2019. augusztus 26. hétfő, Ma Izsó napja van. Ez az év 238. napja. Holnap Gáspár napja lesz. Advertisement
www.szekelyfoldert.info
Főoldal arrow Elektronikus Könyvtár arrow Acta Siculica 2005/2 arrow Acta Siculica 2005/2 - Régészet, történelem arrow A torjai nemzetőrcsapatok 1848--1849-ben
Főoldal
Székelyföld
Elektronikus Könyvtár
Kép-Tár
Author Info Module




A torjai nemzetőrcsapatok 1848--1849-ben PDF Nyomtatás E-mail
Írta: COROI ARTUR   
(Kivonat)
Torja első monográfusa, Altorjai Csoboth János egy iratmásolatától indíttatva -- a szakirodalomban fellelhető adatok és igen heterogén forrásanyag alapján -- a szerző összefoglalja mindazt, amit a mai Torja község (a hajdani Altorja, Feltorja, Karatna, Alvolál, Felvolál, valamint Futásfalva) területén 1848--1849-ben megszervezett nemzetőrcsapatokról és működésükről ma tudni lehet. A szerző megpróbálta kideríteni, hiteles-e az Altorjai Csoboth János által lemásolt irat, és miképpen bukkanhatott rá a másoló (A. Csoboth János monográfiája nem maradt fenn, vagy ismeretlen helyen lappang).
Kulcsszavak: Altorja, Feltorja, Karatna, Alvolál, Felvolál, Futásfalva, nemzetőrség, 1848--1849, Altorjai Csoboth János, Háromszék, Felső-Fehér vármegye (Kivonat)
Torja első monográfusa, Altorjai Csoboth János egy iratmásolatától indíttatva -- a szakirodalomban fellelhető adatok és igen heterogén forrásanyag alapján -- a szerző összefoglalja mindazt, amit a mai Torja község (a hajdani Altorja, Feltorja, Karatna, Alvolál, Felvolál, valamint Futásfalva) területén 1848--1849-ben megszervezett nemzetőrcsapatokról és működésükről ma tudni lehet. A szerző megpróbálta kideríteni, hiteles-e az Altorjai Csoboth János által lemásolt irat, és miképpen bukkanhatott rá a másoló (A. Csoboth János monográfiája nem maradt fenn, vagy ismeretlen helyen lappang).
Kulcsszavak: Altorja, Feltorja, Karatna, Alvolál, Felvolál, Futásfalva, nemzetőrség, 1848--1849, Altorjai Csoboth János, Háromszék, Felső-Fehér vármegye


Gărzile naţionale din Turia de la 1848--1849
(Rezumat)
Pornind de la datele cuprinse într-o copie făcută de primul monograf al comunei Turia de azi (Altorja, Feltorja, Karatna, Alvolál, Felvolál şi Futásfalva), Altorjai Csoboth János, precum şi pe baza datelor furnizate de literatura de specialitate şi diferite izvoare, autorul lucrării a sintetizat cunoştinţele de azi despre gărzile naţionale organizate în anii 1848--1849 în localităţile enumerate. Soarta monografiei lui A. Csoboth János nu se cunoaşte, dar autorul lucrării a încercat să dovedească autenticitatea originalului copiei şi să elucideze în ce împrejurări s-a făcut copia.
Noţiuni cheie: Turia de Jos, Turia de Sus, Karatna, Alvolál, Felvolál, Futaşfalău = Alungeni, gărzi naţionale, 1848--1849, Altorjai Csoboth János, Treiscaune, Comitatul Alba de Sus (Alba Superior)


The National Guard in Torja in 1848--1849
(Abstract)
Altorjai Csoboth János, Treiscaune, Comitatul Alba de Sus (Alba Superior)
Being prompted by the data of a copy made by the first monographer of today’s Turia
(Turia de Jos, Turia de Sus, Karatna, Alvolál, Felvolál, Alungeni) Altorjai Csoboth Janos, as well as by the data found in technical literature and different sources, the author of the paper summarizes everything that can be known about the national guards organized in 1848--1849 in the localities mentioned above. The author has tried to clear up whether the document copied by Altorjai Csoboth Janos is authentic which were the circumstances the copier came across with. (Altorjai Csoboth Janos’s monograph did not survive or it is hidden in an unknown place.)
Keywords: : Altorja, Feltorja, Karatna, Alvolál, Felvolál, Futásfalva, national guards, 1848--1849, Altorjai Csoboth János, Háromszék County, Felső-Fehér County


*
Az 1848--1849-es forradalom és szabadságharc idején Erdély és Magyarország más településeihez hasonlóan Háromszék és a vele szomszédos Felső-Fehér vármegyei területek falvaiban és városaiban is nemzetőrcsapatok szerveződtek a köztiszteletben álló, közmegbecsülésnek örvendő lakosokból a települések rendjének, a közbiztonságnak a fenntartására és az új, forradalmi rend védelmére. A nemzetőrök ellenszolgáltatás nélkül, meghatározott időre, önként vállalták a szolgálatot, maguk választották vezetőiket, csapataik belső rendjét, szabályait maguk szabták meg, és maguk döntöttek fegyverzetükről, felszerelésükről, viselendő öltözetükről is. (Nem tudjuk, volt-e, kellett-e legyen zászlajuk a nemzetőrcsapatoknak.)
Az 1848--1849-es forradalom és szabadságharc eseményeit feldolgozó monográfiák<1> és tanulmányok<2> arra hívják fel a figyelmet, hogy a nemzetőrcsapatok Háromszéken igen fontos szerepet játszottak az önvédelmi harcokban közvetlenül résztvevő csapatok szervezett háttereként, és maguk is részt vettek ezekben a harcokban.
Háromszéken a nemzetőrség és a pesti magyar kormánynak közvetlenül alárendelt bármiféle haderő sikeres szervezésének két fontos feltétele volt: a székely huszároknak és gyalogoknak -- a határőr katonai rendeknek -- az 1764-ben erőszakkal létrehozott osztrák típusú határőri rendszer<3> kötelékéből való szabadulása és a jobbágyok földhözjuttatással való felszabadítása. (Felső-Fehér vármegyében ugyanilyen fontos feltétel volt a jobbágyfelszabadítás.) Ezt a két feltételt azonban sem az 1848. május 29-én összeült erdélyi -- kolozsvári -- országgyűlés, sem a július 5-én megnyílt pesti országgyűlés nem teremtette meg, az erdélyi országgyűlésen kidolgozott III. törvénycikk pedig kimondta, hogy a legközelebbi országgyűlésig „a fegyvert viselő (effektív standbeli) székelység mint nemzetőr köteles katonai rendes fegyelem mellett katonáskodni,”<4> azaz a fennálló rendszerben, a nagyszebeni osztrák katonai vezetés alatt szolgálni.<5> Márpedig a háromszéki határőrök épp azt követelték a leghatározottabban, hogy a katonai szolgálatot osszák meg testvériesen a volt katonarendek, a jobbágyok és a nemesek közt.<6> A kolozsvári országgyűlés jobbágyfelszabadító törvényjavaslata nem tette lehetővé, hogy a székely örökségnek nyilvánított telken lakó jobbágyok és zsellérek -- Háromszéken az úrbéresek zöme ilyen telken lakott -- tulajdonukba vegyék az általuk megművelt földet, ezért ők kimaradtak a védelmi rendszerből. Nemzetőrnek nem vették fel őket, nehogy ezáltal földet követelhessenek, önkéntesnek nem álltak, mert nem lehettek egyszersmind jobbágyok és katonák is.<7> (Az erdélyi országgyűlés -- Szentháromság vasárnapján, június 18-án kezdődő hatállyal -- 1848. június 6-án foglalta törvénybe az úrbériség és a robot eltörlését.)
Háromszéken azonban másként járt a történelem órája, mint Kolozsváron vagy Pesten, ami részben a jobbágyságtól és a muszka (cári orosz) hadsereg inváziójától való, igen korán -- már 1848. március 30-án -- kinyilvánított félelemmel is magyarázható.<8>
Az események sorát az indította meg, hogy a nemzetőrség -- előkelőkből való -- felállítását a megváltás melletti jobbágyfelszabadítással együtt iktatta programjába Háromszék 1848. április 11--12-én, Sepsiszentgyörgyön tartott közgyűlése, amelyen úgy döntöttek, hogy a határőrök is beléphetnek a nemzetőrségbe.<9> Az utóbbi döntés volt talán az első olyan lépés, amely előrevetítette a határőrségnek a General Commandótól való elszakadását. A szervezés a szék városaiban azonnal megindult: például a sepsiszentgyörgyi nemzetőrcsapat április 24-re már felállíttatott.<10>
A háromszéki nemzetőrök vörös zsinóros csizmát, vörös zsinóros fehér harisnyát, térdig érő szürke zekét és fekete kalapot viseltek,<11> részben maguk gondoskodtak ruhaneműjükről, lábbelijükről és fegyverzetükről, részben a községek és a városok közpénzeiből szereltettek fel, és ugyanilyen módon jutottak élelemhez, részben pedig közadakozásból, épp úgy, mint Háromszék önvédelmi harca (1848. október – 1849. január) idején a harcoló csapatok állománya. A meleg téli ruhanemű és a kötszerek előállítása elsősorban az otthon maradt asszonyokra és leányokra hárult, ugyanúgy az élelmezés gondja is.
