2019. augusztus 26. hétfő, Ma Izsó napja van. Ez az év 238. napja. Holnap Gáspár napja lesz. Advertisement
www.szekelyfoldert.info
Főoldal arrow Elektronikus Könyvtár arrow Acta Siculica 2005/1 arrow Természettudomány arrow Az Olt vízgyűjtő medencéjének felső szakaszán előforduló pókok (Arachnida: Araneae) faunisztikai és ökológiai vizsgálata
Főoldal
Székelyföld
Elektronikus Könyvtár
Kép-Tár
Author Info Module




Az Olt vízgyűjtő medencéjének felső szakaszán előforduló pókok (Arachnida: Araneae) faunisztikai és ökológiai vizsgálata PDF Nyomtatás E-mail
Írta: URÁK István   

(Kivonat)

Az Olt vízgyűjtő medencéjének felső szakaszán előforduló pókok (Arachnida: Araneae) faunisztikai és ökológiai vizsgálata

Jelen dolgozatban az Olt vízgyűjtő medencéjének felső szakaszán végzett arachnológiai kutatások eredményei kerülnek bemutatásra. Hogy minél átfogóbb képet kapjunk a terület pókfaunájáról és az itt élő pókok ökológiai szerepéről, tipikus és speciális természetes és mesterséges élőhelyeket egyaránt megvizsgáltunk.

Összesen 234 pókfajt azonosítottunk, amelyek 25 családot képviselnek. Ezek közül 4 faj esetében kiderült, hogy Romániában még nem voltak jelezve (Halorates distinctus, Lepthyphantes insignis, Notioscopus sarcinatus, Trichoncus hackmani). Találtunk 7 olyan fajt is, amelyek szerepelnek ugyan az irodalomban  korábbi fajlistákon, de előfordulásuk Románia faunájában mindeddig kérdéses volt, mivel hiányoztak a bizonyító példányok a gyűjteményekből (Meioneta affinis, Walckenaeria kochi, Clubiona diversa, Clubiona stagnatilis, Gnaphosa nigerrima, Haplodrassus moderatus, Zelotes clivicola).

Megvizsgáltuk, hogy a pókcsaládok hogyan vannak képviselve a mintáinkból meghatározott pókok faj- és egyedszáma szerint és melyik mintavételezési területen érték el a pókok a legnagyobb biodiverzitást. Követve a havi dinamikát megtudtuk, hogy az Olt vízgyűjtő területének felső szakaszán uralkodó körülmények között, hogyan alakul a pókok faj- és egyedszáma egyik hónapról a másikra, és melyek azok a hónapok, amikor a legnagyobb faj- és egyedszámmal találkozhatunk.

Az adataink ökológiai elemzéséhez kiszámítottuk az abundanciát, a dominanciát, a frekvenciát, az ökológiai affinitást (JACCARD-index) és szimilaritást (HORN-index).

Bevezetés

Annak ellenére, hogy Erdély számos egyedi geológiai, földrajzi, ökológiai és etnográfiai értékkel rendelkezik, természet-, környezet- és tájvédelmi rezervátumokkal és védett területekkel alig találkozunk. Ennek oka az egyes területekre vonatkozó adatok és ismeretek hiánya. Ezért fontos olyan tanulmányok elkészítése, melyek nélkülözhetetlenek megfelelő dokumentációk összeállításához, az egyes területek védelem alá való helyezésének indoklásához és a megfelelő védelmi stratégiák kidolgozásához.
Kutatási munkám témája az Olt vízgyűjtő medencéjének felső szakaszán előforduló pókok faunisztikai és ökológiai vizsgálata. A téma kiválasztásában fontos szerepet játszott az a tény, hogy mindmáig nem jelent meg olyan átfogó dolgozat, amely ennek a területnek a pók faunájával foglalkozott volna. Pedig fontos az ilyen jellegű tudományos dolgozatok publikálása, mivel ezeknek az adatait fel lehet használni természetvédelmi célokra: védelmi stratégiák és a fenntartható fejlődést biztosító tervek kidolgozásához, valamint újabb területek védelem alá való helyezéséhez szükséges dokumentációk összeállításához és a védettség szükségességének megindoklásához. Reméljük, hogy dolgozatunk megfelelő kiindulópontot fog jelenteni a jövőben újabb kutatásoknak és felméréseknek.

