2019. február 17. vasárnap, Ma Donát napja van. Ez az év 48. napja. Holnap Bernadett napja lesz. Advertisement
www.szekelyfoldert.info
Főoldal arrow Elektronikus Könyvtár arrow Acta 1998 arrow Acta 1998 - Régészet, történelem arrow A székely és szász székek megszüntetése és a megyerendszer általánosítása Erdélyben 1876-ban
Főoldal
Székelyföld
Elektronikus Könyvtár
Kép-Tár
Author Info Module




A székely és szász székek megszüntetése és a megyerendszer általánosítása Erdélyben 1876-ban PDF Nyomtatás E-mail
Írta: CSEREY Zoltán   

(Kivonat)

A székely székek közigazgatási különállásának felszámolására a 18–19. században több alkalommal is történt kísérlet, először a jozefinista reformok során, majd az 1848–49-es szabadságharc leverése után. 1861-ben visszaáll a régi önkormányzati rendszer, a kiegyezést követően viszont megkezdődik a vita a területi közigazgatási rendszer modernizálását illetően. Az új megyék végül 1876-ban alakulnak meg, de a végleges határaikat csak a következő évben nyerik el.

*
A székely székek közigazgatási különállásának felszámolására a 18–19. században több alkalommal is történt kísérlet. Már II. József reformpolitikája felölelte az állami élet csaknem valamennyi területét. Ide sorolhatók a közigazgatás megújítását célzó törekvései is. 1785-ben Erdély területét rendeletileg 11 vármegyére osztották, ebbe a szerkezetbe kapcsolták be a szé-kely és szász székeket is. Háromszékkel egye-sítették Brassó vidékét és Felsőfehér megye bi-zonyos részeit.1 A vármegyéket három közigazgatási kerületbe csoportosították. Ezek irányí-tását királyi biztosok végezték.2 A kerületek el-nevezése és székhelye: Szeben, Kolozsvár és Fogaras. Háromszéket a már említett területeivel és Udvarhely vármegyével együtt Fogarashoz csatolták.3

Háromszék vármegyét két közigazgatási egységre osztották: Sepsi és Kézdi kerületekre. Ezek további alegységekre, alkerületekre tagolódtak. A Sepsi kerülethez például hat alkerület tartozott. A vármegyének volt egy főispánja, viszont a kerületek élén külön kinevezett alispánok állottak. A vezető testülethez tartozott még a szolgabíró és az adószedő. Az alkerületek irányítását a szolgabírák és a rendbiztosok (Comisariusok) végezték.4 II. József halálával (1790) közigazgatási reformja a többivel együtt érvényét vesztette.

Az 1848–49-es szabadságharc elfojtása után Erdély katonai és polgári kormányzója azzal a titkos utasítással jött a délkeleti határtarto-mányba, hogy annak minden különállását, sajátosságát megszüntesse, s beolvassza az összmo-narchiába. A helyi kormányszerv székhelyét Kolozsvárról Nagyszebenbe helyezték, a tarto-mány mindenható urai a katonák lettek.5 Erdély egyesülése Magyarországgal, az úgynevezett Unio természetesen érvényét vesztette. Az or-szág etnikai viszonyait részben szem előtt tartva három román, két magyar és egy szász kerületet alakítottak ki: Szeben, Gyulafehérvár, Kolozsvár, Retteg, Udvarhely és Fogaras megnevezéssel. Az udvarhelyi kerület lényegében a Székelyföldet: Maros, Udvarhely, Csík és Háromszéket fogta át, s területén körülbelül 370 000 ember élt. A kör-zetekre és alkörzetekre osztott 6 nagy közigazgatási egység élén 1-1 katonai parancsnok állott, az gyakorolta a végrehajtó hatalmat és adta ki a fontosabb rendeleteket, utasításokat. A polgári vezetés a császári biztosoknak alárendelt civil hivatalnokokon keresztül történt, akik azonban alárendeltségben voltak a katonai parancsnokkal szemben. Az új felosztás értelmében, amely 1850–54 között volt érvényben, Háromszék sep-siszentgyörgyi kerületre és 4 alkerületre tagolódott: Gidófalva, Kézdivásárhely, Nagyborosnyó és Nagyajta központtal. Az emberek nehezen szokták meg a hagyományos széki szerkezet felszámolását és az idegen megnevezések alkal-mazását, annál is inkább, mivel rövid időn belül többször is újjászervezték a vidéket.

