 |
Elektronikus Könyvtár Acta Siculica 2005/2 Acta Siculica 2005/2 - Régészet, történelem Balás Ernő (1875--1949) 2. 
|
| Author Info Module |
|---|
| Balás Ernő (1875--1949) 2. |
|
|
|
| Írta: KOLUMBÁN ZSOLT | |
|
(Kivonat) A dolgozat a Székely Nemzeti Múzeumban található Balás Ernő-hagyaték feldolgozására támaszkodik. Célja az, hogy bemutasson egy olyan műszaki és politikai személyiséget, aki a két világháború közötti erdélyi kisebbségi társadalomban a hivatalos Magyar Párt politikájától eltérő módon próbált érvényesülést szerezni a magyar kisebbség általános, valamint egy kisebb régióban felmerülő problémáinak. A dolgozat hiteles képet próbál adni dr. Balás Ernő mérnök gazdaságszervező, politikai és műszaki tevékenységéről. Megpróbálja megvilágítani egy szövetkezeti mozgalom ügyét, amely az erdélyi magyarság egy kisebb régiójában a Román Királyságban még teljesen újszerű Villamossági szövetkezet létrehozását tűzte ki célul. Ennek megvalósulása majdnem egy egész megye villamosítását oldotta volna meg. Balás politikai nézetei szociális elveken alapulnak. A Magyar Párttal való kapcsolata jellemző a pártnak a hasonló, baloldali elveket valló személyiségek iránti viszonyulására. A kutatást különösképpen indokolta, hogy új szemszögből világíthatja meg ezt a korszakot azon személyek életútjának vizsgálata, akik nem tartoztak a két világháború közötti erdélyi magyar társadalom vezetésére magát hivatottnak tartó Magyar Párt szervezetéhez. Terjedelmi okokból az Acta (Siculica) 2003/1 kötetben (T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 145--167) a dolgozatnak csak az első része került közlésre. Az itt következő befejező rész Balás szövetkezeti tevékenységét taglalja, és a Magyar Párthoz való viszonyát összegezi. (Szerk. megj.) Kulcsszavak: vízierőmű, romániai magyar kisebbség, erdélyi szövetkezettörténet, a két világháború közti Országos Magyar Párt erdélyi magyar ellenzéke (Kivonat) A dolgozat a Székely Nemzeti Múzeumban található Balás Ernő-hagyaték feldolgozására támaszkodik. Célja az, hogy bemutasson egy olyan műszaki és politikai személyiséget, aki a két világháború közötti erdélyi kisebbségi társadalomban a hivatalos Magyar Párt politikájától eltérő módon próbált érvényesülést szerezni a magyar kisebbség általános, valamint egy kisebb régióban felmerülő problémáinak. A dolgozat hiteles képet próbál adni dr. Balás Ernő mérnök gazdaságszervező, politikai és műszaki tevékenységéről. Megpróbálja megvilágítani egy szövetkezeti mozgalom ügyét, amely az erdélyi magyarság egy kisebb régiójában a Román Királyságban még teljesen újszerű Villamossági szövetkezet létrehozását tűzte ki célul. Ennek megvalósulása majdnem egy egész megye villamosítását oldotta volna meg. Balás politikai nézetei szociális elveken alapulnak. A Magyar Párttal való kapcsolata jellemző a pártnak a hasonló, baloldali elveket valló személyiségek iránti viszonyulására. A kutatást különösképpen indokolta, hogy új szemszögből világíthatja meg ezt a korszakot azon személyek életútjának vizsgálata, akik nem tartoztak a két világháború közötti erdélyi magyar társadalom vezetésére magát hivatottnak tartó Magyar Párt szervezetéhez. Terjedelmi okokból az Acta (Siculica) 2003/1 kötetben (T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 145--167) a dolgozatnak csak az első része került közlésre. Az itt következő befejező rész Balás szövetkezeti tevékenységét taglalja, és a Magyar Párthoz való viszonyát összegezi. (Szerk. megj.) Kulcsszavak: vízierőmű, romániai magyar kisebbség, erdélyi szövetkezettörténet, a két világháború közti Országos Magyar Párt erdélyi magyar ellenzéke Ernő Balás (1875--1949) 2 (Rezumat) Lucrarea se bazează pe documentele din colecţia Ernő Balás din Muzeul Naţional Secuiesc, încercând să prezinte activitatea acestui inginer, personalitate politică, care a căutat să reprezinte interesele minoritare maghiare din România interbelică pe o cale aparte, diferită de cea „oficială” a Partidului Maghiar. Reacţiile partidului pot fi considerate tipice, şansele de reuşită a unor abordări politice alternative vizavi de acest complex de probleme, de asemenea. Prima parte a lucrării a apărut în anuarul Acta (Siculica) 2003/1 (Edit. T3, Sf. Gheorghe, 145—167). Partea a doua prezintă proiectele cooperativiste ale lui Balás, precum şi concluzii privind relaţia lui faţă de Partidul Maghiar. Noţiuni cheie: hidrocentrală, minoritatea maghiară din România, istoria cooperativelor transilvănene, opoziţia maghiară a Partidului Maghiar interbelic Ernő BALÁS (1875--1949) 2. (Abstract) Ernő Balás, engineer, was a Hungarian politician in Romania during the interwar period. He tried to promote the interests of the Hungarian minorities in other way as the Hungarian Party did. The reaction of this party was typical. The first part of the paper was published in Acta (Siculica) 2003/1(Edit.T3, Sf. Gheorghe , 145--167). Balás' cooperative projects as well as conclusions regarding his relationship with the Hungarian Party will be presented in this second part. Keywords: hydroelectric power station, the Hungarian minority in Romania, the history of the Transylvanian co-operatives, the Hungarian opposition of the interwar Hungarian Party in Romania 3. Balás Ernő szövetkezeti tevékenysége A 19. század utolsó évtizedétől a 20. század második világháborúig terjedő időszakában az erdélyi magyarság gazdasági és társadalmi életében fontos szerepet töltöttek be a szövetkezeti mozgalmak. Több szakaszt különböztetünk meg, az első szakasz legfontosabb jellegzetessége, szövetkezeti öntudat hiányában, az állami kezdeményezés. Szociálpolitikai színezettel rendelkező, a kormányzat agrárpolitikai céljaival egybevágó szövetkezeti mozgalomról van szó. A felsőbb kezdeményezésekre alapított szövetkezetek megalakulásukkor jelentős hitelben és beruházási segélyben részesültek, de a társadalmi igény hiánya csökkentette a hatékonyságot. Az erdélyi szövetkezeti mozgalom második szakasza az 1918--20-as impériumváltás után vette kezdetét, amikor kiszakadt az egyetemes magyar szövetkezeti mozgalomból, és egészen az 1929-ben kezdődő gazdasági világválságig tartott, amely jelentős változásokat idézett elő a gazdaságpolitikai elképzeelések terén. A magyar állami támogatást elvesztő erdélyi szövetkezetek, fennmaradásuk és életlehetőségeik biztosítása érdekében egy új szövetkezeti eszme kidolgozására kényszerültek, amelyben a magunk segítésee és a kölcsönös támogatás mint értékek jobban érvényre jutottak. Ez a szakasz az öntudatos mozgalommá válási szakasza, amelyet a kezdeti néhány év tájékozatlanság után az újjászerveződés és a belső megerősödés jellemzett. A harmadik szakaszt a gazdasági világválság okozta gazdasági mentalitásváltás határozta meg. Szakítva a kapitalista liberális gazdaságpolitikai mentalitással, egyre erősödött a gazdasági elzárkózás és az önellátó gazdasági rendszer igénye. Így az erdélyi magyarság elindította a gazdasági élet nemzeti alapokra való helyezésének folyamatát is, a feladatot egy kisebbségi közösség szintű gazdasági rendszer kiépítésében látták.<1> A jobb megértésért kell beszélnünk a szövetkezeti mozgalomnak az erdélyi magyar kisebbség életében betöltött szerepéről. Három területen segítette elő a nemzeti társadalom szervezésének és nevelésének ügyét: gazdasági, társadalmi és kulturális téren. A szövetkezeti mozgalom a gazdaságban látta fő feladatát: célja az volt, hogy összegyűjtse, megsokszorozza, felfokozza a kisebb gazdasági tényezők erejét, növelje jelentőségüket a gazdasági életben, s bizonyos mérvű önállóságot és védelmet biztosítson számukra a gazdasági élet hatalmasaival szemben. A román nemzetpolitika vezető érdeke az erdélyi magyarság gazdasági potenciáljának visszaszorítása volt, tevékenysége erre irányult, ez egyben a magyarság politikai súlyát is csökkentette. A folyamat a magyarság ellen indított gazdasági támadással, az agrárreformmal valamint az iparvállalatok és altalajkincsek államosításával indult.<2> A magyarságnak szüksége volt arra, hogy a gazdasági leromlás ideje alatt se engedje gazdasági erejét széthullani. A szövetkezeti mozgalom ugyanakkor társadalmi vonatkozásban is jelentős szerepet töltött be. Ápolták és terjesztették a közösségi szellemet, segítve az erre való nevelést is. A szövetkezeti szerveződés olyan közösségeket hozott létre, melyek támogatták a tagok egyéniségét, szabadságát és önállóságát, de ugyanakkor közös érdekű munkára fogták össze őket. A szövetkezet az önkéntes társulás öntudatos fegyelmét kéri, az egyéni érdekeket annak a gondolatnak a jegyében rendeli a közösségi érdek alá, hogy az egyéni érdek a közösség érdeken belül nyerhet leginkább védelmet, és érvényesülhet. A szövetkezetek, főképp azok, amelyek falvakban, vidéken működtek, egyben kultúrintézmények voltak, ami alapszabályaikban is fellelhető. Műveltségterjesztő és ismeretpótló feladatokat vállaltak, valamint olvasókörrel és könyvtárakkal rendelkeztek. Mint erkölcsi nevelést biztosító intézmények, arra igyekeztek, hogy híveiket s a köréjük csoportosulókat magasabb erkölcsi felfogásra, önzetlenségre, tisztább gondolkodásra neveljék.<3> 3.A. A Világosság szövetkezet Az első világháború végétől a trianoni szerződés megkötéséig terjedő időszakban, a már megszállott és katonai ellenőrzés alatt tartott Erdélyben a magyarság életét az anyagi és politikai bizonytalanság, a szélesfokú tanácstalanság, valamint a rémült passzivitás jellemezte. A magyar állami központi vezetéstől elszakított erdélyi lokális intézmények felsőbb utasítások hiányában magatehetetlennek és reményvesztettnek bizonyultak, ami a közhangulatra is kivetítődött. Balás Ernő, ekkor még mint Sepsiszentgyörgy városának magánmérnöke, lépéséket kezdeményezett a fejleményeket tehetetlenül szemlélő polgárság felrázására, kísérletet tévee a magyarság helyi szinten történő megszervezésére. Ezen elképzelés által indíttatva fogalmazódott meg benne a Magyar Népköztársasági Párt mintájára a Sepsiszentgyörgyi Köztársasági Párt megszervezésének szükségessége, de nemcsak politikai célzattal, hanem „közigazgatási, ipari, kereskedelmi, társadalmi és közművelődési” feladatkörrel is.<4> Annak ellenére, hogy 1918. december 29-én Kolozsváron, az Apáthy főkormánybiztossal való tárgyaláson Balás tervei helyeslésre találtak, politikai szervezőtevékenységében nem talált segítőkre.<5> A kezdeményezés elbukott, melynek következtében arra a következtetésre jutott, hogy a magyarság megszervezésének a fennmaradás és fejlődés érdekében az útja egy valamennyi magyart magába foglaló gazdasági szervezet megvalósítása lehet. Elképzelései szerint olyan gazdasági szervezetet kell létrehozni, amelyből a magyarság egyetlen tagja sem maradhat ki, mert csak „így valósítható meg gazdasági stabilitásunk, mely által gerincesen háríthatjuk el az állam elnyomási és asszimilációs szándékait”. A cél egy székelyföldi, egyetlen központi irányítással rendelkező energiaközpont kiépítése szövetkezeti alapon. Ebből a meggondolásból született meg az a terv, hogy az Olt kihasználatlan szakaszaira vízierős villanytelepeket kell létesíteni, az Olt és Feketeügy medencéjének villamosítása érdekében. Elképzelése szerint Háromszék déli és délkeleti részének villamosítási igényeit egy az Olt folyó szotyori szakaszára tervezett 1200 lóerős vízierőmű láthatja el. A tervek megvalósításához szükségeltetett egy több mint 10 kilométeres csatorna megépítése, amely elengedhetetlenül fontos volt a kívánt energiamennyiséghez szükséges 20 méteres szabadesés biztosításához. Balás számításai szerint az Olt legkisebb 3600 l/s vízhozama, amely a Magyar Földművelésügyi Minisztérium által is megállapított vízmennyiség, optimális feltétételeket nyújt egy 1200 lóerős vízierőmű megépítéséhez. Az így nyert energiából 200 LE-t az Olt érintett szakaszán fekvő malmok kaptak volna vízjogaikért cserébe, míg a maradék 1000 LE elégséges lett volna 46 000 darab 16 wattos égő árammal való ellátására. Az a szakértői véleménye, mely szerint a bekötött összes égőknek egyszerre általában csak 30%-a van használatban, alátámasztotta annak feltételezését, hogy a tervezendő mű 138 000 égő csatlakoztatására lenne alkalmas. Balás tervei 100 000 égő csatlakozását helyezték kilátásba, ez a lefedni óhajtott térség 20 000 házának villamosítására volt elegendő, házanként 5 égővel számolva.