A Székely Nemzeti Múzeum Könyvtára









































1. A Könyvtár története

Hőskor

Az 1875-ben alapított múzeumnak már indulásból jelentős gyűjteménye a Könyvtár (2. ábra). 1879-ben, Sepsiszentgyörgyre költözésekor is ez a legnagyobb múzeumi gyűjtemény: mintegy ezer oklevél, kétezer könyv az összesen kilencezer fölötti tárgyból. Sajátosságát az adja, hogy a kezdetektől könyvtármúzeum, levéltár és dokumentációs könyvtár keverékeként a legkevésbé látványos múzeumi részleg, hiszen nem a belőle szervezhető kiállításokból adódik elsősorban a súlya, hanem abból, hogy ez biztosítja a tudományos intézményi státus lehetőségét, a saját gyűjtemények feldolgozását is.

Már Vasady Nagy Gyula, az alapító múzeumőr idején (1875--1881) jelen van benne mindaz, ami későbbi arculatát is megszabja: a kódexek és kéziratok, a régi magyar könyv, az egyleveles nyomtatványok, az okmánytár és a térképanyag. Vasady a régi kötéstáblákból unikum hungarikákat áztat ki, megkezdi forrásközlés formájában a temesvári Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Társulat titkárával, Miletz Jánossal az oklevelek nyilvánossá tételét. Szabó Károllyal a kolozsvári Erdélyi Múzeumból régi könyvanyagot cserél, szállítja neki szakszerű feldolgozásra az előkerülő régi magyar könyv-anyagot. Ismeri a siculicák, tehát a székelyföldi nyomtatványok jelentőségét, gyűjti a régieket, és szervezi az akkor megjelenők kötelespéldányszerű megszerzését. Magyarország félszáz oktatási és múzeumi intézményével építi ki a kiadványcserét, és kieszközöli az Akadémia támogatását szakkönyvtár megteremtésére. A legértékesebb anyag feldolgozását ugyancsak a magyar tudományos akadémia segítségével végzi, így jelenhet meg már halála évében, 1881-ben a Magyar nyelvemléktár VIII. kötetében az első magyar bibliafordítás részleteit tartalmazó Apor-kódex, a Régi Magyar Költők Tára III. kötetében a Tinódi Lantos Sebestyén legrégebbi alkotásának tartott ének Jázonról és Médearól.

Vasady fiatalon hal meg, utódja, a tudós Nagy Géza már országos nevet szerez sepsiszentgyörgyi tevékenységével. A könyvtár kincsei korábban is megjelentek kiállításokon, az első látványos részvétel azonban kifejezetten könyvkiállításon most, 1882-ben következik, a budapesti Országos Iparművészeti Múzeumban (3. ábra). Erősödik a dokumentációs központ-jelleg, gyarapítják a fontos szak- és kézikönyveket, a székely képviselők segítségével a múzeum kötelespéldányjogot nyer a magyar királyi állami nyomda és az országgyűlési nyomda részéről -- az országgyűlési kiadványokat Erdélyben addig csak Kolozsvár kapta meg. Nagy Géza érdeklődése már a rovásemlékekre is kiterjed, azért másoltatja le Telegdi Rudimentájának a marosvásárhelyi Teleki Könyvtárban őrzött ismeretes oldalait, mert a Székely Nemzeti Múzeum könyvtára is őriz ilyen emléket. Nagy Gézával kezdődik a gyűjtemények szakszerű leírása és katalogizálása. Segíti ebben az a körülmény, hogy a múzeum egyelőre a Székely Mikó Kollégium épületében van elhelyezve, az ún. Béldi-ház emeletén -- a földszinten a rendkívül értékes másik sepsiszentgyörgyi könyvtármúzeumot és szakkönyvtárat őrzik, a befogadó iskoláét. Nagy Géza kezdi meg a sepsiszentgyörgyi levéltári forrásközlést. A Nemere helyi újságnak egy évig szerkesztője, ami különleges lehetőségeket biztosít számára.

Távozása után a kollégium tanáraira bízzák a gyűjtemények kezelését, a könyvtár-levéltár rendezésén Domján István dolgozik sokat. Folytatja az anyagok bementését, ekkor másoltatják le például Benkő József első, kéziratban maradt, egyháztörténeti munkáját az akkor még az erdővidéki református egyházmegye birtokában található eredetiről. Orbán Balázs is ekkor ígéri oda Csereynének A Székelyföld leírása... kéziratát -- néhány korrektúrás kefelevonatát máig őrizzük.

A nagy korszak

1901-gyel, László Ferenc, majd Csutak Vilmos múzeumőrségével az intézmény nemzetközi tudományos hírnevet szerez, az elért szakmai rang tükröződik a könyvtár fejlődésében is. Az 1911--13 között megépített új, saját épületben korszerű és főleg korszerűen berendezett raktárak vannak fenntartva a Könyvtárnak (1. ábra),a kézikönyvtárnak is használt irodahelyiségből másik irányba pedig a hatalmas, betonpadolatú olvasóba nyílik ajtó -- ezt, a saját és vendégkutatók által végzett munkához és a szakmai nyilvánossághoz nélkülözhetetlen helyiséget majd a kommunista hatalomátvétellel veszíti el a könyvtár, amikor a rendőrállamban egy idő után már csak az állambiztonsági szervek engedélyével szabad felkeresni.

Az adományok folyamatosak, jelentős tékák kerülnek a Könyvtárba, mint a Szentkatolnai Bálint Gábor-, a Ziegler- vagy az ifj. Gödri Ferenc-féle. A leggazdagabb anyag az Apor-könyvtár és -levéltár, amely több szekéren érkezik be Sepsiszentgyörgyre, özv. Apor Gáborné Pállfy Fidele, a vértanú püspök Apor Vilmos édesanyjának letétjeként (4. ábra).

Tudós őrei az első világháború előtt olyan szintűre fejlesztik a szakkönyvtári részt, hogy a két világháború között gyakran járnak át kutatók a szebeni, brassói, kolozsvári múzeumokból is -- elsősorban éremtani, régészeti könyvekért. A beszerzést, bár jóval kisebbek az anyagi lehetőségeik, ekkor is, akár európai központokból is megoldják -- ha szükséges, Londonból, Párizsból vásárolnak kiadványokat.

A gyűjtést a múzeum regionális kutatóközpontként szervezi. Egyetlen példának, a harmincas években Kelemen Lajos szerez meg rovásírásos bejegyzésű könyvet Csutaknak, aki, túl azon, hogy a század legnagyobb erdélyi szervezőegyénisége, történész, mikor ideje engedi. A múzeum egyik legügyesebb politikai húzása is erre az időre esik, rögtön az impériumváltás után megszerzik örökletétként a Háromszék vármegyei és a Kézdivásárhely városi levéltárat, amelyeket a román állam többszöri próbálkozása ellenére is megtartanak, sőt koncepciózusan, az 1915-ös tervnek megfelelően, a saját levéltárral együtt Székely Nemzeti Levéltárrá fejlesztenek. Már a világháború előtt a székely lustrakönyvek kiadását tervezik.