Anyagok és módszerek

Az Olt forrása 1280 m tengerszint feletti magasságban található, a Nagyhagymás mészköves masszívum (1793 m) és a Sípos kristályos masszívum (1566 m) találkozásánál (UJVÁRI 1972). Teljes hossza a forrástól a Dunába való beömléséig 706 km, és körülbelül 130 mellékfolyója van, melyekből 57 a jobb oldalról, 73 a bal oldalról ömlik be. Vízgyűjtő medencéje 24.300 km2, ami magába foglalja az ország területének egytizedét (PANIGHIANT 1969). Románia hidrográfiai rendszerében az Olt a negyedik helyet foglalja el, a Szeret, a Maros és a Prut után (UJVÁRI 1972).
A domborzati formák jellegzetességei szerint az Olt vízgyűjtő medencéjének három részre osztjuk: felső szakasz (a forrástól Rákosig), középső szakasz (Rákostól Râmnicul Vâlceaig) és alsó szakasz (Râmnicul Vâlcetól a Dunába való beömlésig) (UJVÁRI 1972).
Az Olt vízgyűjtő medencéjének felső szakasza Románia központi részében foglal helyet. A két földrajzi koordináta, a 25o keleti hosszúsági és a 46o északi szélességi, amelyek az országot nagyjából négy egyenlő részre osztják, az Olt vízgyűjtő medencéjének felső szakaszán metszik egymást. Az 13.325 km2-es területen harmonikusan illeszkednek a különböző változatos domborzati formák, a magas hegyek alpesi régióitól a folyók völgyében elterülő mezőkig, az 1793 m-es magasságtól (Nagy-Hagymás) a 357 m-es magasságig (Vöröstorony). Mindez meghatározza a medence jellegzetes éghajlatát, ami átmenetet képez a mérsékelt kontinentális és óceáni között (TÖVISSI 1977).
Gyűjtőhelyeinket úgy választottuk meg, hogy minden fontosabb élőhely képviselve legyen, nem feledkezve meg a speciális védett területekről és az antrópikus környezetről sem.
Mivel a pókok igen változatos élettereket népesítenek be, a gyűjtési módszerek is nagyon változatosak kell legyenek. A leggyakrabban alkalmazott gyűjtési módszerek: talajcsapdázás, fűhálózás, kopogtatás, talajrostálás. A begyűlt biológiai anyagot üvegcsékben, mintánként felcímkézve, 70o-os etil-alkohol oldatban tároltuk. A különböző ízeltlábú-csoportok szétválogatása és meghatározása binokuláris sztereómikroszkóp segítségével történt a laboratóriumban.
A fajokat  LOCKET & MILLIDGE 1951, LOKSA 1969 és1972, FUHN & NICULESCU-BURLACU 1985, STERGHIU 1985, HEIMER & NENTWIG 1991, FUHN & GHERASIM 1995 határozókulcsai alapján azonosítottuk.
Sok faj azonosítása genitália-preparátum módszerével történt. Az ivarszerveket rovartűk segítségével emeltük ki és 10-20%-os káliumhidroxid (KOH) oldatba helyeztük egy-két napig. Végül 70o–os etil-alkoholban mostuk le és tároltuk rövid átlátszó kapillárisban a megfelelő faj mellé helyezve.

Eredmények

A kutatási munkánkat 1996-ban kezdtük el és azóta is folyamatosan végezzük. Eddig összesen 4645 pókot gyűjtöttünk be, amelyből 2707 (58,28%) felnőtt, ebből 1658 (35,69%) hím  és 1049 (22,58%) nőstény, valamint 1938 (41,72%) ivaréretlen.
Megfigyelhető, hogy a felnőtt, ivarérett pókok közül hímek nagyobb arányban vannak képviselve mint a nőstények (1. ábra). Ez nem tükrözi teljes értelemben a valóságot, mivel a természetben sokszor éppen a fordítottja figyelhető meg. Főleg a szociális fajok esetében, amelyek kisebb-nagyobb kolóniákat képeznek, a nőstények aránya akár 5-10-szerese is lehet a hímekének (FOELIX 1996). A mi esetünkben a legtöbbet használt gyűjtési módszer (talajcsapdázás) és a pókok viselkedése közötti kölcsönhatással magyarázható a kapott arány. A talajcsapdákba sokkal nagyobb valószínűséggel esnek bele azok az ízeltlábúak, amelyek aktívabbak, többet mozognak a talaj felszínén. A pókoknál pedig az ivarérettség elérése után a hímek sokkal aktívabbak mint a nőstények, mivel ők keresik fel a nőstényeket párosodás céljával és ezért sokkal nagyobb eséllyel esnek bele a talajcsapdákba. 

Image

1. Ábra. A pókok kor- és nemek szerinti összetétele.
(M = hím, F = nőstény, J = juvenilis, ivaréretlen)

Összesen 234 fajt sikerült azonosítani az eddig begyűjtött anyag alapján, amelyek 25 családot képviselnek (1. Táblázat).
A fajszám alapján legjobban képviselt családok a vitorláspókok (Linyphiidae: 23,50%, 55 faj), a farkaspókok (Lycosidae: 14,53%, 34 faj), az ugrópókok (Salticidae: 9,40%, 22 faj), a kövipókok (Gnaphosidae: 8,12%, 19 faj), a keresztespókok (Araneidae: 7,69%, 18 faj), a kalitpókok (Clubionidae: 5,56%, 13 faj) és a törpepókok (Theridiidae: 5,13%, 12 faj). Ez a hét család magába foglalja az azonosított fajok 73,93%-át, a fajok maradék 26,07%-a a többi tizennyolc családba (Scytodidae, Segestriidae, Nesticidae, Pisauridae,  Cybaeidae, Corinnidae, Sparassidae)  sorolható be.  Hét ezen családok közül egyetlen faj által van képviselve.
Ha a pókok családokba való besorolásánál a fajszám helyett az egyedszámot vesszük alapul, az előzőtől eltérő eredményt kapunk. Ebben az esetben a farkaspókok (Lycosidae: 48,25%, 2241 egyed) dominálnak, mivel ebbe a családba sorolható be a gyűjtött pókok szinte fele. Utána következnek a karolópókok (Thomisidae (8,01%, 372 egyed), a vitorláspókok (Linyphiidae: 7,62%, 354 egyed) és keresztespókok (Araneidae: 5,77%, 268 egyed), míg a többi család az egyedeknek kevesebb mint 5%-a által van képviselve. Három családot (Cybaeidae, Corinnidae, Sparassidae) egyetlen egyed képvisel (2. Ábra).

Image 

 2. Ábra. A pókcsaládok százalékos aránya.