<6> A csatorna megépítéséhez szükséges területet, melynek vízkivételi pontjául Gidófalvát jelölték meg, a vízjogi törvény nyújtotta „szolgalmi jog” alapján vélték biztosítani. A mű megépítésével azonban nem csak a földtulajdonosok váltak érintetté, hanem a kérdéses szakaszon található 5 vízimalom is, melyek saját gátakkal rendelkeztek. Annak ellenére, hogy az újonnan létrehozandó vízművek esetében a magyar vízjogi törvény a fennálló vízhasználatokkal szemben „kisajátítási” jogot biztosított, Balás a békés megegyezés útját látta célszerűnek az érintett malomtulajdonosokkal szemben, azáltal, hogy a nekik eddig biztosított malmaik üzemben tartásához szükséges hajtóerőt villamos energiában térítette volna meg. Az így kártalanított malmok egy állandó energiamennyiséghez jutottak volna, amit eddig kisebb méretű gátjaikkal a folyó évszakonként váltakozó ingadozása miatt bizonytalan volt biztosítaniuk. E hatalmas, majdnem az egész megyére kiterjedő terv megvalósítása, melynek költségeit több mint 300 000 koronára becsülték, egy nagyobb szabású műszaki berendezést igényelt, ami csak egy jelentékeny tőkebefektetéssel valósulhatott meg, és csakis szövetkezeti alapon jöhetett volna létre. Egy ilyen villamossági szövetkezet azzal az előnnyel is járt volna, hogy a fogyasztói ár és az önköltség között mutatkozó különbség visszatérítése vagy az üzletrész névértékének a növekedése mindig a szövetkezet tevékenységét igénybe vevő fogyasztókhoz kerül vissza.<7> A szerveződő szövetkezet céljai, mint ahogy az az 1920. január 26-án magtartott alakuló közgyűlésen is elhangzott, a következők voltak: 1) a vízierők és egyéb energiaforrások felhasználásával villamos központok építése, és innen a szövetkezet tagjainak a világításhoz, a mezőgazdasághoz, iparhoz olcsó villamos áram szolgáltatása 2) a szövetkezet tagjai részére szükséges villamos berendezési tárgyak és gépek, ipari és mezőgazdasági gépek, valamint alkatrészek beszerzése, raktárak berendezése és onnan a tagok szükségleteinek kielégítése 3) műhelyek, később gyárak létesítése, ahol a szükséges javítások, majd gyártás(i folyamat)ok történnek, valamint a szerelők és gépkezelők kiképzése 4) az ifjúság mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi iskolákban való elhelyezése, tehetségüknek és hajlamaiknak megfelelő kiképzése, a nyári szünidők alatti gyakorlati foglalkoztatása, iskoláik elvégzése után elhelyezésükről való gondoskodás 5) ipartelepek létesítése és fenntartása, a rendelkezésre álló és termelhető nyersanyagok feldolgozására 6) a mezőgazdaság fejlesztése, belterjesebbé való tétele 7) minden lehető téren és módon a tagok érdekeinek szolgálata, kiegészítvén hatáskörét idővel a közügyek minden ágazatára.<8> Miután több támogatót is sikerült találnia, akik késznek mutatkoztak az elképzelés szolgálatába állni, Balás 1919. október 3-án kérést nyújtott be a megyei prefektushoz, Vecerdeahoz, amelyben felkérte a szövetkezet megszervezésének és felépítésének támogatására. Erre már csak azért is szükség volt, mivel a szervezési munkálatok előkészítéséhez szükséges gyülekezeti engedély kibocsátása az ő jogkörébe tartozott. A prefektus pozitív válasza lehetővé tette a munkálatok megkezdését, így október 9-én sor kerülhetett az előkészítő értekezletre, melyen jelen voltak Bálint Dénes polgármester, az érdekelt Olt-menti malomtulajdonosok, Hart dohánygyári igazgató, Montag szövőgyári igazgató, Tarczi villanytelepi üzemvezető és mások, akik az ügy érdekében egy bizottságot neveztek ki a munkálatok vezetésére. A kinevezett bizottság tagjaivá Balás Ernőt, Felinák Józsefet, Tabéri Bélát, Schwarz Emilt és Montag Imrét választották, akik közül az utóbbi rövid időn belül személyes okokra hivatkozva visszalépett.<9> Az első műszaki mérések elvégzése után, amelyek megállapították a mű megépítésének kivitelezhetőségét, a bizottság tárgyalásokat kezdeményezett a járási és községi jegyzőkkel, valamint népszerűsítő „Tájékoztató” lapokat terjesztett, melyben ismertette a vízierőmű tervét, a költségirányzatot és a jövedelmezőségi számítást, továbbá magyarázattal szolgált a szövetkezeti alapon történő megszervezés tervéhez. Majdnem a teljes tervezést Balás Ernő vállalta fel, akit kezdetben a tervek összeállításában Halmágyi Gábor kultúrfőmérnök is segített. Az alakítandó szövetkezet pénzügyeinek kezelését, a Háromszéki Takarékpénztárnak tett ajánlat visszautasítása után a Dienes Kálmán igazgatóságával működő Agrárbank sepsiszentgyörgyi fiókja vállalta el, minekutána Dienes Kálmán is a szövetkezetet támogatók csoportjához szegődött. Néhány tehetős polgárral együtt az előkészítő munkálatok megindításának fedezetére 30.000 koronát adtak össze. A munka legnehezebb részének az üzletrészek jegyzése bizonyult, melyet mindig egy az előnyökre rámutató, meggyőző előadás előzött meg. Ez nem minden esetben bizonyult sikeresnek. Az Előkészítő-bizottság 1919. októberében megkezdte a tárgyalásokat, október 23-án előterjesztve ajánlatát a városi tanácsnak is, melyben rámutatott, hogy a szövetkezet energiaszolgáltatási feltételei sokkal előnyösebbek a város lakosságára, mint a Ganz cég üzemeltette városi villanytelep nyújtotta feltételek. A villanytelep működése, amellyel a városnak üzembérleti szerződése volt, 11 éves működése alatt folytonos vesztességekkel és ráfizetésekkel járt. Ez a dráguló egységáraknak és az elavult technológiából következő energia elégtelenségnek volt tulajdonítható. Az ajánlatot a várost elutasította, azon indokkal, hogy a csatorna megépítése után a szárazon maradt vízmeder elbozótosodik, így megnövekedik az árvízveszély, illetve a holtmeder vizének elposványosodása közegészségügyi szempontból veszélyforrás lesz. Az újabb ajánlatok és negatív válaszok sorát a városi tanács azon válasza zárta le, hogy „amíg a tervek saját műszaki embereivel való felülvizsgálása után meg nem győződnek a vállalat reális és célszerű voltáról, addig sem a közönséghez, a vállalatba belépésre vonatkozó felhívással nem fordulhatnak, sem pedig a várost, mint erkölcsi testületet a vállalatba be nem léptethetik”. Balás a tervek szóbeli ismertetésére hajlandó volt, de sem a város, sem magánszemélyek kezébe nem mutatkozott hajlandónak kiadni azokat. A város bevonását célzó tárgyalások így egy időre megszakadtak.<10> December 16-án, 28 tag jelenlétében sor került az alapító gyűlésre, amely kimondta a szövetkezet megalakulásának szükségességét, és kitűzte az alakuló közgyűlés időpontját, egyben megválasztva Balás Ernő, Dienes Kálmán, Tárczy Béla, Stibi József, Pap Lehel és Ráduly Elek jelöltek személyében az előkészítő bizottságot is.<11> 1920. január 10-ig sikerült több mint 30 falut megnyerni a csatlakozásra pl.: Illyefalva, Aldoboly, Uzon, Kökös, Árkos, Lisznyó, Bikfalva, Lécfalva, Papolc, Zágon, Nagyborosnyó, Réty, Cófalva, Barátos, Páké, Kovászna, Komandó, Szentivánlaborfalva, Mogyorós, Kisborosnyó, Bita, Telek, Szörcse, Tamásfalva, Zabola, Petőfalva, Imecsfalva, Haraly, Hilib, Gelence és Aldoboly. Az előkészítő bizottság megfogalmazta a végleges alapszabályzatot. Az 1920. január 26-án Dienes István elnöklete alatt megtartott alapító gyűlés ezt elfogadta, és kijelölte az igazgatóságot Balás Ernő, Kónya Kálmán, dr. Kovásznai Gábor, Kiss Árpád és Pap Lehel személyében, és a felügyelő-bizottságot Dienes Kálmán, Fábos Ödön, Fogolyán Lukács, Huttera Árpád, Krausz Gotfried, Bogács Vilmos, Ráduly Elek, Stibi József, Gocz Domokos, Berger Samu, Kiss Vilmos, Csia Ignác és Jancsó Lázár személyében.<12> Ezt követően még ugyanaznap sor került az alakuló közgyűlésre is, amely ugyancsak elfogadta a végleges alapszabályzatot, tudomásul vette az igazgatóság és a felügyelő-bizottság megalakulását,<13> és, megbízatása lejártával, megadta a felmentést az előkészítő bizottságnak.<14> Az alapítók odaadó munkájának bizonyítéka, hogy az alakuló közgyűlés időpontjáig a Sepsi és Orbai járásban 3351 üzletjegyzés történt, ami egyben az ügy felkeltette érdeklődést is jellemezte. A szövetkezet jogi személyének feltételeit biztosítandó 1920. február 4-én sor került a szövetkezeti igazgatóság alakuló ülésére. Az igazgatóság beiktatásával lehetővé vált a munkálatok törvényes keretek közötti megindítása. Ilyen körülmények között hozzáláttak a műszaki tervek kivitelezéséhez szükséges engedélyek beszerzéséhez, valamint a szövetkezet bejegyzéséhez szükséges igénylés előkészítéséhez. Mindez nem volt könnyű feladat az akkori zavaros jogi helyzetben. A cégbejegyzés iránti kérést az előírt mellékletekkel Balás már február 10-én beterjesztette a brassói törvényszékhez, de a már 20-án visszaérkezett végzés értelmében alapszabály-módosításra kényszerültek ahhoz, hogy a céget bejegyezhessék. A cégbejegyzés kérelmének az újabb beterjesztésére augusztus 16-án került sor, az alapszabály kérdéses szakaszainak átírása után. Azonban az időközben kelt rendelet alapján, mely az alapszabályzatoknak a kereskedelmi és iparügyi miniszterrel való elismertetését kizáró jellegűnek írta elő, az ügy november 8-án Kolozsvárra kerül. A cégbejegyzés jóváhagyására csak december 24-én került sor, az ügy többszöri sürgetése dacára.<15> Még nagyobb problémát jelentett a vízierőmű műszaki kivitelezésének engedélyezése. Mivel a Román királyság nem rendelkezett vízjogi törvénnyel, Erdélyben ekkor még mindig a magyar vízjogi törvények, az 1885-ös XXIII. és 1913-as XVIII. törvények voltak érvényben. Az 1913. évi XVIII. t.c. értelmében a 100 LE-n felüli vízierőtelepek tervének engedélyezése előtt kötelező követelmény volt a tervnek a m. kir. földművelésügyi miniszterhez, mint legfelsőbb vízügyi hatósághoz történő felterjesztése, hogy végül a minisztertanács döntsön afelől, állami érdek-e annak megépítése. Balás Ernő Nagy Bélával, a brassói kultúrmérnöki hivatal főnökével történő konzultációja nyomán arra a döntésre jutott, hogy, mivel a magyar vízjogi törvények nem ismeretesek Bukarestben, az 1913/XVIII. t.c. 20. §-nak nem tesz eleget. Így a kérést mint már meglévő vízművek, az Olt folyó szóbanforgó szakaszán található öt malom egyesítése engedélyezésére adták be, a folyószakasz tökéletesebb és gazdaságosabb kihasználásának céljával. Ez jogilag kivitelezhető megoldásnak bizonyult, mivel összhangban volt az 1885/XXIII. t.c. 161. szakaszával, amelyet sikeresen használtak fel az ugyancsak ekkor, a Csíkvármegyei Magánjavak számára tervezett Tusnádi-szorosi vízierőmű engedélyezésekor. A vízjogi engedélyezés kérvényének benyújtására 1920. május végén került sor, Háromszék megye alispánjához, ahonnan a Brassói Kultúrmérnöki Hivatalhoz helyezték át hatósági, műszaki véleményezés végett. Utóbbi helyszíni tárgyalásokat írt elő. Ekkorra azonban már megjelentek az ellenérdekeltek is, akik kihasználták az ügy gyenge pontjának bizonyuló helyszínelést. Az ellenérdekeltek között említhetjük a Kovásznán alakulóban levő, a Baszka-patakára építendő vízierőművet tervező részvénytársaság vezetőit (Bajkó Barabást, Zsigmond és Fürst), akik műszaki szakértőjük, Zajzon Géza révén próbáltak ellenpropagandát kifejteni. Zajzon Géza kultúrmérnök tervezetében, ugyancsak részvénytársasági alapon a Baszka-patak vízerejét kívánták felhasználni, és egy 1200 LE-s vízierőmű építését tervezték, mely kezdetben hét községet, később az egész Orbai járást látta volna el villamos energiával.