Az 1848. április 25-i események feltehetően meggyorsították a nemzetőrség szervezését. A parancsnokság erre a napra Uzonba gyülekeztette a határőröket, abból a célból, hogy négy századot kiindítsanak Szebenbe és Szászsebesre. Gál Dániel azonban meggyőzte a katonákat, hogy tagadják meg az engedelmességet és foglalják le azt az 1500 hibátlan lőfegyvert is, amelyet a General Commando javítás ürügyével Gyulafehérvárra akart elszállíttatni.<12> Az Uzonban összegyűlt határőrök hazaszéledtek, de alakulataik nem oszlottak fel.
A háromszéki határőrök a General Commandótól való elszakadás következő lépését az 1848. május 30-án tartott alsócsernátoni gyűlésen tették meg, ahol a felsőháromszéki küldöttek -- Pünkösti Gergely székely huszár hadnagy és több jelenlévő nemes egyetértésével<13> -- úgy döntöttek, hogy eltörlik a robotot, a volt katonarendiek pedig a jobbágyokkal és a nemesekkel együtt fognak szolgálni a helyi haderőben, és együtt indulnak ki Magyarországra is.<14>
A háromszéki harcoló csapatok legénységét elsősorban a gyalogos és lovas határőrök, de nemesek és jobbágyok is alkották. A határőrség mintájára szervezett nemzetőrcsapatok<15> állományában pedig határőröket -- leszerelt vagy szolgálaton kívülieket is ---, nemeseket, írástudókat és úrbéreseket (jobbágyokat, zselléreket) találunk. Az utóbbiak vezetősége túlnyomórészt a nyugalmazott határőrtisztek, altisztek és tisztesek közül került ki.
A forradalom és szabadságharc százötvenötödik évfordulója jó alkalom annak áttekintésére, amit a mai Torját alkotó, akkor még önálló falvakban és Futásfalván létrehozott nemzetőrcsapatokról a kutatók kiderítettek, és a viszonylagosan csekély számú források elárulnak. (Közigazgatásilag Futásfalva ma az Altorjából, Feltorjából, Karatnából, Al- és Felvolálból alakult Torjához tartozik.)
Altorja, Feltorja és Futásfalva zömében székely lovas és gyalogos határőrök lakta községek voltak Kézdiszékben, Karatna, Al- és Felvolál pedig zömében jobbágyok lakta vármegyei falvak Felső-Fehér vármegyében. (A Háromszék és Csíkszék közé beékelődött Felső-Fehér vármegye falvainak viszonyai azonban ősidők óta a székelyföldiekhez igazodtak.) Altorjainak nevezték az 1760-as és 1770-es években a II. székely határőr gyalogezred egyik századát: ezt az altorjaiakon kívül az alsó- és felsőcernátoni, az ikafalvi, az albisi és a mátisfalvi gyalog határőrökből szervezték.<16> A századparancsnokság az altorjai illetőségű századparancsnokok házában, illetve bérelt épületben vagy más faluban kaphatott helyet, mert a főhadnagyi kvártélyház, amelynek felépítését évtizedeken át tervezték, sohasem épült fel. (Az 1826-ban született altorjai közgyűlési határozat például a Szentilona nevű közföld belső felének alsó részén jelölte ki a felépítendő kvártélyház helyét. Az 1830. szeptember 19-én tartott altorjai közgyűlés azonban leszögezi a következőket: „Altorja fő Hadnagyi kvártélyház részére a Szent Ilona belső felének alsó részén egy darab hely kijelölve, melyre addig -- alkalmatlan volta miatt -- nem építettek s ezután sem fognak építeni.”<17> Az építkezés feltehetően azért maradt el, mert a község eme közterületét nagy esőzések és hóolvadások idején a fölötte lévő hegyoldalból lezúduló víz gyakran veszélyeztette, használható részeit pedig már az 1812. esztendő óta a község lakói vették használatba,<18> illetve vették meg pénzen, árverés útján: az így befolyt összeget a község az új templom építésére fordította.<19>)
Altorján, Feltorján és Futásfalván egy-egy önálló nemzetőrcsapat alakult, míg Karatna, Al- és Felvolál egyetlen, közös nemzetőrcsapatot szervezett, amelyet az egyszerűség kedvéért karatnainak nevezünk.
Általános megállapításként elfogadható, hogy a két különböző törvényhatóság településeinek eltérő társadalmi viszonyai meghatározták a bennük hasonló körülmények közt létrejött nemzetőrcsapatok összetételét: ez a három székely faluban azonos volt a többi háromszéki faluéval, míg a szinte kizárólag nemesek és úrbéresek lakta Karatnán és a két Volálban a nemzetőrség kezdetben csak nemesekből toborzódott. Az említett nemzetőrcsapatok igen hasonló események és folyamatok közepette tevékenykedtek, tevékenységük között azonban 1848 tavaszán erőteljes eltérést is tapasztalunk.
A téma kutatói által és a viszonylag csekély számú forrásból általunk összegyűjtött adatok időrendbe állítva többet árulnak el a jó termést ígérő 1848-as<20> és az 1849-es esztendő altorjai, feltorjai és karatnai eseményeiről, köztük az altorjai, a feltorjai és a karatnai nemzetőrcsapat szervezéséről, működéséről, vezetőiről, tagjairól és azok létszámáról, mint gondolnánk. Egyelőre nem mondhatjuk el ugyanezt a futásfalvi nemzetőrcsapatról. A forrásokat betű- és írásjel-híven idézzük.
Kónya István, az Apor család altorjai tiszttartója, 1848. május 2-án, Torján kelt levelében a következőkről számol be Apor Lázár<21> udvari tanácsosnak, a bécsi Erdélyi Kancellária referendáriusának:<22>
- „A katonák<23> hazaérkezvén mindenki a falujába, a nemes ember jószágaira bélövöldöztek s tele torokkal kiabálták: Most gyere ki nemes ember! . . . Minden nemes embernek élete függőbe van Torján, mert szabadon beszélik, hogy ha viszont poroncsolatott kapnak az elmenetelre, minden nemes embert felmészárolnak Torján, úgy mennek el. . . . Könczei István urat szinte halálra verték az első elmenetelkor.<24>”
- „A torjai dühöngő katonaság agyonveréssel fenyegetik a jobbágyokat, ha urdolgára menni lássák.”
- „Torján mind a két renden lévő katonaság az excelenciádtól ajándékozott azon képet, mely a Templomba volt téve, le akarják onnan hányni.”
- „A torjai katonaság dühöngve és fenyegetésekkel forralt egy kör levelet, mellyet egy nehány bizonyos all torjai követtjeiktől el küldöttek m[é]l[tósá]gos báró Apor András és József urékhoz és más torjai possessorokhoz, hogy magok mind személyesen írnák neveket alája. A kör levélnek foglalatja ez, az egész Bálványosi territoriumrol erdeje és mezejével együtt önkéntesen mongyanak le.”<25> Erről a per alatt lévő területről és a hasonlóképpen a per alatt lévő Cserefarkról<26> a possessorok le is mondtak, jegyzi meg a levélíró. (A katonák a bálványosi kaszálókra juhkosarat tettek, a szénafüvekre pedig ráhajtották Altorja, Albis, Futásfalva és Csernáton marháit.<27>)
- „A Nagy Telek<28> nevű -- tavaszgabonával vetett -- dűlőt a katonák fel akarják prédálni és magok közt felosztani.”
- „Minden katona azt kiáltja, most van idő, most kérjünk több szántóföldet és kaszálóhelyek elfoglalása is forog elméjekben.”
- „Excelenciádat pedig egy rész a muszkához átszökni, más rész pedig Torján lappangani hirelik.”
Báró Apor Rosália,<29> özvegy Török Mihályné 1848. május 13-án, Torján kelt levelében a következőket írja, ugyancsak Apor Lázárnak:<30>
- „A Bálványost a katonaság felcsapatta.”<31>
- „A katonaság úgy meg bolondult, hogy azt hiszik, hogy az nemes ember jószágát köztök mind elosszák és a mi van minden közös, itt ütnek, verekednek, azt mondván, most se törvény, sem tiszt, a jobbágyok is húzódnak erőssen a heti szám adásától.”<32>
- „Május 11-én a -- Felső-Fehér vármegyei -- főbíró Karatnán volt, a nemességet egybe gyűjtötte, a fegyvert fel vették, tanulnak minden nap.”
- „A képet is le akarták vetni az oltáról, de a pap azt monta, úgy mennyenek be a Templomba erőszakkal, hogy ő bé zárja a Templomot és a felsőbbség parancsolatja nélkül több szolgálatot nem teszen”, tehát nem misézik, nem keresztel, nem esket, nem temet, stb. (A szóban forgó oltárkép feltehetően Bécsben készült. Mihálcz József plébánost, aki 1818. április 10-én született Altorján, és 1841. vagy 1842. augusztus 8-án -- vagy 29-én -- szenteltetett pappá, az altorjai eklézsia 1846. július 23-án választotta papjává: a püspök által kibocsátott altorjai plébánosi kinevezésén is ez a dátum szerepel. Altorjai hivatalát 1846. augusztus 31-én foglalta el: 1898-ban még szolgált, 1884-től az iskolaszék elnöke is ő volt.<33> A forradalom és szabadságharc híve, de ilyen kiélezett helyzetben is képes volt különválasztani az egyházi ügyeket a politikaiaktól, és megóvni temploma kegytárgyait a politikai indulatok gerjesztette veszélyektől.)