Levéltári programjában Csutak Vilmos Barabás Samura számíthat, aki Papolcra húzódott vissza nyugdíjas éveire, igazgató-választmányi tag. Õ zárja a Székely Oklevéltár még Szabó Károly indította első sorozatát azzal a VIII. kötettel, amelyet a Múzeum már 1926-ban kiadni szándékozott, de Csutak hatalmas vállalkozása, a jubileumi Emlékkönyv mellett erre már nem jutott pénz, így az Akadémiától kértek rá segítséget. Cs. Bogáts Dénes a másik jelentős levéltári kutatónk, akinek Háromszéki Oklevél-szójegyzéke az első magyar történeti tájszótár, az Erdélyi Szótörténeti Tár ötletadója. Bogáts gazdag anyagai a második világháború végén pusztulnak el, és ezt a csapást sohasem heveri ki, de családtörténeti kutatásai révén így is számos oklevél hitelesített szövegét menti meg (az eredeti okmányok elpusztulnak, vagy belügyminisztériumi ellenőrzés okán válnak nehezen hozzáférhetőekké).

A könyvek Domján-féle cédulakatalógusát a jeles néprajzkutató kollégium-igazgató Konsza Samu és a leánygimnáziumot vezető Bibó Erzsébet múzeumőrök írják újra, javítják fel. A kézirattárat a Sorbonne-on végzett Debreczy Sándor dolgozza fel doktori disszertációjában, a Szépmíves Céh kiadványait maga Kós Károly, a múzeum hű barátja-munkatársa küldi rendszeresen, a feledhetetlen Fadgyas Anna gondos kezelésében egyre vaskosabb csomókra rúg a saját intézményi irattár, a két világháború közti romániai magyar tudományosság tekintélyes dokumentumgyűjteménye.

Herepei János érkezésével 1938-ban sokat nyer a Könyvtár. Az új igazgató vérbeli gyűjtő, levéltári kutató, tudós ember. A második bécsi döntés utáni rövid, új magyar impérium alatt jelentős könyvsegélyek érkeznek, szakkönyvtől ponyváig és politikai röpiratig, de vásárlásra is kerül pénz. 1942-re sikerül kiharcolnia múzeumának a közgyűjteményi státust, ez a teljes Székelyföldre kiterjedő gyűjtési jogot jelent. A levéltár már háromszázezer tételnyi. Herepei államsegélyes Székely Tudományos Intézetet akar az alapítványi tulajdonú nagy gyűjteményre építeni, ebben részben a kolozsvári konkurrencia-félelem akadályozza meg, részben a háború. Programját egyetlen mondatával érdemes összegezni: a Székely Nemzeti Múzeumban mindenkinek legyen egy íróasztala, aki a székelységet, a Székelyföldet kutatja. Bár az intézet torzóban marad, a tervezettnek fele állami alkalmazottal, eredmények a könyvtár-levéltár feldolgozásában is mutatkoznak.

A levéltári kutatások már a két világháború között anyagi hasznot hoztak a nemesség-igazolási divatnak köszönhetően. Most szakmai hozadékot jelentős távoli kutatók érdeklődése kínál, még Nagyvárad művelődéstörténetének feltárásához, Balogh Jolán is kér innen adatokat. Kiállításokon vesznek részt mint 1943-ban a marosvásárhelyi Erdélyi könyvkötések kiállításon. Az Erdélyi Tudományos Intézettel való felemás, de működő kapcsolat teszi lehetővé az Apor-kódex fakszimile-kiadását, Varga Nándor Lajos pedig vaskos, bibliofil könyvet állít össze az 1600 előtti könyveink fametszeteinek másolatából (5. ábra). Folytatása már nyomdában van, amikor a front eléri Magyarországot, és katasztrófa vetíti előre árnyát a Múzeumra is.

Az éjszakai könyvtár

A felsőbb utasításra Herepei által evakuálásra előkészített és el is indított múzeumi anyag között három ládányi a könyv, de 14. századi oklevelek is vannak. A Dunántúlon veszik nyomuk, valószínűleg a zalaegerszegi bombatámadás áldozata lesz a legértékesebbek közül 2000 kötet könyv, 24 000 okmány.

A népi demokrácia éveiben az intézmény ismét egyedüli túlélőnek bizonyul. Szabédi László csomagolja ki a szerencséjükre itthon maradt ládákat, rendezi vissza Bogáts Dénessel, Árvay Józseffel a raktárakat. A vidék feldúlt udvarházaiból, akárcsak Kolozsvár környékén Kelemen Lajos és Jakó Zsigmond, itt is megkezdik a mentést. Levéltári anyagtól a Szentkereszty baronesszek angol, francia, német olvasmányáig sok minden kerül be ismét a gyűjteményekbe. A korszak nem szakmai hozzáértésével és jószándékával jeleskedett. Ennek ellenére minden olyan próbálkozást sikerül kivédeni, az államosítást követően is, amely a könyvtár létére tör. A különböző tartományi központokba beszállítani szánt könyvek, elsősorban Székely Zoltán igazgató és olyan bátor emberek, mint Csíki (Sára) Piroska kiállásának köszönhetően, mindig maradnak. Csak a levéltárat nem tudják megtartani. Az anyagból, amelyből Kemény József naplóját és hasonló ritkaságokat emelhetnek ki Árvay érzékeny ujjai, 1954–1961 között országos rendezés részeként alakítják komoly intézménnyé a Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltárat, felvértezve a múzeum jelentős számú alapvető kézikönyvével is.
Ez az utódintézmény különben sokáig jó kezekben marad, maga Árvay József lesz őre, igazgatója nyugdíjazásáig, és a 70-es években a szakmát ismerők számára eleven legenda, a később tragikus körülmények között távozó Borbáth Károly még úgy jellemzi, mint Románia legrendezettebb levéltárát
(6. ábra). Ma a belügyminisztérium alárendeltségében található, korlátozott hozzáférési lehetőséggel, egyetlen magyar alkalmazott nélkül.

A könyvtárra hosszú ideig a zárt ajtók mögötti, de a korszakot ismerve inkább jótékonynak mondható feledés vár. Zágoni Jenő tanító, eszperantista az első, akit kimondottan könyvtárosnak alkalmaz a Múzeum. Õ 1989-ben telepedik ki Magyarországra. Félévig román nemzetiségű tanító lesz a könyvtáros, a fordulat után három éven át zajlik a leltár átadása közte és utódja között. A gyűjtemények állapota ekkorra a korábbi, felső utasításra elrendelt állományátrendezések nyomán már kaotikus, a raktárak túlzsúfolódtak, a kézikönyvtár használhatatlan, a katalógus szintén -- az átrendezések során olyan elemi dolgokkal nem gondoltak, mint a helyrajzi számok utánigazítása. Az irodába belépni is alig lehet a beleltározatlan, időközben érkezett folyóirat- és hírlapkötegek, könyvek miatt. A magyar történész utód anélkül kénytelen távozni a Múzeumból, hogy egyedül, leltáron kívül egyáltalán a saját könyvtárába léphetett volna. Az így is sikeres színház-, oktatás-, térképészettörténeti kiállítások úgy jönnek létre, hogy nem kerülnek felhasználásra a könyvtár pompás ritkaságai. Végül belső politikai döntésnek köszönhetően új könyvtáros-muzeológusok, Tiboldi Zoltán nyugalmazott történelemtanár Boér Hunorral egy az átvevéssel párhuzamos feldolgozó leltározásba kezd, a könyvtár működőképessé tételéhez.