1854 nyarán módosították a közigazga-tási felosztást, a korábbi 6 helyett most tíz ke-rületre (nagyszebeni, brassói, udvarhelyi, vásár-helyi, besztercei, dési, szilágysomlyói, kolozs-vári, gyulafehérvári és szászvárosi székhellyel), illetve 79 járásra osztották az országot, úgy, hogy ezek az egységek az adóigazgatási és bírósági felosztással is megegyeztek. A határőrvidék polgárosítása már 1851 elején megtörtént, addig a székely huszárezredet, a két-két román és szé-kely gyalogezredet felszámolták, és helyükbe öt sorezredet szerveztek.6

1861 tavaszán az uralkodó Erdélyben is elrendelte a mereven abszolutisztikus belső igazgatás megszüntetését, a megyék, székek önkormányzati alapon való visszaállítását és újraszervezését. Az országrész 10 megyéből, 5 székely és 9 szász székből, 2 szász kerületből, 11 szabad királyi városból és 18 kiváltságos helységből állott.7

Az 1867-es kiegyezéssel vége szakadt Erdély három évszázados különállásának. A kompromisszum egyik alapfeltétele magyar rész-ről éppen az 1848-ban elfogadott Unio maradéktalan érvényesítése volt. 1867-ben egy uralkodói leirat feloszlatta a kolozsvári országgyűlést. Az új berendezés szempontjából szükségessé vált az Unio részletes szabályozásáról külön törvényt hozni, mely kinyilatkoztatta a polgári és politikai egyenjogúságot, valamint a nemzetek szerinti korábbi felosztások és előjogok megszüntetését. Az erdélyi képviselői helyek számát 75-re növelték. A Gubernium teendőit a belügymi-nisztériumnak utalták át. A székely földkirálybírákat és szász ispánt ezentúl kormányjavaslat alapján a király nevezte ki.8 A törvényhatóságok önkormányzati jogának egyik sarkalatos bizto-sítéka tisztviselőinek szabad választása volt. 1867-től a főkirálybíró kivételével, aki a központi hatalmat képviselte az illető területen, az al-királybírákat és más vezetőket a közakarat támogatta tisztségük elnyerésében. 1867-ben Három-szék főkirálybírája gróf KÁLNOKY Dénes volt, mellé a következő alkirálybírák sorakoztak fel: Sepsiszékről SZÉKELY Gergely; Kézdiszékről LÁZÁR Mihály; Orbaiból THURY Gergely és Miklósvárszékről HENTER Sándor. 1870-ben hat szolgabírói járásra osztották a szék területét: Sepsi-Felső, Sepsi-Alsó, Kézdi-Felső, Kézdi-Alsó, Orbai és Miklósvári járásra.

Az igazságszolgáltatás átszervezése is napirendre került. 1868-ban Sepsiszentgyörgyön ideiglenes úrbéri törvényszéket alakítottak, amelyet azonban 1871-ben megszüntettek a királyi törvényszékek megszervezésével egyidejűleg. 1872. január 1.-vel életbe lépő királyi törvény-széket Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen egyaránt működtettek. 1875-ben a sepsiszentgyörgyi törvényszéket megszüntették, ettől fogva a szék lakossága számára az egyetlen fellebbviteli igazságtevő hatóság a kézdivásárhelyi maradt. Ez indulatok, vádaskodások elindítójául szolgált. Sepsiszentgyörgy ugyanis, mint a szék központja, semmiképpen sem volt hajlandó elfogadni azt a döntést, hogy ne itt legyen a törvénykezés magasabb fóruma. A Nemere című helyi újságban több írás foglalkozott az intézkedés helytelen voltával. Az elégedetlenség odáig fajult, hogy 1875. augusztus 25-én Sepsiszentgyörgyön népgyűlésen fejez-ték ki az összegyűltek ellenérzésüket a kormány határozatával kapcsolatosan. BAKCSI Ferenc sepsiszentgyörgyi országgyűlési képviselő elfogadhatatlannak minősítette azt a lépést, amely a tör-
vénykezés fő helyéül nem Sepsiszentgyörgyöt vá-lasztotta, ha másért nem, legalább azért, mert ez található leginkább a szék központi részén.9 A törvényszékek megszervezésével egyidőben járásbíróságok működtetését is elhatározták: Sepsi-szentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Nagyajtán.