Az összesen meghatározott 234 pókfaj közül 4 faj eddig nem volt jelezve Romániában: (Halorates distinctus (SIMON, 1884), Lepthyphantes insignis O.P.-CAMBRIDGE, 1913, Notioscopus sarcinatus (O.P.-CAMBRIDGE, 1872) és Trichoncus hackmani MILLIDGE, 1955. Ezeken kívül 7 másik olyan fajt is sikerült azonosítani, amelyek annak ellenére, hogy szerepelnek az irodalomban, jelenlétük a Román pókfaunában mindeddig kérdéses volt, mivel hiányoztak a bizonyító példányok. Ezek a következők: Meioneta affinis (KULCZYNSKI, 1898), Walckenaeria kochi (O.P.-CAMBRIDGE, 1872), Clubiona diversa O.P.-CAMBRIDGE, 1862, Clubiona stagnatilis  KULCZYNSKI, 1897, Gnaphosa nigerrima L.KOCH, 1877, Haplodrassus moderatus (KULCZYNSKI, 1897), Zelotes clivicola (L.KOCH, 1870).
Halorates distinctus (SIMON, 1884), faunára új elem, és a génusz (nem) is új, ez az első képviselője amit az ország területéről jeleznek. Régebben a fajt a Collinsia (O.P.-CAMBRIDGE, 1913) nembe sorolták, de ez MILLIDGE (1977) szerint szinonim a Halorates nemmel és áthelyezték a fajt. Eddig Európa nyugati és déli részéből volt ismert, valamint Nagy Britanniából. Viszonylag könnyen felismerhető és azonosítható a cimbium jellegzetes alakjáról és a lábszáron található tövisről (6. ábra). Ritka faj, amely a nedves élőhelyeket kedveli (ROBERTS 1987, HEIMER & NENTWIG 1991). Nekünk egyetlen hím példányt sikerült gyűjtenünk az Olt árterületén, talajcsapdával.
Lepthyphantes insignis O.P.-CAMBRIDGE, 1913, a vitorláspókok (Linyphiidae) családjából, a pallidus csoportból, eddig nem jelenik meg egyetlen Román faunalistán sem (WEISS & PETRIŞOR 1999, WEISS & URÁK 2000), de nemrég volt már gyűjtve Romániában több helyiségből is: Máramarosból (FETYKO & MIHAIL 2002), a Retezát-hegységből (FETYKÓ & URÁK 2003) és most újabban egy Köpec melletti szénbányából  került elő 2 hím és 4 nőstény (leg. János TOMPOS). Eddig Európa központi és nyugati részében és Nagy Britanniában gyűjtötték (ROBERTS 1987, HEIMER & NENTWIG 1991).  
Notioscopus sarcinatus (O.P.-CAMBRIDGE, 1872) vitorláspók (Linyphiidae) egy nagyon ritka faj, amely vörös listán szerepel több Észak-, Nyugat- és Közép-Európa-i országában (HARMS et al. 1984). Kedveli a nedves élőhelyeket, tőzegmohás lápokat (RĖLYS et al. 2002, RĖLYS & DAPKUS 2002). Nekünk összesen 14 nőstényt sikerült gyűjteni a Lassúág- és Kerekbikk-lápokban, a Nemere hegységben.
Trichoncus hackmani MILLIDGE, 1955, szintén a vitorláspókok (Linyphiidae) családjának a képviselője, első jelzése Románia faunájában. Európa több országából is ismert már, mezőgazdasági területeken is előfordul. Nagy Britanniában a déli, dél-keleti partvidéken gyűjtötték száraz levelek között (ROBERTS 1987). Az általunk gyűjtött két példány, egy hím és egy nőstény, a Köpec melletti gyümölcsösből kerültek elő.
Meioneta affinis (KULCZYNSKI, 1898), egy másik vitorláspók (Linyphiidae), egy palearktikus faj, amelynek szinonimjai a Sintula a., M. beata. Nyár elején ivarérett, különböző élőhelyeken fordul elő: lápokban, száraz gyepeken, erdőkben – nem érzékeny a nedvességre (ROBERTS 1987, HEIMER & NENTWIG 1991). A Köpec melletti gyümölcsösben gyűjtöttünk egyetlen nőstényt, talajcsapdával.
Walckenaeria kochi (O.P.-CAMBRIDGE, 1872) vitorláspók (Linyphiidae), szerepel a romániai faunalistákon (WEISS & PETRIŞOR, 1999; WEISS & URÁK, 2000) de csak irodalmi adatok alapján került fel ezen listákra (FUHN & OLTEAN 1970), mivel abban az időben nem voltak bizonyító példányok a gyűjteményekben. Azóta sikerült azonosítani a fajt két hasonló élőhelyről is: a Szenétei-lápból (GALLÉ & URÁK 2001) és a Nemerei-lópokból (Lassúág és Kerekbikk), ahonnan 5 nőstényt gyűjtöttünk talajcsapdával.  
Clubiona diversa O.P.-CAMBRIDGE, 1862, şi Clubiona stagnatilis  KULCZYNSKI, 1897, két kalitpók (Clubionidae), amelyek szerepelnek az irodalomban (CHYZER & KULCZYNSKI 1897, ROŞCA 1936, 1937, 1938) de hiányoztak a gyűjteményekből. Kedvelik a nedves helyeket, lápokat, ahol nem túl sűrű és nem túl magas a növényzet. Szinte egész évben találhatunk ivarérett példányokat, márciustól októberig.
A C.  diversa Közép-Európábál és Nagy Britanniában elterjedt, míg a C. stagnatilis az egész kontinensen előfordul (ROBERTS 1987, HEIMER & NENTWIG 1991). Mi tavasszal gyűjtöttünk talajcsapdával 1 him C. diversa-t a Köpec melletti gyümölcsösben és 2 hím C. stagnatilis-t az Olt árterületén.  
Gnaphosa nigerrima L.KOCH, 1877, a kövipókok (Gnaphosidae) családjának képviselője most van második alkalommal jelezve Romániából. Első alkalommal a Szenétei-lápból került elő 2 nőstény (GALLÉ & URÁK, 2001), utána a Lassúági-lápból, a Nemere-hegységből, ahonnan egy hím példányt gyűjtöttünk talajcsapdával. Egy nagyon ritka faj, észak- és közép-európai országok vöröslistáin szerepel, mint szigorúan védett és veszélyeztetett faj (HARMS et al. 1984). Felnőtt egyedek egész évben gyűjthetők, májustól novemberig. A tőzegmohás (Sphagnum sp.) és törpenyíres (Betula nana) oligotróf lápokat kedveli Preferă (GRIMM 1985, HEIMER & NENTWIG 1991).
Haplodrassus moderatus (KULCZYNSKI, 1897), egy másik ritka képviselője a kovi pókok (Gnaphosidae) családjának, amely szintén a nedves élőhelyeket kedveli, különösen a tőzegmohás oligotróf lápokat. Hasonló élőhelyekről került elő a faj Litvániából és Finnországból (RĖLYS et al. 2002, RĖLYS & DAPKUS 2002), de előfordul európa többi északi és központi országában is (HEIMER & NENTWIG, 1991). Kerekbikk-lápban, a Nemere-hegységben egy hím példányt gyűjtöttünk talajcsapdával.  
Zelotes clivicola (L.KOCH, 1870) a kövipókok családjából (Gnaphosidae), nyílt erdőkben, cserjésekben és lápokban fordul elő 2000 m tengerszínt feletti magasságig.  Felnőtt egyedeket márciustól októberig találunk. Szinte egész Európában elterjedt, hiányzik Nagy Britanniából (GRIMM 1985, HEIMER & NENTWIG 1991). 14 hímet és 6 nőstényt gyűjtöttünk talajcsapdával a Baróti-hegyekben, fenyőerdőben (Pinus silvestris és Pinus nigra) és az erdőirtások helyén.
Az pókok faj-és egyedszám szerinti megoszlása a gyűjtőhelyeken (3. Ábra) szoros összefüggésben van az egyes fajok tűrőképességével. A fajgazdagság és egyedszám változik egyik gyűjtési helytől a másikig. Csupán két esetben haladja meg ez az érték a 10%-ot úgy a faj-, mint az egyedszám esetén. Ez a két élőhely az Olt árterülete és az erdőirtás. Mindkét esetben várható volt ez az eredmény. Az Olt árterületén nagyon változatos, mozaikos élőhelyeket találunk: nyílt vízterület, növényzet nélküli partsáv, lágyszárú növényzet, fás vegetáció keveredik egymással, ami nagyon sok fajnak biztosít kedvező létfeltételeket. A másik esetben a nagy faj- és egyedszám azzal magyarázható, hogy a frissen kivágott erdő helyén még megtalálhatók a tipikus erdőlakó fajok, de ugyanabban az időben megjelennek új fajok, amelyek a szukcessziónak ebben a korai szakaszában tesztelik ezt az újonnan kialakult élőhelyet.
A többi gyűjtőhely esetében a fajok és egyedek aránya kisebb mint 10%. A legtöbb esetben 5-10% között váltakozik, valamint két gyűjtőhelyen nem éri el az 5%-ot sem: a tisztáson és a bükkösben, ahol a gyűjtéseket gyakran megzavarták különböző tényezők, de a bükk erdőben amúgy sem kedvezőek az ökológiai tényezők a pókok számára.