Az ébredés esélye

1995-ig sikerül rendezni a kézikönyvtárat és nagyrészt a folyóiratokat. Utolérjük magunkat: az 1989 után érkezett, felgyűlt anyag leltári számot kap, a Pál Judit által pályázott számítógép átkerülhet a kézikönyvtár-irodába, elképzeléseinek kivitelezése is megkezdődhet. Tankönyvkiadók hagynak bemutatkozásuk fejében gazdag adományt. Magától értetődő intézményi érdekből beindul a belső szakkönyv-kölcsönzés és az olvasótermi szolgálat. A könyvtár növekvő kapacitással működik, persze ez lelassítja a leltári átvételt. Az már ekkor egyértelmű, hogy a meglévő tárolási lehetőségekkel a könyvtár rendezése nem oldható meg, ezért elkészül a bővítési terv -- az új raktár állvány- és polcrendszerét a budapesti Országgyűlési Könyvtár adományozta. Ugyanekkor születik meg a könyvtár intranetre és internetre kötésének terve, a múzeum a Megyei Könyvtárral és a Székely Mikó Kollégiummal közösen pályázik hozzá infrastruktúrára . Az elképzelés szerint közös régi könyv- és szakkönyv-adatbázis épülne, amelybe be lehetne vonni majd a térség többi dokumentációs könyvtárát is. Kedvező indulás után a terv sajnos elakad, a Múzeum kiszáll.

1995 őszén más elsőbbségek merülnek fel, a könyvtár is bekapcsolódik az EMKE könyvtárosképző programjába. Ekkor szembesülünk azzal, hogy az internetes katalógusoknak megoldatlan a szabványosítása, a különböző rivális rendszerek és programok következtében azóta is nyitott az állományok konverziójának kérdése. Az évente szervezett tanfolyamok során viszont előnyös szakmai kapcsolatok születnek, és a könyvtár is számos alkalommal ismerteti, egyik legnagyobb kisebbségi magyar dokumentációs könyvtárként, nemcsak gyűjteményeit, de felmerült gondjait is.

A két legnagyobb kihívás a gyűjtemények megőrzésének-restaurálásának kérdése és a múzeumi vezetés által adott új feladat: a múzeumi periodika újraindítása -- 1969--86 között is a könyvtárban gyűjtötték a kéziratokat. Tiboldi Zoltán felfigyel egy pályázati kiírásra, és a könyvtár felvállalja a szerkesztést is, így születnek meg az Acta (Siculica) évkönyvek. Ez egyrészt úgy a múzeumon belül, mint a térség más kutatói számára vonzó szervező góccá, találkahellyé avatja a könyvtári irodát, másrészt intézményes kapcsolatokat szilárdít meg, illetve tesz lehetővé: az évkönyvek kihozásába betársul a Csíki Székely Múzeum, és a periodika cserepéldányai újra lehetővé teszik az intézményközi kiadványcserét. Mindenekelőtt azonban egy új, kölcsönös bizalomra és teljesítményelvre alapozó tudományszervezési gyakorlatot hoz -- az időközben “központok” által monopolizált romániai magyar tudománypolitikából kimaradt térség számára hamarosan egy Kolozsvárral rivalizálni képes, egészséges versenyt meghonosítani alkalmas másik pólus kialakulásával kecsegtet. Az Acta (Siculica) a legnagyobb kisebbségi magyar tudományos periodikává nő, kötetei hat év alatt olyan mennyiségű és minőségű tudományos közlést valósítanak meg, mint a hetvenes--nyolcvanas években együttvéve a legendás Kriterion-sorozatok: a Népismereti Dolgozatok, a Művelődéstörténeti Tanulmányok, a Változó Valóság. Mindez 1996-tól az ugyancsak a könyvtár által megépített regionális honlapra is felkerül: a Siculica weblap a történeti délkeleti határvidék elektronikus hungarikájának kísérlete.

A könyvtár gyűjteményeiből a vendég munkatársak és az Acta szerzőgárdája által sorra kerülnek feldolgozásra a 18--19. századi rendelettár (Rákóczy Rozália), a Herepei-hagyaték (Sas Péter), a kézirattár (Tüdős S. Kinga, Csáki Árpád), a gyászjelentők (Demeter Lajos), a régi magyar könyv (Borsa Gedeon, Szávuly Mária), a színházi plakátok (Bartha Ágnes), az irattár (Tóth Szabolcs, Biró Rózsa, Wolf Tamás stb.), a tisztinévtárak (Rab Sándor), a pecsétgyűjtemény (Tiboldi Zoltán), a pedagógiai folyóiratok és iskolai értesítők (Csikós Júlia), a térképtár (Boér Hunor) stb. A könyvtárban új kutatónemzedék nő fel, izmosodik, és a múzeum saját elfelejtett múltjával szembesül az egyedüli megmaradt, 125 éve folytonos kisebbségi magyar intézményi irattárban. Ekkorra jönnek az első nyilvános elismerések is, így a megyei művelődési felügyelőség által adott, A kultúra szabadságáért díj, az Acta évkönyvek átkérése az OSzK-Magyar Elektronikus Könyvtár szerverjére, a dokumentumfilmes szakma érdeklődése -- Galbács Pál, Kalamár György, Xantus János filmez a könyvtárban született vagy Jakó Zsigmondéba illesztett forgatókönyvekre a következő években. A Művelődés ad lehetőséget a könyvtár és hangulata bemutatására, a média-szakos magyar felsőoktatás jön el, hogy a gyűjteményekről, sajtótörténetről gyarapodjanak ismeretei. A beszerzési lehetőségek nem a leggazdagabbak, de így is a kilencvenes évek legteljesebb szakmai siculica-tékája rendeződik a kézikönyvtár polcain, kiszorítja a kevésbé használt periodikát, és belső bibliográfiai kiadványokra ad lehetőséget, amelyek a térség szintjén történő bibliográfus-együttműködést alapoznak, és részben az internetre is felkerülnek.