<16> Később, 1921 elején felmerült Brassó energia-szükséglete ugyaninnen való ellátásának gondolata is.<17> Balás tervét Zajzon Géza halva születettnek mutatta be, elégtelennek tartva az Olt hidronómiai jellemzőit az erőmű megépítéséhez. A szervezési munkálatot akadályozók sorában megjelent id. báró Szentkereszty Béla is, aki a Balás által történő megkeresésekor még azt jelentette ki, hogy tekintettel annak bizonytalan gazdasági jövőjére, „a szövetkezet tagjai sorába be nem lép és sem a szövetkezet mellett, sem ellene nyilatkozni nem fog”. A szövetkezethez való csatlakozást tárgyaló árkosi képviselőtestületi gyűlésen viszont felszólította a megjelenteket, hogy „ne jegyezzenek, és be ne fizessenek semmit, mert jegyzésük annyi, mintha váltót írnának alá, mert az egész dolog vége csúfos bukás lesz”.<18> A kitűzött célját elérte, mivel nemcsak a szövetkezetbe belépni akarók léptek vissza, hanem a korábbi szövetkezeti tagok is. A szövetkezeti ügy legádázabb ellenségei azok a föld- és malomtulajdonosok voltak, akiknek érdekeltségeit az üzemcsatorna megépítése negatívan érintett volna: dr. Ferencz Lajos és Szentkereszty Béla földtulajdonosok. A terv szerint birtokaikat érintette volna a tervezett csatorna. Tiltakozásukban kifejezték, hogy a csatorna megépítése lehetetlenné teszi e birtokok megművelését, és azok kiszámíthatatlan értékcsökkenését idézik elő.<19> Ezek azonban nem voltak nyomós érvek, mivel az 1913. évi XVIII. t.c. 11. §-a ezen birtokrészekre a szolgalmi jog alapján kisajátítást biztosított, mint közmű megépítéséhez elengedhetetlenül szükséges földterületre. A malomtulajdonosok a gidófalvi Apor János kivételével, aki a szövetkezet által felajánlott feltételek mellett lemondott vízjogáról, a vízjogi engedélyezés ügyében történő helyszíni tárgyalásokra tartogatták eszközeiket. Az 1921. február 17--21. között lezajló helyszíni tárgyalásokra érkező brassói Kultúrmérnöki Hivatal szakembereitől báró Szentkereszty Béla, Veres János, Niesel és Schwarz, ifj. Daragics János, Schwarz Emil és neje, valamint Antos Manó malomtulajdonosokból álló csoport egy közös írásbeli beadványában a szövetkezet kérésének minden további tárgyalás nélkül történő visszautasítását kérték. A kérvényezők leghatásosabb érvének, az Olt 18 km-nyi csatornázása által a házi és mezei szükségletektől való vízhasználat elvonása és a mű anyagi kivitelezhetetlenségének indokai mellett az bizonyult, hogy az eljárás kérelmezését megelőzően a munkálatok tervét az 1913. évi XVIII. t.c. 20. §-nak megfelelően előzetes jóváhagyás végett nem terjesztették fel a Földművelésügyi Minisztériumba.<20> Nem ők voltak az egyedüli kérvényezők. Sepsiszentgyörgy városának tanácsa Malmos Andor és dr. Koréh Lajos képviseletében átadott beadványban fejtette ki ellenvetéseit. Annak ellenére, hogy elismerték, a jelenlegi gátak miatt az Olt jobb partja egész hosszában ártért képez, ami úgy mezőgazdasági, mint városfejlesztési szempontból fölötte káros és veszedelmes, sok ellenérvet támasztottak a mű megépítésével szemben. Az is elhangzott többek között, hogy a „tervezett mű létesítése a város és vármegye közönségének olyan fontos értékeit sérti, amely elsősorban kielégítendő, s amit a tervezett mű örökre meghiúsítana”.<21> A felsorakoztatott érvek közül ki kell emelnünk azt a pontot, amely arra hivatkozik, hogy a vízmű megépítése lehetetlenné teszi a város létesítendő szennyvízcsatornájának élővízbe való csatlakoztatásának módját. Utóbbi további halasztása a városfejlődés újabb követelményeinek megfelelően veszélynek teszi ki a várost közegészségügyi szempontból. E higiéniailag tévesen megalapozott érv a városi tanács tájékozatlanságára utal. Az ellenérvek, a racionális és logikus cáfolatok ellenére a malomtulajdonosok kérvényének az a pontja, amely az 1913. évi törvénycikkre vonatkozott, elérte célját. A brassói Kultúrmérnöki Hivatal nem hozott határozatot a kérvényezett ügyben, hanem felterjesztette azt a kolozsvári Vízügyi Igazgatósághoz (Direcţiunea Serviciului Hidraulic),<22> az illetékes minisztériumnál történő bemutatás céljából, egyben kijelentve, hogy szakértői észrevételei alapján e lépés ellenére nem lesz akadálya az engedélyezésnek. Az ügy új tárgyalási alapokra történő helyezése ellehetetlenítette a mű azonnali engedélyezését, azáltal, hogy e felsőbbfokú intézményekben egy-egy ügymenet több hónapot vehetett igénybe, az ügy fontossági foka és az adott intézmény bürokráciaszintjének függvényében. A Román királyság vízjogi törvényének hiányából kifolyólag a kérvényezőknek be kellett várniuk a már beígért vízjogi törvény elkészítését, melyre a kolozsvári Vízügyi Igazgatóság vezetőjétől kaptak ígéretet. A vízjogi törvény még az 1921-es évben elkészült, és augusztus 4-énmeg is jelent a hivatalos közlönyben,<23> de végrehajtási utasításának kiadására az Averescu-kormány bukása után már nem kerülhetett sor. Az ügy ennek köszönhetően hosszú időre elakadt, ami komoly konfliktusokat vont maga után a szövetkezeten belül. A szövetkezet elleni támadások intenzitásának megnövekedése negatívan befolyásolta a taggyűjtés ütemét is. Míg az 1920. augusztus 16-i rendkívüli közgyűlés időpontjáig 4095 tagot sikerült jegyezni, 18 656 üzletrésszel, ami szép eredmény volt ilyen rövid idő alatt, addig az 1921. augusztus 22-én tartott rendkívüli közgyűlésig csak 1411 új tagot sikerült jegyezni, 4824 üzletrésszel.<24> A támadások ellenére, melyek igyekeztek a szövetkezetről negatív képet közvetíteni a közönség felé, voltak olyanok is, akik támogatták az eszme megvalósulását. Itt megemlíthetjük Kézdivásárhely városának közösségét és képviselő-testületét, mely az elsők között csatlakozott az ügyhöz. Ugyanakkor meg kell említenünk a sajtónak azt a részét is, amely rendszeres cikkeivel bátorította a mozgalmat, így a Keleti Újságot, a Krassó-Szörényi Lapokat.<25> Ide soroljuk a kézdivásárhelyi Székely Újságot és a brassói Erdélyi Újságot is, amelyek ugyancsak is pozitívan írnak a Világosság szövetkezetről. A mű megvalósíthatatlanságát mint ellenérvet pedig európai nagyvállalat ajánlata tűnik cáfolni. Így Franciaországból a párizsi Societé General d’Entreprises and Co. cég mérnöke kereste fel személyen Balást azzal, hogy cége hajtsa végre az összes munkálatokat, azzal a feltétellel, hogy az építés alatt felmerülő munkálati összegeknek csak 1/3-át fizetné ki a szövetkezet, a többit három év alatt 8%-os kamattal törlesztenék.<26> 1920 májusában a Balás által szétküldött ajánlati felhívásokra német és svéd cégek jelentkeztek.<27> Komolyabb tárgyalásokra a Világosság szövetkezet anyagi helyzetéből kifolyólag nem kerülhetett sor. Kezdetben a mű megépítésére előirányozandó összeget 20 millió lejre becsülték, ami bizonytalan volt, mert 1920-tól folyamatosan módosultak az árak, és így pontos számításokat sem lehetett végezni. A munkálatok megkezdéséhez a tervek alapján 5 millió lej alaptőkére volt szükség, ez elengedhetetlen volt. A kölcsönbérleti szerződés háromszoros felelőséggel történő megkötéséhez így 15 millió lej kölcsönre lett volna szükség, azonban az 1921. augusztus 22-i közgyűlésig jegyzett összeg csak 2 348 000 lej volt. A probléma másik oldalát az jelentette, hogy az alapszabály 8. §-a szerint a jegyzett üzletrészek értékének „10%-át belépéskor, továbbá 20%-át az alakuló közgyűlés napjától számított 3 héten belül” voltak kötelesek fizetni a tagok, de mivel azt az azonnali pénzszükséglet hiányában nem erőltették, így a jegyzett üzletrészek arányában a befizetendő 760 000 lejből csak 225 225 lej befizetése történt meg, ami még a közgyűlés napjáig felmerült költségeket sem fedezte. Annak ellenére, hogy újabb támadások történtek Balás ellen dr. Kovásznai Gábor alpolgármester, volt Világosság szövetkezeti igazgatósági tag részéről -- pénzkezeléssel történő visszaéléssel bírálta --,<28> a polgármesteri és főszolgabírói, korábban már említett tisztiértekezlet azon határozata, mely szerint a sepsiszentgyörgyi tanács belépését a vízjogi engedély megadásához kötik, a második közgyűlés előtt még bizakodással töltötte el Balást. Sepsiszentgyörgy városának mint erkölcsi testületnek, valamint a városlakók egyéni belépése lehetővé tette volna a szövetkezet anyagi helyzetének oly mértékű rendbehozatalát, amely megengeedte volna az építkezések megkezdését.<29> A végrehajtási utasítás elmaradása és a vízjogi törvény érvénytelenné való nyilvánítása az új kormány által azonban más kimenetelt eredményezett. A vízjogi törvény elakadása és a jegyzett üzletrészek kifizetésének elmaradása következtében a szövetkezeti tevékenység jó ideig szünetelt. Az 1921. augusztus 22-én sorra kerülő rendkívüli közgyűlés anyagát vizsgálva egy kudarcokat megélt, de még mindig reménykedő, reformokat foganatosító szövetkezetet láthatunk. A szövetkezet belső megreformálása az egyre szaporodó támadások következtében vált szükségessé. A rendkívüli közgyűlés alapszabály módosítást foganatosított, melynek értelmében a számadások, leltár és a pénzügyi mérleg ellenőrzése egy 3-5 tagú felügyelő bizottság kötelessége lesz. Elrendelte a hátralékok behajtását, de addig is, a szövetkezet tartozásainak kiegyenlítéséhez és az ügyek továbbviteléhez szükséges összegek fedezésére az igazgatóságot kölcsön felvételére utasította. A közgyűlés egyhangúlag kimondta egy hivatalos lap kiadását Haladás név alatt, mivel a „ma már 5510 tagot számláló, de csak idők folytán a megye egész közösségét magába foglaló szervezet minden egyes tagja az ügyek állásáról más módon nem tájékoztatható”.<30> A rendes közgyűlésre 1921. szeptember 3-án került sor, ez határozott az igénylendő kölcsön nagyságáról (25 000 lej), és felhatalmazást adott Balás Ernő és Pap Lehel igazgatósági tagoknak a szövetkezet felelősségére, a kölcsön fedezetére kiállítandó okmány aláírására. Ugyanekkor született határozat a szövetkezeti iroda működésének beszüntetéséről, és a hivatalos iratoknak Balás Ernőre való bízásáról.<31> A szövetkezet problémái, valamint a Haladás 1921. szeptember 25-i dátummal történő megjelenése újabb támadások célpontjának bizonyultak. A támadások szócsöve a Brassói Lapok volt,<32> amely igyekezett ellenpropagandát kifejteni a lábadozó Világossággal szemben, arra buzdítva a tagokat, hogy követeljék a szövetkezet felszámolását. A cikkek névtelenül jelentek meg, kivéve a legutolsót, melyet báró Szentkereszty Béla ügyvédjének, Hinléder Fels Jenő jegyzett. A kedvezőtlen körülményeknek köszönhetően sikerült elérniük céljukat, melyet az is jelez, hogy az 1922. március 14-én sorra kerülő rendkívüli közgyűlés Balás azon kérelmével kezdődött, hogy „a szövetkezet igazgatóságának adassék még egy év időhaladék a munkálatok továbbvitelére”. A kérésnek helyet adtak, de csak azzal a kikötéssel, hogy „ha azon belül a szövetkezet semmi eredményt nem érne el, úgy a szövetkezet a felszámolásra lesz előkészítendő”.<33> Határozat született az alapítási költségek és az esedékes 30% fizetendő összegek hátralékainak elégtelen törlesztése esetén az akár per útján történő behajtásáról is. A közgyűlés elfogadta a számadásokat, és megadta a kötelezettségei alóli felmentést úgy az igazgatóságnak, mint a felügyelő bizottságnak A szövetkezet egyre inkább körvonalazódó kudarcának láttán mind az 1921. szeptemberi, mind pedig az 1922. márciusi közgyűlésen vezetőtestületi tagok visszavonulására került sor. Így dr. Kiss Árpád igazgatósági tag lemondására 1921-ben, majd Molnár Dénes és Tóth Balázs igazgatósági tagok, Oláh Dániel és Csia Ignác felügyelő bizottsági tagok lemondására. Kónya Kálmán is lemondott, azonban lemondási nyilatkozatát a közgyűlés nem fogadta el. Igaz, hogy a lemondottakat új tagokkal pótolták, de a szövetkezet ügye megfeneklett. Egyedül egy rövid időn belül megszülető vízjogi törvény segíthetett volna, ez azonban még sokáig váratott magára. 