 Image

3. Ábra. A pókok megoszlása a gyűjtőhelyeken.

A – Fűzesek az Olt árterületén (As. Saponario – Salicetum purpureae);
B – Kaszálóként használt gyepek (As. Agrostetum stoloniferae);
C – Legelőként használt gyepek (As. Agrostetum stoloniferae);
D – Tisztás a Baróti-hegyekben (As. Festuceto (rubrae) - Agrostietum);
E – Nemkezelt, hagyományos kihasználású vegyes gyümölcsös; 
F – Bükkerdő (As. Carpino - Fagetum sylvaticae );
G – Fenyőerdők erdei- és fekete fenyővel (Pinus silvestris és Pinus nigra);
H – Tölgyesek (As. Querco petraeae - Carpinetum) ;
I – Erdőirtások;
K – Nemerei lápkomplex (As. Carici rostratae – Sphagnetum, Agrostio - Deschampsietum caespitosae) ;
L – Épület.

A pókok havi dinamikájának elemzése alapján arra a köbvetkeztetésre jutottunk, hogy a legtöbb faj és egyed májusban, júniusban és júliusban volt begyűjtve. Januárban, februárban és márciusban gyűlt be a legkevesebb pók. A hideg téli hónapokban a pókok, mint legtöbb ízeltlábú, hibernálnak. A télen gyűjtött pókok többsége épületekből  (Scytodes thoracica (LATREILLE, 1802), Steatoda bipunctata (LINNAEUS, 1758)) vagy fák kérge alól (Salticus zebraneus  (C.L.KOCH, 1837)) került be. Tavasszal a faj- és egyedszám növekedni kezd, májusban érve el a maximumot, ami a fajszám esetén 21,39%, egyedszán esetén pedig 27,64%. A következő hónapokban ez az arány csökkenő tendenciát mutat, de júniusban és júliusban még elég magas, 20% körüli értékeket mutat.  Az őszi hónapokban viszont egy erőteljes csökkenés figyelhető meg. (4. Ábra).

 Image

4. Ábra.  A pókok havi dinamikája.