Az ébredés

A térség érdekeinek érvényesítéséért a könyvtár 1997-tel kezdődően szakmai szövetségeseket keres, majd felveti a problémákat a kolozsvári tudományszervezőknek. A könyvtár még Pál Judit idején megkísérelte az Apor-kódex restauráltatását. Az OSzK vállalta volna, a Soros Alapítvány elkülönítette rá az egymillió forintot, a román állam azonban nem engedte ki a kódexet a határon, 1995-ben az ügy fiaskóval zárul. A kézenfekvő megoldást egy szentendrei könyvrestaurátor csoport ötlete ígérte: a Csíkszeredába telepített műhely, amely a marosvásárhelyi Teleki--Bolyai Könyvtártól Zágonig elláthatta volna a feladatokat -- össze is áll rá a dokumentáció. A tervet kolozsvári ellenérdekeltség hiúsítja meg, egyértelművé válik, hogy csak tudománypolitikai pengeváltás árán lehet továbblépni. A csíkszeredai, akkor egyetlen romániai magyar papír- és könyvrestaurátor kolléga, Benedek Éva mindazonáltal több anyagunkat restaurálja: 17. századi könyvet 14--15. századi kottás töredékkel a kötésében, az illyefalvi templomgombban elhelyezett iratokat.

1998-ra az Acta hazai anyagi forrásai elapadnak, és a szerkesztő egy súlyára, múltjára, felelősségére ébredt nagy intézmény tevékenységeként kér rá anyaországi támogatást. Az évkönyvek ettől a pillanattól széles szakmai spektrumú kutatás eredményeit finalizáló program, a könyvtárnak most már a pályázati és egyéb programirodai tevékenységet is biztosítania kell. Ebbe beletartozik a rendszeres anyaországi könyv- és folyóirat-beszerzés, illetve az irodai gépek működési költségének biztosítása is.

1999-ben a határon túli magyar tudományosság debreceni konferenciáján a könyvtáros a múzeum képviseletében intézeti keretprogram indulását jelenti be, előterjesztve ugyanakkor a romániai magyar tudománypolitikára és az anyaországi támogatások problémáira vonatkozó, a fordulat utáni első ilyen tanulmányt. Párhuzamosan kenyértörésre kerül sor: a rivális központok megkísérelik megakadályozni, hogy László Gyula szakkönyvtára a tudós végakaratának megfelelően a Múzeumba kerüljön, illetve szembeötlő aránytalanságok mutatkoznak az általuk ellenőrzött anyaországi támogatások elosztásában. A könyvtárban működő programiroda mindkét ügyet sikerrel oldja meg: a presztízsértékű László Gyula-téka mégis hozzánk kerül, a másik ügy folyományaként pedig a térség könyvtárai beruházásokhoz jutnak, indulásból a Teleki--Bolyai Könyvtárnak sikerül javíttatni a beázó tetejét és számítógéphez juttani kutatóit. Budapest figyelme a Székelyföld felé fordul.

2000 végére az anyaország az elindított tudományos programoknak köszönhetően Sepsiszentgyörgyön tartja számon az egyik legnagyobb kisebbségi magyar tudományos műhelyt, az irattári anyag alapján pedig az államosítás előtti alapítványi jogállású Székely Nemzeti Múzeum jogutódja, a SzNM Alapítvány megteszi első lépéseit a törvényesség helyreállítása irányába: a törvényesen fel sem függesztett Alapszabályok értelmében a Múzeum a székely nép elidegeníthetetlen tulajdona. Pályázati tevékenysége révén a könyvtár ekkor már két esztendeje az intézmény költségvetésének 13%-át biztosítja (a saját, nem állami dotációból származó jövedelem 80%-át, gyakorlatilag a teljes kutatási és publikációs költségvetést, de kiállításszervezést is), és kitűnő lobby-helyzetben van, hogy a születő erdélyi magyar magánegyetemmel való együttműködéssel ezt 2001-re megkétszerezze.

A felmerülő fő gond most már a túlterheltség. Miután ezt független támogatásból nem sikerül biztosítania, a programiroda a megyei tanácshoz fordul segítségért, amelynek hozzájárulásával és támogatásával a múzeum külön pályázati titkárt alkalmazhat. Másrészt a Székely Nemzeti Múzeum alapítványi titkárságára is alkalmazásközelbe kerül a megfelelő jelölt -- az alapítványi titkári tevékenységét 1991 óta a könyvtár muzeológusa látta el.

Az Acta (Siculica) kötetek mellett további publikáció jelenik meg (a román tudományosság és társadalom irányába nyitó program keretében két kiadásban is egy Bibó István és Szűcs Jenő klasszikus munkáit tartalmazó kötet; a hazabeszélő, nagyon igényelt családtörténeti hasonmás Pálmay-sorozat (7. ábra), illetőleg előkészületbe kerülnek Orbán Balázsnak A Székelyföld leírásához írt kiegészítései; de a könyvtárbeli programiroda szervezi meg az egyháztörténeti Székely Oklevéltár-sorozat jellegű Vizitációs jegyzőkönyvek beindítását is).

Õsszel a korábban is minden múzeumi kiállításba keményen bedolgozó könyvtár párhuzamosan két saját időszaki kiállítást biztosít a magyar tudomány napjára (térképek, a múzeum története), nem beszélve a csíkszeredai bibliakiállításra átengedett kötetekről. Ugyanakkor hosszútávú, múzeumpedagógiai irányultságú, irodalomtörténeti rendezvény- és kiállítássorozat előkészítésébe fog: ezek sepsiszentgyörgyi Gólyavári estéket ígérnek. 2000 nyarától az új raktár bepolcozása és használatba vétele is folyamatban van. Az évezred utolsó hónapjában mind a könyvtár belső, szakmai erőátcsoportosítására -- az új raktár lehetőségeivel a rendezésre és a leltár befejezésére --, mind pedig a múzeumnak a magyar tudományosság és művelődés belső körébe való visszalépésére adottak voltak a feltételek...

2. A Könyvtár múzeumi gyűjteményei

A szakkönyvtárat, tehát a ma is használatos tudományos szakkiadványokat nem a múzeum ismertetésénél illő részletezni: a katalógust kell nyilvánossá tenni. Mivel a múzeum az első nagy magyar regionális gyűjtemények és tudományos intézmények egyike, a kevesek között van, ahol indulástól megvannak a nagy szakfolyóirat kollekciók, mint a Magyar Könyvszemle, ITK, Természettudományi Közlöny, Archaeologiai Értesítő, Ethnographia; a 19. századi, 20. század eleji múzeumi értesítők, évkönyvek. Ritka kincsnek számítanak a századfordulós szakmai kézikönyvek is. A két világháború közti anyag már hiányosabb, de inkább csak az 1950--60-as évek magyar anyaga nincs képviseltetve. A kilencvenes években, hosszas szünet után, több fontos letét is bekerül, így Kovács Sándor számos könyve-folyóirata, és főleg a László Gyula-szaktéka gazdag régészeti-őstörténeti-nyelvészeti-néprajzi-képzőművészeti anyaga. A szakkönyvtárban, akárcsak a többi gyűjteményben, esetleges, hogy mi található meg, de minden szakterület nyújt csemegét. Egyetlen téma sem kutatható csak innen, de majd bármilyen témában megalapozható annyira helyben is a kutató munkája, hogy a nagyvárosi nagy intézményekbe már megtervezett teendőkkel utazhasson munkáját kiteljesíteni .