A köztörvényhatóságok rendezéséről, tehát a Királyhágón inneni területek közigazgatási újrafelosztásáról az 1870. évi 42-es számú törvényjavaslat foglalkozott. A tervezet elkészül-te után a közvélemény elé bocsáttatott megvitatás céljából. Elkezdődtek a találgatások, hogyan lesz a megyék területének a kikerekítése. Mindenki saját elképzelése szerint szerette volna életterének kereteit kiszélesíteni. Az indulatok elsza-badultak, a szakértők, de nem csak ők, mondották a maguk megfellebbezhetetlennek vélt iga-zukat, melyet természetesen jól alátámasztva próbáltak bizonyítani.

Ami a Székelyföldet illeti, a leginkább vitatott kérdések Háromszék Brassóval vagy Brassó Háromszékkel való egyesítése, valamint Csík, Udvarhely csatolása volt. 1874-től kez-dődően, amikor nyilvánosság elé került a tervezet, törvényhatósági gyűlések, hírlapi véle-mények, feliratok láttak napvilágot, hivatalos állásfoglalások születtek, egy olyan kényes ügyben, ahol igazságot szolgáltatni roppant nehéz-ségbe ütközött, mert ha valamely vidék újabb területekkel egészült volna ki, egyeseknek az örömére, az a kárvallottaknak viszont legalább akkora bánatra és bosszúságra adott volna okot.

1874. február 26-án Háromszék közgyűlése feliratban fordult a képviselőházhoz, amelyben véleményt nyilvánított a felosztás ügyében, felsorolva annak hiányosságait. A terület nagyságához képest kevésnek tartották a kialakítandó megyéket. Fekvésénél fogva Kő-halomszék Udvarhelyszékhez, Bardóc és Ká-szonszék pedig Háromszékhez kívánkozik. Azt, hogy Háromszék, Barcaság, Fogaras és Felső-fehér megye bizonyos részeiből szülessen egy Brassó megye, teljesen elfogadhatatlannak tekintették, azzal indokolva, hogy Háromszék mind területre, mint pedig lakosainak számát illetően jóval felülmúlta Brassó vidékét, ezért is ragasz-kodtak annyira a Háromszék elnevezéshez. A hivatalok székhelyeinek kijelölésekor teljesen célszerűtlen Sepsiszentgyörgyről Brassóba áthelyezni a központot, mert Brassóban hiányoznak a megfelelő hivatali helyiségek, míg Sepsiszent-györgyön ezek adottak. A tervezett megyének Sepsiszentgyörgy központja, Brassó pedig végpontja lenne – hangzik a levélben.