Május végén Felső-Fehér vármegyében előbb a peselneki (1913 óta: Kézdikővár), majd a szárazpataki úrbéresek lázadtak fel. A lázadást a karatnai és a kantai nemesi nemzetőrség verte le.<34> (Várható is volt, hogy a nemesi nemzetőrcsapatok a rend és a közbiztonság védelmében tulajdonképpen a forradalom céljaival ellentétes, elnyomó szerepet is vállalnak, bár a nemesség jelentős része nem ellenezte az úrbériség megváltás melletti megszüntetését, de azt a meghozandó, idevágó törvények alapján és nem az úrbéresek erőszakos fellépése nyomán óhajtotta megvalósulva látni.)
Kónya István 1848. június 8-án, Torján kelt levelében újból tudósítja Apor Lázárt a torjai helyzetről:<35>
- „A prefektus úr június 2-án Torjára érkezett. . . . Mindnyájan nemzetőr katonák vagyunk erőltetésből s félelemből, gyakorlat naponként foly, és a felfuvalkodott katonaság a cselédséget annyira ijesztette, hogy még kalákába se jönnek. . . . A katonák ha földünkbe jobbágy ekét látnak szántani,<36> azt nagy fenyegetésekkel kergetik el. . . . Az van divatba, hogy a legutolso elvénült félszeg<37> gyalog szeres ember<38> is őrkatona, hogy lako joszága neki maradjon, és a földes urak szántó és kaszáló helyeik felosztása reménységével, hogy ha bé nem akarják venni fenyekedve<39> is bé állnak a sorba a gyakorlaton még a konvenciós cselédek<40> is.” (A torjai jobbágyok április második felében még robotoltak, május végén azonban már nem,<41> és a robottól őket eltiltó katonákkal szemben a torjai nemesség, de még a főnemesi Apor család is tehetetlennek bizonyult. Feltehető, hogy a torjai jobbágyok épp ebben az időszakban mentek tömegesen Kézdivásárhelyre is, hogy felvétessék magukat a nemzetőrségbe, de elutasították őket. Emiatt a nemesség ellen fordultak, mondván: „Üssük agyon mind a nemes embert.”<42>)
- „Bálványos el van prédálva.”
Apor Károly 1848. június 12-én, Kolozsváron kelt, anyjának írt levelében azt latolgatja, hogy „beálljon-e az önkéntesek sorába közlegénynek a horvátok ellen”<43>
Egy 1848. július 3-án, Torján kelt levél újabb adalékokkal szolgál:<44>
- „A katonák gyűlölik a nemes embert itt létünk nagyobb veszélyben van, mint bárhol az oláhok közt.”
- „A katonasághoz felszollitás jött, hogy menjenek, azt felelték hogy elől mennyen a nemes és utánna a paraszt, ők kísérik és korbátsolják. . . . Lám, a ditső Unio mit hozott.”
Vay Miklós királyi biztos 1848. július 13-án elrendelte a háromszéki nemzetőrök összeírását a főkirálybíró által elnökölt bizottmány irányításával, ami nem ment a legsimábban, mert a nemzetőrséget sokan a határőri szolgálat meghosszabbításának és kiterjesztésének tekintették.<45> Altorján 66, Feltorján 30, Futásfalván 14 nemzetőrt írtak össze:<46> a határőrök nem estek az összeírás hatálya alá.<47>
Báró Apor Rosália -- akire a határőrkatonák haragudtak, mert szerintük Apor József „eladta” őket a Diétán -- 1848. augusztus 20-án, Torján kelt levelében a következőket írta Apor Lázárnak:<48>
- „Innen a székely huszárok is elmenének. . . . Az elvitt gyalogok közül 100 el szöktek, . . . meg vannak fogva.”
- „Torján bizottmány alakult.”
- „Fejer puskások, az az jobbágyok.”
Az 1848. november 12-én Sepsiszentgyörgyön tartott népgyűlésen Puchner megadásra szólító felhívására Háromszék és Bardócszék katonasága és polgársága azt válaszolta, hogy nem hajlandó visszatérni a General Commando igazgatása alá, továbbá jóváhagyta a következő határozatokat:<49>
- Fegyvereiket megtartják, és a védelemre használják.
- Továbbra is szavatolják Háromszék és Bardócszék területén a rendet és a biztonságot, szigorúan betartják az ország törvényeit.
- Az illető székek területére idegen katonaságot nem engednek belépni, mert az a közrend felbomlásához vezetne, ha pedig a főparancsnokság a nép akarata ellenére erőszakos behatoláshoz folyamodna, fegyverrel fognak védekezni.
A háromszéki Honvédelmi Bizottmány 1848. november 15-én tartott gyűlésén „elhatároztatott, hogy egész Háromszék nemzetőri lábra állíttassék”.
A háromszéki önvédelmi harcok résztvevői között 1848. december 18-án Benkő Dénes és Pünkösti Gergely altorjai főhadnagyok, valamint két futásfalvi honvéd, Cseh László és Lukács Károly nevével találkozunk.<50> (Benkő Dénes még 1852. január 18-án is aradi sáncfogságát töltötte.<51>)
Végül egy 1849. november 11-én, Torján kelt levélben ezt olvassuk:<52>
- „Hogy ha még öt nap bé ne jöjenek a muszkák, a nemességet és a császári tiszteket mind le ölték volna.”
A fentiekben csak a karatnai és az altorjai nemzetőrcsapat szervezéséről, működéséről esik szó, a feltorjaiéról nem. Úgy véljük azonban, hogy a feltorjai nemzetőrcsapat nagyjából ugyanabban az időszakban, ugyanolyan körülmények közt és ugyanúgy alakult meg, mint az altorjai. A feltorjai nemzetőrcsapat 1848. augusztus 5-én létszám tekintetében a szék átlagának közel felével a 33 kézdiszéki nemzetőrcsapat között a huszonegyedik helyen, a futásfalvi a szék átlagának alig több, mint ötödével a huszonkilencediken állt.<53> Megalakulásuk időpontját és körülményeit, tevékenységüket, vezetőik és tagságuk névsorát egyelőre nem ismerjük.
Mint láthattuk, a karatnai nemesi nemzetőrcsapat 1848. május 11-én alakult meg, tagjai azonnal fegyverbe álltak és naponta gyakorlatoztak. A Könczei Gábor nemes vezette, vadászpuskákkal felszerelt karatnai nemzetőrcsapat létszáma 1848. május 23-án még csak 50 főre rúgott, de állománya később - talán a jobbágyok befogadása nyomán - már 100 főnyi volt.<54> További működéséről egyelőre nincsenek ismereteink. (A peselneki és szárazpataki jobbágylázadás leverésében szintén résztvevő, Kovács Dávid vezette 80 fős kantai nemesi nemzetőrség szintén vadászpuskákkal volt felszerelve, a Jankó András nemes vezette, ugyancsak 80 fős peselneki fegyvertelen volt, a Potsa Farkas nemes vezette 60 fős szárazpataki tíz tagjának volt fegyvere.<55> Talán ezzel magyarázható, hogy a karatnaival feltehetően nagyjából egyidejűleg megalakult peselneki és szárazpataki nemesi nemzetőrség csak a karatnai és a kantai nemesi nemzetőrség segítségével tudta leverni a jobbágyok lázongását.) Tudjuk viszont, hogy 1848. december 26-án a kézdivásárhelyi tanácskozáson kidolgozták a háromszéki népfelkelés tervét arra az esetre, ha a császári vagy a cári csapatok betörnének a szék területére. Ilyen esetben a felkelésre alkalmas népet - a 18. évet betöltött, de 50 évesnél nem idősebb férfiakat, a frontszolgálatra nem, de rövidebb szolgálatra alkalmas rokkantakat és a nőket - falvanként egy kijelölt helyre kellett összegyűjteni, onnan pedig a meghatározott védelmi posztokra vezetni. Ilyen védelmi posztot jelöltek ki a Büdöshegyen, Karatna határában is.<56> Feltehető, hogy a népfölkelők egy része épp a karatnai nemzetőrök közül való volt. (A Büdöshegy tulajdonképpen a mai Torját alkotó falvak közös tulajdona volt.<57> A háromszéki, valójában leginkább kézdivásárhelyi lőporgyártás kénszükségletének fedezését az ottani - az Erdélyi Fejedelemség korában is hasznosítot<58> - kénkészletek kitermelésének újraindításával tervezték megoldani 1849-ben, de a terv kivitelezésére már nem került sor.<59> Tudomásunk van arról is, hogy 1848-1849-ben a kézdivásárhelyi puskaporgyártáshoz a torjai Fehér martok talajából vonták ki a saléromot, mint minden valószínűség szerint az altorjai Pünkösti kertben is.<60> Nem tudni, volt-e valamilyen szerepük a torjai nemzetőrcsapatoknak a salétromfőzésben? Tény, hogy Apor Péter és mások is említik a torjai salétromfőzést.<61>)
 Az altorjai nemzetőrség szervezéséről többet tudunk, mint a feltorjaiéról és a karatnaiéról. Nyilvánvaló, hogy az altorjai nemzetőrséget a katona- és jobbágyrendiek erőteljes, néha heves és erőszakos, alig befolyásolható forradalmi mozgalmainak közepette szervezték meg.