Amit itt vázlatosan be szeretnénk mutatni, az a muzeális anyag, amely néhány megcsonkult tékát leszámítva nem könyvtármúzeum ugyan, tágabb értelemben mégis annak tekinthető. A Múzeumnak soha nem voltak olyan beszerzési lehetőségei, mint egy Batthyány püspöknek vagy a Telekieknek, akik a marosvásárhelyi Tékába olyan emisszáriusokkal vásároltatták fel a ritkaságokat, mint a magyar tudományos akadémia gondolatát elsőként felvető Bod Péter. A könyvtár régi anyaga elsősorban a helyi közösség adományaiból állt össze, társadalmi keresztmetszetét nyújtva három és fél évszázad könyvgyűjtő, olvasó székelységének. Ilyen értelemben viszont ezek a történeti olvasásszociológiai közelítést is lehetővé tevő gyűjtemények mégis könyvtármúzeum jellegűek. Lényeges kimondani, hogy bár -- mint azt Debreczy Sándor is leszögezte -- a Múzeum akkor született, amikor a Teleki Könyvtár (8. ábra) és a kolozsvári Erdélyi Múzeum már felgyűjtötte az erdélyi 16--17. századi könyvanyag zömét --, az 1944--45-ös menekítés okozta veszteségeink pedig rendkívül súlyosak (9. ábra), a könyvtár ma is gazdag.

Az egyes gyűjtemények ismertetése előtt a könyvtár színeit, hangulatát biztosító kuriózumok bocsátandóak előre. 2000 elején cseréltük le a nagy raktár utolsó, még működőképes régi villanykörtéjét (10. ábra),amikor testvére egy kapcsolóhiba miatt kiégett. A leltár kezdetekor Gábor Áron-ágyúgolyók gurultak ki a kézikönyvtár polcai alól, Illyefalváról pedig nemcsak a toronygomb iratai kerültek könyvtárunkba, hanem az azokat tartalmazó bádoghenger is, amely lövöldöző katonák golyónyomát őrzi. Az éber osztályharc öröksége a “Le az imperialista háborúval” óriásbélyegző, viszont a múzeum történetéé a szintén itt őrzött régi intézményi pecsétnyomók.

2.1. Kódexek, nemeslevelek, kéziratok

Nemcsak a könyvtár, de az egész múzeum legnagyobb kincse az egyetlen megmaradt kódex -- társai, a részben feldolgozott, 16--18. századi Vasady-, Csereyné-, Emília-, Apaffiné-kódex, Tinódi elsőnek tartott munkájával, Balassi-verssel, ritka orvosságos és konyhai receptekkel, unitárius énekekkel stb., az evakuálás áldozatai lettek.

Az Apor-kódex (11. ábra), ez a csonka, felerészben megőrződött breviárium, kötéstábláján a változások őre “vén reakciós” Apor Péter kézjegyével, a huszitának mondott-vitatott első magyar bibliafordítás zsoltárait rejti, köztük a reformáció és Szenczi Molnár óta oly sokat énekelt XC. zsoltár prózai fordítását. A negyedik magyar irodalmi mű ez, a Halotti beszéd és könyörgés, az Ómagyar Mária-siralom és a Szt. Ferenc-legenda után, együtt testvér-fejezeteivel a Bécsi- és a Müncheni-kódexből. Van aki szerint első nyelvújítási szavunk is itt található, a ‘sósmező’ jelentésű sósolat, bár Tatrosvásár, ahol az 1440-es években másolhatták, a szalánci sóaknák és az Ojtozi-szoros (török ‘sóút’) szomszédságában fekszik. Lehet, hogy a sósolat mégis egy tájszó volt csupán, mely később kikopott a nyelvből.

A kódexet Kolumbusz útjának és Mátyás bécsi országlásának idején állíthatták össze a Nyulak-szigetén, majd Dózsa és Mohács között, a magyar Jagellók reneszánsz korában kötötték be premontrei apácák egy budai könyvnyomdában. A török elől menekülve Pozsonyba vagy Nagyszombatba került, innen jut vissza Tatrosvásár közelébe, az Aporok tulajdonába. Pünkösti Gergelyné báró Apor Zsuzsánna adja Csereynének, így kerül Imecsfalvára, onnan Sepsiszentgyörgyre, a Székely Nemzeti Múzeumba. Az evakuálást Budapesten éli túl, a Pázmány Péter Tudományegyetemen, testvére, a Guary-kódex társaságában, majd az OSzK légópincéjében. Gubacstintája következtében állapota folyamatosan romlik, restaurálását politikai támogatás hiányában nem sikerült megszerveznünk.

A címereslevelek hatalmas gyűjteményét Cs. Bogáts Dénes feldolgozásában már 1943-ban kiadta volna Herepei, de közbeszólt a háború. A kötet anyagának gépelt kézirata részben megőrződött a Bogáts-hagyatékban, a címeresleveleket viszont elvitte az evakuálás, illetve a megalakult állami levéltár. Jelenleg két nemeslevelet tudunk előmutatni: kovásznai Vayna Györgyét, Bethlen Gábor fejedelemségének éveiből, és a haralyi Sidó családét 1660-ból. Utóbbi pár éve került csak a könyvtárba, előbbi úgy tűnik, kötéstáblaként vészelte át a történelmi csapásokat (12. ábra).

A kéziratokkal utoljára Debreczy Sándor foglalkozott részletesen, a világégés előtt. Itt volt Apor Péter Metamorphosis Transylvaniae munkájának a születése utáni első másolata (kiadása későbbi másolat alapján történt), Bod Péter első munkájának eredeti kézirata (Kősziklán épült ház ostroma), Benkő József első, kéziratban maradt tanulmánya, a Filius Posthumus stb. Utóbbiakról ma is van másolatunk. A mintegy tizenkét folyóméternyi megmaradt kézirattárban a peregrinációs irodalom közé vizitációs jegyzőkönyvek, énekeskönyvek, katonai szakmunkák vegyülnek. A Vándor székely emléke 19. századi népi emlékiratot részben már közöltük, a Filius Posthumus átírása megtörtént, de még van egy szál, amely az eredeti megtalálásával kecsegtet. A feldolgozás előrehaladtával párhuzamosan újabb kellemes meglepetésekre számítunk -- Tüdős S. Kinga művészettörténész nemrég azonosította Bethlen Gábor fejedelem végrendeletének az eddigi legteljesebb változatát (13. ábra).