1922 júliusában az illetékes minisztérium hozzáfogott az új tervezet elkészítéséhez, a törvényelőkészítő bizottságnak maga Balás is tagja volt. A törvény 1924 júniusára készült el, miközben egy miniszteri rendelet megtiltotta a 10 LE felüli vízhasználat engedélyezését, mint ami egy készülőben levő energiatörvény hatáskörébe fog tartozni. Az energiatörvény 1925 tavaszán jelent meg. Értelme az volt, hogy minden vízmű, így a vízierőművek is, elsősorban ennek alapján engedélyezendők, és csak a műszaki engedélyezés után, a vízjogi törvény alapján. Mindkét törvény, az energiatörvény és a vízjogi törvény<34> végrehajtási utasítása is 1925 októberében jelent meg, és ezek alapján Balás Ernő október 29-én az új törvényeknek megfelelően elkészített terveit be is nyújtotta engedélyezésre az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium Energiaigazgatóságához (Consiliul Superior al Energiei). A tervet a Legfelső Tanács az 1926. február 16-i ülése engedélyezte, és átutalta a Közmunkaügyi Minisztériumba, az engedélyirat vízjogi részének kiállítása végett.<35> Ugyanekkor a Világosság igazgatósága a brassói kultúrmérnökség ajánlatára, a vízjogi törvény egyik szakaszára támaszkodva kérvényezte a vízierőmű közművé való nyilvánítását, ami kisajátítási jogot biztosított. A szövetkezet ügye hat évi huzavona után újra arra a szintre jutott, hogy megteremtődtek a megfelelő jogi keretek. Ennek ellenére, a szövetkezeti tagok motivációhiányából kifolyólag, melyet a hatásos ellenpropaganda és az ügy több éves eredménytelen volta mélyített, az erőmű megvalósítására már nem bizonyult alkalmasnak az addigi keretelgondolás. Balás a megyei tanács támogatásának megszerzésére is hiába tett, újabb sikertelen kísérletet, annak ellenére, hogy személyes kérésére Lepădatu pénzügyminiszter dr. Zaharia Crişan Averescu-párti prefektus figyelmébe ajánlotta az ügyet. A prefektus nemcsak, hogy nem támogatta az ügyet, hanem még támadta is Kovásznai Gábor unszolására, ami érthető, ha figyelembe vesszük, hogy Balás 1922 nyarán meghiúsította ennek liberális programmal való szenátorrá választását.<36> A körülmények nemkívánt alakulása következtében Balás hajlandónak mutatkozott a szövetkezeti keretek feladására, ha ez a vízierőmű megvalósítását lehetővé teszi, és ahogyan kitűnik az 1926. február 22-i igazgatósági és felügyelő bizottsági együttes gyűlésén előterjesztett javaslataiból, kész volt elfogadni a mű részvénytársasági keretek között történő megvalósítását.<37> Ezt három pontban fejtette ki: 1) a szövetkezet külföldön szerzendő kölcsönből építi fel a tervet 2) a szövetkezet a felépítéssel valamelyik céget bízza meg, bérbe adva annak a telepet szerződéssel 3) a szövetkezet így átalakul részvénytársasággá, és erre bízza a megvalósítást. Erre azonban már nem kerülhetett sor, mert a négy év szünet után megtartott 1926. április 26-i<38> és május 11-i<39> közgyűlés a szövetkezet feloszlatását követelte. A becsületesebb tagok javaslatára elfogadták, hogy a felosztásra addig nem kerülhet sor, amíg a szövetkezet tartozásait és Balás mérnöki munkadíját nem rendezik. A május 26-i közgyűlés elfogadta azt az indítványt is, hogy egy esetleges per elkerülése érdekében válasszanak egy hattagú bizottságot, amely megkíséreli Balással a békés megegyezést munkadíjára vonatkozólag. Sor azonban erre sem került. A szeptember 27-i közgyűlésen az igazgatóság és a felügyelő bizottság jelentése és számadása után, miután az alapszabály szerint ezek megbízatása lejárt, felmentési kérelmüket visszautasították, és egy új igazgatóságot, valamint felügyelő bizottságot választottak az addigi vezetőség ügy- és pénzkezelésének, könyvelésének szigorú felülvizsgálására.<40> A közgyűlés elfogadta, hogy amíg a vizsgálat nem történik meg, sem az igazgatóságnak, sem másoknak a tervezett mű megvalósítására utasítást nem ad.<41> Mindezek ellenére mindenki tudta, hogy az egész csak bábjáték, és csak az ügy permentes lezárását próbálták elérni az adósságok és Balás munkadíjának kielégítésével. Balás már az alakuló közgyűlésen kijelentette, hogy a szövetkezetben kifejtett munkájáért csak a mérnöki munkadíjára tart igényt, nem kérvén igazgató tagságának díjazását. A bizottság úgy határozott, hogy munkadíját a Magyar Mérnöki és Építész Egylet mérnöki díjszabása alapján fogja összeállítani, de addig is, amíg ez megtörténik, Balás munkadíjára 1922 márciusában 85 000 lejt utalnak ki. Ezen összeg egy részét, 35 000 lejt az igazgatóság által 1921. szeptemberben és 1922-ben felvett kölcsönök törlesztésére fordította, míg munkadíjának megállapítása továbbra sem történt meg. Az igazgatóság és felügyelő bizottság 1926. augusztus 16-i gyűlésén a bankkölcsönök visszafizetése mellett elismerést nyert a Balás által a szövetkezet helyett 1921. decembertől előlegezett 41 000 lej visszafizetésének és munkadíja kifizetésének jogosultsága, de erre mindaddig nem kerülhetett sor, amíg munkadíja összegében nem született megegyezés.<42> Az augusztus 16-i határozat felfüggesztése után, melynek betudhatóan megegyezésre nem kerülhetett sor, Balás tudatta a Világosság szövetkezet igazgatóságával, hogy amennyiben nem történik meg munkadíjának elfogadható megállapítása, kénytelen az igazgatóság ellen pert indítani.<43> Az igazgatóság, 1926. november 26-án tartott gyűlésének határozata alapján, a 41 000 lej kiutalására hajlandónak mutatkozott, de a munkadíj megállapítását a következő közgyűlésre bízta, nem érezvén magát erre felhatalmazva. Ilyen körülmények között Balás egy általa 200 000 lejben megállapított követelést nyújtott be az igazgatóságnak, melyet az igazgatóság 1926. december 21-én egyhangúlag elutasított, és a következő közgyűlés napi pontjává nyilvánított,<44> de addig is megállapított számára egy 50 000 lejes igazgatósági tiszteletdíjat, amelyet azonban Balás továbbra sem igényelt. A megígért 41 000 lejt megkapta, de az 1927. május 16-i közgyűlés az igazgatóság javaslatára visszautasította Balás időközben született javaslatát, hogy a 200 000 lej helyett az adósságok törlesztése után fennmaradó összeget utalják át neki munkadíj cím alatt. Nemcsak, hogy elutasították az ajánlatot, de az igazgatóság egy olyan határozatot is hozott, mely szerint mérnöki munkadíja címén neki semmit nem adnak, mert hat éven át szándékosan elmulasztotta ennek megállapítását.<45> Az igazgatói tiszteletdíját 60 000 lejre emelték, amelyből különböző címeken még 20 000 lejt visszatartottak. Balás a szövetkezet felszámolását előkészítő tárgyalások alatt sem volt hajlandó feladni terveit. 1926 decemberében öccse, Jenő segítségével megkísérelte felvenni a kapcsolatot gr. Bethlen István magyar miniszterelnökkel, abból a célból, hogy hatást gyakoroljon gr. Bethlen György romániai Magyar Párt-elnökre az ügy támogatása érdekében. Ugyanakkor, 1927. július 2-i dátummal Kós Károlynak írott leveléből kiderül, hogy terveit gr. Bánffy Miklósnak is elküldte támogatásának megnyerése végett, amelyet két irányban igényelt: egyfelől egy budapesti kölcsön megszerzésében való közbenjárás végett, másrészt a Magyar Párt meggyőzése végeett az ügy támogatására.<46> A közvetítésre Kós Károlyt kérte fel. Minden erőfeszítése ellenére, se a magyar kormányfőttől, se Bánffytól válasz nem érkezett, ami egyértelműen szembesítette a Világosság bukásával Balás Ernőt. A munkadíja ki nem fizetésének esetére beígért pert a szövetkezet ellen viszont anyagiak hiányában nem indíthatta meg, és már 1927 januárjában Brassóba költözött, 150 000 lej adóssággal, melyet sikertelen politikai és szövetkezeti tevékenysége eredményének tudhatott be. Váltótartozásai kiegyenlítésére bútorait és ingóságai egy részét is eladni kényszerült. A Világosság szövetkezet igazgatósága még abban az évben pert indított a hátralékos tagok ellen, akik többszöri felhívás ellenére sem törlesztették hátralékaikat. Ennek elsődleges célja a Szövetkezet anyagi körülményeinek oly mérvű rendezése volt, mely lehetővé tegye az adósságok törlesztését és így az intézmény könyvelésének lezárását is. Ez azt jelentette, hogy egy több, mint háromezer tagot érintő törvényszéki eljárásra került sor. Balás szövetkezeti tevékenységét vizsgálva megállapíthatjuk, hogy terve számos értéke és szociális érzékenysége ellenére, mint egy a hagyományos szövetkezeteknél tőkeigényesebb vállalkozás, az adott gazdasági körülményekhez és a helyi elit mentalitásához viszonyítva meghaladta korát. Erdélyben még indultak hasonló vállalkozások, de ezek sem valósulhattak meg. 1935-ig Magyarországon is csak nyolc ilyen szövetkezetet hoztak létre, amelyek közül néhány későbbvalóban részvénytársaság formájában tudta túlélni a prblémákat, amelyekkel szembesült. A történtek okait elemezve, a szövetkezet céljainak megvalósulása előtt többféle akadály tornyosult. Az akadályok egy része általános gazdasági jellegű, ilyen minden jelentősebb, tőkeorientáltabb, nagyobbméretű szövetkezeti vállalkozás esetében megmutatkozott. Esetünkben ez szorosan összekapcsolódott egy konzervatívabb, minden új, előzmények nélküli vállalkozást inkább visszautasítani hajlamos helyi viszonyulással. A helyi társadalmi viszonyulást jól kezelő, a taggyűjtés terén, tehát a társadalom mozgósításában eredményeket felmutató szövetkezeti mozgalom történetének a legjelentősebb töréspontja nem a jól beütemezett szervezési folyamatban bekövetkezett problémákhoz kötődik, hanem a régió társadalmi elitjéhez, amelynek egy mérvadó része nemcsak elzárkózott Balás tervétől, de megakadályozásásában is tevőleges része volt. A szövetkezet lényegi célkitűzése (vízierőmű megépítése) megvalósulásának akadályaként nevezhetjük meg még a Román királyság törvényeinek fejleetlenségét, a vízügyi hiányosságokat is. A szövetkezet kudarcának egyik legfontosabb okaként az 1921. február 17--21 között lezajló helyszíni tárgyalások alkalmával, a malomtulajdonosok és a városi tanács által előterjesztett, a vízierőmű megépítése ellen benyújtott kérvényeket nevezhetjük meg. Ez a mozzanat ugyancsak egy jelentős töréspontot jelentett a szövetkezet korábban meghatározott megvalósítási tervében. A tervek engedélyezésének az elhalasztása és felsőbb döntéshozó szervek hatáskörébe való utasítása pedig még négy évig késleltette a folyamatot, és mire az engedélyezés megoldást nyert, akkor már késő volt. Egy további, ugyancsak nem jelentéktelen akadályként kell megneveznünk azoknak az ellenszenvezőknek a tevékenységét, akik a sajtó eszközével a szövetkezettel közvetlen érintkezésbe levőkre, vagy a szövetkezet irányába megnyilvánuló közvéleményre próbáltak hatást gyakorolni, az ügy megvalósíthatatlanságára és megvalósítási módszereinek erkölcstelenségére hivatkozva. Így például Zajzon Géza mérnök, aki szakmai szempontból megvalósíthatatlannak állította a szövetkezet céljait, és feltételezhetően Szele Béla, akinek lapjában többször is megjelentek Balás szándékát öncélú szövetkezeti tevékenységként tárgyaló, bíráló hangvételű cikkek. 