Altorjai Csoboth János (1873-1939) földmérő, akit mint jól képzett írástudó férfiút, időnként segédjegyzőként alkalmazták a torjai községházán, valamikor a 19. század utolsó évei és 1939 között lemásolt egy, az altorjai nemzetőrség szervezésére vonatkozó, illetve egy másik, az előzőt szándékolatlanul hitelesítő eredeti dokumentumot. (A jelek szerint a másoló a jelzett időszakban több, akkor még meglévő és hozzáférhető, az 1848-1849-es torjai eseményekre vonatkozó eredeti iratot is tanulmányozott, amire a feljegyzéseiben található, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc résztvevőire vonatkozó adatok engednek következtetni.<62> Ha az 1848-1849-es torjai eseményekre és a torjai nemzetőrcsapatokra vonatkozó más dokumentumok is fennmaradtak volna, azokat szorgos kutatással talán még fel lehet lelni.) A fennmaradt másolatot, amely más dokumentumok adataival együtt jelentős mértékben gyarapítja az altorjai nemzetőrségre vonatkozó ismereteinket, módunkban áll betű- és írásjel-híven, az eredeti elrendezésnek megfelelően közölni.<63>

 A nemzetőrség szervezése Altorján 1848-ban
 Mike Elek kapitány
 Fejér Sámuel főhadnagy
 Hadnagyok
Miháltz Ferencz    hadnagy    Horváth Elek    hadnagy
 Őrmesterek
Balás János    őrmester    Baritz Antal    őrmester
 Csobot József profosz
 Káplárok
Bodó Zsigmond    káplár    Bajtsi János    káplár
Bertalan Elek    káplár    Bartos Mózes    káplár
        Sólyom András    káplár
 Tizedesek
Vizi Elek    tizedes    Kovács Pál    tizedes
Kovács Ferencz    tizedes    Imre Ádám    tizedes
Szabó István    tizedes    Illyés Mihály    tizedes
Jakabos László    tizedes    Mike Sándor    tizedes
Kelemen István    tizedes    Jakabos Antal    tizedes
Váradi József    tizedes    Kos József    tizedes
Gáll József    tizedes    Veress Mihály    tizedes
Illyés János    tizedes    Dávid Mihály    tizedes
Illyés András    tizedes    Illyés Tamás    tizedes
 Legénység minden tizedes alatt: 8-10 ember.

Vizsgálódásaink folytatásaként válaszolnunk kell néhány önmagától felvetődő kérdésre.
1. Mit tudunk jelenleg a névsorban szereplő személyekről?
2. Mely tényekre világít rá a névsor?
3. Mennyire tekinthető teljesnek a dokumentum ezen másolata?
4. Az altorjai nemzetőrség valamikori tényleges vagy csupán tervezett tiszti, altiszti és tisztesi állományának a névsorát rögzítette-e az eredeti dokumentum?
5. Mely társadalmi csoportokba tartoztak a tiszti, altiszti és tisztesi állomány tagjai?
6. Hogyan keletkezhetett az eredeti dokumentum?
7. Mivel magyarázható az altorjai nemzetőröknek a másolat szerinti (potenciális?) létszáma és az 1848. augusztus 5-én készült összeírásban feltüntetett tényleges létszáma közötti jelentős különbség?
8. Mikor keletkezhetett az eredeti dokumentum?
9. Mit tudunk az altorjai nemzetőröknek közvetlenül a szabadságharc leverése utáni szerepéről?
10. Hol bukkanhatott rá az eredeti dokumentumra a másolat készítője?
A továbbiakban megpróbálunk válaszolni ezekre a kérdésekre.
1. A névsor szereplőiről különböző források adataiból a következőket tudtuk meg.
Mike Elek kapitány korábban altorjai székely huszár őrmester volt.<64>
Fejér Sámuel főhadnagy Haralyból költözött feleségével, Mihálcz Juliánnával Altorjára,<65> arra a belsőségre, amelynek 1800-ban állított székelykapuja jelenleg a Csernátoni falumúzeum udvarán áll.
Kovács Pál tizedest 1812. I. 25-én mint önálló gazdát említik.<66>
Kovács Ferencz tizedes „eő Kegyelmét” 1815. december 16-án és 1817. december 16-án szintén mint önálló gazdát említik,<67> 1820. június 7-én pedig Altorja egyik esküdtje volt.<68>
Imre Ádám tizedes „eő Kegyelmét” 1818. I. 5-én mint önálló gazdát említik.<69>
Illyés Mihály tizedest, providust, 1810. december 7-én mint önálló gazdát említik.<70>
Illyés Tamás tizedes „eő Kegyelmét” 1815. december 8-án mint önálló gazdát említik,<71> de mivel 1820. június 7-én mint falu öregje szerepel, lehetséges, hogy a tizedes nem ő, hanem egy hasonnevű személy volt.<72> (A székely községekben igen gyakori volt a kortársak névazonossága: a korabeli iratanyagban megkülönböztetésük általában az életkorukra vagy a falun belüli lakóhelyükre utaló, a nevük elé vagy után írt jelzővel történt.)
2. A névsor, azon kívül, hogy csak a tiszti, altiszti és tisztesi állomány neveit tartalmazza, a következő tényekre világít rá:
- az altorjai nemzetőrcsapat szervezőinek a határőrség szolgált mintául
- a tisztikar legmagasabb rangú tagja korábban a határőrség altisztje volt
- a másolat nemcsak, hogy nem tartalmazza a legénységi állomány névsorát, de még a legénység létszámát is csak hozzávetőlegesen tünteti fel
- a névsorban nem találunk zászlótartót
- a más forrásokban is előforduló tisztek és tisztesek minden valószínűség szerint az 50. életévükön túl lévő idős emberek voltak, a más forrásokban egyelőre fel nem lelt többiek feltehetően szintén nem lehettek sokkal fiatalabbak<73>
- egyik tizedes biztosan jobbágyrendű volt
A harmincöt--negyven évesnél fiatalabb katonarendi és nemesi származású tisztek, altisztek és tisztesek között többen is lehettek olyanok, akik az 1823-ban megnyílt kézdivásárhelyi katonai tanodából<74> kerültek ki, és ott ismerkedtek meg a kor magyar nemzeti, társadalmi és politikai törekvéseivel.<75> Kilétükre csak további kutatások deríthetnek fényt.
3. A válasz kulcsa a legénységi állomány névsorának hiányában rejlik, amelynek azonban több oka lehetett. Vegyük sorra ezeket az okokat.
Altorjai Csoboth János gyakran csak kivonatokat készített az eredeti dokumentumokról, ebben az esetben pedig feltehető, hogy személyes okból másolta le csak a tisztek, altisztek és tisztesek névsorát, Csobot József nevű őse lévén a nemzetőrség profosza.<76> Feltevésünket alátámasztani látszik az a tény, hogy bár Altorjai Csoboth János a 19. század első felének feltorjai falujegyzőkönyveit is kivonatolta, a feltorjai nemzetőrcsapatról -- annak vezetői és tagjai közt nem lévén felmenői -- nem hagyott hátra feljegyzéseket.<77> (Ugyanezen okból nem hagyott hátra feljegyzéseket a karatnai, al- és felvoláli nemzetőrségről sem, azzal a különbséggel, hogy ezen falvak jegyzőkönyveinek kivonatai -- ha egyáltalán készített ilyeneket -- irathagyatékában nem lelhetőek fel.<78>) Tudomásunk szerint 1848-ban Altorján idősebb Csobot József és annak fiai, József, András, Ferenc és Antal élt. A profoszi tisztséget minden valószínűség szerint az idősebb Csobot József viselte, bár ezt a másolat nem jelzi. Róla tudjuk, hogy 1789-ben született; 1809--1813-ban a székely huszárezred káplárjaként részt vett a napóleoni háborúkban,<79> 1813. december 24-én a Saint-Croix-i ütközetben haláláig soha teljesen be nem gyógyuló sebet kapott; 1824. augusztus 4-én, továbbá 1841 és 1844 között az altorjai egyházközség vicekurátora, gondnoka, 1848-ban számadoló megyebírája, az 1824 és 1834 közötti időszakban a falu nótáriusa volt, és 1847-ben is meghatározatlan tisztséget viselt az altorjai egyházközségben; 1855-ben még élt.<80> Fia, József 1819-ben született, és a kézdivásárhelyi határőraltiszti iskolában tanult.<81> Altorján, 1900. december 18-án Kolumbán Károly 1848/49-ik évi honvéd hadnagy, bajtársaival, Balás István honvéd őrmesterrel és id. Szabó Ferenc huszár káplárral együtt bizonyítja, hogy „most is élő Csoboth Antal testvérbátyja, Altorjai Csoboth Joseph főhadnagy urnak lovát is alolla ki lőtték volt” abban az 1849-es (harmadik) nagyszebeni csatában, amelyben Mikes Kelemen ezredes is elesett.<82> Ifjabb Csobot József a Mátyás-huszároknál szolgált a szabadságharcban, az említett szebeni csatában az orosz lovasság közé keveredett, de másik lovat szerzett, és kivágta magát az ellenséges gyűrűből. A szabadságharc leverése után kényszerrel besorozták egy Csehországban szolgáló ezredbe, de 1850-ben egy szerencsés véletlen folytán hazakerült. A másik hadrafogható fiú, Antal, nem vett részt a szabadságharcban, a harmadik, András -- honvéd hadnagyként -- szintén végigküzdötte azt. A családnak 1848--1849-ben más fegyverforgatásra alkalmas férfi tagja nem lévén,<83> idősebb Csobot Józsefen kívül a nemzetőrségben sem lehetett más tagja, ha tehát az eredeti dokumentum a legénységi állomány névsorával folytatódott volna, azt Altorjai Csoboth Jánosnak nem volt oka lemásolni, és minden tizedes alárendeltjeiről pontos számot adni.