2.2. Könyvek

A jelentősebb gyűjtemények a következőek:

Õsnyomtatványunk nem maradt, az egyetlen missale-töredék osztozott az evakuált anyag sorsában. 16. századi könyv is alig másfél tucat élte túl a világégést. Galenus-, Plinius-, Seneca-kötetek között egy 1562-ből származó üres kötéstábla, erények és bűnök allegóriáival a könyvtár hányatott sorsát is jelképezhetné (14. ábra). A 17. századi kötetek száma negyedfélszázra rúg. A számunkra legfontosabb Régi Magyar Könyvtárból (RMK, az 1711 előtti hungarika) Szabédiék harmincat találtak meg az itthon maradt ládákban. Lignicei Jakab rövid életű gyulafehérvári fejedelmi nyomdájából minálunk írták le az 1633-as erdélyi országgyűlés kinyomtatott articulusait, egyedüli teljes kiadásként (15. ábra). A 18. századi anyag már jóval gazdagabb. Sokezer tételéből kettőszázötven körüli hungarikán dolgoznak az Régi Magyar Nyomtatványok anyagát 1800-ig kiterjesztő, az Országos Széchényi Könyvtárban dolgozó szakemberek.

Nyomdája okán rendkívül fontos az a könyvcsoport, amelyet a csíksomlyói ferencesek adtak ki, Kájoni-féle Cantionalétól 19. századi oktatási segédkönyvig (16. ábra). Somlyó szerepét még mindig nem értékelték a maga helyén. A rekatolizáció magyarországi arkhimedészi pontja volt a 16. században; ősnyomtatványokat tartalmazó gazdag könyvtárával, ferences iskoladrámáival jelentős művelődési központ később; szomszédsága, a csíki székely gyalogezred székhelye nélkül nem tárgyalhatóak a magyar szabadkőművesség kezdetei, de a modern magyar katonai szakszókincs megalkotása sem; nyomdáján fog az első székelyföldi hírlap is megszületni, 1848--49 igényeire. Az erdélyi nyomdatörténethez amúgy a könyvtár általában is bőséges szemléltetővel szolgál.

Tartalmi szempontból a könyvek jelentős része egyházi, jogi irodalom. Már a 18. század magyar könyvei között mind gyakoribbak a gyakorlati, szakmai ismeretterjesztő munkák. Mezőgazdasági szakkönyvek, dietetikák, amelyeket fokozatosan a magyar nyelvű szépirodalom és tudományosság egészít ki, vált fel, kézikönyvek, Ismerettárak (lexikonok) kísérik növekvő számban. A szépirodalom Pázmánytól és Nyéki Vörös Mátyástól Gyöngyösin, Dugonicson, Gvadányin át Bolyai Farkas-drámákig és a Himfyig, Kölcseyig illusztrálja a modern magyar irodalom kialakulását, hogy a bőséges reformkori és későbbi anyagot, egész a két világháború közti erdélyi könyvekig felmenően, már ne részletezzük. Kuriózumok ott is akadnak, mint a csak 1930-ban, középiskolások által kiadott Bessenyei Tariménes utazása. Visszatérve a másik nagy korfordítóra irodalmunkban, Mikes Törökországi leveleinek első kiadása (17. ábra)után, számos siculicának számító kötet társaságából az első magyar regényt (Kartigám) és fordítástársait vehetjük kézbe. Az első nagy magyar irodalomtörténeti műhelyek is térségünkben működtek (Bod Péter: Magyar Athenás, (18. ábra); az Aranka György köré csoportosuló, Janus Pannonius első kritikai kiadását is megvalósító marosvásárhelyi műhely, amelynek terméséből nekünk a Zrínyi Török áfium... második kiadása van meg). Aranka György a már Bod Péter által, elsőként igényelt magyar tudós társaságok megalapításával (19. ábra) a Magyar Tudományos Akadémiát készíti elő, amikor a jakobinus mozgalom lefejezése utáni magyarországi télben az erdélyi testvérhaza mentheti át a nemzeti tudományosság szerveződését. Innen a nagy tudományos munkákat követhetjük nyomon, a Bolyaiak Tentamenjétől, az új világot teremtő kiegészítéssel, a nyelvújítás nagy szótáraiig. Párhuzamosan a különböző szakterületek nyelvének megújulását figyelhetjük, olyan különlegességeket, mint a határvidéknek köszönhetően fennmaradt A szolgálat regulamentuma az erdélyi felkelő nemesség lovasságának számára (1810, 20. ábra), vagy a Mihálka-féle első magyar őslénytankönyv a nyelvújítás utóvédjéből. Utóbbi már tankönyv. A tankönyvek külön, gazdag gyűjtemény, amelyet itt nem részletezhetünk. Kuriózumként az Aurora köréhez tartozó Kovács Pál színműíró orvosdoktori disszertációját, mint kapcsolódó pedagógiai munkát említenénk: A Nevendék Nőnem 1833-ban jelent meg. Az ismeretszolgáltatás és -terjesztés másik vonulata az egyházi, katonai, polgári sematizmusoknak (tisztinévtáraknak) az induló statisztikai szakmunkákat kísérő bőséges anyaga, a tartalmilag vegyes műfajú kalendáriumok sokasága, köztük ritkaságok (21. ábra). A populáris irodalom, amelyet szintén átfedünk ezzel a témakörrel, a kiegyezéskori vásári ponyváig és a “magyar világbeli” olcsó krimiig van képviselve. A totalitárius gondolatokra jellemzően, ekkor már felértékelődik egy furcsa műfaj: a legváltozatosabb propagandát szolgáló brosúra, amelynek helyét inkább a kisnyomtatványok között jelölhetjük ki.

2.3. Magyar folyóiratok és hírlapok

Ez a csoport a 18. század végétől és csak a könyv fejlődésével párhuzamosan tárgyalható. Jelentős kollekcióink ismertetése helyett inkább azt emeljük ki, hogy gazdag anyaggal rendelkezünk már a honfitársainkhoz kötődő kezdetektől (esztelneki Szatsvay Sándor és albisi Pántzél Dániel pozsonyi Magyar Hírmondója, bécsi Magyar Kurírja és Magyar Merkuriusa; a komáromi Mindenes Gyűjtemény, Sokféle, Magyar Könyv-ház, bécsi Magyar Minerva stb., 22. ábra).

A magyarországi és erdélyi tudományszerveződés mérföldköveit jelentik az első akadémiai jellegű folyóiratok, az első tematikus tudományos ismeretterjesztő periodikák, olykor regionális ambíciókkal vagy szépirodalommal vegyített tartalommal (Tudományos Gyűjtemény, A Magyar Tudós Társaság Évkönyvei, az 1856-os Erdélyi Múzeum mellékletek, 1860-tól az EME Évkönyvei; Nemzeti Gazda, Fillértár, Mentor Erdélyi népkönyv, Természetbarát; az 1814-es Erdélyi Múzeum, Mentovich Marosvásárhelyi füzetei stb.).

A kiegyezés utáni fellendüléssel vagy azután induló tudományos folyóiratok már a szakkönyvtár máig nélkülözhetetlen kollekciói. A szépirodalmi és különböző kulturális folyóiratok gazdag anyagát nem soroljuk, a boldog békeidők élc- és divatlapjaitól a két világháború közötti erdélyi folyóiratokig (Pásztortűztől Korunkig) széles a választék, olyan ritka darabok is meglepik az olvasót, mint Hamvas Béla és Kerényi Károly Szigete, amire igazán nem Sepsiszentgyörgyön számítana az ember, hogy polcra került.