Az erdélyi jobboldali országgyűlési kép-viselők albizottságának 1874. májusi jelentésé-ben helytelenítik Háromszék Brassó vidékével való egyesítésének gondolatát, politikai okokra hivatkozva, szerintük a székely és szász közös-ködés csak ellenségeskedést szülne. Ugyanakkor felhívják a figyelmet egy el nem hanyagolható szempontra: a Brassó megyéhez tartozó 10 barcasági magyar falunak a helyzetére, melyek etnikai megfontolásból is Háromszékhez kíván-koznának. A folytonos súrlódás és viszály a 10 falu népe és az uralkodó szászok között lehetet-lenné teszi életüket, jogaik csorbítása pedig akadályozza őket állampolgári kötelességük teljesítésében, ezért is különösen fontos ezen falvak Háromszék megyéhez való csatolása – nyoma-tékosítja a jelentés. Időközben tanulmányok szü-lettek az új megszervezés körül. 1874 októberé-ben egy részletes elemzés jelent meg a Nemere című újságban, amelyben a Székelyföldre vonat-kozó elképzelések a következőképpen fogalmazódtak meg: Marosszéket az oda beszögellő Küküllő és Torda megye részeiből lehetne kikerekíteni; Udvarhelyszék Felső-fehér megye és Kőhalomszék részeivel egészülne ki és így kárpótolná a Háromszékhez csatolt Bardóc székét; Csíkszék Marosmentére nyúlna ki. Háromszék pedig megkapná Felső-fehér megyének hidvégi és peselneki járásait, Bardócszéket, Apácát és Hétfalut, Csíkból pedig Kászonszéket, és abban az esetben, ha Csík Udvarhellyel egyesülne, Alcsík egy részét is. Ez az elképzelés Háromszék esetében az érvényben levő járási beosztást csak annyiban módosítaná, hogy a már létező 6 járás mellé hatodiknek beiktatná Alcsíkot Kászon-székkel együtt, Csíkszentmárton központtal. A hosszúra nyúlt várakozási időszak még a köz-igazgatási terminológiában is zavart okozott. Itt állt elő az az érdekes helyzet, hogy a székek legfőbb méltóságainak megnevezésében teljes következetlenség uralkodott. Hol főkirálybíráknak illetik, hol főispánnak titulálják őket. 1875-ben D. VERESS Gyula sepsiszentgyörgyi jogász oknyomozó írásban elemzi az elnevezésbeli különbségeket. Szerinte hivatkozással az 1870. évi 42-es törvény utalására „az egyes tisztviselők hagyományos nevei megtarthatók”. Ennek ellenére gróf KÁLNOKY Dénes a főkirálybíró helyett a főispáni címet fogadta el szabályrendeletig. Ezt a kifejezést használta közgyűléseken és hivatalos iratokon is. Az őt követő LÁZÁR Mihályt a kinevezési okmányon főkirálybíróként címezték, ő tehát ezt az elnevezést fogadta el. SZENTIVÁNYI Gyula esetében váltakozik a kétféle megnevezés. A szakértő véleménye szerint szabályellenes a főispáni címzés Háromszéken, mert a törvény 52-ik paragrafusa kimondja, hogy „Székely székek élén a főkirálybíró áll”.

Ahogy telt az idő, egyre bonyolódott az új felosztás módosításait illető vita. Mind többen kapcsolódtak be, véleményt nyilvánítva ügyük igazsága mellett. Elmondható, hogy Háromszék Brassó megyével való egyesítése vagy fordítva, Brassó Háromszékhez csatolása az Erdélyrészi közigazgatási rendezés központi kérdésével lé-pett elő. Nemcsak az országgyűlés, de a belügy-minisztérium is több rendben tárgyalta, és pró-bált kiutat találni ebből a politikai jellegűvé terebélyesedő ügyből. Helyi szinten a szék legfőbb szerve, a közgyűlés nem egy esetben foglalt ál-lást a megyerendezés Háromszék javára történő kiigazításáról. Ennek a politikai csatának az élharcosa KÜNLE József országgyűlési képviselő volt, aki minden lehető eszközt felhasznált a siker érdekében, amely végülis nem az ő diplomáciai képességein múlott, hanem azon, hogy a kormány a szász érdekeltségű Brassó vidékével szemben politikai szempontok figyelembevételével a kellemetlenségek lehetőségét hordozó megoldás helyett a kockázatmentes ügyintézést vállalta.