Joggal feltehető, hogy az altorjai nemzetőrség tizedesei többségükben határőr tizedesek lévén, ha a legénységet határőrökből szándékoztak kiállítani, nem volt szükség alárendeltjeik névsorára, csak hozzávetőleges létszámára. Ha viszont nemcsak határőrökre, hanem nemesekre, jobbágyokra és zsellérekre is számítottak, akkor még inkább érthető a legénység névsorának hiánya, és még indokoltabb a legénység létszámának csupán becslésszerű feltüntetése, mert így a tiszti, az altiszti és a tisztesi állomány névsorán kívül semmi sem volt biztos.
Úgy véljük, az utóbbi lehetett a legénységi névsor hiányának tényleges oka, a másolat tehát feltehetően hiánytalanul tartalmazza az eredeti okirat adatait.
4. Ha elfogadjuk az előző kérdésre adott választ, erre a kérdésre azt kell válaszolnunk, hogy az eredeti dokumentum, legalábbis ami a legénységi állomány létszámát illeti, csupán tervezet volt, és nem tartalmazta annak névsorát. Úgy véljük azonban, hogy a tiszti, altiszti és tisztesi állomány tekintetében az eredeti dokumentum tervezetnél többnek tekinthető.
A névsor egyik szereplőjének személyes hátrahagyott iratai közül Altorjai Csoboth János a következőket tartalmazót is lemásolta: Bertalan Elek (született 1811. június 16-án, nőül vette Mike Juliannát 1840. június 10-én), a II. székely gyalogezred káplárja, 1848. december 26-án arról kap igazolást, hogy „atyja és annak testvére, valamint nagyatyja a lengyel, francia, török és Burgus<84> háborúban harcolt és el is esett, neki pedig 84 éves öreg anyja, József (született 1840. október 6-án), Elek (született 1843. június 10-én) és Anna (született 1846. április 15-én) nevű gyermekei támasz nélkül maradnának, ha hadbavonulna.” Mint az altorjai nemzetőrök káplárját, Bertalan Eleket a fentiek alapján mentesítették a hadbavonulástól.
A névsor hitelességét kétségbevonhatatlanná tevő iratmásolat a következő tényekre világít rá:
- a tisztesek egyikének ugyanaz volt a sarzsija a határőrségben és a nemzetőrségben is
- Bertalan Elek a névsor készültekor és 1848. december 26-án is ténylegesen az altorjai nemzetőrség káplárja volt
- indokolt esetben a nemzetőrt a legnagyobb szükség idején is mentesítették a hadbavonulástól
Az eredeti dokumentum a fentiek szerint -- úgy véljük -- mindenképpen az altorjai nemzetőrcsapat szervezésének abban a szakaszában készült, amelyben már rögzíteni lehetett a tisztek, altisztek és tisztesek névsorát, a legénységi állománynak viszont csak a potenciális létszáma körvonalazódott, de nincs kizárva, hogy az 1848 áprilisa és 1849 januárja között úgyszólván napról-napra változó, de a tisztek, altisztek és tisztesek vonatkozásában valamely időpontban érvényes, tényleges állományának névsora volt, és talán a legénység névsorával folytatódott, de azt a másoló, számára érdektelen lévén, figyelmen kívül hagyta.
5. A névsor vizsgálata arra az eredményre vezetett, hogy az altorjai nemzetőrség tisztjei között több a nemesi származású, az altisztek és a tisztesek között viszont több lovas- és gyaloghatárőri származású, bár az utóbbiak közt is akadtak nemesek, és a tisztek között is volt legalább egy katonarendű. A legvegyesebb csoport a tizedeseké: tagjai közt leginkább katonákat, de nemeseket és úrbéreseket is találtunk. A rendelkezésünkre álló adatokból arra következtethetni, hogy a legénységi állomány zöme is katona, illetve úrbéres volt.
6. Az altorjai nemzetőrség minden valószínűség szerint önszerveződés útján jött létre, létrejöttében azonban adataink szerint a felsőbbség utasításainak, sürgetésének, biztatásának is szerepe volt. Altorján az 1848. április 11--12-én Sepsiszentgyörgyön tartott háromszéki közgyűlés és az 1848. április 25-i uzoni események utáni időkben a soron lévő vagy a rendkívüli körülmények miatt összehívott altorjai falugyűléseken -- amelyeken minden felnőtt férfi jelen volt -- többször is vita tárgyát képezhette a nemzetőrség szervezésének kérdése, és előbb-utóbb bizonyára kialakult valamilyen közmegegyezés annak megoldására. (A falugyűlés összehívása a falusbíró és/vagy a hütösök -- esküdtek -- hatáskörébe tartozott, de akkor is falugyűlést kellett összehívni, ha a lakosság úgy kívánta.<85> Rendkívüli falugyűlést ebben az időszakban feltehetően a kétág katonaság -- a székely huszár és gyalog határőrök -- kívánságára hívhattak össze.) A gyakorlati lépések egyike annak a bizottságnak a létrehozása lehetett, amelynek elő kellett készítenie, és végre kellett hajtania a szervezést. A bizottság -- feltehetően épp az őt megválasztó falugyűlésen -- számba vette mindazokat, akik tisztként, altisztként, tisztesként belépni szándékoztak a nemzetőrségbe, és talán hajlandók voltak részt vállalni a szervezésben is. Velük külön megbeszélést is tarthatott, majd miután kialakult a mindenki által elfogadott rangsor, és tisztázták a további teendőket, lajstromba foglalta a jelentkezők nevét. Az így megszerkesztett névsort minden valószínűség szerint fel kellett terjeszteni Háromszék illetékes hatóságához, a Honvédelmi Bizottmányhoz, ezért egy, a bizottság tagjai által aláírt és a község pecsétjével hitelesített példányt a megfelelő kísérőszöveggel ellátva oda, egy másikat talán a General Commandóhoz továbbítottak, mellékelve a jegyzőkönyv kivonatát is. Altorjai Csoboth János feltehetően a helyben maradt eredeti példányt találta meg és másolta le.
7. Az altorjai nemzetőrcsapat állománya 1848. augusztus 5-én -- nem tudni, hogy a létszám tartalmazta-e a tisztek, altisztek és tisztesek számát is -- mindössze 66 főre rúgott,<86> míg a dokumentum szerint ennek több, mint a kétszeresét, szinte a háromszorosát kellett volna kitennie. Ezt a jelentős eltérést nyilván az okozta, hogy bár a katonai szolgálatra alkalmas altorjai férfiak jelentős része határőrkatonaként a megfelelő határőrszázad kötelékébe tartozott, a lista keletkezése idején még -- potenciálisan -- nemzetőrként is szóba jöhetett. A rendelkezésünkre álló adatok szerint azonban a székely huszárok és gyalog határőrök többsége már 1848. augusztus 20. -- de talán már augusztus ötödike -- előtt elment Altorjáról, tehát közülük azokat, akik korábban a nemzetőrségbe is beléptek, már nem írták össze. (Megjegyezzük, hogy az altorjai nemzetőrcsapat a maga 66 fős állományával a 33 kézdiszéki nemzetőrcsapat között létszám tekintetében a kilencedik helyet foglalta el, és létszáma a kézdiszéki nemzetőrcsapatok átlaglétszámával volt egyenlő.<87>) Az augusztus 20-án említett bizottmány többek közt bizonyára épp az altorjai nemzetőrcsapat át- vagy újjászervezése céljából alakíttatott meg, amelyben már az ugyanakkor említett „fejér puskások”, az úrbéres nemzetőrök lehettek és maradtak is többségben mindvégig, bár közülük is sokan bevonulhattak a harcoló egységekhez.