A magyar hírlapok katalógusa is több teret érdemelne. Gazdag 1848--49-es felhozatal emelkedik ki a 19. századi mezőnyből, gazdag a századforduló anyaga és a két világháború közének meg a népi demokrácia korának romániai magyar sajtója is. A helytörténész számára felbecsülhetetlen, hogy kisebb szépséghibákkal egy folytonosnak mondható helyi hírlapsorozat állítható össze. Az 1871-ben Herrmann Antal alapította Nemerének csak első évfolyama hiányzik teljesen. A lap 1874-ben kerül át Sepsiszentgyörgyre (23. ábra), Málik József, a korabeli ország egyik legjobb szerkesztője a Székely Nemzetre váltja fel, ez változtatja nevét Székely Népre. A második világháború után a Népi Egység folytatja 1948-ig, hogy két évtizedre saját sajtó nélül maradjunk, a megyésítésig (Megyei Tükör: ma Háromszék). Számos rövidebb lélegzetű helyi újság évfolyamai, számai várnak rendezésre ezen a több mint száz évnyi, művelődéstörténeti anyagaival gyakran magazinértékű sepsiszentgyörgyi hírlapfolyamon kívül is.

2.4. Kisnyomtatványok, diplomák és plakátok

A kisnyomtatványok, köztük az egyleveles nyomtatványok tág és laza kategóriájába sorolható gyűjteményeink izgalmas kaland. Rendelettár, gyászbeszédek, alkalmi költészet, röpiratok, körözőlevelek és hirdetmények, gyászjelentők, meghívók, névjegykártyák, képeslapok, fejléces vagy címeres-monogramos levélpapírok, típusnyomtatványok és köszönőlevelek stb. sorolhatók ide. Jelentős az olykor felséges kezek által szignált Mária Terézia-, József- és Ferenc-kori rendeletanyagunk. Bekötve esetenként a könyvekhez is besorolhatjuk -- ugyanez a gyászbeszédekre, alkalmi költészetre is elmondható. A rendeletanyag között találhatók a Régi Magyar Könyvnél már felsorolt 1633-as erdélyi országgyűlési artikulusok, de a bécsi röpirat is, amelyen a császári és királyi bizottság megválaszolja II. Rákóczi Ferenc rendjeinek 1706-os követeléseit (24. ábra),a Hóráék elfogására kiadott körözőlevél (25. ábra) vagy az 1848--49-es Bem-kiáltványok Erdély népeihez. A röpiratok olyan ritkaságokig nyúlnak fel időben, mint az 1919. márciusi felhívás a székely katonákhoz (26. ábra).

A gyászjelentők tizenegyezer tételes gyűjteménye értékes családtörténeti anyag. Első darabjuk nem is kisnyomtatvány, hanem kézírásos, a madéfalvi veszedelem előtti évből (1763), de hamarosan követik a nyomtatottak (27--28. ábra).

Diplomáink színes, látványos világának túlnyomó részét természetesen a 19--20. századi részvételi és tagságigazoló diplomák adják, mindenekelőtt a polgári világ egyesületi életének, rendezvényeinek gazdag tanúbizonyságaként. A múzeum által az 1900-as párizsi világkiállításon nyert oklevelet emelnénk ki (29. ábra) -- a kiállításon százat közelítő számú tárggyal vettünk részt, de más kötődésünk is van hozzá: a magyar pavilonban a közeli Maksa festett kazettás mennyezete vigyázta a Corvinákat. Mint minden könyvtári gyűjteményben, ezúttal is a kézi készítésű, tehát egyedi darabokat szükséges még megemlíteni. A nemesi okleveleket természetszerűleg nem itt tárgyaltuk, de akad újabb kori egyedi érdekesség is: a múzeum főépületének alapkövébe helyezett okiratnak csak fotómásolatát szemlélhetjük, a gazdasági világválság kitörésének évéből, 1929-ből viszont két kisebbségbe szakadt magyar intézmény sorsáról, lehetőségeiről, viszonyáról vall a marosvásárhelyi Teleki Könyvtár őre, Gulyás Károly által a jubileumát ülő Székely Nemzeti Múzeumnak kézzel rajzolt és színezett köszöntő oklevél (30. ábra). Nyomdatechnikai-ötvösművészeti remek a Potsa József főispánnak Sepsiszentgyörgy város által Budapesten készíttetett díszpolgári oklevél (31. ábra), a másik hasonló Potsa-emlék már városunk nyomdászatát dicsérő, selyemre nyomott, elegáns estélyi meghívó (32. ábra). Szerényebb társaiból nagy számban került be a vidék egykori előkelőségeitől.

A plakátok intézmények történetét örökíthetik meg: múzeumunk művelődési rendezvényeinek nyomon követését is lehetővé teszik . Legteljesebb és legjelentősebb ilyen gyűjteményünk a színházi plakátoké, amely a 18. század végétől, tehát a magyar színészet hőskorától őriz műsort, neveket, rivaldatörténetet. Innen derül ki az, hogy miért játszották előbb Az ember tragédiáját Sepsiszentgyörgyön, mint Kolozsváron (33. ábra), de a megye falvaiban szervezett kis előadások is innen illusztrálhatók. Voltak időszakok, amikor a múzeum, mint tartományi rangú intézmény, kötelespéldányként kapta Marosvásárhelyről is az anyagot.

A különböző témájú egyéb falragaszokat nem részletezzük: megtudhatjuk belőlük, mikor és kik vonultak be városokba impériumváltásokkor, és milyen intézkedéseket hoztak; nyomon követhetjük, ki milyen mértékben próbált közösségi érdekeinkért harcolni vagy azok letéteményesének mutatni magát (34. ábra); visszaidézhetjük változatos és agymosó propagandáját szemlélve a totalitárius rendszerek világát is. A negyvenes évek végi falinaptárakból így tudható meg, mikor tűnt el a karácsony.

2.5. Térképtár

Térségünk katonai határvidék volt évszázadokon át. A katonai térképészet korában a kétfejű sas parancsát mifelénk három határőrezred követte, a huszárezred központjaként Sepsiszentgyörgy éppenséggel Hátszegtől Tölgyesig és Aranyosgyérestől a Bodza-kanyarig terjedő területnek volt katonai központja. Nem véletlen, hogy térképtárunk jelentős. Kéziratos és nyomtatott térképek, faliabroszok, képeslap-térképek, hadijelentések, újságmelléklet-térképek, alkalmazott térképek, oktatási célú vaktérképek, domborítottak és háromdimenziósak, és természetesen atlaszok sora képezi a gyűjteményt, a legkülönbözőbb szakosodással.