A barcasági magyarság nagy reményeket fűzött a Háromszékkel való egyesítés gondolatához. 1876 áprilisában ennek a kétségekkel teli optimizmusnak adtak hangot: „általános örömet keltett a barcasági magyarságban Há-romszék felirata a kikerekítés tárgyában. A ma-gyar nemzet hibás eljárása, miszerint idegen közigazgatás alá bocsájtotta, hol hosszú időn keresztül más nemzetiségnek fejőstehene lett, ősi szabadságából kiforgatták és rányomták a  
jobbágyság bélyegét. Az országgyűlés bölcs intézkedésétől függ jelenleg a barcasági magyar népünk jövője, megerősödése. 1870 óta annyi deputáció ment Pestre, annyit siránkoztak Brassó nyomorgatása ellen. Eredmény semmi, a szászok újra lefoglalták a tömösi erdőket, melyeket soha nem bírtak, sem őriztettek. Bármint óhajtjuk a két megye egyesülését, nem táplálunk semmiféle reményt ennek lehetősége felől. Mondja ki az ország, hogy jobbágyok vagyunk, ami legyen, ez esetben váltson meg az ország, mert megváltotta az egész ország jobbágyait és fizessen Brassónak néhány milliót. Háromszék tiszelt közönsége és országos képviselői mozdítsanak meg mindent érettünk. Háromszék határa kiterjedhet Apácától Törcsvárig, s onnan Predeálig, innen le Hétfalun magába foglalná a Zajzoni borvizeket is. Nekünk a két megye összeolvasztásában tehát más érde-künk nincsen, csak az, hogy megmeneküljünk Brassó mostoha atyáskodásától.”

A képviselőház közigazgatási bizottságának 1876. március 17-én tartott ülésén TISZA Kálmán belügyminiszter tájékoztatásként ismer-tette „az erdélyi és azokkal szomszédos némely törvényhatóságok területén eszközölendő kiiga-zításoknak még véglegesen meg nem állapított tervezetét.” Ennek székelyföldi vonatkozásai: Csíkszék és Udvarhelyszék is megmarad önálló törvényhatóságnak. Háromszékkel kapcsolato-san két alternatívát vázolt a tervezet. Az elsőben Háromszékhez csatlakozna Brassó vidéke és Bardócszék is, egyrészt azért, mert ez utóbbi fekvésénél fogva is odakívánkozik, másrészt mert ez a lakosság rég óhajtott vágya, a másik elképzelés szerint Brassó környéke nem csatlakozna Háromszékhez, hanem önálló megyét alkotna. 1876. március 23-án tartott hatósági közgyűlésen Háromszék közönsége megvitatta a terület módosítási tervezetét, és feliratban fejtette ki véleményét ezzel kapcsolatban a belügymi-niszternek. Brassó vidékének Háromszékhez való csatolására újabb érvekkel hozakodtak elő: több Brassó környéki községnek ezer holdakra menő erdejük, legelőjük található Háromszéken; Brassó városának is ez áll érdekében, minthogy önálló szabad királyi város lévén jövedelmének jelentős részét saját fejlesztésére fordíthatná, nem pedig terhes adminisztrációra költené bevé-teleit; ismeretes a Hétfalu és Brassó közötti hosszú lejáratú per, amelyben, hivatkozva Brassó elnyomó törekvéseire, kérelmezték a hétfalusiak csatlakozásukat Háromszékhez. Udvarhelyszék is közgyűlésen tárgyalta meg elképzeléseit az új megye szervezéséről. Területi gyarapodásukat a következőképpen képzelték: Segesvárszék egy részével, beleértve Segesvár városát is; Kőha-lom-székkel, s Miklósvárszék egy részével Köpecig.