8. Az altorjai (a feltorjai, a karatnai és a futásfalvi) nemzetőrség szervezése minden valószínűség szerint több szakaszban történt, illetve a körülmények változása többször is szükségessé tehette a szervezés munkájának újraindítását vagy a csapatok újjászervezését. A prefektus (Berde Mózes?) június másodikán feltehetően a nemzetőrség szervezését -- vagy szervezésének továbbvitelét, újjászervezését -- is sürgető feladattá tevő peselneki és szárazpataki jobbágylázadás hírére látogatott Torjára. A nemzetőrség szervezését Jellačić magyarországi hadjárata és a muszka invázió veszélyének minduntalan felröppenő híre is sürgette. Az 1848. május 30-án hozott alsócsernátoni határozatok lehetőséget teremtettek a jobbágyoknak a nemzetőrségbe való belépésére, és talán ezt volt hivatott előmozdítani a prefektus megjelenése is. Az altorjai nemzetőrséget -- és a nemzetőrként szolgáló jobbágyokat -- először 1848. június 8-án említik, de az feltehetően már a prefektus június másodikai látogatása idején is létezett. Nem zárható ki tehát annak a lehetősége, hogy a prefektus épp a tisztek, altisztek és tisztesek hivatalos kinevezésével érkezett Altorjára.
A rendelkezésünkre álló adatok szerint az eredeti dokumentum 1848. június 2. előtt vagy épp aznap is keletkezhetett. Eddigi ismerteink szerint az altorjai nemzetőrcsapat tisztikarának ebben a névsorában nem szerepelnek tényleges határőrtisztek, ami viszont azt is valószínűsítheti, hogy az eredeti okirat 1848. augusztus 5. után keletkezhetett.
9. A szabadságharc folyamán a nemzetőrség vállalkozó tagjait -- a tiszteket a nemzetőrségnél szerzett rangjukkal -- fokozatosan felszívta a honvédség, a maradékot pedig amolyan önkéntes rendőrként a helyi rendfenntartó szervekbe osztották be. Történetírásunkban nem szokás a nemzetőrség eme maradványainak közvetlenül a szabadságharc leverése után játszott szerepéről értekezni, pedig egyértelmű jelek utalnak arra, hogy más szervezett -- és császárhű -- karhatalmi erő híján az ellenforradalmi rendszer néhány esetben kénytelen volt igénybe venni ezek szolgálatait. Jellemző, hogy 1849 őszén az osztrákokat a szabadságharc leverésében segítő orosz hadsereg számára Altorján Sólyom András és Mátyás József felügyelete alatt gyűjtötték össze az árpát, zabot és szénát, és onnan szállították Oroszfaluba. Márpedig Sólyom András a szabadságharc idején köztudottan az altorjai nemzetőrség káplárja, Mátyás József pedig feltehetően közlegénye volt: lehet, épp ezért a lakosság bizalmát is élvezték. A cári csapatok ellátmányát a plébánia udvarán gyűjtötték össze, aminek szintén megvan a magyarázata. Altorján a korabeli rendeleteknek is megfelelően, a lehető legigazságosabban, a kepe arányában gyűjtötték be a lakosságtól a hadvezetés által Apor József kézdiszéki királybíró útján követelt takarmányt.<88> (Nem mellékes, hogy az 1747-es altorjai falutörvény első cikkelye -- többek közt régi szokásra hivatkozva -- a határpásztorok bérét is a kepe arányában határozta meg: „Az Határpásztorok fizetése pedig az Szerint Leszen, az melly Gazda Ember Tisztelendő Pater Plebanus Urunk[na]k egész kepe bért ád Tartozék adni az Határpásztorok[na]k Kétt véka Zabot az melly Ember pedig fél béres tartozzék egy véka Zabbal.”<89>) Lehetséges, hogy Mihálcz József plébános, vállalva a felelősséget, nem volt hajlandó túlterhelni egyházközsége tagjait, és talán épp ezért, valamint a forradalmi eseményekben játszott szerepe következtében 1849 telén hatósági zaklatások érték.<90>
10. Nagy a valószínűsége annak, hogy Altorjai Csoboth János éppenséggel családja iratai között bukkant rá az altorjai nemzetőrség szervezésének eredeti dokumentumára, de más, hasonlóan valószínű lehetőség is számításba jöhet. Feltorja Altorjával Torja néven, Karatna Al- és Felvolállal Karatnavolál néven 1876-ban egyesült, ugyanakkor az utóbbit az akkor -- Háromszékből és a vele szomszédos Felső-Fehér vármegyei enklávékból -- létrehozott Háromszék vármegyéhez csatolták. Feltehető, hogy nemsokára a régi altorjai községházára szállították át a feltorjai községházán felhalmozódott régi iratokat. A mai Torját alkotó falvak közigazgatási egyesítése 1917-ben fejeződött be, amikor Karatnavolált Torjához csatolták. Megint csak feltehető, hogy a karatnavoláli községházán felhalmozódott régi iratokat nemsokára szintén a régi altorjai községházára szállították. Altorjai Csoboth János azonban csak az al- és a feltorjai községi jegyzőkönyveket kivonatolta, a karatnaiakat, az al- és a felvoláliakat, úgy tűnik -- számunkra ismeretlen okból -- nem. A 19. század végén vagy a 20. század elején a mai Torját alkotó falvak régi iratanyagát kiselejtezték,<91> de minden valószínűség szerint továbbra is ott őrizték a régi altorjai községháza épületének valamely zugában, majd átköltöztették az új községházába, vagy a költözéskor sorsukra hagyták a régi községházán. A torjai községháza akkor modernnek számító, a kultúrházzal egybeépített épülete 1936-ban készült el az egykori Altorja felszegi részén. Feltevéseinket alátámasztja az a tény, hogy az 1747-ben kelt altorjai pásztor- és határpásztor-rendtartást, az altorjai falusbíróságnak a határ- és erdőbíróságra, valamint a csorda- és juhpásztorokra<92> tartozó ügyek tárgyalását tartalmazó 19. század eleji jegyzőkönyvét és Altorjának az Apor családdal a Kerek-tó lefolyása ügyében a 19. század első felében folytatott pere iratait a két világháború között a torjai községházán időnként segédjegyzősködő, később Nagybányára elszármazott Pinti Dénes altorjai lakos őrizte meg. (Az iratokat özvegye, Lakner Rozália 1987-ben újságíró ismerőse révén Balogh Béla nagybányai levéltároshoz, ő pedig a nemrég megboldogult Imreh István professzor úrhoz juttatta el. Az ő engedélyével Kovács András művészettörténésszel mindet lefényképeztettük, és a felvételeket Gligor Zoltán kézdivásárhelyi tornatanárral előhívattuk: a felvételek ma is a birtokunkban vannak. Az iratokat az özvegytől a Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár megvásárolta.) Pinti Dénes a régi altorjai községházán, esetleg az új torjai községháza iratszekrényeinek valamelyikében, irattartó polcainak valamelyikén vagy az épület valamely zugában bukkanhatott a haszontalanként kiselejtezett régi iratokra, éppúgy, mint az időnként szintén a torjai községházán segédjegyzősködő Altorjai Csoboth János az eredeti okiratra. Mivel azonban Altorjai Csoboth János csak lemásolta az okiratot, feltehető, hogy ő azt még a feltehetően 1917 után nemsokára megejtett selejtezés előtt találta meg a régi altorjai községházán, a régi altorjai iratok között.
Számos, ebben a dolgozatban válasz nélkül maradt -- és más, a témával kapcsolatos -- kérdés vár tisztázásra. A legizgalmasabbak közé tartozik, hogy az általunk vizsgált községekben mely módját alkalmazták a nemzetőrök ellátásának, hogyan változott a nemzetőrcsapatok létszáma, személyi állománya és összetétele, miben állott a nemzetőrök konkrét tevékenysége, hogyan oldották meg a reájuk háruló feladatokat, kik voltak a legrátermettebb szervezők, vezetők, a legáldozatkészebb támogatók, stb.
Dolgozatunk tisztelgés az 1848--1849-es események résztvevői és Torja első helytörténésze, Altorjai Csoboth János emléke előtt is. Az 1848--1849-es forradalom és szabadságharc olyan jelentős sorsforduló a magyarság történetében, amelynek minél részletesebb megismerése és az elődök példamutató tetteinek felmutatása az utókor megtisztelő feladatai közé tartozik. Az 1848--1849-es forradalom és szabadságharc, az első és a második világháború, az utóbbit követő deportálások és az 1956-os események torjai hősei és áldozata<93> emlékművét 2001. október 27-én lepleztük le ünnepélyes keretek közt, a Kicsi Antal Általános Iskola<94> előkertjében kialakított emlékhelyen. A község vezetőinek -- és a torjai Apor Péter Művelődési Egyesületnek -- a kitartó szervezőmunkáját tanúsító, a község lakóinak áldozatkészségét dicsérő emlékmű Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész tervei alapján készült.

Jegyzet

1. KŐVÁRI László: Erdély története 1848--1849-ben. Pest, 1861; JAKAB Elek: Szabadságharcunk történetéhez. Visszaemlékezések 1848--1849-re. Bp. 1880; NAGY Sándor: Háromszék önvédelmi harca 1848--1849. Kvár. 1896; EGYED Ákos: Háromszék 1848--1849. Bukarest, 1978; EGYED Ákos: Erdély 1848--1849. I--II. Csíkszereda, 1998. stb.
2. 1848. Arcok, eszmék, tettek. Bukarest, 1974. stb.
