2.

A kert arborétum. Az épületek falát ősszel vörösben pompázó japán szőlő futja be és örökzöld borostyán. A szirti gyöngyvessző sövénye mellett Kós Károly szobra őrködik. Huszadik századi transzilván alkotó volt, építész, író, nyomdász és politikus. Egyikeként az árral szemben úszóknak, akkor jött haza, amikor mások menekültek. Ez a város őrzi leginkább építészetének bélyegét, ide járatta középiskolába fiát is, a majdani jeles néprajzos dr. Kós Károlyt. A második világháborús frontátvonulást megúszó néhány régi könyve, kézirata ránk maradt.

A szobor a zetelaki kapu és a főépület kápolnája között áll. A huszártornyos kápolnának északi végében a szentélye, de szemben vele a csíki házat vigyázó feszület jelzi, hogy ebben a térben másodlagos az észak--kelet--dél--nyugat tájolás. A Csíki ház kerítése még profán határ. A főépület a nem sokkal korábban Sepsiszentgyörgybe olvadt Sepsiszentmária, vagyis Szemerja területén épült, míg a skanzen, egyetlen idekerült házával már később vásárolt szentgyörgyi telekre. De szögben a kápolna--feszület vonalra, a hegyre húzódó kerítés a felső kapukhoz vezet, szakrális térből szakrális időbe. A kápolna mögött pedig a bementett emlékek világa kezdődik: múzeum a kert is.

Székely Nemzeti Múzeum 1875 -2000, (C) Délkeleti Intézet, Digital Studio,
www.szekelyfoldert.info :: Székely Elektronikus Könyvtár
design: Digital Studio
Erdélyi Top10 | relatio.ro - Az információ