A JACCARD-index segítségével, a fajok affinitása alapján, összehasonlítottuk a gyűjtőhelyeket. A számításokhoz és a dendrogram elkészítéséhez a SynTax nevű statisztikaprogramot használtuk.
A dendrogram (5. Ábra) elemzéséből kiderül, hogy a tanulmányozott élőhelyek milyen affinitási csoportokat alkotnak. Ilyenek az erdőirtás és a gyümölcsös, a kaszáló és a legelő vagy a három erdőtípus (fenyves, bükkös, tölgyes). Az utóbbi két csoport, a két gyep és a három erdő esetén, evidens az affinitás, mivel ökológiai szempontból szinte azonos élőhelyekről van szó. Azonban a gyümölcsös és a erdőirtás látszólag teljesen eltérnek egymástól, mégis a közös fajok száma elég nagy. Ha megvizsgáljuk ezeket a közös fajokat, azt vesszük észre, hogy a többségük higrofil, nedves élőhelyeket kedvelő vagy olyan fajok, amelyek a nyílt élőhelyeket kedvelik és elég jól tűrik a zavarást is. Ez már magyarázza, hogy miért került ugyanabba az affinitási csoportba az erdőirtás és a gyümölcsös. A lápban és az épületekben gyűjtött pókok
A három affinitási csoport közül az első kettő affinitása áll közelebb egymáshoz, ezért ők együtt egy nagyobb csoportot alkotnak, amely az Olt árterületével mutat affinitást, majd mind együttesen az erdőkkel mutatnak hasonlóságot. A másik két élőhely nagyban különbözik az összes többitől. Ez várható is volt a lápok esetében, de kissé meglepő, hogy a tisztás is ennyire elkülönül a többi élőhelytől.

Image
 

5. Ábra. A gyűjtőhelyek szimilaritása a pókok ökológiai affinitása alapján.
(A – Olt érterülete, B – kaszáló, C - legelő, D – tisztás E – gyümölcsös, F - bükkös,
G - fenyves, H – tölgyes, I - erdőirtás, K - lápok)

A frekvencia és abundancia nagyon fontos ökológiai indexek, amely az egyes fajok jelenlétére és arányára utalnak az egyes próbákban vagy biocönózisokban.
Az Olt árterületén a legnagyobb relatív abundanciával rendelkező faj a Pardosa amentata (49,55%), legnagyobb éves átlagfrekvenciájú faj pedig az Oedothorax retusus (60,83%). Elemeztük ezen fajok abundancia illetve frekvencia értékeinek a havi dinamikáját.  A P. amentata esetében két maximumot kaptunk, egyiket májusban, a másikat augusztusban (6. Ábra). Ebből arra lehet következtetni, hogy a fajnak két nemzedéke van egy évben.
 

Image 

6. Ábra. A Pardosa amentata dinamikája a relatív abundancia alapján.

Az O. retusus konstans faj ezen a gyűjtőhelyen, szinte minden csapdában egész évben találtunk felnőtt, ivarérett egyedeket. A legnagyobb frekvencia értékeket májusban találtuk (80%), a legalacsonyabbakat szeptemberben (20%) (7. ábra). 

Image

7. Ábra. Az Oedothorax retusus frekvenciaértékeinek havi dinamikája az Olt árterületén.

A természetes gyepeken legnagyobb frekvenciával előforduló faj az Alopecosa pulverulenta (Lycosidae), 25% éves átlagértékkel és két 50%-os csúccsal májusban és szeptemberben, ami azt sugallja, hogy két generációja van egy év folyamán.
A gyümölcsösben eudomináns faj az Aulonia albimana. A legnagyobb abundancia értéket júniusban érte el (28,81%), az őszi hónapokban, szeptemberben és októberben nem gyűjtöttünk egyetlen példányt sem. A legnagyobb frekvenciával előforduló faj az Alopecosa pulverulenta volt, 30%-os évi átlagfrekvenciával, valamint egy jelentős maximummal májusban (80%) és két kisebb csúccsal augusztusban és szeptemberben (50%). Ezek az adatok megegyeznek a gyepek esetében kapott eredményekkel, ami igazolja azt a feltőtelezésünket, hogy az Olt vízgyűjtő medencéjének felső szakaszán uralkodó viszonyok között ennek a fajnak két generációja van egy évben.
A bükkösben érdekes a Callobius claustrarius és Coelotes inermis relatív abundanciájának a havi dinamikája. E két hasonló ökológiai igényekkel rendelkező faj időben osszák meg a teret. Az első faj május, június és július hónapokban dominál, a másik augusztusban és szeptemberben. A legnagyobb éves átlagfrekvenciát a Zora silvestris (Zoridae) faj esetében számítottunk (31,25%). Két egymás utáni hónapban ér el maximális értéket a frekvenciája, ,májusban és júniusban (50-50%). A következő faj egy farkaspók, a Xerolycosa nemoralis (Lycosid), 25%-os éves átlagfrekvencia értékkel, ami az éves dinamikáját tekintve fokozatosan nő júliusig, elérve itt egy 40%-os maximumot, utána újra elkezd csökkenni (8. Ábra).

Image

8. Ábra. A Xerolycosa nemoralis frekvenciaértékeinek havi dinamikája a bükkösben.