3.B. A Magyar Együttműködési Társaságtól a MÁGISZ-ig Az 1929-ben bekövetkezett gazdasági világválság az 1931-es évre egyre nagyobb súllyal éreztette hatását a román államgazdaság szintjén is, ahol úgy a nagyipari, mint a kisgazdasági termelés, valamint a hitelintézmények válsága jelentős gazdasági visszaesést eredményezett. A gazdasági válság fokozottan érintette az erdélyi magyarságot is, mely alighogy feleszmélt az impériumváltás okozta nehézségekből, újra hullámvölgybe került. A magyar kereskedő, iparos és kistermelő gazdaság az állam anyagi és erkölcsi támogatására sem számíthattak. Már a világválság kezdetén, de később is egyre gyakrabban jelentkezett az egyre inkább szilárdabbnak tűnő gazdasági önellátási rendszer eszméje, mint az erdélyi magyar társadalom egzisztenciájának biztosítéka. Az eszme hivatalos megfogalmazásával azonban csak 1933-ban találkozunk, a Magyar Párt 1933. évi nagygyűlésén, ahol elhangzott, hogy „kisebbségi társadalmunk csak úgy tudja helyét megállni, ha megmaradt gazdasági és pénzügyi intézményeit egységes irányítás mellett újjászervezi.<47> 1931 novemberében a már nem kevés szövetkezeti tapasztalattal rendelkező Balás Ernő, közösségi munkavágya által motiválva, újra egy a közösségi érdekeket szem előtt tartó szervezeti tömörülés létrehozását szorgalmazta, mely hatékonyabban befolyásolhatná az erdélyi magyarság gazdasági felépülését. E cél jegyében fogott neki a Brassó és vidéke magyarságának megszervezéséhez, amely egyben élete gazdaságszervező tevékenységének egy újabb szakaszát jelentette. A szervezet megvalósításának alapjául a székely tízes rendszert szánta, amely a megye magyar lakosait tízesekre, százasokra, ezresekre és kerületekre osztaná, élükön a tizedesekkel, századosokkal, ezredesekkel és a kerületi elöljárókkal egy alulról felfelé történő szakaszos választási rendszer eredményeként. A szervezet megvalósulása esetén a terv következő lépése a romániai magyarság hasonló módon történő megszervezése köveetkezett volna, melynek élén az összmagyarságot képviselő Országos Tanács állna, mely utóbbit a megyei elöljárók tanácsa választaná.<48> Balás tervének megfelelően az így létrehozott brassói szervezet legelső és legfontosabb feladata a válság sújtotta Brassói Magyar Népbank<49> megmentése volt, a vidék magyar gazdái hiteligényeinek érdekében. A Brassói Magyar Népbank a csőd elkerülése végett kényszeregyezséget vállalt ügyfeleivel szemben. Az egyezség ellenére Balás a fennálló gazdasági körülmények közepette elkerülhetetlennek találta a Népbank pénzügyi csődjét. A bank megmentésének egyetlen módját a brassói magyar szervezet létrehozta szövetkezet által történő átvételben látta. Elveinek megalapozására azt hozta fel érvként, hogy a román szövetkezeti törvények nyújtotta gazdasági kedvezmények előnyösebb feltételeket biztosítanak, mint a részvénytársaságoknak nyújtottak, valamint hogy a szövetkezeteknek jogi személyiségük jellegéből kifolyólag erősebb a garanciájuk, mint a részvénytársaságoké.<50> A megalakulandó szövetkezet átvette volna a bank hitelügyeit a bank részvényeseinek részvényeivel, a betétesek betétjeinek 20%-ával, a folyószámla-betétesek összbetéteikkel, az adósok adósságainak 10%-ával és a Népbanknál nem érdekelt magyarság (szövetkezeti tagok) üzletrészeinek értékével, amely összesen 50 millió lej tőkét jelentett volna. A Népbank adósai visszafizetési körülményeinek enyhítésére az adósok 5 évi törlesztési haladékot kaptak volna 6%-os kamat mellett. Az ezzel párhuzamosan létrejövő szövetkezet üzletrészeinek kifizetése 10 havi vagy 50 havi részletre lett volna ütemezve. A régi adósokért a brassói magyar szervezet közössége vállalta volna a kezességet.<51> A tervezetet a Népbank vezetősége elfogadhatónak találta, azonban kivitelezését megoldhatatlannak látta.<52> Balás elképzelése megfontoltabbá és gyakorlatiasabbá tétele érdekében 1932 februárjában tovább bővítette a tervezetet. A bővített tervezet célként tűzte ki a tízes rendszerű szervezés alapján a magyarság vezetőikkel együtt történő egybefogását, a Magyar Együttműködési Társaság keretében. Ennek tanácsába minden megye elöljáróinak tanácsa együttesen választott volna 3-3 férfi és nő tanácsost.<53> Elgondolásainak megfelelően idővel a MET túllépte volna a Brassói Magyar Népbank megmentésére hivatott szerepkörét és pozíciója megszilárdulása függvényében később lehetővé tette volna tagjainak a más bankoknál elhelyezett, 6%-nál magasabb kamatokat igénylő tartozások átvállalását. Az így létrehozandó szövetkezet a MET gazdasági ügyeinek és hitelügyleteinek kezelését lett volna hivatott végezni. A terveknek megfelelően a szövetkezet üzletrészeinek névértéke 500 lej lett volna, amely 10 vagy 50 egyenlő havi részletben lett volna fizethető. A belépési díj üzletrészenként 10 lejben volt meghatározva, melynek kifizetése a belépéskor lett volna esedékes. A terveknek megfelelően a közgyűlésen mindenkinek egy szavazati joga lett volna, függetlenül az üzletrészek számától. Arra az esetre, ha a tagok száma meghaladná az 1500-at, a tervezet a közgyűlésnek az Elöljárók, Századosok és Tizedesek Közgyűlésével való helyettesítését írja elő. A szövetkezet céljai között találunk olyan feladatokat is, amelyek hozzájárulnának a munkanélküliség enyhítéséhez, nagyobb szabású közmunkálatok kezdeményezése esetén, mint például a Brassó városi villanytelep modernizálása, a Brassó--Bukarest közötti út feljavítása, a Câmpina--Brassó közötti vasút villamosítása, valamint villanytelepek építése Csík, Brassó, Fogaras megyékben.<54> A terv alapján a megalakítandó Magyar Együttműködési Társaság szövetkezetének célkitűzései a következők voltak: 1) a Népbank és tagjainak más bankoknál esedékes hitelügyeinek rendezése 2) a mezőgazdasági, erdészeti, bányászati, ipari, háziipari termelés előmozdítása és termékeinek értékesítése 3) a turisztika fellendítése 4) a lakásépítések előmozdítása 5) a vállalkozások serkentése 6) a tagok törvényszéki pereinek méltányos képviselete 7) az állami és városi adók kivetésénél az egyenlő elbánás kivívása 8) a betegekről, munkaképtelenekről és munkanélküliekről való gondoskodás 9) általános ismeretterjesztő tanfolyamok biztosítása 10) kulturális és szórakoztató programok biztosítása Mindezen célkitűzések<55> egy sokoldalú, több rendeltetésű, több szakosztályt igénylő általános szövetkezet terveit engedték sejtetni, melynek feladata Balás szavaival élve „a tagok gazdasági és kulturális szükségleteinek minden téren és minden irányba való támogatása lett volna”.<56> A szövetkezet legfőbb motivációja a román állam diszkriminációs szociális és gazdaságpolitikája, valamint a Magyar Párt elégtelennek bizonyuló gazdaságpolitikája volt,<57> az elképzelés a gazdasági válság alatt egyre nyomasztóbban jelentkező kulturális és gazdasági veszteségek áthidalásának és ellensúlyozásának igényéből fakadt. Balásnak a MET-ről szóló utolsó írásai 1932 júliusában keletkeztek, melyek időpontja egybeesett azzal a gyűléssel, amely ugyanezen a napon egy általános, magyar, gazdasági jellegű szervezkedés szövetkezeti formában való megszervezését tárgyalta. Balásnak az az 1932. augusztus 16-án keltezett kézirata, amely a Brassói Magyar Általános Gazdasági Szövetkezet alapszabályait tartalmazza<58>, valamint egy ugyanazon a napon kelt, Szabó Béni parlamenti képviselő aláírásával ellátott, az általános gazdasági jellegű szervezkedést tárgyaló gyűlésben való részvételre felkérő meghívó<59> arra enged következtetni, hogy Balás 1932. július 30-án ismertette a MET tervét az általános gazdasági szervezkedés előkészítő tárgyalásán. A hagyatékban e dátum utáni keltezéssel nem találunk többé a MET-re utaló írásokat. Egy következő, augusztus 18-án kelt írásában Brassó és környéke magyarjaihoz címmel ismertetőt találunk a Magyar Általános Gazdasági Szövetkezet létrehozásának megvalósításáról, melyben kérdést intéz a város közösségéhez a szervezet szükségességét illetően. Mindezek alapján az a következtetés vonható le, hogy Balás, aki július 30-án részt vett a MÁGISZ ideiglenes előkészítő bizottsági ülésén, az övéhez hasonló, de alkalmasabb jogi háttérrel jelentkező szövetkezeti kezdeményezés láttán elképzeléseit részben e szervezkedés kereteibe mentette. Erre talán azért is került sor, mivel előbbi tervét a Népbank vezetői kivitelezhetetlennek találták, és visszautasították. Meg kell vizsgálnunk mégis, mi volt a lehetősége a MET létrehozásának, ha a Népbank elfogadta volna a kezdeményezést. Figyelembe kell vennünk, hogy ekkor Balás még a brassói ún. Interimar Bizottság (ideiglenes) tagja, ami nem kis ellentéttel járt közte és a Magyar Párt brassói tagozata között. Ilyen ellenszenvek mellett valószínűleg megint a sikertelenség várta volna. További dokumentumok hiányában csak feltételezéseket fogalmazhatunk meg, de a későbbi események ezt alátámasztani tűnnek. A Balás-féle MÁGISZ alapszabály-tervezetben a szakosztályokról szóló 20. §-ban nyolc szakosztályt találunk, amelyekbe a tagok foglalkozásuk függvényében nyernek felvételt.<60> Ezek a szakosztályok a Mezőgazdasági, a Háziipari, a Kereskedelmi, a Pénzügyi, a Jogügyi, a Közművelődésügyi és a Jóléti osztályok. A tervezet alapszabályzata szerint a szövetkezet irányítását egy a közgyűlés által egy évre választott Igazgató Tanács<61> végzi, melynek tagjai a szakosztályok elnökei, valamint egy három fős és három póttagú Felügyelő Bizottság<62> vigyázza fel. A szövetkezet célkitűzései, amelyekről már a szakosztályok elnevezései is árulkodnak, nagyvonalakban megegyeznek a MET célkitűzéseivel, talán annyi különbséggel, hogy a MÁGISZ nagyobb hangsúlyt fektet a háziipari termelésre és termékeinek az értékesítésére. Az 1932. augusztus 17-én sorra kerülő százas bizottság gyűlése kimondta a Brassói Magyar Általános Gazdasági Szövetkezet megalapításának szükségességét, miután az alap-szabályzatot előkészítő bizottság elfogadta.<63> Ugyanezen az értekezleten a százas bizottság megválasztotta az ideiglenes vezetőbizottságot a következő tagsággal: elnök Szabó Béni kamarai képviselő, alelnök Kovács Lajos unitárius lelkész, jegyző Fúró Gyula, pénztáros Kovács Gyula, ellenőr Csákány Balázs.<64> A tárgyaláson elhangzott, hogy az alakulandó szövetkezet kezdetben csak Brassó környéke magyar falvait, termékeik értékesítését igyekszik segíteni. A baloldal felé tolódó Brassói Lapok így nyilatkozik a 17-i gyűlést üdvözlő cikkében: „az a nagyjelentőségű, hogy a politizálás teljes kirekesztésével megindult az a régóta nélkülözött folyamat, amely a magyar falvak termelőit közelebb igyekszik hozni a városi fogyasztókkal, a falusi szövetkezetek és a még mindig igen mostoha helyzetben levő háziipar tökéletes bekapcsolásával”.<65> Annak ellenére, hogy Balást nem választották be az ideiglenes vezetőségbe, tovább folytatta a tevékenységét az alakulandó szövetkezet szolgálatában. Az 1932. augusztus 30-án sorra kerülő bizottsági ülésen bemutatásra került helyzetkép-ismertetést is ő állította össze.<66> Annak következtében, hogy a város és a vidék közössége részéről az érdeklődés nagyfokú volt, az ideiglenes vezetőség elhatározta az alakuló közgyűlés összehívását. Ilyen körülmények között 1932. szeptember 9-én sor került a MÁGISZ hatodik, egyben alakuló gyűlésére, mely egyhangúan kimondta a szövetkezet megalakulását, és megválasztotta az első Igazgató Tanácsot és Felügyelő Bizottságot. Az itt megválasztott ideiglenes Igazgató Tanács soraiban találjuk dr. Debreczy Béla ügyvédet, Kovács Lajos unitárius lelkészt, Szabó Béni képviselőt, Hettmann Antal gyárost, Kacsó Sándor hírlapírót, Fazakas József iparost, ifj. dr. Szemlér Ferenc ügyvédet, Halász Kálmán mérnököt, Szécsi Sándor ref. tanárt. A megválasztott Felügyelő Bizottság ideiglenes tagjai között találjuk ifj. Kovács Gyula biz. titkárt, Orbán Balázs cégjegyzőt és Csákány Balázs iparost.<67> Mint látjuk, Balás sem az Igazgató Tanácsba, sem a Felügyelő Bizottságba nem nyert felvételt, holott amint azt a Bukaresti Magyar Kurir a MÁGISZ megalakulását üdvözlő cikkében nyilatkozta, „a szövetkezet megalakulása Balás Ernő mérnök kezdeményező munkájának eredménye, aki egyike a szövetkezeti kérdés legkiválóbb szakértőinek”.