Kéziratos térképeink között kataszteri felmérések eredményét (35. ábra), határkiigazítások dokumentációját csodálhatjuk meg. A nyomtatottak közül, hogy csak a hungarikákra térjünk ki: Ignaz Müller ritka, szigorúan titkos 1769-beli Magyarország-térképére még a főispánok is külön bécsi engedéllyel pillanthattak rá (36. ábra). Mikoviny- és Lipszky-térképeket vehetünk kézbe, Karacs Ferencet dicsérő munkákat, vagy olyan, már szűkebb hazánkra irányuló szaktérképeket, mint az első ilyen magyar geológiai szintézisekhez számított Herbich-féle, A Székelyföld földtana (1878).

Atlaszt kettőt említünk meg: az első egy kolligátum (több atlaszból és egyéb térképlapból összeállított) kötet -- a könyvtár legnagyobb méretű, bőrkötéses könyve --, benne a világ legrégibb, már távcsöves megfigyeléseken alapuló csillagászati atlaszának egy példányával, 1742-ből (37. ábra), a másik a Budai Ésaiás-féle debreceni Oskolai magyar új átlás 1804-ből (38. ábra), ez a harmadik magyar iskolai atlasz (az elsőt ugyanaz a csapat hozta ki négy évvel korábban).

2.6. Irattár

A Székely Nemzeti Múzeum az egyetlen kisebbségbe szakadt tudományos intézmény és közgyűjtemény, amely alapításától folytonosan meg tudta őrizni magát, soha el nem veszítve teljesen jellegét, még évtizedek Csipkerózsa-álma alatt sem. Egyedüli ilyen intézmény tehát abban is, hogy rendelkezik töretlen, gyakorlatilag teljes saját intézményi irattárával is. 1875-től 1968-ig, a mai szervezeti felállás és jogi státus kezdetéig az irattár a Könyvtár szerves része (39. ábra). Feltárása folyamatban van, és kisebbség-, tudomány- és intézménytörténeti kiaknázása, hasznosítása már most egyértelmű, hogy gyökeresen fogja átrajzolni az eltelt 125 évre vonatkozó ilyen jellegű mai ismereteinket, legendákat és tévhiteket fog megdönteni. Új paradigmákat és modelleket követel majd, mert egyértelmű, hogy ha egyetlen intézmény tudta sikeresen, magát fel nem adva túlélni a 20. század világégéseit, a térségünkbeli összes impérium- és rendszerváltást, akkor az a példa elemezendő, különösen, ha ugyanazok a tévedések veszélyeztetik ma is belülről a létünket, amelyeket elitjeink már kimutathatóan többször elkövettek, és amelyek valamennyi alkalommal, törvényszerűen hasonló kudarcokhoz vezettek.

2.7. Hagyatékok

A múzeumőrök (mindenekelőtt László Ferenc, Herepei János, Bogáts Dénes, Konsza Samu) itteni hagyatékán kívül a Kós Károly-, a Roediger Lajos-, a Balás Ernő-, a Binder Pál-hagyatékot emelnénk ki. Kós Károly könyvtára közismert, hogy elpusztult a második világháború végén, a megmaradt néhány kiadvány, kézirat (konstantinápolyi török szószedete, bibliofil maga nyomtatta könyvecskék, mint az Atila királról ének (40. ábra), részben a múzeumba került, részben szintén nekünk szánta fia, dr. Kós Károly, de elveszítettük idő előtt. A sokoldalú, hosszú életű Roediger Lajos fényképei fototékánkba kerültek, kéziratai, egyéb anyaga részben a Levéltárba, részben irattárunkban maradt, jelenleg is feldolgozás alatt van, akárcsak a két világháború közti politikus, szakszervezeti aktivista és mindenekelőtt mérnök Balás Ernő hagyatéka (kéziratok, újságcikkek, tervrajzok). Erdély iparosítását, a Székelyföld villamosítását tervezte, ott volt abban a főleg műszaki értelmiségiekből álló csoportban is, amely 1944-ben megtagadta a polgári lakossággal történő evakuálását -- nekik is köszönhető, hogy még mindig beszélhetünk magyar Kolozsvárról. Az egyik utolsó transzilván tudós, Binder Pál számos intézményben osztotta szét kéziratait, könyveit. Egységes felvételükre többször tettünk lépéseket a család, a szegedi dokumentációs könyvtár stb. irányába.

3. Fototéka

Ez a gyűjtemény jelenleg nem része a Könyvtárnak, de csak a Könyvtár mint dokumentációs könyvtár gyűjteményei kapcsán tárgyalható. A két világháború között a város- és múzeumépítő nagy polgármester fia, Gödri Ferenc rendezte törzsanyagát, majd különböző osztályok gyűjteményeiből kiegészítve az 1970-es években válogatta-állította újra fel és katalogizálta is felerészben (ezer tétel) Fóris Pál, a múzeum fényképésze -- katalógusa önálló kiadványként is megjelent. A gyűjtemény anyaga gazdag és értékes, a helytörténeti kutatás, a vidék történeti néprajza stb. fontos adattára. Egyetlen esettel példáznánk ezt: az első világháború előtt Roediger Lajos százával dokumentálta fotóanyaggal a kászoni épületeket, a skanzen felállítását előkészítendő.

4. Az utódintézmény Sepsiszentgyörgyi Állami Levéltár

Az 1953-ban sepsiszentgyörgyi rajoni levéltárrá szervezett intézmény 1958-ban kapja meg székhelyül a Lábasházat (6. ábra). 1954 és 1961 között szállították át ide a Székely Nemzeti Múzeum levéltárát, ezt később más gyűjteményünk is követte (így az 1848--49-es kisnyomtatványok nagy része). További anyagait a rajon, majd a megye területén működő intézményektől szállították be -- államosításukat követően az egyházaktól (anyakönyvek főleg), iskoláktól, kórházaktól és egyéb szociális intézményektől. A hetvenes években, mint már említettük, neves magyar igazgatójának, Árvay József volt múzeumőrünknek köszönhetően az ország legrendezettebb levéltára volt. Az 1984-ben kihozott román nyelvű ismertetőben is felsorolt jelentősebb fondok: széki (1515--1876), városi (1427--1955), családi levéltárak (az Apor-levéltár 1325-től), egyéni gyűjtemények (pl. a Barabás Samu-féle stb.), kéziratok, bélyegzők; a nem tőlünk átkerült bírósági, vállalati, banki, román közigazgatási állományok.

A levéltárban ma ismét folyik szakmai munka is, szakemberválsága azonban nyilvánvaló és nyilvánvalóan politikai hátterű (a túlnyomó részt hungarika levéltárban magyar alkalmazott pl. nincs, és feltehetőleg numerus nullus alapján, mert újak felvételére az eddigi politikai próbálkozások teljes kudarccal végződtek).

 
   
Székely Nemzeti Múzeum 1875 -2000, (C) Délkeleti Intézet, Digital Studio,
www.szekelyfoldert.info :: Székely Elektronikus Könyvtár
design: Digital Studio
Erdélyi Top10 | relatio.ro - Az információ