3. IMREH István: Látom az életem nem igen gyönyörű. Bukarest, 1994.
4. Corpus Juris Hungarici. 1540--1848. évi erdélyi törvények. Bp. 1900. 672.
5. EGYED Ákos: Kossuth Lajos és a székelykérdés. = Debreceni Szemle, 1994/2. 254.
6. Uo.
7. Uo.
8. Magyar Országos Levéltár. (A továbbiakban: MOL.) X 5187. Altorjai Apor levéltár. 19171. mikrofilmtekercs.
9. EGYED Ákos: Háromszék 1848--1849. Bukarest, 1978. 33, 56.
10. SÜLI Attila: A nemzetőrség szervezése 1848 nyarán és őszén. = Hadtörténeti Közlemények. 113. évfolyam, III. szám. 623. (2000. október 20.)
11. EGYED Ákos: Háromszék 1848--1849. Bukarest, 1978. 85.
12. EGYED Ákos: Háromszék 1848--1849. Bukarest, 1978. 37.
13. EGYED Ákos: Erdély 1848--1849. I. Csíkszereda, 1998. 93.
14. EGYED Ákos: Háromszék 1848--1849. Bukarest, 1978. 55.
15. SÜLI Attila: I. m. 621.
16. BENKŐ József: Transilvania I--II. Vindobonae, 1778. I. 109. Benkő Józsefnél nincs adat a futásfalvi határőrökre.
17. Kivonatos másolatok Altorja közgyűlési jegyzőkönyvéből, Altorjai Csoboth Jánosnak Csoboth Zita tulajdonában, Budapesten lévő irathagyatékában. Fénymásolatok a szerzőnél.
18. MOL. P 970; és kivonatos másolatok Altorja közgyűlési jegyzőkönyvéből, Altorjai Csoboth Jánosnak Csoboth Zita tulajdonában, Budapesten lévő irathagyatékában. Fénymásolatok a szerzőnél.
19. Kivonatos másolatok Altorja közgyűlési jegyzőkönyvéből, Altorjai Csoboth Jánosnak Csoboth Zita tulajdonában, Budapesten lévő irathagyatékában. Fénymásolatok a szerzőnél.
20. EGYED Ákos: Háromszék 1848--1849. Bukarest, 1978. 36.
21. Apor Lázár neve előfordul Altorja 1825. január 17-én tartott közgyűlési jegyzőkönyvében is. (Kivonat Altorjai Csoboth János irathagyatékában, Csoboth Zita tulajdonában, Budapesten. Fénymásolat a szerzőnél.)
22. MOL. X 5187. Altorjai Apor levéltár. 19171. mikrofilmtekercs.
23. Katonákon az idézett dokumentumokban minden esetben a székely határőrök értendők.
24. Nyilván az 1848. április 25-i uzoni események után és május 2. előtt történtekről van szó.
25. A vitás, korábban a mai Torját alkotó falvak közföldjének számító bálványosi területeket jogtalanul foglalták el a nemesek, elsősorban az Aporok.
26. Ez a terület korábban is Al- és Feltorja közföldje volt.
27. EGYED Ákos: Háromszék 1848--1849. Bukarest, 1978. 40.
28. Ez a dűlő az Apor-udvarral szemben, az országút másik oldalán, a Futásfalvára vezető út mellett fekszik.
29. Az eredetiben is használt régies formát megtartottuk.
30. MOL. X 5187. Altorjai Apor levéltár. 19171. mikrofilmtekercs.
31. Apor Rozália 1848. július 11--15-én Apor Lázárnak írt levelében ismét említést tesz Bálványosnak a katonák általi felprédálásáról. (MOL. X 5187. Altorjai Apor levéltár. 19171. mikrofilmtekercs.)
32. Heti számadás = úrdolga, robot.
33. Schematismus . . . pro anno MDCCCXLVIII. Claudiopoli. 81; Catalogus venerabilis cleri dioecesis Transylvaniae. MDCCCXLIX. Csíksomlyó. 23; Catalogus . . . pro anno MDCCCLXIV. Claudiopoli. 14; Catalogus . . . pro anno 1866. Claudiopoli. 15; Catalogus . . . pro anno MDCCCLXVII. Claudiopoli. 30; Adalékok Háromszék iskolatörténetéhez. Cs. Bogáts Dénes bejegyzései Berecz Gyula: Háromszék-vármegye népoktatási intézeteinek története -- Brassó, 1893 -- című könyvébe. Közzéteszi Coroi Artur. Erdélyi Tudományos Füzetek 225. Kvár. 1998. 10; BERECZ Gyula: Háromszék-vármegye népoktatási intézeteinek története. Brassó, 1993. 55; SÁVAI János: A székelyföldi katolikus plébániák levéltára I--II. Szeged, 1997. 532, 617; Cs. Bogáts Dénesnek Altorjai Csoboth Jánoshoz az 1920--1930-as években küldött levelében 1854-ben szerepel altorjai plébánosként (Altorjai Csoboth János irathagyatéka Csoboth Zita tulajdonában, Budapesten. Fénymásolat a szerzőnél.); MOL. R 319. Altorjai Csoboth család levéltára. (1853. Pünköst hava 25: „Mihálcz plébános”; 1855. Mindszent hava 21. „Mihálcz Plébános”; 1856. március 15. „Mihálcz Parochus”); és az altorjai plébánia irattárának adatai.
34. EGYED Ákos: Háromszék 1848--1849. Bukarest, 1978. 46.
35. MOL. X 5187. Altorjai Apor levéltár. 19171. mikrofilmtekercs.
36. Ugarló szántásról van szó.
37. Testi fogyatékos: itt talán inkább gyenge.
38. Az igavonó állattal nem rendelkező legszegényebb jobbágyok és zsellérek elnevezése.
39. Fenekedve, fenyegetőzve.
40. Szerződéses -- többnyire belső -- cselédek.
41. EGYED Ákos: Háromszék 1848--1849. Bukarest, 1978. 46.
42. EGYED Ákos: Háromszék 1848--1849. Bukarest, 1978. 66.
43. MOL. X 5187. Altorjai Apor levéltár. 19171. mikrofilmtekercs.
44. MOL. X 5187. Altorjai Apor levéltár. 19171. mikrofilmtekercs.
45. SÜLI Attila: i. m. 621.
46. EGYED Ákos: Háromszék 1848--1849. Bukarest, 1978. 83--84.
47. SÜLI Attila: i. m. 623.
48. MOL. X 5187. Altorjai Apor levéltár. 19171. mikrofilmtekercs.
49. DEMETER László: A szabadságharc erdővidéki eseményei. = Fejedelmek, forradalmak, vasutak. Debrecen, 2000. 237.
50. MOL. X 5187. Benkő Dénes levelei. 19171. mikrofilmtekercs.
51. Uo.
52. MOL. X 5187. Altorjai Apor levéltár. 19171. mikrofilmtekercs.
53. EGYED Ákos: Háromszék 1848--1849. Bukarest, 1978. 83--84.
54. SÜLI Attila: i. m. 613.
55. SÜLI Attila: i. m. 613.
56. EGYED Ákos: Háromszék 1848--1849. Bukarest, 1978. 163.
57. Pesthy Frigyes helynévgyűjteménye 1864-ből, az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában. 24. Háromszék. FM. 1. 3814/A 73--73a és 74--74a lap. stb. (A továbbiakban: Pesthy helynévgyűjteménye.)
58. A torjai kénbányászatra és kénbányászati kiváltságokra nézve lásd: Erdélyi Országgyűlési Emlékek. Szerkeszti: Szilágyi Sándor. II. 207. (A továbbiakban: EOE.); EOE. V. 407; Székely Oklevéltár (a továbbiakban SzOkl). II. 166; SzOkl. II. 328; SzOkl. III. 336; SzOkl. VII. 307; Monumenta Hungariae Historica. Diplomataria. 42. 289. (Báthory Zsigmond idejében való Ország Cathalogusa 1585-ik és több esztendőben.); SzOkl. Új sorozat. IV. 430--433; 598--601; SzOkl. Új sorozat V. 155--160; MOL. F 1. VII. Liber Regius Gabrielis Bethlen. 82--84; MOL. F 1. XII. Liber Regius Gabrielis Bethlen. 59; MOL. F 1. XVIII. Liber Regius Georgii Rákóczi I. 57--58; Bors István krónikája. = Erdélyország Történetei Tára I. 1540--1600. Kiadja: Kemény József és Nagyajtai Kovács István. Kolozsvártt, 1857. 186--187; FÜLEP Katalin: A feketehalmi oklevél. = Az Országos Széchényi Könyvtár évkönyve 1982--1983. 241--296; Baranyai Decsi (Czimor) János magyar históriája. Bp. 1982. 258--261; JAKAB Elek -- SZÁDECZKY Lajos: Udvarhely vármegye története a legrégibb időktől 1849-ig. Bp. 1901. 295--296; ORBÁN Balázs: A Székelyföld leírása. III. 80--81; Pesthy helynévgyűjteménye; BZENTZKY, Rudolphus: Syllogimena Transylvaniae Ecclesiae. Coronae, Pridie Kalendas Januarias. Anno Christi 1699. Liber Primum, Prolegomenum Tertium. Pars 22. 16V. Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár. MS 415; KŐVÁRY László: Erdély földe ritkaságai. Kolozsvárt, 1853. 136--137; MOL. P 5. 1631. VII. 2; Altorjai báró Apor Péter Munkái. Bp. 1860. 10; Apor Péter Verses művei és levelei. II. Bp. 1903. 279. (A továbbiakban: Apor Művei.); Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár. I. Bukarest, 1975. 1.113; VI. Bukarest, 1993. 372; BENKŐ Ferentz: Magyar minerologia. Kolozsvártt, 1786. 106; FRIDVALDSZKY, Joannes: Mineralogia Magni Principatus Transilvaniae. Claudiopoli, 1767. 138--139; ACKNER, M. J.: Mineralogie Siebenbürgens. Hermannstadt, 1855. 344--345; TELEKI Domokos: Egynehány hazai utazások le-írása. Béts, 1796. 85--89; BENKŐ József: Transilvania. Vindobonae, 1778. Liber III. 85--86; BEUDANT, Francois Sulpice: Voyage minéralogique et géologique en Hongrie pendant l'année 1818. Paris, 1822. 310--311. stb.