<68> A szeptember 9-én megalakuló szövetkezet 9 szakosztállyal jött létre, ami Balás mellőzését is sugallja. Balásnak a vezetőtestületbe való be nem választása nyilvánvalóan azt tükrözte, hogy a szövetkezet alapítóinak zöme már nélkülözhetőnek tartotta szakértelmét. 1932. szeptember 21-én még kapott egy levelet Kovács Lajos lelkész igazgatósági tagtól, aki Szécsi Sándorral együtt egy a szakosztályokat érintő tájékoztatást kért tőle.<69> Ezt követően, mellőzve érezve magát, a MÁGISZ keretén belüli tevékenységből vissza is vonult. Balás mellőzésének okát a szervezetben részvevő tagok Szele Bélához fűződő függőségi viszonyának tulajdonította, amely már az igazgatósági jelölésekkor is észlelhető volt.<70> Visszavonulását Balás nem fogta fel kudarcként. A lelkiismeretes munkának köszönhetően ez a szövetkezet megalakult, ráadásul Szele Béla lemondott elnöki posztjáról, amelyet a Magyar Párt brassói tagozatánál töltött be, és Balás véleménye szerint nem árthatott már a friss intézménynek.<71> A probléma jobb megértése végett próbáljuk megvizsgálni, reálisan látta-e Balás a saját szerepét. A MÁGISZ megalakulását és értekezleteit hirdető írásokban (szórólapokban, újságcikkekben) Balás neve nem került említésre soha. Az itt kifejtett tevékenységéről néhány meghívó és saját munkatervei tanúskodnak. Az első Igazgató Tanácsba beválasztott és később is lelkes tagjaként nyilvántartott Kacsó Sándor író, ekkor brassói hírlapíró, életrajzi művében a szövetkezeti tevékenységre vonatkozó részben nem is említi Balás nevét, annak ellenére, hogy Balás írásai között találunk olyan utalásokat, amelyek éppen a kettejük barátságára vonatkoznak. Amennyiben nem értékelte túl saját szerepét, Balás háttérbe szorítása, így az igazgató-testületbe való beválasztásának elmaradása is, valószínűleg azzal magyarázható, hogy személye, amelyet a Magyar Párt helyi tagozata az Ideiglenes városi tanácsban vállalt szerepe miatt nemkívánatosnak tekintett, nem volt alkalmas beválasztásra egy olyan szövetkezet igazgatóságába, amely később várhatóan magyar párti támogatást igényelt. Mindezzel különösképpen számolni kellett egy olyan vegyes lakosságú városban, mint Brassó, ahol a Magyar Párt visszaszoríthatta ellenfeleit, és politikai eszközöket gyakorolhatott. Számításba kell vennünk azt is, hogy nem sok bizalmat gerjeszthetett volna az a szövetkezet, melynek igazgató tagságában olyan személy ül, akit a Brassói Lapok nemrég még a Világosság szövetkezet megbukásának kapcsán sikkasztással és a tagok szándékos félrevezetésével vádolt.<72> Balás visszavonulása után is figyelemmel kísérte a szövetkezet tevékenységét, készen állva bármikor a szövetkezet rendelkezésére bocsátani tapasztalatát. Azonban csalódnia kellett. A hatósági engedélyezés követelményeit teljesítendő, a nevét is ÁGISZ-ra változtató szövetkezet<73> 1933. április 20-án olyan új alapszabályzatot fogadott el, amelyet ifj. Csákány Béla ügyvéd állított össze. Ez már csak hét szakosztályt<74> tartalmazott, amelyek közül csak a mezőgazdasági és háziipari szakosztályok alakultak meg.<75> Balás legnagyobb elégedetlenségére a szövetkezet, amely a kitűzött célok értelmében maga kellett volna kezdeményezze a már meglévő magyar gazdasági szövetkezetek tömörítését, belépett a Gazdasági és Hitelszövetkezetek szövetségébe.<76> Még megemlíthetjük, hogy a szövetkezet háziipari boltjában, ahol az alapszabály értelmében csak a tagok juthattak volna kedvezményes vásárlási lehetőségekhez, ez mindenki számára hozzáférhető volt, amely részben érdektelenné tette a vásárlók szövetkezetbe való belépését, másrészt pedig károsította a szakosztályokat termékeik értékesítése során. 1934 decemberében Balás az ÁGISZ közgyűlésén megkíséreli felhívni a tagok figyelmét ezekre a problémákra, de észrevételei felolvasásának nem adnak helyet, és ezek után végképp megszakítja kapcsolatát az ÁGISZ-szal. 4. Balás Ernő és a Magyar Párt A Balás Ernő és a Magyar Párt között kialakult kapcsolat kiemelt fontosságúnak tekinthető Balás számára, életének döntő része az ennek tükrében való megítélés jegyében alakult. Balás politikai nézetei és felfogása eltért a hivatalos erdélyi magyar kisebbségpolitikától, ennek betudható, hogy, ha nem is az erdélyi magyarság vezetőivel általában, de a veezetők egy meghatározó részével viszonya több, mint terhes. Balás eltérő mentalitásának gyökere a néha szociális, máskor meg túlzott liberális elemekkel tűzdelt politikai felfogása, amely sokszor ellentétbe hozta a sokáig túl konzervatívnak bizonyuló Magyar Párttal szemben. Balás politikai gondolkodásának legtisztább és legkézzelfoghatóbb megnyilvánulására a Köztársasági pártalapítási kísérlete alkalmával került sor. Ezt a pártot egy alulról szerveződő, az összmagyarság érdekeit képviselő szervezetneek képzelte, és ez csak azon az áron történhetett volna meg, ha sor kerül az erdélyi magyar társadalom addigi kereteinek lebontására. Balás nagy örömmel fogadta az 1921. június 5-én Bánffyhunyadon megalakuló, hasonló elveket hangoztató Magyar Néppárt megalakulását, valamint ennek a Kolozsváron létrejött tagozatát is.<77> Hasonló elveken nyugvó és népi alapon történő szervezkedésre igyekezett buzdítani Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, általában Háromszék magyarságát, hogy az ilyen alapon életre hívott új vezetőség a magyarság érdekeinek valódi képviselője legyen. Erőteljesebb politikai részvétele azonban csak az 1922-es politikai választásoktól számítható, amelyen szenátorjelöltként indult. Sepsiszentgyörgyön 1922. február 15-én a városháza dísztermében került sor a helyi Magyar Nemzeti Párt megalakulására, báró Szentkereszty Béla elnöklete alatt, és ugyancsak ez alkalommal került sor a közelgő választásokra esedékes magyar képviselő- és szenátorjelölt állításra.<78> Azonban a március 1-jével záruló jelölési akció súlyos elégedetlenséget szült a Magyar Nemzeti Párt körében azok után, hogy valamennyi jelöltjüket mind visszautasították,<79> és szenátorjelöltként Háromszék megyében csak Balás Ernő független magyar jelölt, valamint Mosora Vasile liberális párti jelölt maradtak. Balás szenátorjelöltségének elfogadása ilyen körülmények között a Magyar Nemzeti Párt súlyos ellenszenvét vonta maga után, magyar liberálisnak bélyegezték, és állást foglaltak, hogy Balásra a magyarság nem szavazhat. Ezt a mozzanatot tekinthetjük leginkább a Balás és a Magyar Párt néven a fő romániai magyar politikai képviseletté váló szövetség közötti ellentét kezdetének. Balás iberális támogatottságát azonban, amivel megvádolták, ha megalapozottnak is tűnik, nem fogadhatjuk el egyértelműnek, mivel Mosora Vasile liberális jelölttel szemben való szenátori megválasztása ezt legalábbis megingatja. Szenátusi beszámolóiban is nem egyszer hangoztatta, hogy politikai pártállása független. Mindenesetre megválasztásának pillanatától kezdve a közte és a Magyar Párt között felmerülő ellentét Balás majdnem egész életét végigkísérte. A politikai életbe való fokozottabb belépésével sokasodtak a Magyar Párttal szemben megfogalmazott kifogásai. 1922. április 30-án a Haladás címoldalán Balás súlyos kritikával illeti az akkor Magyar Szövetség nevet viselő magyar politikai erőt, amelyben kijelenti, hogy a Magyar Szövetség ugyan nélkülözhetetlen, de csak akkor, ha ez ténylegesen egyesíti a magyarság minden rétegét. Balás felrótta, hogy a Szövetség nem képviseli az erdélyi magyarság többségét képező földműveseket, és hogy a magyar népoktatás és a magyar nyelv hivatalos elismertetésének általános érdekein kívül a legtöbb kérdésben mély szakadék választja el a nép és a vezetőség érdekeit. Ezek következtében feltétlenül szükségesnek látta a Szövetség újjászervezését, úgy, hogy az a néprétegek arányos képviseletén kívül a társadalmi osztályok érdekeinek összeegyeztetésén kell, hogy alapuljon. Balás egy másik súlyos kritikát az 1923-as csíki pótszenátor-választás alkalmával fogalmazott meg. A Haladásban megjelent „Magyar Párt” című cikkében még súlyosabban támadta a magyar pártot, kétségbe vonta a párt egységét, valamint kijelenteette, hogy a Magyar Párt nemhogy használt volna, hanem még ártott is a magyarság érdekeinek.<80> A Magyar Pártot a Magyar Szövetség utódjaként látta, melyben az 1921-es néppárti elemeket fokozatosan a perifériára szorították, lehetetlenné téve a vezetésben való részvételüket. Reálpolitikusként megállapította, hogy a Magyar Párt bárminő kezdeményezése a kormány ellenszenvét vonja maga után. Ilyen megfontolásból azt a javaslatot sugallta, hogy a Csík megyei szenátorválasztásokra potenciális jelöltként fellépő Görög Joachim jelölésére ne a Magyar Párt színeiben kerüljön sor, hanem a megye magyar közössége jelölje őt az esetleges esélyesebb ellenjelöltek állításának elkerülése céljából.<81> Ez azonban nem így történt, és Görög magyar párti jelölésével be is következett dr. Szőcs Géza ellenjelöltsége, utóbbi meg is nyerte később a választást. Ilyen súlyos hiba után Balás kijelentette, hogy a Magyar Pártnak meg kell szűnnie, mivel képtelen képviselni a romániai magyarság egészét. A magyarság képviseletét azokra kell bízni, akik független státusukból kifolyólag már jó kapcsolatokat alakítottak ki a kormánnyal, és minden erejükből igyekeznek ezt felhasználni nemzetük szolgálatára. Ilyen személyeknek nevezi meg dr. Fülöp Bélát, dr. Paál Istvánt, Hámos Róbertet és önmagát. A Magyar Párt álláspontját képviselő válasz a Krassó Szörényi Lapokban jelent meg, Súlyok István cikkében, akivel különben Balás szövetkezeti tevékenységének kezdeti szakaszán levelező viszonyba is került. A válaszban fogalmazódott meg először az a később is sokszor elhangzott Balás-ellenes vád, hogy szenátorságát hatósági támogatással és törvénytiprások árán szerezte meg.<82> Súlyok cikkében kihangsúlyozta, hogy mindezek ellenére „épp olyan keveset tudott hasonló társaival egyetemben a magyar kisebbségi ügyön segíteni, mint a közéleti erkölcs, a jog és igazság álláspontján kitartó Magyar Párt”.<83> Súlyok István mérsékeltebb hangnemet használt, mikor kijelentette, hogy elképzelhető az egyéni utakon járó független képviselőknek a magyarság ügyében kifejtett tevékenysége elfogadhatósága, valamint ezen szolgálatokért elnézést és bocsánatot is remélhetnek, de számonkéréseik elfogadhatatlanok. Súlyok bírálatát mérsékeltnek nevezhetjük, mivel, mint később az 1929. május 1. és 6. között lezajló sajtóper ügyében folytatott tárgyalások során kiderült, Balást már a Magyar Szövetség és a Néppárt választásokra alakított közös vezérlő bizottsága a magyar faj árulójának tekintette megválasztását követően.<84> Ugyanezen a tárgyaláson azonban bizonyítást nyert a Magyar Szöveetség szubjektivitása is Grandpiere Emil vallomása révén, melyben kijelenti, hogy „azért tartom árulónak, mert nem a mi politikai pártunkkal működött együtt. Mi pedig úgy fogtuk fel a dolgot, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van”.<85> Balás következő Magyar Párt-ellenes megnyilvánulására az 1923. október 31-én ratifikált Csucsai Paktum, valamint az Ugron István és Grandpierre Emil által a Temesvári Hírlapnak adott interjú szolgáltatott alapot. Ugron és Grandpierre azt nyilatkozták a lapnak, hogy a Magyar Párt szervezkedése a legkomolyabban megindult, minden vidéki gócpontot felölelve. Ugyanakkor elhangzott az is, hogy a magyarság az adott viszonyok között a saját erejére utalva politikai eredményeket nem érhet el, melynek következtében szükségesnek bizonyult a Csucsai Paktum megkötése az Averescu pártjával.