1876. május 18-án az országgyűlés közigazgatási bizottsága élén vita tárgyát képezte Háromszék megye területi szabályozása is. KÜNLE József tartotta fenn a háromszéki álláspontot, amely szerint az egyesült Brassó-Háromszék me-gye székhelyéül Sepsiszentgyörgyöt javasolta. Az indítványt megelőzőleg határozatba ment át, hogy Bardóc fiúszék Udvarhely megyének marad. A felszólalók különböző nézeteket képviseltek. TIBÁD Antal és MOCSÁRI Lajos a háromszékiek pártján állottak, míg LÉSZAI Lajos szerint az egyesítés a szászok részéről ellenséges érzelmeket váltana ki, WÄCHTER Frigyes brassói képviselő pedig kikelt az indítvány ellen, hangsúlyozva, hogy Brassó nem szándékszik önálló várossá válni, hanem vidékével együtt szeretne maradni. Ez alkalommal olvasták fel a hétfalusi magyarság 600 aláírással megerősített kérését, amelyben Háromszékhez való csatlakozásukról értekeztek. TISZA Kálmán belügyminiszter nem tartotta méltányosnak a Brassó körüli falvak Háromszékhez való csato-lását, annál is inkább, mert mindkét megyét életképesnek tekintették. A szavazásra bocsátott törvényjavaslatot egyetlen szótöbbséggel fogadták el.

A képviselőház 1876. június 7–8-án tartott ülésszakán tárgyalta a közigazgatás módo-sításáról szóló törvényt, ahol ismételten napi-
rendre került Háromszék és Brassó egyesítésé-nek a kérdése. KÜNLE József részletekbe me-nően elemezte az egybeolvasztás politikai és gazdasági előnyeit. Előterjesztését konkrét adatok-kal támasztotta alá. A belügyminiszter azonban ez esetben is az egyesítés ellen szólt. Gróf NEMES Nándor támogatta a KÜNLE indítvá-nyát, mint ahogy KÖNCZEI Károly, ORBÁN Balázs, ZSEDÉNYI Ede, BERECZKI Sándor, SIMONYI Ernő, BAKCSI Ferenc is. Többen közülük a csángó magyarok Háromszékhez csa-tolását létszükségletnek tekintették, főként birtokjogi és egyházügyi szempontból. Az ellenzők közül megemlítjük WÄCHTER Frigyes, KAS-PER Mihály szász képviselőket, valamint CSER-NÁTONI Lajos, HELFY Ignác és báró KE-MÉNY Gábor nevét. A kormány azonban ezúttal is elzárkózott a kellemetlennek tűnő határozat hozatalától, sőt a miniszterelnök azt is felvetette, hogy ha a képviselőház mégis az egyesülés mellett szavazna, azt Brassó központtal tegye. KÜNLE József, felismerve azt a veszélyt, amely a miniszterelnöki felszólalásban rejlett, ennek elhárítására ellenindítványt terjesztett elő, amelyben ezúttal a két különálló megye szükségessége mellett szállt síkra. A szavazás után a benyújtott módosítások elestek, és immár törvényerőre lé-pett Háromszék megye és Brassó különálló tör-vényhatóságkénti megalakulása.

Ha már nem sikerült a két szomszédos vidék közigazgatási egyesítése, az viszont való-sággá vált, hogy SZENTIVÁNYI Gyulát, Há-romszék főispánját egyúttal Brassó megye főispánjává is kinevezzék. Brassó megye alakuló közgyűlését szeptember 4-én tartották. Néhány nap múlva, szeptember 7-én sor került Három-szék alakuló ülésére is, melynek ideiglenes bizottsága 236 tagból állott. Belügyminiszteri rendelettel Felsővolált is Háromszék megyéhez csatolták. Felsőkaratna helyett pedig ettől fogva a Karatna elnevezést használták. Háromszék megye a következő Felsőfehér megyei helységekkel gyarapodott: Márkos, Nyén, Bodola, Bodza vidéke, Lüget, Nyárospatak, Előpatak, Hidvég, Árapatak, Erősd, Bükszád, Mikóújfalu, Alsóvolál, Felsővolál, Karatna, Peselnek, Szárazpatak. Ezek közül Nyén, Bodola, Márkos, Bodzavám kéréssel fordultak a belügyminiszterhez Brassóhoz való csatlakozásuk érdekében. Háromszék közgyűlésén szeptember 26-án elutasították az elszakadási kérést. 1877-ben az addig Udvarhelyszékhez tartozó Telegdi-Bacon egyesült Sepsibaconnal és így Háromszék megyéhez kerülhettek. Bardócszék sem tudott belenyugodni Udvarhelyhez tartozásával, mint ahogy a Nagyküküllő megyénél lévő Ürmös is 1878-ban sikertelenül kérelmezte Háromszékhez való csatlakozását.