A fenyőerdőben a legnagyobb relatív abundanciája egy eudomináns fajnak, a Pardosa alacris nevű farkaspóknak van. Ugyanez a faj éri el a legmagasabb frekvenciaértéket is 35%-os éves átlaggal, és egy 80%-os maximummal májusban, valamint egy 70%-os csúccsal júniusban. Utána a frekvencia értéke 25%-ra csökken júliusban, miután a faj teljesen eltűnik.
A tölgyesben eudomináns fajok a Pardosa alacris és P. lugubris. Szintén e két pókfaj a legkonstansabb a P. lugubris  49,33%-os átlaggal és a P. alacris  36%-os évi átlagfrekvenciával. Mindkét faj maximális frekvenciát (100%) ér el májusban és egy magas csúcsot júniusban (80%).
Az erdőirtásban a legnagyobb a fajgazdagság, innen sikerült gyűjteni a legtöbb fajt, viszont ezek kevés egyed által vannak képviselve. Legnagyobb abundenciájú fajok az Alopecosa pulverulenta és a Xerolycosa nemoralis. A 20%-ás éves átlagfrekvencia értéket is csak ez a két faj haladta meg. A X. nemoralis, ahol ez az érték 29,33%, és az A. pulverulenta (Lycosidae), valamivel kisebb frekvenciával (20,69%). Mindkét faj  eukonstansnak tekinthető, mivel az első a frekvenciája júliusban 82,35%, a másik fajnál pedig májusban van egy 94,74% -os csúcs.
A Nemere-hegységben található láp-komplexumban (Kerekbikk, Lassúág) a gyűjtési idő sokkal rövidebb volt, csak júliusra korlátozódott, azért nem általánosíthatunk. Lehet, hogy más hónapokban vagy az éves átlagokat vizsgálva teljesen más eredményeket kapnánk. Legnagyobb dominancia értékeket ebben a hónapban a Pardosa sphagnicola nevű farkaspókra (Lycosidae), egy tipikusan oligotróf tőzeglápokban előforduló faj esetében kaptuk.
A különböző ökoszisztémák vagy gyűjtőhelyek szimilaritása több index segítségével is kiszámítható. Minden ilyen indexnek megvan az előnye és a hátránya.
A HORN-index előnye, hogy lehetővé teszi az ökoszisztémák összehasonlítását a domináns, közös és hiányzó fajok alapján. Kiszámíthatjuk a szimilaritást a domináns fajok alapján, de a kisebb frekvenciájú fajok figyelembevételével. Egy másik előnye a módszernek, hogy akkor is felhasználható, ha a minták száma eltérő (WOLDA, 1981).
A dendrogram (9. Ábra) szerint két nagy szimilaritási csoportot lehet elkülöníteni. Az első csoport, ahol a legnagyobb a szimilaritás, a három erdőt és az irtást foglalja magába.  A csoporton belül a legjobban hasonlítanak a bükkös és a fenyves, majd következik a tölgyes és végül az irtás. A másik szimilaritási csoport a kaszálót, a legelőt, a gyümölcsöst, az árterületet és a tisztást foglalja magába, a szimilaritás pedig ezen belül a felsorolás sorrendjében csökken. Végül maradt még egy gyűjtőhely, amely egyetlen szimilaritási csoportba sem illeszkedik be, ez a Nemere-hegységben található láp-komplex.

Image

9. Ábra. A gyűjtőhelyek szimilaritása  HORN-index alapján.

Ha tízes alapú logaritmust használunk, akkor a HORN-index segítségével  összehasonlíthatók a gyűjtőhelyek a kis frekvenciájú fajok dominanciája alapján is.  Ebben az esetben egy olyan dendrogramot kapunk, amelyen a gyűjtőhelyek szimilaritása nagy mértékben hasonlít a JACCARD-indexa segítségével számított ökológiai affinitás alapján szerkesztett denrogramhoz (10. Ábra).

Image

10. Ábra. A gyűjtőhelyek szimilaritása  logaritmált HORN-index alapján.

A – Fűzesek az Olt árterületén (As. Saponario – Salicetum purpureae);
B – Kaszálóként használt gyepek (As. Agrostetum stoloniferae);
C – Legelőként használt gyepek (As. Agrostetum stoloniferae);
D – Tisztás a Baróti-hegyekben (As. Festuceto (rubrae) - Agrostietum);
E – Nemkezelt, hagyományos kihasználású vegyes gyümölcsös; 
F – Bükkerdő (As. Carpino - Fagetum sylvaticae );
G – Fenyőerdők erdei- és fekete fenyővel (Pinus silvestris és Pinus nigra);
H – Tölgyesek (As. Querco petraeae - Carpinetum) ;
I – Erdőirtások;
K–Nemerei- lápkomplex (As. Carici rostratae – Sphagnetum, Agrostio - Deschampsietum caespitosae).

Következtetések:

Az Olt vízgyűjtő medencéjének felső szakaszán összesen 234 pókfajt azonosítottunk, 25 családból.
4 Romániára új fajt sikerült azonosítani (Halorates distinctus, Lepthyphantes insignis, Notioscopus sarcinatus, Trichoncus hackmani).
7 eddig kérdéses faj esetében találtunk bizonyító példányokat (Meioneta affinis, Walckenaeria kochi, Clubiona diversa, Clubiona stagnatilis, Gnaphosa nigerrima, Haplodrassus moderatus, Zelotes clivicola).
A legtöbb faj által képviselt családok a vitorláspókok (Linyphiidae: 23,50%, 55 faj) és a farkaspókok (Lycosidae: 14,53%, 34 faj), míg az egyedszám alapján a farkaspókok (Lycosidae) dominanciája figyelhető meg (48,25%, 2241 egyed).
A leg fajgazdagabb gyűjtőhelynek az Olt árterülete és az irtás bizonyult.
A legtöbb pókfaj által kedvezményezettebb hónapok május, június és július, de a legnagyobb a fajgazdagság májusban.
A JACCARD-indexxel számított ökológiai affinitás szerint a legnagyobb affinitást mutató gyűjtőhelyek két csoportot alkotnak: az egyik magába foglalja az irtást, a gyümölcsöst, a legelőt és a kaszálót, a másik a három erdőtípust, a bükköst, a tölgyest és a fenyvest.
A legnagyobb abundancia értékekkel rendelkező fajok: Pardosa amentata és Oedothorax retusus az Olt árterületén, Alopecosa pulverulenta a tisztáson, Aulonia albimana, Alopecosa pulverulenta és Trochosa ruricola a gyümölcsösben, Callobius claustrarius a bükkösben, Pardosa alacris  és  Pardosa lugubris a fenyvesben és a tölgyesben, Alopecosa pulverulenta és Xerolycosa nemoralis az irtásban.
Domináns fajok: Pardosa amentata az Olt árterületén, Aulonia albimana a gyümölcsösben, Callobius claustrarius, Pardosa alacris és Zora silvestris, a bükkösben, Pardosa alacris a fenyvesben és a bükkösben, Pardosa lugubris a tölgyesben,  Alopecosa pulverulenta az irtásban, Pardosa sphagnicola a lápban.
Legnagyobb frekvencia értékeket kaptunk a következő fajok esetében: Oedothorax retusus az Olt árterületén,  Alopecosa pulverulenta a legelőn, a kaszálón és a gyümölcsösben, Zora silvestris  és Xerolycosa nemoralis a bükkösben, Pardosa lugubris és P. alacris a fenyvesben és a tölgyesben, Xerolycosa nemorali az irtásban. 
A frekvencia és az abundancia értékek felhasználhatók az egyes fajok biológiai ciklusának a tanulmányozására.
A biodiverzitás szempontjából a három erdőtípus (fenyves, bükkös és tölgyes) diverzitása a legkisebb, szimilaritása a legnagyobb.
Hasonló a diverzitás a  gyep típusú ökoszisztémák esetében is (kaszáló, legelő, tisztás és gyümölcsös).
A HORN-index segítségével tanulmányoztuk a tanulmányozott élőhelyek szimilaritását és ökológiai affinitását. Az eredmények igazolják az eddig elmondottakat. Mindkét diagram a terepen észlelteket tükrözi.