<86> Újabb kritikáiban Balás megint a Magyar Párt szervezetlenségére hivatkozott. A párt kiindulópontját a legnagyobb egységben élő székelység kellene, hogy képezze, nem pedig a kolozsvári vezető magyarok csoportja kell, hogy jelentse. Ugyanakkor felrója a román politikai mentalitás ismeretének hiányát, melynek köveetkeztében véleménye szerint hatékony politikát nem is folytathat a Magyar Párt. Balás elítélte a Csucsai Paktumot, mivel a Magyar Párt érvényesülését csak az egyedül megvívott harcban látta, amely által kivívhatná magának azt az egyenlőséget, amelyet a román alkotmány biztosít minden kisebbségnek.<87> A Balás által hangoztatott magyar párti szervezetlenség és egységhiány egyre inkább igazolódni látszott azáltal is, hogy 1924 októberében Ugron István a párt belső konfliktusainak elharapózása következtében lemondott a párt vezető tisztségéről.<88> A megüresedett tisztség betöltésére a legesélyesebbeknek Paál Árpád és Bernády György mutatkoztak a mellettük megnyilvánuló közvélemény szemszögéből tekintve. Az események ilyenszerű alakulása nagy lelkesedéssel töltötte el Balást is, aki ezáltal megvalósíthatónak vélte a párt demokratikusabb alapokra történő helyezését, egy komolyabb átszervezés által. A Marosvásárhelyen sorra kerülő elnökválasztást előkészítő gyűlésen azonban a párt intézőbizottsága elvetette mindkettő megválasztásának gondolatát. A döntés a kevésbé támogatott Paál Árpád esetében elfogadhatónak bizonyult, a sajtó és a nyilvánosság támogatását élvező Bernády jelöltségének elvetése azonban jóval problematikusabbnak bizonyult. Ez okból kifolyólag az intéző bizottság marosvásárhelyi gyűlésén az a határozat született, hogy Bernády elnökválasztását a Brassóban tartandó következő évi nagygyűlés napirendjéről leveszik, és helyette egy kilenctagú direktórium megválasztását fogják javasolni. A határozat szerint a direktórium a következő tagokat foglalta volna magába: gróf Bethlen György, gróf Béldy Kálmán, dr. Gyárfás Elemér, dr. Hajdú István, dr. Jakabfy Elemér, dr. Paál Árpád, dr. Roth Hugó és Sándor József. A bizottság e határozata után Paál és Bernády bejelentették, hogy a direktóriumi tagságot nem vállalhatják. Az események ilyenszerű alakulása Balást tiltakozásra késztette. Egy következő írásában rámutatott arra, hogy Bernádynak az erdélyi magyar politikából való kikapcsolása súlyos veszteséget jelentene, mivel széles látókörű, diplomáciai és politikai tapasztalattal rendelkező egyénisége pótolhatatlan. Nagy veszteséget jelentene a román politikai körökkel általa kialakított és ápolt kapcsolatokra nézve is.<89> A marosvásárhelyi gyűlés határozatainak napvilágra kerülése következtében a nyilvánosság egyöntetűen elvetette a Direktórium gondolatát, és egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a nyomás hatására a brassói nagygyűlésnek elnököt kell választania. Balás optimistán Bernády megválasztását várta, és ezt követően a Magyar Párt átszervezését. Ilyen alapon szükségesnek tartotta a párt alapszabályzatának kiegészítését olyan pontokkal, amelyek behatárolják a tisztségviselők szerep- és hatáskörét, valamint szükségesnek tartotta a párt bármilyen politikai jellegű koalíciótól való távolmaradását, a pártszervezet hatásosabb kiépítése céljából.<90> Balásnak azonban újból csalódnia kellett azok után, hogy a Magyar Párt intézőbizottságának november 18-án Kolozsváron megtartott ülése elvetette a Direktórium gondolatát, de egy kommünikében közzétette, hogy a párt elnökségére Paál Árpád, Bernády György, Zágoni István és Béldy Kálmán különvéleményének ellenére újból Ugron Istvánt jelölték.<91> Csalódottságában Balás több vádpontot is megfogalmaz a párt kolozsvári ülésével kapcsolatban. Súlyosan bírálta az intézőbizottság zárt ajtók mögötti tárgyalását, amely az ülés információzárlatát jelentette. Szerinte ezeknek az üléseknek nyilvánosaknak kell lenniük, nyitottnak minden, a Magyar Párt által képviselt magyar számára.<92> Balás keményen bírálta Ugron Istvánt, aki előző elnöki tehetetlenségének dacára újból vállalta a párt élére való jelölést. Az ügy ilyen irányba történő fejlődését a párt demokratikus szervezettségének hiányában, valamint a belső ellentéteknek a megnyilvánulásában látta, melynek következtében megtörténhetett a közvélemény figyelmen kívül hagyása. Az 1924. december 14-én megtartott magyar párti brassói nagygyűlésén megtörtént Ugron István elnökké választása, és Bernádynak be kellett érnie az elnöki tanács tagságával. Balás kezdeti közeledését az események alakulása folytán újból a Magyar Párt-ellenesség és annak néppárti elemeivel való fokozottabb szimpatizálása váltotta fel. 1925. május 13-án Balás szívélyesen üdvözlte Paál Árpádot az Újság című kolozsvári lap szerkesztőségének átvétele alkalmából. Üdvözlő cikkében felhívta Paál figyelmét a kisebbségi sajtó fontos szerepére és objektivitására, valamint tárgyilagosságra buzdította, mert csak így szolgálhat a magyarság ügyeinek. Vitaindító rovatok beindítását szorgalmazta, melyeknek témája iskolapolitikai, gazdasági és kulturális programok megszületését kellett volna, hogy elősegítse.<93> A következő év politikai eseményei úgy hozták, hogy Balás és a Magyar Párt között mégis közeledésre került sor. 1925 márciusában új közigazgatási törvényt terjesztettek a szenátus elé, melynek célja a központi hatalom fokozottabb centralizációjának megoldása volt. E törvény kapcsán Háromszék megyében olyan, meg nem nevezett forrásból származó információk kerültek napvilágra, melyek szerint több székely megye felosztására és összevonására kerülne sor. Balás a felfokozott hangulat közepette egy tiltakozó népgyűlést hirdetett meg július 20-ra,<94> amelyen való részvételre a Magyar Párt helyi tagozata is felhívta a vidéki és községi szervezeteinek figyelmét.<95> A megye felosztásának híre már a népgyűlés megtartása előtt cáfolatot nyert a prefektusnak egy a miniszterelnökkel történő tárgyalása nyomán. A népgyűlésre ennek ellenére sor került, köszönetnyilvánítás végeett azoknak, akik az ügy érdekében közbenjártak (Alexandru Iteanu liberális képviselő, dr. Răuca Răuceanu prefektus, valamint Moşoiu képviselő). Balás nagy szerepet szánt a népgyűlésnek, ami már kitűnik a Paál Árpádnak és Kós Károlynak küldött meghívóból is, annak ellenére, hogy azok nem jelentek meg. A gyűlésen, tekintettel a közelgő földművelési, kereskedelmi kamarai, valamint a községi és megyei tanácsválasztásokra egy átfogó magyarságszervezési programot terjesztett elő. A cél egy komolyabb szervezeti alapon fekvő jelölőlista összeállítása és ezek után a magyarság számarányához mért képviselő bejuttatás lett volna a kamarákba és a tanácsokba. Ennek megvalósítása érdekében Balás tárgyalásokat kezdeményezett a Magyar Párttal, és az augusztus 3-án, valamint 10-én lezajlott tárgyalások folyamán sikerült elfogadtatni elképzeléseit. Az egyezség ellenére az augusztus 25-én sorra kerülő mezőgazdasági kamarai választásokon az az ellenzéki lista győzött, amelyet sem a prefektus, sem a magyarság vezetősége nem támogatott. A Magyar Párt ugyanis a prefektus liberális jelöltjeit támogatta, cserébe azon ígéretért, hogy a községi és megyei tanácsi választásokra a hatóságok nem fogják akadályozni a magyarság megszervezését. <96> A magyarság szavazatainak megosztottságát Balás legnagyobbrészt a magyar szavazóközönség egységes, kellő tájékoztatása hiányának tudta be, és ezért a Magyar Párt helyi tagozatát hibáztatta. A Magyar Párt általa már rég hangoztatott gyenge szervezettségét bizonyító események Balást a teljees kiábrándulásba sodorták, melynek következtében minden politikai aktivitással felhagyott. A történtek Balást végérvényesen a Magyar Párt ellen fordították Politikai tehetetlenségének láttán az 1925. november 4-i szenátusi ülésen előterjesztett hivatalos búcsúbeszéde után végképp visszavonult a politikai életből.<97> A Magyar Párt Balás iránti ekkori ellenszenve nem meglepő, főleg azután, hogy az 1925. október 24-én a málnásfürdői pedagógus üdülőhely alapkőletételi ünnepén résztvevő C. Angelescu a Független Székelység megkérdezésére Balás Ernőt az erdélyi magyarság és székelység legeredményesebb politikusaként jellemezte. Ugyanakkor kijelentette, hogy „én is és a kormány többi tagja is többre tartjuk Balázs szenátort mint a Magyar Párt vezérurait együtt véve”,<98> és azt is hangsúlyozta, hogy Balás sosem volt tagja a liberális pártnak. Balás Magyar Párt iránti ellenszenvét még jobban elmélyítette az a nézeteltérésből fakadó vita, amely közte és Sándor József között merült fel, azok után, hogy a Székely Nép december 13-i számában Sándor József úgy nyilatkozott, hogy a városi lőtér ügyének kedvező megoldás fele való terelése az ő érdeme. Az ügy valójában azáltal nyert részleges megoldást, hogy az 1921-es agrárreform kisajátítási törvényétől eltérően egy sajátos kártalanítási törvényjavaslat nyert előterjesztést a parlamentben Ion I. C. Brătianu miniszterelnök által. Răuca Răuceanu polgármester is nyilatkozott az ügyben. Nyilatkozatában a polgármester cáfolta a Sándor József által hangoztatott érdemeket. Arra hivatkozva, hogy utóbbi a lőtérrel kapcsolatos utolsó parlamenti beszédét 1924. április 4-én adta elő, az ügy elintézését Balásnak tulajdonította.<99> A sors iróniája, hogy Balás még ugyanebben az évben a Magyar Párt vezetőségének a segítségére szorult. Paál Árpádot kérte fel közvetítőnek. Balás Magyarországon élő öccse hívásának próbált eleget tenni, de ugyanakkor érvényesülési lehetőséget is látott a Magyarországra való kitelepedésben. Így volt kénytelen a Magyar Párthoz fordulni a letelepedési okmányok megszerzéséhez szükséges erkölcsi bizonyítvány kibocsátásáért. Ennek kiadását a párt adminisztrációs ügyeiért felelős Sándor József megtagadta. Paál Árpád azonban vállalta a felelősséget egy hasonló bizonyítvány kiállításáért, és azt Bernády is ellátta kézjegyével.<100> A Magyar Párt és Balás Ernő közötti konfliktus következő és egyben az utolsó felvonására 1931-ben került sor, amikor Balást a brassói ún. Interimár Bizottság (a Bukarestnek nem tetsző és ezért felfüggesztett választott vezetőtestületet helyettesítő ideiglenes bizottaság) tagjává választották, azok után, hogy az Országos Magyar Párt megtagadta a képviseletet ebben a tanácsban. Ez alkalommal Balás dr. Szele Bélával, a Magyar Párt brassói tagozatának elnökével találta szemben magát, akinek ellenszenve nem volt újkeletű. Szele rendszeresen támadta Balás szövetkezeti tevékenységét, minden eszközt megragadva Balás elképzeléseinek meghiúsítására. Balás iránti ellenszenve még jobban növekedett, amikor eellentétük politikai síkra tevődött át. Balás szeenátorrá választásakor, 1922-ben Szele is indult, és mint sok más magyar párti jelölt, kudarcot vallott. Szele Béla az általa szerkesztett újságban ezúttal olyan cikkeket jelentetett meg, melyekkel megkísérelte Balást a nyilvánosság előtt népszerűtlen, hitelt vesztett személynek feltüntetni azáltal, hogy részleteket emelt ki a Balás kontra Kovács Kálmán magyarországi perből, valamint ez utóbbinak a fennebbviteli peréből, megpróbálva azt a képet nyújtani az olvasóknak, mintha Balás renegát politikája már a Magyar Királyi Ítélőtábla előtt is bizonyítást nyert volna. Szele támadásaira válaszolva, Balás a „Tiszta vizet a pohárba” és „A brassói pohár” c. röpiratait írta meg. Az elsőben az őt ért támadásokról ír, a másodikban pedig megpróbált rávilágítani Szele Béla részrehajló, valótlan állításaira, melynek következtében az ellene indított sajtótámadás megszűnt. Ez azonban nem jelentette azt, hogy lezárult volna a kettejük közötti évtizedes ellentét. Habár az 1932-es évvel megszűntek a Balás ellen indított támadások, nem beszélhetünk az iránta megnyilvánuló általános ellenszenv megszűnéséről is. Életének ezt követő szakaszát a sikertelenség jellemezte, úgy szakmai, mint egyéb kezdeményezéseit illetően. Balás mindenütt a magyar párti szolidaritás jegyében történő megvetést kellett, hogy észlelje. Ezt tapasztalhatta a 2. bécsi döntéssel bekövetkezet újabb impériumváltás után is, amikor Balás újból csak régebbi, Országos Magyar Párt-ellenességének szemszögéből került megítélésre, akkor is, amikor műszaki javaslatokat terjesztett, szakminisztérium elé. A Balás és az Országos Magyar Párt közötti ellenséges viszony esetében tehát egy több, mint fél életre szóló következményekkel járó viszonyról beszélünk, amely Balásra nézve csak vesztességet jelentett, mivel politikai megítélésének árnyékában műszaki téren sem bontakozhatott ki, politikai megítélése rányomta bélyegét műszaki terveinek megítélésére is. Ez Balás számára ráadásul sokszor súlyos egzisztenciális gonddal járt. * Összegzésképpen, Balás Ernő műszaki és politikai aktivitását megvizsgálva egy kudarcok és akadályok uralta életutat találunk, annál kevesebb megnyugvást és biztonságot tükröző pillanatot. Élete töréspontjainak hátterében az esetek többségében magyar párti körök ellenséges viszonyulását véljük felfedezni. 