59. BÖZÖDI György: Gábor Áron 1848--1849-ben. = 1848. Arcok, eszmék, tettek. Bukarest, 1974. 243.
60. SZENTKATOLNAI BAKK Endre: Kézdivásárhely és az ottani Jancsó családok története, Kézdivásárhely, 1896. 331; 336; 380;
61. Apor Művei. II. 59; és Márton Miklós deák jegyzetfüzete (1702--1734) az altorjai plébánia irattárában.
62. Az 1848--1849-es forradalom és szabadságharc résztvevőire vonatkozó további adatok. Altorjai Csoboth János irathagyatékában:
- Benkő Dénes (altorjai) honvéd századosként vett részt a szabadságharcban.
- Benkő Pál (altorjai) hadmérnök századosként vett részt a szabadságharcban.
- Kósa István -- 1845-től 1876-ig Kézdiszék rendes és tiszteletbeli orvosa -- honvéd orvos főhadnagyként vett - részt a szabadságharcban. Az 1850-es években Középajtáról Torjára telepedett át beházasodás útján.
- Kolumbán Károly honvéd hadnagyként vett részt a szabadságharcban, és szintén az 1850-es években telepedett Torjára beházasodás útján.
- Karatnai Kun István honvéd hadnagyként vett részt a szabadságharcban.
- Pünkösti Gergely honvéd századosként vett részt a szabadságharcban, és szintén az 1850-es években telepedett Torjára beházasodás útján.
- Karatnai Rátz Ferencz honvéd főhadnagyként, Felső-Fehér vármegye zászlóstisztjeként és várnagyaként vett részt a szabadságharcban.
- Feltorjai Sólyom Sándor huszár őrmesterként vett részt a szabadságharcban.
- Altorjai Török József -- a szabadságharc előtti időkben székely huszár káplár -- honvéd hadnagyként vett részt a szabadságharcban, és később ezen a címen nyugdíjat kapott. Síremléke az altorjai római katolikus temetőben áll. (Talán a többi érintett család idős tagjai is tudják még, hol nyugszanak szabadságharcos eleik.)
63. Itt mondunk köszönetet Csoboth Zita egyetemi hallgatónak, aki a szerző rendelkezésére bocsátotta Altorjai Csoboth János irathagyatékát -- amelynek hollétét Keresztes Imre torjai nyugalmazott igazgató-tanító nyomozta ki és hozta a szerző tudomására, amiért neki is ezen a helyen mondunk köszönetet --, és engedélyezte fénymásolat készítését annak minden darabjáról.
64. Csoboth János irathagyatéka, Csoboth Zita tulajdonában, Budapesten. Fénymásolat a szerzőnél.
65. Csoboth János irathagyatéka, Csoboth Zita tulajdonában, Budapesten. Fénymásolat a szerzőnél.
66. Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár. Az altorjai falusbíróság jegyzőkönyve -- 1808--1818. 26 V.
67. Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár. Az altorjai falusbíróság jegyzőkönyve -- 1808--1818. 51 V; 73 R; 75 V.
68. Háromszék parasztvallomásai 1820-ból. Debrecen, 2002. 156.
69. Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár. Az altorjai falusbíróság jegyzőkönyve -- 1808--1818. 79 R.
70. Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár. Az altorjai falusbíróság jegyzőkönyve -- 1808--1818. 19 R.
71. Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár. Az altorjai falusbíróság jegyzőkönyve -- 1808--1818. 51 R.
72. Háromszék parasztvallomásai 1820-ból. Debrecen, 2002. 156.
73. A kérdést csak további kutatások dönthetik el.
74. CSEREY Zoltán: Kézdivásárhely a határőrség korában (1764--1848) = Emlékkönyv -- Kézdivásárhely 1997. Sepsiszentgyörgy, 1997. 43.
75. IMREH István: Székelyek a múló időben. Bp. 1987. 287.
76. Porkoláb, foglár, börtönfelügyelő, esetünkben talán katonai csendőr-féle is.
77. Altorjai Csoboth János nem hagyott hátra feltorjai egyházi iratokból készített kivonatokat, de nincs kizárva, hogy a közülük az 1916-os román invázió során részben elpusztultak között az 1848--1849-es időszakra vonatkozóak is voltak.
78. „1840. május 3. Haszonbéri szerződés Kézdivásárhely város és a karatnai, alsó- és felsővoláli birtokosok között a Torja--Kászon közén lévő ugarhatár legeltetés céljából való haszonbérbe vétele iránt.
- A város ily természetű legeltetése a karatnaiak, al- és felvoláliak könyveinek bizonysága szerint huzamos időn át gyakoroltatott.” (Altorjai Csoboth János irathagyatéka Csoboth Zita tulajdonában, Budapesten. Fénymásolat a szerzőnél.)
79. A napóleoni háborúkban harcoló al- és feltorjai határőrök ruházatának és felszerelésének költségeit abból az összegből fedezték, amelyet a két falu egyik közös erdeje faanyagának értékesítése révén teremtettek elő. Az azóta is legelőként használt területet 1864-ben még Franciavágás néven ismerték, de ez a helynév ma már nem él. (Pesthy helynévgyűjteménye 1864.)
80. Kivonatok Altorja közgyűlési jegyzőkönyveiből. Altorjai Csoboth János irathagyatéka Csoboth Zita tulajdonában, Budapesten. Fénymásolat a szerzőnél.
81. Altorjai Csoboth János irathagyatéka Csoboth Zita tulajdonában, Budapesten. Fénymásolat a szerzőnél.
82. Magyar Országos Levéltár. R 319. (Altorjai Csoboth család levéltára.)
83. Altorjai Csoboth János irathagyatéka Csoboth Zita tulajdonában, Budapesten. Fénymásolat a szerzőnél.
84. Burkus = Porosz.
85. IMREH István: A törvényhozó székely falu. Bukarest, 1983. 74.
86. EGYED Ákos: Háromszék 1848--1849. Bukarest, 1978. 83.
87. EGYED Ákos: Háromszék 1848--1849. Bukarest, 1978. 83--84.
88. ALBERT Ernő: Eltiport szabadság (Jöttek az oroszok -- 1849). Sepsiszentgyörgy, 1999. 166.
89. Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár. Az 1747-es altorjai falutörvény.
90. Lásd a 25. jegyzetet.
91. „Ezen Levelek meg olvastatván ha / szon vehetetleneknek tanáltatak” (Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár. Az altorjai falusbíróság üléseinek jegyzőkönyve -- 1808--1818. 60 R.
92. A falutörvényben és a jegyzőkönyvben hazajáró, tehén-, meddő és sertéscsordáról, továbbá juhseregről van szó, a lovakat a „meddű csordába” adták tulajdonosaik. Ez vagy tehéncsorda, vagy juhsereg lehetett.
93. Elsősorban Ábrahám Árpád (1915--1958) altorjai plébános említendő, akit 1957-ben a temesvári hadbíróság 1956-ban elkövetett állam- és rendszerellenes szervezkedés vezetésével vádolt meg. Ábrahám Árpádot 1858. október 11-én Jilaván kivégezték. Az állítólagos szervezkedés többi altorjai résztvevője -- az 1956-os magyar forradalmárokkal rokonszenvezők egy értelmiségiekből és gazdálkodókból álló altorjai csoportja -- súlyos börtönbüntetést szenvedett. (A plébánia irattárában fellelhető adatok, a kor- és sorstársak visszaemlékezései szerint. Lásd még: Krisztus Világossága. Katolikus családok kalendáriuma 2001. Csíksomlyó, 2000. 61, 98.)
94. Az 1868-as népiskolai törvény nyomán Altorja felszegi részén létesített községi iskola az 1990-es évek végén vette fel egykori növendéke, Kicsi Antal irodalomtörténész, az irodalomtudományok doktora, műfordító, kritikus, főiskolai lektor, tankönyvíró és szerkesztő nevét. A névadó 1936. augusztus 24-én született Feltorján és 1980. október 27-én hunyt el Székelyudvarhelyen. Életének, pályafutásának és munkásságának rövid összefoglalását lásd: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon 3. Bukarest, 1994. 15--16.

 
< Előző   Következő >
 
Erdélyi Top10 | relatio.ro - Az információ

| www.szekelyfoldert.info | Minden jog fenntartva © 2005-2006 | Digital Studio |