpál, Homoród mente
(1) GD, 1924, ref., juhász és gazda
(2) GA, 1910, ref., gazda
(3) GJ, 1912, ref. (homoródalmási születésű)
(4) NG, 1960 (cigány)
Szt
Csíkszenttamás
(1) BF, 1954, kat., munkás
Te
Telekfalva, Udvarhelyszék
(1) OB, 1909, ref.,
Té
Técső (Tyacsev), Máramaros
(1) BI 1926, gazdálkodó, volt gyári munkás, állatgondozó
(2) BRI 1932
Udv
Székelyudvarhely
(1) KI,
(2) KI, tanár
Új
Kászonújfalu, Kászonszék
(1) BL, 1933, kat., gazda
(2) BB 1971 (tanár, jelenleg Csíkszeredán lakik)
Va
Magyarvalkó, Kalotaszeg
(1) KI, 1950, ref.(mérnök, jelenleg Sepsiszentgyörgyön él)
(2) KM, 1920, ref., gazda
(3) KMLE, 1927, ref.
Vá
Várfalva, Aranyosszék
(1) FA, 1947, unit., erdész
(2) FM, 1920, unit., gazda
Val
Valenii de Munte, Prahova megye
(1) SI, 1951 (Sepsiszentgyörgyre nősült, költözött)
Ve
Verespatak, Mócvidék
(1) AV, 1941, ortodox
(2) AD, 1960, ortodox, bányász)
(3) FL, 1930
(4) ZLA, 1907, unit.
(5) ZJ, nyugalmazott bányász
Vé
Végvár, Bánság
(1) id.CI, 1923, volt kanász és csordásbojtár
(2) FCJ, 1923
(3) KP, 1903
(4) KS, 1940
(5) TM, 1928
Vel
Velem, Vas megye
(1) MPSM
(2) PJ (1924), 74 éves
Vi
Visk (Viskovo), Máramaros
(1) CE 1933
(2) CL 1951
(3) HO 1944
(4) HÉ 1965
(5) HR 1977
(6) HHÉ 1956
Ze
Zeteváralja, Udvarhelyszék
(1) JM, 1932, kat., gazda
(2) PT, 1954
(3) SA, 1911, kat.
(4) SL, 1955
 Barnagalóca |  Boletus edulis |  Boszorkánytojás |  Bovista | Bovista Plumbea |  Bükkfatapló |  Cserepes gereben |  Elaphomyces |  Erdei szömörcsög |  Fehértejű kererűgomba |  Júdásfüle |  Légyölő galóca |  Mezei csiperke |  Nyári szarvasgomba |  Parazstapló |  Párducgalóca |  Pecsétviaszgomba |  Psilocybe semilanceolata |  Sárga rókagomba | | | | | | | | | | | | | | | | |
Abstract: Mushrooms and Hungarian Folk Medicine
This study (a novelty in the domain) offer a concise presentation of the utilization of fungi in Hungarian folk medicine.The author present the situation concerning the past and nowadays on the basis of the literature of this subject and his researchs effectuated recently first of all in Transylvania and the west of Moldavia. Believes and knowledge are compared in time (past-present) and in space (Hungary, Romania,...). Some of study's data are interesting not only for ethnomycologists but probably for doctors and pharmacists too.
Résumé: Les champignons et la médecine populaire hongroise
Les livres sur la pharmacopée populaire hongroise n'abordent pas du tout ou à peine les champignons. Pourtant chez les Hongrois aurait pu exister une tradition considérable du traitement avec macromycètes. Dans cette étude l’auteur parle d'abord en abrégé de la façon dont les champignons ont été utilisés anciennement dans la médecine populaire hongroise. Puis il résume la situation actuelle se rapportant aux corélations entre croyances et connaissances et à quelques dates à l'égard de peuples voisins ou lointains. En appendice il offre la liste des interlocuteurs et une bibliographie. Il a fait travail de terrain en Transylvanie (ici dans le sens 'territoire de l'Hongrie attachée à Roumanie'), en Kárpátalja (appartenant à l’Ukraine, région voisine de la Roumanie, de la Hongrie, de la Slovaquie) et en Moldavie, les autres dates sont empruntées de la littérature de spécialité.
ACTA Siculica 2005/1 (a Délkeleti Intézet és a Digital Studio periodikája) |
Elektronikus Könyvtár 