1918-as pártalakítási kísérletének sikertelenségéhez a későbbi Magyar Párthoz tartozó városi tanácstagok járultak hozzá. A Világosság szövetkezet ügyének elbukása 1925-ben többek között a Magyar Párt nézeteit képviselő városi tanács, valamint a vezető köreihez tartozó báró Szentkereszty Béla és a vele együttműködő brassói tagozati elnök, Szele Béla ellenakciójának tulajdonítható. Magyarországról két ízben történt kitoloncolásáért a valamikori magyar párti Kovács Kálmán felelős. A MÁGISZ szervezéséből való kiszorulása jelentős részben ugyancsak a Szele Béla befolyása alatt álló döntésként könyvelhető el. Végül, a 2. bécsi döntés utáni műszaki ajánlatainak visszautasítása mögött is érzékelhető Balás negatív politikai megítélése. Mindebben bizonyára éppúgy megvolt a felelőssége Balás Ernőnek is. Különutas politikai cselekvése érthetően vonta maga után a politikai megbélyegzést és annak minden következményét. Ez azonban nem feledtetheti el, hogy úgy tűnik, az erdélyi magyarság társadalmi elitjének, annak szerveződésének egy olyan vonásával szembesültünk a vizsgálódás során, amelynek jellemzőjeként az egyfajta „rácsozatként”, mintegy reflexszerűen zárult Balás úgyszólván bármilyen jellegű és bármilyen közegben történő kezdeményezése előtt. Az erdélyi magyar társadalom érdekeit szem előtt tartva mindenesetre tanulságos, ahogy egy műszaki és gazdasági szempontból újító elképzelésekkel jelentkezni képes személyiség elől elzárultak az érvényesülés kapui, mivel politikailag nem tudott integrálódni egy monopolhelyzetű elitbe. Egy olyan személyiség bukásának lehettünk tanúi, akinek munkássága talán újabb fejezetet nyithatott volna, legalábbis az erdélyi magyarság gazdaságtörténetében. Források Levéltári források Székely Nemzeti Múzeum Dokumentációs Könyvtára, Balás Ernő-hagyaték, I. cs. 1911--1921 SzNM DK BEH II. cs. 1922--1930 SzNM DK BEH III. cs. 1931--1940 SzNM DK BEH IV. cs. 1940--1944 SzNM DK BEH V. cs. 1944--1947 SzNM DK BEH VI. cs. Iskolaügy SzNM DK BEH VII. cs. Sajtóper SzNM DK BEH VIII. cs. Mérnöki kamara SzNM DK BEH X. cs. Mérnökegylet SzNM DK BEH XI/A. cs. Szövetkezet/Világosság SzNM DK BEH XI/B. cs. Szövetkezet/MÁGISZ Irodalom BALÁZS András, 1929: Adatok az erdélyi kisebbségek iskolavédelmi küzdelmeihez, 1919--1929. Minerva irodalmi és nyomdai műintézet részvénytársaság, Kolozsvár. BEREY Géza, 1941: A magyar újságírás Erdélyben, 1919--1939. Abulka György Könyvnyomdája, Szeged. BIBÓ Erzsébet, 1941: Az iskola története. In: A Sepsiszentgyörgyi Ref. Székely Mikó Kollégium Gimnáziumának és Leányiskolájának Évkönyve az 1940--1941 tanévről, Sepsiszentgyörgy. 71--75. p. HITCHINS, Keith, 1998: România 1866--1947. Ediţia a II-a. Trad. de George G Porta şi Delia Răzdolescu. Humanitas, Bucureşti. KACSÓ Sándor, 1974: Fogy a virág, gyűl az iszap. Kriterion, Bukarest. MIKÓ Imre, 1940: Huszonkét év. Az erdélyi magyarság politikai története 1918. dec. 1-től 1940. aug. 30-ig. „Studium” Kiadása, Budapest. OBERDING József György, 1938: Az erdélyi magyarság szövetkezeti mozgalma. Magyar Gazdák Szemléje, 1938. február, II. sz. 49--121. p. OBERDING József György, 1939: A szövetkezetek szerepe az erdélyi magyarság gazdasági életében. Magyar Szövetkezés, XLI. évf., 1939. április 1., 7. sz., 6--7. p. OBERDING József György, 1939a: A szövetkezetek szerepe az erdélyi magyarság gazdasági életében. Magyar Szövetkezés, XLI. évf., 1939. április 15., 8. sz. 2--3. p. PÁRTOS Szilárd, SZILÁGYI László, 1935: Szövetkezeti ismeretek. A Magyarországi Szövetkezetek Szövetsége kiadása, Budapest. ROMSICS Ignác, 2000: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest. PARECZ György, 1936: A Közigazgatási törvény javaslata, különös figyelemmel a kisebbségek szempontjaira. Magyar Kisebbség, XV. évf., 1936. január 16., 2. sz., 33--48. p. PETROVAY Tibor, 1938: Szövetkezeti ügyünk. In: Erdélyi Magyar Évkönyv 1937. Brassó. 118--123. p. PETRU, Marcu, 1929: Istoricul şcoalei. In: Anuarul liceului de băieţi din Sfântu Gheorghe pe anul şcolar 1923--1924/1928--1929, Sfântu Gheorghe. SZÉCSI Sándor, 1938: A brassói „Ágisz” szövetkezet tevékenysége. Szövetkezeti Értesítő. 1938., I. sz., 7--8. p. VITA Sándor, 1937: Gazdasági Tanács. Hitel. 1937, I. sz., 45--50. p. *** Brassói Lapok (hetilap), szerk. Szele Béla, Brassó, 1919--1926, 1930--1932. *** Független Székelység (hetilap), szerk. Felei B., Sepsiszentgyörgy, 1925--1926. *** Haladás (hetilap), szerk. Balás Ernő, Sepsiszentgyörgy, 1922--1925. *** Keleti Újság (napilap), Kolozsvár) szerk. Zágoni István, 1922. *** Krassó-Szörényi Lapok (hetilap), szerk. Húsvét Emil, Botos János, Lugos, 1923. *** Monitorul Oficial: 1921, 1924, 1925. *** Monitorul Oficial, Desbaterile Adunării Naţionale Constituante a Senatului: 1923--1925. *** Székely Nép (hetilap, szerk. Keresztes István, Sepsiszentgyörgy, 1918--1927. *** Székely Újság (hetilap), szerk. I. Dienes Ödön, Kézdivásárhely, 1922. *** Temesvári Hírlap (napilap), szerk. Pogány Mihály, Temesvár, 1924. Jegyzet 1. OBERDING József György, 1938. 51. 2. OBERDING József György, 1939. 6. 3. PETROVAY Tibor, 1938. 119. 4. SzNM DK BEH I. 25. f. 5. Uo. 30. f. 6. Uo. 6. f. 7. PÁRTOS Szilárd, SZILÁGYI László, 1935. 350. 8. SzNM DK BEH IX/A. 11. f. 9. Uo. 7. f. 10. SzNM DK BEH IX/A. 7. f. 11. SzNM DK BEH IX/A. 4. f. 12. Uo. 11. f 13. Uo. 12. f. 14. A szövetkezet alapszabályzatának 55. §-a értelmében az Ideiglenes Előkészítő Bizottság megválasztása egy évre szól, melynek lejárta után egy hároméves mandátumú Felügyelő Bizottságot választanak. 15. Székely Nép, 1921. január 5., 2. sz. 16. SzNM DK BEH XI/A. 6. f. 17. Székely Nép, 1921. március 9., 20. sz. 18. SzNM DK BEH XI/A. 22. f. 19. SzNM DK BEH XI/A. 23. f. 20. Uo. 21. Uo. 22. SzNM DK BEH XI/A. 34. f. 23. Az első román vízjogi törvény. In: Monitorul Oficial, No. 97., 1921. augusztus 4., 3824--3835. 24. SzNM DK BEH XI/A. 38. f. 25. Keleti Újság, amelynek az 1920. évf. 139, 143., az 1921. évf. 1, 5, 11, 44, 46. és 55. számában többnyire Paál Árpád hangoztatja a mű fontosságát, jelentőségét és népgazdasági szerepét. Megemlítjük itt még a Krassó-Szörényi Lapokat, amely a Keleti Újsághoz hasonlóan nyilatkozik a Világosságról, Sulyok István tudósításaiban, és amelyek idejéből baráti levelezés maradt fenn Balás és közte. 26. SzNM DK BEH XI/A. 30. f. 27. Németországból a Gebr. Körting A.G.-től dízelmotrokra, a Briegleb Hansen & Co.-tól turbinákra, a Bergman Elektrizitäts-Werke A.G.-től az összes villamos berendezésekre érkeztek; Svédországból az Aktiebolaget Atlas Dieseltől dízelmotorokra, az Almana Svenska Elektriska Aktiebolagettől generátorokra és a Bille & Wigmarktól turbinákra. Székely Nép, 1921. január 5., 2. sz. 28. Székely Nép, 1921. június 8., 46. sz. 29. Haladás, 1921. szeptember 25., 1. sz. 30. Uo., 1921. szeptember 25., 1. sz. 31. SzNM DK BEH XI/A. 44. f. 32. Brassói Lapok, 1921, 206, 215, 245. sz. 33. SzNM DK BEH XI/A. 51. f. 34. A Vízjogi törvény végrehajtási utasítása. In: Mon. Of. no. 221., 1925. október 8., 11168—11188. 35. SzNM DK BEH XI/A. 55. f. 36. Uo. 61. f. 37. Uo. 61. f. 38. Uo. 55. f. 39. Uo. 57. f. 40. Így ebbe az igazgatóságba Jancsó Béla földbirtokos, sepsimagyarósi lakos, Kónya Kálmán nagyborosnyói főmérnök, Demeter Antal bitai ref. lelkész, Imreh Albert papolci mérnök, Kelemen Zoltán, a papolci Egyházi és Hitelszövetkezet igazgatója, és Csoboth János nyug. altorjai postafőtiszt tagokat választották. A felügyelő-bizottságba Benke János szentivánlaborfalvi, Maksay Béla lisznyói, Kuti Lukács uzoni, dr. Nagy Imre szotyori és Murste Ferenc ref. lelkész orbateleki tagokat. 41. SzNM DK BEH IX/A. 63. f. 42. SzNM DK BEH IX/A. 62. f. 43. Uo. 64. f. 44. Uo. 35. f. 45. SzNM DK BEH IX/A. 75. f. 46. Uo. 78. f. 47. VITA Sándor, 1937. 46. 48. SzNM DK BEH IX/B. 2. f. 49. Ez 1884-ben alakult, Erdély délkeleti részének legtekintélyesebb bankja volt, és Brassó, Háromszék, Csík és a szomszédos megyék magyar gazdáinak hiteligényeit szolgálta. 50. SzNM DK BEH IX/B. 2. f. 51. Uo. 52. SzNM DK BEH IX/B. 3. f. 53. Uo. 54. Uo. 55. SzNM DK BEH IX/B. 6. f. 56. Uo. 4. f. 57. Igaz, hogy már a Magyar Párt létrejöttekor megalakult ennek egy közigazgatási szakosztálya, melynek feladata a társadalmi problémák orvoslása lett volna, de ez sokáig csak egy véleményező testületként működik. VITA Sándor, 1937. 47. 58. SzNM DK BEH IX/B. 8. f. 59. Uo. 9. f. 60. Uo. 61. Az alapszabályzat 29. §-a. 62. Az alapszabályzat 36. §-a. 63. SzNM DK BEH IX/B. 11. f. 64. Brassói Lapok, 1932. augusztus 21., 198. sz. 65. Uo. 66. SzNM DK BEH IX/B. 12. f. 67. Brassói Lapok, 1932. szeptember 15., 210. sz. 68. Bukaresti Magyar Kurir, 1932. szeptember 18., 38. sz. 69. SzNM DK BEH IX/B. 13. f. 70. Uo. 15. f. 71. Uo. 72. Brassó közönsége nem ismerhette a Világosság ügyének alakulását, mivel a Brassói Lapok nem adott helyet Balás kiigazításainak és ellenérveinek -- ezek éppen ezért többnyire háromszéki újságokban kaptak helyet. 73. SZÉCSI Sándor, 1938. 7. 74. Mezőgazdasági, népművészeti, háziipari, kisipari, kereskedelmi, jogi, népjóléti és közművelődési osztályok. 75. KACSÓ Sándor, 1974. 465. 76. Uo. 466. 77. Haladás, 1922. január 22. 4. sz. 78. Uo., 1922. február 19., 8. sz. 79. Sándor Józsefet kétszer utasították vissza azzal az ürüggyel, hogy nem érti a törvényt, Benkő Sándor járásbírót azért, mert magyarul, Erőss Józsefet pedig azért, mert románul írta alá nevét a nyilatkozatban. Molnár Kálmán jelöltségét azért nem fogadták el, mert három perccel késett a kitűzött határidőhöz képest. Székely Újság, 1922. március 2., 17. sz. 80. Haladás, 1923. augusztus 5., 31. sz. 81. Uo., 1923. július 9., 27. sz. 82. Krassó-Szörényi Lapok, 1923. augusztus 9., 63. sz. 83. Uo. 84. SzNM DK BEH VII. 17..f. 85. Uo. 86. Temesvári Hírlap, 1924. január 10., 7. sz. 87. Haladás, 1924. január 20., 3. sz. 88. Uo., 1924. október 12., 40. sz. 89. Uo., 1924. november 2., 43. sz. 90. Haladás, 1924. november 16., 46. sz. 91. Uo., 1924. november 23., 45. sz. 92. Uo. 93. Haladás, 1925. május 10., 19. sz. 94. SzNM DK BEH II. 32. f. 95. Székely Nép, 1925. július 12., 55. sz. 96. Haladás, 1925. szeptember 13., 37. sz. 97. Balás szenátusi búcsúbeszéde, Mon. Of. DANCS, No. 9., 1925. november 14., 54. 98. Független Székelység, 1925. október 29., 4. sz. 99. Uo., 1926. január 10., 2. sz. 100. SzNM DK BEH II. 55. f. |
| < Előző | Következő > |
|---|
| www.szekelyfoldert.info | Minden jog fenntartva © 2005-2006 | Digital Studio |