Az Olt vízgyűjtő medencéjének felső szakaszán, Erdélyben szívében, Székelyföldön az Olt nagyon változatos természetföldrajzi egységeket érint vagy szel át, amelyek nagy ökológiai diverzitást biztosítanak, gazdag és változatos, de sajnos még mindig kevésbé ismert növény és állatvilággal rendelkeznek.
Kutatásunk célja volt ezen hiányok pótlása. Jelen pályamunka több éves kutatómunka eredményeit tartalmazza. A kutatások nem zárulnak le ezzel, ma is folytatódnak. Folyamatosan végezzük a kutatómunkát és a biológiai anyag feldolgozását. Erdély, Románia, sőt a Kárpát-medencére és a tudományra új fajok is előkerültek, melyeknek leírása folyamatban van. Szintén folyamatban van egyes területek védelem alá való helyezéséhez szükséges dokumentációk összeállítása. 

Köszönetnyilvánítás

Szeretném megköszönni Gallé Róbert szegedi kollegámnak a pókok meghatározásában nyújtott segítségét, valamint dr. Balog Adalbert barátomnak az adatok statisztikai feldolgozásában nyújtott segítségét.
A kutatás anyagi hátterét az Arany János Közalapítvány biztosította, ezúttal is köszönöm segítségüket.

Irodalomjegyzék / References:

FETYKO K., MIHAIL G. M. (2002): Contribuţii la cunoaşterea arachnofaunei  (Araneae) din zona Sighetu-Marmaţiei. Studii şi comunicări. 2-3. 98-101. Satu Mare.
FOELIX R. (1996): Biology of spiders. Oxford University Press, Georg Thieme Verlag, New York, Oxford.
FUHN I.E. & GHERASIM V.F. (1995): Fam. Salticidae. Fauna României. Editura Academiei, Bucureşti.
FUHN I.E. & NICULESCU-BURLACU F. (1985): Fam. Lycosidae. Fauna RSR. Editura Academiei, Bucureşti.
GALLÉ R. és URÁK I. (2001): Contribution to the spiders (Arachnida: Araneae) of upper Mureş river valley with some new data for the Romanian fauna. Entomol. rom., 6: 141-145.
GALLÉ R. és URÁK I. (2002): Faunistical data ont he spiders (Arachnida: Araneae) of the Nemira Montain’s bog complex with two new species for the Romanian fauna. Entomol. rom., 7: 85-88.
GRIMM U. (1985): Die Gnaphosidae Mitteleuropas (Arachnida: Araneae). Verlag Paul Parey, Berlin und Hamburg.
HARMS K. H. et al. (1984): Rote Liste der Spinnen. In: BLAB, J. et al.: Rote Liste der gefährdeten Tiere und Pflanzen der BRD: 122-125. Kilda Verlag, Greven.
HEIMER S. & NENTWIG W. (1991): Spinnen Mitteleuropas. - Paul Parey Verlag, Berlin und Hamburg.
LOKSA I. (1969): Pókok – Araneae I. Fauna Hungariae. Akadémia Kiadó, Budapest.    
LOKSA I. (1972): Pókok – Araneae  II. Fauna Hungariae. Akadémia Kiadó, Budapest.
MAURER R., HANGGI A. (1990): Katalog der Schweizerischen Spinnen. Documenta Faunistica Helveticae. Schweizerischer Bund für Naturschutz.
NENTWIG W., HÄNGGI A., KROPF C., BLICK T. Spinnen Mitteleuropas (Bestimmungsschlüssel). Internet: http://www.araneae.unibe.ch
PANIGHIANT E. (1969):. Valea Oltului. Ed. Cons. Naţional pentru educaţie fizică şi sport. Bucureşti.
PLATNICK N.I. (2000): The world spider catalog. Last updated June 9, 2000. – Internet:
http://research.amnh.org/entomology/spiders/catalog81-87/index.html
POP E. (1960): Mlaştinile de turbă din R.P.R. Ed. Academiei R.P.R. Bucureşti.
RĖLYS V., DAPKUS D. (2002): Similarities between epigeic spider communities in a peatbog and surrounding pine forest: a study from southern Lithuania // European Arachnology 2000. Proceedings of the 19th European Colloquium of Arachnology, Århus 17-22 July.
RĖLYS V., KOPONEN S., DAPKUS D. (2002): Annual differences and species turnover in peat bog spider communities // The Journal of Arachnology. 30: 421.
ROBERTS M. I. (1985): The spiders of Great Britain and Ireland. Volume 1. Harper Collins, London.
ROBERTS M. I. (1987): The spiders of Great Britain and Ireland. Volume 2. Harper Collins, London.
STERGHIU C. (1985): Fam. Clubionidae. Fauna RSR. Editura Academiei, Bucureşti.
TÖVISSI J. (1977): Relieful fluviatildin valea Oltului superior (sectorul Bălan – Porceşti). Studiu geomorfologic. Teză de doctorat. Universitatea „Babeş-Bolyai”. Facultatea de Biologie-Geologie. Cluj-Napoca.
UJVÁRI J. (1972): Geografia apelor României. Ed. Ştiinţifică. Bucureşti.
URÁK I. (2001): Contribuţii la cunoaşterea faunei de păianjeni (Arachnida: Araneae) din Rezervaţia Biosferei Parcul Naţional Retezat –Bul. inf. Soc. lepid. rom., 12(1-4): 241-250.
URÁK  I, WEISS I. (1997): Nachweise seltener Spinnen in den  Klausenburger Heuwiesen (Arachnida: Araneae). Entomol. rom., 2: 115-117.
WEISS I., URAK I. (2000): Faunenliste der Spinnen Rumäniens (Arachnida: Araneae). Internet: http://members.aol.com/Arachnologie/Faunenlisten.htm
 