1877-ben Háromszék megyét 6 szolgabírói járásra osztották: Kézdi-Alsójárás Alsó-csernáton székhellyel, Kézdi-Felsőjárás Kézdi-vásárhellyel, Orbaijárás Kovásznával, Sepsialsó-járás Sepsiszentgyörggyel, Feketeügy melletti járás Uzonnal, Miklósvárszéki járás Nagyajtával. Ugyanakkor az országgyűlési választókerülete-ket is kijelölték: Kézdi választókerület alsócser-nátoni székhellyel, Orbai választókerület Ko-vászna, Sepsi választókerület Illyefalva, Miklós-várszéki választókerület Nagyajta központtal.

1887 nyarán SZENTIVÁNYI Gyulát sa-ját kérésére felmentették Háromszék megye főispáni hivatalából, helyébe pedig hatolykai PO-
TSA Józsefet, Kisküküllő megye alispánját nevezték ki. SZENTIVÁNYI Gyula 1875. május 19-én vette át hivatalát, kolozsvári törvényszéki bíróból lett Háromszék közigazgatási vezetője. Ő volt az utolsó főkirálybíró és aztán Háromszék megye első főispánja. A megye kikerítése érde-kében kifejtett rendkívüli erőfeszítéseinek jutal-mául 1877. június 24-én Sepsiszentgyörgy város képviselő testületének határozata alapján a város díszpolgárává választották. Időközben kinevez-ték Brassó megye főispánjává, s rövid időn belül Fogaras megye vezetésével is megbízták.

Az 1876–77 évi megyerendezés során a szász és székely székeket az egységes megye-rendszerbe tagolták, 15 vármegye alakult a tör-téneti Erdély területén, elnevezésükben lehetőleg őrizve múltjuk hagyományait. A megyék élén mindenütt a kinevezett főispán állt, mint a kormányhatalom képviselője, míg az igazgatás ügyeit a megyegyűlés által 6 évre választott al-ispán és alárendeltjei, a járásokban az ugyan-csak választott szolgabírák intézték. Csökkent a megyék önállósága és erősödött a centralizáció. A megyegyűlés maradt a parlament mellett az egyetlen vitafórum, ahol az országos politika kérdéseivel is foglakozhattak, és határozatokat hoztak.10

Jegyzet


1. KŐVÁRI László: Erdély története VI. Pest. 1866. 139 l.

2. BARTA János: A nevezetes tollvonás, Budapest. 1978. 83. l.

3. KŐVÁRI i.m. 149 l.

4. Állami Levéltár, Sepsiszentgyörgy. 351. alap. Árkos község dokumentumai.

5. Erdély Története, III. Budapest. 1987. 1429 l.

6. Idem. 1435 l.

7. Idem. 1483 l.

8. Háromszék Vármegye, Emlék Könyv, Magyarország ezeréves fenn-állása ünnepére, Sepsiszentgyörgy 1899. 141–146 l.

9. Nemere. 1875, 69 szám. A tanulmányban előforduló helytörténeti adatok a Nemere című, Brassóban, majd Sepsiszentgyörgyön megjelenő újság 1874–1887 évfolyamaiból származnak, a továbbiakban ezekre nem hivatkozunk.

10. Erdély Története III. 1634–1635 l.

ACTA - 1998 (A Székely Nemzeti Múzeum, a Csíki Székely Múzeum
és az Erdővidéki Múzeum Évkönyve)

 

 

 
< Előző   Következő >
 
Erdélyi Top10 | relatio.ro - Az információ

| www.szekelyfoldert.info | Minden jog fenntartva © 2005-2006 | Digital Studio |