2. Táblázat. Az Olt vízgyüjtő medencéjének felső szakaszán azonosított pókok fajlistája.

Image

Magyarázat:     M – hím egyedek száma, F – nőstény egyedek száma, J – ivaréretlen, juvenilis egyedek száma, Σ – össz egyedszám;
A – Fűzesek az Olt árterületén (As. Saponario – Salicetum purpureae);
B – Kaszálóként használt gyepek (As. Agrostetum stoloniferae);
C – Legelőként használt gyepek (As. Agrostetum stoloniferae);
D – Tisztás a Baróti-hegyeket borító erdőkben (As. Festuceto (rubrae) - Agrostietum);
E – Nemkezelt, hagyományos kihasználású vegyes alma, körte és szilva gyümölcsös; 
F – Bükkerdő (As. Carpino - Fagetum sylvaticae );
G – Fenyőerdők ültetett erdei- és fekete fenyővel (Pinus silvestris és Pinus nigra);
H – Tölgyesek (As. Querco petraeae - Carpinetum) ;
I – Erdőirtások;
K – Lassúági-lápkomplex a Nemere-hegységben (As. Carici rostratae – Sphagnetum, Agrostio - Deschampsietum caespitosae) ;
L – Épület.

 

Rezumat: Studiul faunistic şi ecologic al păianjenilor (Arachnida: Araneae) din bazinul superior al Oltului
În lucrarea de faţă sunt prezentate rezultatele cercetărilor faunistice şi ecologice asupra păianjenilor din bazinul superior al Oltului. În bazinul său superior Oltul străbate unităţi de relief foarte variate, care cuprind zone montane, colinare şi de câmpie. În staţionarele alese de noi sunt reprezentate asociaţiile vegetale naturale caracteristice, dar şi unele fitocenoze care reflectă urmele acţiunilor antropo-zoogene şi chiar unele speciale, ale mlaştinilor oligotrofe, destul de frecvente în regiunea cercetată.
În urma cercetărilor au fost capturate 4645 păianjeni, si identificate 234 specii din 25 familii. Dintre aceste specii 4 (Halorates distinctus, Lepthyphantes insignis, Notioscopus sarcinatus, Trichoncus hackmani) sunt semnalate pentru prima dată în fauna României. Se confirmă prezenţa altor 7 specii (Meioneta affinis, Walckenaeria kochi, Clubiona diversa, Clubiona stagnatilis, Gnaphosa nigerrima, Haplodrassus moderatus, Zelotes clivicola) care de şi sunt menţionate în unele publicaţii mai vechi, nu au fost regăsite în colecţii.
A fost studiată repartizarea speciilor şi indivizilor în diferitele familii şi în diferitele habitate cercetate, fiind evidenţiat habitatul cu ceea mai ridicată biodiversitate. A fost urmărită şi dinamica lunară a păianjenilor, atât pe baza numărului de specii, cât şi pe baza numărului de indivizi, evidenţiind astfel lunile cu numărul cel mai ridicat de păianjeni în condiţiile de mediu din bazinul superior al Oltului.
Pentru examinarea mai amănunţită a  datelor, am calculat unele indici ecologici, cum ar fi abundenţa, dominanţa, frecvenţa, afinitatea ecologică (indicele-JACCARD) şi similaritatea (indicele-HORN).


Abstract:
Faunistical and ecological study of the spiders (Arachnida: Araneae) in the upper basin of the river Olt
The present paper deals with the spider fauna of the upper basin of the river Olt.
The spider-fauna of this area is characterized by a relatively great diversity. 4646 spider specimens were caught belonging to 25 families and 234 species. Halorates distinctus, Lepthyphantes insignis, Notioscopus sarcinatus, Trichoncus hackmani are new for the Romanian fauna. Furthermore the occurrence of questionable species Meioneta affinis, Walckenaeria kochi, Clubiona diversa, Clubiona stagnatilis, Gnaphosa nigerrima, Haplodrassus moderatus, Zelotes clivicola is prooved.
Some aspects of their ecology: distribution, dynamics, abundance, frequency, ecological affinity (JACCARD-index) and similarity (HORN-index) are discussed.


ACTA Siculica 2005/1 (a Délkeleti Intézet és a Digital Studio periodikája)

 

 
< Előző   Következő >
 
Erdélyi Top10 | relatio.ro - Az információ

| www.szekelyfoldert.info | Minden jog fenntartva © 2005-2006 | Digital Studio |